Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-20 / 169. szám
Asszony egyearaliatiaii — Űrmester elvtársnő, ké- relí engedélyt! Egy kicsit meglepődik, azután elmosolyodik. Rövid, divatos frizura, farmernadrág, modern pulóver — kérésemre vette föl katonaruháját —, egyáltalán nem úgy néz ki Pacskó Jó~ zsefné továbbszolgáló tiszt- helyettes, ahogy a kívülálló’ az egyenruhás, a néphadsereg kötelékében dolgozó nőket elképzeli. — A polgári ruha viselését itt, a laktanyában is engedélyezték. Csak akkor kell egyenruhát hordanom, amikor a feladat végrehajtása szükségessé teszi. Ilyen a bevonulás vagy a felügyeleti szemle, az ellenőrzés. A katonák már ismernek... Igen kevesen mondják a rendfokozatomat, legtöbben a keresztnevemen vagy a férjem nevén szólítanak meg. — Hogyan lett katona? — Nővérem példájára kaptam kedvet. Ö is tiszthelyettes. Én mezőgazdász voltam a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezetben. Akkor ismertem meg férjemet, aki ott végezte a tiszthelyettesi iskolát — hivatásos törzsőrmester —, s ez csak tovább erősítette elhatározásomat. Katonafeleség. Szabadszállásról Marcaliba kerültek. Lehet, hogy a hadsereg érdeke néhány év múlva azt követeli : csomagoljanak, s egy másik helyőrségben folytassák munkájukat. — Aki a hadseregbe jelentkezik, annak, vállalnia kell. ezeket a gondokat is. Igaz, nem könnyű, de megszokható. Pacskóné példája bizonyítja, hogy ez valóban így van. Megszokta a marcali helyőrséget, s nemcsak a laktanyai munkába illeszkedett be, hanem egysége közéletéből is jelentős részt vállal. Tagja a pártbizottságnak, tevékenykedik az alapszervezeti vezetőségben is, mindkét helyen a katonái?érdekeit képviseli. Azonkívül családanya, főz, mos, takarít, gondozza másfél éves gyermekét, s tagja a bölcsődei szülői munkaközösségnek. — Gyakorlatra is kell mennie. Mi van cikkor, ha éjszaka vagy ünnepen riadóztat- ják? — Amióta a kisfiam megvan, gyakorlatra már nem kell mennem. A férjemnek viszont igen, s Ilyenkor a család gondjai rám szakadnak teljesen. Ám az is előfordul, hogy engem, riadóztatnak éjszaka, vagy kora reggel kell mennem a laktanyába. Ilyenkor a férjemnek kell a terheket vállalnia. Megértjük egymást, kölcsönösen segítünk, hogy feladatainkat mindketten úgy láthassuk el, ahogyan azt megkövetelik, elvárják tőlünk. Határozott asszony Pacskó Józsefné. Ez tűnik ki szavaiból, terveiből és a hadseregről alkotott véleményéből is. — Ügy tapasztaltam, hogy katonatársaim, a felettesek és a sorkatonák is megadják azt a tiszteletet, amelyet egy nő joggal elvárhat, ha becsülettel elvégzi a munkáját Mindig arra törekedtem, amióta egyenruhát viselek, hogy elsősorban a munkám alapján tiszteljenek. Ezért is határoztam el : ha gyermekem nagyobb lesz, levelező úton elvégzem a hivatásos tiszthelyettesi tanfolyamot, utána pedig tiszti vizsgát teszek. Egységénél néhány napja fejeződött be a miniszteri szemle. Az erről szóló jegyzőkönyvben azt olvasni, hogy Pacskó Józsefnét — egyedül ő szerepelt név szerint — a munkahelyén — személyügyi nyilvántartó — a tapasztalható példás rendért, az átetkinthető kimutatásokért és a gyors intézkedésért dicséretben részesítik. Sz. L., Vándorló cégtáblák Pulóver, pecsenye őszibarack Tegnap reggel fél nyolckor kocsiba ültem, hogy időben érjek a szakosított iparcikk piacra, melyet a siófokiak egyszerűen »pulóverpiacnak« neveznek. Találkozóm volt ugyanis Kovács Árpáddal, a városi tanács termelés-ellátás- felügyeleti osztályának vezetőjével és Tóth Gézával, az osztály munka tárnával, akik ellenőrző kötelességüket teljesítették a roppant forgalmú piacon. . Aki huzamosabb időt tölt Siófokon főidényben, annak van némi fogalma a közlekedési dugókról, a tülekedésről, a tömegről, ám mindez hatványozottan tapasztalható kedden és pénteken reggel a pulóverpiacon és környékén. Mintegy kétezer gépkocsi s körülbelül négyezer ember szorong, tolakszik az árus bódék között, de még a közeli nádast, kukoricást is parkolóhelynek használják. A pénzváltó iroda ablakánál rendszerint hosszú sor áll, s még a legutóbbi esős napon is 160 ezer forint értékű külföldi pénzt váltottak itt be a vásárlók. Először az ellátó üzleteket látogatták meg az ellenőrző szakemberek. A Sió Termelő- szövetkezet pecsenyesütödéjét például, ahol hurkát, kolbászt hiába kerestünk. Még nem érkezett meg az áru. Csak pecsenyét tudtak ajánlani. Az áfész üzletében sem volt még büféáru negyed kilenckor. Annál lelkesebben árulta a sültkolbászt Pikó Imre kalocsai pecsenysütő, aki e nagy sietségben »elfelejtette- szakszerűen kiírni az árakat, s a kínált mustárról, savanyúságról nem tudott az ellenőröknek kalkulációt mutatni. Be- ke András dunaújvárosi pecsenyesütő nem rendelkezett sem kalkulációval sem az értékesített máj beszerzési bizonylatával, ezenkívül még táblája sem volt. Mindkét magánkereskedő ellen szabálysértési eljárást indítanak. Kovács Árpádot — a hatalmas tömeg ellenére — mesz- sziről fölismerték a kereskedők. Nagy mozgás, kapkodás támadt a sátrak környékén, különösen ott, ahol az érintetteknek volt némi takargat- nivalójuk. Mert a tapasztalt szakember szinte az első pillanatban felfedezi a hiányosságokat. Az ellenőrzés során különösen arra ügyeltek, hogy a kirakott árun feltűntétte-e az árat a kereskedő. Ahol ezt nem tapasztalták, kilátásba helyezték a büntetést. Nemcsak hibákat látott meg Kovács Árpád, hanem a megbízható kereskedői erényre is felhívta a figyelmemet. Be- dár István székesfehérvári, valamint Eszes Lászlóné bala- tonfenyvesi árusítókat például megdicsérte az előírások mintaszerű betartásáért. Kanala s Mihály és Kis György gödöllői faárukészítők ellen viszont szabálysértési eljárást indíttat. Az említetteken kívül még három kereskedőt figyelmeztettek az ellenőrök kisebb hiányosságok miatt. Ezután Siófok zöldségpiacát látogattuk meg. Itt a legnagyobb ellátó és ár mérséklő szerepet a Zöldért és a helyi tsz boltjainak kell vállalniuk, s bár 11 óra körül rendeztük az ellenőrzést, a tsz üzleteiben igen szegényes készletet találtunk. Néhány szem paradicsom (kilóját 24 forintért adták), egy kis tölteni való paprika (kilója 24 forint), gyümölcs árválkodott a ládákban, görögdinnyéjük már nem volt. A Zöldért boltjában viszont bőven találjunk jó minőségű árut, s a választékot is kielégítőnek tartották az ellenőrök. A tölteni való paprika kilóját itt 26, a paradicsomot viszont 20 forintért kínálták. Háromféle őszibarackot árultak, csupán a káposzta minősége ellen emeltek kifogást a szakemberek. Gyenes Mária magánkereskedő egy-egy áruból többféle minőségűt (olcsóbbat és drágábbat) árusított (a görögdinnye kilóját 15 forintért adta, míg a Zöldért 9-ért), akárcsak Ruzicsné, aki a piac legszebb paradicsomát kilónként 16, illetve 20 forintért kínálta. Megálltunk Túri Lászlóné balatanszabadi őstermelő kosarai előtt is. Szép őszibarackot hozott a piacra, s mint mindig, most is mérsékelt áron adta a vásárlóknak. Újdonság a csemegekukorica. Darabja három forint a piacon. (A főttkukorica-árusítók engedélyét a múlt héten adta ki a tanács illetékes osztálya. De ugyanakkor a kontárok is megkezdték az árusítást, s a többi között ezért is nagy szükség van az állandó ellenőrzésre. A múlt héten például a termelés-ellátásfelügyeleti osztály ugyancsak széles körű, hatékony választéki és árellenőrzést tartott a siófoki boltiokban, a zöldségpiacon, öt esetben tettek szabálysértési feljelentést.) A piaci őrjárat után a sóstói kemping felé vezetett utunk. A Sió Tsz büféjében pecsenyét kért Tóth Géza, majd a próbavásárlás után kiderült, hogy az üzletvezető az utolsó darab húst adta oda az ellenőrnek. Ez dél táj ban történt. A fürdőzők hosszú sorban várták a harapnivalót, de az áru késett. Akárcsak reggel a pulóverpiacon a tsz másik üzletében. Szapudi András Nem vesztek el Régi tisztségviselők új munkahelyen A TERMELŐSZÖVETKEZET szakszervezeti bizottságában már tizenhét éve ellátta a titkári tisztséget. E munkája elismeréseként tavaly a Szakszervezeti munkáért kitüntetés ezüst fokozatát vette át. Az idén aláírta a belépési nyilatkozatot, és tagja lett a téesznek — ettől függetlenül azonban szb-titkár maradt. Mert kitűnően ellátja az ezzel járó feladatokat, járatos a szakszervezeti ügyekben, és mert továbbra is élvezi az alapszervezet bizalmát. Galabár Emil, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára említette a minap ezt az esetet. Ez is mutatja, hogy napjainkban felemás helyzet alakult ki Somogybán a termelőszövetkezeti szb-k tisztségviselőinél. A téeszekben és társulásaikban összesen 47 alapszervezet és két csoport működik, s ezek több mint 25 900 alkalmazottat tömörítenék. Ez mintegy 56 százalékát teszi ki az összes alkalmazotti létszámnak — az országos arány 49 százalék. A társulásoknál énnél jóval magasabb. 72 százalék fölötti a dolgozók szervezettsége. A múlt évben 39 titkárt és mintegy 30 gazdasági felelőst oktattak tanfolyamokon, segítettek a helyszínen azért, hogy feladatukat a lehető legjobban ellássák. A legtöbb alapszervezet most múlt egyéves, tart az erősö- dési folyamat, újabb alkalmazottak válnak szakszervezeti taggá, ugyanakkor néhányan el is távoznak. A kevesebbje azért, mert más munkahelyet választott, a többsége ... Nos, rájuk a bevezetőben említett példa vonatkozik. A megyebizottság titkára szerint a téészbe lépő szak- szervezeti tisztségviselők nem vesznek el a mozgalom számára, ugyanis a legtöbbjük megmarad tisztségében. Belejöttek a munkájukba, megismerték alapvető feladataikat, sokan közülük pártmegbízatásként látják el. A gond ma azonban ettől még gond marad, méghozzá kétszeresen. Egyrészt »törvénytelenség« történik, mert szakszervezeti tagok csak alkalmazottak lehetnek a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és társulásaikban, téesz-tagok nem. Tehát valaki vagy téesz-tag vagy szakszervezeti tag. a kettő együtt — a jelenleg érvényes rendelkezések szerint — nem fér meg. Attól függetlenül nem, hogy a közös gazdaságokban nincs érdekellentét tagok és alkalmazottak között, hiszen mindaz, amit a szakszervezeti tag magára vállal, a téesz-tagnak is hasznára van. A másik gond, s ez ebből a folyamatból következik : az átlépő, ha nem marad meg szakszervezeti tisztségében, űrt hagy maga után, s a helyére kerülőt megint képezni kell a feladata ellátására, olykor ismétlődően, mert előfordul, hogy egymás után többen is belépnek a téeszbe. A GOND, amely a megyebizottság vezetőinek vállára nehezedik, meglehetősen nagy. Nem akarják az átlépő tisztségviselőket »eltanácsolni« a mozgalomtól, de azt is tudják, hogy ez az állapot — még ha átmeneti is — enyhén szólva visszás és szabálytalan. Amit tehetnek: várják a központi szakszervezeti szervek segítségét a gond megoldására. Bíznak abban, hogy ez nem várat magára sokáig. h. r. Elegendő géo az aratás utánra Megnőtt az érdeklődés a mezőgazdasági gépek iránt, a múlt év azonos időszakához képest lényegesen több korszerű berendezést vásároltak a termelők az első félévben. Hat hónap alatt 3175 traktor — a tavalyinál 700-zal több — és 1527 kombájn talált vevőre. A gépek jól segítik a nyári betakarítást, alkalmazásukkal a kombájnpark a termő- terület hét százalékát aratja le naponta. A mezőgazdasági vontatók is keresettek. A Szovjetunióból az első félévben 220 nagy teljesítményű T—150-es nehéz traktor érkezett a vevőszolgálati állomásokra. A szintén a nehéz traktorok közé sorolható Rába-Steiger magyar traktorokból is 130-at adtak el, és további 230 szállítására kötött szerződést az Agrotröszt az év második felére. Az egyik legkeresettebb traktortípusból, a szovjet T—100-as lánctalpas gépből az 1977-re szerződött 150-ből több mint 100 július elejéig beérkezett- Érkeznek a csehszlovák Zetor 120-as traktorok is, ezek várhatóan tovább öregbítik majd a csehszlovák traktorgyár hírnevét a magyar gazdaságokban. Az aratást kővető talajmunkákhoz megfelelő felszerelést vásárolhattak, illetve szerezhetnek be- a továbbiakban is a termelők. Hivatkozók H ehéz volna felsorolni őket, hiszen a hetvenes évek embere szinte közszellemmé tette a hivatkozást. Nem vitatom: van létjogosultsága is. De arra hivatkozunk-e mindig, amire kell, s amire »jogositványunk« van? Vagy netán előfordul, hogy az örökös hivatkozás a háttérbe húzódás, a könnyű élet, a felelősségáthárítás bevált eszközévé korcsosult? Kétségtelen, hogy e »magatartásforma« nemcsak az egyén, hanem a közélet, a közösségi munka, a politikai élet berkeibe is bevette magát. Kire és mire hivatkozunk manapság? A pártra, a tanácsra (ez: ; testületéire); a klasszikusokra, a nagy embereikre; a határozatokra és a jogszabályokra; a főnökökre, az elhunytakra és a nem létezőkre; a különböző kapcsolatokra és önm;- gunkra; az »alacsony« bérre és az apró bosszúságokra — gyakran ok és jogalap nélkül. Mire nem hivatkozunk? önmagunk felelősségére. És ezen belül az elmulasztott tettekre, a megkopott észjárásra, a maradi gondolkodásra, a cselekvőképtelenségre, a kényelemre és a semmittevésre. így azután »jó fiú« lehet napjaink embere, és hosszú életű . . . Elcsodálkozom, valahányszor egy-egy személyi ügy megoldásáról vagy valamilyen más döntésről van szó. Rendre azt hallom: »A megyei pártbizottságnak is ez a véleménye.« Furcsa, hiszen ott vagyok minden testületi ülésen, tudom, hogy az ügy szóba se került. Lehet, hogy az apparátus egyik vagy másik munkatársa mondott valamit, de hát ő mégsem a megyei pártbizottság. Ha nem szólt senki, akkor is emlegetik, mert így nyomatéka van a szónak! Ki mondana ellent, ha már a megyei pártbizottság is. .. És nincs ember, aki leleplezné a jogtalan hivatkozást... Előterjesztések, jelentések sorozatát olvasom. Rendre úgy kezdődnek, hogy a kongresszus vagy a Központi Bizottság, a Minisztertanács ilyen vagy olyan határozata, rendeleté alapján... Ezt látom a járások és a városok, a nagyközségek testületi előterjesztéseiben is. Pedig, ha jól meggondolom: a legfelsőbb szervekre hivatkozáshoz csak a megyeieknek van jogosítványuk. Szeretném, ha megértenének. A Központi Bizottság döntését a megyei testület — hivatása szerint — átülteti a somogyi viszonyokra. A városnak', a járásnak már a megyei döntésre kellene hivatkoznia, a községnek a járásira és így tovább. Ne higgyék, hogy csupán formai kérdésről van szó. A legfelsőbb szervek ugyanis általános elvi döntéseket hoznak. Ha például azt mondja a Központi Bizottság, hogy nagyobb gondot kell fordítani a munka- és üzemszervezésre, akkor Barcson elég a járási pártbizottság döntésére hivatkozni, hiszen ott a helyi, a területi feladatokat határozták meg. És ezek a helyi döntések mindig konkrétabbak. Ha minduntalan a legfelsőbb határozatokra hivatkozunk, akkor az elszámoltatásnál elvész a lényeg. Maradjunk még a politikai életnél? Hivatkozás. A községben azt mondja a párttitkár: »Csináljuk jól a pártoktatást, mert ellenőrzi a járás.« Ahol útbaigazítják a propagandistákat? »Következetesebben, elvtársak, mert ellenőrzi a megye.« Tehát nem azért kell jól dolgozni, hogy tájékozottabbak, gazdagabbak legyenek az emberek, hanem azért, mert ellenőrzik. Balga hivatkozás. V an némi tapasztalatom a vitákról. Leegyszerűsítve a példát: mondjuk a főnök almazöldnek, a helyettese méregzöldnek látja a rétet. Vitatkoznak. A vezető érveinek súlya meggyőzi a munkatársat, aki végül is azt mondja: »Csakugyan almazöld a rét«. Azután továbbítja a kialakult, látszólag egységes álláspontot, így : »A főnök szerint ez a rét almazöld...« Nem úgy mondja, hogy peki ez a véleménye, hanem úgy, hogy ez a főnöké. De mert «fegyelmezett«, titokban tartja, hogy szerinte voltaképpen méregzöld a rét. És mi ebben a legborzasztóbb? Nem bizonyos, hogy mindig a második ember a színvak. De miért nem győzte meg a főnökét arról, hogy ö lát jobban? És miért nem tudja egyenesen, becsületesen képviselni a kialakított álláspontot? Mert a hivatkozás csalfa módszerét választotta. Nem lehet kétséges: jellembeli okokból, önös érdekből tette... Sokan úgy gondolják: tekintélyt, súlyt ad a szavuknak a »felsőbbségre« hivatkozás; mások ellenvéleményüket rejtegetik a hivatkozás módszerével. Ismerek »lexikonfc- jűeket«, akik minden mondandójukhoz hozzáteszik : »Lenin azt mondta...« »Marx is így fogalmazta meg ...« Jól beszélnek, ám előfordulhat: hivatkozás nélkül is igazuk volna. Hallottam egy beszélgetést. Egy zalai ember kinevezéséről volt szó. » Már szegény XY megígérte neki az állást.« (Néhány hónapja temették.) «Ne hazudtoljuk meg a megboldogultat«. Pedig biztosan volna — a megboldogult nélkül is — elfogadható érv a kérdéses személy mellett vagy ellen. A hivatkozás azonban »menlevél« a felelősség alól. S hogy a hivatkozások áradása közben hitelét veszti a szó? Higgyék el, nemcsak az iskolásgyerek érzi meg, ha tanítója azt mondja, amit kell, s nem azt, ami a meggyőződése. Az örökös hivatkozók előbb-utóbb lelepleződnek beosztottaik, munkatársaik előtt (s a munkatársak a vezető előtt). A legenyhébb gondolatuk az lesz, hogy az illetőnek »semmiről sincs önálló véleménye«. De könnyedén eljuthatnak a »szajkó és papagáj«, a »felfelé ezt csinál, lefelé azt«, a »jellemtelen és gondolkodásképtelen« ítéletek megfogalmazásáig. Kinek jó ez? Egy iskolaépítéssel kapcsolatban hallottam a községnél: »X nagyvezír azt mondta: kell az iskola.« A járásnál: »X nagyvezír azt mondta, nem kell az iskola.« Ugyanarról az intézményről, ugyanarról a »nagyvezírről« volt szó, és fájdalom: csakugyan ezt mondta mindkét helyen. Miért? Ki tudja? így azután végképp katasztrófához vezethet a hivatkozás. De ezernyi példát mondhatnék. Előfordul, hogy egy intézkedés eredménye (vagy következménye) homlokegyenest ellenkezője annak, mint amit a vezető várt tőle. És akkor — »elterelő hadmozdulatként«— azt mondja: »Emlékeztek? Már akkor megmondtam, hogy így lesz ...« Sérüli sem emlékszik és senki sem meri megmondani, hogy az ellenkezőjét mondta akkor... S ha valakinek netán valóban olyan újszerű gondolata támad, amely ma még »szentség- törésnek« számit, akkor kitalál egy nem létező személyi; úgy véli, őrá hivatkozva megúszhatja a következményeket. De sokan hivatkoznak önmagukra is — talán tekintélyféltésből, talán hibáik magyarázatául. • És a kapcsolatok? Felszínesek vagy nem létezők. »Amikor a pinceszeren együtt poharazgattunk, ő is azt mondta ...« Országos »nagyemberről« volt szó. Lehet, hogy egyszer csakugyan kezet fogtak, lehet, hogy nem. Elképzelhető, hogy rendeztek pinceszert; nem bizonyos, hogy ő ott volt; de talán még pince sincs azon a tájon. A »nagyember« azonban hivatkozási alap. Elképesztő magatartás. A plagizálókról most nem beszéllek, pedig sokan vannak, akik szívfájdalom nélkül kisajátítják mások ötleteit, gondolatait. Gyakran lehetne tehát joggal is hivatkozni: kitől vettem, kitől hallottam, hol olvastam. Ámbár attól tartok, hogy akkor a jelentések, beszédek, vélemények, álláspontok — netán még az újságíró »önálló gondolatainak« — 90 százaléka is hivatkozásból állna. Ez is túlzás, ámbár ki tudja: talán becsületesebb ... Előre hallom: sokan azt gondolják majd, hogy moralizáló a mai jegyzet. Lehet. Valóságtartalmához azonban — úgy gondolom, igazolnak engem — nem férhet kétség. Jávori Béla
