Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-06 / 105. szám
rCiLrd.(di Szcj'ktsztösÁcj- ! Garzó János, Rinyaújlak, Petőfi u. 4. sz. alatti lakos folyó éo április 2S-án megjelent panaszára az alábbiakat közöljük. A társadalombiztosításra vonatkozó rendelkezések szerint nem jár családi pótlék az után a gyermek után, akit iparitanuló-otthonban helyeztek el. A panaszost a családi pótlék nem illette meg. A jogtalanul fölvett ellátást attól lehet visszakövetelni, akinek az ellátás felvétele felróható. A munkáltató köteles megtéríteni a jogalap nélkül fölvett társadalombiztosítási ellátást, ha az ellátás jogalap nélküli megállapítása, illetőleg folyósítása az ő mulasztásának a következménye. Ebben a tekintetben a munkáltató mulasztását állapítottuk meg, és a megtérítésre az Unitech Ipari Szövetkezetét kötelezzük. A munkáltakénak nincs jogcíme ezt a kötelezettséget a dolgozóra visszahárítani. Wátkangi 3óeie£ h. igazgató. SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának Megyei Igazgatósága, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőségi Nem lehet tovább túrni azt az áldatlan állapotot, mely a Pázmány Péter utcában van. Több mint két hónapja gázcsöveket fektettek le itt, és a kidobált föld még mindig a járda szélén van, a gázcsövek nincsenek elföldelve. Az árok tele van gyúlékony szeméttel, félő, hogy egy eldobott égő cigaretta lángra lobbantja, és kész a baleset. Kérjük, hívják fel az illetékesek figyelmét a veszélyre. Tisztelettel: Qánaör 3iti>dn Kaposvár, Pázmány Péter u. J5. ■■ »‘A AZ MSZMP SOM a G V MEG VEI BIZOTT£AGAMAK LAPJA Tft&liA XXXIII. évfolyam, 105. szám. Péntek, 1977, május 6. Éneklő ifjúság Diákkórusok hangversenye Ifjúsági vetélkedők, pályázatok a VIT jegyében A KISZ KB legutóbbi ülésén a VIT-mozgalom történetének, a XI. VIT céljainak megismertetését fontos feladatként jelölte meg. A közeli hetekben-hónapokban színes, kulturális rendezvények, versenyre hívó pályázatok segítik elő a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség, a haladó ifjúság harcának jobb megismerését. Versenybe hívják az amatőr együtteseket, az irodalmi színpadokat, az énekkarokat, a kamarakórusokat, a folkegyüt- teseket és a néptáncegyütteseket. A fiataloktól olyan 10— 15 perces műsorösszeállításokat várnak, amelyek tartalmi és művészi megfogalmazásukban a VIT gondolatát fejezik ki. A KISZ KB dalpályázatot hirdet közös éneklésre is alkalmas ifjúsági művek komponálására. A fiatal képző- és iparművészek is versenyre kelnek: a VIT témáját dolgozzák fel festményeken, kisplasztikái, grafikai és kerámia műveken. Emléktárgyakat készítenek, s Másakkal végeztette el a munkát A nagy nyaralóépületek korszakában mindig akadnak olyanok, akik igyekszenek kihasználni a szakemberhiányt, s különböző, nem éppen »tiszta« vállalkozásokba kezedenek a gyors meggazdagodás, a nagy haszon reményében. Szerencsére kevesen »vihetik el szárazon«, többségük előbb- utóbb bíróság elé kerül. Ez lett a sorsa az 51 éves Sze- csey Ede siófoki kőműves kisiparosnak is. Szecsey három alkalmazottat foglalkoztatott, engedélye pedig földszintes házak építésére szólt. 1972 és 1976 között azonban elvállalta 15 kétszintes, több egységből álló társasüdülő felépítését, összesen 19 millió forintért. Természetesen ezt a nagy munkát egymaga nem győzhette, így másokkal végeztette el. Szecsey a szakipari munkák elvégzésével alvállalkozókat bízott meg. az általa foglalkoztatott munkásokat pedig az építőközösség nevére jelentette be. úgy tüntetve föl a dolgot, mintha a munkaadó maga az építőközösség lenne. A Siófoki Járásbíróság üzletszerűen, jelentős értékű árura elkövetett üzérkedés bűntettében találta bűnösnek a siófoki kőművest, és ezért 1 évi és 6 hónapi szabadság- vesztésre ítélte, 5 évre cltil- tóttá a közügyek gyakorlásá tói, és 50 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyész *rülvo6bításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, díjnyertes munkáikat hazai kiállításon is bemutatják. A következő hónapokban az ifjúsági klubokban, a különböző művészeti műhelyekben megsokasodnak a szolidáritási műsorok. A fővárosi és a vidéki színházak, művészeti főiskolák fiataljaitól azt várják: állítsanak össze a VIT gondolatát kifejező vonzó műsorokat, amelyek művészi megfogalmazásban tükrözik az ifjúság nemeztközi szolidaritását, megismertetik más népek haladó fiatal művészeinek alkotásait. Bizonyára több tízezer fiatal vállalkozik majd az ősszel kezdődő politikai, kulturális és sportkövetelményekkel egyaránt megtűzdelt VIT-vetél- kedőre. Ünneplőbe öltözött gyermekek töltötték meg tegnap délután a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium auláját. Az Éneklő Ifjúság-mozgalom második fordulójának hangvei senyét rendezték meg itt. amelyről a Magyar Rádió felvételt készített. A hangulatos rendezvényen kilenc általános iskolai énekkar vett részt. A megyeszékhelyet a Krénusz János; a II. Rákóczi Ferenc, a Gárdonyi Géza. a Zrínyi Ilona, a Hámán Kató és a Tóth Lajos iskola kórusai képviselték, a vidéket a csurgói I. számú és a balatonboglári általános iskola énekkara. A változatos műsorösszeállítás — mint azt már sok hasonló rendezvényen megszokhattuk — a felkészítő pedagógusok odaadó munkáját dicséri. Feltétlenül elismerésre méltó, hogy a választott darabok többségét magyar népdalok vagy Kodály Zoltán és Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai alkották, de nem hiányoztak a műsorból az eredeti magyar művek — Farkas Ferenc, Maros Rudolf, Karai József, Lendvay Kamilló, Várnai Ferenc és mások — dalai sem Örömmel hallottunk reneszánsz és barokk kórusművé- ket is. Sajnálatos módon a programból ezúttal is hiányoztak a romantikus szerzők énekkari művei; ezt az irányzatot csupán egy Schubert-dal képviselte. A legigényesebb fölvételeket rövid időn belül a Magyar Rádió is sugározza. Azok az énekkarok, melyeknek legalább három felvételét a helyi zsűri magas pontszámmal jutalmazza, a második fordulóba — a területi döntőbe — jutnak. Ezt ősszel rendezik meg, szintén Kaposváron, Somogy, Tolna és Baranya legjobb iskolai énekkarainak részvételével. Tv-jegyzet Ember küzdj... Fordított utat jár be Kabóca embertársunk, mint Madách remekének Ádámja. Áz ember tragédiájának a paródiája lenne Feleki László Isten veled, atomkor! című tévészatírája? Karinthy Frigyes óta tudjuk, hogy a paródia legalább olyan miLevélváltás »Köszönjük' a Jedlik és a Latinca szocialista brigádnak, hogy óvodánk állandó patro- nálására vállalkoztak. Élve felajánlásukkal, nyomban megkérjük őket, hogy hintáink javítását, karbantartását végezzék el. s ha lehet, az udvari játékokat kis kapák készítésével egészítsék ki.« Kivonatosan ilyen tartalmú levél érkezett nemrég a csokonyavi- I sontai gépjavító társuláshoz. Ezüst-parti fiirdősők Hangos már a siófoki Ezüstpart az üdülővendégek jókedvétől. Május 4-e óta »nyaralnak« itt, ÿ az első meleg napon sokan megfürödtek már a Balatonban. A SZOT Cse- pel-üdülő nyári épületeiben foglalják el helyüket a szak- szervezet beutaltjai. Elkészültek a szántódi Rév-üdülő felújítási munkáival az építők, itt 78 vendégnek lesz helye május 13-tól. A felújítás mintegy 5 millió forintba kerül. A SZOT Dél-balatoni Igazgatósága 6 millió forintot költött új bútorokra, szőnyegekre a felkészülés során. Május 12- től, illetve 13-tól a déli part szinte valamennyi SZOT-üdü- lője megnyitja kapuit a vendégek előtt. Az előzmény annyi volt, hogy a társulás évek óta szép sikereket elért tíz szocialista brigádja ez évtől még 'hathatósabb és szervezettebb támogatást kívánt adni á község intézményeinek, szerveinek. Ezért is határoztak úgy, hogy két-két brigád állandó patro- nálója lesz egy-egy intézménynek. Az általános iskola a Hámán Kató és az Április 4., az óvoda a már említett Jedlik és Latinca, a sportkör a Ságvári és a Rákóczi, a könyvtár a November 7. és a Kossuth, a tanács pedig a Béke és a Surányi Endre brigádtól kapott levelet, felajánlva mindenkori segítségüket, támogatásukat. A válaszlevelek most sorra érkeznek, feladatokat, új célokat adva a tenni akaró közösségeknek A levélváltás a szocialista közösségek egyik szép vonásának erősödéséről beszél. V. M. A gyöngyös attalai főkötő, az ecsenyi svábkendő, a so- mogyhárshegyi viselet talán a legmegkapóbb az egyik oldalon a sokféle öltözék közül. A másik oldalon pedig azokat a szerszámokat. ügyes-okos eszközöket láthatják az érdeklődők. amelyekkel nemcsak a ruhákat, hanem az anyagukat is készítették a most tanulók hajdani mester elődei. A fonal kikészítésére szolgáló több száz éves íaeszkö- zöket is bemutatják. A kiállíHázi múzeum tás talán legérdekesebb darabja az a kicsi varrógép, amelyet valamikor még kézzel kellett hajtani. Beleolvashatunk olyan szabászati tankönyvbe is. amelyet száz évvel ezelőtt nyomtattak. Kaposváron, az 512. számú Ipari Szakmunkásképző Iskolában a textilipari tanulók egyéves gyűjtőmunkája eredményeként a napokban megnyitották a házi ruhaipari múzeumot. Ez nemcsak érdekes és szép, hanem hasznos is. Hasznos a szakma tanulásában éppúgy, mint annak tanításában. Riegler Gyula és felesége, az iskola két ruhaipari mérnöke és műszaki tanára irányította a gyűjtést. Bíznak a gyerekek további lelkesedésében, és a házi múzeum további bővítését, fejlesztését tervezik. watÊÊam,y ^ vés műfaj, mint a kigúnyolt alapmű. Ez a tévészatíra viszont »félkézzel« készített paródia. Tény. hogy a »gyorsuló idő« utasai, jómagunk csendesebb korokba vágyunk. Kabóca emberkollégánkkal beteljesedik az óhaj. Egy, a tévéíilmekben elszaporodni kezdő jósnő varázsitala a másvilágra, akarom írni : a régebbi korokba röpíti. Csakhogy ez a szerencsétlen jól kifogja! Mindig parázsra lép: a kiválasztódás kérlelhetetlen törvénye lesz érvényes rá, s ő hull el »selejtként«. Hiába kapálódzik kézzel-lábbal, hiába igyekszik a történelmet a tapasztalatok birtokában »jobb belátásra« bírni — a végeredmény mindig ugyanaz. Így jut el a történelmi koroknál is messzebbre az időben : a földtörténeti korokig. Majd — ugyancsak Az ember tragédiájára kacsintván — Éva napkorongban ragyogó arca felé indul, hogy újra nemzze az emberiséget, vállalva az utat. Voltaképpen, nem kínált rossz utat Feleki alapműve, mely könyvformában is megjelent. Ám a tévéváltozat slamposra és vázlatosra sikerült. s epben része van magának az írónak is, aki kép ernyőre dolgozta regényét. Bán Róbert rendező sem tudott mindig elmélyülni egy- egy korban, s ez szinte kínossá vált Kabóca majommá lényegülésének környezetábrázolásában. Garas Dezső és a többiek inkább csak. élő illusztrációi voltak az eredeti műnek. L. L. Adatfelvétel és -feldolgozás Ismét két kiadványt jelentetett meg a Központi Statisztikai Hivatal. Az egyik címe: Az adatfelvétel és -feldolgozás összefoglaló ismertetése. Ez a kötet az 1970-es népszámlálást követő kiadványok 31. munkája, s mint á címében is jelzik: összegezést tartalmaz. A népszámlálás módszereiről kapunk képet segítségével : végighaladhatunk az előkészítés időszakán, s a program kialakítását is megismerhetjük a kötetből. Az összeírási művelet lebonyolítása és az adatfeldolgozás kézi, gépi műveleteinek tudnivalóiba avatja be az érdeklődőt a 31. kiadvány. Szintén most jelent meg — a negyedéves statisztikai közlemények sorozatában — a Belkereskedelmi és idegenforgalmi adatok című összegezés, mely a múlt év utolsó negyedének mutatószámait tartalmazza. Az áruforgalom és -készlet adatai mellett az árucsoportok forgalomalakulása, az árak alakulása is szerepel a könyvben. Megyénkénti bontásban kap képet az olvasó a tématerületről. Külön rész foglalkozik az idegenforgalom helyzetével. Szomorú — Pincér, a levesemben egy döglött légy úszik! — Szomorú dolog ez uram! Sajnos a legyek nagyon nehezen viselik el a főzést! Alkalom — Fülsiketítő szirénázó« közepette két tűzoltóautó robog végig a városon. Az ivóban egy férfi sietve felkapja a kabátját és oda- szói a csaposnalt : — Valahol tűz van, rohannom kell! — ön a tűzoltóknál dolgozik, uram? —kérdi a csapos. — Én nem, de a barátnőm férje igen! Felvilágosítás Rösneréknél cseng a telefon. A rendőrségről telefonálnak: »Bejelentést kaptunk, hogy a felesége eltűnt.«. — Lehetséges — válaszolja Rösner —, de nem tőlem ! Szülészeten A leendő apa idegesen járkál fel-alá a szülészet folyosóján. Végül megjelenik az ápolónő, karján három bébivel. — Micsoda remek kiszolgálás! — ragyok az ifjú apa. — A középsőt választanám! Üzlet Egymás mellett legel egy teve és egy tehén. A teve megszólal: — Figyelj ide komám, nyissunk ketten egy tejbárt. — Remek ötlet — válaszolja a tehén —, de hogy képzeled el? — Rendkívül egyszerű : te adod a tejet, én a bárszéket. Változás A férj évek óta a következő életmódot folytatja: hazajön a hivatalból, elolvassa az újságot, vacsorázik, megiszik egy üveg sört, nézi a televíziót, majd aludni tér. Ez a »változatos« életmód végül is- a feleség idegeire megy. Egy este fekete melltartót, fekete harisnyatartót, fekete bugyit és fekete harisnyát vesz fel, majd gyászos arccal végigdől az ágyon. A férj felnéz az újságból és megkérdezi : — Történt valami az anyáddal? Varázserő A mérkőzés befejezése után az újságíró ezzel a kérdéssel fordul áz egyik ökölvívóhoz : — Hisz ön az amulettek varázserej ében ? — Hiszek, különben nem . tennék a kesztyűmbe szerencsepatkót. Ssms&BspfaP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: IMII. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár* postafiók 31 Telefon: 11-51«. Felelős kiadó Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünfc meg és nem küldünk visszat Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi Index: 25 967. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomda, ipari Vállalat kaposvári územébea, Kaposvár. Május 1. u. 101% Felelős vezető : Farkas Béla. igazgató