Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-30 / 178. szám

I Libanonban is megpróbálták Az Egyesült' Államok a li­banoni konfliktust megpróbál­ta fölhasználni arra, hogy ve­reséget mérjen a Palesztinái ellenállási mozgalomra — álla­pítja meg Hani al-Hasszán, Jasszer Arafatnak, a PFSZ VB elnökének politikai ta­nácsadója áz Al-Havadesz cí­mű libanoni hetilapnak adott interjújában. Közölte, hogy Frangié — Libanon korábbi elnöke — egy találkozásuk alkalmából tájé­koztatta őt arról a beszélge­tésről, amelyet még hivatali ideje alatt folytatott az USA bejrúti nagykövetével. A nagykövet azt tanácsolta az államfőnek, hogy számoljon le a Libanonban élő palesz­tinokkal. Amikor Frangié kö­zölte, hogy ez nem áll módjá­ban, az amerikai diplomata emlékeztette rá: 1970 szeptem­berében ugyanezt mondta Husszein jordániai uralkodó is, és aztán amerikai segítség­gel mégis sikerült elérnie cél­ját .. Radioaktiv szivárgás Erős rádióaktív szivárgás keletkezett egy Pittsburgh (Egyesült Államok) melletti atomerőműben.. Az állomás egyik tartályának rossz álla­pota következtében mintegy 36 tonnányi folyékony radio­aktív anyag került az Ohio folyóba Etiópia vádja Szomália ellen Nyílt katonai támadás Előretörnek a főváros felé Etiópia délkeleti részén az etiópiai kormány csapa tok és az úgynevezett Nyugat-szo- máliai Felszabadítási Front között összecsapások folynak. Az amerikai hírügynökség szerint a »Front« akcióit Szomáliái reguláris alakula­tok támogatják. . A »Front« tisztségviselői kö­zölték, hogy Harar tartomány­ban elfoglaltak egy sor tele­pülést, köztük Wardairt, Go­det és Dagaburt. Az AP hírügynökség beszá­mol arról, hogy Etiópa tilta­kozó dokumentumot juttatott el az Afrikai Egység-szerve­zethez: »nyílt katonai táma­dással« vádolva Szomáliát, amely cáfol jár hogy csapatai részt vennének etiópiai har­cokban. Az etiópiai kormány nyilat­kozatban cáfolta azt a Szomá­liái állítást, amely szerint Szomáliái területen lelőttek három etiópiai F—5-ös va­dászgépet és egy katonai szál­lító-repülőgépet. Etiópiai részről hangoztat­ják, hogy az ország a két ke­letafrikai állam napok óta tartó heves katonai összecsa­pásában eddig egyetlen szál­lító-repülőgépet vesztett és egy polgári repülőgépet. Az ENA etiópiai hírügynök­ség közzétette legfrissebb je­lentését az ogadeni harcok­ról Eszerint Siduna, Dinagne, Birsi és Trivi környékén a kormánycsapatok kétszáz fős veszteséget okoztak az invá- ziós csapatoknak, s Grawa helység közelében pedig a Szomáliái fegyveresek közül százan haltak meg a harcok során. A Szomáliái, hivatalos hír- ügynökség csütörtöki hadije­lentésében ennél sokkal na­gyobb veszteségeket ismertet. A Nyugat-szomáliai Feiszaba- dítási Front közleményét idézve a hírszolgálati iroda 5250 etiópiai katona haláláról, 23 repülőgép lelövéséről és 32 tank megsemmisítéséről ad hírt. A Szomáliái erők ez utóbbi közlés szerint mintegy száz települést tartanak ellenőrzé­sük alatt, s a fennhatóságuk alatt lévő területekről »telje­sen kiűzték« az etiópiai kor­mánycsapatokat. Ugyancsak Szomáliái forrás­ból érkezett hír a terület el­szállításáért küzdő fegyvere­sek állítólagos harci sikeré­ről: a front egy korábbi je­lentése szerint fegyveresei 350 kilométerre megközelítették Addisz Abebát. Az ott harco­ló erők Ginir városa közelé­ben csaptak össze. A flotta napja Pakisztánban közzétették a választások irányelveit Ali Bhutto szabadlábon Fazal Elahi Csaudri pa­kisztáni köz- társasági el­nök pénteken közzétette az októberben tartandó álta­lános válasz­tások irányel­veit. A rende­ző elveket Ziaul Hak, a katonai kor­mányzat ve­zetője elfo­gadta. Az elnöki rendelet sze­rint a válasz­tásokat 1977 októberében — a pakisztáni választási bi­zottság által meghatáro­zandó idő­pontban — kell megtar­tani. Egy na­pont kerül sor a szenátus, a nemzetgyűlés és a tartomá- mányi gyűlé­sek tagjainak megválasztására. A nemzetgyűlést és a tarto­mányi gyűléseket megválasz­tásuk után 30 napon belül összehívják. A nemzetgyűlés választja meg az ország új tábornok katonai rezsimje megszünteti a rendkívüli álla­potot és visszaállítja a polgá­ri kormányzatot az országban. Bhutto volt miniszterelnök pénteken Larkanába érkezett, ahol több ezer támogatója üd­vözölte. Kiszabadulása után adott első nyilatkozatában Bhutto közölte: még nem dőlt el, hogy pártja — a Pakisz­táni Néppárt — részt vesz-e az októberi választásokon. Er­ről a végrehajtó bizottság augusztus elején megtartandó ülése dönt. A jelenlegi katonai kor­mányzatról szólva az ex-kor- mányfő kijelentette: nem tart­ja valószínűnek, hogy meg tudná oldani az ország poli­tikai és társadalmi válságát. A 9 ellenzéki pártot tömö­rítő Pakisztáni Nemzeti Szö­vetség elégedett a jelenlegi katonai vezetés politikájával. Szóvivője olyan értelemben nyilatkozott, hogy a tömörü­lés bizonyosan győzelmet arat a választásokon. Minden évben július utolsó napján köszöntik a Szovjet­unióban a Flottát. A forradalmi Október matrózainak és a Nagy Honvédő Háború hős tengerészeinek örökösei biztosan őrzik a szovjet állam tengeri határait. Képünkön: Gyakor­latoznak a fekete-tengeri flotta tengerészgyalogosai. (Fotó: APN—KS) Yance újabb találkozóra készül Nyilatkozat a körút előtt A közel-keleti kérdésben a felek álláspontja lényegében nincs közelebb egymáshoz, mint januárban volt. Ezért le­hetséges, hogy jövő heti kör­útját követően még az ENSZ- közgyűlés szeptemberben meg­nyíló 32. ülésszakán is foly­tatni kell majd a tárgyaláso­kat a genfi konferencia újbóli összehívásáról — mondotta Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter. Vance pénteki sajtóértekez­letén bejelentette: szeptember 7—9. között Becsben ismét találkozik Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel, hogy elsősorban az újabb SALT-egyezmény megköté­sének kérdéséről tárgyaljanak. Az amerikai külügyminisz­ter — aki vasárnap utazik tíznapos közel-keleti kőrútjá­ra — Carter elnökkel ellen­tétben borúlátóbb volt a gen­fi békekonferencia munkájá­nak közeli felújításáról. Cyrus Vance új javaslato­kat is terjeszt majd elő a fel­keresendő közel-keleti orszá­gokban, de ezekről nem volt hajlandó nyilatkozni. Nem foglalt áilást azzal a kiszivá­rogtatott izraeli tervvel kap­csolatban sem, hogy Ciszjor- dániát évekre helyezzék iz­raeli »gyámság« alá, majd kormányfőjét — az egyszerű többség szavazati elve alap­ján. Az elnöki rendelet szerint a választások után Ziaul Hak A HOTEL INTERPRESS Nemzetközi Üjsógirószólló (Siótók- Ba latonszé plok) — azonnali belépéssel — FELSZOLGÁLÓKAT, KONYHAI DOLGOZÓKAT, TAKARÍTÓKAT folyamatos (kettős) munkaviszonnyal. A téli időszakban október 15-től április 15-ig a szállóban működő ÉDESIPARI ÜZEMBEN biztosítunk számukra munkát Munkaruha, formaruha, étkezés; a vidékieknek szállodaszerű szállás. Jelentkezés: az üzletvezetőnél. (16401) Svédország nem adja ki a légikalózt Tál enyhe ítélet a gépeltérítésért Stockholm egyik elővárosá­nak bírósága minimális idő­tartamú, 4 évi szabadságvesz­tésre ítélte Vaszilij Szosz- novszkij légikalózt, aki május 26-án az Aeroflot szovjet légi- társaság égy AN—24-es gépé­nek személyzetét, fegyverrel fenyegetőzve, arra kényszerí­tette, hogy az utasok életének kockáztatásával változtassa meg az útvonalat és szálljon le a.-svéd fővárosban — írta pénteken a TASZSZ hírügy­nökség kommentátora. A bíró­ság egyidejűleg úgy határozott, hogy Szosznovszkijt nem ad­ják ki a szovjet hatóságoknak. A kiadatás megtagadása a svéd hatóságok részéről alig­ha tekinthető másnak, mint ellenséges cselekedetnek a Szovjetunióval szemben — ál­lapítja meg a hírmagyarázó. Az indítékot is könnyű meg­találni: Szosznovszkijt, a meg­rögzött bűnözőt egyes nyugati körök — úgy látszik, bizonyos svéd körök is — olyan »ki­váló egyénnek« szeretnék fel­tüntetni, aki »politikai mene­dékjogot« kér, és jóformán »együttérzésre« is rászolgál. Ez a szemlélet tükröződött a svéd bírósági eljárásban, s még Svédországban is értet­lenséget keltett a bíróságnak a légikalóz iránt tanúsított el­néző magatartása. Az egyik svéd lap rámutatott, hogy a bíróság nem vette figyelembe az összes vádpontokat, és in­dokolatlanul enyhe ítéletet hozott, főként, ha számításba vesszük, hogy a repülőgép személyzete és utasai életve­szélybe kerültek. népszavazással döntsenek a terület jövőjéről. A külügy­miniszter egy kérdésre vála­szolva azt a meglepő kijelen­tést tette: »nyitott kérdés« kinek van joga Ciszjordániá- hoz. (Mint ismeretes: a hét­százezer arab lakta területet Izrael 1967-ben foglalta el Tordámától.) Vance szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Szov­jetunió küldöttségei útján Genfben, illetve diplomáciai csatornákon Washingtonban folytatta tárgyalásait a hadá­szati fegyverkorlátozásról és kicserélik nézeteiket a közel- keleti kérdésekben is. A ko­rábbi terveknek megfelelően szeptember 7—9-én ' kerül sor újabb találkozójára Andrej Gromiko szovjet külügymi­niszterrel Becsben. (A két külügyminiszter szokásos ta­lálkozója ősszel, az ENSZ- közgyülés időszakában is vár­ható. — A szerk.) Vance szerint az, hogy az Egyesült Államok fegyvere­ket készül szállítani Szomá­liának, Szudánnak és Csád- nak »nem jelent fegyverszál­lítási versenyt« a Szovjetunió­val. — Amennyiben a Szo­máliának szánt »védelmi fegyvereket« leszállítják, azo­kat Szomália nem használ­hatja majd föl az Etióp te­rületen folyó harcokban — mondotta az amerikai kül­ügyminiszter. EEüiiti bejelentés »Legfontosabb a társadalmi béke helyreállítása, a nyuga­lom« — mondta Francisco Morales Bermudez perui tá­bornok-elnök. Érthető vára­kozással fogadott beszéde Pe­ru függetlenségének 156. év­fordulóján hangzott el a rá­dióban és a televízióban. A latin-amerikai országban az utóbbi időben fokozódott a belső feszültség. Üjabban már sztrájkokról is érkezeit hír, holott korábban — tekin­tettel a katonai kormányzat által bevetett szociális intéz­kedésekre, a dolgozók jogai­nak kiterjesztésére, a földre­formra — ezzel a fegyverrel nem éltek a perui munká­sok. A perui pénz, a soi, sok­szoros leértékelése, az aggasz­tó méreteket öltött infláció, a rohamos drágulás miatt azon­ban az elkeseredettség is nőtt. Súlyos helyzetbe került az ország gazdasága: legfőbb exporttermékük, a cukor és a réz ára a világpiacon esett. Peruban található a világ egyik legnagyobb rézbányája Toquepala térségében, s az ország évi termelése eléri a 70 ezer tonnát, amit nagyrészt külföldön értékesít. Cukoripa­ra is jelentős: az évi több mint egymillió tonnának mintegy 70 százalékát expor­tálják. Bermudez elnök elmondta: az exporttermékekért a várt­nál kevesebbet káptak, ezzel szemben néhány létfontossá­gú fogyasztási cikket csak méregdrágán tudtak behozni. Ebből adódik az ország tartós fizetési mérleghiánya, s kül­földi adósságainak zöme. Pe­runak ma körülbelül 300 mil­lió dollárra lenne szüksége, hogy adósságát törleszthesse. A társadalmi feszültség fel­oldására az elnök kilátásba helyezte, hogy fokozatosan visszatérnek a polgári kor­mányzáshoz. A hadsereg 1968-ban vértelen puccsal vette át a hatalmat, hogy úr­rá légiién a kaotikus, zűrza­varos helyzeten. Ennek jegyé­ben jövőre megválasztják az alkotmámtozó nemzetgyűlést, amely kidolgozza majd az ország új, a haladó vívmá­nyokat is magában foglaló alaptörvényét. 1980-ban álta­lános választásokat rendez­nek Peruban, s ezt követően a fegiiveres erők — ha a bel­politikai helyzetben nem ki­vetkezik be váratlan rosszab­bodás — á.tadják a hatalmat a polnári kormányzatnak. A jelenlegi feszültség re­mélhetően az elnök beszéde nyomán csökken. Peru kato­nai kormányzata már számos reformot vezetett be. s igi/e- kezett a bérből és fizetésből élők életkörülményeit a lehe­tőségek határain beiül javí­tani. Bermudez elnök beszé­déből arra lehet következtet­ni, hogy a f^m/veres erők kormánya továbbra is ezen az úton halad. Gy. D. Fokozódnak a katonai terhek Japánban Flesch István, az MTI to­kiói tudósítója jelenti: Japán az elkövetkező évek­ben az eddiginél nagyobb ka­tonai terheket vállal magára, s jelentősen korszerűsíti 233 ezer fős, úgynevezett önvé­delmi erőinek fegyverzetét. Ez derül ki a tokiói nemzet- védelmi hivatal (hadügymi­nisztérium) pénteken nyilvá­nosságra hozott fehér könyvé­ből, amelyet Marujama. Koh, a hivatal helyettes vezetője is- I mertetett a nemzetközi sajtó képviselőivel. Mint a dokumentum megál­lapítja, az Egyesült Államok elvárja nyugati szövetségesei­től, hogy nagyobb erőfeszíté­seket tegyenek »védelmük sza­vatolásáért és kölcsönös biz­tonságuk fenntartásáért«, s így Japánnak is hasonló erő­feszítéseket kell tennie. A pénteki nemzetközi saj­tóértekezleten Marujama Koh elismerte, hogy a japán köz­vélemény egy része aggódik a szigetország katonai erejének fokozása láttán. Növekszik a feszültség a munkások között A belga határ mentén fek­vő hatalmas luxemburgi ko­hászati vállalat, a Rodange— Athus problémája — a belga kormány előzetes ígérete elle­nére — pénteken sem nyert megoldást. Miután csütörtö­kön éjjel Leo Tindemans bel­ga . miniszterelnök, gazdasági miniszterének, Willy Claes-nak a társaságában, Luxemburg­ban tárgyalt Gaston Thorn lu­xemburgi kormányfővel, a belga gazdaságügyi miniszter csupán annyit tudott monda­ni, hogy »a vállalat nehézsé­geit hamarosan, néhány nap, múlva« el vagy néhány hét fogják simítani. A gyárat szerdán megszáll­ták a munkások. Két főüzeme van: az egyik Belgiumban, a másik pedig Luxemburgban működik. A dolgozók az egyi­ket folyamatosan, a másikat időlegesen szállták meg. Az athus-i üzemet elfoglaló munkások körében a feszült­ség tovább növekszik. A be­zárt kapuk fölött feliratok lát­hatók ilyen szövegekkel: »Lu­xemburg nem akar elpusztul­ni!«, »Luxemburg a munka- nélküliség hazája!«. Félő, hogy bármikor incidensekre kerül­het sor. Lehallgatták Wilsont is Az angol titkosszolgálat ál­lítólag lehallgatta Harold Wilson volt miniszterelnököt — ez a hír lepte meg pénte­ken hajnalban a parlament egész éjszaka ülésező képvi­selőit. I

Next

/
Thumbnails
Contents