Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-26 / 96. szám
Kaposvári autósbravúr a XI. Mecsek Raliye-n Kovács—Kiss páros abszolút első Győzött a K. Volán csapata is Soha nem látott érdeklődés előzte meg a XI. Mecsek Rallye szombat-vasárnapi futamát, amely — mint hirül adtuk — az 1977. évi magyar autós bajnokság első versen y- sorozata volt. A rajtnál a nevezettek közül többen hiányoztak, például a kaposvári Lucz testvérek, akiknek a Trabantja meghibásodott a »főpróbán«. Huszonhat szakosztály 220 versenyzőpárosa indult el végül is a túrásoknál 202, a rallisoknál 415 kilométerre módosított távon. A 150 túrakocsi ezrek érdeklődésétől kísérve indult Szentlőrincről. amikor pedig délután egy órakor a »menők« — Ferjánczzal az élen — megkezdték a küzdelmet, az út mentén végig hatalmas tömeg tarkádlott és a szurkolók konagy szenzációja: a Kovács Rezső, Kiss László kaposvári kettős a teljes magyar élmezőnyt maga mögé utasította. Nádor István, az autósportbizottság vezetője nagyon elismerően nyilatkozott Kovácsék kitűnő versenyzéséről. És nemcsak a versenyzőpáros vizsgázott jelesre, hanem az 1600 köbcentiméteres speciál Lada motor is: a sportág történetében most győzött először a szovjet autómárka az »igazi« nyugati versenykocsik elien. Hogy teljes legyen a kaposvári siker, arról a Hideg, Csabai páros, továbbá a kaposvári Volán csapata gondoskodott. Hidegek Zsigulival 16 versenyző társukat hagyták maguk mögött az első géposztályban. A két első helyet szerzett kaposvári raldizók A Mecsek Rallye győztes párosa, Kovács Rezső és Kiss László (K. Volán) verseny közben. csijai sorakoztak. Ez utóbbiból egy kis baj is kerekedett: a pogányi gyorsasági szakaszon annyi »maszek« kocsi torlódott össze, hogy a verseny rendezői nem tudták lebonyolítani a gyorsasági futamot. Azok a somogyi autósok, akik Bőszenfától Lipótfáig helyezkedtek el egy-egy izgalmasnak ígérkező kanyarban vagy egyenes szakaszon, csalódottan vetnék tudomásul, hogy elmaradtak az itteni gyorsasági futamok. Nem sikerült ugyanis a rádióösszeköttetést biztosítani a 16 kilométeres gyorsasági szakasz rajtja és célja közötti!?). Végűiig a túrások a tervezett három gyorsasági szakasz közül csak egyet futottak végig, a licencesek pedig hármat a mellett a népes mezőnyben a Borsányi, Soós pár negyedik, a Jakab, Müller pár hetedik, a Karg, Bánki kettős pedig tizedik lett. Egyedül a dr. Asztalos, Balogh kettős nem tudta befejezni a versenyt. Az első bajnoki forduló csapatpontversenye is váratlan eredményt hozott: a Kaposvári Volán szerezte meg az elsőséget a Pécsi Volán és a Budapesti Volán előtt. Remek fegyvertény! A túraosztályban rajthoz állt nyolc kaposvári versenyzőpárosnak már nem ment ilyen jóL Egyedül a Kárpáti, Juraszkovics párosnak sikerült az I. géposztályban megszerezni a harmadik helyet. nyolcból. Ez bizony nem valami jó fényt vet a hagyományos Mecsek Rallyra. Az autósport kedvelői kíváncsian várták, hogy mit tud majd Ferjánczék meg Antai- ffyék R 12-es Gordinije. A kérdésre nem sikerült feleletet kapni: a Ferjáncz, Iricz- jalvy páros Árpád-tetőn váltóhiba miatt kiesett a versenyből; ugyanott Antalffyék egy árokba sodródtak, és föladták a versenyt. Ezekután mindenki azt hitte, hogy a nagy esélyes, a Tóth, Faludy Interág- kettős könnyű zsákmánya lesz majd az abszolút győzelem. Nem így történt. Tóthék BMW-je is megsérült, s megszületett a XI. Mecsek Rallye A Mecsek Ralli győztesei: 6. géposztály: Tóth. Faludy (Interág), BMW 5. géposztály: Kovács, Kiss (K. Volán), VÁZ—21011 4. géposztály: Balatoni, Sándor (Bp. Volán), Skoda 3. géposztály: Kardos, Ber- náth (Pécsi Volán). Wartburg 2. géposztály: Szőrre, Bonét (Pécsi Volán). Trabant 1. géposztály: Hideg, Csabai (K. Volán), Zsiguli. Az abszolút sorrend: 1. Kovács—Kiss (K. Volán), 2. Tóth —Faludy (Interág), 3. Balatoni—Sándor (Bp. Volán). Címek — kommentárok »A kanadaiak akasztása« — »A kanadaiak keserű órái« — »Szovjet lecke — kanadai tanulóknak« — ezekkel a címekkel kommentálták a hétfői osztrák lapok a ll:I-es győzelemmel végződött Szovjetunió—Kanada jégkorong világbajnoki mérkőzést. Mérkőzés utáni sajtókonferenciáján Kulagin edző együttesének jó csapatszellemét és összjátékát emelte ki, — míg Alan Eagleson, a kanadaiak vezetője arról panaszkodott, hogy a Stanley Kupa miatt képtelenek voltak legjobbjaikat magukkal boxai. 0 Somogyi Néplap NB II Szökik a Vasas Izzó is A Pécsi MSC már kilenc ponttal vezet a harmadik helyen álló Székesfehérvári MÁV Előre előtt, s szinte biztos, hogy Mecsekaiján az őszi idényben már az NB I-ben szerepel a PMSC csapata. Lassacskán jelentős előnyre tett szert a Vasas Izzó is. A fővárosi együttes Pécs mögött öt, de az üldöző bolyt négy-öt ponttal megelőzve foglal helyet a második helyen. Míg elől kikristályosodik a kép, addig a sereghajtóknál (ahol a Szolnoki MÁV meg az Oroszlány sorsa megpecsételt- nek látszik) ádáz harc dúl a további kiesőhelyek elkerüléséért A forduló meglepetése volt a Székesfehérvári MÁV meg a Nagykanizsai Olajbányász súlyos veresége. Szolnoki MTE—Nagykanizsa 6:1, Vasas Izzó—Kossuth KFSE 1:0, PMSC—MÁV DAC 3:0, BVSC—Eger 3:0, Várpalota—Volán 1:0. Oroszlány— Ózd 3:2, Fűzfő—Komló 2:2, Debrecen—Szolnoki MÁV 3:0, Szekszárd—Ganz-MÁVAG 1:1, Budafok—Székesfehérvár 5:1. Az NB n. állása : 1. PMSC 30 18 9 3 72—24 45 2. V. Izzó 30 16 8 6 57—33 40 3. Sz.-fehérv. 30 14 8 8 49—46 36 4. SZMTE 30 15 5 10 62—47 35 5. Budafok 30 13 8 9 68—52 34 6. Debrecen 30 13 8 9 41—32 34 7. N.-kanizsa 30 13 8 9 46—43 34 8. BVSC 30 11 11 8 49—44 33 9. Eger 30 13 6 11 53—54 32 10. Szekszárd 30 11 10 9 33—34 32 11. Volán 30 11 9 10 41—32 31 12. MÁV DAC 30 12 5 13 44—50 29 13. KKFSE 30 11 5 14 46—46 27 14. Várpalota 30 8 9 13 33—42 25 15. Komló 30 9 7 14 32—42 25 16. G.-MAVAG 30 7 11 12 40—52 25 17. ózd 30 9 5 16 39—49 23 18. Fűzfő 30 7 9 14 32—49 23 19. Sz. MÁV 30 6 7 17 24—47 19 20. Oroszlány 30 5 8 17 34—77 18 NB /;/... NB HL. Út pontot szereztek a somogyi csapatok A múlt heti gyengébb szereplést követően most kitettek magukért a somogyi NB III-as csapatok. A Siófoki Bányász Székesfehérvárról 2 ponttal tért haza, de értékes pontot szerzett Perbálon a Kiss J. SE is. Szeretnénk azt hinni, hogy a Barcsi SC győzelme a Dunaújváros ellenében azt jelzi: az osztályo- zókra lesz csapata Lendvai Miklós edzőnek. Siófok - Alba Regia 1:0 (0:0) Székesfehérvár, 500 néző. V. Czipp. Siófok: Málics — Tillinger, Szilágyi, Bőzsöny, Babán, Kékesi, Fiath (Dróth), Sabján, Bihari, Csépán, Bocsev. Edző; Puskás Lajos dr. Alba Regia: Galántai — Kovács A., Szabó, Balia L., Fodor, Moór, Lipták, Szőke, Réti, Virágh, Balia R. Edző: Bodnár László. 82. perc: Bihari szép szóló után a 16-oson belülre vere- kedte előre magát, itt újabb két cselt követően a kimozduló kapus mellett lőtte a hálóba a győzelmet jelentő gólt. 1:0. Küzdelmes, változatos, jó mérkőzés volt Székesfehérváron. Végig tervszerűbben futballozott az S. Bányász, és helyzete is több volt, mint ellenfelének. A befejezés ment csak nehezen. Jók: Bőzsöny, Csépán, Bihari, Bocsev, illetve Galántai, Kovács A. Molnár József Kiss /. SE—Perbál 1:1 (1:0) Perbál, 1500 néző. Vezette: Szendrő. Kiss J. SE: Ráez — Lakos, Ré- kási. Csatári, Máthé, Mód, Fábián, Gergelics, Nagy (Palotai), Tóth- Bagi, Landek. Edző: Kétszeri Ferenc. Perbál: Szegedi — Cseh, Kovács I., Füstös, Eleki, Bajkó (Nagy J.), Kovács n. (Oláh), Kisteleki, Hucker, Ollárl, Bocskai. Edző: Hári László. 44. perc: Rékási tört előre, akit 22 méterre a kapu előtt buktattak. A szabadrúgást Mód élesen vágta a jobb alsó sarokba. 1:0. 47. perc: Hucker ívelt be szögletet, Kisteleki sarokba tartó labdáját Rácz először kiütötte, de Kisteleki másodszorra nem hibázott. 1:1. Remek mérkőzés, nagy küzdelem volt Perbálon, ahel a hazai csapat 0:0-ás állásnál egy 11-est hibázott. A tervszerűen védekező kapolyi együttes azonban legalább annyi veszélyt jelentett ellenfele kapujánál, mint a többet támadó Perbál. Igazságos döntetlen. Jók: Rékási, Mód, Landek, illetve Cseh, Füstös. Kálmán Ferenc Barcsi SC — Dunaújváros 1:0 ( 1:0) Barcs, 500 néző. V.: Horváth L. Barcs: Tóth — Kele, Orsós, Uta- si (Mozsgai), Bátori (Szekeres), Otártics, Hunyadi, Takács, Karsai, Szilágyi, Petrinovics. Edző: Lendvai Miklós. Dunaújváros: Péter, Zsifkó, Kalmár, Nagy, Takács, Miklósi I., Simon, Debreceni (Béres), Armai, Socs (Hegedűs), Miklósi II. Edző: Kőhalmi Mihály. 32. perc: Szilágyi az alapvonalról középre adott, s a kifutó kapus mellett a berobbanó Hunvadi biztosan lőtt a hálóba. 1:0. Mindvégig nagyon jó iraA 17. játékhét 13+1 talála- to6 szelvénye: 2, x, 1, x, 1, x, 2 ,2, 2, 1, 1, x. 2 +x. Teliita- lálatos szelvény ezen a héten sem akadt. 13 találatot is mű mérkőzés volt, amelyen az első félidőt végigtámadta a barcsi csapat. A szünet után feljöttek a vendégek, de a jó barcsi védők mellett nem sikerült egyenlíteniük. A hazai csapat idei legjobb játékát nyújtotta. Jók: Tóth (a mezőny legjobbja), Orsós, Otártics. Hunyadi, Karsai, illetve Zsifkó, Nagy, Soós. Pandúr Ferenc További eredmények: Lőrinci Fonó—Paks 1:0, Szigetvár—EMG Sashalom 2:1, Bp. Építők—Bp. Spartacus 0:0, Mázaszászvár—Volán Szállítók 1:1, Enying—BKV Előre 0:0, Pénzügyőr—Sárisáp 1:0, Az NB ül Délnyugati csoport állása: 1. BKV Előre 30 22 4 4 6»—18 48 2. PVSK 30 15 8 7 63—43 38 3. Pénzügyőr 30 15 7 8 62—40 37 4. Bp. Spart. 30 12 12 6 53—36 36 5. Véménd 30 13 10 7 53—37 36 6. Perbál 30 12 12 6 50—38 26 7. Siófok 30 13 9 8 45—32 35 8. Kiss J. SE 30 12 10 8 47—44 34 9. EMG SK 30 11 12 7 31—31 34 10. Dunaújv. 30 10 13 7 36—27 33 11. Volán 30 11 10 9 36—30 32 12. Enying 30 11 10 9 47—48 32 13. Szigetvár 30 11 8 11 38—45 30 14. Bp. Építők 30 10 9 11 34—29 29 15. Paks 30 9 8 13 45—57 26 16. Alba Regia 30 5 11 14 29—53 21 17. Mázaszászv. 30 4 12 14 38—53 20 18. L. Fonó 30 4 10 16 23—51 18 19. Sárisáp 30 4 8 18 28—65 1 6 20. Barcs 30 3 3 24 20—80 9 mindössze egy fogadó ért el, akinek a nyereménye egymillió 453 635 forint. A 12 talá- latos szelvény 9057, a 11-e* 575, a 10-es 100 forintot tizet. Tatán a magyar labdarúgó-válogatott A Szovjetunió elleni világ- bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott már a tatai edzőtáborban készül a nagy feladatra. A keret: Gujdár, Mészáros, Török, Martos, Bálint, Kerékes, Kereki, Tóth J., Nyilasi, Zombori, Pintér, Pusztai, Kovács, Váradi, Fazekas é* Nagy. Baróti Lajos időközben vasárnap Moszkvában megtekintette a Szovjetunió—Görögország VB-selejtezőt. A szovjet együttes l:0-ás félidő után 2:0-ra győzött. (A szovjet csapat játéka elmaradt a várakozástól.) Nincs telitalálat a totón Áz élcsoportban a sorrend változatlan Dörnyei (K. Vasutas) elkaparintja a labdát Mali (Vasas) elől. Vasárnap a 22. forduló mérkőzéseit játszották megyei labdarúgó-együtteseink. A listavezető Marcali otthon, az üldöző Táncsics idegenben lépett pályára. A marcaliaknak nagyon meg kellett izzadnia az alsó régióba tartozó Szőnyi elleni mérkőzésen. A Táncsics gyors góllal mutatkozott be Lengyeltótiban, s ez megnyugtatta a csapatot. A Marcalin kívül csak a tabiak tudtak otthon győzni. Három mérkőzésen döntetlen született, a Gyékényes és a K. H. Vasutas pedig — annak ellenére, hogy két-két gólt lőttek — vesztesen hagyták el a hazai pályát. Az élen tehát nem változott a sorrend; az első kilenc együttesnél ugyanaz, mint egy héttel korábban. A gyékénye- siek sorsa látszik megpecsé- teltnek. Marcali—Szőnyi SE 1D (0:0) Marcali, 200 néző. V.: HaMarcali: Barta (Hajdú) — Fila- gics, Kusz. Pék, Kiss, Sándor, Szántó, Domsa, Izsák, Borsfái, Káfár. Edző: Borsfái Géza. Szőnyi SE; Kaipl — Budalik. Kolozsvári. Érsek, Kalmár, Várhelyi, Pintér (Hosszú), Kiss, várkonyi, Horváth, Riba. Edző: Balatoni Sándor. Küzdelmes mérkőzésen a hazaiak sokat támadtak, de a taszáriak jól tömörültek kapujuk elé. Időnként veszélyes ellenakciókra is tellett erejükből. A listavezető sok helyzetet hagyott ki. Góllövő: Izsák 11-esből. Jók: Filagics, Pék, Kiss, illetve Kaipl, a mezőny legjobbja, Budalik, Kolozsvári, Kalmár. Marcali ifi—Szőnyi, SE ifi 7:1 Bősz Adám Táncsics—Lengyeltóti 2:0 (1:0) Lengyeltóti, 200 néző. V.: Kiss E. Táncsics: Bank — Somogyi, Kovács, Méhes, Dóczi, Ebedli, Mar- kovics, Burcsa, Iván, Lauer, Molnár. Edző: Zsoldos László. Lengyeltóti: Benkő — Bodó, Riba, Hosszú (Bene), Balogh, Nagy, Smida, Vacsi, Komócsin, Túli, Pasztusics (Gyurka). Edző: Haszon Lajos. A Táncsics vezető gólja után egyenlítési lehetőségeket szalasztott el a Lengyeltóti. A hajrában a kaposváriak újabb gólja végleg megpecsételte sorsukat. Góllövők: Marko- vics, Ebedli. Jók: Kovács, Ebedli, Burcsa, illetve Bodó, Nagy, Túli. Lengyeltóti ifi—Rákóczi ifi II. 3:2 Horváth László VBKM Vasas—K. H. Vasutas 3:2 (1:1) Cseri pálya, 100 néző. V.: Rákóczi dr. Vasas: Heuthaler — Weisz, Lenti (Hiszár), Pataki, Szabó (Szalai), Kurdi, Borbély, Bíró, Ernyes, Mali, Kiss. Edző: Fülöp János. K. Vasutas: Dörnyei — Méreg, Kaszás, Berkes, Kovács, Steiler (Varga T.), Harczos, Szrnka, Bakos (Csajági), Varga n., Laczko- vics. Edző: Laczkovics Lajos. Esős időben jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Vasas biztosan győzött Kitűnő játékvezetés! Góllövők: Pataki 2 (egyet 11-esből), Huszár. Jók: Pataki, Kurdi, Máli, illetve Kaszás, Berkes, Harczos. VBKM Vasas ifi—K. H. Vasutas ifi 3:0 Simon Ferenc Kadarkút— Balatonlelle 2:2 (0:0) Kadarkút, 300 néző. V. Hajdú. Kadarkút: Tráj — Bakonyi II., Gelencsér, Schwindt, Szemán (Csernus), Holtai, Matán, Horváth, Miovecz, Nagy G. (Kiss), Nagy L. Edző: Matán József. Balatonlelle: Both — Sülé, Kenéz, Bolla, Brunner, Csepregi, Széles (Makai), Vass, Téglás, Takács, Basics. Edző: Cser László. Változatos, nagy iramú és sportszerű mérkőzésen a ka- darkútiak kétszer is vezetéshez jutottak. Bár helyzetük is több volt ellenfelüknél a végeredmény igazságos. Góllövők: Kiss, Nagy L., illetve Basics 2. Jók: Tráj, Koltai, Horváth, Nagy L., illetve Sülé, Brunner, Vass, Basics. Kadarkút ifi—Balatonlelle ifi 2:0 Schán György Nagyatád—Gyékénye* 6:2 (10) I Gyékényes, 150 néző. V.: Molnár. Nagyatád: Zsobrák — Varga, Harcz, Roznik, Grezsák, Czár (Szabó), Pólyák, Brezovszki (Vi- dák), Kovács, Illés, Simon. Edző: Fuisz János. Gyékényes: Horváth — Rozs (Hegyi), Mándi, Bosnyák, Szabó, Molnár, Takács, Földest Belényesi, Sinkó (Terék), Kiss. Edző: Mándi István. Egyenrangú első félidő után súlyos kapushiba miatt vesztett a hazai együttes. Góllövők: Illés 3, Brezovszki 2, Kovács, illetve Kiss 2. Jók; Harcz, Brezovszki, Illés, illetve Mándi, Szabó, Molnár. Gyákényes ifi—Nagyatád ifi 1:1 Bozsics Tibor (Folytatás az 5. oldalon)