Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-09 / 212. szám

Péntektől péntekig Világbajnok Kaposváron Természetbarátok találkozója Machán is indul Ma kezdődik a teniszezők Sió Kupája Az 1969-ben alapított tenisz Sió Kupát ismét megrendezi az MTSH Somogy megyei Te­niszszakszövetsége. A verse­nyek ma reggel nyolc órakor kezdődnek Siófokon, a Spar­tacus sporttelepén. Az első és másodosztályú versenyzők mellett a legjobb ifjúsági fiúit és lányok is pályára lépnem. A háromnapos sportversenyt kiesési rendszerben bonyolít­ják le. A selejtezőket ma és hol­nap rendezik meg. a döntők­re vasárnap délelőtt kerül sor. A nevezési határidő le­jártáig 14 egyesület küldte el nevezését. Néhány telefonon jelezte, hogy nevezési lapja később érkezik be. A nevező klubok fele vidéki, fele pedig budapesti. Indulnak a tava­lyi győztes Bp. Spartacus te­niszezői is, akik szeretnék megismételni a múlt évi si­kert, s újra Budapestre vinni a legtöbb pontot elérő csa­patnak járó Sió Kupát. A mérkőzések minden ver­senyszámban két nyert játsz­máig tartanak; indokolt eset­ben a versenybíróság rövidí­tett játszmákat is elrendelhet. A háromnapos sporttalálko­zó legrangosabb versenyzője Machán Róbert, a NIM ver­senyzője, aki legutóbb a Ba­laton Kupa döntőjébe is be­jutott s az országos rangsor­ban is előkelő helyen áll. A többszörös válogatott nevét a kaposváriak is jól ismerik; Machán a múlt évben Ka­posvár bajnokságán is részt vett. A női mezőny legneve­sebbje Faggyas Katalin (Va­sas), aki az országos ranglis­ta első öt helyezettje között szerepel. Siófokon pályára lép az idei férfi felnőtt vidékbaj­nok, Péceli Péter (Fűzfő), va­lamint a legjobb női vidéki teniszező, a szombathelyi Szabó Éva is. Üjabb mérkőzést játszott a Rákóczi NB III-as asztalite­nisz-együttese. A bajnokság jelenlegi éllovasa a budapesti Gyár- és Gépszerelők csapatát látta vendégül. A fővárosiak jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban. A ka­posváriaknak nem okozott gondot ez a mérkőzés sem. Biztosan nyerteit, s továbbra is két pont előnnyel vezetnek Tolna előtt. Rákóczi—Gyár- és Gépszerelők 14:2 A kaposvári győzelmek kö­zül Rák és Balázs 4—4. Háttá és Szalai 3—3-at szerzett. • * • Rangos vendégeket fogadott a közelmúltban a K. Vasas NB III-as férfi tekeszakosztá­lya : barátságos nemzetközi mérkőzést vívott a jugoszlá­viai Jadran Beli Monostir együttesével. A két együttes­nek ez volt a hatodik talál­kozója. A jugoszlávok azzal szereztek meglepetést, hogy magukkal hozták az egyik zágrábi együttes két első osztá­lyú játékosát, s egyi'kük. Mi- kóla Dragas, háromszoros vi­lágbajnok. A jó nevű jugo­szláv tekéző a szünetben be­mutatót tartott. 200-as dobá­sával 1034 fát ütött. A barátságos mérkőzésen 200 dobással a kaposváriak 5481 :5293 arányban nyertek a jugoszlávok ellen. Egy nappal később, a 100 dobásos verse­nyen a jugoszlávok bizonyul­tak jobbnak 21 fával. * • • Nők: K. V. Izzó—Rákóczi 31:3, Csurgó—K. V. Lobogó 12:8, Balatonboglár—Marcali 15:30, K. V. Izzó—Marcali 9:10. TENISZSIKER , Budapesten rendezték meg a teniszezők idei serdülő páros magyar bajnokságát. A 35 meghívott páros versenyében helytálltak a Siófoki Sparta­cus fiataljai. A Tóth Ferenc, Hajas Ákos kettős bronzérem­mel tért haza. * * * Egészségügyi sportnap volt Kaposváron. A Dózsa sportte­győztes. Néhány atlétikai eredmény: Férfiak, 100 m: Ko- tász (Marcali) 12:9, magasug­rás: Kiss (Köjál) 155, távolug­rás: Molnár (Köjál) 495, súly­lökés: Illés (Marcali) 13,02, gránáthajítás: Völgyi (Mos­dós) 63. Nők, 100 m: Galam­bos (Köjál) 15:6, magasugrás: Böröcz (Siófok) 135, távolug­rás: Cserjési (Kaposvári Kór­ház) 417, súlylökés: Takácsné (Kaposvári Kórház) 835, grá­náthajítás: Gorsi (Mosdós) 33. » * « Szerdán délután nemzetközi asztalitenisz-mérkőzést ren­deztek Kaposváron. A VBKM Vasas sportolóinak korábbi vendégszereplését viszonozta most az NDK-beli Schmalkal­den. A Berzsenyi általános is­kolában az első csapatok mér­kőzésén a Katona, Balázs, Szálinger, Ivusza, Háhn ösz- szeállítású kaposvári együttes 13:4-re győzött. A Vasas női együttese (Diószegi, Boldizsár, Váradi) 5:0-ra nyert a vendé­gek férfi tartalékcsapata el­A K. Dózsa ifjúsági cselgán- csozói Budapesten a Sparta- cus-csarnokban vettek részt a rangsorversenyen. A tíz dó- zsás fiatal két korcsoportban versenyzett. Ifjúsági I. nehéz­súly (5 induló) : 3. Hadi, 5. Gulácsi. Ifjúsági II, 53 kg (28 induló): 3. Németh A. 83 kg (9 induló): 5. Kelemen. A töb­biek nem értek el eredményt. * * • A múlt hét végén ismét pá­lyára léptek a megyei kézilab­dabajnokság férfi- és női együttesei. A férfiaknál a har­madik, a nőknél a második fordulóra került sor. Eredmények: Szőnyi SE— Tab 32:24, Csurgó—VBKM Va­sas 21:17, Segesd—Siófok 20:30, Fonyód—Marcali 27:35, Nagy­atád—K. Gazdász 23:28. Tabi MSC—Csurgó 22:29. Kaposváron bajnoki tekemérkőzésen még egyetlen versenyző­nek sem sikerült túldobnia a »bűvös-« kilencszázas határt. Lőczi László most megtörte ezt a sorozatot. A múlt szom­baton a Csepel elleni mérkőzésen ő érte el csapata leg­jobb teljesítményét. Reméljük, újabb követői lesznek. lep látta vendégül — a ka­posvári házigazdákon kívül — a mosdósi, a siófoki, a nagy­atádi és a több szociális ott­hon képviseletében megjele­nő egészségügyi dolgozókat. Az egyre szebb hagyományok­ra visszatekintő egészségügyi sporttalálkozó az idén kilen­cedszer került megrendezésre. 140 nő és 65 férfi versen­gett. összesített pontverseny­A szerdai bajnoki mérkőzésen Hanga! sokat harcolt, és lőtt egy látványos gólt is. Itt Csepeczel küzd a labdáért. »Meghívjuk önt a dunántú­li természetbarát szövetségei vezetőinek fonyódi tanácsko­zására« — így szól a meghí­vó, amely ezúttal Somogyba szólítja »randevúra« a termé­szet szerelmeseit. A megyei testnevelési és sporthivatal, valamint a megyei természet­barát-szövetség háromnapos programot biztosít a résztve­vőknek. Ma délután fél hatkor dr. Balassa Tibor, a megyei ta­nács ebiökhelyettese nyitja meg a rendezvénysorozatot, amelynek első napirendi pont­jaként diavetítéses tájékozta­tót . kapnak a megjelentek megyénk néprajzáról. Az elő­adó dr. Knézi Judit, a So­mogy megyei Múzeumok Igaz­gatóságának munkatársa lesz. Ezután Szigetvári György, a megyei tervezővállalat igaz­gatója tart előadást Somogy műemlékeiről. Utolsó napi­rendi pontként a megyei ter­mészetbarát-szövetség önö­ké, Matuszka József a somo­gyi táj szépségeire hívja föl a figyelmet, Szombat«! reggél Kapos­várra rándulnak a résztve­vők, s útközben megtekintik a somogyvári ásatásokat. Ka­posváron a gyertyánosi lu- nstateleppel ismerkedhetnek meg, majd két előadást hall­gatnak meg. Az egyiket a megye természetvédelméről, a másikat pedig az idegen­forgalomról. Ebéd után a ter­mészetbarátok gyalogtúrát ' îsznek a gyertyánosi és a tö- röcskei parkerdőben, majd kozelebbrőt » megismerked­hetnek Kaposvárnak és kör­nyékének nevezetességeivel. Vasárnap ismét Fonyódon folytatódik a program. A me-I gye tömegsportjáról, a termé-v szetjárás jelentőségéről és szerepéről vitaankéton mond­ják el véleményüket. • * * A fenti rendezvénnyel egy- időben a tájfutók is színre lépnek. Ma este fél nyolckor rajtolnak a várc«i éjszakai tájfutóbajnokság résztvevői. Itt lehet jogot szerezni a me­gyei bajnokságon való indu­lásra. A helyszín: a desedai parkerdő. Az egyfordulós éj­szakai egyéni versenyen F 21 C és F 17 C kategóriában in­dulnak a résztvevők. A nappali egyéni bajnoksá­got szombaton Cserén fán (9 óra) és Zselickisfaludon (15 óra) rendezik. Itt is a me­gyei bajnokságon való indu­lás a tét Mind a férfiak, mind a nők négy kategóriá­ban versenyeznék. ben a házigazda kaposvári kórház végzett az élen 91 ponttal. 86 ponttal a mosdósi tüdőgyógyintézet lett a máso­dik, míg a Somogy megyei Köjál 69 ponttal a harmadik. Kispályás labdarúgásban a marcaliak, férfi és női röp­labdában, tollaslabdában a ka­posvári kórház, az összetett atlétikai versenyben és női asztaliteniszben a Somogy megyei Köjál, sakkban Mos­dós, férfi asztaliteniszben pe­dig Marcali csapata lett a len. Az öregfiúk is asztalhoz álltak. Végh, Balogh, Nagy I. és Androsits 8:8 arányú dön­tetlent ért el a német öreg­fiúk ellen. * • * TARTALÉKOS HONVÉDELMI VERSENY Szombaton és vasárnap a siklósi vár környékén rendez­ték meg a tartalékos honvé­delmi versenyzők országos bajnokságát. A kétnapos ta­lálkozón a megyék, valamint Budapest legjobbjai versenyez­tek. Két korcsoportban mér­ték össze erejüket a részve­vők: a 35 éven aluliak és a 35 éven felüliek kategóriájá­ban. Megyénket az elsőben a barcsi járás (Kulcsár, Bakó, Kovács, Zombori), a második kategóriában a Kiss, Vass, dr. Berényi, Visi összetételű né­gyes képviselte. A somogyiak a várakozásnak megfelelően a középmezőnyben végeztek. A nagyszerűen sikerült versenyt bemutatók egészítették ki. Volt ejtőernyős, műrepülő és harcászati bemutató, de föl­szálltak a harci gépek és a repUlőmodellek uk A karádi Aranykalász Tsz építésztechnikust vagy üzemmérnököt keres felvételre Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a tsz elnökénél. Telefon: Karád 10 (16520) SZEPTEMBER A várható időjárás: 9 PÉNTEK Nyugat felől 1 dőnként erősen megnövekvő fel­hőzet, szórvány osan zápor zivatar. Többfelé megélénkülő szél. A nappali fölmelegedés kissé gyengül. A leg.n agasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 23—28 fok között alakul. A távolabbi kilátások (keddig): változóan fel­hős idő — záporokkal, zivatarokkal. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg­nap n órakor 23 fok volt. — A Pergamon Press, az egyik legnagyobb angol könyvkiadó hamarosan ki­adja Leonyid Brezsnyev élet­rajzát, jelentette be a válla­lat vezetője, Robert Maxvell. A könyv még az idén meg­jelenik, és egyszerre kerül London, New York, Sydney, Toronto, Tokió és több más város könyvesboltjaiba. — A munkaversenyek leg­jobbjainak anyagi elismeré­sére évente mintegy 1,5 mil­lió forintot fordít a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat. Évente három alkalommal tartanak értékelést és adnak ki pénz­jutalmat. — Közös kísérletbe kezdtek magyar és szovjet kutatók annak érdekében, hogy az újonnan fölfedezett bauxit- vagyont a legelőnyösebb mód­szerrel dolgozhassa föl a tim­földipar. A szén és a bauxit együttes kitermelésére már építik az első nagyegyházi bányát. — A 700 éves Csopakon rendezték meg az állami gaz­daságok VI. országos borbe­mutatóját. Itt a Balatonbog- lári Állami Gazdaság — bo­raiért — az Ágker Kft. kü- löndíját kapta meg. — Tizenkétezren keresték föl a nyáron a balatonszeme- si postamúzumot. Közülük mintegy hatezer diák volt, s ingyen tekintette meg az ér­dekes kiállítást. Ismét felvételt hirdet a KISZ Munka Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett köz­ponti művészegyüttese. A ti­zenkétszeres VIT-díjas és a hatszoros kiváló együttes ezút­tal is szép számmal vár ama­tőr, művészetet értő-kedvelő fiatalokat. Az , érdeklődők fel­vételi vizsgát tesznek, s a leg­ügyesebbek bejuthatnak a Raj­kózenekarba, a központi ének­karba, a tánckarba vagy az egyetemi énekkarba. Ugyancsak jelentkezni lehet a művész- együttes irodalmi színpadába, »Ifjú Gárda« fúvószenekarába, kamarazenekarába, az úttörő­énekkarba, valamint irodalmi, gyermek-, szólista- és tánccso­portokba. A 14—16 éves, vala­mint úttörő korú fiatalok Bu­dapesten a Rottenbiller utcai székházban október 2-ig jelent­kezhetnek. — Víkend Belládban, ví­kend Budapesten — ez az új kezdeményezés, amelyről most írtak alá egyezményt a jugoszláv és a magyar ide­genforgalmi szakemberek. A hétvégeken fölváltva indíta­nak turistaautóbuszokat a két főváros közelebbi megis­merésére. — Három gép, 500 ember szedi a paradicsomot a Sió­foki Állami Gazdaságban; tegnap óta 350 általános és 200 főiskolás diák is segít. A hektáronként 300 mázsa ter­més nagy részét a Nagyatádi Konzervgyárba szállítják. — Nagykamasz safari 965 Ft­ért és műbőr férfizakó 1020 Ft-ért — minden méretben — most érkezett a Somogy Aru­ház konfekcióosztályára. (16599) A mai ügyeletes: Bíró Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. 240 évvel ezelőtt, 1737. szeptember 9-én született Bolognában Luigi Galvani olasz fiziológus, az elektro­mosságtan egyik megalapítója. Orvosnak tanult; apósa egye­temi professzor volt, és tan­székét ő örökölte. Kezdetben anatómiát, később szülészetet tanított. A bolognai egyetemen emléktábla jelzi, hogy ott történt a békacombok neveze­tes rángatózásának megfigye­lése 1786 szeptemberében. Legelőször az tűnt fel Galva- ninak, hogy a fémkampóval érintkező békacomb elektro­mos szikrakisülések közelé­ben, vagy például zivatar kö­zeledtekor megrándult. Ma tisztán látjuk, hogy ezek a rángatózások élektromos rez­gések, vagyis a békacombok úgy működtek, mint valami detektor. Természetesen annak idején minderről semmit sem tudtak. De Galvani érdeme, hogy e jelenséget tovább kutatta, s így rájött, hogy a rángató/ás az említett körülmények nél­kül is előidézhető, ha a béka­combot két különböző fémből készült kengyelre akasztjuk rá. Ez volt a legelső »galván­elem«: a békacomb testnedvei szolgáltatták a két fémelekt­ron számára az elektrolitét, míg az áramjelző a combizom volt. Volta ezek alapján szer­kesztette meg áramforrását, az első igazi galvánelemet. Kertbarátok a feladataikról A Kertbarátok Megyei Szövetségének elnöksége ma délelőtt Kaposhomokon '"ä művelődési házban tanácsko­zik. A nagykőrösi VII. kert- barát-versenykiállítással és a kaposvári megyei kiállítás­sal kapcsolatos feladataikat vitatják meg. Értékelik a kaposhomoki Rozmaring kert­barát-szakcsoport munkáját, s gyakorlati bemutatót is ren­deznek. — Évi tízezer tonna nö­vényvédő szer és gyógyszer alapanyagának előállítására alkalmas üzem épül az V. öt­éves tervidőszak végén Ka­zincbarcikán. A termelőbe­rendezéseket — több mint másfélmillió rubél értékben — a Szovjetunióból vásárol­juk. — Százmillió forinttal töb­bet termel az idén a Délviép, mint tavaly. A termelési terv 400 millió forint, de előrelát­hatólag 416 millió forint érté­kű munkát végeznek. — 12 fiatal érettségizett szakmunkástanuló kezdte meg tegnap az első évet a Fazekas Háziipari Szövetke­zet kaposvári új tanműhelyé­ben kerámiakészítő-szakon. — A Dél-balatoni Kulturális Központ (Siófok. Fő tér 2., te­lefon: 11-855) IFJÚSÁGI ES GYERMEKBÉRLETEKET HIR­DET az 1977/78. évi színházi évadra, ifjúsági sorozat: 8 elő­adás, gyermeksorozat : 7 előadás. Közreműködő színházak: a ka­posvári Csiky Gergely Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a Radnóti Miklós Színpad, az Ál­lami Déryné Színház, a Mesejá­ték Színpad, valamint az Or­szágos Rendező Iroda. Bérletek válthatók szeptember 12-től munkanapokon 9-től 12 óráig és 13-tól 16 óráig. A korábban meghirdetett Krúdy, Karinthy és Jókai felnőttbérletek korlá­tozott számban még válthatók. (16581) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy szeptember 11-én Marcaliban autó—motor vásár lesz. (16559/a) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy szeptember ll-én Siófokon autó—motor vásár lesz. (16559) — A Bizományi Aruház szep­tember 10” tői lányka-, bakfis- és női irhakabátokat vásárol. 416590)

Next

/
Thumbnails
Contents