Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-08 / 133. szám

Kardzsali üdvözlete

(Folytatás az 1. oldalról)

ta, hogy a Magyar Népköztársaság úgy ismert a bolgár nép előtt, mint egy mélyen internacionalista és realista ország. Elmondta, hogy a Központi B i -aottság ukban folyó gazdaságpolitikai beszélgetésekben, vitákban, az önkritika szellemében is érződik a magyar tapasztalat. — Nehézségeink is egyformák — mondta a kardzsali első titkár, majd beszámolt eredményeikről és gondjaikról. Nem kis büszkeséggel dicsekedett azzal, hogy legutóbbi ötéves tervükben megyéjük megszerezte az első helyet a dohánytermesztésben, de nem titkolta azt sem, hogy főként a termelés hatékonyságával. a termékek minöségé■ kJbáÉ ... 1 '

b

a. De itt is maradunk. Itt maradnak a halottaink, legyenek ők a bolgár—magyar barátság erős szálai, a demokratikus Magyarország és Bulgária némán is beszélő követei.« A két nép barátságának azonban vannak élő követei is — mondta a pártbizottság titkára. — Barátságunk tovább él, fejlődik, s ma is érvényesek Dimitrov 1948-ban elmondott szavai: »-Népeink létérdeke, hogy kölcsönös viszonyunkat áthassa a barátság őszinte érzése.«

A megemlékező beszédre Kosztadin Mircsev, Kardzsali megye főkapitánya válaszolt, s megemlítette: »Érzéseink, a múlt feletti kegyelet még erősebb azért, mert a turistacsovel, a túlzott nyersanyagfelhasználással vannak gondjaik. Tájékoztatta somogyi partnereit arról is, hogy a mezőgazdaságban minőségi változást akarnak elérni, s áz agráripari komplexumok kialakításán fáradoznak. Végül kifejezésre juttatta, hogy örül a somogyi tapasztalatoknak, s meggyőződése, hogy hazájukban hasznosíthatják módszereinket.

Délután a küldöttség Tanai Imrének, a megyei pártbizottság titkárának és dr. Böröcz Istvánnak, a megyei pártbizottság tagjának, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének kíséretében Csurgóra látogatott. A nagyközségi pártbizottság székházában Szabo István, a Nagyatádi Járási Pártbizottság titkára, dr. Várszegi Erzsébet, a járási hivatal elnöke és Vancsura József, a nagyközségi pártbizottság titkára fogadta vendégeinket. Először rövid tájékoztatót hallgattak meg a nagyközség, a járás életéről, majd a főtéren összegyűlt tömeg — Csurgó munkásai, diákjai, értelmiségi dolgozói jelenlétében — ünnepi külsőségek között megkoszorúzták a bolgár hősök emlékművét. Vancsura József történelmi dokumentumot idézett. Todor Popov haditudósító szavait tárta föl; ezekkel búcsúzott hazánkból a Csurgót és környékét felszabadító X. bolgár hadsereg. »Mi most visszatérünk « hazánkba, otthonunkportban itt vannak azok, akik részt vettek a harcokban, s itt van néhány hős hozzátartozója is.« Utalt a közös történelmi múltunkra, s azt mondta: »Drága ez a hely, ahol együtt ontották vérüket a szovjet, a bolgár és a magyar hazafiak.«

Bolgár és magyar himnusz zengett; a küldöttségen kívül a megyei pártbizottság s a helyi párt- és társadalmi szervek, az üzemek és intézmények. iskolák képviselői helyezték el az emlékmű talapzatán a kegyelet koszorúit. Itt volt a harmincöt tagú kardzsali turistacsoport is, amely végigjárta a »hadak útját«, s egyik tagja, Georgi Dacsev író Üt a pusztán át címmel megírni készül a bolgár hadsereg útját.

A koszorúzás! ünnepség után barátsági gyűlést rendeztek a csurgóiak a Napsugár ISZ nagytermében. Szabó István, a járási pártbizottság titkára így kezdte ünnepi beszédét :

— A magyar kommunisták mindig bizalommal és tisztelettel tekintenek a forradalmi hagyományokkal rendelkező bolgár kommunistákra. Figyelemmel kísérjük országépítő, a bolgár nép életét szebbé, boldogabbá tevő szorgalmas munkájukat. — Hangsúlyozta, hogy barátságunk nem újkeletű, s mindinkább megismerjük egymást, barátságunk annál jobban erősödik, sokoldalúbbá

és mélyebbé válik a politika, a gazdaság és a művelődés területén is. Azt kívánta, hogy érjenek el további fejlődést megyéjük felvirágoztatásában; erősödjék tovább hazánk és a Bolgár Népköztársaság népeinek testvéri barátsága.

Az ünnepi beszédre Naide Ferhadova, Ardino város párt- bizottságának első titkára válaszolt: — Mi nagyon jól ismerjük a magyar nép lelkét; ezért készültünk különös örömmel magyarországi, s többek között csurgói látogatásunkra. Biztosak voltunk abban, hogy igaz barátokra találunk. Ezt tapasztaltuk a ko- szorúzási ünnepségen és itt, a barátsági gyűlésen is. Nemcsak a virágok látványát visz- szük magunkkal, amelyek hős katonáink sírjait övezik, hanem az önök mosolyát, barátságát is. A múlton kívül a szép jelen és a szebb jövő köt össze minket — mondta —, s ez arra kötelez, hogy mindent elkövessünk a szocialista életmód megszilárdításáért és továbbfejlesztéséért.

Vendégeink ezután a Napsugár Ipari Szövetkezetbe látogattak, ahol Radnóti László elnök üzemlátogatásra, rögtönzött — és nagyon sikeres — divatbemutatóra hívta a küldöttség tagjait és kíséretét, majd a bemutató teremben részletes tájékoztatást adott a szövetkezet 26 éves múltjáról, fejlődéséről, hazai és export tevékenységéről.

A kardzsali pártmunkásküldöttség ma és holnap mező- gazdasági és ipari üzemeket, művelődési intézményeket látogat meg, majd a két fél képviselői aláírják Somogy és Kardzsali együttműködési megállapodását, amely a következő évekre meghatározza kapcsolataink továbbfejlesztésének útját. Testvérmegyénk küldöttsége a főváros megismerésével zárja magyarországi látogatását.

Taggyűlés

Minden pártaJapszervezeí jogos igénye, hogy a város ■ vezetői rendszeresen tájékoztassák a tagságot a politikai, gazdasági és kulturális helyzetről,, a várható feladatokról. * Kaposváron a Vörös Hadsereg úti alapszervezetben ez már évek óta rendszeresen így van ; legutóbb a városi tanács tervosztályának vezetője tartott ismertetőt a megyeszékhely gazdasági, szociális, kommunális és kulturális helyzetéről. Utána sok kérdés elhangzott és nagy vita alakult ki. Hol épül meg és mikor a Gorkij utcában az ABC-áruház? A földutakat mikor, hol és hogyan burkolják? Több földes utcába ugyanis még a mentő seim tud bemenni. Mikorra várható, hogy lesz éjszakai orvosi ügyelet a 16 ezer lakosú körzetben? Mikor oldják meg * a szemébelhor- dást; mikor szanálják a Zöldfa utcát? — ezek voltak a legtöbbet vitatott kérdések.

Szóha kerültek olyan régi, de mindig újnak ható gondok is, amelyek a körzet lakoseáÁra fásra készülnek

23 700 hektárhoz 161 kombájn

A megye járásai közül a kaposváriban kell a legtöbb kalászost betakarítani az idén a termelőszövetkezeti táblákon: 23 700 hektáron indulnak majd munkába a gépek. Tóka Lajostól, a járási hivatal élelmiszergazdasági és kereskedelmi osztályának vezetőjétől kértünk tegnap tájékoztatást a közös gazdaságok fölkészüléséről.

Az említett kalászos területhez 161 kombájnjuk van a tsz-eknek. Mindenütt elkészültek az üzemi feladattérnek is: ezek szerint 17 munkanapra lesz szükség — nyújtott műszakokat alapul véve — a nyár legnagyobb tennivalójához, a gabona betakarításán hoz. 19164 hektáron terem búza, ennek a learatásához 14 nap keil. Lényegesen kevesebb idő alatt végezhetnének, ha megérkezne az a 25 új kombájn, amelyet a szövetkezetek igényeltek. Szentgálos- kéren és Kaposfőn például, ahová nem jött meg a kért aratócséplő, zökkenők adódhatnának, azonban, épp az elmúlt években kialakult jó együttműködés adihat garancia. arra, hogy a járás 26 közös gazdaságában zavartalan legyen az idei aratás. Főképp a kisgyalániak, a gölled- ék, az osztopániak, a somogy- sárdiak és a somogyjádiak vannak abban a helyzetben, hogy szükség esetén másokon segítsenek; itt a kalászosok betakarításához 14 munkanap is elegendő.

Nőtt a szári tókapacitás a múlt nyárihoz képest. A tavalyi aratásban még nem vehették igénybe a kadarkúti szárítót, most viszont már ott végezheti a gabona szükség szerinti nedvességelvanását a kadarkúti téeszen kívül a társulásban épült létesítmény többi tulajdonosa is: a csökó- lyi meg a visnyei szövetkezet és a Bárdibükki Állami Gazdaság. Az igali téesz szárítója sem dolgozott tavaly nyáron, az idén azonban már számolhatnak vele. Ahol nincs ilyen berendezés, vagy ha van, de minimális teljesítőképességű, ott a Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskolai Tangazdaság, a Gabonafelvásárló és Malomipari Vállalat és a környező termelők zá vetkezetek segítségére támaszkodhatnak. [gy oldja meg betakarított gabonájának szárítását a szentba- lázsi, a simomfai, a ráksi. a szennai és a jákói téesz — ha a termés nedvességtartalma ezt indokolja.

Az aratásra való jó felkészülést szolgálja egyébként az a megbeszélés is, amelyet ma tartanak a Kaposvári Járási Pártbizottságon a huszonhat termelőszövetkezet elnöke és a párttitkárok részére. Gál Sándor, a járási hivatal vezetője a nyári tennivalókkal kapcsolatos feladatokról, az aratásról, a rendelkezésre álló anyagi-műszaki lehetőségekről tájékoztatja a részvevőket.

a városról

gát naponta foglallcoztatják. Az előadó derekasan állta az ostromot, a helyi kérdések egy részére azonban mégsem tudott megnyugtató választ adni. Ismét kirobbant az elégedetlenség a 0-os, a 7-es és a 8-as helyi buszjárat menetvonalának megváltoztatása miatt. Sok panasz hangzottéi, mert a Rákóczi-meccsek idején a környező utcákon a zöld sávokat és a virágokat legázolják. Ez ügyben hasznos javaslatnak látszik, hogy a cukorgyár répatárolója legyen ideiglenes parkolóhely. Ez meccsek idején ' több száz személygépjárműnek adhatna helyet, természetesen megfelelő be- és kihajtási lehetőséggel. Akik pedig ráhajtanak a zöld területekre, azokat meg kellene büntetni.

Több közérdekű észrevétel is elhangzott még. Az ezekre adandó válaszok is elősegítik az alapszervezet kommunistáinak mozgósítását és hatékonyabb munkáját.

Dr. Sz. J. I

Utókezelés

N

em akarok túl sokat játszani a gondolattal, de képzeljék el, mi lenne, ha a férfiak negyvenéves korukban kezdenének udvarolni, a nők harmincötön felül vállalnák az első gyereket; novemberben aratnák a búzát és decemberben kezdődne a főszezon a Balatonon. Úgy gondolom: mindez képtelenség. Mégis vannak olyan helyzetek, amelyekben — görcsös ragaszkodásunk »ered?- ményeképpen« — következetesen . vállalkozunk az utókezelésre, azaz törvényszerűnek tartjuk, hogy ma is úgy kell tennünk, mint mondjuk 1958-ban. Pedig vannak olyan cselekvéssorozatok, döntések, elképzelések, amelyek túlélik önmagukat. Ha nem így volna, aligha beszélhetnénk fejlődésről. Mielőtt azonban bárki is félreértené mondanivalóm lényegét, szeretném kijelenteni: nem a felnőttoktatás — azaz mai témám — ellen ágálok; nem a rendszert, a módszert, a lehetőséget vitatom, hiszen hallatlanul nagy eredményeket hozott az elmúlt években. Csupán az a gondolat foglalkoz-. tat, hogy át kellene lépni 'saját árnyékunkat. Ez pedig azért jutott az eszembe, mert meggyőződésem:' a felnőttoktatás rendkívül okos »intézményének« elismerése és állandó fejlesztése mellett ennek az intézménynek lassan el kellene halnia. Csakhogy az ellenkezőjét tapasztaljuk. Tör vényszerű lenne talán, hogy harminckét évvel a felszabadulás után is negyvenévesen kell elvégezni az általános iskolát?

Természetesen tudom, hogy a téma rendkívül bonyolult. Magam is bizonytalankodom amiatt: *ki lehet-e mondani, hogy a felnőttoktatás »elhalásának« gondolata a közép- és a felsőfokú oktatásra is vonatkoztatható. De azért afelé hajlok: előbb-utóbb el kell érnünk, hogy huszonhá- rom—huszonöt éves korig befejeződjön az oktatás, s a felnőttek politikai műveltségének, ismeretanyagának és szaktudásának rendszeres karbantartásáról, tehát csak a továbbképzésről kelljen gondoskodnunk. Az általános iskolánál azonban nem kétséges: ma már semmi sem indokolhatná a felnőttoktatást.

Egy jelentésben olvasom, hogy a megye munkásságának 35,6 százalélta, azaz csaknem 13 000 ember még ma sem »dicsekedhet« általános iskolai végzettséggel. Szomorú megállapítás, hiszen a mi munkásgárdánk rendkívül fiatal. Nem mondhatja hát senki, hogy múltból hozott örökséget cipel magával. A tények azt bizonyítják: szándékunk és akaratunk ellenére is újratermelődik a nyolc általánost nem végzettek száma. Miért? Téved, aki azt gondolja, hogy ebben a képességhiány a meghatározó. Beszélhetnénk »életkori sajátosságokról« : lustaságról, érdektelenségről, iskola mellé járkálásról vagy iskolába járásról szorgalom és tanulás nélkül; szólhatnánk a szülők engedékenységéről, a törvény következetes végrehajtásának hiányáról, de még az oktatási rendszer — s az abban részt vevők — hibáiról, elnéző magatartásáról is. Pedig — szerencsére — eljutottunk oda, hogy a politikai, az általános és szakmai műveltség a társadalomépítés, a gazdasági fejlődés meghatározó tényezője. Akkor pedig mai témánk méltó a továbbgondolásra.

Vegyünk egy egyszerű példát. Egy fiú, mondjuk, hatodikos — 16 éves — korában több tárgyból megbukik, osztályt kellene ismételnie. Nem vállalja, a törvény sem kötelezi rá. Dolgozni megy, s két év múlva ráébred — vagy ráébresztik —, hogy nem teljes ember. Öriási lehetőségeket kínálunk a számára, válogathat közöttük.

M

egkezdi a hetediket — felnőttként! — és ugyanabban az évben különbözetit tesz hatodikból, hiszen nincs érvényes végbizonyítványa. Egy év alatt két osztályt végez el, pedig állítólag korábban nem felett meg az iskolai követelményeknek. Alapja nincs, szorgalma talán nőtt, de a pedagógusok okvetlénül elnézőbbek, s a követelményszint is alacsonyabb. És akkor bizonyítványt adunk nekik (minden rendben!). Egy csomó pénzt, energiát áldoztunk rá, és megnyugodtunk: eggyel kevesebb az általánost nem végzettek száma. Szembekötősdi! Ha nem- is egészen, de nagyrészt látszateredmény. Mire jó ez?

Rendkívüli mértékben csökkent a felnőttoktatásban részt vevők átlagéletkora. Mintha helyenként még örülnének is ennek. Pedig szomorkodni kellene! Gátol valakit is a társadalmi közeg, az életszínvonal abban, hogy ifjú korában tanuljon? Senkit. Miért hagyjuk újratermelődni a lemaradókat?

Egy testületi, ülésen érdekes gondolat hangzott el. Még csak nem is utaltak a felszabadulás előtti »ismétlő osztályok« rendszerére. De mi lenne, ha a felső tagozaton bukottak — a törvény szellemében — nem hagyhatnák el az iskolát? Féléves vagy hosszabb tanfolyamon — és akkor, tehát ifjúkorban — lennénk kissé »engedékenyebbek«, s valamivel csökkentett szinten, de erőnek erejével is elvégeztetnénk velük a nyolc osztályt? Ez a szint még mindig magasabb lenne a különböző formában szervezett felnőtt- oktatásénál. A gondolat rokonszenves számomra, módszere kimunkálásra vár. Többet nyerne az egyén, kevesebbet vesztene a társadalom. Hogy ehhez országos rendelkezésre volna szükség? De átlépnénk önmagunk árnyékát...

A középiskolákról nem akarok sokat beszélni. Bár figyelemre méltó, hogy az esti tagozatokon tanulók 60 százaléka 17—20 éves, a levelező hallgatók zöme 21—25 éves. örüljünk a fiatalodásnak? A dolgozók középiskoláiba ma már leginkább a gyenge általános iskolai eredmény miatt jutnak a >>felnőttek« (vagy a pályamódosítás szándékával), s 35 százalékuk az első évben lemorzsolódik. Kinek jó ez?

A gimnáziumokban tanulóknak nincs határozott céljuk sem — ha csak a bizonyítvány nem tekinthető annak.

A szakközépiskolákban és szakmunkásképzőkben több a »ráció«. A hallgatók tudják, hogy mit akarnak. (Igaz, többségük tudhatta volna korábban is). De szorgalmasak, céljuk van, elenyésző a lemorzsolódás, és 97 százalékuk eredményes szakmunkásvizsgát tesz. Ezt a formát támogatnám teljes mellel a mezőgazdaságban és az iparban dolgozók számára is. Jövőt átformáló jelentősége van.

Nem kétséges azonban, hogy hibák - is tapasztalhatók. - Itt van például a kiegészítő szakmák »sorsa«. Ma egy kőműves például — a rendelkezések szerint — úgy szerezheti meg a burkoló szakmát, ha két vagy három évig a kiegészítő szakmában dolgozik. Mindenki azt hitte — a rendeletgyártók is —, hogy pénzzel elintézhető az ügy. Most ugyanis a már meglevő szakmája után szakmunkásbért kap az illető. De mert évekig kiesik a fő szakmájából, nem vállalja a kiegészítő szakmát. Igaza van. Miért ne lehetne csak vizsgáztatni a kiegészítő szakból? Hiszen a társadalom igénye o sokoldalúság, s egy fölkészült szakértő bizottság — mint a mestervizsgán — itt is megállapíthatná, hogy ki mire képes. Akkor a vízvezeték-szerelő érthetne a villanyhoz, a gázszereléshez is; a kőműves a burkoláshoz, és így tovább. A változtatás az élőmunka hatékonyságának kulcskérdése. Érdemes a megfontolásra.

H

a tovább akarnánk menni: miért ne lehetne, mondják, politikusokat képezni érettségi után? Miért ne járhatnának politikai főiskolára a legfogékonyabb, elkötelezett, s az életpályára készülő fiatalok? Azt mondták nekem: nincs még tapasztalatunk. Miért? Az orvosnak, a mérnöknek, a külkereskedőnek, a diplomatának van? Nem a munkahelyen szerzi meg?

Ügy gondolom: az utókezelésnek lassan lejár az ideje. Nem törvényszerű, hogy többgyerekes családapák egy életen át a tudományok, az ismeretek megszerzésének és nem a felkészültség hasznosításának színterein gyötörjék magukat. Jávori Béla