Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-26 / 278. szám
* M O GY MEGY E IB I Z O T T S Á G AN A K’ L APJA XXXIII. évfolyam 278. szám 1977. november 26., szombat Kádár János megbeszélése Georges. Harchais-val Magyar felszólalás a belgrádi találkozón Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára péntek délelőtt megbeszélést folytatott Georges Marchais-val a Francia Kommunista Párt hazánkban tartózkodó főtitkárával. A megbeszélésen részt vett Jean Kanapa, az FKP Politikai Bizottságának tagja, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és BeÜlést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszá- | molt Mexikóban és Ecuadorban tett hivatalos látogatásáról. Az elnöki tanács megállapította, hogy a' látogatások j elősegítették és jól szolgálták j a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködését, kétoldalú kapcso- J. latainak fejlesztését, a nemzetközi enyhülés elmélyítését. A jelentést az Elnöki Tanács jóváhagyólag tudomásul vette. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel újraszabályozta a halászatot. A törvényerejű rendelet változatlanul fenntartja a halászat és a horgászat területén kialakult bevált intézményeket. A gazdasági és társadalmi igények figyelembevételével bővítette es megerősítette a halászattal foglalkozó gazdasági szervezetek jogait, ugyanakkor megfelelő összhangot teremt az állam, a halászati termelőszövetkezetek és a; egyesületekben tömörült horgászok érdekei között. A törvényerejű rendelet 1978. január 1-én lép hatályba, végrehajtásáról a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter gondoskodik. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel majd egyéb ügyeket tárgyalt recz János, a KB külügyi osztályának vezetője. A szívélyes, elvtársi légkörben tartott megbeszélések során tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, eszmecserét folytattak a nemzetközi élet és a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről, áttekintették a pártközi kapcsolatok alakulását és az együttműködés további erősítésének lehetőségeit. Kádár János délután folytatta megbeszélését Georges Marchais-val, Gyenes András pedig Jean Kanapa- val. Ez utóbbi megbeszélésen részt vett Berecz János és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Megnyílt az európai biztonsági konferencia Helsinkitől Belgrádig Pénteken megnyílt az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottságának háromnapos ülésszaka. A konferencián 23 európai ország és 15 nemzetközi szervezet delegációja vesz részt. A magyar nemzeti bizottságot Nagy Miklós, a Kulturális KapcsoA Politikai Bizottság tagjainak látogatásai óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Heves megyében. Csütörtökön megtekintette a kiskörei vízlépcsőt, majd tájékoztatót hallgatott meg a vízlépcső- és öntözőrendszerei építéséről, a magyar vízgazdálkodásban betöltött jelentős szerepéről, a jelenlegi és a következő években történő továbbfej lesztés- ről. Óvári Miklós pénteken délelőtt Egerben részt vett és felszólalt a megyei párt-végrehajtóbizottság ülésén, ahol az MSZMP XI. kongresszusa, illetve a megyei pártértekezlet óta végzett munkát értékelte a testület, és foglalkozott a további tennivalókkal is. Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja pénteken látogatást tett Tolna megyében. Szekszárdon részt vett és felszólalt a Tolna megyei Pártbizottság végrehajtó bizottságának ülésén, ahol az MSZMP XI. kongresszusa, illetve a megyei pártértekezlet óta végzett munkát értékelték. Véget ért Schmidt varsói útja Lengyel—nyugatnémet közös közlemény Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancellár pénteken lengyelországi hivatalos látogatásának utolsó napján folytatódtak a plenáris tárgyalások a lengyel miniszter- tanács épületében. A megbeszéléseket a déli órákra befejezték, és ünnepélyesen aláírták a közös nyilatkozatot, egy emlékeztetőt a kis- és közepes vállalatok gazdasági együttműködésének kiszélesítéséről, majd kicserélték a két ország kulturális együttműködéséről készült megállapodást, amely ezen aktussal életbe lépett. A kancellár látogatásáról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a felek elégedettek az értékes tanácskozások őszinte és kölcsönös megértést tükröző légkörével. A nyugatnémet szövetségi kancellár lengyelországi látogatása újabb jelentős haladás a két ország rendezett és jó kapcsolatainak kialakításában. A gyümölcsöző, pozitív tárgyalások megnyitották a két állam és nép kapcsolatai fejlesztésének és elmélyítésének új távlatait. Mindkét fél meggyőződése, hogy együttműködésük a béke biztosítását szolgálja és fontos eleme az európai enyhülés és együttműködés folyamatának. Helmut Schmidt szövetségi kancellár tárgyalásai és az aláírt dokumentumok kifejezik a felek eltökéltségét, hogy folytatják az 1970-ben aláírt szerződés által kijelölt utat. A Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárja hivatalos látogatásra hívta meg Edward Giereket, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, aki a meghívást örömmel elfogadta. (MTI) A 33 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada nagyköveti szintű küldöttségeinek az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről tárgyaló belgrádi találkozója péntek délelőtt plenáris ülést tartott, délután pedig három munkabizottsága tanácskozott. A humanitárius és egyéb területeken való együttműködéssel foglalkozó 3. számú bizottságban felszólalt Berényi Pál, a magyar küldöttség tagja. Aláhúzta a sajtó dolgozóinak felelősségét az enyhülés és az együttműködés elmélyítésében. Hangsúlyozta, a résztvevő államok — amelyek a helsinki záróokmányban elfogadták az enyhülés, a népek közötti közeledés és megértés eszméit — most ösztönözniük kellene, hogy ezek a nemes célok tükröződjenek a más országokról szóló információkat terjesztő tömegtájékoztatási szervek munkájában. A találkozó legközelebbi ülésére — tekintettel a jugoszláv nemzeti ünnepre — november 30-án, szerdán kerül sor. latok Intézetének elnökhelyettese, az országgyűlés külügyi bizottságának titkára és dr. Bartha Tibor püspök, a nemzeti bizottság alelnöke képviseli. Az ülésszak megnyitása után tartott sajtókonferencián Raymond Goor belga kanonok, a nemzetközi bizottság elnöke ismertette a »Helsinkitől Begradig« című brosúrát, amelyet a bizottság négy nyelven, nagy példányszámban adott ki. A brosúra mérleget von a helsinki záróokmány aláírása óta eltelt időszakban elért eredményekről, nem hallgatva el a negatív ' vonásokat sem. ííélja, hogy a nemzetközi közvélemény segítségével nyomást gyakoroljon a kormányokra, az európai biztonság és együttműködés Helsinkiben megfogalmazott elveinek mind szélesebb körű gyakorlati megvalósítására. A brüsszeli konferencia pénteken bizottsági -jelentéseket hallgatott meg, szombaton és vasárnap pedig széles körű vitára kerül sor az általános politikai helyzetről. A vita egyik fő témája Leonyid Brezsnyev legutóbb elhangzott javaslataival kapcsolatos állásfoglalás lesz. Washington Warnke a SALT-tárgyaiásokról Valószínű, hogy az Egyesült Államok» és a Szovjetunió néhány hónapon belül megköti az új hadászati fegyverkorlátozási egyezményt — jelentette ki Paul Warnke, az amerikai SALT-küldöttség vezetője. Warnke, akinek nyilatkozatát pénteken közölte a Christian Science Monitor, korainak minősítette azokat a legutóbbi amerikai sajtójelentéseket, amelyek »áttörésről« szóltak a tárgyalásokon, s azt állították, hogy a Szovjetunió »nagyobb enedményeket« tett. Néhány fontos kérdésben még különbség van a két fél álláspontja között, mondotta Warnke, aki egyébként természetesnek minősítette, hogy a nemzetbiztonságot érintő tárgyalások hosszúak és bonyolultak. A megbeszélések légköre mindenesetre lényegesen megjavult James Carter elnök és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szeptemberi, washingtoni találkozója óta — tette hozzá. Újabb szakaszhoz érkezett Lengyelország jelenlegi ötéves tervének legnagyobb beruházása, a gdanski Északi Kikötő építése. A jövőben az országnak ez a legkorszerűbb kikötője nagy teherbíró képességű hajókat is fogadhat. A hosszú rakpartok építésével párhuzamosan szerelik a kikötő mellett a nagy olajfinomító berendezéseit is. fl magyar párlküidöttség Venezuelába utazott Véleménycsere szenátusi és parlamenti képviselőkkel Orvosi készülékek a Medicorból A Medicor Elektro Medikai Készülékek Gyárában sokféle diagnosztikai készüléket gyártanak: véranalizátorokat, automatikus betegmegfigyelő rendszereket, légzésfunkciót vizsgáló berendezéseket, valamint izom- és idegvizsgáló műszereket. Gyártmányaik a világ számos országában ismertek és kedveltek. Képünk: Kétcsatornás, hordozható monitor szív- vizsgálat okhoz. (MTI-fotó: Ruzsonyi Gábor) A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Biszku Bélának, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével Latin-Amerikában tartózkodik, pénteken befejezte kolümbiai látogatását. A küldöttség kolumbiai tartózkodása során látogatást tett Guillermo Plazas-nál, a szenátus alelnökénél találkozott a képviselőház külügyi bizottságának alelnökével. Biszku Béla és a meglátogatott szenátusi és parlamenti tisztségviselők véleményt cseréltek a Magyar Népköztársaság és a Kolumbiai Köztársaság kapcsolatairól, az együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. A küldöttség találkozott a Kolumbiai .'Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (CSTC) vezetőivel a kolumbiai vasmunkások szak- szervezetének képviselőivel, 'aktivistáival. Biszku Béla tájékoztatást adott a helyi sajtó, a rádió és a televízió képviselőinek országunk helyzetéről, népünk életéről, a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységéről. A Venezuelai Kommunista Párt meghívása alapján a küldöttség elutazott útjának következő állomására: Cara- casba, Venezuela fővárosába. Befejeződött a leningrddi ifjúsági találkozó Pénteken befejeződött Le- ningrádban az »Október és az ifjúság« címmel több mint 100 ország nemzeti ifjúsági és diákszövetsége 400 küldöttének, valamint 8 nemzetközi ifjúsági diákszervezet képviselőinek részvételével megtartott nemzetközi találkozó. A magyar fiatalok képviseletében Barabás Jánosnak, a KISZ KB titkárának vezetésével vett részt küldöttség az ifjúsági találkozón. A találkozóról kiadott tájékoztató közlemény rámutat, hogy a több mint 100 ország ifjúságának Leningrádban osszesereglett küldöttei hitet tettek internacionalista szolidaritásuk, minden haladó erő egységének és összeforrottsá- gának megszilárdítása, a béke ügye mellett. A találkozón lelkesedéssel fogadták Leonyid Brezsnyev üdvözletét. A nagy október, á szocialista építés tapasztalata minden ország fiataljai számára az eszmei szilárdság kimeríthetetlen forrása. A záróülést követő sajtókonferencián a szocialista, fejlődő és tőkés országok küldöttségeinek tagjai kiemelték, hogy a leningrádi ifjúsági fórum jelentős állomása volt az 1978. évi havannai világifjúsági találkozóra készülő nemzetközi ifjúsági mozgalom fejlődése szempontjából. Lemondták a spanyol repülőtéri dolgozók sztrájkját Utolsó pillanatban, csütörtökön késő éjszaka lemondták a mintegy 11 ezer spanyol repülőtéri dolgozó péntek reg gehe meghirdetett sztrájkját. Az érintett dolgozók képviselői négy órán át tanácskoztak José Llado szállítási és közlekedésügyi miniszterre!, miközben a hadsereg egységei a repülőtereken megkezdték előkészületeiket a légiközleke- dés irányításának átvételére,1 a spanyol kabinet csütörtök délelőtt ugyanis úgy döntött, hogy amennyiben a repülőtéri dolgozók — két héten beiül immár harmadszor — megtagadják a munkát, a hadsereg bevetésével biztosítják a légiforgalom lebonyolítását. A munkásokat képviselő tárgyaló csapat és a miniszter megbeszéléseiről mindeddig nem tettek közzé részleteket. VILÁG PROLETÁRJAI; E G Y E S 0 L J E T E K I Ara: 80 fillér Északi Kikötő Gdanskban