Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-27 / 123. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. E G Y E S 0 L J ET E K I Ara: 60 fillér A Z M S Z M P SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 123. szám 1977. május 27., péntek #• Ünnepi könyvhét Nem titok: ez elmúlt hetekben jócskán halmozódtak könyvek a »put alatt-« a boltokban. Kandi szemmel igyekeztünk kilesni a csomagok tartalmát. A mai nappal kezdődő egyhetes könyvszemle a kiadói újdonságokat mutatja be, köztük olyanokat, melyek hagyományosan megjelenő kötetek. Ahogy, József Atilla születésnapját ünnepi vetskoszorú- val köszöntik több mint egy évtizede a magyar líra reprezentánsai, úgy a könyv ünnepére is készülnek antológiák, amelyek összefoglaló igénnyel csillogtatják meg a mai novella-, dráma- és ri- porttermes legjavát. Így állt össze kötette a napi aktualitáson túlmutató riportokból az frószemmel, a novellákból a Körkép, a bemutatott színpadi müvek között válogatva a Rivalda. Az ünnepi könyvhéten megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a mai magyar irodalom alkotásait, hiszen a szívünk szerint valót az anyanyelvűnkön íródott művek fogalmazzák meg igazán. Az olvasónak azonban tágabb horizontot ígér a könyvhét a tájékozódásban. A könyvkiadás nyitott szemmel figyeli a szocialista országok irodalmát, a jelentős müveket időben igyekeznek lefordítani, hogy a nyitóit könyv lapjai minél előbb elevenedjenek meg a mi szemünk előtt is. A tavalyi könyvtermés a számok nyelvén is beszédesen mulatja. hogy minden évben gazdagodik szellemi kincstárunk. Aligha van olyan ország. melynek irodalmára ne figyelnénk. Tavaly, kerek- v.'. kínban nyolcezernégyszáz kötet könyv csaknem kilenc- venmlllió példányban Jelent meg Magyarországon. Ennek cgyharmada tankönyv, másik része szépirodalom — beleértve a gyermek- és ifjúsági könyveket is —, s e rengeteg könyvnek ugyancsak egyharmadnyi része tudományos, ismeretterjesztő mű. A könyvhét a könyvterjesztőd ünnepe is. Ma Marcaliban tartják a szövetkezeti könyv .'erjesztés országos megnyitóját. A nagyközségből várossá fejlődött tele- * ülés mindig is ismert volt a jó könyvpropagandáról és c'en jártak a terjesztésben. V városi rangon kívül ezért i> tartják most Itt a megnyitót. Itt és a megye más városaiban is uteai könyváru- sítá&t rendeznek, a sátraknál rögtönzött író—olvasó találkozók mélyítik el a kapcsolatot a szerzők. Illetve a művek és az olvasók között, lesznek szervezett találkozók is. amelyek a pillanat emlékénél, öröménél többet ígérnek: bepillantást engednek az alkotó műhelyébe, élményvilágába és velünk megosztott gondolataiba. A könyvtárakon kívül művelődési házak, illemek adnak otthont ezeknek a rendezvényeknek. kapcsolatot teremtve az olvasók széles táborával. A Icgfialalabbakra Is gondoltak, a gyermeknap öröme bizonyára sokaknak egy-egy új könyv lesz. Hagyomány Somogybán, hogy az ünnepi könyvhéten » könyvtárhálózat új intézményét egy időben avatják. Az. idén — május 28-án — lukén vádnak erre az ünnepre. A községben megújult a könyvtár. Az olvasás öröme most ünnepi, de minden új találkozás. mely mű és befogadó között létrejön, további pi- w*bellis napokat ígér. Ax Osztrák Köztársaság elnöke a Dunakanyarban Rudolf Kirchschläger látogatása a MOM-ban Dr. Rudolf Kirchschläger és [ felesége, valamint kísérete j tegnap délelőtt a Dunakanyar ! nevezetességeivel ismerkedett. 1 Szentendrén Marosvölgyi Lajos, a városi tanacs elnöke ; fogadta a vendégeket, akik | megtekintették Kovács Margit keramikus művész állandó kiállítását. Innen Esztergomba látogattak, ahol a bazilikát és a keresztény múzeumot keresték fel. A székesegyház bejáratánál dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek fogadta a vendégeket. A déli órákban Esztergomból visszatértek Budapestre. Visagrádrúl a Hunyadi moto- roshaión tették meg az utat. Dr. Rudolf Kire Irsch Jäger, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke és kísérete csütörtökön délután ellátogatott a Magyar Optikai Művekbe. Az osztrák vendégekkel együtt részt vett a látogatáson Losoncai Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Rácz Pál külügyi államtitkár, Gácsi Miklós kohó- és gépipari állam titkár, Nagy János külügyminiszter-helyettes és dr. Nagy Lajos, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete is. Posch Gyula, a MOM vezérigazgatója tájékoztatta a vendégeket a nagy múltú gyár történetéről, fejlődéséről, tévéVéget ért a külügyminiszteri bizottság moszkvai ülése Közös közlemény a tanácskozásról Csütörtökön Moszkvában befejeződött a Varsói Szerződés szervezete külügyminiszteri bizottságának első ülése. A bizottság kétnapos tanácskozásán az európai biztonsági konferencia záróokmányának megvalósításával, a belgrádi találkozó előkészítésével ösz- szefüggö kérdéseket vizsgálták meg. Ugyancsak csütörtökön I^eonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára találkozott a Varsói Szerződés tagországainak külügyminisztereivel. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a bizottság zárómegbeszélése előtt villás- reggelit adott a tanácskozás részvevőinek tiszteletére. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott .fogadáson jelen volt a szovjet kormány több tagja, az SZKP KB és a külügyminisztérium több magas rangú tisztségviselője. Andrej Gromiko és Petr , Mladenov bolgár külügyminiszter mondott pohárköszöntőt. Bezárta kapuit a budapesti nemzetközi vásár Bíró József nyilatkozata kenységéről. A 8000 dolgozót foglalkoztató nagyüzem termékeinek mintegy 65 százalékát exportálja. Gyártmánj'ai közül a legnagyobb arányt — mintegy 30 százalékot — a számítástechnika képviseli. A MOM eleven kapcsolatot tart osztrák partnerekkel, köztük a bécsi, a grazi műszaki egyetem geodéziai tanszékével, a leobeni bányáméraölti egyetemmel. Az optikai eszközök gyártásához különféle szerszámokat importál Ausztriából. A tájékoztatót üzemlátogatás követte, majd az osztrák államfő további sikereket kívánva vett búcsút a vendéglátóktól. Aratási előkészületek 1100 hektárnyi terület learat ása vár arra a hat kombájnra. amelyek felkészítését a n apókban kezdték meg a nagybajomi I-enln Termelőszövetk ezetben. Nem üres a kincstár A gyakorlóterep: az üzem Megalakult tegnap délelőtt az MTESZ Siófoki Intéző Bizottsága. Az alakuló ülést dr. Exner Zoltán, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője, az MTESZ Somogy megyei Szervezetének alelnöke nyitotta meg, s köszöntötte a tanácskozás részvevőit. Tóth János, a siófoki pártbizottság első titkára tartott előadást az MTESZ helyi munkájáról, eddigi eredményeiről. Méltatta a mintegy négyszáz szakemijert foglalkoztató hat helyi tagegyesület külön-külön is jelentős szellemi erőt összefogó, s hasznosító tevékenységét, és kifejezte azt a reményét, hogy a megalakuló intéző bizottság koordináló munkássága révén javul a csoportok közötti együttműködés. Az MTESZ siófoki intéző bizottsága megalakulásának leglényegesebb célja.. hogy a városban és a környékén működő csoportok közelebb kerüljenek egymáshoz, s egyséCsütörtökön, a BNV utolsó napján egész nap a nagyközönség látogathatta a kőbányai vásárvárost. A mostani BNV a »legek-« vására voit. Most állított ki a legtöbb cég, J hazánkkal együtt 29 ország és ' Nyugat-Beriin több mint 1300 vállalata, a legnagyobb kiállítási területen. A legtöbb érdeklődő is most kereste fel a BNV-t, összesen több mint 650 ezer látogatója volt a vásár- naiv. Bíró József külkereskedelmi miniszter a BNV zárónapján nyilatkozott az MTI munkatársának az idei tavaszi budapesti nemzetközi vásár tapasztalatairól. — Mindenekelőtt azt emelném ki — mondotta —. hogy az idén — jelentőségének megfelelően — hangsúlyozottan nagyobb teret kapott a szocialista országok gazdaság’ integrációja. közös eredményeink bemutatása. A KGST komplex programja alapján, a szakosítások, a kooperációk révén iparunk árulistája új produktumokkal gazdagodott ami azt is kifejezi, hogy iparunk előrehaladása meggyorsult. Néhány évvel ezelőtt a BNV-n még csak terveink között szólhattunk az önálló magyar kibenwtikai iparról, s ma csaknem tucatnyi vállalatunk — köitük olyan rangos cégek, min a Videoton, az Orion, a Te eiongyár — magas színvonalon állítja elő az egységes számítástechnikai rendszerhez kapcsolódó komputereket, <. minden piacon helytálló kiegészítő egységeket. — Kohó- Is gépiparunk, nehéziparunk ; 1 nagyszabású lépésváltás id< szakát éli. A feladatok renc kívül Összetettek. Magas szint onalon, igényesen termelni, m ïgfelelni a világpiac nevek* ő követelményeinek is kizár >lag úgy lehet, lia bővítjük kü kereskedelmi forgalmunkat, elmélyítjük részvételünket a nemzetközi munkamegosztás >an, s ipari termelésünket mind több területen kapcsol uk össze KGST- beli partnerünk programjával. E jelentős folyamatnak itt a vásáron is tanúi lehettünk. Egész sor n agyar külkereskedelmi válla at írt alá értékes kereskede! m i megállapodásokat külföldi partnerével Ugyanakkor figyelembe kell venni azt i s. hogy a nagy nemzetközi ipari kiállítások, árumintává« árok ma már nem szükségszerűen helyszínei a közvetlen üzietko léseknek. Az export- és importszerződéseket alapos piackutatások, gazdaságossági számítások előzik meg. A BNV ebből a szempontból is megfelel a várakozásoknak. A negyedik alkalommal szakosítva megrendezett vásár fontos és sikeres fóruma lett mindazoknak, akik tájékozódni, majd később vásárolni, illetve eladni akarnak. — Minket természetesen mostanában mind gyakrabban foglalkoztat a kérdés : vajon a magyar vállalatok termékei számíthatnak-e a nemzetközi üzleti körök érdeklődésére? Magas mércével mértünk itt a vásáron is, hiszen most sem feledtük, hogy népgazdasá- ! gunk alapvető törekvése a ; konvertibilis devizában elszá- I mólt export számottevő fokozása. Külkereskedelmi mérlegünk egyensúlya megköveteli, ; hogy minél több árunk találjon hosszú távon a tőkés piacokon is vevőre. A budapesti nemzetköz I vásár ebben az esztendőben is j jó példázza Magyarország törekvését: fejleszteni kívánjuk kapcsolatainkat a világ mitl- • den allamâvai. ges elvek alapján végezzék munkájukat. Az is a fontos feladatok közé tartozik — hangsúlyozta Tóth János —, hogy a szervezetben még nem tevékenykedő, de az üzemekben, termelőszövetkezetekben, vállalatoknál eredményesen dolgozó műszaki és agrárértelmiséget is vonják be az MTESZ szellemi áramkörébe. Az intéző bizottságtól azt várja a kor (amelyben a társadalmi forradalmakkal kibontakozott a tudományos-technikai forradalom is), hogy a lehető leghatékonyabban segítse a tagszervezetekben levő erők teljes kihasználását, a szellemi tartalékok feltárását, az új eredmények gyors megismerését, alkalmazását a gyakorlatban. Mert a tudomány nem önmagától, hanem mindenekelőtt az emberi munka révén válik termelőerővé. Dr. Kovács Sándor, az MTESZ főtitkára előadásában az intéző bizottságok feladatait ismertette. Kultúrtörténeti példákra hivatkozva megállapította, hogy népünk szellemi kincstára ma sem szerényebb, mint a bolyaiak, jedlik anyósok, az eötvös lorándok korában volt, s kicsi, nyersanyag- szegény ország lévén, szellemi kapacitásunkkal vehetjük fel a versenyt az anyagi adottságaikat tekintve gazdagabb népekkel. Szigeti János, a DED ASZ siófoki üzemigazgatója, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportjának elnöke ismertette a tagegyesületek — a Gépipari Tudományos Egyesület tahi szervezete, a Híradástechnikai Tudományos Egyesület, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Magyar Hidrológiai Társaság, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi csoportjai — szervezeti felépítéseit, munkamódszereit. Ezután az ülés részvevői megválasztották az intéző bizottságot, amelynek elnöke Füredi Gyula gépészmérnök, a MAHART Balatoni Üzemigazgatóságának vezetője lett. Délután az MTESZ Somogy megyei Szervezetének elnöksége ülést tartott a Beloian- ' nisz hajó fedélzetén. Megérdemelt jutalom Cnnepi tanácsülés Daránkban Tegnap délután — noha az elvégzett munkáról és a feladatokról tárgyaltak — Ünnepi hangulata volt Darányban a községi kultúrház klubjában tartott tanácsülésnek. Itt adták át ugyanis a településfejlesztési verseny harmadik kategóriájába tartozó községek első helyezettjének a megyei tanács jutalmát: 300 000 forintot és az erről szoló oklevelet. Dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára, amikor a jutalmat és az oklevelet átadta dr. Kozma Ákos tanácselnöknek, elismeréssel szólt a darányi székhely, valamint a társközségekben lakók felelősségérzetéről, lakóhelyük szépítése, gazdagítása, fejlesztése érdekében végzétt társadalmi munkáról. Elismerése, köszöneté szólt a barcsi Vörös Csillag Tsz- nek. s a tanácsülésen résztvevő Losonazi Mihály elnököt arra kéne: tolmácsolja ezt a termelőszövetkezet szocialista brigádjainak is. Hangsúlyozta: az itt végzett társadalmi munka értéke jóval meghaladta n megyei átlagot, s ezzel érték el a darányiak az elsőséget. Ugyancsak köszöntötte és, elismeréssel beszélt a darányiak társadalmi munkájáról Szita Ferenc, a Hazafias Népfront megyei bizottságának - nökhelyéttese, aki arra kérte a községek lakóit, hogy a jövőben is végezzenek hasonló munkát. Néhány évvel ezelőtt Darányiban az egy lakósra jutó társadalmi munka értéke c r : 53 forint) volt egy esztendőben, ez a múlt évben ennek többszöröse. Járdák és utak épültek, szépültek a parkok, sportpálya készült az iskolához. Fiatalok és felnőttek, s velük a barcsi Vörös Csillag Tsz szocialista brigádjai szorgoskodtak Darány, Kastély-ős-' domtoó, Drávagárdony, István- di és Drávatamásl fejlesztéséért. E jutalmat is a közösséget gazdagító célok megvalósítására fordítják: művelődési házat korszerűsítenek, klubkönyvtárat alakítanak. S ezen a tanácsülésen is, meg az azt követő beszélgetésen is kifejezték véleményüket a tanácstagok: a jövőben még többet tesznek a lakosság mozgósítására a társadalmi munkavégzés érdekében s a végrehajtásban is ők mutatnak majd példák Délután a szovjet külügyminisztérium Alekszej Tolsztoj utcai vendégházában tartották meg a külügyminiszteri bizottság ülésének zárómegbeszélését, s ezen jóváhagyták az ülés eredményeit összefoglaló közlemény szövegét. Az ülés befejezését követően, a késő délutáni órákban találkoztak a testvéri szocialista országok külügyminiszterei, köztük Púja Frigyes. a Magyar Népköztársaság külügyminiszterei Leonyid Brezs- nyewel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. Leonyid Brei snyev és Andrej Gromiko a Kremlben, az SZKP KB f (titkárának dolgozószobáját« n üdvözölte a vendégeket A találkozón szovjet rés: ;ről jelen Volt Konsztantyin Ruszekor, az SZKP Közpo íti Bizottságának titkára. (A köziem, íny a 2. oldalon olvasható.)