Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-13 / 85. szám
^Tjiiztelt Sreik eiztö iíg. ! 1977. április 7-en ötféle játékot vásároltam az Utasel- láto kaposvári ajándékboltjában. Mivel a játékokat nem magamnak vettem, az áru kifizetése után kértem az eladót. hogy az arakat is írja rá a csomagokra. Ezután a játéküzletbe, majd a Somogy Áruházba mentem, s feltűnt, hogy az egyik autót tíz forinttal drágábban vettem, mint amennyibe ott kerül. Ezután mindegyiket végignéztem, s rájöttem, hogy több mint 50 forinttal becsapott az árusító. Visszamentem az ajándékpavilonba, hogy panaszomat bejegyezzem a panaszkönyvbe. Ez sajnos meghiúsult, mert az eladó hölgy többszöri kérésem ellenére sem adta oda a panaszkönyvet. Kijelentette, hogy „panaszával fordulhat ahova csak akar, mert én régi dolgozó vagyok a vállalatnál, s nem lesz ebből problémám”. Az üzletben levő fiatal hölgy is kedvesen szólt: „Miért vásárol itt, ha nem tetszik az ár?” A „kedvességüktől” eltelve odébbálltam. Megállapítottam: ez a pavilon nem is lehet olyan rossz munkahely . . . Tisztelettel: Tisztelt Szerkesztőség! Orkán JtlugdáLna Kadarkút, Hódos u. 9. Hafler Ilona Icarádi áfész-dolgozó február 12-én megjeleni, közlekedéssel kapcsolatos észrevételére válaszolva közlöm, hogy a karádi ruhagyár dolgozóit szerződéses autóbuszjárattal szállítják munkahelyükre. A Karúd környéki utazási rendet áz illetékes tanácsi szervek vezetőivel egyeztettük, s azt ók elfogadták. . Tisztelettel: ár. Xárt 3tUütr< forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettes XXXIIT. évfolyam. 85. szám. Szerda. 1977. április 13, Plein air és zsáner Kiállítás a Somogyi képtár gyűjteményéből KÉT VEGLET A korszerű iskolai oktatás ma már elképzelhetetlen modern szemléltető eszközök nélkül. A dia- és írásvetítő, a televízió, a magnetofon, nem egyszer a fülhallgató a legkisebb iskolákba is bevonult. Nagy jelentőségük van, különösen az alsó tagozatos oktatásban, hiszen a tíz éven aluli gyerek .úgy tud köny- nven fogalmat alkotni. ha azokat valamilyen tárgy formáiéban látja, vagy konkrét dologhoz tudja kapcsolni. Az utóbbi években rengeteget költöttek szemléltető eszközökre országszerte De ennek is megvannak a hátulütői. , Sok helyen nem tudják ke- | zelni az eszközöket, amelyek j az oktatást gyorsabbá, hatá- j sosabbá teszik, sőt nem is 1 használják őket. Sok technikai eszköz, szemléltető tárgy porosodik használatlanul a somogyi iskolai szertárakban. Több százezerre rúg az értékük. Az írásvetítőhöz csak ritkán adnak kész vázlatot vagy segédanyagot. így a pedagógusok először az egész vázlatot celofánpapírra írják, rajzolják, azután másnap az órán befűzik és vetítik. Csakhogy ezzel az otthoni rajzolgatással több idő telik el, mintha a hagyományos módszert alkalmazták volna az órán. Előfordul az is. hogy eltúlozzák az eszközök jelentőségét. Senki se vitatja, hogy szükség van rájuk. A pedagógusok és a szakfelügyelők körében azonban néha lábrakap az az álláspont, hogy az a jó óra. amelyen minél több az eszköz, a kép, a mozgás, és minél kevesebb a beszéd. így azután némelyik iskolai óra inkább egy mutatványhoz hasonlít. A gyerekek sokat látnak, csak éppen az sikkad el, hogy miért volt mindez? A raktárban heverő eszköz és a szemléltetés tűi hajtása két véglet. A helyes felfogás a kettő között van. Minél több eszközzel gazdagítani az oktatást, de mindig tudni, hogy miért? Nem maradiság alkalmazni a hagyományos magyarázat módszerét. Két francia eredetű idegen kifejezés jelöli a festészeti irányzatokat, melyekkel a Somogyi Képtár ünnepekben megnyílt kiállításán találkoztunk. A plein air a 19. századi impresszionista festők Eltörött az osztóvezeték Újra van víz a sávházban Da j kát éhén Nem ritkaság, hogy az állatikért egyik-másik lakója pótmamát kap: a dajkaság az állattenyésztésben is mindinkább meghonosodó gyakorlat, módszer. Az Állattenyésztési Kutató Intézetben próbasorozattal sikerült megalapozni a nagyüzemi daj«atehenes eljárást. A kutatásokhoz az adta az indíttatást, hogy az »utánpótlás«. azaz a borjak felnevelést költségei magasak, túlságosan drága a fiatal állatok tartása, ami rontja a tehenészet jövedelmezőségét. Tudvalevő, hogy sok helyen mesterségesen táplálják a borjakat, másutt csak egy ideig kap tejet az anyától, utána mesterséges tápokra fogják. Az ősi borjúnevelési módszer. amikor az anya ad tejet az utódnak, visszaszorulóban van. Nem kifizetődő ugyanis minden borját külön-külön ott tartani az anyjánál — visszaveti a tejtermelést. Am a kutatók megállapították, hogy ha egy tehén egyszerre több borjút nevel, azaz egész évben csak a borjakkal »foglalkozik«. akkor javul a gazdaságosság. A hajdú-rzoboszlói gazdaságban egy 600-as tehenészetben a legrosszabb hozamú 100 tehenet dajkaállatként alkalmazták. A .borjakkal együtt egész évben a legelőn voltak. Egv tehén egy év alatt három borjút neveit föl. Olyan eredménnyel, hogy a nevelési költség jelentősen visszaesett: 36 forintról 17 forintra mérséklő dőtit a fiatal állatok «ti' kilogrammos súly gyarapodására jutó összeg. Víz nélkül maradt több ház a kaposvári Kalinyin városrészben. ugyanis eltört egy osztóvezeték a sávház vonalában. A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dől-1 gozói tegnap hajnalban kezd- i tek a hiba elhárításához. Először megkeresték a hl- ' bát. majd gondoskodtak ar- ; ról, hogy minél kevesebb épü- let maradjon víz nélkül a hi-1 bás vezetékrész kicseréléséig. Sajnos, még így is, négy házban nem folyt a víz a csapokból. A sávháznak saját hidroforberendezése van, a háromszázharminc lakás fogyasztása azonban akkora, hogy tegnap délelőtt tíz órától már ott is vízszünet volt. A vízművek igyekezett minél előbb kicserélni az osztóvezetéket. Tegnap délután már újra folyt a víz a csapokból a sávházban és a környékén, s üzemelt a közben leállt központi fűtés is. gyakran használt műszava, s arra utal. hogy a stílus képviselői a műtermi világítás helyett a szabadban dolgoznak. Monet, Pissarro nyomán Magyarországon negyedszázaddal később jelentkezett a plein air hatása. Az impresz- szionisták Somogyi Képtárban őrzött művei közül a nagybányai iskola hármasa, Csók István, Ferenczy Károly, Irányi Grünwald Béla alkotásai emelkednek ki. Ferenczy a múlt század utolsó éveiben jutott el a plein airig. Izgatta a tiszta festőiség problémája, melynek megoldását az impresszionizmuson belül kísérelte meg. Művel ennek a műfajnak a remekei, bár teljes egészében Ferenczy sosem vált impresszionistává. A zsáner: életkép, a festészet és néha a ■ kisplasztika egyik műfaja, mely a polgári, paraszti és udvari élet köznapi eseményeit. jeleneteit ábrázolja. Németországból, illetve a Németalföldről indult útjára, s több koron át megújította önmagát. Sok zsanért festett Kunffy Lajos is, műveinek gazdag válogatása ad számot a somo'gytúri 'festő művészetéről. Negyven művét mutatja be a Somogyi Képtár kiállítása. A Medici Vénusz és társai Tatán Az ország első — és Európa harmadik — másolatmúzeumát hozzák létre Tatán. A Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága megvásárolta és felújította a volt zsinagóga épületét, amelyben méltó környezetet teremtettek az antik művészetet bemutató értékes másolatgyűjteménynek. A második világháború idején megsérült szobrokat — restaurálásuk után — várhatóan az év őszétől már láthatja a közönség. Képünkön: Kiss Dániel szobrászművész a Medici Vénuszt restaurálja. Marcaliból Nagycenkire Széchenyi-emléktárgyak a gyűjteményben Jó kapcsolata van Scmogy- gyal az országos hírű nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumnak. Dr. Környei Attila igazgató két évvel ezelőtt a Baiaton-parton nyaralt, s ezt az alkalmat felhasználva bejárta családjával a volt Széc h eny i - b ir t okok at. Korábbi ismeretei alapján és egy marcali népművelő bejelentésére két értékes bútort, két festményt talált a marcali kórháziban. A festmények Széchenyi György, Széchenyi Zsigmond XIX. században készült mellképei voltak. Dr. Rádler Antal kórházigazgató ezeket készséggel a múzeum] nak ajándékozta, sőt ei is szál- 1 líttatta Nagycenkre a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának hozzájárulásával. A múzeum rendszeresen fogad turistacsoportokat Somogyiból, s külön felhívja a figyelmet a megyében talált vagy onnan való tárgyakra is. Dr. Környei Attila múzeumigazgató fontosnak tartja, hogy úiabb Széchenyi-emléktárgyakkal gyarapodjon a gyűjteményük. A múzeumbarátok jelzéseit is szívesen veszik, sőt minden önkéntes aktíváét, aki tud valamit a volt Széchenyi-birtokokról el- I került tárgyakról. Kérdés — Tudja, hogy mit gondolok én a házasságról? — Maga nős? —• Persze. — Alikor tudom ... Mii szólna hozzá ? A fiatal pár moziban ül. A fiú egész előadás alatt a lányt ölelgeti. Végre a mögöttük ülő nő megszólal: — Mondja, nem csinálhatná ezt otthon? — Nagyon szeretném . . . De nem tudom, mit szólna hozzá a feleségem. Kioktatták Az igazgató az új küldöncöt leckézteti. ' — Nem mondta a helyettesem, mit kell csinálnod ebéd után? — De igen! Ébresszen föl. miihelyt ön megérkezik. Családi perpatvar A házastársak összevesztek, és egész nap egy szót sem váltottak egymással. Este a férj a következő papírlapot tette felesége elé: »Kelts föl reggel hétkor 1« Reggel tízkor ébred. Párnáján a következő felirattal egy cédula állott: »Kelj föl, már hét óra!« őszinteség — A vőlegényed ismeri az életkorodat? — Igen, részben. Kire hasonlít? Az ifjú papa ragyog a büszkeségtől : — Nézze meg jól a Fiamat! Maga szerint kire hasonlít? — Fogalmam sínes — válaszolja a vendég —, senkit sem ismerek a városból. Érdekes... A szórakozott professzor késő este tér haza. A garázsból furcsa zajt hall. — Van ott valaki? — kérdi. — Nincs — válaszolja a betörő, aki az egyik autó alatt bújt éL — Érdekes... Esküdni mernék rá. uram, hogy hallottam valamit. Abszolút nyugalom Váratlanul föltárul a főnök irodájának ajtaja, és beront rajta a feleség. A főnök — ölében a titkárnővel — hidegvérrel diktál: »Annak ellenére, hogy vállalatunk komoly pénzügyi nehézségékkel küszködik, egy további szék beszerzése immár elkerülhetetlenné vált...« A hét véee baleseti krónikája Lovas kocsinak hajlott a Lada ^HSfUÜÍS Nem a látási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette Lada személygépkocsiját vasárnap este a 67-es úton, Mernyeszentmiklós és Vadépuszta között a 48 éves Kominek József balatonlellei brigádvezető, és az előtte haladó, kivilágítatlan lovas kocsinak ütközött. Az autó a ógatot az árokba lökte. A kocsin ülő 46 éves Horváth György siófoki drótos a baleset következteben könnyebben. élettársa, a 45 éves Lakatos Sándorné súlyosan megsérült. Kominek József ellen a rendőrség büntetőeljárást indít. Alapos a gyanú, hogy a lovas kocsi hajtója. Horváth György, szeszes italt fogyasztott, ezért ellene az eljárást a vérvizsgálat eredményétől függően indítják meg. Hétfőn Balatonmárián a 25 éves Serbán Zoltán budapesti postai kézbesítő figyelmetlenül, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette Trabantját, a záróvonalat átlépve áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott ösz- szeütközött egy Wartburggal. A baleset következtében a Trabant utasai — a 20 éves Fehér Ibolya bolti eladó, nagy bajomi lakos, a 15 éves Pap Mária középiskolai tanuló, balatonújlaki lakos és a 24 éves Pap László ugyancsak balatonújlaki lakos, egyetemi hallgató — köny- nyebben megsérültek. AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Föszerkcsztö-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné* Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510. tl-íll, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinra Sándor utca 2. Postacím; 7401 Kaposvár, posutfiők 31 Telefon: li-516. Felelős kiadó Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg éa nem küldünk vissza! TerJeTztl a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postás k.z Orsi tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 23»67. ISSN 0U3—M0&. Készült a Somogy megyei Nyomda. Ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Május 1. n. Ull. Felelős vezető: Farkas Béla. igazgatói