Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-02 / 258. szám

A homok volt a paprika Hangulat a pult mögött Mesélték a fültanúk: vala­ki bement Kaposváron a 306- osba, közismertebb megjelö­léssel az állami gazdaságok mintaboltjába vásárolni. Nem volt szerencséje, a keresett áru éppen hiányzott Mielőtt azonban eldöntötte volna, hogy mit vegyen helyette, már jóformán tele volt a szatyra. Az illető Kincses Géza »áldo­zata« lett a »Gézám édes«-é, ahogy a kaposvári háziasszo­nyok közül sokan nevezik. Géza fiatalember, ám ke­reskedőként már szép múlt áll mögötte. A »hogyan lett kereskedő?« megszokott kér­désre vála­szolva ő mond­ja szakmai múltjáról: — Már kis srác _ korom­ban . Sokan' voltunk a kör­nyéken ha­sonló korúak, mi is heten voltunk test­vérek. Ha ját­szottunk, elő­kaptuk a kavi­csokat, tégla­darabokat, ho­mokot : ez a krumpli, ez meg a sonka, a homok volt a pap­rika. Mindenki venni akart, így állandóan én lettem a boltos... Az általános Iskola VIII. osztályának közepén azonban végképp eldőlt: a kereskedői szakmát választja. Ahogy én látom: akármi másnak tanul, hiba lett volna. A bizonyí­ték? Kincses Géza »szövege«: — Tessék parancsolni! Igenis, másfél kiló, gyönyörű az árunk, aranyoskám, öröm­mel adom, vigyen minél töb­bet. összesen ötvenhat forint, semmi ezért a csomagért. Ott­Forintok az egészségünkért - üzemi „zsebből” vetésükben ar. üzemorvosi rendelők műszer- és gyógy­szerköltségeinek fedezetére, illetve az üzemnek e célra szánt pénzének a kiegészíté­sére. Az üzemorvost rendelők maholnap nélkülözhetetlenek lesznek minden nagyobb, sok dolgozót foglalkoztató mun­kahelyen. h. r. hon csakis dicséretet kaphat a jó vételért. Az »aranyoskám« — ráné­zésre hatvanon jóval túl lévő nénike — alig tudja palástol­ni elégedettségét. Legszíve­sebben megvásárolná az egész boltot, mert ilyen gyönyörű áru, mint itt, ugyancsak rit­ka. A »Gézám édes« mond­ta ... — Milyen a jó vevő? — kérdeztük a pult mögött »vil­logó« fiatalembert. — Határozott. Pontosan tudja, hogy mit akar. Annak idején, a szakközépiskolában, tanultunk erről. Ha jól em­lékszem, nyolc-kilenc félét so­rolt fel a szakirodalom, de azért ennél több van. Határo­zott vçvôk mellett »pörög« a bolt munkája, nem kell pepe­cselni. Ezért a legrosszabb vásárló — szerintem — az úgynevezett »hangulatvevő«. Éppen erre járt, pénz is van a zsebében — de hogy mit akar venni, az még akkor sem de­rül ki, amikor a hosszú vára­kozás után rá kerül a sor. A kereskedői munka egyál­talában nem könnyű. Nem­csak a vevők különbözősége, hanem a fizikai igénybevétel miatt is. Kincses Gézát a raktárban találtuk, egy szál­lítmányt állítottak össze. Egy- egy láda telve füstölt sonká­val, gyulai kolbásszal, turis­taszalámival, ugyancsak sú­lyos volt Mégis szinte »re­pültek« a nehéz csomagok a gépkocsira. — Mennyit kell állnia egy- egy héten a pult mögött? — Sokat, nem is tudom pontosan, hogy mennyit. De erre még rájön a belső mun­ka. — Gézát — mondja a bolt vezetője, Varga Lajos — reg­gel »felhúzzák«. Megirtdul benne a motor, s ameddig boltban van, nem jár le. Jó kereskedő. Mindenki nyelvén tud beszélni, nagyszerűen ajánlja az árut. S udvarias is, annak ellenére, hogy ez a bi­zonyos »aranyoskám« meg »szépségem« nem mindenki nek tetszik. Mégis azt mon­dom : hibátlanul dolgozik, mert a vevőink kilencvenöt százaléka elégedett a hangne­mével, sőt: kifejezetten örül a közvetlenségének. — Miből gondolja, hogy ez a magatartás a legmegfele­lőbb? — kérdeztük a vékony termetű, fürge mozgású, hó­fehér köpenyben forgolódó fiatalembert. — Visszajön a vélemény. Ha azonban erről beszélünk, nem elég egyszerűen csak a kereskedő magatartását vizs­gálni. Első a vevő, s ezt nem a hangzatosság kedvéért mon­dom. Könnyű behelyettesíteni: nyilvánvalóan jólesik bárki­nek, ha udvariasan, figyelem­mel fogadják, ha kialakul az a meggyőződése, hogy ebben a boltban törődnek vele. Ez na­gyon fontos a kereskedelem­ben, a vevő és az eladó vi­szonyában. Lassan tíz éve lesz, hogy ebben a boltban dolgozik. Vi­dámságának, » energiáj ának igazi haszna akkor mutatko­zik meg, amikor hosszú sorok állnak a 306-osban. Gézára mindenki szívesen vár. Elvé­gezte a boltvezetői tanfolya­mot, a kereskedelmi szakkö­zépiskolát, »de ő inkább —te­szi hozzá Varga Lajos — uni­verzális eladó«. Otthon két kisgyerek várja, amikor — mert bevallotta: fáradtan — leteszi a boltban a fehér kö­penyt. Kiválódolgozó-jel­vénnyel ismerték el munká­ját Én úgy mondanám: az ő kereskedői tudománya már képesség. ■ Szatócsboltban kezdtem — mondja. — Aki jó keres­kedő akar lenni, annak így a ! kell Indulnia. Ahol a gom­bostűtől a mosófazékig min­den van — és mindgnt el kell, tudni adni. Mészáros Attila A munkahelynek — legyen az ipari vagy mezőgazdasági üzem, hivatal vagy intézmény — nem válik hasznára, ha a dolgozó betegség miatt nem jelenik meg a munkapadjánál, az asztalánál, a gondjaira bí­zott gépnél. Fontos érdek fű­ződik tehát ahhoz, hogy óvja az egészségét, a beteg pedig forduljon orvoshoz, gyógyke­zeltesse magát. Mindez a szo­cialista társadalmi rend em­berközpontú alaptételéből kö­vetkezik. Hogy a dolgozó em­ber a lehető leghosszabb ideig megőrizze fizikai és szellemi értékalkotó képességét, ez nemcsak egyéni és össztársa­dalmi, hanem munkahelyi fel adat is. Ezt a célt szolgálják az üzemorvosi és üzemi szak­orvosi rendelők Somogybán. Sok üzemnek van már me­gyénkben fő- vagy részfoglal­kozású orvosa, és évről évre nő az üzemekbe kihelyezett szakrendelések száma. 1969- ben mindössze a villamossági gyárban, a húskombinátban és a cukorgyárban volt fogá­szati szakrendelés; tavaly már a megye hat üzemében, sőt egy-egy kaposvári gyárban emellett nőgyógyászán, illet­ve szemészeti szakrendelést is tartottak. Az üzemi szak- rendeléseken kívül a megyei rendelőintézet, továbbá a Bőr- és Nemibeteg-gondozó orvosai is tartanak szakren­delést egyes üzemekben. Az orvos megelőző és gyó­gyító munkájához nélkülöz­hetetlen a jól fölszerelt, kor­szerűen berendezett üzemi rendelő. Ez idő szerint me­gyénkben néhány ilyen léte­sítményt felújítanak, a többi kielégíti az igényeket A vál­lalatok, az üzemek nem saj­nálják a forintokat a műsze­rek és a gyógyszerek beszer­zésére. A Nagyatádi Konzerv­gyár például majdnem 76 ezer, a Kaposvári Húskombi­nát pedig mintegy 88 ezer fo­rintot költött műszerek, gyógyszerek vásárlására ta­valy. Természetesen ennél lé­nyegesen nagyobb összeget fordítottak erre a célra a vál­lalatok akkor, amikor az üze­mi rendelőt kialakították. Az egy-egy üzemorvosi órára ju­tó költség Somogybán 13 413 forint, s ez alig néhány fo­rinttal marad el az országos átlagtól. Nem szorul magyarázatra, miért olyan fontosak ezek a forintok. Az SZMT elnöksége java­solta a Somogy megyei Ta­nács egészségügyi osztályá­nak: segítse elő, hogy az üze­mekben a rendelési idő egy része a műszakváltásokhoz igazodjon. Az a kérés is in­dokolt, hogy az illetékes ta­nácsok az eddiginél nagyobb feszeget biztosítsanak költség­Legjobb a somogyi havanna Dohánybeváltás Korábban még csak kisebb mennyiségben, most már mind nagyobb tömegben ér­keznek a nagyatádi dohány- beváltóhelyre a kötegekbe rendezett hatalmas, bámás- zöld dohánylevelek. Gazdasá­gok és kistermelők hozzák a füstölnivalót. A hosszú rak­tárépület bejárata előtt má­zsára teszik a termést, s itt vizsgálják meg minőségét is. — Jófajta dohány terem Somogybán — mondja Selme- czy István üzemvezető-helyet­tes. — A havanna fajtánk nemcsak belföldön, de külföl­dön is keresett. A magyar do­hánygyárak egyelőre lekötöt­tek minden mennyiséget, amit csak adni tudunk, így kül­földre nem sok jut belőle. Pedig érdeklődtek a nyugat­németek, sőt a hollandok is. Előlük szinte el kellett rej­teni a dohányt. — Mi a titka az itt ter­mett dohánynak? — Színe, állaga, illata olyan jó minőségű, hogy kiváló szi­varborító lehet. Persze nálunk se mind havanna, ami érke­zik. Átveszünk különféle más dohányokat, például Virginiát.. Az ilyenekből cigaretta-töltő- anyag lesz. ' Október 20-án kezdődött a beváltás, és december vé­gére várhatóan mintegy há­romezer mázsa dohány érke­zik be. A tiszta havanna do­hányt, melyet az üzemvezető­helyettes említett, az Egri Dohánygyár dolgozza fel. Évente mintegy 800—1000 má­zsa szivarborító, azaz a leg­finomabb minőség kerül ki innen, a többi cigarettának vagy szivarnak lesz a töltő­anyaga. Meglehetősen nagy területről érkezik a nagyatádi beváltóhelyre a dohány. Fő­ként Somogy és Baranya me­gyei termelők jönnek, de a régi hagyomány folytán eljön­nek még budapesti lakosok is. A hatalmas épületet 1909­ben építették, már erre a cél­ra. Azóta is szilárdan tartják a több mint 15 méter fesztá­volságú, vörösfenyő gerendák. Bent a raktártérben a függő­leges tartóoszlopok szép sár­gásbarnára pácolódtak az évek óta köréjük rakott, érlelődő dohánylevelektől. — A mostani év közepes volt. A decemberben megér­kező háromezer mázsa mel­lett a jövő év elején még mintegy 1500—2000 mázsa do­hányt várunk. Egy héten négyszer váltunk be, három­szor itt, a negyedik alkalom­mal pedig Pécsen, mert ott is van egy fiókbeváltónk. Tavaszig nem nyúlnak hoz­zá a három emeleten felhal­mozott levelekhez. Akkor majd újra kézbe veszik őket az asszonyok: kezdődik a vá­logatás, az átforgatás, hogy minél jobban, tökéletesebben érlelődjön, »fermen tálód jon­az illatos füstölnivaló. B. A. Kiútkeresők A napokban tudományos fölmérések és elemzések ren­getegében lapozgattam. Izgalmas olvasmány volt, mert értelmes megfontolás, józan okoskodás szülte az aktahalmazt. Ilyen helyzetekben badarság lenne a szófű­zést, a stílusfordulatok változatosságát számon kérni, netán a szenvedélyt, az érzelmi mozzanatokat. Végtére is ésszerű gondolat vezérelte a tettek sorát, s nem ellentmondás, hogy az előkészítés »láza« hideg fejet, józan ítéletalkotást köve­tel. A sorok között rábukkantam a kiutat keresők hadára, íölkészültségükre és szándékukra. Embereket, testületeket láttam mögöttük, akik az egyénekért, a közösségekért fára­doznak. Nem árt, ha erre is gondolunk, amikor alapvető na­pi szükségleteink, kényelmünk, jogos igényeink kielégítését kérjük számon. Márpedig a tömegközlekedés — meggyőző­désem — ezekbe a kategóriákba sorolható. Szerkesztőségi postánkból csakúgy, njint a közérdekű bejelentésekből, az utca emberének hangjából vagy a tár­sasági beszélgetésekből érzékelhető, hogy az autóbusz mint tömegközlekedési eszköz, 'mennyire az érdeklődés közép­pontjában áll. Az emberek értékelik a fejlődést, napi bos­szúságaik, élményeik mégis erőteljesebben befolyásolják gondolkodásukat és véleményüket. Ki ne látott volna egy­más hegyén-hátán kapaszkodó embereket, tülekedő töme­get, s ezzel szemben négy-öt lézengő utast a robogó autó­buszoni? Ki ne háborogna amiatt, hogy sokszor egész napot kell töltenie a körzeti központban félórás ügyének elintézése miatt, mert a menetrend... Szóval kevés az autóbusz. Ezt érzékeli az utas. De csakugyan így van-e, ha közben félig telt, vagy netán naphosszatl ácsorgó jármüvek sokaságát látja az utazó? Nos hát — hivatástudattól vezérelve — ez a gondolat foglalkoztatja már két év óta a kiútkeresők hadát Ügy gondolom: észrevételeiket nem árt közkinccsé tenni, kiváltképp, ha a részletekről már eddig is elmondtunk egyet és mást. Sok vagy kevés az autóbusz Somogybán? A látszat sze­rint kevés, a valóságban talán elegendő. Csupán azt kellene elérni, hogy e tömegközlekedési eszközök felhasználásában is az ésszerűség, a hatékonyság legyen a meghatározó. Miért mondom ezt? Mert voltaképpen a járművek »birtokosai­nak« együttműködésétől, összehangolt munkájától függ, hogy ki tudjuk-e elégíteni a jogos igényeket. Köztudomású, hogy a közúti közlekedést a Volán bonyolítja le nagy hoz­záértéssel, tiszta szándékkal, de az igényekhez képest kevés járművel. Kevésbé ismert, hogy a közületeknek rengeteg autóbuszuk van, s ezeknek óriási többsége nins kihasználva. Számokat mondok. A közületeknek (tsz-eket, vállalato­kat. intézményeket sorolok ide) 1977. szeptember 1-én 297 autóbuszuk volt, s ebből 155 húsz személynél többet tud egyszerre szállítani. A 13. sz. Volán állományába ezzel szemben 230 autóbusz tartozik. Ezzel a járműparkkal évente több mint 40 millió utast szállít, a közületek pedig a saját­jukkal megközelítően 3 milliót! Nem nehéz kitalálni, hogy miből származik a feszültség. • Egyre gyarapszik a közületi autóbuszok száma, s csaknem elmarad ettől a közhasználatú járművek beszerzésének lehetősége. Az 1975. évi 117-tél szemben 1977-ben már 179 — húsz vagy ennél nagyobb be­fogadóképességű — közületi autóbusz közlekedik a megyé­ben. Nagyrészt kihasználatlanul. Átlagosan tíz-huszonöt ülőhely üres, s ráadásul a járművek nagy része napközben nyolc-tiz órát áll, nincs mit tennie.., K özhasználatú járművekként azonban — a még ér­vényben levő rendeletek szerint — nem használha­tók. Azaz nem ülhet föl más, csak a tsz. a vállalat, az intézmény dolgozója; különböző megfontolásból (enge­dély, pénzügy, biztosítás stb.) ezek a járművek nem kap­csolhatók be a közúti forgalomba. Életünk meglehetősen nagy ellentmondásáról van szó tehát, amely — így szoktuk mondani — nem antagonisztikus, azaz nem feloldhatatlan. Somogybán két év óta a megoldást kutatják a kiútkeresők. Ügy gondolom, nem árt elmondani néhány összefüg­gést, amely megmutatja, hogy miért alakult ki ez a helyzet nálunk. (Bár jó, ha mindenki tisztában van azzal: egyúttal országos gondokat feszegetünk.) A hatvanas évek elején aligha kellett volna kapukat döngetni. Azóta az 'varfejlesz­tés, a gazdásági, a közigazgatási összevonás, az; • o fejlet­tebb gazdaság-, ipar- és közigazgatáspolitika, az is űai kör­zetesítés részesei és cselekvői vagyunk. Valamikor régen »csak« mezsgyék tűntek el a nadrágszíjparcellák körül, az­óta közigazgatási határok, hatás- és szerepkörök változtak. Somogy azonban a fejlődés tekintetében is hátán hordja az adottságait. Elég elmondanom ehhez, hogy amíg — orszá­gos összehasonlításban — megyénk területe szerint az ö*ö- dik, lakott településeink számát illetően pedig a negye k helyet foglalja el, addig a lakosság számát illetően a 1 az egy négyzetkilométerre jutó lakósűrüség szempontját az utolsó helyen áll. Ebből nyilvánvalóan következik, hog viszonylag kevés utast kell közlekedtetnünk nagy távolsá­gokon. 1975-ben a Volán Tröszthöz tartozó húsz vállalat gépjárműállományának mindössze 2,8 százaléka közlekedett Somogybán, miközben ez a járműpark az országos autóbusz­hálózat 6,4 százalékán bonyolította le a forgalmat. A fe­szültség ebből az összehasonlításból is nyilvánvaló. Hát ha még hozzáteszem, hogy korábban ipart nélkülöző mezőgaz­dasági megyénkben ma mác csak az ingázók ' száma meg­haladja a harmincezret! Ki ne örülne a fejlődésnek? Csak­hogy a módszereknek is — jelen esetben a tömegközleke­dést lebonyolító gépjármüvek kihasználásának — lépést kell tartaniuk ezzel.., »Az ember élete helyváltoztatások sorozatán — olvasom az egyik elemzésben. Mélységesen igaz megállapítás. Ip, -1 teremtettünk? Társadalmi szükséglet volt. Termelőszövi kezeteket vontunk össze? A fejlődés feltétele és parancs- volt. Változtak a közigazgatási körzetek határai? A telepü­lésfejlesztési elképzelés országos áramában, ésszerűen jár­tunk el. Körzetesítettük az iskolákat? Gyermekeink jövőjét tartottuk szem előtt. Ezek mind törvényszerűen élezték a tömegközlekedés mai ellentmondásait. A sok közül hadd ír­jak ide egyetlen példát. Külső-Somogy három településéről van szó: Nágocsról, Ziesről és Miklósiról. A központ Ná- gocs. De Ziesről csak óriási kerülővel, Miklósiból is Kára, Szorosad, Andocs érintésével, mintegy 25 kilométer megté­telével érhetik el a központot, miközben Miklósi és Nágocs között 2,5 kilométeres tsz-út van, s azon autóbusz is közle­kedik. De csak a tsz-tagok használhatják... Mintha vona­ton csak Pécsen keresztül érhetném el Budapestet... Tör­vényszerű, hogy módosítsák a korábbi szabályokat, s az ésszerűség, a hatékonyság szellemében használjuk ki közúti közlekedési eszközeinket. n szülés fájdalommal jár; a szülés időt, energiát és odaadást követel. A biológia megelégszik kilenc hó­nappal, a közélet — más példákból is tudjuk — nem ilyen »engedékeny«, jóllehet várja és szereti a közele­dő újszülöttet. A somogyi gondolat 1975-ben fogant; nem tudom, de érzem világra jöttének közeledtét. Hadd higy- gyem, hogy »a kilencedik hónap« közepén járunk, s vala­mennyiünk örömére, megnyugvására — fájdalommentes szülés révén — életerős, értelmes »gyermekre« számít­hatunk... Jávori Bel»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents