Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-25 / 199. szám

Rendőrök a rács mögött Példa nélkül álló rendőrsé­gi botrányra derült fény az izraeli fővárosbán. Az utóbbi 48 óra alatt 17 izraeli rendőrt tartóztattak le »-rablás és or­gazdaság« vádjával. — S még legkevesebb 30 rendőr őrizet­be vétele várható — írja a Maariv című lap legfrissebb száma. A »rend őrei«, valahányszor kihívták őket egy-egy bűncse­lekmény színhelyére, gondo­san befejezték a profik által elkezdett munkát: minden mozdíthatót gyorsan eltün­tettek, s csak azután láttak hozzá a bűncselekmény »föl­derítéséhez«. Diplomáciai mozgás a Közel-Keleten Valdheim Tripoliban tárgyal Iszmail Fahmi Washingtonba utazik Kurt V/aldhsim, az ENSZ főtitkára rövid látogatásra Tripoliba érkezett — jelentet­te az Arna líbiai hírügynök­ség. A főtitkár előzőleg Ndje- menaban — Csád fővárosá­ban — tárgyalt az ország ve­zetőivel. A líbiai hírügynök­ség szerint Waldheim tripoli látogatásának célja az ENSZ és Líbia együttműködésének megszilárdítása. Waldheim tegnap — meg­,; Fekete egyezség’'a feketék ellen Az egyre veszélyesebb rhodesiai helyzetben tömörítik so­raikat a kapituiáns fekete vezetők is. Sithole lelkész — akit Smith kormánya hívott vissza az országba — most egyez­ségre lépett a fehértelepes rendszer által fizetett egyik tör­zsi vezetővel. (Telefotó: AP—MTI—KS) Tárgyalások és légkör Valamikor régen, az első világháború előtt szívesen büszkélkedtek azzal a mün­cheniek, hogy az ő városuk­ban, az »1 sár-parti Athén­ban« élnek a legderűsebb em­berek és a város egyetemein a legbékeszeretöbb profesz- szorok. Azóta akartak, akik egy kicsit elhomályosították a békeszeretet egykori fényét: Münchenben szervezte meg nácipártját Hitler és Mün­chen a székvárosa a jelenle­gi nyugatnémet jobboldali hidegháborús bajnokának, Franz-Josef Straussnak... Mégis: szerdán feltétlenül München békeszerető múltja jutott az ember eszébe. Ott kezdte meg munkáját a tu­dósok nagy tekintélyű nem­zetközi béketársaságának, a Pugwash-értekezletnek 27. ülése. . A világ szinte minden or­szágából származó tudósok, fizikusok, kémikusok —köz­tük jónéhány biobel-díjas ki­válóság —, most a nukleáris fegyverek további elterjedése elleni teendőkről tárgyal. Az előkészítő bizottság úgy ha­tározott: javaslatot dolgoznak ki a genfi SALT-tárgyalások előmozdítására is. A hét ele­jén a tudósok felszólították Washingtont: állítsa le a neutronfegyver kifejleszté­sére megkezdett rhunkálato- kat. S úgy határoztak, hogy a 27. Pugwash-konferencia felhívással fordul a világ minden kormányához: sem­misítsék meg a vegyi és az emberi idegrendszert károsí­tó tömegpusztító fegyvereket. Ez az utóbbi felhívás a legalkalmasabb időben szü­letik. A héten plenáris ülést tart Genfben a leszerelési bi­zottság. A vegyi fegyverek betiltásáról folyik a vita, s a bizottságnak rendelkezésére all egy olyan megállapodás­tervezet, amelyet — ha elfo­gadják — akár azonnal alá- ■írhatnának a világ országai­nak kormányai. 1972-ben dol­gozták ki ezt a konvencióter­vezetet a szocialista országok. A lényege: a vegyi fegyverek teljes törvényen kívül helye­zése. Genfben egyébként a lesze­relési bizottság plenáris ülé­sével párhuzamosan folyik egy igen fontos kétoldalú megbeszélés is. Lihacsov szovjet küldöttségvezetö és Fischer, az amerikai delegá­ció vezetője már több mint egy hete fölújították azokat a tárgyalásokat, amelyeknek célja: közös szovjet—ameri­kai javaslat kidolgozása a vegyi fegyverek betiltására. Aligha kell magyarázni, mi­lyen nagy jelentősége lenne, ha a két nagyhatalom együtt terjesztene be tervezetet; en­nek elfogadását ’ bizonyosra veszik a genfi megfigyelők. A leszerelési bizottságban el­ért eredménynek feltétlenül hatása lenne egy másik, ugyancsak újrakezdett szov­jet—amerikai megbeszélésre is ott, a Léman-tó partján. Mert ha a másik genfi meg­beszéléssorozat, a SALT-II. ügye össze is függ számos más kérdéssel, eseménnyel — hiszen például a szeptemberi Gromiko—Vance találkozó előtt jelentős előrelépésre SALT-ügyben aligha lehet számítani —, egy már meg­született megállapodás hatá­sa már tárgyalásokon is je­lentősen javítja a légkört. G. Rt. beszóláséit befejezve — el­utazott a líbiai fővárosból. Jasszer Arafat, a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának el­nöke, Anvar Szadat egyipto­mi államfővel és Iszmail Fahmi külügyminiszterrel folytatott többórás eszmecse­réje után méltatta Carter amerikai elnök sajtóértekez­leten tett kijelentését, mi­szerint az izraeli települések létesítése Ciszjordániában akadályt gördít a közel-keleti béke megteremtésének útjába. Arafat szerint Carter meg­állapítása »pozitív rmagatar- tásra« vall. Kifejtette: Car­ter az Egyesült Államok első elnöke, aki a palesztinai nép nemzeti jogairól beszélt, s hángot adott reményének, hogy folytatódnak az améri- kai elnök ilyen értelmű állás- foglalásai. A palesztinai vezető Sza- dattal megvitatta a közel-ke­leti helyzet legfrissebb fejle­ményeit is, így Cyrus Vance amerikai külügyminiszter legutóbbi közel-keleti kőrút­jának eredményeit. Az A1 Ahram kairói napi­lap szerdán közölte: Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterel­nök-helyettes, külügyminisz­ter szeptember 17-én — Cy­rus Vance amerikai külügy­miniszter meghívására — az Egyesült Államokba látogat. A lap szei'int Fahmit fogad­ni fogja Carter elnök is. Szerdán délelőtt fogolycse­réket hajtottak végre az egyiptomi—líbiai határon — közölte Iszmail Fahmi egyip­tomi külügyminiszter a kül­földi nagykövetekkel. Az egyiptomi diplomácia vezető­je semmi közelebbit nem mondott a kicserélt foglyok számáról, sem pedig azokról a tárgyalásokról, amelyek ezt a lépést lehetővé tették.' A Libanonban állomásozó arabközi békefenntartó erő közleményben jelentette 1 be, hogy a Bejruttól délkeletre húzódó hegyvidék három fa­lujában — ahol vasárnap 18 halálos áldozatot és mintegy 20 sebesültet követelő fegyve­res összecsapás zajlott le a jobboldali milicisták és a bal­oldali erők között — kedden letartóztattak ,30 személyt, és jelentős mennyiségű fegyvert koboztak el. A falvakat az arabközi bé­kefenntartó erő és a libanoni biztonsági erő alakulatai zár­ták körül, hogy elejét vegyék a további incidenseknek. Tegnap a közép-libanoni Saturában megkezdte tár­gyalásait Khaddam szíriai és Butrosz libanoni külügymi­niszter. A szíriai diplomácia vezetőjét a megbeszélésre el­kísérte Hikmat Sehabi ve­zérőrnagy, a szíriai fegyveres erők vezérkari főnöke is. Fuad Butrosz libanoni kül- ügy- és hadügyminiszter, a tárgyalások megkezdése előtt nyilatkozatot adott a sajtó­nak. Ebben közölte, hogy a megbeszélések tárgya »a Li­banonban és a Közel-Keleten bekövetkezett fontos változá­sok az Arab Liga, valamint a ‘közel-keleti kérdéssel is foglalkozó ENSZ-közgyűlés szeptemberben megtartandó tanácskozásainak fényében.« Egyúttal kifejezte reményét, hogy a szíriai—libanoni tár­gyalások utat nyitnak »na­gyobb méretű együttműkö­désre« a két ország között és hozzájárulnak a libanoni helyzet normalizálásához. Mose Dajan izraeli külügy­miniszter kedden este 24 órás angliai látogatásáról visszaérkezett Tel Avivba. Megérkezésekor az újságírók­nak adott nyilatkozatában ki­fogásolta, hogy az Egyesült Államok a Palesztinai Felsza­badítási Szervezet elismerésé­re akarja hangolni a világ közvéleményét. »Ök maguk még mindig nem állnak ~SZób'a ' a PFSZ- szel — mondotta —, de meg­próbálnak utakat találni a Palesztinai Felszabadítási Szervezet legalizálására.« Honecker szovjet kitüntetése Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözletét küldött Erich Honecker nek, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köz­társaság államtanácsa elnöké­nek 65. születésnapjára. »A Szovjetunióban — írja Brezsnyev — úgy ismerik önt, mint a fasizmus ellen vívott küzdelem aktív harcosát, szi­lárd marxista-leninistát, kö­vetkezetes internacionalistát, az SZKP és a szovjet nép ba­rátját. A szovjet emberek sok­ra értékelik az ön hozzájáru­lását a Szovjetunió és az NDK közötti testvéri barátság és együttműködés szilárdításához, a szocialista közösség tömörí­téséhez és a nemzetközi kom­munista- és munkásmozgalom egységéhez-« — hangzik töb­bek közt az üdvözlet. A Szovjetunió Legfelsőbb _ Tanácsának Elnöksége az Ok-1 tóberi Forradalom Érdemrend­del tüntette ki Erich Honec- kert, a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottságá­nak főtitkárát, az NDK állam­tanácsának elnökét — elis­merve ezzel azt a kiemelkedő szerepet, amelyet Erich Ho­necker betölt a két országban élő népek barátságának és együttműködésének fejleszté­sében, a béke és a szocializ­mus ügyének megszilárdításá­ban. Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke távirat­ban fejezte ki jókívánságait. Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottsága főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnö­kének 65. születésnapja alkal­mából. (MTI) Teng Hssiao-ping és Vance megbeszélései Banszi Lait, a kedden le­tartóztatott volt indiai had­ügyminisztert — akit azzal vádolnak, hogy a kongresszus- párt ifjúsági szervezetétől el­tulajdonított 500 000 rúpiát (60 000 dollár), — szerdán megbilincselve vezették a vizsgálóbíró elé, és az szep­tember 5-ig meghosszabbította a vizsgálati fogságát. A rend­őrség megszerezte a letartóz- tatási parancsot Lal fia ellen is, aki azonban elrejtőzött. Mint ismeretes, Lal letar­tóztatása volt 8 napon belül a második rendőri akció In­dira Gandhi volt közeli mun­katársai ellen, hasonló vá­dakkal ugyanis már napokkal ezelőtt letartóztatták több volt vezető személyiséget. Szand- zsai Gandhi — Indira Gandhi fia — is tart esetleges letar­tóztatásától, bár egyelőre nem merült föl ellene vád. Az új-delhi bíróság egyéb­ként egy más ügy kapcsán el­utasította Szandzsi Gandhi kérelmét, hogy mentsék föl a bíróságon való személyes megjelenés kötelezettsége alól. A kihallgatáson, amely­re őt megidézték, a bíróság az új-delhi-í vízvezeték tisztítá­sára Szandzsai Gandhi egyik vállalata által szállított vegy­szerek ügyével foglalkozik. Azt mondta, hogy lelövi az elnököt Szerda délig három tárgya­lási fordulót bonyolított le Pekingben a kínai és az ame­rikai külügyminiszter. Mind­három esetben két-háeom órás volt az eszmecsere. A három külügyminiszteri eszmecsere után szerdán dél­után »igazi kezdetüket« vet­ték a magas szintű kínai— amerikai megbeszélések — írja az AFP pekingi tudósító­ja azzal kapcsolatban, hogy tegnap délután a kínai orszá­gos népi gyűlés épületében Cyrus Vance-1 fogadta Teng Hsziao-ping kínai miniszterel­nök-helyettes, a KKP KB al- elnöke. Teng Hsziao-ping este a nyári palotában vacsorát ad az amerikai külügyminiszter tiszteletére. Amerikai részről pozitív jelnek tekintik a va­csorameghívást, ugyanakkor azonban óvakodnak attól, hogy az eseménynek messze­menő politikai jelentőséget tulajdonítsanak. A vacsora tényét Hodding Carter — Vance szóvivője — jelentette be. Magyar — szovjet ifjúsági barátság fesztivál Egy a szovjet fiatalok közül Atlantában (Egyesült Álla­mok) letartóztattak egy Char­les Cleveland nevű férfit, aki telefonon közölte a Fehér Házzal, hogy le fogja lőni az elnököt — közölték Georgia állam fővárosában. A férfi még a nevét és címét is meg­adta a Fehér Házban az üze­netet felvevő titkosrendőrnek, úgyhogy az még a telefonbe­szélgetés alatt riasztani tud­ta az atlantai rendőrséget... Cleveland helyére sem tehet­te a telefonkagylót, amikor a rendőrök már behatoltak la­kásába és letartóztatták. — Nagy örömmel készül­tem erre a találkozóra, mert jó alkalom ró, hogy alaposab­ban megismerjem Magyaror­szágot, a magyarokat — mondta Viktor Gyjacskov, a moszkvai Burevesztnyik cipő­gyár munkása; a Lenini Kom- szomől-di j kitüntetettje, a második szovjet—magyar if­júsági barátságfesztivál kül­dötte. — Barátságvonattal 1973-ban jártam már ott, és nagyon szép emléket őrzök Magyarországról: a budapesti, a szegedi és a pécsi beszélge­tésekről. Kappler-ügy „árnyéka" Egyre többen követelik letartóztatását Bonn próbálja megnyugtatni az olaszokat A nyugatné­met kormány igyekszik meg­nyugtatni az NSZK és Olaszország közvélemé­nyét: a római börtönkór­házból meg­szökött SS- tomeggyilkoS Kappler ügye nem árnyé­kolhatja be az olasz— nyugatnémet kapcsolatokat. Egy bonni kormányszó­vivő szerint Schmidt kan­cellár erede­tileg augusz­tus 19-ére ter­vezett veronai látogatását nem a Kapp- ler-ügy miatt, hanem »köl­csönös megál­lapodás alap­ján« halasz­tották később­re. Armin Grünewald szóvivő nyilatkozatban jelentette ki: a bonni kormány semmilyen módon nem vállalt részt Kappler megszöktetésében, és ezt egyetlen más nyugatnémet hatóság sem segítette. Időközben az NSZK-ban megerősödtek azok a hangok, amelyek a tömeggyilkos l'ele- lősségrevonását, illetve kiada­tását követelik. A kormányon levő szociáldemokrata párt if­júsági szervezete — az ifjú­szocialisták (jusók) — elnök­sége határozatban követelte: a kormány tegyen meg min­dent Kappler »újbóli elfogá­sáért«. A Kappler-ügy nemezetközi vonatkozásaival foglalkozva a Frankfurter Rundschau úgy tudja, hogy Schmidt nyugat­német és Andreotti olasz mi­niszterelnök találkozója azért hiúsult meg, mert a nyugat­német kancellár — az olaszok kérése ellenére — nem volt hajlandó a nyilvánosság előtt elítélni Kappler megszökteté- sét. A lap szerint nyugatné­met részről az olaszok értésé­re adták: Schmidt elsősorban belpolitikai okok miatt nem vállalkozhat nyílt állásfogla­lásra A cipőfelsőrész-készítés nem tartozik a divatos foglalkozá­sok közé. Megkérdeztem, ho­gyan választotta ezt a szak­mát. — Még iskolás voltam, amikor a kerületi Komszo- mol-bizottság több üzemláto­gatást szervezett nekünk. A Burevesztnyik . cipőgyárban is jártunk, nagyon megtet­szett, és már akkor elhatá­roztam, hogy oda megyek dolgozni. Két évig a szakmunkáskép­zőben tanult, kitüntetéssel végzett, majd ugyanabba - brigádba került, amelyben I szakmai gyakorlatát töltött:. ' — Remek kollektíva ez — vallja Viktor. — Jó szokás nálunk, hogy amikor az iskolából kikerült új szakmunkások jönnek, a tapasztalt munkások köteles­ségüknek tartják, hogy beve­zessék őket a munkába. Vik­tor Gyjacskov négyévi önálló munka után vált a fiatalok segítőjévé; sokan köszönhetik neki, hogy átsegítette őket a beilleszkedés nehézségein. Van mit tanulni tőle, hiszen az előző ötéves tervfeladatát több mint kétszeresen túltel­jesítette, ezzel érdemelte ki a Lenini Komszomől-dijat. — Hogy mi a titka a ter­melékenység fokozott növe­lésének? Először is a szakma szeretete: ez a siker záloga. Azután alaposan kell ismerni a gépet. Es ami , ugyancsak fontos: két-három szakmát kell elsajátítani. Ma már nem ritka nálunk a, cipőiparban a 6—7 műveletben teljesen ott­honos szakmunkás. Végül pe­dig segít az évek alatt meg­szerzett egyéni tapasztalat. — Mivel tölti a szabad ide­jét? — Nemrég született á fiam, Gyenyisz, így aztán Tá- nyával, a feleségemmel nem sok a szabad időnk. De majd. csak beletanulunk a szülő szerepbp, s akkor már köny- nyebb lesz... Gyjacskov szeret sportolni. Ügy érzi, hogy a testedzés a munkában is segít. A gyár labdarúgó-csapatában thátve­det játszik. Alekszandr Polockij (APN—KS) Lal vizsgálati fogságban I Róma lakosságának képviselői, a haladó olasz pártok a II. világháború partizánjai szerve­zetének vezetői nagygyűlést rendeztek Kó­mában, s tiltakoztak a fasiszta tömeggyil­kos, Kappler kiadatásának megtagadása miatt. A nagygyűlésen beszédet mondott G. Argan, az »örök. város« kommunista polgár- mestere (a kép jobbszélén). . ti elei otó: AP—MTI—KS)

Next

/
Thumbnails
Contents