Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-13 / 292. szám

A Duna Cipőgyár 1377-ben a tervek szerint 4 millió 900 ezer pár cipőt gyárt. Termékeinek 39 százaléka exportra készül; a gyár december 20-ig teljesíti szovjet exporík "telez tt .c- gét, 1 millió 300 ezer pár cipőt. Képünkön a legújabb termékük: az indiai kooperációban a g7árba szállított mokaszin felsőrészekre ráragasztják a talpat. Az olvasó véleménye Mit láttunk ? Nemrég választottuk új ott­honunknak Somogy megyét, szerettük volna megismerni. Október egyik szép vasárnap délutánján útnak indultunk. »Szeretettel üdvözöljük Mar­caliban!« i— olvastuk. Hol a Széchenyi kastély? Megtud­tuk. És a kórház? A kastély­ban, mondták, és megköszön­tük a felvilágosítást. Éppen vége volt a beteglátogatásnak, a hozzátartozók tömegesen ha --ták el a kórházat. Vidá­man, mosolyogva vagy szomo­rúan, könnyektől nedves szem­mel. Leolvashattuk az arcok­ról a kedves hozzátartozó be­tegségének a fokát. A kézben tartott műanyag zacskók köny- nyűek, laposak voltak, hiszen tartalmuk ott maradt... (Más­nap mennyivel lett több a be­tegek panasza, mint a látoga­tás előtti viziten?) Megnéztük Ybl Miklós szép alkotását, a Széchenyi-kastély homlokzatát. Kár, hogy csak kisebb mozaikokból rakhattuk össze, mert a rövid rálátási távolság miatt egyszerre nem fért bele a »szemlencsénkbe«, így nem érvényesült az össz­hatás. Az arborétumot nem kellett keresni, mert az a kastély, il­letve a kórház tartozéka. Ha­talmas fa áll őrt, közel a be­járathoz. Magasságát, terebé- lyességét csak a mögötte álló épület méreteivel hasonlíthat­juk össze. Lombja még ellen­állt az ősz leheletének, de egyes levelei érezték már a té­li álomba merülés közelségét... Odább az enyhe fuvallat egy kis cserje gyenge ágacskáit mozgatta. Mintha nekünk in­tegetett volna. Bársonyos le­vélkéivel illendő szerénység­gel bújt meg a faóriás növény­testvérei között. Büszkén áll előttünk a szí­nét soha nem vesztő, örökzöld piramis. A természet nagy mérnöke óriás körzőiével pon­tosan mérte ki a kúp palást­ját. Megcsodáltuk. Látottakban gazdagon, Isme­retekben szegényen hagytuk el a botanikus kertet. Élővilág­ismereteit szépen gyarapíthat- ná az ifjúság e parkban, ha feleletet kapna kérdéseire ak­kor is, amikor nincs mellette a szaktanár. De mi, akik még »természetrajzot« tanultunk (de már elfelejtettük; egyéb­ként sem mindenki van otthon a botanikában), szívesen fel­idéztük volna a rég (tanulta­kat a természet múzeumában. Kirándulásunk után hama­rosan olvastam a Somogyi Néplapban, hogy a TIT me­gyei szervezetének határozata értelmében a megye területén található természeti kincseket gondozásukba veszik. Jóleső érzés töltött el, így a jövőben nemcsak gazdája, hanem okta­tó-gondozója is lesz a hason­ló területeknek. Az volna a kérésünk — és biztosan sokan mások is ezt kérnék —, hogy kis táblács­kákat helyezzenek el úgy, hogy azokon a látott növény ma­gvar és tudományos neve is ol­vasható legyen. úgy hittem, már veszített időszerűségéből a kérésem,, hisz marcali kirándulásunk óta több hét telt el, s azóta a bok­rok és fák zöme levetette nyá­ri ruháit, s helyette a tél szőtte fehérbe öltözött. De tán éppen a természet álomba mé­lyedése a legjobb idő arra, hogy szorgalmas kezek elké­szítsék a névadó táblákat, és a tavaszi illatos virágzás idejé­re minden növény lábánál ott legyen a névjegye. Nem hi­szem, hogy az ezzel járó ki­adás ne férne bele bármelyik intézménynek a költségvetésé­be, amelyik éppen ennek a te­rületnek a gazdája. Dr. Hang Antal ny. körzeti főorvos Október 31-én este vitte meg a Veres Pálné utcai lakásra a drámai hírt Bölöni György; ismeretlen tettes lelőtte gróf Tisza Istvánt, volt magyar miniszterelnököt. Ady, aki po­litikai szereplése kezdetétől engesztelhetetlen ellensége volt Tiszának, most kétségbe­esett. — Nem lett volna szabad! Nem ez a megoldás! — kiál­totta. De az olyannyira várt for­radalom átmenetileg felvilla­nyozta. Próbált erőt venni le- bírhatatlan testi — és egyre gyakrabban előforduló szelle­mi — erőtlenségén. Akármek­kora fáradtságába került, megjelent a köztársaság ki­kiáltását szentesítő aktuson az Országház kupolacsarnokában. Egy oszlop tövéhez állított széken üldögélt, nem akarta észrevétetni magát. Hatvány Lajos mégis meglátta a Nem­zeti Tanács esküt tevő tagjai­Somogyi l\léplap nak sorából. Hívta a dobogó­ra, de Ady bágyadtan jelezte, hogy nem tud, nem akar, • beszélni is képtelen. Ekkoriban már beszédzava­rai voltak. Annak ellenére, hogy orvosnak és barátnak egyaránt kitűnő ember, a köz­vetlen szomszédságukban lakó Pfeiffer Ernő vigyázott rá, egyik szívroham a másik után érte. Dadogása onnan eredt, hogy féloldali hűdés károsí­totta idegrendszerét. Emiatt szellemi kihagyások mutat­koztak. Mégis, csodálatos mó­don voltak teljesen ép órái, amikor visszatért gondolkodá­sának í ereje, fölénye. Ilyen! Hetesen ura volt akar zellemének, in­kább egészséges szi­eszta semmint halálos beteg;. .. November 16-án Ignotus Pál, a régi barát és harcos­társ, a Nyugat szerkesztője ke­reste föl, s kérte, írjon verset a folyóirat számára. Annyi átmeneti öntudatzavar után, legszánandóbb fizikai és leli elesettség ellenére Ady End­re képes volt összeszedni ma­gát, hogy akárha az utolsó iélegzetvetele árán is, de tel­jesíti a jó barát kérését. Es az akaraterő nem hagyta cser­ben. Az utolsó, a legutolsó, a sír szélén írott Ady-vers épp olyan tökéletes lett, mint a költő fénykorában született alkotások. Ez a vers az Üd­vözlet a győzőiknek. Baljóslatú, bús nép a maeyar. Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok, A vers többek között azért klasszikus, mert mondaniva­lója, gondolati jellemzői, er­kölcsi minősége tökéletes össz­hangot mutat Ady egész élet­művével. Utolsó szívdobbaná­sáig hű maradt a forradalom —emberség—magyarság hár­mas szintéziséhez, amelynek kimunkálásában az ő publi­cisztikai és költői zsenije ve­zérszerepet játszott Ez a valójában mindvégig magányos szellemi óriás a végső strófák megírása után maradt egyedül igazán, szem­ben a felfogott elmúlással. Negyvenegyedik születésnap­ján, 1918. november 23-ára virradóra összetépte azt az egyetlen könyvet, amely min­den útjára elkísérte, s amely- ezt jegyezte 1906-ban; iy Endre véndiák kedves 1 iája.« Heggel dúltan, félig eszmé­letlenül találták szobájában. Az utolsó lószerszám Ha öt éve találtam volna rá az öregre, talán még büszkél­kedik is. Sütkérezett volna a várva várt, »ország-világ előtti« elismerésben. Unokái­nak büszkén mesélte volna, hányán megcsodálták az ő munkáját... Azóta megtörte a kor, és hogy egy fedél alatt él a leg­súlyosabb betegséggel. Mikor a somogyszili tsz kis szíj­gyártóműhelyében néhány napja találkoztunk, már az sem érdekelte, mi lesz a vi­lágkiállításra . szánt remeké­vel. — Mielőtt elmegyek, akar­tam még csinálni valami szé­pet — mondja, miközben re­megő kézzel utat keres a kis kulcsnak. — Ez az. A lószerszámnak nem any- nyira a veretes csillogása ra­gadott meg, inkább az, hogy ezeknek a sárga, bőrszíjaknak minden négyzeteentiméterében órák munkája rejlik. — Amikor négy éve a bőrt kiszabtam, valahogy még több örömöm volt vele. Talán an­nál is több, mint abban a pillanatban, mikor elkészült... — Látta már valaki? — Persze! A tsz-be’.iek, meg egyszer a lótenyésztési fel­ügyelőségtől is kijöttek. — Mit mondtak? — Dicsérték. Volt, alti sze­rint ehhez hasonlót legföljebb a hortobágyi csikósmúzeum­ban látni. Bántott, hogy az öregnek láthatóan nem telik öröme az elismerő szavak fölidézésében. Négy évtizede szíjgyártó. Ez idő alatt végigélte egy mester­ség virágzását és lassú kiha­lását Néztem hamuszürke fejét, hallgattam el-elvékonyodó hangját, és közben sehogy sem tudtam magam elé kép­zelni a harmadik huszárezred volt főszíjgyártóját, a díjlo­vagló versenyek többszörös győztesét. — Mikor apám úgy döntött, megtanít a szakmára, még egyikünk sem gondolta, hogy én leszek az utolsó. Akkori­ban az utcán több ló járt, mint gép. Annyi volt a mun­ka, alig győztük. Az ötvenes évek elején megalakult a tsz, én is idejöttem. Akkor a szíj­gyártó még fontosabb ember volt, mint a szerelő, aki a né­hány kormos meg lánctalpas traktort javította. Azután szin­te egyik évről a másikra min­den megváltozott. A szíjgyár­tóműhely a gépudvarnak af­féle régről maradt, megtűri tartozékává vált. Ha ma vé­gigkérdezné a falubeli gyer­mekeket, mi az, hogy szíj­gyártó, a fele sem tudná meg­mondani. — De hiszen a faluban még harmincnál is több a fogat... — Igaz, munka akad. Javít­gatások. Két-három szerszám­ból alakítok egyet. Most ké­szül egy pár új is, az utolsó. A gazdaságban járva valaki azt mondta róla, lassú. »He­tekig elszöszmötöl valamivel, ötször is átgondol minden mozdulatot...« Arra gondol­tam, talán nem is Schultheisz Henrik — mert így hívják az öreget — lassú, hanem a mai kor gyom. — Mi lesz a sorsa a nagy munkájának? — A tsz-é. Azt csinálnak vele, amit akarnak. Talán majd ráteszik az egyik fogat­ra a régi, szakadt szerszám helyett. Tudom én, hogy az egész már csak nekem jelent olyan sokat. Mielőtt találkoztunk volna, derűsen anekdotázó bácsikára számítottam. Nehezen törőd­tem bele, hogy Schultheisz Henriket legyőzte az idő. Egy­szer mégis sikerült derűt csalnom az arcára, mikor a gyerekeiről és unokáiról kér­deztem. — A gyerekek ugyanúgy szeretik a szépet, mint én. Ok még megtalálják a szépséget abban is, amire egy mai fel­nőtt azt mondja, haszontalan ócskaság, semmire sem jó ka- cat Ahogy nehézkesen fölállt, egy pillanatra elővillant nad­rágján a fölirat: »Super Rif­le«. — Ne haragudjon, de él kell mennem, a feleségem nagyon beteg, egyedül már az ágyról sem tud leszállni... ) Az öreg szíjgyártó néhány nap múlva összecsomagolja szerszámait. Azután már csak legföljebb otthon vállal ki­sebb javítást. A somogyszili tsz-ben nyilván senki sem gondol arra, egy korszak zá­rul le távozásával. Bíró Fereoe Új jogsegélyszerződésefc, szabályozási törekvések Eljárhatnak-e külföldi ál­lampolgár ellen bíróságaink, ha az illető . saját hazájában bűncselekményt kövét el, s a felelőségre vonás elől például Magyarországra »utazik« ? Me­lyik állam bíróságára tartozik az ügy, ha a turista a magyar jogszabályok ellen vét? Elis­merhető-e a magyar állam­polgárnak külföldön kötött házassága, s mikor tekintjük érvényesnek a határainkon túl kimondott bontást? Ho­gyan kell megítélni az eltérő állampolgárságú házastársak vagyonjogi vitáit? — Néhány kérdés abból a sok százból, melyre az igazságszolgálta­tásban naponta kell választ keresni. A különböző álla­mokkal kötött jogsegélyszer­ződések egyik fő célja éppen e válaszadás megkönnyítése. Agya körül 'hevertek a tépett biblia lapjai. Belső borítóján lelték meg utolsó kezeírását: »Eli, Eli, Lama Sabaktani«. Héber szavak ezek, Krisztus­tól valók, ő mondta, mielőtt kiszenvedett a keresztfán : »Én istenem, én istenem, mért hagytál el engem.« A rettenetes hajnal után nehezen szedte össze magát, de aztán megint .türelmesen, józan eszmélettel viselkedett. Ha kellett, a régi pedantériá­val szedte össze magát. Így történt akkor is, amikor Já- szi Oszkár javaslatára hivata­los küldöttség kereste föl, el­hozva a Nemzeti Tanács dí­szes okmányra fogalmazott írásos üdvözletét. Hatvány Lajos, Hock János, Nagy György, Wildner Ödön, Mel­lemé Miskolci Eugénia — valamennyien a Nemzeti Ta­nács tagjai — keresték föl. Ady a biztonság kedvéért pa­pírra diktálta köszöntő sorait, de még így sem tudott a szö­veg végére jutni. Ennyit szán­dékozott mondani: »Betegen és meghatottan, hálásan szorongatom a felém nyújtott kezet, dadogva, mert életemben sokat kiabáltam — dadogva is mondom, milyen jól esik nekem ez a minden­nél nagyobb kitüntetés. Ügy érzem, hogy való és bekövet­kezett az én forradalmam«. (Folytatjuk) — Melyek a korszerű sza­bályozási törekvéseink új eredményei, milyen elképze­léseket igyekszünk a nemzet­közi tárgyalások során érvé­nyesíteni? — Dr. Bán Tamás, az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi jogi osztályának vezetője erről tájékoztatta az MTI munkatársát — Arra törekszünk, hogy minél több állammal rendez­zük jogi kapcsolatainkat töb­bek között jogsegélyegyezmé­nyek megkötésével. Az utób­bi időszakban, különösen a helsinki záróokmány aláírása óta megnövekedett az ilyen | jellegű egyezmények jelentő- i sége. Elsősorban azért, mert ' az általuk rendezett államkö­zi kapcsolatok az enyhülés ja­vát szolgálják. A szocialista országokkal az 50-es években szinte sorozatban kötöttünk jogsegélyszerződéseket. Azon­ban, mint ahogy társadalmi fejlődésünk időnként megkö­veteli saját belső jogszabá­lyaink korszerűsítését — ugyanúgy szükségszerű, hogy az új, korszerű követelmé­nyekhez igazítsuk kétoldalú megállapodásainkat is. Egyik fő törekvésünk, hogy egyszerűsítsük a magyar és a külföldi bíróságok egymás ha­zájába irányuló iratainak kéz- beütését. Havonta több száz ilyen üggyel van dolgunk — például, ha magyar bíróság külföldről idéz tanút, szakér­tőt, illetve külföldi bíróság itt lakó részére kíván ítéletet kézbesíteni. Tekintve a »for­galom« növekedését, igyek­szünk az ügyintézésben a szükségtelen lépcsőfokokat kiiktatni. Decentralizáljuk a hatásköröket, hogy az adott ügyben illetékes bíróságok, ügyészségek, közjegyzők köz­vetlenül küídhessék meg egy­másnak az iratokat, és ne az érdekelt igazságügyi minisz­tériumok közbeiktatásával Ily módon egy-egy per lezá­rásában hónapokat, olykor fél évet is nyerhetünk. Egyszerű­sítési törekvéseink helyességét igazolja az NDK, a lengyel és a csehszlovák partnerekkel már kialakított gyakorlat a polgári, családjogi és a bün­tetőügyekben. A csaknem két évtizedes ha­tályos magyar—NDK jogse- gélyszerzőiés ez évi módosí­tása és kiegészítése már kor­szerűen szabályoz egy sor munkajogi kérdést is. Nemrégiben kötöttük meg a magyar—osztrák bűnügyi jogsegélyszerződést, valamint kiadatási szerződést. Először sikerült kapitalista országgal I megállapodnunk abban, hogy i az állam, amelynek területén a bűncselekményt a külföldi ál- ; lampolgár elkövette, a bünte- ; tőeljárás lefolytatását átenged­hesse a másik fél igazságszol­gáltatási szerveinek. A bünte­tőeljárás átengedésének je­lentősége mellett szól az is, hogy a külföldön kiszabott szabadságvesztés ottani vég­rehajtása — távol az elítélt hazájától — olykor méltány­talanul megnehezíti a bünte­tés elviselését. Több, még megoldatlan csa­ládjogi kérdésre is keressük a választ Az eltérő joggyakor­lat miatt például sok bonyo­dalmat okozott a különböző állampolgárságú házastársak válóperi ítéletének »kölcsö­nös« elismerése. Erre született orvosság a magyar—szovjet jogsegélyszerződés legutóbbi módosításakor és kiegészítése­kor. Több szocialista partne­rünkkel előbbre léptünk már abban is, hogy a gyermek el­helyezéséért folytatott perek­ben hozott határozatokat köl­csönösen elismerjük, s azok végrehajtását elősegítjük — mondotta végezetül dr. Bán Tamás. A KEFE- ÉS MŰANYAGIPARI VALLALAT fölvételre keres azonnali belépéssel 2 géplakatost, 2 villanyszerelőt, 1 fűtésszerelőt tmk munkakörbe. Jelentkezés személyesen a vállalat munkaügyi osztályán. (138641)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents