Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-16 / 140. szám

rCi±ztdt Sz(Líkcjj±öLÍgJ Június 9-én'az alábbi sajnálatos eset történt velem a siófoki szállodasoron levő 305. sz. ABC-áruházan. Há­romféle árut vásároltam 15 forintért. Af pénztáros be­ütötte az összeget a gépbe, majd aki a pénzt elvette, téve­désből elcserélte a blokkomat, és 15 forint helyett 27 fo­rintot fizettetett. Szóltam a pénztárosnak, aki elismerte a tévedést. Erre odalépett az üzletvezető, és durva szavak­kal illetett. Hiába mondtam, hogy még a kosárban van az áru, meggyőződhet róla, mit vásároltam, azt válaszol­ta, azonnal hagyjam el az üzletet. Ha velem ez megtörténhet, hogy bánnak a külföl­diekkel, akik még vissza sem tudnak szólni? Tisztelettel: ^.dipár 3rnrfní 8600 Siófok, Eötvös u. 29. Tisztelt Szerkesztőség! Kérem szives felvilágosításukat arra vonatkozólag, hogy a jelenleg érvényben levő rendeletéit szerint meny­nyi adót vagyok köteles fizetni, ha Balatonbogláron, a Pannónid Szálloda és Vendéglátó Vállalat idénydolgozói­nak munkásszállás céljára bérbe adok egy szobát? Továb­bá azt is szeretném tudni, hogy működési engedély igény­lése esetén milyen címen és kinek kell 60 forintot fizet­nem? 74 éves nyugdíjas vagyok, egyéb adókedvezmény­ben részesülök. Tisztelettel: ÜSáeig. 'Dinéi Balatonboglár, Hétház u. H5. Másodfokú YÍzkorlátozás Pécsen Hűtve az igazi! Óránként 6500 palack Ismét gyötrt Pécset króni­kus gondja, a vízhiány, me­lyet a mostani szárazság fo­kozottan súlyosbít. Szerda reggeltől másodfokú vízkorlá­tozást rendeltek el, amely szűkíti a lakossági, az üzemi felhasználást, hogy az egész- ] ségügyi. szociális intézmények, i valamint a tűzoltóság ellátását j biztosítani lehessen. Már reg- | gél feltűntek a város utcáin j az ►«■Ivóvíz-« feliratú tankau- I tők. A rosszul ellátott terüle- j tekre ivóvizes túrajáratok | Tanúsítás A minap — mivel éppen kezem ügyében volt a sze­mélyi igazolványom — hi­vatalos papírra aláírásomat kérte egyik munkatársam. Azt kellett tanúsítanom, hogy a nyilatkozattevő ... Várjunk csak. Tulajdonkép­pen mit is bizonyítottam én? Ha jól meggondolom, senki fia által nem bizonyítható valamit. Azt a szándé­kot, melyet — a forma- nyomtatvány szövegezését elfogadva — büntetőjogi fe­lelőssege tudatában közölt az ügyfél: hogy harmadma­gával költözik majd be az új rDTP-s lakásba — ha ké­szen lesz. Hogy én honnan tudom ezt az elhatározását? Nekem elárulta. Igaz, mel­lesleg bele is írta a megfe­lelő rubrikába, olvashatóan, név szerint. Hiába, neki nem hiszik el. De ne kölözködjünk a ha­tósággal. Mert könnyen elő­fordulhat, hogy a leendő tulajdonost visszaküldik egy igazolásért, melyben két ta­nú — lakáscím, sz. ig. szám — bizonyítja: valóban az én nevem és lakhelyem szere­pel a nyilatkozaton. Hogy est milyen alapon tanúsít­ják? Egyszerű: elárulom ne­kik, hogy igazat írtam. Re­mélem, ők elhiszik. P. L. Mai tv-ajánlatunk Kézben egy szív Gönczi Tibi hatéves kisfiú Veleszületett szívbetegségben szenvedett. A Debreceni Or­vostudományi Egyetem klini­káján 1976. október 4-én ope­rálták meg. E műtét kapcsán, a műtét torokszorító pillana­tait is felidézve, készült ez a rendkívüli dokumentumfilm, amely bemutatja azokat az embereket, akik ezt a műté­tet — és a többi hozzá hason­lót — végezték, végzik. Az orvos, a műtősnő, a technikus, mindannyian »gya­logjáró emberek« — így fo­galmazza meg az egyik nyilat­kozó —, akiknek ugyanúgy mindennapi gondjaik, örö­meik vannak, mint bárki másnak. Csak éppen a fele­lősségük nagyobb, munkájuk feszítettebb és koncentrál­tabb, mint a többieké, hiszen kezükben van egy szív... (Ma 22 órakor sugározza a television ___ s zállítják a vizet. A nyomás­övezetek alsó határain, ahol hiába nyitják ki a csapokat a lakásokban, ideiglenesen köz­kifolyókat létesítettek. Pécs ivóvízellátása a gon­dok, feladatok kifogyhatalan tárháza. A vízínség miatt kel­lett például az ötvenes évek végén távvezetéket építeni a Dunáig, hogy a folyóból olt­sa szomját a város. Az idén adták át a 140 millió forin­tért készült, automatizált víz­műközpont Pécs határában, Pellérden. A helyzet javításá­ra újabb intézkedések szület­tek. Biztonsági tározó épül Mohácson. Megindul a máso­dik dunai távvezeték építése. Ezenkívül a Moháccsal szem­beni szigeten kutatófúrások folynak annak tisztázására, lehetőség van-e olyan kutak létesítésére, amelyekből Pécs távlati vízigénye kielégíthető. Vendégszereplésein vett részt I a Balatonboglári Ipari Szö­vetkezet énekkara a jugosziá- | viai Bjelováron. A harminc- I DÍSZCSERJÉK A szovjet botanikusok mint­egy 2000 fajta európai, ázsiai, amerikai és afrikai díszcserje tulajdonságait tanulmányozták és összeállították annak az 500 fának és cserjének a lis­táját, amelyek a legjobban bírják a hidçg időjárást, le­velük és termésük dekoratív. A listán találjuk többek kö­zött a Delavey bazsarózsát is. Az említett növényekkel kí­vánják beültetni a városok körüli zöldövezeteket, valamint a parkokat és tereket. Somogyi viselet, faragás Varsóban Kiállítás nyílik ma a Rippl- Rónai Múzeum néprajzi anya­gából Varsóban, a Magyar Kultúra Házában, amely jú­lius 15-ig fogadja a látogató­kat. Dr. Knézy Judit néprajzos válogatott a megye népművé­szetének legszebb darabjaiból. A megnyitón ő mond beszé­det, bemutatva a tárlat anya­gát. A varsói kiállításon a fa­ragást Kapoli Antal, Varga János, Mecseki János alkotá­sai, a somogyi viseletét ke- rasatszemes kendő, inganell, buzsáki fehér rátétes ruha képviselik. Négy bábun kü­lönböző öltözékeket láthatnak majd. A régi mesterségeket a mé- zeskalácsos szerszámain, a szűcsmesterség lassan fele­désbe merülő eszközein, a mángorló lapickán, a háztar­tása eszközökön és egyéb tár­gyakon mutatják be a len­gyel közönségnek. A kiállításon helyet kapnak a gyerekjátékok is. éves kórus először kapóit kül­földi meghívást: a kilencven­éves Golub énekkar hívta meg jubileumi ünnepségeire. A négynapos programon a helyi együttesen kívül- a megye énekkarai, táncegyüttesei vet­tek részt. Szombaton csak a jubiláló kórus tartott műsort. Tagjait a hét vendég együttes köszöntötte; az ipari szövet­kezetek kórusa nevében Sza­bó Bélámé, a K1SZÖV kultu­rális munkatársa. Vasárnap a boglári kórus nagy sikerű ösz- szeállítást mutatott be Hege­dűs Zsuzsa karnagy vezény­letével. A sikerhez hozzájá­rult, hogy egy műsorszámot — egy Vinko-szerzeményt szerbül szólaltattak meg. Hét­főn és kedden tengerparti ki­ránduláson vettek részt. A Nagykanizsai Sörgyár ka­posvári gyáregységében egy­mást váltva fordulnak az ud­varon az üresen érkező, meg- rakottan távozó teherautók. Kétféle terméket gyárt most az üzem, s a napokban a citrom- és a narancslé mel­lett holland alapanyagból megkezdik a tonik gyártását is. — Jelenleg ki tudjuk elégí­teni az igényeket — mondja Somogyvári Imre termelési és műszaki vezető. — Teljesít­ményünk óránként 6500 pa­lack, ez egyelőre még nincs teljesen lekötve. Pedig már érezhető a nagy meleg hatá­sa. A legnagyobb emelkedést A Fáklya július 3-án megje­lenő 13. számának egyik ér­dekes írása a moszkvai és ál­talában a nagyvárosi közleke­dés problémájával foglalkozik — erre utal a címlap, a belső cikkben pedig a szovjet fővá­rosra utaló számos adatnak, ezenkívül vezető nyugati la­pok általános megállapításá­nak és a szocialista viszonyok között megtalált jó megoldá­soknak az elemzése mélyíti el a témát. Ugyancsak a közle­Siófokon tapasztaltuk, ott a forgalom már majdnem a duplája a kaposvári fogyasz­tásnak. Sajnos a boltokban és a vendéglátói pari egységekben nem mindig hűtik megfelelő­en az üdítőket, pedig a veze­tő szerint ezekre a termékek­re a kólákhoz hasonlóan ér­vényes: csak hűtve az iga­ziak. A narancslé például lan­gyosan kevésbé élvezhető, ala­csonyabb sav tartalma miatt ilyenkor egy kissé édeskés. — Ha megfelelő hőfokra hűtve árusítanák a terméke­inket, ez legalább húszszáza­lékos többletfogyasztást je­lentene. kedés, közelebbről az autó ötöméről és gondjáról: szere­péről ír egy másik képes ri­port. Izgalmas tudósítás mutatja be a Pamir meghódítását. Az óceán, mint az emberi civilizáció sajátos tartománya, még nem eléggé feltárt terü­let, meghódításának proble­matikája sok vonatkozásban talán a Kozmoszéval rokonít­ható, ezért is született a Hid- rokozmosz elnevezés.., Erről szól a nevezetes Vityáz kuta­tóhajó munkáját, a szovjet tudósok eredményeit, a tenge­rek nemzetközi hasznosításá­nak kérdéseit bemutató tudo­mányos cikk. Két éve rendezték meg Moszkvában a IV. nemzetközi filmfesztivált. A film nagyjai­nak ez a találkozója munka és ünnep egyben — jelentősé­gét publicisztika taglalja. Kü­lön érdekessége az írásnak, hogy fényképanyagán felvo­nulnak olyan hírességek, mint Sophia Loren, Marcello Mast­roianni, Grigorij Csuhraj, Fre- derico Fellini és mások A szovjet dolgozók n/éhány legszebb üdülőhelyével ismer­tet meg egy színes fénykép­összeállítás. A lap ebben a számában kezdi meg az 1980-as moszk­vai olimpia előkészítésének szentelt anyagok közlését. A történeti áttekintés során az olimpiai eszme század eleji orosz híveivel, az első arany­érmeket elnyert sportolókkal ismerkedhetünk meg. A Nagy Október 60. évfordulójára ér­tékes nyereményeket ígérő új játék indult. Ezúttal is a ha­gyományos orosz nyelvlecke, a Fáklya fotó, a filmelőzetes és a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házának programja zárja a számot. OKOK, Blőd vicc — Valahanywsar hagy­mát vágok, csak úgy fo­lyik a könny a szemem­ből. — Próbáid meg víz alatt vágni a hagymái! — Már megpróbáltam ... de nem tudok olyan so­káig víz alatt maradni. Dicsekvés — Vannak kutyák, ame­lyek sokkal okosabbak a gazdájuknál. — Meghiszem azt! Az enyém szakasztott ilyen, Molière adóssága Egy pap azzal a kérés­sel fordult Moliére-thez, hogy járuljon hozzá a kolostor felépítéséhez. — Nagyon sok adóssá­gom van — válaszolta a nagy francia író. — Kedveg fiam, az is­tennek. is valamennyien; adósai vagyunk, — Igen, csakhogy az ta­ten nem zaklat olyan kí­méletlenül az adósságáért, mint a többi hitelezőm — mosolyodon el Molière. Aforizmák A bszta absztrakció specialistája volt, de csak konkrét pénzért. » * • A tűz ellen feltalálta az ember a tűzol tófecskendöt, a szerelem ellen pedig a házasságot. Grillparzer és a múzsa Franz Grillparzer, a köl­tő és drámák» tisztviselő volt a pénzügyminisztéri­umban. Olyan foglalkozá­sa volt tehát, amelyre mindent lehetétt monda­ni, csak azt neta, hogy költöd. Barátai gyakran mond­ták neki, hogy hagyja ott a hivatalt és csak a költői alkotómunkának szentel­je magát, de Grillparzer határozottan elutasította ezt a gondolatot: — Az én múzsám olyan, mint valami titkos szere­lem. Túl prózai lenne, ha összeházasodnánk. Attól félek ugyanis,- hogy rossz szakácsnő és mindig éhe­sek lennénk. Bíróságon A bíró így szól a vád­lotthoz: — Bebizonyosodott, hogy ön a felperest kJ csapon­gónak és tolvajnak ne­vezte. Van. ehhez valami hozzátenni valója? — Volna.. de itt túl sok a tanú. Sessim Méplsp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja, F ő sz e r k esz fő" 3 üAVOIU BÉLA. T'o.szeri;esz tö-h.: Faál tástlö Szerkesztőség: Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadí Vállalat. Kaposvár, Latinca Sáttdoi utca 2. Postacím : 7401 Kaposvári postafiók 31. Telefon: 11-51*. Felelős kiadó: Dómján Sándor, á Beküldött Kéziratot nem őrzünlft I meg és nem küldünk visszal Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál cs postáskézbesitöknel. Előfizetési díj egy hónapra 20 Fii Index : 25 3*7. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei -Nyom­daipari vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár. Május 1. u. XQt. Felelős vezető: ftnka* esik igázgalő. Ürhajósbusz A Ivovi autóbuszgyárban készül az Ukrajna elnevezésű különleges típus. Lebet, hogy ol­vasóink közül is többen felismerik: a szovjet űrhajósokat ezek viszik a starthelyre. A kocsikat ügy alakították ki, hogy a szkafanderek teljes fedélzeti rendszerének megvan a helye, megvan benne a mikroklíma, az állandó rádió- és telefonkapcsolat. A berende­zés puha és rugalmas, színes képmagnó és más egyéb gondoskodik arról, bogy a rakétá­juk utazó űrhajósoknak minden kényelmük meglegyen. Jugoszláviában járt a bogiári kórus FÁKLYA-ISMERTETŐ Az autó öreme és gondja

Next

/
Thumbnails
Contents