Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-11 / 59. szám

Három halott, tizenöt sebesült Merényletek Washington szívében À legújabb jelentések sze­rint eddig három halálos ál­dozata és 15 sebesültje van az amerikai főváros, Washing­ton három különböző pontján végrehajtott fegyveres akció­nak. Az utcákat rendőrök százai szállták meg. A fegyve­resek hatalmában levő három épület körül barikádokat emeltek. A »fekete mohamedánok" szektájából kivált úgynevezett hanafita fanatikus fegyveres merénylők szerdán Washing­ton központjában elfoglaltak három épületet és mintegy 100 túszt tartanak fogságban. El­sőnek egy zsidó vallási szer­vezet székházába, majd a fő­város mecsetjébe hatoltak be, s az előbbiben — becslések szerint — 50—100, az utóbbi­ban ennél valamivel kevesebb túszt ejtettek. A rendőrség közülzárta az elfoglalt épületeket, köztük a Washington főútvonalán, a Fehér Ház közelében fekvő városházát, s tisztviselői tele­fonon, hangszórókon tárgyal­nak a merénylőkkel. A fanatikus szekta tagjai­nak két követelését már tel­jesítették: levettek a műsor­ról egy filmet, amely Moha­med prófétáról szól, és elen­gedték a szekta vezetőjére — egy volt New York-i utcasep­rőre — a .bíróság sértegetése miatt évekkel ezelőtt kirótt pénzbírságot. Kinevezlek Paul Warnkét a SALT-küldöttség vezetőjének A szenátus végre jóváhagy­ta Paul Warnke kinevezését az amerikai SALT-küldöttség élére. Warnke a hatvanas évek­ben, a Johnson-kormányban a Pentagon tanácsadója, majd hadügyminiszter-helyettes volt. A vietnami amerikai be­avatkozás korai ellenzői közé tartozott, és bírálta a fegyver­kezési versenyt, céltalannak minősített egyes új amerikai hadászati fegyvereket. A le­szerelési hivatal élére történő kinevezése ellen gyorsan ki­bontakozott a törvényhozás konzervatív erőinek támadá­sa, mégpedig az ellenzéki köz- társasági pártban csakúgy, mint a kormányzó demokrata pártban. Jackson szenátor, az enyhülésellenes tábor zászló­vivője például »engedékeny­séggel«, majd korábbi néze­teinek meghamisításával vá­dolta Warnkét. Jackson és sok más közismert, befolyásos po­litikus szerint egy tárgyalási szándékáról, megegyezési készségéről közismert személy »nem alkalmas a Szovjetunió­val folytatandó tárgyalások vezetésére«. Warnke elkíséri Cyrus Vance külügyminisztert már­cius végén moszkvai útjára. A kinevezés körüli harcok (amelyek e szavazással távol­ról sem értek véget), arra utalnak, hogy a washingtoni kormánynak nem lesz könnyű dolga a jövendő szovjet— amerikai megállapodások kér­désében. A SALT-egyezmé- nyek jóváhagyásához a sze­nátusban kétharmados több­ségre van szükség. Ma kezdődik a kairói tanácskozás Nagy reményeket fűznek hozzá a Közel-Keleten Kairóban megkezdődik a Palesztinái Nemzeti Tanács (parlament) 13. ülésszaka. A felszabadítási mozgalom leg­felsőbb szerve új összetételé­ben ezúttal tanácskozik elő­ször. Egyes vélemények sze­rint ez az ülés történelmi je­lentőségű lesz. A Palesztinái Nemzeti Ta­nács legutóbbi ülésszaka óta csaknem 3 év telt el. Ebben az időszakban történtek a li­banoni események is. A kai­rói ülésszakon — egyes véle­mények szerint — a Paleszti­nái forradalom jövendő stra­tégiájának és taktikájának fontos kérdéseit fogják meg­vitatni. Az ülésszak hivatalos napirendjét eddig nem tették közzé, ám a PFSZ vezető képviselői nyilatkozataikban utaltak a súlyponti kérdések­re. Ezek között említették a Palesztinái mozgalom egységé­nek helyreállítását és megszi­lárdítását, az Izrael által meg­szállt területeken kifejtett, né­pi ellenállás támogatását, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet részvételét a közel- keleti konfliktus megoldására irányuló fáradozásokban, il­letve palesztin államhatalom létrehozását az Izrael által ki­ürítendő területeken és a jö­vendő palesztin állam, vala­mint a szomszédos arab or­szágok közötti kapcsolatokat. Az ülésszak jelentőségét nö­veli megtartásának időpont’a. A Közel-Keleten és a Közel- Keleten kívüli térségekben ugyanis általános az a meg­győződés, hogy a problémák már túlságosan is megértek a megoldásra. A palesztinaiaknak mint az izraeli agresszió fő áldozatai­nak és e térség fontos haladó erejének létérdekük fűződik a konfliktus igazságos és átfogó megoldásához. Ezért ők a cél­táblái az imperialista és az arab reakciós erők támadásai­nak. amelyek látszólagos meg­oldással csak saját politikai és gazdasági érdekeiket szeret­nék biztosítani. A PFSZ prominens képvi­selői e bonyolult helyzetben ismételten hangsúlyozottan sürgették a palesztinaiak egy­ségének megszilárdítását, a közel-keleti antiimperialista erők szövetségének megvédé­sét, s a Szovjetunióval, vala­mint a többi szocialista állam­mal fenntartott kapcsolatok erősítését. A Palesztinái Nemzeti Ta­nács várhatóan egy hétig tar­tó ülésszaka elvi határozato­kat fog hozni mindezekről a kérdésekről, s megválasztja a testület új vezető szerveit. A Tanjug jugoszláv hírszol­gálati iroda bejrúti tudósítója azt írta: a Palesztinái Nem­zeti Tanács ülésszaka minden bizonnyal történelmi jelentő­ségű lesz. Várhatóan megerő­síti a Palesztinái mozgalom­nak azt az elhatározott szan­dálját, hogy érvényt szerez a palesztin nép törvényes nem­zeti jogainak, megvalósítja a Palesztinái forradalom straté­giai célkitűzéseit, és megszi­lárdítja a palesztinaiak nem­zeti, politikai és harci egyse­gét. Az „őszinte” Cl A »Most pedig megesküszöm az összes lehetséges bibliára, hogy ez alkalommal csakis az igazat, a tiszta igazat val­lom ...« Helyreállítási munkák Romániában és Bulgáriában Sikerült még kimenteni élőket a romok alól A súlyos helyzet ellenére nincs járványveszély Bukarestben és Románia más földrengés sújtotta váro­saiban a lakosság, a katonaság és a milícia egységeivel együttműködve hatalmas és önfeláldozó erőfeszítéseket tesz. hogy eltüntesse a természeti katasztrófa nyomait. Több százezer ember dolgozik a romok eltakarításán. Konyhai dolgozókat egész évi foglalkoztatásra, felszolgálókat és mozgóárusokat (diákokat is) a nyári idényre fölveszünk. Jelentkezés: írásban. Duna vidéki Vendéglátó Vállalat, 8609 Balatonszéplak. Pf.: 10. (14664) A múlt pénteki földrengés óta Bukarestben szinte szünet nélkül talpon vannak az or­vosok, az egészségügyi dolgo­zók. Éjjel-nappal állandó ügye­let áll a lakosság rendelkezé­sére és több ezer állomáson elegendő vér áll rendelkezé­sükre; több ezer önkéntes vér­adó ajánlotta föl segítségét a rászorulóknak. Az egészségügyi miniszté­rium közölte: Romániában a súlyos helyzet ellenére nincs járványveszély. Állandóan el­lenőrzik az ivóvíz minőségét és a közétkeztetési vállalatok tevékenységét. A romos körze­teket szinte mindenütt meg­tisztították és szigorú bizton­sági ellenőrzés mellett fertőt­lenítik. Csodával határos módon öt nap után még mindig sikerült élő embereket kiszabadítani a romok közül. Szerdán szaba­dult ki a rászakadt törmelék alól Aurel Popescu, az ismert kaszkadőr, és 112 órás élet­halál küzdelem után életben maradt Mircea Popescu, a közgazdasági egyetem pro­fesszora. A csütörtökre virra­dó éjjelen egy különleges mentőosztag — munkások és bányászok — szűk alagutat ástak az egyik romos épület­ben a törmelék között, és éle­tük veszélyeztetésével kisza­badítottak egy 22 éves lányt. 127 órával a földrengés után a fiatal nő megmenekült. Csütörtökön délben a MA­LÉV különrepülőgépén meg­érkezett a Magyar Vöröske­reszt adománya a romániai földrengés károsultjainak megsegítésére. Bulgáriában országszerte folynak a múlt heti földren­gés okozta súlyos károk hely­reállítására irányuló munká­latok. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága és a minisztertanács elemezte a természeti katasztrófa követ­keztében kialakult helyzetet, s a kiadott hivatalos közlemény megállapítja: a földrengés az ország valamennyi körzetét érintette, az okozott károk sú­lyosak, és a fölmérés befejez­tével valószínűleg az eddigi­eknél is nagyobb veszteségek­kel kell számolni. A termé­szeti csapás jelentős emberál­dozatot is követelt. A romel­takarítás több helyütt még nem fejeződött be. Eddig 67 halottat ástak ki a romok alól. A jelentés a továbbiakban hangsúlyozza: a földrengéská­rok mielőbbi fölszámolása vé­gett a bolgár ipari és mező- gazdasági dolgozók, az értel­miségiek és az adminisztratív dolgozók, valamint a néphad­sereg katonái és tisztjei rend­kívüli munkanapokat szervez­tek. Az illetékes párt- és kormányszervek gyors, ener­gikus intézkedései, valamint a dolgozók kezdeményezései ré­vén eredményesen folyik a katasztrófa okozta károk el­hárítása. A legtöbb nagyüzem és iparvállalat saját erőből el­hárította a területén keletke­zett károkat, s részben vagy teljesen újból megindította a termelést. Azzal kapcsolatban, hogy egyes nyugati hírügynökségek újabb súlyos rengést jósoltak a Kárpátokban található Vrancea-hegységben, Lubo- mir Krisztanov akadémikus, a Bolgár Tudományos Akadémia mellett működő geofizikai in­tézet igazgatója kijelentette: a péntek esti földrengés óta az intézet munkatársai az ország egész területén elhelyezett szeizmográfok segítségével gondosan tanulmányozzák a Balkán-félsziget, s különösen a romániai Vrancea-hegység szeizmológiai viselkedését. A vizsgálatok egyértelműen azt mutatják: ebből az epicent­rumból újabb nagy lökéstől nem kell tartani. (MTI) KGST-együttműködés Erői és lendülete! ad A siófoki áfész állandó alkalmazásra éjjeliőröket keres Jelentkezés: siófoki áfész, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. Telefon: 10-813, Nyíri. (14692) ADÓÜGYI ELŐADÓI MUNKAKÖRBE érettségivel rendelkező — lehetőleg közgazdasági szakközépiskola pénzügyi tagozatán — végzett férfi munkaerőt keresünk. * Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a Kaposvári Városi Tanács pénzügyi osztályának vezetőjénél. A minap megtudtuk: tavaly hat és fél millió tonna kő­olajat, több mint egymilliárd köbméter földgázt, valamint négy és fél milliárd kilowatt­óra villamos energiát vásá­rolt az ország a KGST-pia- con. Nem nehéz ebből arra következtetni, hogy 1976-ban csakúgy, mint évtizedek óta minden évben, a szocialista partnereinkkel lebonyolított áruforgalom révén gondos­kodtunk a gazdálkodásunk­hoz nélkülözhetetlen energia- hordozókról. A Külkereskedelmi Minisz­tériumban adott tájékoztatás­ból az is kiderült: a fogyasz­tási iparcikkek legnagyobb szállítói a KGST-országok, behozatalunk 67 százaléka tőlük származik. így került a hazai utakra 83 ezer sze­mélygépkocsi, üzleteinkbe 52 ezer háztartási hűtőgép, 20 ezer mosógép, 47 ezer te­levízió. Nem kevésbé fontos szá­munkra. hogy szállítóink ha­talmas felvevő piacot is al­kotnak. Sőt, nagy megren­deléseikkel sok esetben egész iparágak gazdaságos termelést segítik. Érthető tehát/, hogy kivitelünk ezekbe az orszá­gokba tavaly 14,2 százalékkal haladta meg az előző évit, s 43 százaléka gépipari ter­mékből állt. Csupán az időszerűség ösz­tönzött arra, hogy épp a leg­utóbbi évről adott tájékoz­tató számait, tényeit idéz­zem. Mert bármely esztendő hasonlóképpen tanúskodnék amellett, hogy hazánk szá­mára a Szocialista partnerek­kel kialakított gazdasági együttműködés létfontossá­gú nemzeti érdek. A nemzet­közi munkamegosztás olyan lehetőségeit tárja elénk, amelynek kihasználásával viszonylag kis gazdasági po­tenciálunk és szűk belső fel­vevőpiacunk ellenére is lé­pést tudunk tartani az inten­zív fejlődés, a tudományos­technikai haladás, a világ­piaci verseny követelményei­vel. Ez nem csupán Magyaror­szág esetében van így. A többi KGST-ország is érde­kelt a közös munkában, az integráció felé mutató fej­lesztésében. Ezt a szocialista országokban az utóbbi egy­két évben lezajlott párt- kongresszusok vitathatatla­nul bizonyították. Az SZKF XXV. kongresszusa — bár a Szovjetunió már egymagá­ban is integrált gazdasággal rendelkezik — a többi között rámutatott a szocialista or­szágok gazdasági együttmű­ködéséből származó kölcsönös előnyökre amelyekre a szovjet népgaz­daság is épít. Érthető, hogy a szocialista külpolitika — amelynek politikai, katonai és egyéb vonatkozásait előző cikkeinkben vizsgáltuk — el­sőrendű fontosságot tulajdo­nít a gazdasági összefogás erősítésének. Melyek a gazdasági diplo­mácia alapvető céljai? A stabilitás és a dinamiz­mus. Az együttes erőfeszíté­sek ugyanis a stabilitás há­rom elemét teremtik meg az együttműködők számára. Siófok, Balaton­széplak, Zamárdi, Fonyód területén a nyári idényben vállalati üdülők teljes ellátását (elhordásra) vállaljuk. Duna vidéki Vendéglátó Vállalat, 8609 Balatonszéplak. Pf.: 10. (14663) Először: biztosítják a beísfl gazdaságfejlesztési elképze­lések nemzetközi hátterét Másodszor: hozzájárulnak a népgazdaságok belső egyen­súlyának fenntartásához. Harmadszor: növelik a KGST-országok biztonságát a tőkés világpiacon, hiszen együtt nagyobb súllyal tud­nak szembeszállni a kedve­zőtlen hatásokkal. A dinamizmus legközvetle­nebb bizonyítéka a KGST- országok gyors gazdasági nö­vekedése. A föld egyötödét és lakosságának egy tizedét képviselő KGST-országok az ötvenes évek elején a vilá­gon megtermelt nemzeti jö­vedelemnek mindössze 18 százalékát adták, ma pedig több mint egy harmadát! Az összehasonlítás tehát megmu­tatja: gyorsabban fejlődnek, mint a világátlag és mint a fejlett tőkésországok. A külgazdasági politika a már említett gazdaságfejlesz­tési és attól elválaszthatatlan társadalompolitikai célok mellett szem előtt tartja azt is, milyen követelmények adódnak a két világrendszer közötti gazdasági versenyből. A tapasztalatokból arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági verseny kulcs- területét alkotó technikai­technológiai versenyben csak széles körű nemzetközi összefogás, az intenzív gaz­dasági együttműködés útján lehet helytállni. Mindez arra ösztönzi a szocialista országokat, hogy szüntelenül újabb és újabb elemekkel gazdagítsák kap­csolataikat. Rendkívül le­nyűgöző a fejlődés íve a kezdeti egyszerű árucseré­től eljutott a közös KGST- vállalatokig, a termelés sza­kosításáig és a kooperációig. Ha ennek az ívnek minden szakaszát külön is meg akar­juk világítani, akkor fény­szórónkat azokra a hosszú távú együttműködési cél­programokra kell irányíta­nunk, amelyek a KGST egész közössége számára alapvető feladatok megoldását irá­nyozzák elő. Célprogram ké­szült a nyersanyag-, fűtő­anyag- és energiaszükségle­tek kielégítésére, a gépipar fejlesztésére, a közlekedés korszerűsítésére stb. A lé­nyeg tehát, hogy a célprog­ramok az intézkedések egész összehangolt rendszerét al­kotják a legfontosabb közös feladatok tervszerű megol­dása céljából. A gazdasági diplomácia természetesen szerves része a szocialista országok nem­zetközi politikájának. Ennek megfelelően a proletár inter­nacionalizmus elvére épül, s jól szolgálja a békés egymás mellett élés elvének érvé­nyesítését is. Ez utóbbi pél­dául azt jelenti, hogy nem szocialista országok is részt vehetnek a KGST munkájá­ban. Finnország, Irak és Me­xikó már együttműködési megállapodást kötött a KGST-vel, de a hírek sze­rint Argentína, Kolumbia, Jemen, Irán, Laosz, sőt a fejlett tőkésországok közül Svédország is érdeklődik az együttműködés lehetőségei iránt. A több mint 350 mil­lió lakost számláló kilenc európai, ázsiai és latin-ame­rikai ország piaca érthető módon nagy vonzerő, de a kapcsolat keresésének fő in­doka minden bizonnyal a KGST-ben folyó munka eredményességében rejlik — állapította meg Faggyejev, a KGST titkára. A magyar külpolitika fel­tétlen híve és következetes megvalósítója a szocialista országok közötti mindenol­dalú, s ezen belül gazdasági összefogásnak. Szem előtt tartja pártunk XI. kongresz- szusának megállapítását, amelyet Kádár János így ön­tött szavakba: »A KGST ke­retében megvalósuló együtt­működés valamennyi tagor­szágban növeli a szocialista építőmunka lendületét, és semmi mással nem pótolható segítség számunkra, a Ma­gyar Népköztársaság szá­mára.« Pálos Tamia

Next

/
Thumbnails
Contents