Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-13 / 215. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér i AZ MSZM P SOMO G Y M EG YE I Bl Z OTTS Ä G Á N A K LAPJA XXXtII. évfolyam 215. szám 1977. szeptember 13., kedd A tanács és a szakszervezet Ulánbátor után újra Moszkvában Brezsnyev—Waldheim találkozó Mindkét szerv a lakosság érdekében, a megye dolgozói élet- és munkakörülményeinek javításán munkálkodik, a somogyi emberek anyagi és szellemi szükségleteit hivatott kielégíteni. Természetesen kiki a maga sajátos lehetőségeinek és eszközeinek (elhasználásával. A dolgozók tömegeit átfogó, a lakossággal sokoldalú kapcsolatot tartó szervek azonban naponta találkoznak valamely feladat megoldásában. Óhatatlan tehát, hogy ne keressék a rendszeres, tervszerű kapcsolat kialakítását, melyekkel fölösleges intézkedéseket előzhetnek meg, illetve megsokszorozhat,iák érőiket, segíthetik egymást feladataik elvégzésében. Ezt a célt szolgálta az első ízben tíz évvel ezelőtt megkötött együttműködési szerződés; ezt 1972-ben követte a második. A megyei tanács és az SZMT vezetői tegnapi megbeszélésükön áttekintették a megállapodás végrehajtását. Joggal állapították meg: az együttműködési szerződés jól szolgálta a közös feladatok elvégzését. a különböző párthatározatok érvényesítését, az állami törvények végrehajtását. A munka során tovább fejlődött a gyümölcsöző kapcsolat. Mindez kellő alap ahhoz, hogy az V. ötéves terv célkitűzései végrehajtásának megszervezése érdekében új együttműködési megállapodást kössenek. Ennek célja mindenekelőtt: az állami élet és a szocialista demokrácia fejlődésének, a társadalompolitikai feladatok megoldásának elősegítése; a tanácsok és szerveik kapcsolatának erősítése, a szocialista hivatali munkastílus érvényesülésének, az állampolgárok ügyei egyszerűbb és egyben szakszerű, törvényes intézésének előmozdítása; a népgazdasági és a megyei tervek végrehajtásának segítése; a lakosság élet- és munkakörülményeinek, szociális helyzetének, művelődési lehetőségeinek javítása, különös tekintettel a munkáslakta területekre és a bejáró dolgozókra. . A megállapodás hangsúlyozza: az együttműködés a kölcsönösség és a mellérendeltség elvére épül, nem érinti és nem csorbíthatja a tanácsi meg a szakszervezeti szervek önállóságát, felelősségét. Hosszú lenne felsorolni azokat a közös feladatokat, amelyre az együttműködés kiterjed. Hiszen a gazdaságpolitika, a terület- és település- fejlesztés. a munkásság közéleti szerepének növelése, a párt közművelődési határozatának eredményes megvalósítása, az államigazgatás, a szocialista törvényesség és a a jogpolitikai irányelvek érvényesítése külön-külön is rendkívül gazdag lehetőséget kínál a közös munkához. A megbeszélésen rögzítették a két szerv együttműködésének formáit és módszereit is. Közöttük a legfontosabbak: a munkaterviek, munkaprogramok összehangolása, kölcsönös tájékoztatás á tapasztalatokról, időszerű feladatokról előterjesztésének véleményezése, valamint részvétel egymás testületi ülésein. A megyei tanács és az SZMT tervszerű együttműködése az elmúlt években is figyelemre méltó eredményeket hozott. A tegnap megkötött megállapodás minden bizonv- nyal jó a lappi szolgál a közös feladatok még magasabb szintű elvégzéséhez. Az ENSZ békearanyérmét adta át az SZKP KB főtitkárának Pék Miklós, az MTI tudósítója jelenti Moszkvából: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, hétfőn a moszkvai Kremlben fogadta a hivatalos szovjetunióbeli látogatáson tartózkodó dr. Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát. A meleg, baráti légkörben lezajlott megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió ‘külügyminisztere, Andrej Alekszandrov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója, Arkagyi j Sevcsen- ko és Roberto Guyer, az ENSZ főtitkárának helyettesei. Leonyid Brezsnyev és Kurt Waldheim véleményt cseréltek az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nemzetközi béke és biztonság támogatását célzó tevékenységével kapcsolatos kérdésekről, valamint néhány időszerű nemzetközi problémáról. A szovjet párt- és államfő hangsúlyozta : a Szovjetunió következetesen síkraszáll a nemzetközi enyhülési folyamat elmélyítéséért és a világ minden térségére történő kiterjesztéséért. Leonyid Brezsnyev tájékoztatta Kurt Waldheimet azokról a lépésekről, amelyeket a Szovjetunió más országokkal együtt e célok elérése érdekében szándékozik tenni. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a fegyverkezési hajsza korlátozását és a leszerelést célzó hatékony intézkedések mielőbbi foganatosításának szükségességére. Leonyid Brezsnyev és Kurt Waldheim megbeszélésén szó volt a Közel-Keleten, Cipruson és Afrika néhány térségében meglevő tűzfészek lehető leggyorsabb fölszámolásának szükségességéről és a konfliktushelyzetek: igazságos politikai rendezéséről. Kurt Waldheim az ENSZ békearanyérmét nyújtotta át Leonyid Brezsnyevnek, az egyetemes béke és a népek biztonsága javára végzett következetes és eredményes tevékenységének elismeréseként Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára — aki vasárnap tért vissza Ulánbátorból a szovjet fővárosba — hétfőn elutazott Moszkvából. Waldheim a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson tartózkodott a Szovjetunióban. Tanévnyitó a Tanítóképző Főiskolán A Dorottya-szálló nagytermében tartották tegnap a Kaposvári Tanítóképző Főiskola tanévnyitó ünnepélyét. Az elsősök fogadalomtétele, a hallgatóvá fogadásról tanúskodó főigazgatói kézfogás kétszázhárom fiatalnak feledhetetlen emlék. Elmélyítette bennük a hivatás érzését, s ehhez három éven át elméleti és gyakorlati tanulmányok párosulnak. A tanítóképző főiskola tanévnyitóján részt vett Kleno- vics Imre, a megyei pártbizottság titkára. Deák Ferenc. a városi pártbizottság első titkára, Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára. A Himnusz hangjai után Bódi Andrásáé főigazgatóhelyettes az elmúlt tanév tanulmányi eredményeit méltatta, majd dr. Várkonyi Imre főigazgató megtartotta tanévnyitó ünnepi beszédét. — Az oktatás tartalmi korszerűsítése. színvonalának növelése valamennyi iskolatípusban, így az általános iskolában is a legfőbb feladat. A Kaposvári Tanítóképző Főiskola igen jelentős tanévét kezdjük most. Megnőtt hallgatóink száma. Erre csak úgy tudtunk vállalkozni, hogy a Somogy megyei Tanács néhány tanteremmel és hatvan hallgató kollégiumi elhelyezésével" segít bennünket addig. amíg főiskolánk további fejlesztése meg nem valósul. ígv vált lehetővé, hogy az idei tanévre a kaposvári főiskolára 203 hallgatót vehettünk fel. míg tavaly 150-et. — Jelentős az új tanév azért is — folytatta —. mert most lépnek a harmadik évfolyamba azok a hallgatók, akik két évvel ezelőtt, intézetünk főiskolává szervezése óta, szakkollégiumi rendszerben tanulnak. A két év alatt igen kemény munka folyt valamennyi szakkollégiumban. A főigazgató a továbbiakban elmondta: az új tanévben az oktató-nevelő munka során fokozniuk kell erőfeszítéseiket a hallgatók marxista—leninista világnézetének, politikai, ideológiai ismereteinek, szakismereteinek, szakmai felkészülésének megalapozása érdekében. Törekszenek a leghaladóbb. legkorszerűbb ismeretek átadására, de mindenekelőtt arra, hogy a hallgatókI ban kifejlesszék az önművelés, önképzés igényét és képességét. ! A tanítói munkára való felkészülés számos lehetőségét tudjuk biztosítani főiskolánkban — mondotta. — A szakkollégiumok továbbra is alkalmat adnak egy-egy tudományág. tantárgy ismeretanyagának elmélyültebb megszerze^ sere. A jó tanító' egyik legfontosabb jellemzője a közéle- tiség. Az a tevékenység, melyet az iskolai munka mellett lakóhelye társadalmi, politikai. közművelődési tevékenységéből magára vállal. Ezt is meg kell tanulni, ezért a főiskolai évek alatt szükségszerű minden hallgatónak, hogy részt vegven az itteni politikai, közéleti, közművelődési munkában. A főigazgató ünnepi beszéde után az elsősök fogada'mat tettek, maid dr. Várkonyi Imre kézfogással hallgatóvá fogadta őket. Erre az ünnepi eseményre emléklap emlékezteti majd az innen kikerült tanítókat. Lengyel vendégek érkeztek tegnap a főiskolára. A tanévnyitón az Olsztyni Pedagógiai főiskola párttitkára, magiszter Eugeniusz Smolucha tolmácsolta a testvérintézet üdvözletét a kaposvári főiskola tanárainak, minden - dolgo».iának és hallgatóinak. Hagyomány, hogy a tanítójelöltek tanévnyitó ünnepségén megemlékeznek a nosz- szabb ideje fáradozó, idős pedagógusokról is. Huszonegyen arany-, tizenhatan gyémánt- és nyolcán vasdiplomát kaptak. Virágcsokrokkal köszöntötték őket a gyakorló általános iskolások. Végül a, kicsinyek és a hallgatók közös műsort adtak. Most először mutatko7.ott be a főiskola néptáncegyüttese. H. B. Egymilliárddal több A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár 1977 első félévében egymilüárd forinttal termelt többet, mint az előző év azonos időszakában. A kiváló eredmény elérése a műszaki fejlesztés, illetve á szocialista brigádok, a Nagy idktóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tett fölajánlásai révén vált lehetővé. Képünkön: Szerelik a motort. (MTI-fotó — Tóth Gyula felv. — KS) Portugál kommunisták ünnepe Alvaro Cunhai beszéde a nagygyűlésen Lisszabonban megtartották a PKP központi lapja, a* Ayante immár hagyományos ünnepségét. A portugál kommunisták sajtóünnepe a demokratikus vívmányok, a földreform védelmének jegyében zajlott le. Vasárnap este véget ért a i Portugál Kommunista Pán központi lapjának, az Avan- tériak a Lisszabon melletti Járom völgyben fölépített pa- vi ion városiján megrendezed idei ünnepsége. Az ünnepség keretében vasárnap késő délután a Portugál Kommunista Part nagygyűlést tartort, amelynek szónoka Alvaro Cunhai volt. Beszéde bevezető részében a PKP főtitkára méltatta az idei Avante-ünnepség sikerét — azt,, hogy a tavalyinál jóval nagyobb területet is zsúfolásig megtöltötték a részvevők. — Ez — mondotta — a párt életerejét, harckészségét bizonyítja, és azt, hogy a (Telefotó: AP—MTI—KS) tömegek támogatják a pártot, amely döntő szerepet játszik a dolgozok érdekeinek és a forradalom vívmányainak védelmében. Alvaro Cunhai a továbbiakban élesen bírálta a szocialista páni kormány politikáját. — Az utóbbi két esztendőben — mutatott rá a PKP főtitkára — a kormány a kapitalista, latifundista és imperialista restauráció politikáját folytatta a parlamentben elfogadott törvények útján. Ezeket a törvényeket joggal nevezte egy kommunista képviselő a törvényhozás útján megvalósított ellenforradalomnak. (Folytatás a 2. oldalon) Kilenc szovjet vállalat két és fél ezer fogyasztási cikke az őszi BNV-n Új típusú fogyasztási cikkeket — köztük órákat, rádiókat, színes tévét és színes képmagnót —, valamint a Lada legújabb, 1600 köbcentis típusát is kiállítják az őszi BNV-n — közölték hétfőn a Szovjetunió kereskedelmi és iparkamarája budapesti képviseletének sajtótájékoztatóján. Az őszi fogyasztási cikkek ez évi seregszemléjén kilenc szovjet külkereskedelmi egyesülés több mint 2500 közszükségleti cikket mutat be. Először lesz látható a Váz— 2106-os személygépkocsi is, amely a görögországi Akropo- lisz-rallin a közelmúltban aranyérmet nyert. Ez a kocsi a KGST-országok széles körű kooperációjával készül. A Szovjetunió az őszi vásáron is a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulójának jegyében vesz részt. A kiállítás szervezői a bemutatókat és a vásári programokat úgy szervezték meg, hogy a látogatók megismerjék az elmúlt hat évtized szocialista építőmunkájának eredményeit, betekintést nyerjenek a szovjet nép munkájába, megismerjék életkörülményeiket. A sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva elmondták: a vásárt igen sok szovjet üz- letkötő is fölkeresi, s mar most előzetes tárgyalásokat folytatnak a külkereskedelmi vállalatoknál a jövő évi fogyás ztásicikk-szállítások bővítéséről. A szovjet kiállítóK arra számítanak, hogy az őszi BNV-n a korábbi évekénél több szerződést kötnek majd magyar partnereikkel. Mongol gazdasági delegáció érkezett Buda estre Hétfőn mongol küldöttség érkezett hazánkba a magyar —mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XI, ülésszakára. A delegációt T. Ragcsa, a Mongol Népköz- társaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese, a bizottság mongol tagozatának elnöke vezeti. A Ferihegyi repülőtéren Borbándi János miniszterelnök-helyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke fogadta a vendégeket; jelen volt B. Dügerszüren, Mongólia budapesti nagykövete. A Parlamentben hétfőn délután plenáris üléssel megkezdődött a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XI. ülésszaka. Az ülésszakon áttekintik ez előző ülésszak óta végzett munkát, megvizsgálják az 1977. évi árucsere-forgalmi és fizetési jegyzőkönyvben foglaltak végrehajtásának menetét. a további együttműködés kérdéseit.