Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-14 / 86. szám

Ara: 80 fillér Somogyi Néplap AIMS Z M P S O M O G Y MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 86. szám 1977. április 14., csütörtök ülést tartott ü Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága" 1917. április 13-án Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta Gycnes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésé­ben az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót, Németh Károlynak, a Központi Bizottság titkárának előter­jesztésében az 1977. évi népgazdasági terv első negyedévi teljesítésének tapasztalatait, valamint Huszár Istvánnak, a Politikai Bizottság tagjának előterjesztésében a 15 éves la­kásépítési program megvalósításáról szóló jelentést. A Köz­ponti Bizottság határozatot fogadott el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60'. évfordulójának megünnepléséről. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) Mebammed Daod tárgyalásai Moszkvában A moszkvai Kremlben teg­nap folytatódtak a tárgyalá­sok a szovjet vezetők és Mo­hammed Daud afgán állam- és kormányfő között, aki ked­den érkezett hivatalos baráti látogatásra a szovjet főváros­ba. Az afgán elnököt meleg fogadtatásban részesítették a szovjet fővárosbari. A keddi első tárgyalási fordulón a leg­felső szovjet vezetés mindhá­rom tagja részt vett: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, Nyikolaj Podgornij 1980. június 30-a az új határidő Egy évvel koi*áB»g»an kap BalatoD-vizet Kaposvár A tervezett határidőnél egy évvel korábban, már 1980. június 30-án Balaton-vizet kap Kaposvár. Erről tegnap délután írtak alá szocialista szerződést — Böhm József megyei tanácselnök és dr. Exner Zoltán, a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályvezetőjének jelenlété­ben — a tervezésben, a lebo­nyolításban, a kivitelezésben és az üzemeltetésben érde­kelt vállalatok vezetői. Az Országos Vízügyi Hivatal ne­vében Breinich Miklós elnök- helyettes látta el kézjegyével az okmányt. A szocialista szerződés alá­írásakor Rózsavölgyi Imre, a Dunántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója elmondta: az ötö­dik ötéves terv végén Kapos­váron — a tervezett fejlesz­tések megvalósulása után — vízhiánnyal kell számolni, s ennek megelőzésére két lehe­tőség kínálkozott. Az egyik az, hogy a Deseda tározó vi­zét fölhasználják a város ipa­ri üzemei. Ez azonban újabb beruházásokat tett volna szükségessé : vezetéket kellett volna építeni és védősávot ki­jelölni a tározó környékén. A másik lehetőség a Fonyód— Felháborodás a repülőgépakció miatt Élesen bírálják Giscard döntését Miközben folytatódik Fran­ciaország zairei szállítóakció- ja — a 11 katonai repülőgé­pen kívül a kormány kérésé­re az Air France a marokkói hadianyag fuvarozására ren­delkezésre bocsátotta egyik Boeing 747-es óriásgépét is — Jacques Chirac pártja, az RPR is óvatos támogatásáról biztosította a köztársasági el­nök döntését. A baloldal pártjai és az afrikai vezetők viszont élesen elítélik. Jacques Chirac, az RPR ve­zetője, eddig óvakodott attól, hogy állást foglaljon. A gis- cardista Független Köztársa­sági Párt már korábban »nor­málisnak« minősítette a fran­cia akciót és támogatásáról biztosította az államfő dönté­sét. Hasonló »megértésről« tett tanúbizonyságot a kor­mánytöbbség többi pártja is. A köztársasági elnök nyi­latkozatát viszont élesen bí­rálták a baloldal pártjai és szervezetei. A PSU leszögezte például: az a tény, hogy egy vagy több kormány felhívása elég ahhoz, hogy a parlament megkérdezése nélkül döntés szülessen egy katonai beavat­kozásról, azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer semmiféle demokratikus biztosítékot nem nyújt a háború és béke kérdésében. A CGT titkára,' Marcel Caille kijelentette: a francia katonai beavatkozás Zairéban »agressziót képez« a zairei nép ellen és súlyos következ­ményekkel járhat. A CGT azt követeli, hogy azonnal szün­tessék meg a francia hadsereg részvételének bármely formá­it 8 zairei kalandban, ___ P B Jean Kanapa, az FKP tagja »felháborodásának és nyugtalanságának« adott kife­jezést az államfőnek a zairei »gyarmati expedícióval kap­csolatos nyilatkozata« halla­tán. — A francia nép jól tíid- ja — mutatott rá —, milyen végzetes eseményekbe sodor­ták a múltban ilyen, kezdet­ben ártalmatlannak és korlá­tozott időtartamúnak mondott kezdeményezések. Giscard d’Estaing a műveletet nyíltan az afrikai népek megfélemlí­tésére kívánja felhasználni. Kanapa szóvá tette, hogy két hónappal Belgrád előtt az államfő még semmiféle kez­deményezést nem tett a biz­tonság és a leszerelés érdeké­ben. — A shabai események bel­ső lázadás következményei. Nincsenek angolaiak, kubaiak vagy szovjet állampolgárok a shabai körzetben — jelentette ki Párizsban Paulo Jorge, az Angolai Népi Köztársaság külügyminisztere. »A felkelésben részt vevő volt katangai csendőrök« — mondotta Paulo Jorge —, An­golában menekültként éltek. Ezek az emberek tetszésük szerint visszatérhetnek Ka- tangába, mi azonban soha­sem támogattuk őket egy sha­bai felkelés megszervezésében. Ez a lázadás a zairei terüle­ten belül tört ki és fejlődött tovább, s azt állítani, hogy Shaba délkeleti részében a mi területünkről érkező agresz- szióval állnak szemben, merő fan tázi álás.« Paulo Jorge ily módon köz­vetve visszautasította Giscard d’Estaing francia államfő kije­lentéseit. Kaposvár között épülő regio­nális rendszer vezeték fekte­tésének meggyorsítása volt. Ha Fonyódon egy úgynevezett csúcsvízmüvet építenek, ak­kor már 1980-ban a vezeté­ken napi 7—8, esetleg 10 ezer köbméter vizet lehet a megye- székhelyre szállítani. Ezt a vízkivételi művet később is használhatják, és — a köz­beeső víztárolótelepek segít­ségével — a rendszer teljes elkészítése után 25 ezer köb­méter vizet is kaphat a város. E cél megvalósítása azonban kivitelezőtől és beruházótól egyaránt nagy erőfeszítéseket kíván. A vezeték kiegészítő létesítményei csak 1981-ben készülnek el, az üzembe helye­zés határideje azonban 1980. június 30-ra módosult. Böhm József megyei tanács­elnök hangsúlyozta: a kivite­lezésben a tervezésben és az üzemeltetésben részt vevő vállalatok elképzelései talál­koznak a megyeszékhely érde­keivel: akkor kap a város több, jó minőségű ivóvizet, amikor erre a legnagyobb szüksége lesz. A vízügyi ága­zat vezetői — megértve a me­gye gondját — anyagilag is támogatták e vezeték építésé­nek meggyorsítását. A lehető­ség most adva van, hogy 1980. június 30-án Kaposvárra ér­jen a Balaton vize. A beruhá­zás részvevőinek vállalása pe­dig a megvalósítás biztosítéka. államfő és Alekszej Koszigin miniszterelnök egyaránt a tár­gyalóasztalnál volt, s ez ön­magában is jelzi a két szom­szédos ország közötti kapcso­latok magas szintjét Afgán részről Mohammed Daud mel­lett a kereskedelmi, tervezési, energetikai miniszter, vala­mint az ügyvezető külügymi­niszter vesz részt az eszme­cseréken, amelyeknek leg­fontosabb témái: a szovjet— afgán kapcsolatok további bővítése, illetve az enyhülési politika folytatása és kiter­jesztése Ázsiára. Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke kedden este a Kremlben az afgán küldöttség tiszteletére rende­zett fogadáson elhangzott be­szédében kiemelte: »a Szov­jetunió és Afganisztán azonos módon közelíti meg a jelen­legi ázsiai helyzet számos időszerű kérdését«. Mohammed Daud a moszk­vai díszvacsorán mondott be­szédében a maga részéről alá­húzta, hogy az afgán—szovjet jószomszédság a béke biztosí­tásának egyik fontos ténye­zője Közép-Ázsiában. 60 millió — gépekre Három év alatt 60 millió forintot költött a gépek korszerű­sítésére a Kaposvári Ruhagyár. Mit jelent ez a gyár mun­kájában? — Erről szól írásunk a 3. oldalon. Szovjet brigádvezetők küldöttsége érkezett Budapestre Szovjet brigádvezetők hat­tagú küldöttsége érkezett ha­zánkba tegnap délelőtt — a SZOT meghívására — Anato- lij Jakovlevics P.ibakovnak, a gépgyártási és műszeripari dolgozók szakszervezete elnö­kének, az SZKP Központi Bi­zottsága tagjának vezetésével, a szocialista brigádvezetők szombaton kezdődő V. orszá­gos tanácskozása alkalmából. ,Afagy konyhát vezetünk** Százezer üdülőt várnak az idén A Dél-Balatoni Üdülési Igazgatóság vezetője, Schrott- ner Károly elmondta, hogy az idén mintegy százezer embert várnak Balaton-parti üdülő­ikbe. Ezenkívül mintegy négyezer külföldi látogatására számítanak, és több mint tíz­ezer gyermek pihenéséről gondoskodnak. A felkészülés tulajdonkép­pen egy kétnapos értekezlet­tel kezdődött — még január elején, amikor a SZOT-üdülők vezetői megbeszélték a teen­dőket. Ugyanakkor szakmai, munkavédelmi stb. oktatáso­kat is szerveztek a dolgozók­nak. Az épületeket folyama­Erőmű a Zambézin tosan javították, korszerűsítet­ték. A szántód! Rév üdülő fel­újítását, bővítését például már befejezték: itt kellemes kö­rülmények között hetven ne! több dölgozó pihenhet az idén, mint tavaly. Siófokon felújí­tották az Építők Üdülőjének konyháját és szállodáját, Ba- 1 at on bogláron pedig a fém­munkások üdülőépületét A korszerűsítésére összesen mintegy 35 millió forintot fordítottak. A konyhákban áttértek az olajtüzelésre. Az úgynevezett »olajprogram« megvalósítását öt évvel ezelőtt kezdték, s az idén fejezték be. Most első­sorban a szállodák korszerű­sítésére fordítanak nagy gon­dot: a régi bútorokat már sok helyütt kicserélték, s mintegy hatmillió forintért vásároltak új berendezést. A raktárak — az üdülők éléskamrái — feltöltését is megkezdték. »Nagy • konyhát vezetünk — jegyezte meg Schrottner Károly —, ezért időben, folyamatosan kell gondoskodnunk a nyersanyag­ról. Mintegy 40 millió forint értékű nyersanyagra van szükség a SZOT-üdülő kony­háiban. Ellátási zavaroktól nem kell tartanunk.« A Dél-dunántúli Üdülési Bi­zottság nagy körültekintéssel szervezte meg a gyermekek nyaraltatását. Azokkal a pe­dagógusokkal, akik az idény­ben a gyermekiek üdültetése­ben segédkeznek, már megkö­tötték a szerződést, s egy, ta­valy a gyermekek körében ké­szített fölmérés dokumentu­mait figyelembe véve mindent elkövetnek, hogy a Balaton partjára utazó kislányok, kis­fiúk jól érezzék magukat. A déli parton — mint is­meretes — öt olyan üdülője is van a SZOT-nak, amely egész évben fogad vendégeket. E »téli üdülők« dolgozóinak munkaversenyét februárban értékelték, s a napokban hir­detik ki az eredményt A K.PVDSZ országos elnöksége és a SZOT üdülési főigazga­tósága képviselőinek egyetér­tésével a siófoki SZOT Bá­nyász a kiváló üdülő címet, a földvári SZOT Textilmunkás- üdülő pedig dicsérő oklevelet kapott. Az üdülők vezetői és dolgo­zód kényelmes szobákkal, íz­letes ételekkel, változatos kul­turális programmal várják a Balaton-parti nyaralókat. Csu­pán jó időről nincs módjuk gondoskodni. Mivel a meteoro­lógia jóslatai nem kecsegtető­ek, a déli part SZOT-üdülői- ben arra is fölkészültek, hogy az első turnusok számára eset­leg fűteni kell. Sz. A. Elkészült a Mozambiki Népi Köztársaságban a Zambezi fo­lyón épülő vízi erőmű első szakasza. A világ egyik legna­gyobb teljesítményű vízi erőm ívének víztárolója mellett ál­lami cs szövetkezeti gazdaságokat hoztak létre, ahol cukor­nádat, jutát, gyapotot, \eitromot, narancsot és gabonát ter­melnek majd. A képen: A Cabora Bassa-i vizi erőmű. (Telefotó — TASZSZ—MTI—KS) Elhalasztják a madridi nagygyűlés! A Spanyol Kommunista Párt ügy döntött, hogy idő­hiány miatt elhalasztja a párt legalizálása alkalmából ápri­lis 17-re Madridban tervezett ünnepi nagygyűlést. Mint ismeretes, az ünnepi gyűlésen részt vett volna Do­lores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke is,' aki 1939 — tehát a köztársa­ság veresége — óta a Szov­jetunióban él. A legendás hí­rű spanyol kommunista vezető már február 17-én beadta ví­zumkérelmét, de az illetékes spanyol hatóságok mind ez ideig nem adták meg a be-, utazási engedélyt.

Next

/
Thumbnails
Contents