Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
Gamás „új holdj a” Önmagunkat láttam Szobrok sí kórházban Valamikor a gamási szegény ember újholdkor bugyellárist mutatott az ég felé, hogy sok pénze legyen. Aztán új reményeikkel veselkedett neki a földnek, ami akkor sem volt a legjobb termőtalaj, és nem is volt az övé. Az új- hold nem segíthetett — annál inkább az új világ. Senki sem mutat ma már pénztárcát az új holdnak Gamáson. Ez a szokás is elmúlt, akárcsak a szegénység. — Nem szenvedünk hiányt semmiben — mondják a falusiak. — Aki dolgozik, annak nem marad üresén a pénztárcája. A gamásiak sohasem voltak élhetetlenek. Tudják, miből lehet pénzt csinálni, de azt is tudják, hogy a pénz nem. minden. Gamáson tekinté’ye van a tudásnak, a művelt emberfőnek. 1948-ban, amikor a villanyt ide hozták, sokan berzenkedtek ellene. Sajnálták rá a költséget, de még a társadalmi munkát is haszontalannak vélték. Ma sok ház ablakából szűrődik ki a villanyfény késő este is. Olvasnak, tv-t néznek a gamásiak. Százötven éves falak közé rakott könyvespolcok. Tóth István iskolaigazgató vár„ az olvasókat. Jönnek is szépen: kicsinyek, nagyok az iskolások közül, s egy-egy felnőtt, a műhelyek, magtárak illatával. Tóth István fekete hajában még egyetlen ősz szál sincs, de már két évtizedes pedagógusmúltja van Gamáson. Amikor matematika-fizika szakosként, friss diplomával a faluba érkezett, már nem volt j egészen új a településhez ve- | zető bekötőút kőburkolata, de j nem is volt még régi. — Annak örülök, hogy jó tantestületben kezdhettem a pályámat, egy kitűnő igazgató irányításával — mondja. — 15 évig működtem beosztott tanárként. Lassan negyvenéves leszek, s néha megdöbbent egy-egy régi tanítványom felnőttarca. Különösen akkor, ha hosszabb idő eltelte után látom ismét, mert más vidéken él, dolgozik, s csak látogatóba jön a szülőfalujába. Valahogy hirtelen megöregszem olyankor. Pedig egyébként nem érzem magam öregnek. De ha egy régen nem látott tanítványom rámköszön az utcán, úgy érzem, mintha én volnék az egykori tanítóm, aki főiskolás koromban már roskadozva járt... Hát olyan sok ez a húsz esztendő? — Azt te tudod — mondom. — Kétszer húsz se lenne sok. — Eszerint szereted a munkádat. — Ügy van. > — Miért? — Például azért a megdöbbentő érzésért, amiről beszéltem. — Furcsa. Azt mondtad, olyankor hirtelen megöregszel. Vállat von: — Azoknak a régi tanítványaimnak zöme, akiket ritkán látok, főiskolát, egyetemet végeztek. Az utóbbi húsz évben mintegy negyven gamási gyerek tanult felsőfokú intézményben. És közülük tízen matematikusok. Ügy ér„Nyájas szemünk előtt...” Üj műsorával járja a munkásszállásokat, diákklubokat Jeney István, a Csiky Gergely Színház művésze. Előadóestjének címe: »Nyájas szemünk előtt.. .« Shakespeare Hamletjének részletei indáz- zák, fonják egységgé műsorát, melynek címe is e remekműből vett idézet Dylan Thomas, Nagy IAsz- ló, Rimbaud, Kondor Béla, Sarkadi Imre, Ady Endre, József Attila, Albert Camus, Dosztojevszkij, Pilinszky János, Hölderlin, B. Nagy László, R. M. Rilke, Örkény István írásaiból hangzanak el részletek, iiletve versek. Nem önkényes szerkesztés ez: gondolati szál teremt kapcsolatot múlt és jelen gondolkodói, alkotói között. Mintha dialógust hallanánk — feszültségektől terhes párbeszédet. Az ember lehetőségeit járja körül Jeney: a személyiség megvalósulásának alternatíváit. Vizsgáztatja az apa—fiú viszonyt azzal az igénnyel, amelyet Dylan Thomas verseimével így fogalmazott meg: »Az igazság benső fölét«. Ellenpontozásos módszerrel szerkesztett műsorában Jeney István úgy teremt kapcsolatot a közönséggel, hogy bennük társakat keres, mintha arra buzdítana, hogy gondoljuk végig együtt a dolgokat. Rim- baud-val mondva: az emberélet bontakozik, ki előttünk »gyújtástól koppantásig ...« S mindaz, ami e közé a két esemény közé épül, a vers- és prózaanyag segítségével bomlik ki. Shakespeare Hamletiének egyes részleteivel az ember ellen feszülő erőket érzékelteti. Olyan kegyetlen erőt is, mely módszerek sokaságával tör az emberre, s amelyet Shakespeare müvében Claudius képvisel. Fázékony hasi- letek, kisemmizett trónörökösök lépnek elő Jeney műsorából: entellektüell-szinten gondolkodó személyiségek. Sarkadi Oszlopos Simeonjával arra ösztönöz, »sötét erővé« válva rontsanak tovább a világon. Rá mond szinte nemet Pilinszky János, akit Dosztojevszkij ördögökjének Sztavroginja ihletett versre: »Unatkozom. Kérem a köpenyem. (Mielőtt bármit elkövetnek,/ gondoljanak a rózsakertre,/ vagy még inkább egyetlen rózsatőre,/ egyetlen egy rózsára, uraim." Korunk válaszát Jeney B. Nagy László szavaival így fogalmazta meg: »a szocialista irodalom és művészet könyörtelen kötelessége, hogy közösséget teremtsen, önálló ítélőerővel rendelkező embereket és egyetemes önismeretre alapozott közösségi tudatot. A szocializmus tehát nem pusztán alkalom a művészetek folytonosságára, hanem a szocializmusnak létérdeke az érdekes műalkotások védelme és teremtése, mint ahogyan a művészetnek is létérdeke a szocializmus.« Így tágul Jeney István estjén az egyes az altalánosba, társadalmi érvényűNagy László szép félsorával ez volt az est célja: »magasan játsszon szívem«. Jeney István estjén így volt L. I» tem : matematikai képességet követelő egyetemen, főiskolán szereztek diplomát. Mérnök, matematikatanár lett belőlük. Azt hiszem, érthető... Szikár, barna arcú férfi lép a terembe, Pallér József, a tsz asztalosa. Versek után kutat, közben beszélgetünk. Költészetről. Azt mondja: — Petőfi gyerekkorom óta szikra a szívemen. (így mondja.) Arany elringatott. Árva gyerek voltam, jólesett az a családias melegség, amely a verseiből áradt. Adyt sokáig nem értettem. Eztergomi inas koromban el-eliárogattam a tanítóképzősök közé; jó fiúk voltak, nem néztek ki maguk közül, sőt könyveket adtak, segítettek. Tőlük hallottam először Adyról. Felolvasták egy-egy versét, vitatkoztak róla. Akkor még nem férkőzött a szívemhez. Aztán később, katona koromban a fronton. Egy csal lóközi gáf őrházban, ideiglenes csendben egyszercsak fölrémlettek bennem »A halottak élén« sorai... Egy gamási tanár — valószínűleg földrajzszakos — ezt írta a falukrónikába: »A külső-somogyi dombság leghosz- szabb és legszélesebb háta a gamási. A fő gerinctől keletre van a község, amely domboldalra épült. Az utak erősen lejtenek, s a víz nehezen szivárog a talajba. A záporok vize gyorsan zúdul le a lejtőkön, s a völgybe érő utak végén horhosok (gamásiasan »horhók«) keletkeznek.« Előttünk a »főgerinc«, s a völgyben az új iskola. Hátunk mögött a több mint 100 éves régi, amelyben most a könyvtár van, apró pedagóguslakások mellett. Az egyik ilyen kis lakásban meglátogattuk Várhelyi Nándor tanító bácsit, aki díszes faragvá- nyokat készít és festeget. No meg verseket ír a gamási estékről, az őszi avarra hull- dogáló fáradt napsugárról, Berzsenyi niklai kandallójáról, és csak ritkán mesél a hajdani bokszmérkőzésekről, amikor kiütötte ellenfeleit. Az alkony végigsétál a domb gerincén. — Szép ez a Gamás — mondom. — Különösen akkor, ha onnan nézi az ember — mutat az igazgató az alkony színeivel ékes domb tetejére. Szapudi András A kiállítás részlete. Nem irigylem Domokos Béla építészmérnököt. Ha a helyében volnék, nem tudnék dönteni, tervezzek-e vagy szobrokat faragjak. Régebben építőművészként ismertem és nem tudtam fafaragásairól, most szobrászként láttam viszont. tele keserűséggel, hogy elszakadt házaitól. Ügy indultam el, ahogy máskor. Szóltak: van egy fafaragó amatőr, nézzem már meg. Kicsit hozzászoktam már a néhány sótartótól, tányértól, doboztól a divat miatt felfújt zsenikhez. Az újságírás »nagykönyvében« megírt rossz példa megtestesítőjeként kedvetlenül nyitottam be a klubba. Azonnal megváltozott a hangulatom. Domokos Béla fafaragásai nagyon tetszettek. Üjra bebizonyítottam önmagámnak, hogy nincs határ amatőr és hivatásos között. Vannak művészek és dilettánsok. És ez. az építészmérnök művész. Szobrász, nem is akármilyen. Szobrokat leírni majdnem lehetetlen. Hasonlítani köny- nyebb. Siklóson a vármúzeumban láttam egyszer Szervá- tiusz faszobrait. Talán lehet valami párhuzamot találni. De ezek Domokos szobrai. Az e«vik név híres, a másik nem. Még nem. Talán nem is lesz. Bizonyos mértékig szerencse dolga, de ez a kijelentés nem sérti a »szerencsés« nagy művészeket. Gondoljunk csak arra mi van, ha például Csont- váry vásznait fölszabdalják. Majdnem megtörtént. Akkor »maradt« volna a többi szerencsés ugyanolyan nagy festő. A kiállításon találkoztam önmagunkkal. A szerelmesekkel. I a bűnözőkkel, a halottakkal, az anyákkal, a gyerekekkel... Színezett vagy nyers szobrokon, fából faragott képeken, apró szárnyasoltáron a bibliai ihletésű örök anyával, szerelmespárral, Bartók zenedrámáival, Ady verseivel... Biztos kézzel, mesterségbeli tudással, ha kell durván, ha kell finoman, aprólékosan »kihámozva« a fából. Azt sem mondom, hogy minden nagyszerű volt Három faragás nekem nem tetszett, lehet, hogy másnak másik három nem fog tetszeni ... De nem akarok közhelyeket írni. A legtöbbet a legegyszerűbb előtt álltam. Piros barázdált gömbszeletben majdnem fehér, talán héthónapos embrió. Aláírva: Béke. A részleteket lehet boncolgatni, értelmezni. Talán az aláírás sem kell. Az ember először sorban végignéz mindent. Aztán furcsa pókhálót lehetne rajzolni a padlóra sétáia nyomán. Mert ottmarad, félórát, órát... Ha tehetné, talán többet is. És a művész így beszél: — Egyszerűen szerencsém volt. Valamicskét tudok rajzolni, gyerekkoromban sokat farigcsáltam. Egyszeriben nem voltam építész, pedig szeretnék az lenni... Pótcselekvés ez a faragás. Kívülről nem lehet megítélni, hogy igaz-e, amit Domokos mond. Bizonyára az, mert önmagáról mondta. De a szobrok láttán a néző hitetlenkedik. L. P. Veronika BértőlI Kép M fi fa fás — Tehát mégiscsak elutazol! Hát ennyit ér a te mézesmázos szavad a szerelemről.. Méghogy nem tudsz nélkülem élni!... Üres fecsegés! Képmutató vagy drágám, semmi más! És ne próbálj mosakodni; ne merészeld azt állítani, hogy ez hivatalos kiküldetés! Ha csak rajtad áll, visszautasítod. Mert nekem most itt kell maradnom egyedül!... Hát mi a fenének nem mondod meg nekik, hógy mi egymás nélkül nem bírunk' élni egy napig sem?!... Te, nekem az a gyanúm, találkád van valakivel... Persze, most éppen kapóra jött ez a kiszállás, Művészet — lábujjhegyen A mozgáskultúra, a művészi tánc legmagasabb fokát napjainkban a balett képviseli, amelynek eredetét az őskori népeknél találjuk meg (a szó maga a ballo — tánc szóból származik). Tulajdonképpen áldozati tánc volt — legrégibb formájában. Manapság tánccal és néma játékkal ábrázolt színpadi cselekmény, amelyet zene kísér. Művészi formában először a római pantomiijai kában nyilvánult meg. Fejlődése a tánc és a zene fejlődésével párhuzamos volt. Igazi szülőhazája Olaszország, ahol az első művészi Mozgásgyakorlat a . brnól ItaleUiskolábais. . Wtn Külföldi Képszolgálat — KS) fokon megrendezett balettelőadásra 1489-ben került sor: egy vallásos tárgyú, mitológiai balettet mutattak be. Franciaországban Medici Katalin korában vált népszerűvé, aki nagyon szerette és lelkesen támogatta. A múló századak során a francia és az orosz balett lett a világ két leghíresebbje. Napjainkban a balett vagy mint operai betét vagy mint önálló műfaj szerepel. Teljesen szakított a mitológiával és a balettszerzők a legkülönbözőbb témákhoz líyúlnak. A színpadi balettnek két fő irányzata van. Az egyik a külön drámai táncot hangsúlyozza, mely a legkülönbözőbb zenei darabokat akarja pantomimikailag kifejezésre juttatni, a másik — a dekoratív hatások és látványos felvonulások helyett — az intim lelki folyamatokat ábrázolja összefüggő, ritmizált cselekmény formájában. Kevesen tudják, hogy a balettművészek szervezete a legnehezebb fizikai munkáéval azonos terhelésnek van kitéve. A balerinák és balett-táncosok gyermekkoruktól fogva készülnek majdani hivatásukra. A balerinák spiccelése — lábujjhegyen való táncolása — csak sok évi gyakorlás után válik harmonikus, tökéletes mozgássá. A lábfejeknek nem kis megterhelést jelent a termeszetelle- nes tartásmód. van alibid; kedvedre flangálhatsz!... Apropó, a sipulvve- red magaddal viszed? Gondolhattam volna, hogy víkendez- ni mégy a hegyekbe. Szeretném tudni, vajon mit találsz ki, hogy minél tovább maradhass azon a kiszálláson ... De hát mi lesz velem? Hogy bírom ki ezeket a hosszú heteket vagy hónapokat nélküled? Ide figyelj! Becsomagolok neked hat darab tiszta inget. Ha esetleg találkára mégy — ti, férfiak ezt törvényszerűnek tartjátok —, legyen mit fölvenned ... Mit tegyek? Ilyenek vagyunk mi, bolond nők. Azt akarjuk, hogy szeretett férjünk mindig úgy nézzen ki, mintha skatulyából húzták volna ki, még akkor is, ha az a disznó más nővel randizik! Nézd, itt van a sötétkék öltönyöd is... Színházba vagy étterembe nem mehetsz munkaruhában. Jaj, ne próbálj megnyugtatni, nem kell! Ügy sem értenél meg. Nem tudom miért, de hirtelen most Gilbert Béeaud szavai — »Nélküled üres az egész föld«... — jutnak az eszembe. Hát megérti a te önző kőszíved az e szavakból áradó szomorúságot? ... Megsúgom: becsomagoltam a horgászfelszerelésedet is. Remélem, hozol nekem egy kis halat... Most jut eszembe, ha fürdési lehetőség kínálkozik, mielőtt az utcára lépnél, jól törülközz meg, nehogy megfázz! Az úszónadrágodat is előkészítettem, tudom, a pirosat ... — Hogy-hogy ilyen korán visszatértél? Taxival jöttél?! Micsoda viselkedés! Hogy elhatároztad: velem maradsz inkább még egy kicsit... Micsoda?! Hogy egyáltalán nem mégy sehová? Igaz, én magam kértelek, de... És a kiszállás? Visszamondtad? ! Úristen. hát erre a szerencsétlen tíz napra sem maradhatok egyedül, hát még most sem lesz nyugtom tőled?! Hát tessék: ilyen a te fenenagy szerelmed! Ne próbálj mentegetőzni, alakoskodni, drágám! Baraté Rozália fordítása Somogyi Néplap
