Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-03 / 181. szám

Lépéshátrányban

Csák másodszorra tudtam elérni, hogy Perget István, a kapoafüredi tsz elnöke válaszoljon kérdéseimre. Amikor először találkoztunk, még nem értettem a bizalmatlanság okát. Azután egy megyei tanácsi szakembertől megtudtam, hogy a Vörös Október Tsz egyike az aratásban legjobban »elcsúszott« gazdaságoknak. A városa tanács vb ülésének anyagából pedig az derült ki: az állattenyésztés eredményei Kaposfüreden nemcsak a megyei átlagtól maradnak el messze, hanem saját lehetőségeiktől is. Ott- jártamkor mindenben beigazolódott Fűzi Istvánnak, a városi tanács termelés-ellátás felügyeleti osztályvezetőjének a tsz-ről mondott véleménye. »A fejlesztések ebben a gazdaságban évekig nem érték el a kívánt szintet.« Létesítményeik zöme korszerűtlen, gépparkjuk elöregedett. Ezen a helyzeten nem lehet egy-két év alatt változtatni. Vannak azonban más tartalékok is, amelyeket nem, vagy csak alig hasznosítanak.

— 200 hektár aratnivaló jut egy gépünkre — így az elnök. — Már a kampánytervek elkészítésekor láttuk, hogy hosszú aratásra kell felkészülnünk, hacsak nem kapunk segítséget. A kaposvári tangazdaság gépeire számítottunk, de ott is nehéz volt az idei aratás, így a vártnál csak napokkal később tudták kölcsönadni.

— Vajon csak ez okozta a lemaradást?

— Több gépmeghibásodás is előfordult, a javításokat pedig alkatrészgondok nehezítették. Érvényes ez a tavaly és az idén vásárolt három kombájnunkra is. Lassította a munkát az is, hogy csak este hat és reggel hét óra között van módunk gépeink átcsoportosítására a 67-es úton keresztül. Előfordult, hogy a gépek félnapot álltak.

— Van-e valamilyen mérésük az aratás költségeinek alakulásáról?

Alig több mint egy éve jelent meg az a minisztertanácsi rendelet, amelyik a javítókarbantartó szolgáltatások minőségvédelmével foglalkozik. A rendelet 1976 októberében lépett hatályba, s az azóta eltelt idő alatt véglegesen kialakult, hogy mi a követendő eljárás, ha az említett munkakörökben dolgozók nem teljes értékű munkát végeznek.

A napokban jelent meg a részletes magyarázatot adó Jótállási feltételek című ismertető. Ennek alapján — amely nemcsak a magánszektorra, hanem a szolgáltatásokat végző szövetkezetekre, kö- zületekre is vonatkozik — egyértelmű szabályok rendezik, hogy ki, milyen munkák elvégzése után, hány hónapig terjedő garanciát köteles vállalni, s az ezen az időn belüli újabb meghibásodás esetén mit kell tennie a megrendelőnek.

A jótállási feltételeket minden műhelyben ki kell függeszteni. Vonatkozik ez a kötelezettség az elektromos • háztartási kisgépeket javítókra, a híradástechnikai és elektroakusztikai berendezéseket szerelőkre, az építőiparon belül azokra a javítási és karbantartási munkákra, amelyeket lakóépületeken, épületrészeken, lakásokon, hétvégi házakon és üdülőkön végeznek el. Ugyancsak vonatkozik a jótállási kötelezettség vállalása a személygépkocsik javítására, a bútor- és kárpitosmunkákra, a finommechanikai műszerészekre és azokra is, akik olaj- vagy gáztüzelésű fűtőberendezéseket javítanak, ezek karbantartását végzik.

A jótállási feltételek között olvasható (ezt egyébként minden érintett beszerezheti a KlOSZ-alapszervezeteknél) : — »A fentieknek megfelelően vállalom, hogy térítésmentesen kijavítom az olyan hibát,

— Nincs, de tény, hogy a költségek minden nappal emelkednek.

— Mennyi a gazdaságban megengedett szem veszteség?

— Három-négy százalék.

— Ezt hogyan mérik?

— Nem mérjük, de hát azt lehet látni.

— Milyen a kombájnotok bérezése? Tűztek-e ki minőségi célprémiumot?

— A 'kombájnosokat jól megfizetjük a mázsák után.

Július 29-én, mikor a gazdaságban jártam már ötödik hete arattak.

— Elkedvetlenít bennünket a tudat, hogy az utolsók közt vagyunk — mondta Szabó Lajos, a bányászból' lett kom- bájnos. — Elfáradtunk, pedig még legalább egy hét hátravan.

— Mennyire becsüli a szemveszteség et ?

— Magas, de hát mit csináljunk. Annyira megdőltek a kalászok, hogy néhol egy irányban is képtelenség fölszedni.

— Most már a teherautósoknak is sürgős, de kezdetben előfordult, hogy a teli kombájn egy órát is várt a ráérő kocsikra.

Az ellentmondás nyitja: míg a kombajnosok teljes bérüket a mennyiségért kapják, addig a szállítók csak fél fizetésük erejéig érdekeltek a »sietségben«. A másik fél az állásidőre is járó órabér. Az új főagronómus szerint ez is nagy fejlődést jelent, hiszen korábban a gépkocsivezetők csak órabérben dolgoztak.

A kombájnok nyomában találkoztam Pál Sándor búza- termesztési ágazatvezetővel.

— Igaz, hogy Itt legalább

2—3 mázsa a szemveszteség hektáronként, de ez altkor sem lehetne jobb, ha az emberek csak a minőségre kapnák fizetésüket Korszerű nagy gémeit/ az általam javításra átvett és hibásan, illetve hiányosan elvégzett munka következménye.«

A . jótállás csak a megőrzött számla alapján érvényes. Aki tehát reklamálni akar, annak számlával kell bizonyítania, hogy a garanciális időn belül történt újabb meghibásodás az előző javítási munka következménye. Mindezt azonban csak akkor teheti, ha ídőköz- beh senki sem próbálta a meghibásodott berendezést megjavítani.

pekre volna szükségünk, ha önállóan akarnánk aratni.

Az elnök nem is titkolta: éppen azért lépnek be a nádudvari termelési 'rendszerbe, hogy ilyen »valutás« gépekre tehessenek szert.

Még a tél végén hallottam az egyik ellenőrzésük során, a kaposvári főállatorvostól: megállapították, sok malac csupán azért fagyott meg a kapós! üredi tsz-ben, mert nem akadt, aki az épületek törött ablaküvegeit kicserélte vagy legalább a réseket elfedte volna.

Az elnök szerint ez így nem felel meg a valóságnak, azt azonban ő is elmondta, a malacelhullás 30 százalékos volt.

— Korábbi bérezésünk szerint a gondozó csak abban volt érdekelt, hogy a malacot háromnapos koráig életben tartsa. Most ’ már a választási korig jutott malacok után fizetünk.

Ez is egy pontja annak az intézkedési tervnek, mely a mélyponton készült a gazdaságban az állattenyésztés eredményesebbé tételére.

— Felsőfokú végzettségű vezető áll-e a telep élén?

— Nem. A telepvezetőnő most végzi a középfokú tan- folyamot.

A tavalyi tejtermelésí átlag 1680 liter.

— Pedig az állataink kondíciója jó, csak éippen a tej kevés. Ebben közrejátszhat a kicsepegtetés hiánya is.

— Az állatok termelésük arányában kapják a takarmányt?

— Nem, de hát ezen a telepen ez amúgy is megoldhatatlan.

Kíváncsi voltam a telepre. A fiatal főállattenyésztő. Maró Zoltán kalauzolt.

A megrendelőket bizonyára megnyugtatja ez a lehetőség, s szükség is volt már a részletes szabályozásra. Gyakorta fordult elő, hogy az éppen csak hazavitt gép vagy más dolog ismét meghibásodott. Kérje hát minden megrendelő — saját érdekében — a számlát, hogy ezzel a garanciális idő kezdetét a későbbiekben — ha szüksége lesz erre — bizonyítani tudja. Ennek szükségességére nyomatékosan felhívta a figyelmet Uzsák Ernő, a KIOSZ megyei titkárságának iparügyi főelőadója.

— A jelenlegi öreg fejőgéppel nem lehet javítani az eredményt. Most kezdjük a magyaregresi telep rekonstrukcióját. Ott már Alfa Laval fejőberendezés lesz.

— És a takarmányozás?

— Nézze meg. ezek mind hústípusú állatok, hiába osztanám el másként a takarmányt. Tény, hogy tavalyig a takarmányok összetétele sem volt megfelelő. Azt etettünk, amit a növénytermesztéstől kaptunk.

A tisztának korántsem nevezhető férőhelyeket éÿ állatokat végignézve úgy ' éreztem, nem elsősorban a szakértelem hiányzik itt, ' hanem inkább a jó gazda gondossága. Szóvá is tettem.

— Tény, hogy a munkafegyelemmel nincs minden rendjén, de hát kevés az ember, és Kaposvár itt van a szomszédban.

— Az egyesülésekkel ránk hárult terhek tették lehetetlenné korábban a fejlesztést — mondja Perger István —, 1975-től azonban nagy lendülettel folyik a gazdaság megújulása. Csaknem hatmillióért szárító, háromért korszerű gépműhely épült. A magyaregresi állattenyésztő telep rekonstrukciója mellett jövőre kezdjük sertéstelepeink ISV- rekonstrukcióját.

Mindez örvendetes. Félő azonban, hogy az új létesítmények önmagukban nem fogják javítani a termelés színvonalát. Korszerűbb szakismeretek, jobb munkaszervezés, hatékonyabb ellenőrzés és ösztönzőbb bérezés adhat értelmet a milliós beruházásoknak.

Az utóbbi követelmény nem feltétlenül m^acabb bért jelent.

A már említett termelési mutatók ellenére a tízórás munkanapra jutó bér jóval magasabb a megyei átlagnál: 134 forint 40 fillér. »Az embereinket jól megfizetjük, és itt a megyeszékhely határán nem is tehetünk mást.« Ennek aligha mond ellent, hogy a magasabb bér mögött Kaposfüreden is magasabb teljesítménynek kell lennie.

A józan paraszti ész becsülendő, ma már azonban csak akkor vezet eredményre, ha közgazdasági szemlélettel is párosul.

A kérdésnél »mennyit termelünk?«, olykor fontosabb a »hogyan és mennyiért«.

A kaposfiiredi tsz lépéshátrányban van: hogy felzárkózik-e, az nem a fejlesztési alapok millióitól függ.

Bíró Ferenc

Egymillió pár kesztyű

100 millió forintos beruházással új gyárat létesített a Pécsi Kesztyűgyár, ahoi évente , egymillió pár kesztyűt gyártanak majd az évtized végére. E mennyiség 80 százalékát j exportálják.

Garancia a szolgáltatásokra

„Befaptt” pénz

A pénz mindig több és mindig kevés — ezt ki-ki a saját háztartásában is érzékelheti. A »mértéktartó elégedetlenség« hajtóerő, kár volna mindenáron lefékezni. Bosszantóbb az, ha »befagy« a pénz; ha van va y lehetne — és még sincs, vagy nem úgy használják fü'. ahogy a szándék, a terv, a rendelet előírja. Évtizedek ó*a visszaköszönő téma a gazdasági szervezetek szociális és kulturális alapjának fölhasználása. Sokat bajlódunk vele. Bizonyos helyeken még mindig nehéz elhitetni, hogy »ne.a ebek harmincadjára« szórt százezrekről van szó, hanem nélkülözhetetlen »szellemi beruházásról«. Minden közművelődésre szánt forint sokszorosan megtérül, jóllehet a főkönyvelők, a mérlegek közvetlenül sohasem fogják kimutatni az eredményt. A közművelődési párthatározat és törvény után, 1975-ben pénzügyminisztériumi rendelet is született; módosította, illetve szabályozta a jóléti és kulturális ellátás rendszerét. Sok értéke van a rendeletnek, s néhány fontos dologról »megfeledkezett«. Már emiatt is ellentmondások keletkeztek. A közismerten »könnyed magyar magatartás« azonban — miszerint törvény, rende’et ide 'vagy oda, csinálom, ahogy akarom — még nagyobb visszahúzó erőről tanúskodik. Nem vagyunk éppen fegye1- mezettek. Vagy nincs következetes ellenőrzés? összefüggő nyavalyák...

A legfontosabb elv az űj szabályozás szerint az, hogy a társadalmi gondoskodás pénzügyi forrásai nem függhetnek a vállalati nyereségtől, mint korábban. Ez jó. A vállalat köteles — a dolgozó létszámának megfelelően — évenként és személyenként 750 forintot biztosítani jóléti és kulturális alapjába. Ez is jó. Hogy most sem választották külön a szociális alapot a kulturálistól? Ez a bajok egyik fő forrása. Bizonyítékul hadd álljanak itt az egyik legpéldamutatóbban tervező vállalatunk, a Kaposvári Húskombinát számadatai. A több mint négymillió forintos alapból mindössze 145 000 forint jutott a kultúrára, de ebből is 62 000 forintot családi ünnepségekre fordítottak. Kiszámítottam: így a valódi művelődésre mindössze 39 forint maradt személyenként. ,Az egyik ellentmondás tehát nyilvánvaló: ha együtt kezeljük a szociális és a kulturális aVnpot, akkor csak a közművelődés húzhatja a rövidebbet. (Nemcsak a rendelet, hanem a helyi felhasználás miatt is.)

De menjünk tovább. A szövetkezetekben, ez a 75Q forintos »kötelezvény« nem vonatkozik a nyugdíjasokra és a járadékosokra, mert nem tartoznak a gazdaságok összlétszámúhoz. Pedig ők a fő »fogyasztók«, hiszen a jóléti intézmények fenntartásától a legkülönbözőbb szociális segélyekig mindent ebből az alapból fizetnek. Ráadásul a tsz- tagok több mint 50 százaléka nyugdíjas! Hogyan lehet úgy gazdálkodni a pénzből, hogy két személyre fordítják az egyre tervezett 750 forintot? A gazdaságok nagy részében ráadásul nem is terveztek ennyit... És folytathatom a sort. A PM-rendelet a felhasználás szabályozásánál" első helyre teszi az állami, társadalmi ünnepségeket, az Országos Közművelődési Tanács viszont — sokkal helyesebben — a politikai, szakmai és általános műveltség elsődlegességét hirdeti ajánlásában. (Ez utóbbit aligha ismerik a pénzügyi szakemberek, s ha ismernék, számukra akkor sem ez a kötelező.)

D

e ne folytassuk a rendelkezések bogozását, hiszen mint mondtam, ez csak a bajok egyik forrása. A másik belőlünk »buzog«, a végrehajtáson áll. Van néhány fölmérés, több tapasztalat a rendelet megjelenése óta. Ezeket az utóbbi hetekben elemezte két megyei testület. Igazságtalan lennék, ha elhallgatnám, hogy megmozdult valami az emberekben, itt-ofct kezdik érteni a közművelődés jelentőségét, eszerint is cselekszenek, tehát van fejlődés. Az összkép azonban ma sem megnyugtató.

A szakszervezetek 36 munkahelyen vizsgálták meg, hogy 1976-ban mennyi alapot képeztek, azt hogyan használták föl, s miként terveztek az idei évre. Ipari, állami gazdasági üzemekben és áfész-eknél folyt a vizsgálat. Kiderült, hogy a 36 gazdasági szervezet közül 21 helyen mélyen a 750 forint alá terveztek. (Az előzmények is közrejátszottak ebben.) A Budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában és a Somogy megyei Vendéglátó Vállalatnál például 277 forint, a Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál 324, a Patyolatnál 379 forint jutott volna egy dolgozóra. »Dicséretükre szóljon«, hogy 20—100 forinttal többet költöttek. Vagy itt van például a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. 1976-ban 70 000

forintot fordítottak »kultúrára«, de ebből 55 000 forint a családi ünnepek en folyt el. Szép társadalmi események ezek, senki sem vitatja. De általuk aligha nőtt a dolgozók . politikai, szakmai vagy általános műveltsége. Ezen is érdemes elgondolkodni.

Jó példát is mondhatok — szerencsére. A Dél-somogyi Állami Gazdaságban személyenként 1000 forint jutott a szociális és kulturális alapra. Elismerésre méltó. A levezetés azonban másra is fölhívja a figyelmet. Az 1 257 000 forintos alapból 73 925 forint csurrant a kultúrára, ebből 40 000 forintot utazgattak el. A kirándulások hasznát, értékét nem vitatom, kiváltképp, ha nem a badacsonyi borozás a lényeg. De ha ezt a számot is kiiktatjuk, akkor voltaképpen »valódi« művelődésre itt is mindössze 26 forint jutott személyenként egy évre! Hol az arány az 1000 és a 26 között? Végtére is sok baj van az alapképzéssel, a tervezéssel; a felhasználás azonban legtöbb helyen kritikán aluli. Nem akarom tovább untatni az olvasót a számokkal, ezért nem sorolom a mezőgazdasági termelőszövetkezetek még »gyaurabb« eredményeit. Annyi azonban kétségtelen: nagyon sok helyen a rendelkezésre álló összeget sem használják föl. »Befagy« a pénz. Igaz, át lehet vinni a következő évre, de semmi biztosíték sincs arra, hogy akkor majd a művelődésre fordítják. Arról nem is szólva, hogy évenként — az előző évi felhasználás alapján — »tornázhatják föl« a szociális—kulturális alapot a 750 forintig. így tehát nyilvánvaló: maguk alatt vágják a fát, és dolgozóikat rövidítik meg.

Végül is vissza kel] térnünk a PM-rendeletre, amely ily módon nem tudja előírni, hogy helyileg milyen arányban osszák föl a szociális és a kulturális alapot. De van »támpont«. Eszerint vajmi kevés maradhat a közművelődésre. A vállalatok, üzemek többsége ráadásul elzárkózik attól, hogy közös művelődési intézményeket hozzon létre és működtessen. Márpedig a szétfolyó pénz szinte semmivé ’esz...

A rendelet végrehajtása kötelező. (Itt-ott hozzáteszik: elvileg!) Törvény írja elő, hogy a gazdasági szervezeteknek fejlesztési tervet kell készíteniük. A megvizsgált 36 munkahely közül 14-nél a fülük botját sem mozdították az illetékesek. Ugyan, mi bajuk származhatna a fegyelmezetlenségből? Az eddigi gyakorlat szerint semmi. Megvallom, örülök a szakszervezetek, a tsz-szövetség fölméréseinek. Áttekinthető helyzetképet adtak a megyéről, s ez a következtetéshez, a tettekhez is nélkülözhetetlen. Most már csak az várat magára, hogy helyben és rendszeresen számon kérjék az előírások végrehajtását. Ahol pedig nem akarják belátni, hogy a »szellemi beruházás« éíí'zerű és előrelátó szervezése nélkül előbb-utóbb csődöt mondhat bármilyen termelő beruházás is, ott most már »illő« volna más eszközökhöz folyamodni ...

Jávori Béla