Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-03 / 259. szám
Kulturális küldöttség a szovjet testvérmegyében Az egykori kereskedősoron Torzsok, ez az ötvenezer lakosú, festői Városka alig egyórányira fekszik Kalinyin- tól. Autóbuszunk éppen oti haladt a harmadik és a negyedik vendégszereplés felé, amerre az évszázadok során cárok, hírneves írók és művészek, verhetetlen hadak is közlekedtek: a »két főváros«, Moszkva és Pétervár — Lenin- grád közötti úton. A végállomás pedig az egykori kereskedősor, a város csinos művelődési háza. Alig tizennyolc óra telt el az előző műsor befejezése óta. Sok érzést, szerelemittasságot sugallt a madocsai páros, csattogott a bőr a lakócsai csizma- verősnéL Igaz, egy ugrásnak kétszer kellett nekirugaszkodni, s fáradt prímásunk is nagy hirtelen elfelejtett egy dallamot, de pillanatok alatt magához tért — és a rögtönzés legalább olyan ötletes volt, mint a kottába foglalt melódia. Hangos tetszéshyilvánítás- sal jutalmazták. És, hogy a hallgatóság társadalmi összetétele is teljes legyen, a vagongyári munkásoknak, zeneiskolásoknak és tanáraiknak, majd a »vegyes« torzsoki közönségnek adott műsor után — irány a Lenin Állami Gazdaság. Az üzem munkájáról, eredményeiről N. P. Novozsilov igazgató beszélt, nem titkolt büszkeséggel. — Szovhozunkban ötszázan dolgoznak, zömmel az állattenyésztésben. Ám a növénytermesztésben — főleg az árpa és a zab termesztésében — is remek eredményeket értünk el. Büszkeségünk mégis a len előállítása: a Szövetségi Lenipari Intézet kísérleti gazdasága vagyunk, a termelésen kívül fontos tudományos kutatásokat is folytatunk. Az életkörülmények? Egyetlen dolgozónknak sincsenek lakásgondjai, óvodánk 90 személyes, ebben a művelődési házban pedig négyszázan nézhetik végig az önök előadását. Az igazgató tévedett. A nézőtér négyszáz helyén ugyanis legalább hátszázan ültek. A fejkendős asszonyok közül jó néhány ölében apróságok, sok széken kettesével szorongtak a kisdiákok. S ha igaz a mondás, mely szerint végén csattan az ostor, akkor ugyanez igaz a lányok és a fiúk csizmájára is. Talán még sohasem rukkoltak ki ilyen csalogató, hatásos somogyi leány- tánccal — »molodci gyev- csonki« — »derék lányok« — hallottam a háttérből —, de a somogyi, majd a rábaközi verbunkos után is röpködött a gyerekszájakból a »szpaszibo, szpaszibo«. A mögöttem meghúzódó ötéves kis Szveta elszomorodott, amikor a függöny végleg legördült. Majd a gyermeki kíváncsiságtól felcsillanó szemmel kérdezte: — A bácsiéknál már az óvodások is ilyen ügyesen táncolnak? Talán a bácsi kisfia is? Nem árultam el neki, hogy egyesek nálunk is »kimaradtak« a táncra való nemzeti hajlam örökségéből. Rendező akart lenni Egy álom beteljesült Színházi előadáson találkoztam vele, az ungvári körzeti televízióstúdió művészeti osztályának rendezőjével. Nitku- linec Vladimir huszonnyolc eves, barna hajú!, szökés bajuszé fiatalember. Egyformán jól beszél magyarul, oroszul, ukránul. — Hogyan lesz valakiből tévérendező? — Kerülőutakon, ami ßz én pályámat illeti. 1970-ben végeztem el a főiskolát Harkovban, színész szakon. Ez a főiskola ukrán színészeket képez. Már tanulmányaim alatt elkezdtem dolgozni a harkovi orosz színháznál. — Miért nem a rendezői szakot végezte el? — Mindig fiatalabbnak látszottam a koromnál. Iskolásként énekeltem, szavaltam, s egy kijevi köztársasági fesztiválon azt a jó tanácsot kaptam, hogy menjek színművészetire, mert a rendezői szakra meg kell érnie az embernek. Rendező csak akkor legyen valaki, ha kellő élet- tapasztalat van mögötte. Én egyébként filmrendező szerettem volna lenni. Akkor határoztam el magam, amikor Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című alkotását vetíteni kezdték nálunk. Nagy hatást tett rám. — Hogyan alakult színészi pályafutása? — Említettem, hogy Harkovban már felléptem. A főiskola után egy ifjúsági színházhoz szerződtem, ahol pár hónap alatt sikerült vezető színésznek befutnom. Ezt annak köszönhetem, hogy minden feladatot Vállaltam, s szívesen ugrottam be szerepekbe mások helyett A kezdet egy észt drámaíró, Kaugver Az éh szigetem című darabja volt utána rengeteg mesejáték következett. Cárevicsek, Ivanuskák, kutyák. Elég nyugtalan természet vagyok, így egy idő múlva fölkerekedtem, és leszerződtem az ország másik végébe, Irkutszkba. Voltam Vlagyivosztokban is. elmondhatom, hogy hosszában végigjártam a hatalmas országot. Közben egy pillanatra sem felejtettem el, hogy rendező szeretnék lenni. Már otthonról, a Kárpátaljáról felvételiztem Moszkvába rendezői szakra. Felvették. Egy évet tanultam ott, de akkor egy kollégám a televízióhoz hívott. Igent mondtam. Minden szerkesztőségben vállaltam munkát, hogy kitanuljam a mesterség csínját-bínját. Voltam a magyar adás rendezője is. Most a művészeti osztály rendezője vagyok. Rengeteg irodalmi,» zenei műsort csináltunk már, dolgozunk az egész ukrán szövetségi köztársaság területére. Legutolsó munkám Magyarországra jövetelem előtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulójához kapcsolódó műsor volt. — Színházban találkoztunk. Milyen benyomásai vannak az itteni munkáról? — Sok jó színészt láttam Csehov művében, az Ivanov- ban. Csehov munkái az általam leggyakrabban olvasott könyvek között vannak. — Milyen színházi estekre készül még? — A Vígszínház és a 25. Színház előadásait fogom nézni. — CsehovTól beszélt. À klasszikus orosz irodalomból mely írók művei állnak még közel önhöz? — Gogol. Dosztojevszkij írásai. A jelenkori szovjet irodalortiból kedves barátom, Valentyin Raszputyin regényei, melyek magyarul is megjelentek. Irkutszkban ismerkedtem meg vele. Platonov, Suksin, Vampilov. An- csarov nevét jegyezze még fel. Az ukrajnai magyar írók közül Bállá László munkássága ragad meg leginkább. k I» Nagymamája, Cs. O. Szolovjova, az állami gazdaság nyugdíjasa, töprengve hasonlította össze a látottakat az orosz népdal- és néptánckinccsel. — A mi dalaink inkább szomorúak, inkább elmerengésre csábítanak. Az önök kirobbanó életvidámságához hasonlót még sohasem láttam. N. P. Novozsilov igazgatónak más volt a véleménye. Több is a bizonyítéka; három hete tért vissza Magyarországról, ahol néhány folklór- műsort látott. — Dalaink bánatossága csak látszat. Valójában, úgy érzem, mi is vidám nép vagyunk. Rengeteg hasonlóságot fedezhettünk föl a magyar és az orosz népművészet közt, legalábbis a muzsika és a táncok hangulatában, sőt gyakran szokásokhoz tapadó funkciójában is. Egyszer talán az önök közönsége is felismerheti a közös vonásokat, esetleg éppen a mi öntevékeny együttesünk jóvoltából. A Siovhoz éttermében csizmák helyett nevetés csattant, citera és hegedű helyett poharak csengtek. ízelítő az orosz vendégszeretetből,*• sokféle ínyencfalattal. Kövesi Gyula, valószínűleg a citerá- zástól és a furulyázástól elgyötörtén, mindegyiket megkóstolta. — Ha már itt vagyok, bűn lenne az orosz nemzeti konyha megismerése nélkül távozni. Ismét autóbusz, ismét nyírfák, Kiin, Csajkovszkij városa, majd a moszkvai csata emlékműve, Zelenovo, az orosz regényekből ismert Trevszka- ja út, s végül — az elképesztő nagyságú főváros. Naplemente a Kreml tövében, sárga folyó, zöld fenyők, ezerszínű Grek- és Rubljov-képek a Blagovescsenszkij székesegyházban, feketéllő toronydaruk az égen, a Lenin-hegyig pislákoló fénypontok-az olimpiai falu felől, majd a Mozsajszka- ja szálloda karcsú tömbje. És egyhetes szovjetunióbeli tartózkodás után ismét felszállt a seremetyevói repülőtérről az Aeroflot TU—154-es égi madara. 49-en búcsúztunk, dalosok, táncosok, muzsikusok, bízva abban, hogy a cserék a jövőben gyakoribbakká válnak. Lengyel András internacionalisták Új állandó kiállítás nyílt Marcaliban — Befejeződött a múzeumi hcnip Somogyi internacionalisták a szovjet hatalomért, bolsevikok a Magyar Tanácsköztársaságért címmel új állandó kiállítás nyílt meg Marcaliban, a Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeumban. A Somogy megyei múzeumban őrzött újkori dokumentumok felvillanó képeinek közös mondanivalója: az internacionalisták összefogása a forradalmakért. A kiállítás rendezői készítettek egy térképet a magyar internacionalista kommunista szervezetek szovjetoroszországi tevékenységéről, mely az 1917-es, 1922-es időszakot öleli fel. Szovjetorosz- ország-szerte — Moszkvában, Tomszkban, Krasznojarszkban, Irkutszkban, Omszkban — jelentek meg magyar nyelvű lapok, ezek címeikben is kifejezték az internacionalisták harcának a legfőbb jellemzőjét: Roham, Világforradalom, Forradalom. Az 1917-es forradalmat nálunk 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság dicső 133 napja követte. Nemzetközi önkéntesek küzdöttek hazánk földjén is. Tizenhat somogyi harcolt 1917-ben Szovjetoroszország- ban. Október katonái voltak címmel mutatja be őket a kiállítás. Nevük ismerősként cseng fülünkben, tetteiket jól ismerjük. Sajnos, közülük már csak az íróként is ismert Somogyi Pál érhette meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. A korabeli sajtó, a So- mogyvármegye két hírt is közölt 1917. november 8-án. Az egyik Koppenhágából érkezett és így szólt: Pétervárról jelentik: Az orosz fővárosban a forradalom lángja óráról órára fokozódik. Számos helyen vérqs összeütközésre került sor a Kerenszkijhez hű kormánycsapatok és a nép között. Stockholmból: A pétervári munkásnegyedben nyílt forradalom uralkodik. A maximalisták mozgalma állandóan növekedik. Érdemes tüzetesen elolvasni a kiállítás dokumentum- másolatait. Így többek között felfedezhetjük a Félsőmocsoládon gyerekeskedett Ligeti Károly szerkesztette, Omszkban megjelent magyar nyelvű kommunista lap, a Forradalom egyik példányát. Ligeti Károly Mafx Károlyról írt cikkét olvashatjuk a lap első oldalán. ^ Más tárgyak la kiállítási darabokká váltak. Magyar hadifoglyok készítette eszközök emlékeztetnek a szibériai fogságra. A kiállítás —■ épp mondanivalójának aláhúzása végett — külön részt szentel Balogh Istvánnak, a spanyol polgár- háborúban kitűnt somogyi harcosnak, aki 1970-ben hunyt el. Kitüntetései mögött egy harcos, szenvedésekkel teli élet vall az elhivatottságról. Megrázó dokumentuma életének a Mauthausenben viselt 584-es szám, »fogolybélyeg«, melyet a csíkos ruha egy kis darabkájával hazahozott és megőrzött, özvegye adta oda férje dokumentumait a marcali kiállítás idejére. Magyar földön a vtlágszabadságért címmel 1919 magyar eseményeit villantja fel a kiállítás. 1919. augusztus 28-án éjjel a Prónay tiszti különítmény végzett a munkásmozgalom marcali vezetőivel. A kiáilítóteremmel szomszédos a marcali mártírok emlékszobája. Élőn idézi az egykori eseményeket, a történelmet. Az új állandó kiállítás megnyitásával befejeződött a megyében a múzeumi és műemléki hónap. H. B. Szocializmus é$ új nemzedék A z 1960-as évek dereká- tól-végétől új vonások bontakoztak ki a magyar irodalom fejlődésében, valamennyi műfajban. Ezek az új művészi-irodalmi karak- terisztikumok — ha közvetetten is, de — az ihjptő valóságalap, a társadalom alakulását tükrözik, arra »felelnek«. Az a társadalmi korszakváltás, amelyet a politikatörténet nyelvén úgy fogalmazunk meg, hogy a szocializmus alapjainak lerakása után a fejlett szocialista társadalom építésének periódusába jutottunk, jelentős mértékben módosította az irodalmi művek mondanivalóinak hangsúlyait, átrendezte a típusok szerkezetét, a központi motívumokat, bővítette a jellegzetes lírai hősök körét, a drámai vagy éppen drámaiat- lan helyzetek variációit, a műfajok belső' arányait, gazdagította a stílustörekvések és formai újítások* irányait stb. Nagyon sommásan azt mondhatjuk, hogy a szocializmus építésének első egymásfél évtizedében a társadalmi forradalom »makromoz- gása«, a szocialista hatalom többnyire kiélezett alternatívái, az erkölcs és politika vK szonyárnak, a szocializmus perspektívájának elvi-történeti súlyú kérdései, a dolgozó osztályok, a munkásság és a parasztság fordulatszerűén nagy életmódváltozása és otthonra találása volt az irodalom valóságforrása. A fejlett szocialista társadalom építésén dolgozó, megszilárdult forradalmi hatalomnak viszont — az irodalom tükrében ;— most már inkább az a fő kérdése, hogy képes-e folytonos gazdasági-társadalmi megújú- lásra; képes-e mindjobban átszőni az emberek, az egész nép mindennapi életét; képes-e »belsővé válni«, megteremtve a személyiség és közösség új típusú, szerves összhangját. »Hogyan kell szocialista módon élni?« — ez a magyar irodalomban oly centrális kérdés és válaszadási igény a társadalmi forradalom »mak- rof olyanra ta i nak « gazdagítását célozza. A bonyolult nemzetközi küzdőtéren. irodalmunk java termése a szocialista morál, az új típusú érdekellentétek és ellentmondások, a kibontakozó szocialista demokrácia és életmód sajátos probléma világához nyújt nélkülözhetetlen művészi önismeretet. S mutat fel ennek révén valóban humánus alternatívát is a világot, az emberiséget sújtó elidegenedéssel szemben. Ha összevetjük például tlylyés Gyula drámáinak korábbi és mai csoportját, vagy a 60-as évek eleji és a mai szocialista líra tendenciáit, ha szociológiai-esztétikai szempontból összehasonlítjuk Fejes Endre Rozsdatemető című regényét a szerző újabb műveivel, vagy Kertész Ákos Makrájával, ha végigelemezzük Galgóczi Erzsébet, Gáli István, Mesterházi Lajos pályájának 60-as és 70-es évekbeli súlypontjait: ebből az elemzéssorból meggyőzően kibontakozhatnak az irodalmi korszakváltás sajátosságai csakúgy, mint a szocialista irodalom, a mai szocialista realizmus új minőségei. Ennek a társadalmi fedezetű irodalmi korszakváltásnak jellemző sajátossága, hogy mind döntőbb szerepet játszik benne azoknak a fiatal íróknak a nemzedéke, akik a felszabadulás körül, s főleg utána születtek, s az épülő szocializmusban értek Eetaőtté. Ez a nemzedék már rém élte át személyesen a feudálkapitalista Magyarország valóságát; sorsa, felnőtté válása, élménygyűjtése elválaszthatatlan az új társadalmi rendszer világnylvá tágulásától s itthoni berendezkedésétől. Számukra már sok minden természetes közeggé, adottsággá lett abból, amj az előző forradalmi nemzedékek számára még csak vágyott cél, megharcolandó távlat volt Íróvá érésük idejére lezárultak az alapvető hatalompolitikai küzdelmek, stabilakká szilárdultak a szocializmus alapjai. Kétségtelen, hogy a 70-es évek időszakainak lényegi törvényei, az objektíve és társadal ompszi chológiai la g is új helyzet, a többnyire nem látványos fordulatokban, sokkal inkább szívós munkában, reformokban. testet öltő forradalmi folyamat erővonalai nehezen láthatók át számukra — és nem ritkán az idősebbek számára is. Sokan e fiatalok közül — többnyire egyoldalúan, de ' nemcsak szubjektív okok, a világnézeti-társadalmi felkészültség hiányosságai miatt — úgy érzékelik, hogy jóllehet az emberi személyiség számára kitágult cselekvésmezőben élnek és dolgoznak, a szocializmus ellentmondásokkal terhelt hétköznapjaiban, a »reformokban«, az erősödő munkamegosztásban — mindenekelőtt talán a lelassuló társadalmi mobilitás miatt — alig nyílik lehetőség izgalmas vállalásra, tartalmas kockázatra és feladatra. L átják, hogy a fő sodrását tekintve már egyértelműen szocialista fejlődésben a korábbi évtizedekéhez képest szinte »nehezebb« megkarcolni a korszerű szocialista életvitelt az egyénnek, s általánossá tenni a szélesebb tömegek számára. Látják, s kritikusan ábrázolják azt, hogy az emelkedő életszínvonal, a táguló életkeretek korántsem hozzák magukkal automatikusan a közösségi életmód és a szocialista világnézet, életszemlélet pozícióinak erősödését Agárdi Péter (Folytatjuk.) Somogyi Néplap
