Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-06 / 286. szám

Kádár János látogatása a sakkbajnokságon Vasárnap a KGMTI-ben az 5. fordulóval folytatták az / or­szágos egyéni sakkbajnokságot. A versenyre ellátogatott Ká­dár János, az MSZMP KB első titkára, s nagy figyelemmel kísérte az érdekes játszmákat, a versenyzők színvonalas küz­delmét. A Szsri—Diószegi vegyes páros aranyérmes lett a felszabadulási asztalitenisz emlékversenyen NB IIU NB HL Á Kiss 3. SE súlyos hazai veresége A vegyes páros győztese: Szeri és Diószegi. Szombaton este, lapunk zárta után fejeződtek be a férfi és női egyes küzdelmei. A 32 közé jutásért folytatott játékban Balázs Á. 2:0-ra verte Freyt (DÉLÉP), Háhn, Mányt ugyanilyen arányban, akárcsak Haizer Hattát. Szá­linger és Balázs M. ebbgn a fordulóban elbúcsúzott a to­vábbi küzdelmektől. A többi versenyben maradt kaposvári asztaliteniszező nem került a legjobb 16 közé. Haizert Gutt- mayer, Balázs Árpádot Bé­nák, Háhnt pedig Balogh bú­csúztatta. A második helyen leieméit Faházi sem jutott messze, a Killián SE verseny­zője Kovács 3:1 arányban le­győzte Az első helyen kiemelt Tímár végig nagyon magabiz­tosan játszott, s minden ellen­felét legyőzve nyerte a ver­senyt. A nők között Boldizsár 2 ti­re verte Mongot, de a legjobb négy közé már ő sem jutott be, mert Szeiler 3:l-re le­győzte. A női egyes döntőjé­be Szabó és Schneller került, a fiatal veszprémi asztaliteni­szező 3:2 arányban bizonyult jobbnak az esélyesebb Schnel- lernéL Vasárnap délelőtt a vegyes­párosok küzdelmével folytató­dott a verseny. Ebben aszúm­ban 22 páros állt asztalhoz. A kaposváriak közül Borda a szegedi Rózsával nem került a lb-os táblára, akárcsak Pro- ezonyákék, akiket a Háhn— Váradi (K. Vasas) kettős ütött el a továbbjutástól. A közép­döntőbe két kaposvári páros is bejutott a Szeri és Diósze­gi, valamint a Haizer és Bol­dizsár biztosan vette az aka­dályokat. A negyeddöntőben a Szeri —Diószegi párosnak Pékár és Bolvári volt az ellenfele, Hai- zeréknek pedig a Mellay— Szeiler kettős. Szeriék 2:l-re nyertek, míg másik párosunk ugyanilyen arányban vesztett A döntőbe jutásért a kapos­váriaknak a Guttmayer— Szendy kettőst kellett legyőz­ni. A nagyon színvonalas mér­kőzésen a bátrabban támadó Szeri és Diószegi 3:1 arány­ban győzött A döntőben a Haizer—Boldizsár párost verő Mellay—Szeiler kettőssel ke­rültek szembe, s 3:1 arány­ban nyertek, ezzel a két na­pos verseny egyik aranyérmét itthon tartották. Igaz, az aranyérem csak félig kapos­vári, ugyanis Szeri még a Du­naújvárosi Kohász színeiben indult, bár december 15-től a K. Vasas játékosa lesz. Eredmények: Női egyes: 1. Szabó, 2. Schneller, 3. Bolvári és Szei­ler. Somogyi Néplap Férfi egyes: 1. Tímár, 2. Kocsis I, 3. Kovács és Ba­logh. Vegyes páros: 1. Szeri— N8 II A meglepetések fordulója Ez a cím jellemzi leginkább a labdarúgó NB n. 18. fordulóját. Ezúttal a vendégek nagyon ki­tettek magukért. A Kazincbarcika hat gólt (!) lőtt a DYSC-nek. Az Eger Szolnokon, a BVSC Várpa­lotán, a békéscsabaiak Nagykani­zsán, a MÁV DAC pedig Komlón nyert. A szekszárdiak pontot vit­tek el Vácról. A salgótarjániak előnye már két pont. de a máso­dik és a hetedik helyezett között is mindössze egy pont a különb­ség. Eredmények : BKV Előre—Fűzfő IS), Volán—Horog m, Szekszárd— Vác 1:1. Kazincbarcika—DVSC 6:0 Salgótarján—Budafok 2:0, Kossuth KFSE—Vasas Izzó 1 :l, BVSC—Vár­palota 3:2, Eger—Szolnok 3:2, Bé­Lukács. Cser Kovács Gábor MÁV DAC—Komló 2 0. ■ A bajnokság állása: 1. S.-larján 18 11 3 4 32—16 25 2. K.-barcika 18 9 5 4 34—18 23 3. V. Izzó 18 10 3 5 30—14 23 4. Vác 18 10 3 5 25—18 23 5. Eger 38 8 6 4 31—23 22 6. Volán 18 7 8 3 26—19 22 7. Dorog 18 9 4 5 22—16 22 8. SZMTE 18 7 6 5 20—19 20 9. Komló 18 8 4 6 25—23 20 10. B. TASK 18 7 6 5 18—19 20 11. Kanizsa 18 6 5 7 24—20 17 12. Fűzfő 18 8 1 9 30—35 17 13. K. KFSE 18 4 9 5 28—33 17 14. DVSC 18 7 3 8 14—23 17 15. BKV Előre 18 6 4 8 21—25 16 16. Budafok 18 5 5 8 25—26 15 17. M. DAC 18 5 2 11 23—36 12 18. BVSC 18 2 7 9 18—29 11 19. Várpalota 18 4 3 11 22—41 11 20. Szekszárd 18 2 3 13 16—40 7 A labdarúgó NB III nyuga­ti csoportjának legnagyobb, — sajnos számunkra cseppet sem kellemes, — meglepetését a Kiss J. SE szolgáltatta, amely Tabon szenvedett sú­lyos vereséget. Némi vigasz, hogy a Siófok továbbra is ja­vuló játékot nyújt. Ezúttal Sellyéről hozott haza értékes pontot. Ez a forduló még né­hány váratlan eredménnyel zárult A Rákóczi SE Veszp­rémben, a Soproni Textiles Keszthelyen, a Nagykanizsai Vasutas Kőszegen nyert egy góllal. Sellye—Siófok 0:0 Sellye, 600 néző. Vezette: Simon. Sellye: Jankovics — Orlovics (Lőrinc;:), Vass, Krén, Berki, Kel- májer, Markovics, Amigva, Otár- tics. Szabó, Golvák. Edző; Mogy- gves Lajos. Siófok: Zsunonyó — Kiss L., Horváth J., Babán, Bő- zsöny, Ti’linger, Szilágyi. Csépán Bakó, Bihari, Bocsev. Edző; Kía- tliesz Imre. Nagy lelkesedéssel vetette magát küzdelembe a siófoki csapat. A hótól megtisztított pálya széle kemény, síkos volt, közepén viszont sártenger ter­peszkedett. A somogyiak tak­tikája az volt, hogy uralmuk alatt tartsák a középpályát. Ezúttal Szilágyi is ebben a sorban kapott szerepet, ame­lyet kitűnően ellátott. A kö­zépső harmadban a siófokiak végig többet birtokolták a lab­dát. és az onnan indított tá­madásaikkal több veszélyes helyzetet sikerült teremteni­ük. Végig nagy küzdelemre késztették a hazaiakat, s a já­ték képe alapján akár mind­két pontot megszerezhették volna. Az értékes döntetlen­hez a kitűnő erőnlét is hozzá­járult. Jók: Berki, Kelmájer, Amigya, illetve Horváth J., a mezőny legjobbja, Kiss L., Bőzsöny, Szilágyi. Molnár József Ajkai Alumínium — Kiss J. SE 7:2 (2:1) Tab, 200 néző. Vezette: Szőke. Ajka: P.ujtor — Herédi, Varró, Csikhon, Nagy, Okolenszky, Cser- na, Hollcnczer, Móré ez. Haraszti, Túri. Edző: Magyar György. Kiss J. SE: Szokni (Foki) — Nagy, Mód, Horvá li, MAthé, Bence, Kopcsa, Fábián, Tóth (Palotai). Tóth-Bagi, JJomján. Edző: Két­szeri Ferenc. 7. perc: Csema 15 méterről lőtt kapura. A labda a védő­ről lepattant, és Nagy nem hibázott. 1:0. 27. perc: Egy formás hazai támadás végén Kopcsa közel­ről egyenlített. 1:1. 32. perc: Cserna szögletrú- gása után a fedezetlenül ha­gyott Okolenszky a jobb fel­ső sarokba fejelt. 2:1. 46. perc : Mód késlekedett a közbeavatkozással, Cserna ki­ugrott és 8 méterről lőtt a kapuba. 3:1. 50. perc: Egy jobboldali vendégtámadás alkalmával ismét tétováztak a hazai vé­dők: a labda Móreczhez ke­rült, aki szintén eredményes­nek bizonyult. 4:1. 53. perc: Mód nem tudta szerelni Csernát, aki 6 méter­ről a tehetetlen kapus mel­A Táncsics SE az őszi első a megyei labdarúgó-bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnok­ság őszi utolsó fordulója több meglepetést is hozott. Ottho­nában kapott ki a Barcs, Len­gyeltótiban a Nagyatád, és Csurgón is nyerni tudott a Ka­darkút. Az őszi idény végére belelendülő Vasas zimányi győzelme már nem is számít igazi meglepetésnek. A Tán­csics magabiztosan fektette kétvállra a tabiakat, míg a marcali rangadó döntetlenül végződött. Balatonboglár—Barcs 1:0 (0:0) Barcs, 200 néző. V.: Molnár J. Balatonboglár : Gelencsér — Györkös, Muszti I., Paszér, Musz- ti n., Osváth. Pintér, Pál, Ko- szics, Oláh (Dékány), Gergye. Edző: Bölla László. Barcs: Kir- mer — Kele, Erdelecz, Deák, Ge­lencsér, Sátori (Gazda), Karsai, Studer, Gulyás, Orsós, Utasi (Varga). Edző: Marton János. A csúszós, havas pályán mindvégig nagy küzdelmet ví­vott a két csapat. A barcsiak sok gólhelyzetet kihagytak. A vendégek a 68. percben szerez­ték meg a győzelmet jelentő gólt. Góllövő: Koszics. Jók: Gelencsér, Muszti 1, Koszics. illetve Erdelecz. Barcs ifi—Balatonboglár ifi 9:1 Pandúr Ferenc Lengyeltóti—Nagyatád 3:1 (1:1) Lengyeltóti, 200 néző. V.: Perger. Lengyeltóti: Csonka — Bódé. Kesztyűs, Czimmerraann, Gyur­ka, Nagy, Pasztusics, Blba (Va- csi), Sraida, Vinkler (Deblty), Túli. Edző: Haszon Lajos. Nagy­atád: Zsobrák — Pólyák, Czár, Roznik, Hoffman, Simon (Harcz), Mohácsi, Oláh, Brezovszky, Iiics, Szabó (Varga). Edző: Fűlsz Já­nos. A mérkőzés hajrájáig vál­tozatos, izgalmakban bővel­kedő volt a találkozó. Ekkor azonban a hazaiak nagyon rá­kapcsoltak, és két gyors góllal a maguk javára fordították az eredményt. Kiállítva: Hies a 86. percben labda elrúgásért. Góllövók: Gyurka, Smida, Pasztusics, illetve Illés. Jók: Nagy, Czimmermann, Gyurka, Túli, illetve Czár, Oláh, Bre­zovszky. Lengyeltóti ifi—Nagyatád ifi 5:1 VBKM Vasas—Zimány 44 (0:0) Zimány, 100 néző. V.: Csi- ma. Vasas: Heuthaler — Pável, Pa­taki, Kurdi, Kelemen, Máli, Bur- csa, Horváth (Szalal), Molnár, Huszár, Lesz (Kiss A.). Edző: Fü- löp János. Zimány: Baranyai — Kovács, Kéki, Barna, Visnyei. Hideg L., Kalányos, Kelemen, Tóth, Kesztyűs, Hideg S. Edző: Takács Ferenc. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. A második játékrészben viszont a szét- csően játszó zimányiak ellen biztos győzelmet aratott a Va­sas. Jó játékvezetés. Góllövők: Molnár (2), Huszár, Pataki. Jók: Pataki, Molnár, Huszár, Burcsa, illetve Baranyai, Kéki, Hideg L. VBKM Vasas ifi—Zimány ifi 4:0 Parkas Imre Táncsics SE—Tab 7:0 (3:0) Kaposvár, 100 néző. V.: Ru- becz. Táncsics: Doricsák — Somogyi. Dóczi, Bíró, Vinkier, Vörös (Má­tyás), Ebedli, Drahos, Baumhol- czer (Iván), Hegyesi, Bántó. Edző: Zsoldos László. Tab: Kiss — Rei­chert, Szabó G., Mireider, Ul- reich, Vendl. Fias (Berki), Ka- veczkl (Csontos), Puha, Szabó Gy., Kovács. Edző: Czabula Mik­lós. A kezdettől fogva fölényben játszó Táncsics megérdemel­ten nyert Kiállítva: Szabó G. a 70. percben, tiszteletlensé­gért. Góllövók: Drahos (3), Hegyesi (2, egyet 11-esből), Somogyi (11-esből), Baum- hölczer. Jók: Somogyi, Vink- it.. Drahos, Hegyesi, illetve Ulreich, Puha, Szabó Gy. Tab ifi—Rákóczi III. ifi 1:0 Perényi György Latinoa— Marcali (0:0) Marcali, 500 néző. V.: Bá­lint Latinca: Király — Tóth, Pala- sics, Kolozs, Kádár, Skáfár, Beck Lendvai, Borsfái, Gombai, Per- necz. Edző: Kisborsó Imre. Mar­cali: Műlner — Dunkler (Né­meth), Batki, Kusz, Filagics, Ko­vács, Hajdú, Guricza, Ilia (Ober­länder), Izsák, Ható. Edző: Bors­fái Géza. Végig magas színvonalat, jó játékot hozott a helyi rang­adó. Az első félidőben a La­tinca, a másodikban inkább a Marcali játszott fölényben. Az idény legjobb játékát nyújtc Latinca közelebb állt a győ- aelemhes. iá játékvezetés. Jók: Palasics, Kádár, Borsfái, illetve Batki, gics, Hajdú. Rákóczi 11. ifi—Marcali ifi 1:0 Giber Károly Kadarkút—Csurgó 3:2 (1:1) Csurgó, 150 néző. V.: Krei- ner. Kadarkút: Turner — Csernus, Lóki, Harczos, Gelencsér. Ernyes, Horváth (Miovecz), M..tin, Schwindt, Kiss, Nagy. Edző: Ma- tán József. Csurgó: Major — Ko­vács, C. Kovács, Máté, Poigár, Czink, Hosszú, Baja, Nézics, Báló, Nagy. Edző: Horváth János. Nagyon jó iramot hozott a találkozó. A szünet után a ka- darkútiaknak több helyzete volt, s Matán jó helyzetfelis­merése révén megérdemelten vitték el a két pontot. Góllö- vői. : Matán (3), illetve Báló, Baja. Jók: Matán, Ernyes, Schwindt, Nagy, illetve Czink, Hosszú, Baja, Máté. Kadarkút ifi—Csurgó ifi 4:0 Kovács Antal Balatonföldvár—Lakócsa 3:1 (0:1) Balatonföldvár, 100 néző. V.: Fonódi. Balatonföldvár: Gál — Acs, Ko­vács I., Kurdi II. (György), pi­ros, Kertész, Gyarmati, Rózsa, Szakács, Gacs, Kurdi I. Edző: Kovács István. Lakócsa: Golubics H. — Fucskár. jelics, Vucseta, Golubics I., Bardek, Petrinovics, Pandúr, Matyók, Szekeres, Kö- vesi. Edző: Fodor Sándor. A lakócsaiak lelkes játéka a 22. percben gólt eredménye­zett. A második félidőben a földváriak átrendezték sorai­kat, és nagyszerű játékkal a maguk javára fordították a mérkőzést. Kitűnő játékveze­tő.. Góllövők: Gacs, Rózsa, Kurdi I., illetve Golubics I. Jók: Gál, Ács, György, Gacs, Kurdi I., illetve Fucskár, Bardek, Pandur, Kövesi. Balatonföldvár ifi— Lakócsa ifi 5:0 Horváth Ferenc Szőnyi SE—Fonyód 4:2 (16 Taszár, 50 néző. V.: Vuk- man. Szőnyi: Kaipl — Kisgéczi. Kle- novics, Rcznek, Kalmár, Várhe­lyi, Szőlőst (Budai), Pintér, Kiss. Riba, Borbély. Edző: Balatoni Sándor. Fonyód: Fenyvesi — Lan- dor, Gyuricza, Fejes, Horváth. Téglás (Fodor), Kolip, Krokovirs. Nagy, Kocsis, Fenyővári. Edző: Hrus ka István. Jól előkészített pályán, de csak közepes színvonalú mér­kőzésen, a lelkesebb hazai csapat megérdemelten nyert. Jó játékvezetés. Góllövők: Várhelyi (2), Szőlősi, Riba, il­letve Horváth, Kolip. Jók: Kisgéczi, Reznek, Várhelyi, Tt- Beck, letve Landor, Gyuricza, Ko- Fila- I csis. Szőnyi SE ifi—Fonyód ifi 3:3 Balatoni Sándor l Somogyszob—Balatonlelle 2:2 (0:0) Somogyszob, 100 néző. V.: Vajda. Somogyszob: Nárai — Birkás, Bálint, Varga, Baksa (Elekes), Bakonyi, Molnár (Kuti), Fehér, Pintér L., Bódis, Pintér B. Edző: Simon István. Balatonlelle: Both — Makai, Brunner, Berdán, Bán Vass, Takács, Basics, Kovács, So­mogyi, Vázsonyi. Edző: Cser László. A fagyos, hóval borított pá­lyán nem alakulhatott ki jó játék. A lelleiek kétszer sze­reztek vezetést, de a szobiak mindkétszer egyenlíteni tud­tak. Góllövők: Varga, Pintér L., illetve Takács (2). Jók: Varga, illetve Vass, Takács, Vázsonyi. Somogyszob ifi—Balaton­lelle ifi 1:1 Birkás József A bajnokság őszi végeredménye ; 1. Táncsics 17 11 4 2 58—13 26 2. Marcali 17 10 5 2 47—12 25 3. Vasas 17 10 4 3 34—14 21 4. Barcs 17 9 4 4 26—18 22 5. Nagyatád 17 9 4 4 26—19 22 6. Tab 17 9 3 5 29—30 21 7. B.-boglár 17 8 3 6 30—r5 19 8. Kadarkút 37 8 2 7 39—33 18 9. Latinca 17 7 3 7 20—31 17 10. Lengyeltóti 17 5 4 8 3?—37 14 11. Zimány 17 6 2 9 24—36 14 12. Csurgó 17 6 2 9 20—33 14 13. B.-földvár 17 4 5 8 31-* 9 13 14. B.-lelle 17 6 1 10 33—33 13 15. Lakócsa 17 5 2 0 27—41 .12 16. Szőnyi 17 4 4 9 19—36 1? 17. Fonyód 17 5 1 11 21—50 11 18. Somogyszob 17 2 5 10 25—51 S A forduló válogatottja: Gál (Balatonföldvár) — Czár (Nagyatád), Batki (MSE), Ká­dár (Latinca), Czimmermann (Lengyeltóti), Gelencsér (Bala­tonboglár), Várhelyi (Szőnyi), Beck (Latinca), Molnár (Va­sas), Matán (Kadarkút), Gyur­ka (Lengyeltóti). Totó 49. játékhét telitalálatos szelvénye: x 1 2 2 1 x x 2 x 1 x x 2 +2. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13 plusz 1 találatos szel­vény 1715 212, a 12-es 14 387, a 11-es 1059, a 10-es 174 forin­tot üzmL lett növelte csapata eWnyét 5:1. 75. perc: Cserna futott el a jobboldalon, középre adott, s a labdát Nagy továbbította a hálóba. 6:1. 85. perc: Fábián buktatásá­ért megítélt 11-est Nagy, a kapus kézé De lőtte. 88. perc: Ismét Cserna hú­zott el a jobboldalon, majd éles szögből talált a kapuba. 7:1. 89. perc: Egy kapu előtti kavarodás végén Fábián 6 méterről állította be a vég­eredményt. 7:2. Síkos, jeges talajon az aj- kaiak jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, ötletesen játszottak, de az eredmény alakulásában a sokat hibázó kapolyi védők is közreját­szottak. A gólkülönbség nem túlzott. Jók: Hollenczer, a mezőny legjobbja, Nagy, Cser­na, Túri, illetve Tóth-Bagi, Nagy. Kálmán Ferene További eredmények: PVSK—Péti MTE 2:1, Rá­kóczi SE—Bakony Vegyész 1:0, Bauxitbányász—Sabaria 1:0, Répcelak—Bábolna 1:0, Oroszlány—Véménd 2:1, Sop­roni Textiles—Keszthely 1:0, MÁV Nagykanizsai TE—Kő­szeg 1:0, KOMÉP—Soproni KSE 3:3. A bajnokság állása« 1. Répcelak 18 11 9 4 27—17 n 2. PVSK 18 11 2 5 34—14 24 3. Bauxitb. 18 10 4 4 32—20 24 4. Oroszlány 18 10 3 5 29—23 ?3 5. Bakony V. 18 8 6 4 23—17 22 b. So. Text. 18 9 3 6 35—27 21 7. Ajka 38 7 6 5 30—23 20 8. NTE 18 7 6 5 24—26 20 9. Bábolna 18 7 5 6 26—19 19 10. Rákóczi 18 7 4 7 18—13 18 11. KOMÊP 18 7 4 7 27—29 19 12. Pét 18 7 4 7 18—20 18 13. Sabaria 18 7 3 8 16—19 17 14. Sellye 18 6 4 8 20—23 16 15. Véménd 18 6 4 8 19—22 16 16. Siófok 18 5 3 10 20—24 13 17. Kőszeg 18 4 4 10 19—34 12 18. Kész'he! v 18 3 6 9 24—41 12 W. Ki«?' T. SE ' ír 5 2 11 20—39 12 20. So. KSE 18 2 6 10 23—34 10 Hergert Jenő: Hátrányunk behozható Szombaton este csak szűk­szavú beszámolót kaptunk Gyöngyösről, az ökölvívó CSB első döntő mérkőzéséről. Teg­nap már a részletekről érdek­lődtünk Hergert Jenő vezető edzőtől. Elmondta, hogy ő sem számított ilyen arányú vere­ségre. Igaz, ennek alakulásá­ban a pontozók is közreját­szottak. A két döntetlenre ki­hozott mérkőzésen Nagy Z. és Lévai is szerinte nyert, akár­csak Rajczi, akit egyedül a bííók láttak vesztesnek. Ez az a négy pont, amely nagyon hiányzik. A szakvezetőt meg­lepte Rigó veresége is. A ka­posvári bokszoló a felnőtt vi­dék bajnokságon ugyanis ki­ütötte mostani legyőzőjét. Figyelmeztettem Rigót, hogy az a kiütéses győzelem nem jelenti azt, hogy most is könnyű dolga lesz. Nagy csa­ta volt. Ellenfelére is kétszer rászámoltak. Egyszer viszont ezt »elfelejtették«, s ez dön­tött — mondotta az edző. Megtudtuk azt is, hogy Var­ga Z. mérkőzését azért adta fel az edző, mert a Dózsa ver­senyzőjének szemöldöke még a Steinmetz Kupán felrepedt és nem akarta, hogy a sérü­lés kiújuljon és emiatt a visszavágón ne legyen harcké­pes. Az elmondottak szerint viszont jól küzdött Feritek és Budai', Rákosának pedig húsz másodperc is elég volt a győ­zelemhez. Mi várható a visszavágón? — Most már, jobban is­merve az ellenfelet, azt mond­hatom, hogy így sem remény­telen a helyzetünk. Itthon mi is képesek vagyunk ilyen arányban is legyőzni a gyön­gyösieket. Egyébként a Nép­sportban közölt tabella téves, mi a harmadik helyért küz­dünk és a legrosszabb esetben sem végezhetünk a negyedik­nél hátrább — fejezte be nyi­latkozatát Hergert Jenő.

Next

/
Thumbnails
Contents