Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-05 / 234. szám

A közművelődés tartalékai Több férfikéz is elkelne Dr. Orbán László felszólalása a megyei tanács ütésén Tegnap — Böhm József ta­nácselnök elnökletével — ülést tartott a megyei tanács. A tanácskozáson részt vett dr. Orbán László, a Központi Bi­zottság tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke és Tanai Imre, a megyei párt- bizottság titkára. A testület megvitatta a Somogy közmű­velődéséről készített jelentést, a lakossági szolgáltatások helyzetéről és fejlesztéséről előterjesztett hosszú távú programot, valamint meghall­gatta a közművelődési bi­zottság tevékenységéről szőlő beszámolót. Az első napirend vitájában felszólaló dr. OrbáA László — szorosan kapcso'ódva a jelen­téshez és a felszólalásokhoz — általános érvényű, de me­gyénket is elevenen érintő közművelődési gondjainkat, tennivalóinkat elemezte. Hangsúlyozta: a közművelő­dési párthatározat nyomán észrevehető változás kezdő­dött a társadalom szemléleté­ben, de ennek jelei ma még nem mutathatók ki minden területen. Különösen az al­sóbb szintű irányító szervek­ben, a munkahelyi vezetők között nem érzik még sokan a művelődés jelentőségét a fejlett szocializmus építésének összetett folyamatában. A gazdasági, társadalmi vezetők tekintélyes hányada nem te­kinti tevékenysége szerves ré­szének a lakosság tudatának fejlesztését, a dolgozók sokol­dalú szellemi gyarapodását. Pedig a tömegek magas mű­veltsége, tudatának változása nélkül nem érhetjük el a fej­lett szocializmus társadalmi céljait. De a kultúra nem csu­pán a hatékonyabb termelés eszköze, hanem ugyanakkor cél is: a szocializmus ugyanis újfajta közösségeket, szeméi lyiségeket és életmódot kíván. Ennek kialakításában közpon­ti szerepe van a közművelő­désnek. Dr. Orbán László a továb­biakban felhívta a figyelmet arra, hogy a közművelődési munka eszközét, formáit alap­vetően meghatározza e tevé­kenység mozgalmi jellege. Legfontosabb szerepet játszik tehát a meggyőzés, az érdek­lődés fölkeltése. Elsőrendű feladatunk, hogy minden ré­teget ráébresszünk a műve­lődés fontosságára, vonzó programokkal, az igények formálásával és kielégítésével. Ezt azonban csak nagy türe­lemmel, szívós munkával, megértéssel végezhetjük. És e folyamatban nem szabad le­becsülni az igényes, értékes szórakoztatást sem. A továbbiakban a közmű­velődési tanács elnöke azok­ról a tartalékokról szólt, me­lyeknek feltárása és felhasz­nálása jelentősen segítheti a párthatározat végrehajtását, illetve a közművelődési tör­vény érvényesülését. Minde­nekelőtt szóvá tette, hogy a meglevő — bár sok tekintet­ben elavult — művelődési otthonokat, klubokat kellene úgy berendezni, működésüket akkérít megszervezni, hogy ne csak a rendezvényeknek, ha­nem a kötetlen, társas együtt- létnek is otthont adjanak. Szóvá tette továbbá, hogy sok helyütt az e feladatra szánt kevés összeget is másra használják föl, ami ugyan­csak gátolja a célszerű tevé­kenység kibontakozását. — De semmilyen nagy összeg nem pótolja önmagában a személyi feltételeket, a lel­kes, a környezetét magával ragadni képes népművelőket — hangsúlyozta. — Ahhoz azonban, hogy mind többen jöjjenek e területre, s marad­janak is meg e pályán, nem­csak anyagi elismerésre van szükség — amely kifejeződött a mostani fizetésemelésben is —, hanem tevékenységük na­gyobb társadalmi megbecsülé­sére. Ennek kialakításában je­lentős szerepe van a munka­helyi, községi irányító szervek­nek csakúgy, mint a párt-, társadalmi vezetőknek. Jelentős tartalékként szólt dr. Orbán László az együtt­működésben rejlő erőről, ha­tékonyságról. Ha szorosabb a . kapcsolat, egymás munkáját megbecsülve és segítve dol­goznak egy-egy területen a művelődési intézmények, az állami és társadalmi szervek, a vállalatokon belül a külön­böző testületek és szerveze­tek, illetve a munkahely és a lakóhely — és nemcsak a kü­lönböző rendezvények, akciók alkalmával, hanem a minden­napok együttlétében —, jelen­tősen előbbre juthatunk a szellemi gyarapodásban. Az együttműködés megszervezé­séért és színvonaláért azon­ban a tanácsoknak van meg­határozó szerepük. Végezetül felhívta a figyelmet a jó módszerek, formák népszerű­sítésére, terjesztésére. — Van jó párthatároza­tunk, fontos állásfoglalások jelentek meg részkérdések­ben, megfelelő feltételekkel dolgozunk, és a légkör is ked­vező — mondotta befejezésül. — Tettekre, következetes vég­rehajtásra van szükség, az erők jó összpontosítására, mindenekfölött pedig arra, hogy ki-ki a maga helyén, a saját eszközeivel tegyen meg mindent közművelődési cél­jaink eléréséért. A határt járva alig-alig lát­ni dűlőt, ahol ne dolgozna valamilyen gép. Vagy a még kint levő kukoricát takarítják be, vagy szántanak, vetnek. Böhönye határában hosszú láncban sorjáznak a szép, zöld John Deere traktorok. Útjuk nyomán egyre nő a felszántott terület. ' Berzencén javában tart a kukorica beta­karítása. A KITE termelési rendszer tagjai, s az 1200 hektár kukorica az idén mint­egy 42—43 mázsás átlaggal viszonozta a befektetett mun­kát, hatóanyagot. Nem túl sok, ám ez az év sem volt kevés­tárolóba, illetve a felvásárló­hoz. Csurgó határában befejez­ték már a repce és az őszi árpa vetését, a mintegy 300 hektárnyi terület azonban csak amolyan főpróbának szá­mít az igazi nagy feladat, a búza vetése előtt. Még egy utolsó zsák a barnás gabona­szemekből, és a két traktor egymás után kanyarodik a sorba; földbe kerül a mag. A csurgói termelőszövetke­zetben a vetés mellett nagy bé aszályos a tavalyinál, a homokos talaj pedig nem jó víztartó. Azért lehet itt is tisztes eredményt elérni, vélte a ter­melőszövetkezet főagronó- musa, bizonyítja ezt a két év­vel ezelőtti 53,5 mázsás át­lag. A tervidőszakot 50 má­zsás átlaggal szeretnék zárni. Ennek persze feltételei van­nak: korszerű gépek, elegen­dő műtrágya, a terület víz­rendezése stb. A főagronómus szavai szerint mindez már megvan, reménykedhetnek te­hát az előrelépésben. A jövő évi jó termés zálo­ga az idejében végzett vetés. Az őszi árp>án már túljutot­tak, az 1300 hektár búzából is elvetettek valamennyit. S amilyen aszályos, száraz volt a nyár, olyan páradús az ősz, ideális a talaj a vetésre. Gon­dot okoz viszont a burgonya betakarítása. A termés szép, ám ez egyben nehéz feladatot is jelent: ember kell, aki vá­logatja, zsákolja a tetemes mennyiségű burgonyát, még­pedig férfiember, mert nehe­zek a zsákok. Szerencsére a diákok és a katonák segíte­nek, így a mintegy 550 vagon- nyi termés idejében eljut a feladat a kukorica betakarí­tása. Itt sem sokkal jobb a föld, mint Berzence táján, ezért az 1600 hektár kukori­cából eddig szedett 400 hektár termése alapján elégedettek lehetnek: 45 mázsa az átlag. A tsz területén sajnos vol­tak olyan táblák, amelyek a 20 mázsás átlagtermést is alig adták meg. Éppen ezért a gazdaság vezetősége úgy dön­tött, hogy jövőre 1400 hektár­ra csökkentik a kukorica ve­tésterületét, kihagyva a leg- gyöngébben termő, részeket. Hogy a kiesés ne okozzon gon­dot, ezzel párhuzamosan 1200 hektárra növelik a gabonák vetésterületét — ebből 1000 hektár lesz a búza. A kukoricában mint a gőz­hajók, lassan úsznak a mo­rajló kombájnok. Három Claas Dominátor és négy E 512-es áll a gazdaság rendel­kezésére. Naponta mintegy 25 vagon kukoricát takarítanak be. Sajnos a szárító teljesít­ménye öt vagonnal kisebb, így a fölös mennyiséget — előzetes szerződés alapján — a gabonaforgalmi vállalatnak szállítják naponta. B. A. I Reggel hattól este hatig Aki időt — A mezőgazdasággal volt valami kapcsolata? — Nem volt nekem szo- katlSi. Itt nőttem föl a kör­nyéken. Az édesapám állat- gondozó volt. Én elkerültem Pécsre, a bányába. Csillés voltam. Hazajöttem — ez a tsz adott a kezembe szakmát. Végigcsináltam az összes lép­csőfokot, hogy sofőr lehessek. Voltam rakcidó, azután teher­gépkocsi-vezető lettem, és most már megvan a vizsgám személygépkocsi-, sőt autó­buszvezetésből is. — Arra miért volt szükség? — Ha helyettesíteni kell a buszsofőrünket. — A gépkocsivezetés nem ad egész évben elfoglaltsá­got. Télen nincs mit szallita- ni. — De van. Vállalunk bér- fuvarozást. Ha áru jön az állomásra, annak kirakása, elszállítása az első. De ilyen­kor mindennél fontosabb a mezőgazdasági termények szállítása. — Nehéz volt megszokni az éjszakai műszakot? — Nem. Ha reggel hazame­gyek, nem fekszem le. Ügy tudom jól kipihenni magam, ha csak délután alszom, utá­na jövök dolgozni. Délelőtt elvégzem a haa körül, amit > — Mindjárt borít a kom­bájn — mond­ja, amikor ar­ra kérjük, szálljon le egy kis időre a ve­zetőfülkéből. Amíg megte­lik 'a teherau­tó, beszélge­tünk. Nem látszik rajta fáradt­ság, pedig a munkaidő már vége felé jár. Az előző héten Horváth Gyula, a kaposvár —kaposmérői termelőszövet­kezet. gépkocsivezetője idő­nyerő ember. Pedig ilyenkor, a nagy munkáik idején nem nyolc óra a munkaidő. Tizen­kettő. Vagy reggel hattól este hatig, vagy fordítva dolgozik, heti váltásban. A nyáron rekorder volt a gabonaszállításban 63 vagon­jával. Most a kukoricaföld­ről szállítja a terményt Van olyan nap, hogy- huszonkét- fczer is megfordul pótkocsis teherautójával, éjszakás volt. — Nem fáraszt a vezetés. Megszoktam a nyújtott, két műszakot is. Nem mondom, ha nincs rakodó, s magamnak kell csinálnom, akkor a mű­szak végére érzem a karomat, a váltamat. — Mindegy, hogy mit szál­út? — A kukoricával élégköny- nyű bánni, főleg, ha száraz. A búza volt a legnehezebb, mert sokszor vizes volt, ra­gadt nyer kell. Van háztáji földünk, ab­ban is van munka mindig. — A felesége mit szól ah­hoz, hogy sokat van távol? Nevet. — Épp>en a múlt heten mondta, hagyjak otthon egy fényképet, hogy a gyereknek meg tudja mutatni — de hát ez vicc. Amikor hazaviszem hónap végén a borítékot, bezzeg nem elégedetlenke­dik ... — Mennyit keres? — Ha rakodok is, 6—7000 között. — Vannak váratlan fuva­rok? — Hogyne. A közelmúltban Pestre szállítottunk. Hazajöt­tünk — itt diákok szedték a paradicsomot. Minden láda tele lett, indulni kellett Nagy­atádra. Nincs mese ilyenkor. A gyerekek nem maradhattak láda nélkül, a paradicsomnak meg a gyárban a helye. Ezt tudomásul kell venni. A me­zőgazdaságban így van. Meg is vagyunk fizetve érte. Én À nem mennék innen, de a töb­bi sofőr sem. A kombájn közben lerakta a szemet. A gépkocsivezető visszapattan a kormány mö­gé. Indul a következő forduló.- S. M. Ki a végrehajtó? A kérdésre három fiatal és három idősebb ember vá­laszolt. Nagy eltérést nem tapasztaltam véleményük között, gondolatmenetemből tehát rögtön kiiktattam a már-már elcsépelt »mai« kifejezést, azt ugyanis, hogy bi­zonyára »az értelmezéssel van baj«. Igaz, a fiatalok életko­ruknál fogva csak a szó mai jelentésére gondolhattak, s ez jó. Az idősebbek azonban emlegették a végrehajtót, a fogla­lást. az árverést, a múlt emlékét és keservét is. De hozzá­tették: valamikor másra nem is gondolhattunk. Ma viszont ki a végrehajtó? Az, aki végrehajt, elvégez, megtesz vala­mit, ami a kötelessége. Egyszerű, nem? S bennem mégis gyakran munkál ez a kérdés. Valóban előfordulhat, hogy nem mindig tudjuk: ki a végrehajtó? Azt sem, hogy ki miért felelős? Kinek miről kell elszámolnia a politikai, a társadalmi és a gazdasági életben, a közélet fórumain? De­hogynem tudjuk. Hiszen életünk minden mozzanata szabá­lyozott, néhol már tűi szabályozott is. Talán épp ebből fa­kad, hogy sokan jobban tudják: mit kell másoknak végre­hajtaniuk. Ezt azután felelősséggel ki is nyilatkoztatják; könnyen teszik, hiszen nem róluk van szó... Mindaddig vártam e téma feldolgozásával, amíg gyűj­teményem bűvös körében rá nem találtam egy pozitív je­lenségre, ami kiindulási alapul sokkal célravezetőbb, mint az elmarasztalás. Barcson jártam legutóbb, s a járási párt- bizottság ülésén az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásá­ról tárgyaltak. A csekély számú felszólaló között két fiatal kért szót, ifjúsági vezetők. Meglepetésemre — máshol szer­zett tapasztalataimmal ellentétben — arról beszéltek, hogy ők maguk mit tettek a határozat végrehajtásáért. Nem mond­tak általánosságokat, olyanokat, amelyeket dokumentumok­ban, jelentésekben, kiadványokban és újságcikkekben ezer­szer leírtunk már. Helyettük valóságelemeket tártak föl, tetteik bizonyítékát. Jó volt hallgatni. Kíváncsian vártam, mi lesz ezután. Csend ülte meg a termet, s némi várakozás uftn lezárták a vitát. A felnőttek — politikai, tömegszervezeti, tanácsi és gazdasági vezetők — nem nyilatkoztak. De legalább nem hallottam tőlük azt sem, hogy miben látják ők a KISZ, az úttörőszövetség, az MHSZ legfontosabb feladatát. Ez is pozitív vonás, hiszen nem osztogatták másnak a kártyát... Lehet, hogy túlzottnak tartják az általánosítást, mégis úgy látom: társadalompolitikai feladataink mérlegelésekor, a számvetés alkalmával nem a fenti magatartás jellemzi közéletünkéi. Olvastam például egy KISZ-es jelentést. Töb­bek között az állt benne: A KISZ az ifjúság neveléséből csak a rá eső részt vállalhatja. Ezzel — ha áttételesen is — rögtön kifejezésre juttatták: minden szervre, mindenkire vár feladat, de ezektől »ők« elhatárolják magukat. Vajon össze lehetne-e foglalni a »rá eső rész« lényegét? Hogyne lehetne: megtették sokszor. Ámbár nem kétséges: ugyanez a »rész« vár a párt- és tömegszerveze’ekre, a tanácsokra, az iskolákra, a munkahelyekre és a szülőkre is. A nevelés. (Legföljebb más eszközökkel.) Nem sorolom, hogy mi min­dent értünk a nevelés alatt. De hogy egyik alól sem kap­hat fölmentést a KISZ, ebben bizonyos vagyok. A társadalmi fejlődés meggyorsítására sok olyan fel­adatot jelölt meg a párt. amelynek végrehajtása valóban az egész társadalom ügye és feladata. Kár, hogy a gyakor­lat néha ennek az igazságnak a félremagyarázásáról árulko­dik. Ironikusan így is megfogalmazzák ezt az emberek: ha valamiért az egész társadalom a felelős, akkor senki sem felel érte. (Azaz mindig más.) De hogy félre ne értsék mai mondanivalómat: az volna a jó és célravezető, ha minden­ki ellátná a maga dolgát. S akkor nem volna ideje figyel­ni arra, hogy mit nem végzett el más... T udok nagyközségi tanácsülésekről, amelyeken bő­kezűen osztogatták az intelmeket anélkül, hogy egyetlen szó is elhangzott volna a tanács ifjúságpo­litikai tetteiről. (Éppenséggel volt alap az önbírálatra is.) Nemegyszer tapasztalom — nyilvános fórumokon is —, hogy az ifjúsági vezetők körében a maguk számára szinte »mentelmi jognak« tekintik az ifjúságpolitikai határozatot, s szenvedélyes bőbeszédűséggel, mintegy »fölülről« értékel­nek, méltatlankodnak, osztogatják a feladatokat, s kimérik a felelősséget — minden más szerv számára. Elgondolkod­tató és figyelmeztető jelenség. Vagy nem mondanivalómat erősítí-e az a gyakori tapasztalás, hogy az üzemekben (lásd: Nagyatádi Cérnagyár, húskombinát, ruhagyár stb.) a nő­bizottságot számoltatják el a nőpolitikái határozat végre­hajtásáról és nem az illetékes gazdasági vezetőt? Ki a vég­rehajtó? Természetesen a nőbizottságoknak is megvan a maguk feladata. De ennél mennyivel szélesebb követel­ményrendszert állított föl a párt! Nem értjük vagy nem akarjuk érteni, hogy miben kikre osztották a végrehajtás szerepkörét? Nem vagyok hivatott például eldönteni, hogy a népfront — jellegét, lehetőségeit, eszközeit figyelembe vé­ve — mennyire képes ellátni a honismereti mozgalom irá­nyítását. Nyilvánvaló, hogy segítségre, anyagi támogatásra is szüksége van. Mégis, enyhén szólva furcsálltám, amikor a közművelődési bizottság ülésén a népfront képviselője csak a tanácsról tudott beszélni, csak azt marasztalta el, csak »öt« tette felelőssé a megtorpanásért. És a vezető sze­rep? A mozgalmi eszközök? A lehetőségek kihasználása? Könnyebb elmarasztalni másokat. Gondoltam egy hasonló példára. Mi lenne akkor, ha módjuk nyilvános fórumokon csak az ifjú hölgyeket, a kis­mamákat (netán a férfiakat?) számoltatnák el arról, hogy mit tettek a népesedéspolitikai határozat végrehajtásáért? A feladatnak ezernyi összetevője van. S legjobb tudomásom szerint ők is megtették a magukét... De egy mérlegkészí­tésnél a párt, a szakszervezet, a tanács, s ezen belül az egészségügy, a szociálpolitika, a lakáshivatal, a gyermekin­tézmények, sőt, a tömegpropaganda képviselői igencsak he­lyet és szerepet kapnak a tárgyalóasztalnál. Nem hiszem, hogy előbbre vinné ügyünket, ha az orvost az óvodahiány, a lakáshivatalt az egészségügyi ellátás korlátái foglalkoz­tatnák. Mert mindenki a saját feladatának a végrehajtója. S a szereposztást csak félremagyarázni lehet. M indeddig közéleti vadhajtásokról beszéltem, de sok hasonló tapasztalat gyűlt össze a munkahelyekről, a társadalom kisebb-nagyobb közösségeiből is. Mintha az emberek egy része kevesebbet foglalkozna ön­maga dolgaival, mint másokéval. Szentenciákat mondanak és követelményeket állítanak — másokkal szemben, őket értékelik, és ritkán tekintenek önmagukba. Nemcsak a munka, a végrehajtás szenved csorbát ezáltal, hanem az örökös összehasonlítgatás révén emberi viszonyaink, kap­csolataink is gyakran megromlanak. Pedig ha szocialista életmódot akarunk kialakítani, akkor nem hagyhatjuk szá­mításon kívül az emberek között ma is uralkodó farkastör­vényeket: az irigységet, a kicsinyességet, a gáncsosködást, a rosszindulatot. Eredői között fellelhető a »másra tekintés« gyakorlata. S hogy ezúttal nagyobb teret adtam a közélet­ben tapasztalható jelenségeknek, az nem véletlen. A példa, a hatás onnan is eredhet, s ez a felismerés még fokozza a közélet szereplőinek felelősségét. Ki is a végrehajtó? Az, aki végrehajt, elvégez, megtesz valamit, ami a kötelessége. A társadalom szervezett, a mun­kamegosztás keretei rég kialakultak. Az volna hát a célra­vezető, ha mindenki figyelmesebben és következetesebben látná el a maga dolgát,., Jávori Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents