Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-13 / 241. szám
TÚLÓRÁK NYOMÁBAN Szombat délutáni föbblefműszakok *3«ek jó a túlóra? Két ellentétes véleményt lehet hallani. Az egyik így hangzik: a gyárnak is, a munkásnak is. A másik pedig így : a gyárnak sem, a munkásnak sem. Tulajdonképpen mindkét megállapításban van igazság. A munkáltató — akár üzem, akár intézmény — akkor él vele, ha munkaidőben nem tudja megoldani a feladatát. Amikor a többletmunkaidő felhasználása több termékkel jár együtt, másként kell megítélni, mint amikor az anyag- beszerzés, a munkaszervezés hibáit igyekeznek helyrehozni túlórával. Azt szokták mondani, hogy aki többet dolgozik, többet is keres. Magasabb jövedelmet azonban csak akkor lehet biztosíta ha több a termék. A túlórára kifizetett pénz is bér: terheli a bérkeretet, s akinek — munkaköre miatt — nincs módja, ilyet vállalni, az a borítékon is megérzi mások túlóráját. A határidő közeledtét jelző túlmunkák után esetenként következik az állásidő, amikor bsak bent vannak az emberek a munkahelyen, de feladatot nem kapnak. A hónap, negyedév vagy az év vége felé azután megint csak éppen aludni járnak haza. Az ilyen túlóráztatást mindenképpen el kell ítélni. Más esetekben szakemberhiány teszi indokolttá a túlórát, s találkozni lehet olyan esettel is, hogy a terven felül — nemegyszer tőkés piacról — érkezett megrendelés teljesítése indokolja a többletmunkát. A túlórák felhasználásának szabályai vannak. Miként tartják be ezeket? Erre keresett választ ez az összeállítás. A nagyatádi cémagyár még egy évben sem szállított any- nyi árut a megrendelőinek, mint az idén. A belföldi forgalomba is több jut, és a 695 tonnás export sem látja kárát a hazai fogyasztás emelkedésének. Az öreg gépeken kétféleképpen lehet többet termelni: vagy növelik a munkások számát, vagy túlóráznak. A tervet az idén úgy kell teljesíteni, hogy a »költözködésre« is maradjon idő. Az öreg gyár rekonstrukciója folytán egész üzemrészek kerülnek át egyik helyről a másikra. Az ezzel járó időkiesést is pótolni kell. — Azért, hogy a nagyobb feladatot teljesíteni tudjuk, a kiszerelő tizenhétezer túlórát kapott, a cérnázó pedig ötez-^ rét — mondta Lovkó Imre műszaki vezető. — Ezenkívül hatezer túlórát a költözködés miatt adott az újpesti központ. A cérnagyár folyamatos üzem: hétfőn hajnalban indul és szombaton délután 2 órakor áll le. Túlórát szervezni — a karbantartok kivételével — tehát csak a hét végére lehet. Aki többletmunkát vállal, az nem maradhat bent műszak végeztével még néhány órára, hanem egy egész műszakot kell szombat délután dolgoznia. Az idén csak a nyáron állt le szombat délben a cérnagyár. A tavasszal túlóráztak az emberek, és augusztus óta ismét megszervezik a szombat délutáni műszakot. A pamutfonó-iparban ugyanis egy egész gyár termelését kell pótolni. Januárban leégett a Pamut-textil Művek egyik üzeme. Termékei hiányoznának a piacról. A többi gyár azonban vállalta, hogy többletmunkával behozza ezt a termelési értéket. Nagyatádnak húszezer túlóra jutott. Sok ez? Minősítés helyett álljon itt egy adat: tizennyolc műszakot jelent. Az ötvenkét hétvégéből tehát tizennyolcat kell emiatt a gyárban tölteni. A munkások azonban tudják, hogy miért vállalják a többletmunkát. — A kollektív szerződés meghatározza, hogy egy munkás hány túlórát vállalhat évente. Amikor a szombat délutáni műszakot megszervezzük, ügyelünk arra. hogy olyan emberek álljanak a gépek mellett, akik még nem merítették ki ezt a keretet. Feladatuk elsősorban a kiszerelőben, a perzselőben és a motringolóban dolgozóknak van. Közülük a legtöbben az idén már nem vállalhatnak több túlórát. — Szívesen vállalkoznak többletmunkára az emberek? Baksa Ferenc, a Villamos Berendezés és Készülék Művek kaposvári gyára szakszer— Nem lehet azt mondani, hogy nagyon örülnek neki, pedig pénzben sokat jelent. A kiszerélőben, ahol most túlóráznak, nem volt ritka a négyezer forint körüli havi kereset. A túlórának azonban ára van: a szombat délután elvész a család számára. Szüret és kukoricaíörés idején nem könnyű megszervezni egy hétvégi műszakot, — Csak így lehet többet termelni? — Termelési feladatainkat meg tudtuk volna oldani, és kevesebb lett volna a túlóra is, ha tizenhét emberrel többen dolgoznak. Csakhogy eny- nyit nem tudtunk beállítani. — Mit szól a szakszervezet a tavalyinál jóval több túlórához? — Szigorúan ellenőrzi a felhasználást. Amikor az év elején a gyárakra szétosztották a leégett üzem termelését, a Könnyűipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége hozzájárult a túlóra-felhasználáshoz. A mi szakszervezeti bizottságunk és a műhelybizottságunk — megértve a gondot — segítik megszervezni a szombat délutáni műszakot. Ha a dokkmunkások sztrájkolnak Az szb-titkár gondterhelt A Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál a kollektív szerződés alapján a dolgozók 120 órát túlórázhatnak, de rendkívüli esetben ez 200 óra is lehet —j Ebben az évben — mondja Deák István, a munkaügyi osztály vezetője — kétszer annyit túlóráztak a munkásaink, mint tavaly, de még így is a megengedett határon belül maradtunk. — Mi az oka a több túlórának? — Két új profillal bővült a termékskálánk, és a Hollandiából származó szőr alapanyag késve, csupán az első negyedév végén érkezett Pontosan tizenkét tonna késett a holland dokkmunkások sztrájkja miatt. Dódity Miklósné, a szak- szervezeti bizottság titkára: — Dolgozóink maguk határozták meg a túlórák mértékét a kollektív szerződésben, ezért szívesen is vállalják, ha úgy jön ki a lépés, hogy az export .miatt többet kell dolgozniuk. 11 930 túlórára volt szükség az idén. A kilenc hónap alatt 30 jutott egy munkásra, vagyis havonta: 3,3 óra. Tavaly ugyanebben az időszak- 1 ban mindössze 5770 volt a túlórák száma. — Kik túlóráznak a legtöbbet? — Elsősorban a hat teherautónk vezetője. Ök a munkaidejük 30 százalékát, csúcsidőben pedig 40 százalékát túiórázhatják. Nehezen, de nekik is sikerült a megszabott határon belül maradniuk. Ezen csak az enyhítene, ha több gépjárművünk lenne. A gépkocsivezetők 1977-ben 3989 órát túlóráztak, a szőrüzem munkásasszonyai pedig 1984 órát. Sorrendben utánuk következik az üzemfenntartás. Az itt dolgozók a váratlanul előforduló géphibákat javítják. A Kefe- és Mű- anyagipari Vállalatnál ma már nem beszélhetnek számottevő munkaerőhiányról, az első félévi túlórákra — különösen a söríeüzemnél — mégis ez ad magyarázatot. Beszélgetőpartnereim egybehangzóan állítják, hogy valamennyi túlóra mögött megfelelő termelési érték van. — Ennek ellenére arra törekszünk, hogy az év hátralévő időszakában csökkentsük a számukat. A szeptemberi munkát sikerült úgy szerveznünk, hogy az augusztusban felhasznált túlórák felére volt csak szükségünk. Tanítás az óraszámon felül A megyeszékhely egyik középiskolájában heti kétszázki - lencven túlórát számolnak — nem kivételesen, hanem rendszeresen. A pedagógusokra átlag heti hat óra jut, de mivel nem mindenki osztozik a gondból és a »második fizetésből«, ezért van, aki heti tíz túlórát is tart, míg a másik egyet sem. nincs Jobb szervezéssel — ne „feketén" Hányadán állunk a megyében a túlórázással, illetve a túlóráztatással — erről kértünk véleményt dr. Egerszegi Lászlótól, a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsának köz- gazdasági osztályvezetőjétől. — Somogybán az év első felében kismértékben nőtt a túlórák aránya a múlt év azonos időszakához képest, és helyenként — ezt mutatják vizsgálati tapasztalataink — indokolt lenne »meghúzni a féket.« A kollektív szerződések kimondják, hol és m'ennyi többletmunkára van mód. Mégis előfordul, hogy az így meghatározott számot igencsak túllépik. Ezt nevezzük mi »fekete« túlórázásnak, s ez az idő nem is szerepel az összegező statisztikában ... Ahol féléves szinten több millió forint lemaradás van a termelésben, és a túl órúztatással úgy operálnak, Ijogy reggeltől estig dolgoznak az emberek — megszegve ezzel a kollektív szerződés előírásait —, ezzel az nemcsak túllépik a fizikái és szellemi tűréshatárt, hanem az üzemi, munkahelyi légkört is rontják. Van, ahol az önkéntesség elve érvényesül, és ki mennyit vállal alapon megy a túlóráztatás. A dolgozók nem is járnak rosz- szul, hiszen a munkájukat jól megfizetik — de nem ez a módszer oldja meg a termelési gondokat. Mi éppen ezért már a jövő évre javasoljuk: ott, ahol az ideinél magasabb termelési szintet akarnak elérni, ne a túlóráztatásra építsenek. Ennél jóval célravezetőbb az átgondolt üzem- és munkaszervezés, a folyamatos anyagellátás. Ha ez megvan, máris kevesebb túlmunkára van szükség, a »fekete« túlóráztatás pedig egyáltalán nem indokolt. Ésszerű elosztásra mód? A válasz előtt lássuk, miből is »keletkezik« az iskolában a túlóra? A fölkeresett gimnáziumban csupán egy állás nincs betöltve. De a valóságban tanerőhiány vtfn, mivel néhányan gyermekgondozási segélyen vannak. Az ők helyettesítése túlórát jelent. A gimnáziumban esti oktatás is folyik, ennek a társadalmi . igénynek a kielégítése évről I évre stab’lizálja a túlórákat. A diákkörök, a sportkörök j ugyancsak többletmunkát kívánnak. A diákkörök nélkülözhetetlenek az egyetemi felkészítéshez. a sportkörök feladata is egyre nő az edzettebb ifjúság nevelésében. — Lehet-e a túlóra terhére státust létesíteni? — Igen, lehet — felelte az igazgató. — Két státust létesített így az iskolánk. — Megéri-e a pedagógusnak, ha többletmunkát végez? — Altaláhan aaok a fiatal kollégák vállalkoznak erre — persze nagyon fontos, hogy milyen szakosak, mert az igény nem egyformán jelentkezik —, ak'k lakásra, autóra gyűjtenek. — Mit ér egy túlóra? — Átlag harminchárom forintot. — Tehát a pedagógusoknak csak egv része tart túlórát, illetve részesül az ebből származó többletjövedelemből. — Igen, így van. Ezért mondtam, hogy van, aki tíz órát, van aki egyet sem vállal. vezeti bizottságának titkára. Kevés szóval sokat mondó ember. Fontos, a késő délutáni órákba nyúló értekezlet után kérdeztük meg tőle, mi a helyzet a gyárban a túlórákkal. Gondterheltnek tűnt, s szavai igazolták is ezt az érzésünket. — Sajnos a túlórák száma a múlt évhez viszonyítva nőtt. Vannak olyan dolgozóink, akik a kollektív szerződésben meghatározott háromszáz óránál többet töltöttek túlmunkával. — Miért volt erre szükség? — Ennek oka a munkaszervezés hiányosságaiból adódik, ezt őszintén meg kell mondanom. S meg kell említenem az ellátási gondokat is. Ezek egy része független tőlünk,' más része azonban neon. — Akkor ez az utóbbi legyen a témánk. — Így gondoltam én is. Feladatterv készült nálunk, ezt végre kell hajtani — ez a megoldás ! Ebben az esetben nem fordulhat elő az, hogy a hónap elején az emberek üres kézzel tengenek-lenge- nek, húszadika tájt pedig a | túlórák sokasága a jellemző. Ennek szeretnénk véget vetni. — A szakszervezeti bizottság titkára mit tapasztalt? A túlórák miként befolyásolják az emberek közérzetét? __ Női dolgozóink nem ö rülnek a túlóráknak. Érthető, várja őket a család. (Természetesen van olyan munkás, aki szívesen dolgozna többet is.) Mások, s itt főként a bejárókról van szó: nem vállalnak pluszterhet, és ez is gond. Őket a háztáji várja otthon. — Foglalkozott-e a túlórakérdéssel a szakszervezet? — A szakszervezet is, a pártszervezet is. Gyorsabb előrelépést sürgetünk. Van határidőnapló, abban dátumok. Eleket be kell tartani! Helyesen szervezni a munkát, biztosítani a folyamatosságot, akkor elkerülhetővé válik az, ami most még nagy gond a gyárban, a túlóramaximum átlépése. Elemző munkával felderítettük a hibák forrásait. Segítségadással, számonkéréssel akarunk előbbre jutni. HATVAN ÉV — HATVAN KÉP 0 Szovjetunió története képeden Fény a falvakban. Az orosz falvakban — ahol akárcsak nálunk, évszázadokig mécsessel világítottak — kigyulladt a villanyfény. Hirdette, hogy a gyakorlati megvalósítás útjára lépett a VIII. szovjet kongresszus által 1920 decemberében jóváhagyott villamosítási terv, a GOELRO. Alapozzák a magnyitogorszki kombinátot. Az SZKP XIV. kongresszusa (1925) határozatot hozott a szocialista iparosítás programjáról. Az elsők között kezdték el a magnyitogorszki kombinát építését. Képünkön: az alapozási munkák 1930-ban. Kész az első olvasztókemence. 1931-ben készült el a magnyitogorszki vasmű első kemencéje, a Komszomolszkaja—2, s újabb két év múlva már csapolták az első acélt. Ez volt az iparosítás hőskorszaka.