Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-10 / 108. szám

B I rOTTSÁGÁNAK LAPJA Koszorúzás a Szabadság parkban XXXIII. évfolyam 108. szám 1977. május 10., kedd Országos és nemzetközi tanácskozás, jubileumi ülésszak Siófokon Szövetkezeti jogászok országos munkaértekezlete Vasárnap délelőtt kezdte II. országos munkaértekezletét a Magyar Jogászszövetség szö­vetkezeti tagozata Siófokon a Motel étteremben. Dr. Magyar Árpád, 'a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke, a Magyar Jo­gászszövetség szövetkezeti jogász tagozatának elnöke kö­szöntötte a tanácskozás mint­egy ezer részvevőjét, majd dr. Korom Mihály, az, MSZMP Központi Bizottságának tagia. igazságügyminiszter előadása következett. Dr. Korom Mi­hály jogpolitikánk időszerű kérdéseit és a szövetkezeti jogtanácsosok feladatait, ele­mezte az új szövetkezeti tör­vénnyel kapcsolatban. A me­zőgazdasági szövetkezetek a népgazdaság és a társadalom rendszerében címmel dr. Cim­balmos Béla. a TOT főtitkára tartott előadást. Délután — | dr. Jókai Lorántnak, a Ma­gyar Jogászszövetség főtitká­rának elnökletével — a szö­vetkezeti jogi szabályozás to­vábbfejlesztésének alapkér­déseit dr. Nagy László tan­székvezető egyetemi tanár, a szövetkezeti szocialista tulaj­don fejlődésének főbb kérdé­seit pedig dr. Seres Imre tan­székvezető egyetemi tanár elő­adása alapján vitatták meg a részvevők. Tegnap szekcióüléseken folytatta munkáját az orszá­gos értekezlet. A mezőgazda- sági szövetkezetek jogtaná­csosai a Motel étteremben, il­letve a Dél-balatoni Kulturá­lis Központ színháztermében találkoztak, hogy meghallgas­sák és megvitassák dr. Dómé György né egyetemi docens A munkahelyi közösségek a szö­vetkezeti önkormányzat rendszerében, valamint dr. Veres József tanszékvezető egyetemi docens A mezőgaz­dasági szövetkezetek tagjainak munkaügyi helyzete című elő­adását. E tanácskozásokon dr. Molnár Imre. a KNEB elnök- helyettese. illetve dr. Nagy Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnökének helyettese elnökölt. Délután a mezőgazdasági szö­vetkezetek gazdasági tevé­kenységét és a szocialista gaz­dálkodó szervezetek együtt­működésének elvi kérdéseit elemezték. Az ipari szövetkezetek jog­tanácsosai a városi tanács nagytermében tanácskoztak délelőtt dr. Nagymarosi Mi- hályné, az OKISZ titkársága opál ló osztályának vezetője, délután pedig dr. Szilbereky Jenő, az igazságügyminiszter helyettese elnökletével. Né­meth Ferenc, az OKISZ el­nökhelyettese a szövetkezeti politika időszerű kérdéseiről szólt. dr. Tóth József, az OKISZ szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője pedig a munkahelyi tanácskozás he­lyéről. szerepéről a szövetke­zeti önkormányzatban, illetve a szövetkezeti önkormányzat egyéb szerveivel való kapcso­latáról. Dr. Katona András, a Csongrád megyei Ipari Szö­vetkezetek jogi irodájának ve­zetője A tagsági érdekkép­viselet és érdekvédelem sző- ! vetkezeti és szövetségi felada­tai címmel, dr. liadnai József, a Munkaügyi Minisztérium munkaügyi önálló osztályának vezetőhelyettese pedig az ipa­ri szövetkezeti tagok munka­ügyi helyzetéről tartott elő­adást. A fogyasztási szövetkezetek jogtanácsosai a fogyasztási szövetkezetek jogi szabályozá­sának új vonásait, az ellenőr­zési rendszert, valamint a ke­reskedelmi szabályozás idő­szerű kérdéseit vitatták meg. Ma folytatja és befejezi munkáját a Magyar Jogász­szövetség szövetkezeti jogász tagozatának II. országos ta­nácskozása. A nagyszabású rendezvény­nyel egy időben vasárnap az Európa-szálló halijában a Közgazdasági és Jogi Könyv­kiadó reprezentatív kiállítást nyitott, ahol legújabb kiadvá­nyait mutatja be. KGST­szekcióülés kezdődött Siófokon tegnap délután megkezdődött a KGST vízi­közlekedési szekciójának 31. ülésszaka, amelyen a szocia­lista államok — megfigyelő­ként pedig Jugoszlávia — képviselői jelentek meg. Az egy hétig tartó ülésszakot Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes nyitotta meg. Beszédében mél­tatta a KGST munkájának eddigi eredményeit, és szólt a feladatokról — különös tekin­tettel a korszerű vízi közleke­désre. A tagállamok képviselői dél­előtt látogatást tettek a vá­rosházán, ahol Tóth János, a siófoki pártbizottság első tit-, kára, valamint dr. Gáti Ist­ván tanácselnök fogadta őket. A szívélyes találkozón dr. Gá­ti István ismertette a Bala- ton-parti város történetét, je­lenét, gazdasági és kulturális eredményeit. A tanácskozás május 13-ig munkacsoportokban folytatja munkáját. Somogyi rüntgcnnapok Az ország minden részéből érkeztek radiológusok. asz- szisztensek és röntgentechni- kusok Siófokra a hagyomá­nyos somogyi röntgennapok­ra. amelyeket ezúttal a me­gyei kórház röntgenosztálva fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendeztek meg. Dr. Varga Levente megyei fő­orvos köszöntötte a részvevő­ket, s méltatta a rendezvény jelentőségét. Ezután dr. liier Ilia, a megyei kórház főorvo­sa ismertette a kaposvári kór­ház röntgenosztályának törté­netét. A megyei kórház 1907-ben vásárolta az első röntgenké­szüléket. Két évvel később dr. Potoczky Dezsőt, a kolozsvári kórbonctani intézet első ta­nársegédjét kinevezték a ka­posvári kórház kórbonctani osztályának vezetőjévé, s őt bízták meg a röntgenintézet megszervezésével. Távozása után 1923-ban dr. Szász Béla folytatta a munkát. 1937-ben létesült Kaposváron önálló röntgenosztály, dr. Füssl Emil vezetésével, akinek személyé­ben kitűnően képzett szakor­vost kapott a kórház. 1905-ig ő volt. az osztály vezetője, s 1937-től 1949-ig egyedül látta el a röntgenorvosi teendőket. 1949-től 1965-ig három orvos és hét asszisztens tevékenyke­dett az osztályon; ebben az időben öt tudományos közle­ményt jelentettek meg és tíz előadást tartottak. Jelenleg a főorvoson kívül hat orvos dolgozik itt (közülük öt szak­orvos) és 17 asszisztens. 1966- tól mostanáig 52 dolgozatot tettek közzé, és 83 tudomá­nyos előadást tartottak. A nemzetközi röntgenkongresz- szusokon, valamint más kül­földi és hazai rendezvényeken is jól szerepeltek a megye orvosai. Az utóbbi tíz évben öt ízben rendezték meg — je­lentős sikerrel — a dél-du­nántúli röntgennapokat. A radiológia rohamos fejlődése és a klinikai osztályok igényei megkövetellek az űj röntgen­vizsgálati módszerek beveze­tését. A kaposvári kórház az országban az elsők között szervezte meg az ojrvosi ügye­letet a röntgenosztályon. Néhány régi és új statiszti­kai adatot is ismertetett dr. Iliev Ilia. 1907-től 1924-ig 26 ezer röntgenvizsgálatot végez­tek, 1925-ben 1375-öt, 1976­ban pedig 139 328-at. A nagy sikerű előadáshoz sokan hozzászóltak, majd a következő előadók léptek do­bogóra: az előadásokat vetí­tett képekkel szemléltették. Ma folytatódik a jubileumi röntgennapok tudományos programja. Az ünnepélyes zá­rásra holnap keiül sor. A béke építőinek világközgyűlése Fokozni kell a harcot a leszerelésért A béke építőinek varsói világközgyűlése vasárnap és hétfőn kerekasztal-konferenciákon, fórumokon, regionális találkozókon és bizottságokban folytatta munkáját. A 9-es és a 10-es számú bizottság hétfőn befejezte munkáját, s el­fogadta a plénum elé terjesztendő jelentését. Vasárnap délelőtt kerékasz­tal-tanácskozásokon folytató­dott Varsóban a béke építői­nek világközgvúlése. A kül­döttségek képviselői a reggeli órákban látogatást tetteik az egykori »halálgyár«, az aus­chwitzi koncentrációs tábor múzeumában. A küldötteket elkísérte a konferencián dol­gozó mintegy 500 újságíró egy része is. Délután kerül sor a kontinentális tanácskozások­ra, valamint a 9-es és a 10-es bizottság ülésére. A fasizmus fölött aralott győzelem 32. évfordulójának előestéjén, vasárnap az egy­kori auschwitzi és birkenaui haláltábor békedemonstráció színhelye volt, s itt részt vett a varsói békefórum delegátu­sainak egy-egy csoportja is. A délelőtti órákban a békeme­net tagjai nagygyűlésen emlé­keztek meg a koncentrációs táborok több, mint 4 millió (Folytatás a 2. oldalon) Megemlékezés Budapesten Koszorúzási ünnepség a Gellérthegyen A fasizmus fölött aratott győzelem 32. évfordulója al­kalmából hétfőn koszorúzási „Elsősegély” a tábla szélén Kis ívben kanyarodik a traktor az új rendre, a gyor­san rezgő rotációs kasza azon­ban nem ereszkedik le a zsen­ge lucernaszárakhoz. Megáll a motor, s a traktorvezető rosszat sejtve száll ki a fül­kéből. Harmadik napja duny- nyog a gép az ádándi határ­ban. s ha közben nem erő­södik meg a szemerkélő eső. mára végeznek a lucerna ka­szálásával. A kényes szerszá­mot azonban időnként ellen­őrizni kell. Monostori Elemér traktoros már 11 éve ül a gép nyer­gében, van tehát tapasztalat bőven, s akkor sem jön za­varba. ha valamit épp javí­tani kell. Mint a mostani esetben. — Kiesett az egyik szegecs. Hoztam magammal egy másik kést is. ott van az út mellett, kicserélem. A nagy rázás miatt ez a hiba elég gyakran előfordul. — És ha a másikból is ki­esik majd a szegecs? — Van nálam szerszám, ak­kor kijavítom itt. a helyszí­nen. Csak hát az idő, is szá­mít; hamarabb végzek egy gyors- cserével. Hétköznapi eset. hogy mun­ka közben kell kijavítani va­lamilyen apró hibát. Talán említést sem érdemelne, ha nem példázná azt a megnö­vekedett felelősséget, amely egyre inkább jellemzi a me­zőgazdasági üzemek dolgozóit. Szerszámot javítani — ez nem feladata a traktorosnak, és ő mégsem várt a szerelő­re. Mert ha a várakozás miatt késve sikerül csak elvégeznie a munkát, ezt közvetve az egész gazdaság megérzi. Az apró kis javításokkal tehát órákat-napokat nyernek a kö­zös számára. És ez már pénz­ben is kifejezhető nyereség! Négy perc telt el, s a szer­számba került az új vágókés. Egy gyors próbaüzem, s mi­vel minden rendben működik, a vezető újra nyeregbe száll. Fölmordul a motor, és a fű­kasza suhogva lendül az új rendnek. Szemerkél az eső. már csak ezért is sietni kell. Ha sűrűbb lenne a zápor, földre fektetné a lucerna gyönge szárát, s meg kellene szakítani a mun­kát. Pedig már ném sok van hátra. ünnepség volt a Gellérthegyen, a felszabadulási emlékműnél. A szovjet és a magyar Him­nusz elhangzása után a Szov­jetunió magyarországi nagy­követsége nevében koszorút helyezett el V. J. Pavlov nagykövet. D. /. Oszadcsij ve­zérőrnagy, katonai és légügyi attasé. F. P. Bogdanov követ­tanácsos és V. V. Orosz nagy­követségi tanácsos. Az ideig­lenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoksága részéről F. F. Krivda vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka, F. K. Iscsenko altábornagy és V. Ny. Verjovkin-Rahajszkij altábornagy helyezett el ko­szorút. Velük együtt koszorú­zott J. A. Naumenko vezérez­redes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői fő­parancsnokának magyaror­szági képviselője. Elhelyezték a megemlékezés koszorúját az emlékmű talap­zatán az ideiglenesen hazánk­ban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport tábornokai­nak, főtisztjeinek és tisztjei­nek képviselői, s a kegyelet koszorújával borították az em­lékművet a magvarorszagi szovjet kolónia tagjai is. A koszorúzási ünnepség — amelyen jelen volt Farkas Mi­hály. a budapesti helyőrség parancsnoka, valamint a Kül­ügyminisztérium képviselői — az Internacionálé hangjaival ért véget. Ara: 80 fillér Harminckét esztendeje immár, hogy Európában elné­multak a fegyverek. A szovjethadsereg katonáinak tízezrei életük feláldozásával, vérük hullatásával kivívták Európa népei számára a sok éven át óhajtott békét, s legyőzték a népeket leigázni akaró német fasisztákat. Rájuk, az cgysze- v rü szovjet katonákra emlékeztek tegnap délelőtt Kaposvá­ron, a Szabadság parkban levő szovjet hősi emlékműnél az egykori katonatársak és hozzátartozóik, valamint néphad­seregünk katonái. A győzelem napja alkalmából megkoszo­rúzták azoknak a szovjet katonáknak az emlékművét, akik életüket áldozták a győzelemért, a békéért.

Next

/
Thumbnails
Contents