Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-07 / 158. szám

'Tji&jztdi Szadta^iö-slg. ! A Kaposvári Cukorgyár területéről már régóta az éj­szakai órákban is szünet nélkül hordják 5 tonnás ZIL döm­perekkel a földet a Gorkij utcán keresztül. Az ez által okozott zaj egy-két napig még csak elviselhető, de hóna­pökon keresztül szerintem nem megengedhető. A csukott ablakok mellett sem lehet aludni. A Gorkij utcai lakók nevében kérem, hogy a cukorgyár szüntesse be az éjsza­kai fuvar oztatást. Tisztelettel: Tisztelt Szerkesztőség! S&mogyL Ödönné Kaposvár, Gorkij u. 23. Ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak, akik gyors intézkedésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy egy jó karban levő önjáró kocsit kaptam. Úgy érzem, örömöm az ő örömük is. Tisztelettel: 'Xíttkej Sstilán 8638 Balalonlelle, Hámán K. u. 5 r-T Tíz vagonnal kevesebb szamóca Zöldségből, burgonyából kétszeres mennyiség Az első félévben a vártnál jóval több zöldséget és bur­gonyát szállítottak a marcali áfész zöldségtermelő szakcso­portjának tagjai. A napokban elkészült összesítés szerint a szerződéseket 201 százalékra teljesítették a múlt év azonos időszakához képest. Burgo­nyából 250 mázsát, vegyes zöldségből 103, káposztából 40. vörösbagymából 15 mázsát vittek a felvásárlókhoz. A gyümölcstermelésnek nem kedvezett az időjárás. A fagy elvitte, a virágot, kevés gyü­mölcs tennett a fákon. A vártnál jóval kevesebb szamó­ca. cseresznye és meggv ke­rült a felvásárlókhoz é.s a fogyasztókhoz. Még a legjob­ban szállító szamócások is minteav tíz vagonnal vittek kevesebbet, mint tavaly. Cse­resznyéből mindössze 35 va- gonnyi érkezett. Az áfész-nél már a nyári, őszi zöldségszállításokra ké­szülnek. Sokfajta támogatást biztosítanak a termelőknek: zöldbab-, uborkamagot. 15 ezer tő paprikát adtak nagy­kereskedelmi áron. Talajfer­tőtlenítő szerekkel látták el a szakcsoportok tagjait. Mive) az uborkatermés nem volt kedvező, a termelőket másod­vetésre ösztönözték. Már en­nek is beérett az eredménye: egy vagon másodvetésű ubor­ka termelésére vállalkoztak a gazdák a környéken. Az egész évre szóló szerző­dések szerint zöldségből, bur- bonyából összesen 3100 mázsá­ra számítanak a szövetkezet­nél. Gaboualárolási kísérletek Zárlat 43 magtárra A megyei növényvédő állo­más szakemberei 364 ter­ménytárolót ellenőriznek a megyében. Feladatuk különö­sen megsokasodott a betaka­rítás előtti hetekben. összesen 43 magtárat — zö­mében szükségtárolókat — kel­lőit az idén bezárni növény­egészségügyi okból. Ez össze­sen csaknem 1000 vagonnyi tavalyi gabona zárlatát jelenti. Sajnos, a gazdaságok egy ré­szében nem vették komolyan a zárlatot, és igyekeztek túl­adni a fertőzött magokon, pe­dig mint a felügyelőcsoport vezetője tájékoztatott, a gaz­daságok kérhették volna az előírt gázosítási és eevéb munkák határidejének módo­sítását. A jelenleg széles körben al­kalmazott . technológiák mind­össze három hónapra teszik le­hetővé a szem megnyugtató elhelyezését. A gazdaságokban gyakorta elpanaszolt gond or­voslására az országban elsők között kezdett kísérleteket az állomás karanténcsoportja. A csokonyavisontai tsz-ben és a kaposvári nagymalomban végzett kísérleteik eredménye­képpen 14 hónapra sikerült növelniük a biztonságos táro­lás határidejét! Jelenleg Is fo­lyik a munka, s már a közel­jövőben a legkülönfélébb táro­lóhelyeken alkalmazható új technológiát kapnak a gabona- termelő nagyüzemek. az előbbi okból. Se így, se ügy mentség. nincs ra Cs. T. Nem cukorbetegeknek valé ! Megyeszerte árusítják azldékkal? Hiszünk abban, hogy édesipar új készítményét, a ' Corvitalt. Karcsúsít — hirde­ti nagy betűkkel a felirat, bi­zonyára azért, mert szaharin- nal, ezzel a kalóriamentes édesítőszerrel van dúsítva, így kellemesebb ízű. De a szaharín csak kis adagban sze­repel a CorviLatban. Az alap­anyaga keményítő, ami igen kalóriadús. A szervezetbe jut­va azonnal felszívódik és a véráramba kerül. Ezért a szer kitűnően alkalmas fáradt sportolóit, nehéz fizikai mun­kát végzők nagy kalóriavesz­teségének gyors pótlására. Vagyis: fogyassza, aki hízni akar ! Kaposváron néhány ABC- ben és élelmiszerboltban nem így vélik. Nem ismerik a Corvital hatását, és a diabe­tikus készítmények közé he­lyezik. Sőt, néhány helyen — elégtelenre vizsgázva áruis­meretből — egyenesen ajánl­ják a cukorbetegegnek, Dr. Angeli István, a megvei cu­korbeteg-gondozó főorvosa kétségbeesve hívott föl: egyik­másik betege felülve a. bizta­tásnak. több csomag Corvitalt is megvásárolt. Pedig az éde­sítőszer legalább olyan veszé­lyes a betegre, mint a répa­cukor. Miért ajánlják a boltokban a betegeknek? Tájékozatlan­ságból? A beteg hiszékenysé­gére, gyógyulni akarására ap- pelálva forgalomnövelő szán­AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 158. szám. Csütörtök, 1977. július Még mindig „fut” a zöldborsó — így is kevés lesz Jéger Ferenc igazgatóval jártuk a Nagyatádi Konzerv­gyárai. — Május 30-án kezdődött a zöldborsó feldolgozása. Július 3-ig a magyar konzervipar a tervezett mennyiségnek a 77 százalékát vette at, mi 68 szá­zalékra álltunk. Úgy számo­lunk, hegy körülbelül 430 va­gonnal dolgozunk fel. A szem mintegy száz vagonnal lesz keveseob a tervezettnél; ez azt jelenti, hogy kétszáz va­gonnal kevessbü készterméket állíthatunk elő. A gazdaságok terméskiesé­se nincs arányban a bevételi kieséssel : apróbb, zsengébb volt ugyanis a szem, ami 5— 6 százalékkal több pénzt je­lentett egy-egy mázsánál. — Ezen a héten végzünk a zöldborsó es a meggy feldol­gozásával — mondta az igaz­gató. — A sorban az uborka, a zöldbab, a tök meg a sárga­barack következik. Az első uborkaszállítmányok a barcsi áfész körzetéből érkeztek, a tököt a somogyi és a zalai Zöldért hozta. Július 10-e kö­Elmúlóban van a veszettség Baranyában Baranya területén elmúló- ban van az a példátlan mé­retű veszettségi járvány, mely ez év tavaszán ütötte föl a fejét. Emberéletben szerencsé­re nem esett kár. de sok házi­állat és haszonállat elpusztult, illetve többet el kellett pusz­títani veszettség miatt. A biz­tonság okáért a nyár végéig fenntartják az ebzárlatot Pé­csen és a megye több más helységében. A veszettséget elsősorban rókák terjesztik, továbbá a ve­lük érintkezésbe kerülő kóbor kutyák és macskák. A megyei tanács felhívására a vadász- társaságok széles körű akciót indítottak a rókaállomány gyé­rítésére és a kóbor állatok ir­tására. Ennek során körülbe­lül hétszáz rókát pusztítottak el, míg az eleitett vagv befo­gott kutvák és macskák szá­ma megközelíti az ezret. A lakosságot most már nem fenyegeti közvetlen veszély. Az év első felében mintegy 130-an részesültek veszettség elleni védőoltásban, állapotuk megnyugtató. Bár az utóbbi hetekben minimálisra csökkent a veszettségi esetek száma, az illetékes szervek mégis elővi­gyázatosságra figyelmeztet­nek, kiváltképpen a nyári ki­rándulások alkalmával. A Me­csekben és környékén szórvá­nyosan még előfordul egy- egy veszett róka, ezért a ki­rándulók óvakodjanak a gya­núsan viselkedő állatoktól. Tilos az elhullott állatot meg­fogni. elszállítani, bőrét le­nyúzni. Az esetet jelenteni kell az állatorvosnak. A szakemberek határozott periodicitást figyeltek meg a veszettség terjedésében. A je­lek szerint általában kétéven­ként üti fel a fejét erősebb rókaveszettség, ami átterjed­het a zárt állattartásra. E sze­rint a következő veszélyes év 1979. Baranyában ennek meg­felelően jó előre intézkedése­ket tesznek a következő jár- ványcsúcs meggátlására, illet­ve csökkentésére. rül várható az első. gépi beta­karításit zöldbab a Siófoki Állami Gazdaságból, illetve a komlóedi, a kaposvár—kapos- mérpi és a berzencei téeszből, s akkor már 5—6 vagonnal dolgozunk fel naponta. A pa­radicsomot a hónap második felében várjuk. 1300 vagonra szóló szerződésüket esetleg túlteljesíthetik az üzemek. A zöldség és gyümölcs át­vételével most két héttel előbbre vannak, mint a ko­rábbi években. A konzervgyár csarnokaiban egyelőre még a zöldborsó ad munkát. Mint­egy 600 vagon zöldborsót szál­lítanak a Szovjetunióba, s eb­ből 500 vagonnyit zsugorfóliás csomagolásban raknak a va­gonokba. — A múlt héten állítottuk üzembe a második fői iázó­gépünket. A módszer termelé­kenyebbé teszi a csomagolást, csökkenti a fizikai munkát, és a csomagolóanyag ára is kö­rülbelül négyezer forinttal a1 a- csonyabb — a kartondobozok­hoz képest — vagononként. Nagy előny az is. hogv szá­mottevő tárolótér szabadul fel. S amit a kartondobozok­kal nem tehettünk mes: eze­ket a rakományokat már vil­lás targoncával emeltük a vagonokba. Planetárium A Népligetben elkészült a főváros új tudományos létesítmé­nye, a Planetárium. A kupola alatt most szerelik a jénai Zeiss Művek szakemberei a különleges vetítőberendezést. A csillagképek bemutatására szolgáló Planetáriumot augusztus 20-án adják át rendeltetésének. Csepegés Halló! Igen! Viz- vezeték-szerelő... az vagyok! Hibabe­jelentés! Neve? Hol lakik? Mi a pana­sza? Csak egy kis csavart kellene meghúzni a gáz­bojlerén? Hogy állandóan csepeg a víz? Milyen sűrűn csepeg? Csak cse­peg, vagy folyik ? Tehát csak úgy "C sepereg«. Igen­igen. Tehát akkor nem sürgős! Hogy mégis sürgős? Üsz­nak a hokedlik a konyhában. Akkor még ma megyek. — Nos. kedves megrendelő, hol az a kis csavar? Ajaj! Hát ez bizony erő­sen folydogál. Hogy húzzam meg, és akkor eláll a cse- pegés ... — Ezt már tessék rám bizni. Ha ilyen egyszerű lenne, ak­kor nem is kellene hozzá szaktudás Feltételezzük, hogy az ön tanácsára meghúzom ezt a csavaranyát. Elő­fordulhat, hogy g csepegés megszű­nik. De ha a tömí­tést nem cserélném ki, akkor holnap vagy holnapután újra kezdődhetne a csepegés. És akkor kit szidna a ked­ves megrendelő? Természetesen en­gem. mivel én va­gyok a szakember. Nem uram! Én kontármunkát nem csinálok. Inkább tartson egy pár perccel tovább a javítás. Ezt a csat­lakozót feltétlen le kell szerelni, a tö­mítést ki kell cse­rélni, és csak utá­na lehet a »kis csa­varta meghúzni. De úgy látom, nem jobb ennél a többi csatlakozó tömíté­se sem. Igaz, hogy ezek ma még nem csepegnek. De hol­nap vagy holnap­után .. . Ajánlom, hogy egyszeri fő­csapelzárássál, egyszeri »sürgős« kiszállással újítsuk föl ezeket is. Ig-az, hogy valamivel többe kerül< a ked­ves megrendelő­nek, de biztosan megéri! — No vegre! Minden csepegési lehetőséget meg­szüntettem. Ga­rantálom. hogy ezekkel a csatlako­zókkal önnek évekig nem lesz gondja. Hogy mennyit fizet? — No lássuk csak ... Négy csat­lakozó le- és felsze­relése. ezekből ket­tő csatlakozó pere- mezése, illesztése... munkadíj három órára .. . anyagfel­használás . .. sür­gősségi kiszállás. ez annyi, mint. — Hogy a víz még valahonnan mindig csepeg? Csak semmi pánik, uram! Először is ez már nem csepegés, hanem szivárgás! Másodszor, ez nem a csatlakozók alól jön, hanem a membrán alól. Har­madszor pedig a »vizesek« a memb­ránhoz nem nyúl­hatnak, mert az a »gázosok« területe. Ennek megjavítá­sára a gázszerelő­ket tessék sürgősen kihívni! Dr. Sz. J. TAUkA soeoií Érthető — Miért nem veszed el azt a kitűnő özvegyet, akit olyan nagyon dicsér­tél? — Mert a férje még nem halt meg. „Kedves" feleség Reggel a férj mentege­tőzve fordul feleségéhez: — Ne haragudj, hogy tegnap késő jöttem haza részegen és ráadásul ezzel a kék folttal a szemem alatt. — Ne izgasd magad — mond ,i az asszony. — Azt a kék foltot én csinál­tam ... Nincs változás — Ember, már legalább száz éve nem láttalak! Mit csinálsz azóta? — Ugyanazt, amit száz- évvel ezelőtt. Védekezés — Szeretnélek megkér­ni, hogy ne igyál a ked­vemért. — De szívem. hiszen nem a te kedvedért iszom! Gargantua hordója Hol található a legna­gyobb boros hordó ? A Brnótól nem messze fekvő Mikulov falu lakosai sze­rint náluk. A helyi bor­pincék hordóóriásaiba több mint 10 000 liter bor fér. Magassága 6.5 méter, szélessége 4,5 méter. A hordón 22, egyenként 390 kilogrammos abroncs van. A hordó életkora: 334 év. Helyi hagyományok sze­rint a hordót Kristóf Specht mester készítette, a munka 250 napig tartott. Isznak a rendőrok Amikor az angol Daily Mirror tudósítója megkér­dezte a 23 éves Diana Webstert, hogy miért hagyta ott a rendőrséget, ezt felelte: »Mert züllött- ség és iszákossáik uralko­dik. Nem volt egyetlen ve­zető sem, aki ne zaklatott volna« — meséli. — »Fe­hér holló voltam, mert nem vettem részt orgiái­kon.« A fiatal rendőrnő állítása szerint majdnem mindegyik londoni rendőr idült alkoholista. Még szolgálat közben is isz­nak, de efelett a vezetőség szemet huny. »Mintha egy rossz álomban éltem vol­na — mondja Diana. — Senkinek sem tanácsol­nám, hogy felöltse az an­gol rendőrség egyenruhá­ját«. Ha majd .. Az árnyas parkban egy fiú, mellette egy lány ül­dögél a paden. — Ha majd férj és fele­ség leszünk ... — kezdi a lány. — Óh, drágám, nem kell mindent olyan sötéten látni! Sssssg$ töépky Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BEI.A Főszerkesztö-li. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinét Sándor u. 2. Postacím ; 740t. Telefon: 11-31«, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkladt Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándoi utca 2, Foslacim: 7401 Kaposvár postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Pontján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesitőknel. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. ISSN 0133—060»­Készült a Somogy megyei Nyom­daipari vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents