Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-04 / 53. szám

A Vasas Szakszervezet központi vezetéseiének ünnepi ülése X Vasas Szakszervezet köz­ponti vezetősége csütörtökön — a szakszervezet centenáriu­ma alkalmából — ünnepi ülést tartott. Az ülés elnökségében helyet foglalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára és Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja is. Ugyancsak az elnökségben voltak a SZOT, illetve több minisztérium és a fővárosi ta­nács vezetői, továbbá a kitün­tetett brigádvezetők, szakszer­vezeti veteránok. Az elnökség tagjai között volt a Szakszervezeti Világ- szövetséghez tartozó Vasas Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének, a Szovjet Gép­ipari, Kohász- és Villamos­ipari Szakszervezétek közös küldöttségének és a Finn Va­sas Szakszervezetnek a veze­tője. Az ünnepi ülésen ott volt 18 Ország szakszervezeti dele­gációja is­Méhes Lajos, a Vasas Szak- szervezet főtitkára ünnepi be­szédében megemlékezett a 100 évvel ezelőtt alakult első ma­gyar osztályharcos vasipari szakmai szervezetről, a vas­es ércmunkások szakegyleté­ről, majd rövid történeti át­tekintést adott az elmúlt év­század küzdelmeiről, szakszer­vezeti munkájáról. A főtitkár a történelmi tanulságokat ele­mezve rámutatott: a Vasas Szakszervezet számára ma is fő követelmény, hogy szoros kapcsolatban legyen a töme­gekkel, jól ismerje a dolgozók igényét, örömét és gondját. Ezután Biszku Béla. a párt Központi Bizottságának elv­társi üdvözletét tolmácsolta az ülés részvevőinek, a vasipari dolgozóknak. — Legnagyobb szakszerve­zetünk életében — mondotta Több megállapodást írt alá a magyar küldöttség Yientianéban Vientianeban március 3-án befejeződtek a magyar és laoszi gazdasági kormánykül­döttség tárgyalásai. A ma­gyar delegációt Borbándi Já­nos, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, a laoszit pedig Mouhak Phoumsavane, a Laoszi For­radalmi Néppárt PB tagja, miniszterelnök-helyettes ve­zette. A most befejeződött tár­gyalásokon kormányközi egyezményt írtak alá a két ország gazdasági és műszaki- tudományos együttműködésé­ről, s magyar—laoszi gazda­sági és műszaki tudományos együttműködési bizottságot hoztak létre. Az együttműkö­dési bizottság március 1—3. között Vientianeban megtar­totta első ülését, s megvizs­gálta a két ország gazdasági kapcsolatainak eddigi fejlődé­sét. Megállapodott azokban az intézkedésekben is. amelyek a ! két ország párt- és kormány­küldöttsége által meghatáro­zott feladatok végrehajtásához szükségesek. Ezenkívül a két ország gazdasági, kereskedel­mi és műszaki-tudományos együttműködési kapcsolatát szabályozó több kormányközi megállapódást írt alá. — visszatükröződik népünk, nemzetünk történelmi múltja, küzdelme, fejlődése. A Központi Bizottság titká­ra ezután arról szólt, hogy dolgozó népünk eredménye­sen munkálkodik az V. ötéves terv megvalósításáért. Most, a tervidőszak második évében, a múlt évinél nagyobb ütemű gazdasági fejlődést keH elérni. Sok biztató jel mutat arra, hogy a jobb, szervezettebb, hatékonyabb, magasabb minő­ségi színvonalú munka és az erősödő munkafegyelem révén teljesíthetjük idei feladatain­kat. Országszerte a fokozott társadalmi aktivitás, az egész­séges kezdeményezés újabb példáival találkozunk. Mun­kásosztályunk, dolgozó népünk megérti, hogy egész további fejlődésünk elsősorban saját munkánk színvonalától, ered­ményeitől függ. A szakszervezetek szerepéről szólva hangoztatta, hogy azok rendkívül fontos hivatást töl­tenek be, amikor — élve az üzemi, munkahelyi demokrá­cia egyre bővülő lehetőségei­vel — kezdeményezéssel, új­szerű akciókkal, lendületes szervező munkával segítik a munkások, a szocialista brigá­dok, a kollektívák munkamoz­galmainak kibontakozását, a munkaversenyek sikerét. Elis­meréssel szólt arról, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá- 1 nak tiszteletére kibontakozott munkaverseny kezdeménye­zői a vasasok voltak. Végül Biszku Béla a Köz­ponti Bizottság nevében to­vábbi sok sikert kívánt a Va­sas Szakszervezet több mint 650 ezres tagságának­fiz olasz Lockfíeed-botrány Vita a vádemelés Az olasz törvényhozás két háza együttes ülésre ült ösz- sze csütörtökön és megkezdte a vitát a Lockheed korrupciós botrány vádemelési ügyéiben. Az alkotmányos előírásoknak megfelelően a 630 képviselő és 322 szenátor arról hoz dön­tést, hogy — a vádemelési vizsgálóbizottság előterjeszté­se alapján — gyanúsítottból vádlottá minősít-e hivataluk­ban elkövetett súlyos csalás és korrupció bűntette miatt két volt hadügyminisztert: a kereszténydemokrata Luigi Guit és a szociáldemokrata Mario Tanassit. A vizsgálóbizottság a terhe­lő adatok alapján bűnösnek nyilvánította őket. Mariano Rumor volt miniszterelnököt a vádemelési vizsgálóbizottság minimális többséggel fölmen­tette. Az a kommunista javas­lat, hogy a parlament foglal­kozzék az ő vád alá helyezé­sével is, nem kapta meg a szükséges többséget, 477 alá­írást. A volt miniszterekkel együtt gyanúsítottja, illetve vádlott­ja az ügynek Duilio Fanali, a légierő volt vezérkari főnöke is. Saját parijában is ellenzik Smith javaslatait Ian Smith pártjának, a Rhodesiái Frontnak 9 parla­menti képviselője szerdán ki­vonult a parlament üléséről, amelyen a miniszterelnök ál­tal a múlt héten előterjesztett a »belső rendezést célzó« tör­vényjavaslatról kellett volna szavazniuk. A rhodesiai kor­mánypárt három másik kép viselője — köztük a volt had­ügyiminiszter, akik bojkottál- ták a szavazáson való rész­vételt, később közölték: ellen­zik Smith javaslatát. Mivel a Rhodesiai Fronton belül ezzel összesen 12-re nőtt a belső rendezést célzó javaslattal szembenállók száma, kérdé­ses, hogy a 66 tagú parla­mentben megkapja-e a két­harmados többséget. A Dél-afrikai Köztársaság­ban Vorster fajüldöző rend­szere hozzákezdett a politikai elítéltek teljes fölszámolását célzó programjának megvaló­sításához — állapítja meg az Afrikai Nemzeti Kongresszus Lusakában közzétett nyilatko­zata. A dél-afrikai börtönök­ben fokozódtak a megtorló in­tézkedések az apartheid poli­tikájának ellenfeleivel szem­ben, hogy meggyöngítsék a dél-afrikai hazafias erőket. Jóllehet, a hatóságok min­dent elkövetnek, hogy rette­gésbe tartsák az afrikai lakos­ságot, a hazafiak naipról-nap- | ra fokozzák harcukat — hangzik az Afrikai Nemzeti Kongresszus nyilatkozata. Hármas csúcs Madridban Hitet tettek az íj, szocialista társadalom fölépítése mellett Közös nyilatkozat a találkozóról Santiago Carillo, a Spanyol, Georges Marchais, a Francia és Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára csütörtökön délelőtt megtartotta a kétnapos találkozó záró­ülését. A találkozóról közös nyilatkozatot adtak ki. Spanyol országi tüntetések Spanyolországban szerdán és csütörtökön folytatódtak a politikai foglyok szabadon- bocsátását .követelő tünteté­sek. A hatóságiak a szerdai napon is több baloldali és szélsőbaloldali csoportosulás­hoz tartozó személyt tartóz­tattak le. San Sebastiamiban, szerdán este a város központjában mintegy kétezren követelték, hogy részesítsék közkegye­lemben a spanyol politikai foglyokat. A spanyol belügyminiszté­rium hivatalosan bejelen­tette, hogy február 26-i ha­tállyal bejegyezte és egyúttal törvényesítette a Baszk Szo­cialista Pártot. Somogyi Néplap A három nyugat-európai kommunista vezető madridi találkozójának első napját ér­tékelve a hírügynökségek ki­emelik Carrillónak, az SKP főtitkárának szavait, aki kom­munista harcostársainak mad­ridi jelenlétét úgy értékelte: ez a támogatás és a barátság gesztusa a spanyol munkások és a spanyolországi demokrá­cia győzelme érdekében. »A demokrácia országunk­ban nem képzelhető el a kommunista párt jelenléte nélkül« — mondotta Carrillo. Csütörtökön délben közös nyilatkozat kiadásával zárult Nyugat-, illetve Dél-Európa három legnagyobb kommunis­ta pártja vezetőinek kétnapos madridi találkozója. A dekla­rációban Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt és Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt nevében tá­mogatásáról biztosította a Spanyol Komim" mista Pártot, és Spanyolország összes de­mokratikus erőit a demokrá­ciáért és a szabad Spanyol- ország fölépítéséért folyó har­cukban. A három kommunista veze­tő nyilatkozatában hangsú­lyozta azt a meggyőződését, hogy a Spanyol Kommunista Párt, illetve az összes haladó párt legalizálása elengedhetet­len feltétele a span vol ors zátri UMeK A VILÁGBÓL AZ ENYHÜLÉSÉRT, a biz­tonságért és a népek együtt­működéséért tett erőfeszíté­sek fokozásának szükségsze­rűségére mutatott rá a Nem­zetközi Diákszövetség Prágá­ban most közzétett nyilatko­zatában, LENGYEL—FRANCIA kül­ügyminiszteri tárgyalások kez­dődték Varsóban, ahová teg­nap érkezett Louis de Guirin- gaiud, a francia diplomácia vezetője. A FILOZÓFIA díszdokto­rává avatta tegnap a lipcsei Kari Marx Egyetem Ridney Arismendit. az Uruguayi Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának titkárát. A BURMÁI Szocialista Program Pártjának III. kong­resszusa befejezte munkáját. A KB elnökévé U Ne Wint, főtitkárává San Yut válasz­tották. ROBBAN ASSOROZAT tör­tént szerdán a chilei Antofa­gasta katonai lőszerraktárá­ban. A robbanások során négy katona életét vesztette, hatan megsebesültek. A CHILEI GESTAPO, a Dina titkosrendőrség által foikozott terror ellen szólalt föl Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára Milánóban egy munkásgyűlé­sen. Felhívta a dolgozókat: folytassák a junta elleni til­takozó kampányt. NEMZETKÖZI KONFE­RENCIÁT rendeznek május­ban Maputóban, Mozambik fővárosában, s ezen Namíbia és Rhodesia önkormányzatá­nak kérdéseit vitatták meg— így döntött . az ENSZ Namí- bia-tanácsa és deklolonizációs bizottsága. TILTSÁK BE a nácizmus és a fa.iüldözés eszméinek propagálását az osztrák rá­dióban és televízióban — kö­vetelik az osztrák szakszerve­zetek most kiadott nyilatko­zatukban. ETIÓPIA TOVÁBBRA IS az imperializmus elleni harc és társadalmi haladás útját járja — jelentette ki egy Addisz Abeba-i nagygyűlésen Mengisztu Hailó Mariam, az ideiglenes katonai kormány­zótanács elnöke. demokrácia megteremtésének és valóban szabad választások megtartásának. Marchais, Berlinguer és Carrillo a nyilatkozat további részében hitet tettek »a poli­tikai és társadalmi erők plu­ralitásán« .alapuló új. szocia­lista társadalom fölépítése mellett, mert ez tiszteletben tartja és szavatolja az összes kollektív és egyéni szabadság- jogokat. Állásfoglalásukban hangsúlyozzák azt az óhaju­kat, hogy mindhárom párt teljes függetlensége alapján megvalósítsák az egyes orszá­gok adottságaival összhang­ban lévő szocialista társadal­mat. A nyilatkozat aláírói hang­súlyozzák: különleges jelentő­séget tulajdonítanak minden­nemű előrehaladásnak az eny­hülés. a békés egymás mel­lett élés és a fegyverzetcsök­kentés területén, a helsinki záróokmány megvalósításá­ban. Végezetül az összes de­mokratikus erők közti párbe­széd szükségességét hangsú­lyozva síkraszállnak a demok­ráciát és haladást óhajtó erők egysége mellett. A DOMBÓVÁRI UNIÓ IPARI / SZÖVETKEZET megvételre fölajánlja Dombóvár, Baross u. 1. szám alatti kétszintes — azonnal beköltözhető — ingatlanát. (A földszinten üzlethe­lyiségek, raktárak, az emeleten kétszoba-hallos összkomfortos lakással.) Részletes felvilágosítás: Dombóvár, Köztársaság u. 1. Topa Imre főkönyvelő­helyettes. Tel.: 13-61 (517738) Az enyhülés és ellenzői (2.) Viták és kosarak Szemre is terjedelmes ol­vasmány, mintegy száz oldalt tesz ki a híres Zöld Könyv, az európai biztonsági és együttműködési konferencia Helsinkiben elfogadott záróok­mánya. Nem volt könnyű a fo­galmazás, hiszen a záróok­mányba csakis olyan megálla­pítások kerülhettek, amelyek­kel minden részvevő egyetér­tett. vagy legalábbis nem emelt ellenük kifogást. Súlya van annak, ami az okmányba került, s annak is, ami kima­radt belőle, s nyilván az ará­nyok sem mellékesek. A fentiekből következik, hogy a záródokumentum megvalósításának két fontos alapszabálya van- Az első: a Zöld Könyvet egységes' egész­ként kell kezelni és ez vonat­kozik a gyakorlatba történő átültetésére is. Ha ugyanis egy szövegében, forgalmazásá­ban és összetételében kétség­telenül kompromisszumos megegyezés született, nem le­het helye a »kimazsolázásnak« vagy önkényes válogatásnak. Elképzelhető, hová jutnánk, ha az örvendetesen gyarapodó nemzetközi politikai, gazdasá­gi és egyéb szerződésekből minden fél csak a maga szá­mára előnyösnek vagy kedve­zőnek tartott cikkelyeket haj­taná végre! A második köve­telmény: megvalósuljon mind­az, amit az okmány magában foglal, de ne keverődjék olyan elemekkel, amelyek — nyilván nem véletlenül — kimaradtak a terjedelmes záródokumen­tumból. Mindaz, amiről eddig szó volt, nem valamiféle általános igazság hangoztatása, hanem a Helsinki után kialakult s a belgrádi konferencia közeled­tével megélénkülő viták szö­vegét képezi. Nyugati körök, nem ritkán befolyásos, az ál­lamvezetésben és meghatározó szerepet betöltő politikusok ugyanis éppen a Zöld Könyv kezelésének e két alapvető szabályát próbálják megszeg­ni. Sajnos, olyanok is van­nak soraikban, akik ott voltak Helsinkiben, akiknek aláírása szentesítette a záródokumen­tumot. Vegyük először a sokat em­legetett kosarak ügyét! A különös kifejezés eredete a tárgyalások kezdeté­re nyúlik vissza. Amikor a részt vevő országoktól javas­latok egész tömege érkezett, a svájci nagykövet vállalkozott összegezésükre. Képletesen szólva, vettem négy kosarat — mondta akkor —, s azokba he­lyeztem a politikai, gazdasági, kulturális-humanitárius jelle­gű indítványokat, valamint a konferencia folytatására vo­natkozó elképzeléseket. Ez a felosztás megkönnyítette a ta­nácskozásokat, s a záróokmány is ily módon alakította ki fe­jezeteit. A nyugati sajtót la­pozgatván azonban olyan ér­zésünk támad, mintha az EBK csak »egykosaras« konferencia lett volna, hiszen kizárólag a harmadik kosarat emlegetik. Senki nem tagadja a har­madik kosár fontosságát s a szocialista országok az egész záróokmány megvalósításakor készek végrehajtani a kultu­rális, információs, emberi kap­csolatokra vonatkozó ajánlá­sokat; nem egy helsinki javas­lat már régen megvalósult. Ám nem egy, hanem több ko­sár van, sőt, bizonyos fontos­sági sorrend is! Hiszen a poli­tikai biztonság követelményei, a híres tíz alapelv maradék­talan valóra váltása mindent megelőz. Lehetne-e egyáltalán zavartalan kulturális vagy emberi kapcsolatokról beszél­ni, ha az államok kétségbe vonják egymás határait, fe­nyegetik egymást? Kell-e hangsúlyozni a második kosár jelentőségét, amely gazdasági alapokat biztosítana az együtt­működéshez? Ahogyan talá­lóan fogalmazták: a katonai tárgyalásokkal együtt így va­lósulna meg az enyhülés igazi »materializációja«­Ráadásul azok a bizonyos nyugati körök nemcsak a har­madik kosár kizárólagossá té­telére törekszenek, hanem megfosztják azt eredeti, pozi­tív, a népek barátságát és kö­zeledését szolgáló tartalmától. Nem titok, hogy beavatkozással kísérleteznek a szocialista országok belső ügyeibe, álszent módon Hel­sinkire hivatkozván, s egy­szerre az emberi jogok baj­nokaiként lépnek föl. Amint a híradásokból értesülhettünk, fölnagyítják és túldramatizál­ják néhány szovjet törvény- sértő állampolgár (Ginzburg, Orlov és mások) ügyét, lép- ten-nyomon helyt adnak Sza- harov professzor nyilatkoza­tainak, akárcsak Csehszlová­kiából a Charta ’77 köré cso- portosulóknak vagy Lengyel- országból az úgynevezett mun­kásvédelmi bizottságnak. A jobboldali nyugati sajtóból az olvasó olyan képet nyerhet, mintha a szocialista közösség ebből a néhány,tucat ember­ből állna — szinte teljesen erre szűkültek le a tudósítá­sok, ezzel is mérgezik a lég­kört. A szocialista közösség orszá­gai — az időnkéül hisztérikus, antikommunista kampány el­lenére — nyugodtan és ma­gabiztosan haladnak útjukon, és energiájukat a béke fenn­tartásának, társadalmunk fej­lesztésének, népeik életszínvo­nala további emelésének szen­telik. S közben joggal mutat­hatnak rá a rendőr után kiál­tó tolvajra. Hiszen azok tet­szelegnek az emberi jogok vé­delmezőjének és iskolameste­rének mezében, akiknek vilá­gában 17 millió ember számá­ra képtelenek megadni a munkához való legalapvetőbb jogot; ahol Nebraska és Ten­nessee törvényhozása csak néhány napja utasította vissza a női egyenjogúságra vonat­kozó beadványt; s ahonnan kötetszámra idézhetnénk a faji megkülönböztetés kirívó ese­teit. Réti Ervin Építkezők figyelmébe! »DUKA« vegyes tüzelésű kazán (26 009 kalóriás) színes fürdőszoba-garnitúrák Dupla soros lapradiátorok egyéb szerelvényáruk szakszerű választékát kínálja a & NX a 62. sz. Víz-, gőz-, központi­el © fűtés- és szerelvényszakbolt, Pécs, Zsolnay V. u. 7. V O (Boltvezető: Kunsági József) Szakszerű kiszolgálás, megbízható szaktanácsadás. Hívjon föl bennünket a pécsi 11-836-os telefonon; szívesen tájékoztatjuk! (14620)

Next

/
Thumbnails
Contents