Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Egy feltűnő napirend Sírt az idő Szent György-n Takaros házak sorakoznak egymás mellett Lászlómajor egyetlen utcájában. A gondo­zott udvarokon, a szépen rendiben tartott portákon lát­szik: szorgalmas emberek lak­ják. A házhelyeket egyidőben mérték a földosztók; leverték a cövekeket a házhelynek való parcellák, és a családonkénti hat-nyolc hold föld szélére. Gróf Széhchenyi Bertalan volt cselédei akkor határozták el: mihamarabb építenek a telek­re, és elhagyják a hosszú há­zat, amelyben hol nyolc, hol tíz család lakott. Az új portákra kezdetben csak egy nyárikonyhaféle fa­lait húzták fel, ebben laktak, amíg elkészült az első, igazi otthonuk. A pusztán sokan emlékeznek még erre az időre. De nem szívesen beszélnek ró­la. Keserves idő volt... A Böröcz család legidősebb tagja, a nyolcvannégy eszten­dős Józsi bácsi itt született, itt élt az édesapja is, gyerekei a hosszú házban jöttek világra, ötből három él. — Akkor vittek engem ka­tonának — kapcsolódik a be­szélgetésbe ifjabb Böröcz Jó­zsef, aki maga is tíz év körüli kislány nagyapja. — így hagy­»Keserves idő volt...« »Apám fél konvenciót kapott.« — Meghaltak kiskorukban, akkor nemigen tudta az em­ber, hogy miért? A gyerekek­ből sose maradt életben annyi, ahány született. Józsi " bácsi fél lába térdtől hiányzik. Ráesett a rönk, ami­kor kocsis korában fát szállí­tottak az erdőből. Felesége a kútba esett, kihúzták ugyan, de egy életre nyomorék maradt tam itthon szegény szüléimét. I Apám akkor fél konvenciót ka- ' pott, éjjeliőr lett a birtokon. Idősebb Böröcz József hat osztályt végzett Felsőbogáton, Segesden járta az iskolákat, azután megkezdte a szolgálatot a grófnál, és szolgálta őt, majd a bérlőt egészen a felszabadu­lásig. Élete háromnegyed ré­szét cselédként élte le. A pusz­ta határait nem nagyon hagyta el. Erre szigorú előírás volt. A cseléd csak a gazda engedélyé­vel távozhatott a faluba vagy a városba, meghatározott na­pokon. Más vidéket csak akkor látott, amikor az első világhá­borúban katonának vitték, vagy amikor a hadifogságból hazatért, s a falusiakkal együtt a községi elöljáróságra ment, hogy egy mázsa búzát kérjen az újrakezdéshez. — A falusiak megkapták. A cselédek nem. Azt mondták a községházán, kérjünk a gróf­tól. El is mentünk a kastélyba, nagy alázatosan elmondtuk, mi járatban vagyunk. De nem adott. Azt mondta : Honnan ad­jak, én is szegény ember va­gyok. Hát így volt. — A grófot gyakran látták? — Láttuk, ha megjelent a pusztán, de inkább a segesdi kastélyában tartózkodott. Az intézővel volt dolgunk. Tavasz- saal nagyon féltünk tőle, ilyenkor döntötte el, ki marad­hat, kinek kell mennie. — Február huszonnegyedi­kén minden cselédet az inté­zőhöz szólítottak. A folyosón vártuk, hogy egyenként az in­téző elé járulhassunk, és meg­tudjuk: mi lesz Szent György- napkor ? Akivel elégedetlenek voltak, annak a kezébe adták a cselédkönyvet, és mehetett isten hírével, újabb helyre szegődni. Olyan is volt, aki maga ment, én maradtam. El sem küldtek, én se akartam menni. Ha az ember három- szor-négvszer költözködött, odalett minden. A Szent György-nap szomorú volt. Legtöbbször esett az eső. Még az idő is sírt, amikor a cselédek elpakoltak. Volt, aki­ért jött a szekér a másik ura­dalomból. Felrakták rá a ke­vés holmit, fölültek a tetejé­re. Az esooen sokszor elázott mindenük. — És a húsvét? — Sokszor még akkor is dol­gozni kellett. Ha sürgős volt a munka, nem számított se ün­nep, se vasárnap. Ha nem kel­lett dolgozni, elvittük a son­kát szenteltetni — már akinek I volt. Délután a fiatalok elővet­ték a citorát, táncoltak egyet, azután elmúlt az ünnep. Nyáron kettőkor, télen négy­kor kelt, gyakran este kilenc­kor tért haza az erdőből. Fia, menye, egyik unokája a böhönyei tsz-ben dolgozik. — A papára nagy szüksége van a családnak — mondja a menye. — Ha nem vagyunk itthon, ellátja a tyúkokat, ki- söpri az ólat, vigyáz a házra. A volt cselédek többsége nem hagyta el a pusztát. A böhö­nyei tsz-ben dolgoznak, László- majorba hozták a családjukat. Egy volt cselédasszony, aki an­nak idején a ' füstöskonyhában főzte a vacsorát, most a csir­kéivel büszkélkedik: — Hatvanból csak négy pusztult el — mutatja a ka- pirgáló állatokat. Barcs településesztétikája A régi cselédház hosszan nyúlik el a falu végén. Istál­lónak használják. Simon Márts „Barcs nagyközség közös ta­nácsa első ízben tűzi napirend­jére a településesztétikával kapcsolatos feladatokat”. Ennyi egyelőre elég a vb legutóbbi ülése elé terjesztett anyagból. A megyében is rit­ka, valószínűleg az első alka­lom, hogy egy végrehajtó bi­zottság a településesztétikával foglalkozzon. Amíg azonban eddig eljutottak Barcson, na­gyon sokan és sok oldalról tárgyaltak a témáról. Tervez­tek és vitatkoztak, s többek között azt fontolgatták: egy szobor hogyan hqt majd húsz év múlva azon a helyen, ahol a közeljövőben akarják fel­állítani. Miért hasznos a település­esztétikával f oglalkozni ? A minőségről idejében gondol­kodni ma még újszerű és fel­tűnő. Éppen ezért kell üdvö­zölni a barcsiak törekvéseit. A jövő szolgálatában Így lehetne összegezni azo­kat a törekvéseket, amelyeket egy-egy ilyen téma kapcsán megfogalmaznak. Megfelelő alap áll ehhez rendelkezésre: a komplex rendezési terv, me­lyet a Pécsi Tervező Vállalat készített. Jellemzésére csak annyit: amikor a tervezőkkel beszélgettem, azt mondták : nagyszerű lehetőségeket kínált a nagyközség. Nemcsak a veze­tők együttműködési készségé­ben, hanem abban is megmu­tatkozott ez, hogy Barcs jó be­fogadó. Olyan szerkezetű tele­pülés, ahol az alkotó fantázia szoros összefüggésben a gaz­daságossággal, az ésszerűséggel és a településesztétikával, elő­re el tudja képzelni a telepü­lés jövőjét. A főbb rendezési elvek: olyan tömböket kialakítani, hogy a község főközlekedési útjaival párhuzamoson belső közlekedési utak is kialakul­janak; több, úgynevezett al­központ kialakítása a központ­tól egyenlő távolságra; a be­építési magasságban a perem- kerületek családi házas beépí- i tése, a városközpont felé ha- ‘ ladva azonban a sorház, a tár­sasház, a láncház, a csoport­ház már 3-5 szintes, míg a központban ismét alacsonyabb épületek lesznek. Megteremtették a városköz­pont részletes rendezési ter­vének alapját. A szerkezeti vázlat arra is ad utasításokat, hogyan kell kialakítani a kü­lönböző övezeteket, az intéz­ményhálózatot és a szolgáltató egységeket. A város és a táj Barcson számottevő zöldterü­let van, a parkoké csaknem 150 ezer négyzetméter. A par­kok azonban néhol nem felel­nek meg a városrendezési kö­vetelményeknek. Tudniillik nemcsak arra van szükség, hogy a lakosság száma és a zöldterület nagysága arányban legyen egymással, hanem arra is ügyelni kell, hogy a zöldte­rületek az egész települést „befonják”, megszínesítsék, hangulatossá tegyék. Ha va­laki szép fákat, rózsaligeteket, parkot akar látni, ne kelljen elsétálnia „oda”, hanem lép- ten-nyomon találjon ilyene­ket. A város és a táj — olvastam az előterjesztésben, de több­ször hallottam dr. Németh Je­nő tanácselnöktől is — csak egymástól elszakíthatatlan, szerves egységben képzelhető el. Az elmúlt években Barcson 300 ezer forintot fordítottak közterületi műtárgyakra. De még mindig szegények szob­rokban, műalkotásokban. Ke­vés a virágtartó, a térrács, a kerti kerámia. Megkeresték a képzőművé­szeti lektorátust, és közösen határoztak: kik és milyen szob­rokat, műalkotásokat készíte­nek Barcsra. A költségek fe­lét a lektorátus vállalta. A műalkotások többsége a település belterületére kerül. A Hősök terére, a szakmun­kásképzőbe, az óvodához és a szakközépiskolához, az autó­busz-pályaudvarra, a házasság- kötő terembe és a tanácsház környékére, a művelődési ház környezetébe, de jut belőlük a somogytarnócai kastélyhoz is. A lakosság is Az épületek egy részének még nyoma sincs, de már megtervezték : milyen reklá­mok, neonfeliratok, falbürko- latok díszítik őket. Például a Bajcsy-Zsilinszky utoa 2. szám alatti ház homlokzatán lesz -a Barcsot és a Drávát jelképező dombormű. Arra is figyelnek, hogy az áfész tervezett reklám­ja, vagy az a dombormű, ame­lyik a 42 lakásos ház homlok­zatára kerül, összhangban le­gyen az étterem és a bisztró feliratával. Mindez még terv. Megterem­tik a lehetőséget ahhoz is, hogy az esztétikus település ki­alakításában a lakosság is közreműködjön. A vb-ülésen elhatározták: megalakítják a településesztétikai bizottságot. Ez minden kétséget kizáróan az első Somogy megyében. Mészáros Attila Huszonöt év Kürti András mm öi pár z si an bt Lavina „Az izgatottság nőtt, mint a lavina." (Mikszáth) II. „Madár eszi a bürokráciát!”, „Mi hozza harci lázba a kon­gói zümbiket?”, „Két magyar tenyésztő — apa és fia — vi­lágraszóló felfedezése!”, „Da- moklész-kardja a grafomániá- sok feje fölött!”, „Még őriz egy-két titkot a Kyoga-tó nád­rengetege?”. Jó, „húzós” főcím, jő alcí­mek. És alattuk meghökkentő, Iz­galmas, érdekes mondanivaló. És egy elmosódó fotó, min­denki azt vesz észre rajta, amit látni szeretne. Nem csoda, hogy a Déli Hí­rek pénteki számában Kosa­ras Kati cikke keltette föl a legnagyobb figyelmet. Annál is inkább, mert ezen a napon sehol sem tört ki helyi hábo­rú, nem hajtattak végre pucs- csot, nem követték el az év­század bank-, vonat-, ékszer-, emberrablását, nem lőttek föl sehol semmit, még csak ötös ikrek sem születtek Kanadá­ban, következésképp a züm- bikről szóló . riport egyedül elégíthette ki a nyájas olvasó napi szenzációigényét. Azaz hogy csak részben elé­gítette ki, viszont roppant föl- csigázta a kíváncsiságát. Ugyanis a szerző — ősi néi ösztönnel, tudniillik, hogy bő­ség idején nem szabad min­dent fölzabáltatni a családdal, hanem egyet és mást „spáj­zolni kell” a koplalósabb na­pokra — nem írt meg mindent, amit e témáról megtudott. Es emellett valami előérzet hatá­sára nem közölte a tenyésztők nevét, sem azt, hogy hol a madártanya, hogy hol dolgo­zik a fiú, honnan ment nyug­díjba az apa, szóval inkognitó­ban tartotta a főszereplőket. Nagyon is helyénvaló volt az óvatosság, ezt a cikk megje­lenése után bekövetkező ese­mények fényesen bebizonyítot­ták. Jóformán még csak az első pár példány találhatott gaz­dára az újságosoknál, amikor csörrerrt a telefon a szerkesz­tőségben. A legnagyobb lavina is egy kis hógolyóval kezdődik... Es ezúttal nem is volt olyan apró az a hógolyó... „öklelő dorongját magasra emelé, Rázta fenyegetve a pajkosok felé.” (Arany) — Déli Hírek?.. ’ Na, vég­re! Itt Gruber Tamásné, taná­csi dolgozó. Azt az újságírónőt kérem, aki zümbikről írt a mai számban... Jó, nekem nem fontos, hogy vele személye­sen... Csak azt mondja meg, legyen szíves, hogy hol lak­nak azok a jómadarak, mert az sajnálatosan kimaradt a cdklkből... Nem, nem a züm­bik, hanem a gazdáik. Nem Afrikában, hanem itt Pesten.,. Hogy-hogy nem adhatja meg a nevüket és a címüket?! En nem kíváncsiskodásból kérdem, én ebben az ügyben mélyen érintve vagyok!... Mint sér­tett fél!... Igen, ezért van sürgős beszélni valóm azokkal a madártenyésztőkkel... Csak az történt, hogy az én félnapi hivatali munkámat egyszerűen tönkretették azok a kis vám­pírok! Én le fogok számolni vélük! Én ki fogom tekerni a nyakukat !... Nem, nem a zümbik nyakát, hanem a gaz­dáikét, akik rám uszították őket! Akik felelőtlenül szaba­don engedik ezeket a veszélyes madarakat hivatalos idő alatt!... Rendben van, nekem magával semmi bajom, de mondja meg a főnökeinek és annak az újságírónőnek, hogy huszonnégy órai gondolkodási időt adok. Holnap ilyenkor is­mét jelentkezem ... Nézze, én egy nagyon szelíd, békés ter­mészetű nő vagyok, de ha a kedvenc munkámat szétcin­cálják, aikkor én nem ismerek pardont !... Nem, személyesen teszem majd tiszteletemet. Es ha akkor sem adják ki nekem őket, akkor a Déli Hírekből kő kövön nem marad!... Igen, természetesen tisztában vagyok életveszélyes fenyegetésem jo­gi következményeivel... írja csak föl nyugodtan, igen, Gru­ber Tamásné, kilencedik ke­rület, Mondók utca 27., máso­dik emelet.., Pompás. Es még azt is közölje a szerkesz­tőkkel, hogy ifjúsági bajnok­ságot nyertem súlylökésben és diszkoszvetésben, tizenhárom évvel ezelőtt, istenkém, hogy repül az idő.. • „Bizonyos fenntartással fo­gadták ... a közléseket* (Mikszáth) Ott szorongtak mind egy szá­lig a Cuprimex csöpp raktár- főnöki szobájában, és áhítattal figyelték, amint a főnök, Gim- ric Aladár egy ujjal, de vil­lámgyorsan üti a gép billen­tyűit. Az íróasztal sarkán ott feküdt gyűrten, összefogdosva a Déli Hírek legújabb száma. géppuskázást a papírlapot Befejezte a Gumric, kihúzta az írógépből. — Felolvasom — mondta. És felolvasta. — Tisztelt szerkesztőség, kedves elvtársak! Mi, a Cup- rimpex készáruraktára három­szorosan kitüntetett szállító- brigrátíjának tagjai, egyöntetű lelkesedéssel üdvözöljük az önök cikkében szereplő bürok­ráciaellenes madaraikat, amitől mi is sokat szenvedünk. Egyút­tal azonban felhívjuk a felfe­dezők figyelmét arra is, hogy fejleszteni kell e madarak ki­képzését, megfelelő irányítását Ellenkező esetben áldásos te­vékenységük bizonyos károk­kal járhat. Konkrét példa er­re az, ami nálunk történt. Ná­lunk a múlt hét szerdáján, pár perccel kilenc óra után isme­retlen zümbik törakretettek hu­szonkét darab lottószelvényt abból a százból, amellyel há­romszorosan kitüntetett brigá­dunk a kollektív érzés erősíté­se érdekében rendszeresen ját­szik. Mi egyáltalán nem ra­gaszkodunk a kárunk megtérí­téséhez, ami nyolcvankilenc forint tíz fillér, csak szeret­nénk, ha a jövőben ilyen eset nem fordulna elő, ehhez kér­jük szíves hozzájárulásuikat. Letette a papírlapot az író­asztalra, rátenyerelt, végighor­dozta tekintetét a brigádtago­kon. Áhítat, tisztelet, őszinte el­ismerés. Este hét óra. A vasúti sín melletti meggyfa virágos utca utolsó házába csöngetek. A zöld zsaluk mögül hálóinges asszony néz ki: Fiiszár István­ná ezen a héten éjszakás. Amikor reggel megjön a mun­kából, pihen egy keveset, s ilyenkor másfél-két órát al­szik még, mielőtt újból elin­dulna. Huszonöt éve dolgozik a Pamutfönó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyárában. Mindig há­romműszakos volt, kivéve azt a két és fél évet, amikor a technikumban tanult. — A férjem lakatos és he­gesztő, majdnem egyszerre léptünk be vele az üzembe. Húsz évig külön műszakba jártunk, hogy a kislányunkat nevelhessük. Annyira megszok­tam már a váltott műszakot, hogy képtelen lennék állan­dóan délelőtt dolgozni. Esze­rint alakult az életritmusunk. Amióta a nagylány kirepült a családi fészekből, nem tud­nak betelni a jó érzéssel: mű­szakkezdés előtt egy órával együtt indulnak dolgozni. Vég­re sort keríthetnek közös szó­rakozásra is, amiről sokáig kénytelenek voltak lemondani. Felszabadulásunk 32. évfor­dulóján Fiiszár Istvánnénak a könnyűipari miniszter átadta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Mivel érdemelte ki? Betanított munkásnak vették föl 1952. január 10-én. Később tizenkét évig gyártásközi ellen­őr volt. Amikor az új cérná- zóban megkezdődött a terme­lés, oda helyezték csoportve­zetőnek. 1975 novemberétől pe­dig az orsózóban művezető: öt­ven ember dolgozik a keze alatt. 1953-tól pártmunkás. Pártvezetőségi taggá választot­ták, s a legkülönbözőbb fel­adatokkal bízták meg. Most alapszervezeti titkár. — Ha megfelelő anyagunk van, könnyű a művezetőnek is, a párttitkárnak is. A kettőt nem tudom elválasztani. Ne­kem mindig az a fontos, hogy a munkatársaimnak segítsek. De sem művezető, sem párt­titkár nem lelhetnék, ha a férjem nem olyan lenne, ami­lyen. A férjéről beszél, aki szíve­sen átvállal az otthoni mun­kából, aki biztatja, ha elkese? redik, aki sokat vallhatna az átvirrasztott éjszakákról. Fliszárné ma már derűsen emlékszik vissza elkeseredései­re: — Voltak olyan pillanatok, amikor azt mondtam, hogy nem tudom tovább csinálni. Ilyenkor a férjem csak annyit mondott: „Ha a gyorsvonat jár rajtad keresztül, akkor is el kell végezned a techniku­mot ...” összemosolyogtunk, és dolgoztam, tanultam tovább. Talán ezért bánt, hogy a cso­portunkban van egy értelmes, talpraesett asszonyka, akinek tanulnia kellene, de a férje nem engedi. Ezt képtelen va­gyok elfogadni! Hatgyermekes napszámos családból származik Fliszárné. Jogot akart tanulni, de erről le kellett mondania. Szülei korán meghaltak, a család szétszóródott. A lányát egye­temre küldte. — Közgazdasági egyetemet végzett. Ez sok mindenért kár­pótlás nekem. 1959—80-ban végezte el a hetedik-nyolcadik osztályt, és 1966-ban érettségizett, az idén befejezi a marximus—lenináz- mus esti egyetemet. A könyvespolcra téved a te­kintetem. — Az olvasás nagyon fontos. Érdekességet találok minden­ben. Csak azt sajnálom, hogy nem húszévesen jutottam oda, ahol most vagyok. Mennyi mindent lehetne még tanul- ni... A beszélgetés vissszakanya- rodik az ünnephez. — Munkatársaim nagyon örültek a kitüntetésnek, még a buszon is gratuláltak. A fér­jem pedig így szólt: „Csak annyit mondhatok, megérde­melted.” Gombos Jolán (Folytatjuk) Termelőszövetkezetünk vállalatok, intézmények, egyéni vásárlók részére fával égetett darabos meszet ajánl megvételre Szükség esetén szállítást is vállalunk. Ara: 151 Ft/mázsa + szállítási költség. Levélcím: Magyar Tenger Mg. Tsz, Zánka. Telefon: Szentantalfa 12. (14777)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents