Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-16 / 140. szám

GYAS£JHL0fTfi« Magren da Lien tudatjuk, hogy TUI,MAN JÓZSEF telepünk dolgozója fúrnám 14-en tragikus hirtelenseg­gel elhunyt. Temetése június 10- an 16 orakor les/, a hala ton heré­nyi temetőben, vállalatunk saját halottjának tekinti. Az ÉRDÉRT 7. számú telepének vezetősége és szakszervezeti bi­zottsága, Balatonszentgyörgy. Mély fájdalommal tudatjuk mindazon ismerősökkel, akik sze­rették es tisztelték, hogy felejt­hetetlen férjem, édesapánk, nagy­apánk, GOCZA JENŐ MAV-nyugdijas hoss*ű betegség után váratlanul elhunyt. Temetése junius 17-én, pénteken de. fél 12 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halottunk, WÊBER ANDRASNÉ Ko h ner Mária (volt kaposíoi lakos) temetésén részt vettek, részvétükkel, koszo­rúikkal és virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Mindazoknak, akik felejthetetlen, férjem, édesapánk és nagyapánk, HORVATH GYULA nyug. MAV-föpályamester temetésén részt vettek, ületve részvétnyilvánításukkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, őszinte köszönetét mondunk. A gyászoló család * • * Köszönetúnket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk4 és nagymamánk, özv. TAKÁCS ISTVANNE temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló Keczeli család Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, akik férjem. BOGNÁR JÓZSEF temetésén részt vettek. Gyászoló felesége • * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik édesanyánk. SIMON JÁNOSNE 1 emelésén részt vettek, koszorúik­kal, virágokkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család k * » Hâtés «riwei mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a sajtüzem vezetőinek és összes dol­gozójának, akik felejthetetlen édesanyánk. özv. BALAZS JÁNÓSNfi Verb Julianna temetésén megjelentek, koszorúik­kal, virágaikkal vagy bármi mó­don enyhíteni igyekeztek mérhe­tetlen nagy fájdalmunkat. Gyászoló gyermekei : István, Mária, Ferenc és családjuk • * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halottunk, BEKE ISTVÄNN« temetésén részt vettek, részvétük­kel. koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család 1N n-öl gyümölcsös telek közmüvesítve el­adó. Siófok IV., Zal- ka M- u. 26. (16191) Olcsón eladó kisebb családi ház — 600 n- öies telekkel, azonnal beköltözhetően. Busz, bolt 1-00 méterre. Szentgáloskér, Lapa 15. __________________(4480) K aposváron kertes családi ház eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Virág u. 85. sz. 19 Órá­ig. ________________(102611) B alatonmáriafürdőn az Árvácska u. 28. sz. mögötti, vízhez köze­li, 146 négyszögöles bekerített terület egy- szoba-háló-étkezófül- kés nyaralóval eladó, vagy elcserélhető egy­szobás társasház-nya- ralóval. Érdeklődni »Betegség miatt« jel­igére, a pécsi Sallai utcai hirdetőbe. ___________(57849) K aposváron a Sör­ház u. 13. számú egy- szoba-összkomfortos . házrész garázzsal el­adó.__(Cser)_______(4485) B árdudvarnokon sző­lő présházzal eladó, az állomáshoz közel. Érdeklődni: Kaposvár, Kisgát utca 8. sz. alatt, 15 óra után. _________________(102573) K őröshegyen a Ba­latonhoz 600 m-re két­szobás, összkomfortos családiházrész — 237 négyszögöles telekkel — eladó. Ár: megegye­zéssel. Boros János, Kőröshegy, Dózsa Gy. U.J5._____________(102601) K aposváron a Kecel­hegy 6. számú családi ház sürgősen eladó, betegség miatt. _________ (102602) R omos ház — kö­vesút mellett — ház­hellyel együtt eladó. Kazsok, Kossuth u. 40. Érdeklődni : Ma­gyar atád, Kossuth u. 21. (102604) Balatonlellén a Rá­kóczi u. 89. sz. alatt ikernyaraló fele eladó. Érdeklődni: a hely­színen és Kaposvár, Damjanich u. 90. sz. alatt. (1028073 Barcson a Báthory utcában I0fl n-öles te­lek eladó. Érdeklődni: Csokonyavisonta, Széchenyi út 171. sz­il óra tua». (4407) Minden igényt kielé­gítő kétszobás családi ház eladó: Nagyatád. Petőfi u. 29. Bővebbet : szombat délután és vasárnap.__________(4476) Kaposváron a Kani­zsai u. 2>3/a számú ház (2 szoba, konyha, kamra beköltözhető lakással eladó. Érdek­lődni: Bemhardtné, Kaposvár, József Atti- la u. 3. ____________(4481) K isbárapátiban az Állomás u. 28. számú családi ház — gazda­sági épületekkel, 80« n-öles telekkel — el­adó. Érdeklődni: Kis- bárapáti, Állomás u. 19.__________________(4469) S iófokon a Vak Bottyán u. 18. sz. 260 n-öles telek beköltöz­hető házzal — vegyes építési övezetben —, termő szőlő gyümöl­csössel eladó. Érdek­lődni: Igalfürdőn, a presszóban és 23-as igali telefonon. __________________(4458) S omogyszobon az Arany János utca 14. számú ház sürgősen eladó. ____________(102552) P écs egyik legszebb helyén, kertes házban, földszinti, 73 m- alap- területű, kétszobás, komfortos, garázsos lakrész beköltözhető­en eladó. Balatoni társasnyaralórészt be­számítok. Nemesné, 7624 Pécs, Fogaras u. 14. (102543) Csurgón a József / t- tila utca 39. sz. csalá­di ház eladó. (102545) Kaposváron beköl­tözhetően eladó szoba —konyha—előszobás, udvari házrész. Érdek­lődni: 17 óra után. Kaposvár, Latinca S. u, 7—9., m. lph. fszt. Béres.____________(102550) Kaposváron a Rippl- Rónai u. 12 a szám alatt háromszobás, összkomfortos, gazos, kertes családi ház be­költözhetően eladó. Megtekinthető: napon­ta 14—19 óra között. (10255*5) Balatonmária alsón a Nefelejcs u. 12. sz. alatt 190 négyszögöles — szőlővel beültetett — telek (ikervilla épí­tésére is akalmas) sür­gősen eladó, a Bala­tonhoz 5 percre. BjttMwrarou a Tokmi utcában 237 négyszög­ölé« házhely eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Rózsa u. 46. ( 10254*1) Balatoniéitól! as Er­dősor u. 4. sz. alatt 114 négyszögöles nya­ralótelek eladó. Ér­deklődni: a helyszí­nen vagy Pécs, Szi­geti u. 130. sz. alatt, Varga. (102557) Balatonlellén a Rá­kóczi u. 334. sz. két­szobás üdülő — alat­ta garázs — eladó. Ér­deklődni : Kaposvár. Nyár utca 44. Nagy Károly. (102561) Siófokon a Rózsa F. utoa 1 b szám alatti kétszobás ház — 200 négyszögöles telekkel — beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Ta­kács József, Siófok, Üjpiac tér 4. (1025úö) Nagyatádon a Dózsa Gy. u. 8. szám alatti 463 n-ölön épült, 136 m'^ alapterületű, 3 szoba-összkomfortos, kertes családi ház mel­léképületekkel eladó. Érdeklődni : a fenti címen, vasárnapon­ként. (1G163) Eladó Bükön (a für­dőnél) egy háromszo­bás családi ház — fürdőszobával, köz- művesítve, vasútállo­másnál? buszmegálló­val szemben. Erdeiné, Bük, Damjanich u. 26. (16164) Lakótelkek eladók. Érdeklődni: Balaton­lelle, Rákóczi u. 247. (59441)1 8 szoba szuterénos — 90 százalékban kész — családi ház eladó Fonyódon, Szent Lász­ló utcában. Érdeklőd­ni : Fonyód, 213-as te­lefon. Dr. Barabás. (50437) Háromszobás, kom­fortos lakás Fonyódon a Sándor u. 8., I. em. alatt eladó. Érdeklőd­ni: de. a 117-es tele­fonon. délután a hely­színen. (50438) Eladó alápincézett, négyszobás családi ház. Érd., Hivatalnok u. 4«. (7030) Balatonedericsen 200 n-öles telek eladó, csa­ládi ház és víkend- ház építésére alkal­mas. építőanyaggal. Bicsérdi Károly, Ba- latonederics, Kossuth u. 70/a (460657) Kaposvárén a Han- gyásmál-hegy 2. szám alatt kétszobás, kony- hás, előszobás, kam­rás ház beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: Ivánfa-hegy 8. sz. alatt. Bodás György-- nénél. (102493) Révfülöpön 400 n- | öles telek kevés sző­lővel a megmunkálá­sáért — ingyen — ki­adó. Érdeklődni: Szűcs Margit, Kaposvár. Fü­redi út 114. (4464) Balatonmária alsón 150 n-öles telek eladó. Érdeklődni: Nagyka­nizsa—Kiskanizsa. a benzinkútnál. Fischli László. (30445) Drávaszentesen a Fő u. ?0. sz. alatti családi ház eladó, kerttel gyü­mölcsössel. (*50446) Marcaliban telek el­adó. Érdeklődni : Mar­cali, Táncsics M. u. 120. (50440) Bizén háromszobás lakóház nagy gázdasá- gi épületekkel eladó. Árpád u. 8. (50460) Hatszobás családi ház eladó. Zalaeger­szeg, József Attila u. 1. Érdeklődni: du. 4 óra után. Bódis Zol­tán, Zalaegerszeg, Gö­cseji út 45., II. em. 26; ________________(191098) B alatonfenyves al­són a Közép út 117. sz. alatt — vízhez, bolthoz, állomáshoz közel — 1*60 n-öles te­lek kétszobás lakással eladó, fizetési könnyí­téssel. Érdeklődni : a helyszínen, Bánik Emilnél vagy a nagy- kanizsai 12-218-as te­lefonon. (70874) Háromszobás családi ház — üzlethelyiség­gel, garázzsal, 100 n- öles telekkel — egy hó­nap múlva beköltöz­hetően eladó. Marca­li, Petőfi u. 24. Érdek­lődni : szombat—vasár­nap. (50442) Fonyódligeten a Du­na u. 1. sz. alatt — a 7-es ut és a víz kö­zött — 4i? m- alapte­rületű nyaraló eladó. Érdeklődni: szombat— vasamap a helyszínen. (102481) Eladó ketaroba*. ker­tes családi ház. Kapos­vár. Kölcsey u. 59. Ér­deklődni a Dorottya Mackó pénztáránál. Szokoliné. (4446) Családi ház telek­áron eladó. Marcali, Dózsa u. 22. (50432) Tabon kétszobás, OTP-s lakás eladó, kevés OTP-részlettel. Azonnal beköltözhető ! Vekler József, Siófok, Aradi tér 4. (6964) Nagyatádon a Dózsa György u. 35. számú ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni ugyanott. (iei53) Kaposvárhoz közel egyszobás ház — nagy telekkel — eladó, vagy elcserélhető kaposvá­riért. Érdeklődni : Ka­posváron a Hársfa ut­cai gyógyszertárban. (102515) Kaposváron a Zrínyi u. 17. sz. alatti ház­rész eladó. Érdeklőd­ni; 16 óra után. (102517) Vennék beköltözhe­tő, regi típusú, falusi hazat — Kaposvárhoz közel. Ajánlatokat -jó közlekedés« jeligére, a 102616. számra, a hir­detőbe kérek. (10Ö516) Fonyódligeten a Marx Károly utcában 127 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni : Oláh Zoltán, Buda.-' pest, Gellérí A. u. 16. Tel.: 838-579 (102534) Ház melléképületek­kel — méhészetre, ál­lattartásra — lebontás­ra eladó. Bán Sán­dor, Szágy, Kossuth L. u. 50. ( 17)2610') Kaposváron a Nyár utca 44. számú ház — 4 szoba, 2 konyha, 2 spájz, 2 fürdőszoba — eladó, 524 négyszög- öles telken. (102507) Háromszáz négy­szögöles telek eladó : Nagybajom, fő u. 7/b szám alatt. Érdeklőd­ni: Nagybajom, Fő u. 11., valamint Kapos­vár, Vöröstelek u. 38. sz. alatt. Ugyanitt T I 5-ös és Simson star motorkerékpárok el- j adók. Érdeklődni: bár­mely időben. (m593) , Marcaliban házhely eladó. Érdeklődni: Bö- j hönye, Arany János u. 24. (102» 3« > jArmű UV-s rendszámú (új típusú), 2 éves Wart­burg Limousine eladó. Érdeklődni szombat- vasárnap egész nap, más napokon 5 óra után : Kaposvár, Kan­dó Kálmán utca 1. (102567 M 24-es Volga-se- bességváltó eladó. Ér­deklődni; Nagykani­zsa, Kinizsi út 2«. (70875) 850-es Fiat alkatré­szenként eladó. 40b-as Moszkvics-motor, se­bességváltó és diffe­rencia lalkatrészek el­adók. Nagyberki} Vö­rös Hadsereg útia 55. (102574) Keveset használt Verhovina motorke­rékpár és garanciális Saratov hűtőszekrény eladó. Kaposvár, Eöt­vös u. 11. (102603) NusmAH. új föthonapoo) Babét ta motorkerékpár eladó. Érdeklődni : Ftúnár, Kaposvár, Május 1. o. ! 16. Hátul 90. udvarban. (10254Ó) 1500-m Polski Fiat — UF-es írsz. — gépko­csi betegség miatt el­adó, 85 000 Ft-ért. Ka­posvár, Damjanich u. 57. Megtekinthető : délutántól csütörtök­ig. (102565) R—19-es (karambolo­zott) eladó. 7500 Nagy­atád, Aradi u. 10..1/4. (16162) ZL-es Zsiguli Com­bi személygépkocsit vennék — ármegjelö­léssel — készpénzért. Értesítést: Sipos Lász­ló. 740« Kaposvár, Di­mitrov u. 134. (4460) IF-es Trabant Com­bi eladó. Márciusban műszaki vizsgázott. Gyenes Győző, Bala- tonboglár, Ibolya u. i. (5*0440) Trabant Um. igé­nyesnek" eladó. Nagy Sándor, öreglak. Ba­ráti-hegy 33. (50438) Eladó — igényjogo­sultnak — 350 cm3-es, 4000 km-t futott, most vizsgázott Velorex (ki­fogástalan), 15 000 Ft­ért. Réyay Ferenc, Siófok, Tanácsnáz u. 13/a (16156) Műszaki vizsgázott UE-s Trabant eladó. Marcali, Berzsenyi u. 9- (50448) Fehér VOLVO (mű­szakilag vizsgázott) jó állapotban eladó. Za- laszen'tgrót, Hambur- ger tér 4. _______(191095) j M egkímélt s 100-as 1 Skoda — IH-s rend- j számú, most vizsgá- | zott — eladó. Pető [ Sándor. Kaposvár, Munkácsy M. u. 4. (102475) 1360-as Zsiguli sze­mélygépkocsi eladó. Kaposvár, Tóth L. u. | 10., ni/1. (102482) Fiat 600-as eladó. Ér­deklődni : zalakomár. j Tavasz Út 12. (79672) ! Skoda Octavia üzem- * képes állapotban — 1 egyben, vagy alkatré- ! szénként — eladó. Ér- I deklődni: Várda, Jó­kai u. 136. (102470) IE-s rendszámú Wartburg — 1979-ig érvényes műszaki vizsgával — eladó. Tóth László, Felsőmo- csolád, Állomás u. 18. (102514) Toyota 1590-as sze­mélygépkocsi (most műszaki vizsgázott) eladó. Kaposvár, Ki­nizsi-tömb 4., II 4. Zsi- rai. (102525) j Most vizsgázott, 3 I éves Trabant Cqjnbi eladó. Cseh, Siófok, . Szent László u. 35. _______ (123322) ! 4 98-as Moszkvics- motor (vadonatúj) el­adó. Szentgáloskér, Kossuth u. IC. (102505) Eladó most vizsgá­zott. 3 éves. MZ 105-ös motorkerékpár. Folyó Tibor. Fonyód. Sza­badság u. 11. (102532) Gazdaságok, tse-ek! Rövid határidőre mindenféle ponyva javítását vállalom Dákai, Dombóvár, Pe­CZ-s Trabant (fel­újított), 2 éves műsza­ki vizsgával eladó. Hencse, Kossuth L. út 76. (100608) tőfi u. 5. Telefon: 11-8«. (402522) 599-as Trabant Com­bi egyben vagy alkat­részenként eladó. Ka­posvár, Benedek Elek U. 9. (4475) 1980 májusáig érvé­nyes műszaki vizsgá­val eoi-es fehér Tra­bant Hycomat eladó, igényjogosultnak. Ki­utalást beszámítok. Érdeklődni: 17 óra után Somogyiadon a Lenin u. 15 c szám alatt, munkaidőben a 11-160 39-es kaposvári telefonon. Klein Já­nos. (4454) Műszaki vizsgás Trabant Lim. eladó. Kaposvár. Tóth Lajos u. 9. Gáts. v4456) Két és fél éves Tra­bant eladó. Nagykani­zsa, Attila u. 6.. I. lph. m. em. 3. Egyed. (192548) Skoda Octavia — 1979 szeptemberéig ér­vényes műszaki vizs­gával — eladó. Érdek­lődni: Kaposvár. Hon­véd u. 23.. X. em. 1. 16 óra után. Kis Bank. (102542) Kétéves Trabantot vénnek. Kaposvár, 11-234/32-es telefon. (102513) LAKÁS Elcserélném siófoki, Batthyány utca 35. -szám alatti egyszobás, összkomfortos tanácsi lakásomat (a gáz be­vezetése folyamatban vany siófoki kétszo­bás, tanácsi lakásért. Az értékkülönbözetet megegyezés szerint megtérítem. Érdeklőd­ni: Gara Bertalanná, Siófok, Batthyány u. 35. (485107) Nagykanizsán két- ' szobás, szövetkezeti lakás azonnali beköl­tözéssel eladó. Érdek­lődni levélben: Sió­fok. Kossuth Lajos u. 7. Koller. (70873) Székesfehérvárira vagy kaposvári kertes házrészre cserélném I (tulajdonjog-átválla­lás nélkül) kaposvári. | 2 és fel szobás, IV. emeleti, összkomfortos tanácsi lakásomat. Vá­laszokat: -Minden ér­dekel« jeligére, 102486. számra a hirdetőbe kérem. (102438) Eladó egyszooas. összkomfortos társas­házrész. Érdeklődni: Kaposvár. Virág u. 14.. n. em. 3. ajtó. Kiss. 18 óra utSn. (10252«) * Székesfehérvár«« levő kétszobás, oms- komfortos, gázfűtéses öröklakás sürgősen el­adó. OTP-átvállalással éa fizetési kedvez­ménnyel. No-uák Ká­roly ut 1., HL 15. Dél­után 4-tőL (155659) Budapesti tanácsi, egyszobás, komfor­tos lakásomat elcse­rélném kaposvári ugyanolyanért. Garay Lajo«, Budapest VU1., Kőris út 31-, m. em. 33. (102503) Kétszobás, összkom­fortos lakást keresek (ül. emeletig) Kapos­váron, a belvárosban. 2őö 900 készpénzzel + OTP-kölcsönátválla- lással. Ajánlatokat a 1025111. számra, a hir­detőbe kérek. (19M1B Másfélszobáa szö­vetkezeti lakás fizeté­si könnyítéssel eladó. Kaposvár. 48-as ifjú­ság útja 38.. I. lph. IV. em. 4. Telefon: 10-7&2 (100502) I----------------------------­E lcserélném Niklán levő falusi, új, nagy házamat (nagyon szép nagy telekkel) kisebb kaposváriért. Minden megoldás érdekel. Ér­deklődni: Szabó Sán­dor, Nikla, Hodashát. (192SOÖ) EGYÉB Eladó egy 2« literes tehén bikaborjúval. Kaposújlak, Kossuth u. 15. Kovács. (4487) Eladó egy tízhetes bika borjú és egy te­nyésztésre alkalmas üsző. Farkas Vendel, Kadarkút, Árpád u. 44. (102571) Bontásból származó épületfa eladó. Juta, Rákóczi u. 6. 002606) Egypárevezős csóna­kot veszek, ármegje­löléssel. László Imre, Taszar 31. ep. B. 1/3. (4434) Keveset használt, 600-as radiátorok el­adok. Kaposvár, Zöld­fa u. 5. (4477) 9 hónapus vemhes üsző eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 16. (Kallo-malom) (44«) Bécsi mechanikáé, pánceltőkés, kitűnő zongora eladó. Kapos­vár, Kanizsai u. 30., I. em. 1. (4473) Idomításra alkalmas, törzskönyvezett, 3 hó­napos magyarvizsla eladó. Keszthely, Hé­víz út 16. (400563) Gáztűzhely komplett fölszereléssel, olaj- kályha hordóval es egy kétlapos villany- rezsó eladó. Kaposvár, Szántó Imre kpz 3.r II. lph. II. em. 4, a. Ér­deklődni: mindennap 17 órától. (102Ô44) Eladó négyéves, hi­degvérű heréit ló. Ka­posvár, Sorház u. L (102556) Eladó 3x5 m-es, desz­kából készült felvonu­lási epület. Garázsnak is alkalmas. Cím : Mol­nár József, Balaton- boglár, Csalogány u. 27. (102562) Felicia négyszemé­lyes kém ping sátor új állapotban es egy gyermeksportkocsi öl­esem eladó. Érdeklőd­ni; munkaidőben a 11-336 96-os telefonon, utána a 15-462-esen. (102663) Fiatal, szopós csi­kót vennék. Major Já­nos, Kaposvár, Virág u. 10. (102564) 4x2 m-es felvonulási épület bontásra és 12 voltos tiristor eladó. Érdeklődni: vasárnap Balatonfenyves, Vö­rösmarty u. 129., hét­köznap Kaposvár, Lé­va köz 3. sz. alatt. Ko­csis. (102558) Betegnek való toló­kocsi — 4 kerekű — újszerű állapotban el­adó. Könczöl József, 8040 Csurgó, OTP-ud- var. (16160) Betonkeverőgépek készítését rövid határ­idővel vállalom. Bot- lik Ferenc. Balatonlel- le, Sallai u. 18. (50439) Matematikából és fi­zikából középiskolás tanulókat előkészítek a javítóvizsgára. Ér­deklődni : Kaposvár, Tóth Lajos u. 3. (Do­hánybolt.) (4449) Alig hasznait új tí­pusú gáztűzhely pa­lackkal. reduktorral eladó. Cím: Kaposvár, Dimitrov u. 52. (1024941 Tizennyolc muvele- tes hongkongi számo­lógép eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár. Kossuth tér 2., az emeleten. Halaaz. (102469) SBámjeéeéses lrvurc- ora «« nyugati színes televízió (áthangolás előtt) eteson eladó. Telefone Kaposvár, 15-235. ____________(102487) G ázrezsó palackkal és egy Lampart olaj­kályha eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Fü­redi u. 15D. B ép., fszt. 1. Du. fél 6 után. (102474) Weltmeister orgona szobaerősítővel eladó. Szabadi, Petőfi u. 44. __________________(10247Z) H uszonhat méhcsa­lád NB-lemeztetős kaptárban eladó. Nagyatád, Somogyszo- bi u. 3,________(102480) E ladó eoo db hasz­nált, szürke cement­lap — olcsón. Kapos­vár, Léva utca 27. _________________(102513) 120-as Lehel hűtő- szekrény új aggregá­torral — egyévi ga­ranciával — olcson el­adó. Kaposvár, Kini­zsi-tömb 4. ep., II. 3. Nagy. (102524) Emeletes, kétszobás faház nyaralónak el­adó. Pécs i. kerület, Baranyávár u. 18. (57043) Jó állapotban levő TT-modellvasút eladó. Kaposvár, Petőfi u. 62/a, l. em. 4. ____________ (102537) T ízhetes bikaborj ú eladó. Kaposkeresztúr, Kossuth L. u. 4. __________________(106536) H árom db ablak és egy szárnyasajtó el­adó. Kaposvár. Füredi U. 68. (102635) A Dombóvári Afész eladásra kínál 1 db UAZ 450 típusú, most műszaki vizsgázott te­hergépkocsit, valamint 1 db komplett UAZ- fülkét. Bővebb felvilá­gosítás: Dombóvári Afész, Hunyadi tér 7. (Mohai Attila szállí­tási előadó.) (18171) HÁZASSÁG Százötven nyolc cm magas, 33 éves, szőke, Kaposváron lakó szak­munkás (érettségizett, minden káros szenve­délytől mentes, kertes családi házzal, rende­zett anyagiakká1) ez­úton szeretne megis­merkedni hozzá illő, házias leánnyal — há­zasság céljából. Lehe­tőleg kézzel írott, fényképes leveleket -Együtt — egymásért« jeligére, a 108500. szám­ra, a kaposvári hirde­tőbe vár. (102500) BÚTOR Eladó egy 3 részes. világos szekrény — új állapotban. Vida, Ka- Dosvár, Hegyi u. I. ép. IV/2. Érdeklődni: 17 óra után. (102547) Eladó sötét hálószo­babútor és egy tuli­pános láda. Kaposvár. Brassó u. 48. (192660) Három beverő, 4 fo­tel, egy nagyméretű gyermekágy eladó. Károly, Kaposvár, Dé- si Huber István k<íz 6. (Volt Pázmány köz) (1Ö2485) Világos színű, űj szoba g am hóra eladó. Kaposvár, Damjanich u. 40., n. 1. (100520) Keveset használt, vi­lágos Rába szekrény­sor eladó. Kaposvár, Szegfű u. 31. (.102901) Július l-tői Siófo­kon külön bejáratú albérletet vagy lak­részt bérelnék — hosz- szabb időre. Ajánlato­kat a siófoki hirdető­be. (486106) Egyedülálló nyugdí­jas nő üres lakást bé­relne a megye terüle­tén, vagy magánon személy háztartásának vezetését vállalná la­kásért. Ajánlatokat a 4482. számra, a kiadó­ba. (4482) Külön bejáratú al­bérleti szoba kiadó Kaposvár, Kertész ut­ca 36. (10S550) Másfél- kétszobás la­kást bérelnék, megba­tározott időre. Ajánla­tokat a 10E489. számra, a hirdetőbe. (102439) Kiadó egy 18 kala­pácsos, eiklonos dará­ló és egy 500-as grenó új kövekkel. Érdek­lődni: Zalakomár, At­tila út 1. Kocsmár. Jé állapotban levő esztergapad eladó. Nagyberki, Vörös Had­sereg útja ». (10*575) Szivattyú, önf«4orívó D 113 hidrofor — Mi literes — össze« tarto­zékkal eladó. Príma, üzemképes állapotban. Balatonszemes, Mártí­rok útja 4. (lilái) ••«-a« magánjáén szalagfűrész elad”. Szűcs Zoltán, Miké, Kossuth u. If7. (4H46) mai műsor Csiky Gergely Színház: 17.30 és 20 órakor: ÓRl-előadás. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: EMBERI SORS. Este 7 órakor : A POFON (14). Szabad Ifjúság : du. 4. 6 és este r órakor : ÉJFÉLKOR INDUL ÜT J ARA A GYÖNYÖR (16). Dalios Ida mozi: du. 6 órakor: a NÉGY TESTŐR. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 óra­kor: LUCKY LADY (16). BALATONI MOZIK MŰSORA Balatonboglár: du. fél 6 órakor: AZ ÖTÖDIK PECSÉT (14). Este 8 órakor: A RIVÁLIS (14). Balaton­fenyves (fedett kertmozi) : este 8 órakor: MAGAMRA VÁLLALOM. Este 18 órakor: PÉNTEK, A BENNSZÜLÖTT. Balatonföldvár (kertmozi): este 8 órakor: DU- ROC, A KATONA. Balatonlelle (fedett kertmozi) : este 8 órakor : FEKETE GYÉMÁNTOK I—II. Ba­latonszárszó : este 8 órakor : A MAGAS SZŐKE FÉRFI VISSZA­TÉR. Balatonszemes (fedett kert­mozi) : este 8 órakor: SZABÁLY­TALAN SZABÁLYOS. Fonyód (fedett kertmozi): este 8 órakor: ROBIN HOOD NYILA. Siófok, te­remmozi: du. fél 6 és este fél 8 órakor.: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖ­VÜNK. Siófoki kertmozi: este 8 órakor: VIGYÁZAT, VADNYU­GAT! Zamárdi (fedett kert mozi) : este s órakor: ZORRO. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 16.35: Hat húron pendülünk . . . 16.38: Műsorismertetés. 17.90: Hí­rek. 17.06: Mindennapok a Fi- dzsi-szigeteken. 17.20: A nyelv vi­lága. 17.SO: Tévébörze. 18.00: Te­lesport. 18.26: Ipari kaleidoszkóp. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Álarcban. NDK-tévéfilmsorozat. 21.20: Rek­lámújság. 21.30: Most mutasd meg! 22.00: Kézben egy szív. Do­kumentumfilm. 22.30: Tv-híradó 3. 22.40—22.50: Tv-tükör. Budapest 2. 20.00 : Műsorismertetés. 20.01: Annak ellenére. Dokumentumfilm 20.30: Érdekek. 21.05: Arany Mok­ka nemzetközi kerékpáros pálya­verseny. jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló 17.45: Mérleg — pontos méréshez. 18.15: Homokóra. 20.90: Külpoli­tikai 20.50: A világ 1900-ban. Do­kumentumfilm. 22.10: Komolyzene. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 18.00: Tskolatévé. 10.3fl : Egy bolond Pá­rizsban. Filmvigjáték. 17.30: Ki­csinyek műsora. 18.00: Tv-kony- ha. 18.30: Mi. 1.9.00; Osztrák kepek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A/, aula. Tv-játék. 21.40: Az Emmingersek. Filmsorozat. 22.05: Hírek, sporthí­rek. KOSSUTH RADIO 4.26—7.50: Jó reggelt! 8.90: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjá­ból. 8.27: Mendelssohn: D-dúr szextett. 9.90: Katedra. 9.3«: Ope­rakórusok. 10.90: Hírek. lé.95; Ze­nevár. ie.20: Képesítés nélküli ne­velő vagyok. 10.36: Zenekari mu­zsika. 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy: egy érző lelkű hentesmes­ter kalandjai. 18.00: Déli krónika. 12.2«: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiákoktól. 14.02: Min­denki könyvtára. 14.32: Az élő népdal. 14.42: Bende Zsolt énekel. 15.00: Hírek. 15.10: Brahms: A-dur szonáta. 16.28: Ezeregy délután 16.5«: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Útközben. 16.96: Reklám. 16.10: Barlay Zsuzsa énekel. 16.27: Boross Jolán és Kiss Károly nó­tákat énekel. 17.00: Hírek. 17.97: A magunk érdekében — a ma­gunk védelmében. 17.32: A cir­kuszhercegnő. 18.16: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyvajánla­tunk. 18.28: Hallgatóink figyelmé­be. 18.30; Esti magazin. 19.15: A szerencse hintalova. IS.48: A Ma­gyar Rádió és Televízió szirhfo- nikus zenekarának hangversenye. Kb. 21.08: Hírek. Kb. 21.13: Régi magyar muzsika. 21.30: Háttérbe­szélgetés. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Világhírű elő­adóművészek lemezeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Ábrahám Pál operett­jeiből. 0.26: Himnusz. 8.30: Viz- jelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59 : A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Munkásdalíeldolgozások. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Zenés beszélgetés a budapesti Vadrózsa citerazenekar tagjaival! 8.50: Slágermüzeum. 9.30: Hírek. 9.33: Visszavarázsló. 10.00: Zenes műsor üdülőknek. 11.56: Gyerme­kek könyvespolca. 12.00: Nóták. 12.30: Hírek. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Mátyás Maria és Bódy József enekel. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Hírek. 13.33: Karai József kórus- muveiből. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Rádiónapló. 17.00: Klub . a sugárúton. 18.09: Görög regék. 18.19 : A Pénzügyőr- zenekar játszik. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panorama. Közben: 19.26 19.30: Jo estét, gyerekek! 19.56:' Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: Szökőár. Rádiójáték. 21.55: Népdalok, néptáncok. 22.30: Hí­rek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Tánczene — Leninből. Var­sóból. Bukarestből. Moszkvából és Szófiából. 24.00: Hírek. 0.10: Ide­gen nyelvű vízjelzöszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Zenekari muzsika. 16.00: Hívek. 16.03: Nagy magyar költők és a muzsika. 16.29: öt­órai tea. 17Í30 : Katedra. 18.00 : A világgazdaság hírei. 18.05: Verdi: Machbeth. 20.31: Emil Gilelsz es az Amadeus-vonósnégyes felvéte­leiből. 22.04 : Zenekari muzsika. 23.00/23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. Zenélő Dél-Dunán- túl. 17.30: Nyugdíjban, de nem tétlenül., 18.00: Dél-dunantúli hír­adó. 18.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Nemet nyelvű műsor. Somogy# iVefJqftj Ç

Next

/
Thumbnails
Contents