Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-08 / 107. szám
A hét három kérdése Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt elnöke és Enrico Berlinguer, a párt főtitkára csütörtökön Rómában találkozott Moro kereszténydemokrata pártelnökkel és Zaccagnini főtitkárral. Harminc év óta most első ízben tárgyal egymással a két nagy párt a kormány programjáról és tevékenységéről hivatalosan. Milyen esélyei vannak e tárgyalások sikeres kimenetelének? Zaire-ban a hét eleje óta nemcsak marokkói katonák, hanem egyiptomi pilóták is harcolnak Mobutu rezsimjének védelmében a shabai felkelők ellen. A nyugati nagyhatalmak szállítják Mobutunak a katonai segélyt is. Mi készteti a vezető tőkésországokat egységes akcióra és miért veszik igénybe egyes arab országok •»szolgálatait« is? Carter első külföldi útja elnöki minőségében Londonba vezetett, ahol e hét végén tőkés gazdasági csúcsértekezleten vesz részt, jövő héten pedig ugyanott NATO ülésen. Milyen célokkal és milyen esélyekkel érkezett az elnök európai szövetségesei körébe? Kommunisták az olasz kormányban? Itáliában hónapok óta tanúi vagyunk annak a nem éppen tipikus jelenségnek, hogy egy polgári kormány úgy tartja kézben az ország irányítását, Berlinguer hasznosnak és zitívnak minősitette. Egyiptomi pilóták Mobutu szolgálatában? il HÉT CÍMSZAVUKBAN Hétfő : Az Egyesült Államok szociális programot hirdetett az országnak. — Beiktatták Nyugat-Berlin új kormányzó polgármesterét, Dietrich Stobbet. Kedd: Vietnami—amerikai tárgyalások kezdődtek Párizsban. Szerda: Szovjet—etiópiai legmagasabb szintű tárgyalások kezdődtek Moszkvában. Csütörtök : Észak-írországban összeomlott a szélsőséges protestáns reakciósok politikai sztrájkja. — Az Olasz Kommunista Párt elnöke és főtitkára Rómában találkozott a kereszténydemokrata Párt elnökével és főtitkárával. Péntek: Varsóban több mint ezer küldött részvételével megkezdődött a békeépítők világközgyűlése. Szombat: Londonban megnyílt a vezető tőkésországok állam-, illetve kormányfőinek értekezlete. Búcsú Moszkvától. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke (balról), búcsúztatja az etióp vendéget a vnukovoi repülőtéren. Középen: Gromiko külügyminiszter. (TELEFOTO — TASZSZ — MTI — KS) Szadat elnök politikailag nagyon messzire ment el, ami kor vasárnap Alexandriában bejelentette, hétfőn pedig mai meg is valósította szándékát és pilótákat, meg más kiszolgáló személyzetet küldött Zaire-ba. Nehéz megítélni, hogy a shabai felkelők katonai esélyeit mennyire befolyásolja a egyiptomiak megjelenése a frontokon. Mindenesetre tény, hogy az egyiptomi légierő személyi állománya korábbi, az egyiptomi nemzet- biztonságot valóban érintő izraeli támadások idején sajnálatosan csekély harci értékűnek bizonyult. A politikai döntés azért vált ki világszerte meglehetősen heves reakciót, mert mutatja annak az útnak a kegyetlen logikáját, amelyre az egyiptomi elnök akkor lépett, amikor ellenséges hangokat kezdett hallatni a Szovjetunióval szemben, gyakorlatilag is eltávolodott e szövetségesétől és azt kezdte hirdetni, hogy a közel-keleti rendezés ütőkártyáinak 99 százaléka az amerikaiak kezében van. Mik a londoni remények? Szombat óta tárgyalóasztal körül ülnek a brit fővárosban az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, az NSZK, Franciaország, Olaszország és Japán vezetői, hogy kísérletet tegyenek a tőkésvilág alapvető gazdasági problémáiríak áttekintésére és szemügyre vegyék kölcsönösen elképzeléseiket: összeegyeztethetőek-e ezek olymódon, hogy közös gazdasági stratégiát alakítsanak ki. A világpolitika úgynevezett alapvető kérdéseinek új washingtoni rangsorolása a fejlett tőkés országok egymás j közötti viszonyának konszolidálását első helyre teszi, ezt követi a kapcsolatok tartós rendezése a harmadik világgal (az ő fogalmazásukban: a nyersanyagtermelőkkel). Csak a harmadik helyen szerepel a kelet—nyugati viszony fejlesztése. Noha a londoni napirenden a konjunkturális helyzet, nemzetköz^ pénzügyi intézkedések és hasonlók szerepelnek, nem lesz megkerülhető a nagy politikai elemzés sem. Feltehető, hogy e hétvége, majd a jövő kedden ugyancsak Londonban sorrakerülő NATO-tanácsko- zás után láthatóvá válik: módosítja-e Carter eddig mutatott külpoltikai stílusát, vagy kitart sokfélül bírált vonalvezetése mellett. Hajdú János p°- Carter—SchiriJt találkozó Nézeteltérések a londoni csúcson A vezető tőkés országok londoni csúcstalálkozójának első ülésén a világgazdaság helyzetéről volt szó. A kérdések három főbb témakör köré csoportosultak: egyrészt a munkanélküliség, másrészt az infláció, harmadrészt pedig a részvevő országok gazdasági fellendülésének feltételei szerepeltek az előtérben. Különösen az utolsó téma körül volt várható nézeteltérés : a részvevők egy része azt akarja elérni, hogy mindenekelőtt az NSZK, de Japán és az Egyesült Államok is adjon nagyobb ösztönzést saját gazdaságának, mert ez a többiekre is kihat és elősegítheti a recesszió megállítását és egy lassú gazdasági fejlődés megindítását. Schmidt bonni kancellár korábban határozottan ellenállt az ilyen nyomásnak, arra hivatkozva, hogy az erőszakolt gazdaság- fejlesztés az infláció nagymértékű fellendülését vonná maga után: A zárt ajtók mögött megtartott első tanácskozáson, amelyen az állam- és kormányfők ! mellett a külügyminiszterek és a pénzügyminiszterek is részt vettek, elmaradt a várt összecsapás e téren és a részvevők békülékenyebb hangot ütötte* meg. Callaghan angol miniszterelnök például külön kiemelte, hogy nem szabad senkivel szemben sem nyomással próbálkozni —- viszont jelezte, elvárja, hogy az érintettek ma guk hajtsák végre ki+űzöt* gazdaságfejlesztési .céljaik módosítását. Schmidt bonni kancellár vissant értesülések szerint rugalmasabban nyilatkozott a bonni együttműködés lehetőségeiről és hasonló volt a japán magatartás is. A délelőtti első ülés befejeztével a kormányfők munkaebéden vettek részt, majd megkezdték a második tanácskozást. A tanácskozást megelőzően Carter szombaton reggel külön találkozott Schmidt bonni kancellárral. Bár részleteket nem közöltek, Brzezins- ki, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a légkört »igen barátságosnak« minősítette és hasonlóan nyilatkozott a megbeszélésről távozóban Schmidt kancellár is. hogy minden érdemi lépése előtt konzultál a kommunista párttal. A munkásosztály pártja közvetve felelősséget vállal a fennálló rendszerért, tekintélyét és befolyását kölcsönzi olyan kevésbé népszerű intézkedésekhez, amelyek az ország gazdasági helyzetének a stabilizálását hivatott előmozdítani. E különös átmeneti állapot bevezetését egyfelől az indokolta, hogy a kommunisták nélkül Olaszországot kormányozni már nem lehet. Másfelől a NATO-tag Itáliára a gazdasági nyomásig, valójában zsarolásig terjedő nyomás nehezedett az utóbbi hónapokban annak megakadályozása végett, hogy az OKP elfoglal- hasa az őt megillető szerepet a kormányban. Az Olasz Kommunista Párt álláspontja világos. Reálpolitikai kompromisszum volt az a döntés, hogy a további fejleményeket előkészítendő, a párt belemegy a vázolt szereposztásba. De az OKP első perctől kezdve felelősséget és részvételt kér a tényleges kormány- hatalomban ama programja alapján, melynek neve »történelmi kompromisszum«. Az elmúlt hónapok tapasztalatai összességükben olyanok, hogy az OKP alapvető fordulatot tart szükségesnek: a kommunisták a keresztény- demokratákkal együtt óhajtanak kormányt alakítani. A csütörtöki tárgyalások az első állomást jelentik az efelé vezető úton. Az első találkozót 100 éve független Románia 1877. május 9-én nyerte vissza Románia állami függetlenségéi; ezen a napon mondta ki a nemzetgyűlés, hogy Románia teljesen elszakította azokat a szálakat, melyek az országot az oszmán birodalomhoz kötötték. A XIV—XV. században a török birodalom sorra leigázta a balkán-félsziget államait. A hódításnak áldozatul esett Albánia, Bulgária, Szerbia és Bizánc. A török csapatok elérték a Duna vonalát és a birodalom vazallusává tették a két dunai fejedelemséget, Havasalföldet és Moldvát. A két fejedelemség századokon át adót fizetett a török birodalomnak és gyakran esett áldozatul portyázó tatárok és törökök csapásainak, politikailag teljes függésben volt az isztambuli portától. A fejedelemségek helyzetén a XVIII. századtól kezdve Oroszországnak a török birodalom ellen viselt sorozatos háborúi változtattak. Ezeknek a hadjáratoknak az volt a céljuk, hogy visszaszorítsák az oszmán birodalmat, s hozzájuttassák Oroszországot a földközi-tengeri szabad kijárathoz. Fontos szerepet játszottak a szubjektív tényezők is — a balkáni népekkel közös vallás, illetve a szláv népekkel a nyelvi kötelékek. Az orosz katonai sikerek következtében az elnyomott népek és a va- zallusi sorba kényszerített fejedelemségek helyzete kedvezőbb lett. Az 1829-ben megkötött béke már jelentős mértékben kiterjesztette a dunai fejedelemségek autonómiáját. A mostani Románia területén felszámolták a török erődöket, létrehozhatták a íejedelemsé» gek saját fegyveres erőit. Megindult az országban a gazdasági fejlődés is. Románia teljes függetlensége az 1877-ben, a Balkán-krízis nyomán kirobbant orosz— török háború orosz sikere következtében valósulhatott meg. Ezt a háborút a cári Oroszország azután indította meg, hogy a törökök véres kegyetlenséggel elnyomták a bolgár nép 1875-i felkelését — gyermekek, asszonyok, férfiak tízezreit mészárolták le. A háború előkészületi időszakában megegyezés született Románia és Oroszország kormánya között: ennek értelmében az orosz csapatok szabadon átvonulhattak az országon és a román hatóságok értékes segítséget nyújtottak a hadműveletekhez. A román hadsereget (58 ezer katona, 190 ágyú) mozgósították és behívták a tartalékosokat is. E lépésre válaszul a dunai török erődök lőtték a román partokat. Április 29-én a két ország között beállt a hadiállapot. Május 9-én a bukaresti parlament ünnepélyesen kinyilvánította a fejedelemség teljes függetlenségét. A nagyhatalmak barátságtalanul fogadták Románia lépését, csupán Oroszország nyújtott sokoldalú segítséget. A háború alatt a román csapatok részt vettek a Bulgária területén folyó hadműveletekben. A békekötés után Románia teljes függetlensége nemzetközi elismerést kapott, s az ország önálló külpolitikája számára kedvezőbb lehetőségek nyíltak. Kommunista értékelés: Konzervatív hatalomátvétel fenveget Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága közleményben értékelte az angliai helyhatósági választások eredményét. A munkáspárt súlyos országos veresége a párt szerint a következőket jelenti : Egy Thatcher-féle konzervatív kormány hatalomra jutásának veszélye jelentősen megnőtt. Csaknem minden számottevő tanács a toryk kezébe került, akik el vannak szánva a társadalmi szolgaitatások még további megnyirbálására és az állami lakásépítés felszámolására. A pb leszögezi, hogy a munkáspárt vereségéért és a reakció erősödéséért a munkáspárti kormány "gazdasági és társadalmi politikája a felelős. »A munkáspárt feléledéséhez elengedhetetlen az új gazdasági stratégia. Az egész mozgalomnak egyesülnie kell egy új politika kivívására« —- hangzik a párt közleménye. Magyar vezeti távirata Csehszlovákia nemzeti ünnepe alkalmából DR. GUSTAV HUSAK ELVTÁRSNAK, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, DR. LUBOMIR STROUGAL ELVTÁRSNAK, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 'kormánya elnökének PRÁGA Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, valamint az egész magyar nép nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jó kívánságainkat küldjük Önöknek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri népeinek nemzeti ünnepük, Csehszlovákia felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából. A magyar nép őszinte rokonszenvvel és testvéri szolidaritással kíséri a szomszédos Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek munkáját. Elismeréssel adózik eredményeiknek, amelyeket kipróbált pártjuk vezetésével a politikai, a gazdasági és a kulturális élet területén, a fejlett szocialista társadalom építésében elértek. Nagyra értékeljük azt a következetes harcot, amelyet a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a szocialista közösség egységének erősítése, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása, az enyhülés irányzatának védelme érdekében folytat, és amellyel jelentősen hozzájárul a szocializmusért, a társadalmi haladásért világméretekben folytatott küzdelem sikeréhez. őszinte örömünkre szolgál, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és Csehszlovákia Kommunista Pártjának kapcsolatai szüntelenül bővülnek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. A Magyar Nép- köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek. testvéri barátsága és együttműködése töretlenül fejlődik, és egyaránt szolgálja országaink, népeink és az egész szocialista közösség érdekeit. Nemzeti ünnepünk alkalmából kívánunk Önöknek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri népeinek újabb sikereket a szocialista hazájuk további felvirágoztatásában, Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusa határozatainak valóra váltásában. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Az NDK nemzeti ünnepén Berlini tavasz Micsoda tavasz volt az a harminckét évvel ezelőtti május! Berlint még hetvenmil- lió köbméter (!) romhalmaz borította, de a város felett már ott lengett az a vörös zászló, amit Jegorov és Kan- tarija szovjet őrmesterek — sokmillió társukkal együtt — száz és száz halálon át hoztak el eddig és tűztek ki a fasiszta fenevad barlangja fölé. Az »Alex«, a berlini Alexander-Platz ma a világ egyik legszebb és legbékésebb tere. Gyönyörű házai között pihenő egyetemisták, ebédidős munkások fordítják arcukat a tavaszi Szikrázó ragyogás felé. Harminckét éve ebben a térségben zárta körül Zsukov és Konyev marsall két és félmillió katonája az immár halálra sebzett fasizmus fanatikus utóvédgárdáját. Az omladék alatt még tetemek hevertek, de az élők — akkor, a pince sötétsége után, még hunyorogva a szabadon áradó fényben — már sejtették, hogy. valami gyökeresen új kezdődhet ezen a meggyötört földön. Német földön a szovjet nép áldozata nyomán megszülethetett a Német Demokratikus Köztársaság, az első olyan német állam, amelyben testet ölt az ország .legnagyobb fiainak évszázados álma, amelyben a nép van hatalmon. Ebben az immár a világ vezető tíz ipari hatalma között helyet foglaló szocialista német államban a belpolitika alapja a nép legmagasabb rendű érdekeinek szolgálta, a külpolitikáé pedig az európai- és a világbéke, a haladás pozícióinak szüntelen erősítése. Nagy ünnepén szívből köszöntjük a testvéri Német Demokratikus Köztársaság népét és kívánjuk: haladjon tovább az eddigi impozáns ütemben a közös úton, közős nagy céljaink megvalósulása felé. Csehszlovákia ünnepén Van valami szép jelkép abban, hogy Csehszlovákia május 9-én, a Győzelem Napján ünnepli felszabadulása napját. Ez az egybeesés arra is emlékeztet: ez az ország volt az európai háború utolsó csatájának színhelye, ráadásul a megpróbáltatások — a nyugati hatalmak müncheni árulásának következtében — már a második világháború kitörése előtt megkezdődtek. 335 ezer csehszlovák férfi és nő, gyermek és aggastyán esett áldozatul a náci megszállók dühének. Ebben az országban van Terezin és Lidice, ennek az országnak a nagy szülötte, Julius Fucik írta feledhetetlen emberipolitikai végrendeletét: »Emberek, szerettelek Benneteket. Legyetek éberek!« Amikor 1945. május 9-e csodálatos hajnalán Rybalko marsall szovjet harckocsijai elérték a csehszlovák fővárost, már 1C00 barrikádon dúlt a harc a német fasiszták és a felszabadítókat cselekvőén váró prágaiak között Ez a nap a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban az alkotó emlékezésé. A harminckét éve ezer sebből vérző, halottait gyászoló ország ma a kontinens egyik vezető ipari hatalma, a béke és a munka földje. Bennünket, magyarokat nemcsak a múlt ezernyi szála fűz össze északi szomszédainkkal és barátainkkal, hanem a jelen és a jövő nagy feladatainak megvalósításához vezető közös út, eszméink közössége, a Varsói Szerződésben és a KGST-ben végzett nagyszerű közös munka is. Apró Antal, az országgyű-1 lés elnöke Alois Indrának, a szövetségi gyűlés elnökének küldött üdvözlő táviratot. I Ugyancsak táviratban üdvözölte az évforduló alkalmából testvérszervezetét, a Hazafias Népfront, a SZOT és a KISZ.