Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-23 / 69. szám
IjLiztdt &zwJztLz£3iíg- ! Balázs Jánosné, Kaposvár, Monostor u, 24. szám alatti lakos március 9-én megjelent panaszát megvizsgáltam, és megállapítottam, hogy az csak részben jogos, mivel a kézbesítő — saját állítása szerint — minden esetben kézbesítette az előfizetett, lapokat. Volt olyan eset, hogy esőzés után — mivel csak földút van — a szélső házhoz tette le az újságokat, de meggyőződött róla, hogy az érintettek mindig megkapták azokat. Az előfizetési díjat a kézbesítő akkor szedheti, amikor akarja. Kézbesítés szempontjából ez a legnagyobb járás. A kézbesítő ellen eddig panasz nem merült fel, munkáját pontosan cs lelkiismeretesen látja el. A Monostor utcában levő kát másik előfizető sem fordult hozzánk panasszal. A kézbesítőt utasítottam, hogy a jövőben rendszeresen kézbesítse a lapot. A panaszosnak azt javaslom: a hasonló problémák megelőzése végeit negyedévre vagy félévre fizesse elő az újságot. Tisztelettel: QjeUefi 3iLoan hivatalvezető Tisztelt Szerkesztőség! Felíán Jánosné. somogygeszti lakos március 5-én megjelent panaszát megvizsgáltam és megállapítottam, hogy Kelemen Lászlóné felvásárló február 24-től március 3-ig táppénzen volt. A felvásárlási teendőket helyette férje végezte. A nyitva tartás kifüggesztése és betartása, valamint Kelemen László magaíartasa ügyében intézkedtem. Tisztelettel: CBánáti 3itoin lelv. osztályvezető, áfész, Kaposvár AX MSZMP SOMOGY NEGYEI BIZOTTSÁG A N AK LAPJA XXXIII. évfolyam, 69. szám. Szerda, 1977. március 23. A szellem napvilága Rendhagyó irodalomóra ..Beetliovenczés Hatodszor szervezte meg a rádió és a Kulturális Minisztérium a középiskolák zenei műveltségi versenyét. Ezekben a hetekben vasárnap és héttő esténként Beethovenről “■vizsgáznak« a diákok, a Kossuth adó hallgatóinak nem kis örömére. Hosszú hónapok töméntelen munkájáról adnak számot a tizenévesek, példát mutatva a felnőtteknek is szorgalomból, érzelmi fogékonyságból, találékonyságból. Az írásbeli válogató után döntőbe jutott tizenhat iskola összesen nyolcvan versenyző tanulója néhány év múlva esztergályos, ápolónő, tanító 'agy jogász lesz. Valószínűleg kevesen választják közülük életpályául a muzsikálást. Vállalkozásuk hasznossága éppen ezért kétségbevonhatatlan. Mert elképzelhetetlen, hogy ezek a kislányok és fiatalemberek, akik ugyan néha szertelenül, olykor-olykor kapkodva, mégis igazi átéléssel és meghökkentő tájékozottsággal beszélnek az Eroica sza- badságeszményéröl, Leonóra hűségéről és Egmont hősiességéről, valaha is közönyössé es érzéketlenné válhassanak. A zene hatalmas, minden más eszközzel pótolhatatlan, nevelő és érzelemformáló, Berzsenyi Magyarokhoz című versét, Kölcsey Himnuszát, Vörösmarty Szózatát hasonlították össze tegnap a rendhagyó irodalomórán, melyet a felső tagozatos gyerekeknek tartottak az ifjúsági házban Kaposváron. Nehéz vállalkozásnak ígérkezett. Tatay Éva, aki már a negyedik műsort szerkeszti, szervezi, tudta, hogy a felvilágosodás és a reformkor nincs közel a mai hatodik-hetedikesekhez, ráadásul Berzsenyi nem is tananyag. Ezért — hogy a rendhagyó irodalomóra betöltse hézagpótló szerepét — sok magyarázatot fűzött az elhangzó versekhez, melyeket Szentpál Mónika szólaltatott meg. Beszélt a kor eszméiről, arról, mit akar a reformkor embere, mit jelentett a nyelvújítás, hogyan kapcsolódott egymáshoz a költemények mondanivalója? A .nyelvújítással kapcsolatban elmondta, hány ezer új szó keletkezett, hány került a köznyelvbe, és mennyi maradt csupán érdekesség. Az előadó részleteket olvasott föl Kölcsey Parainesiséből, és felhívta a gyerekek figyelmét: mennyire időszerű néhány kitétel ma is. Arról szólt több helyen, milyen nagy szerepe van a folyamatos műveltségnek. Szentpál Mónika legjobb előadóink egyike. Nemrégiben hallhattuk a 16—17. századi magyar irodalomból összeállított műsorát, most pedig Vörösmarty Búvár Kundját, a Szép Ilonkát, a Szózatot, Garay Obsitosát szavalta. Megkérdeztük az előadót, mit jelent ismeretterjesztő módon előadni gyerekeknek? Így válaszolt: »A vers azért van, hogy megértsék, megszeressék. Az előadónak az a feladata, hogy megértesse, megszerettesse. A rendhagyó irodalomórát ilyen fórumnak érzem. Ezért csinálom szívesen.« S. M. Virágok az üdülők parkjaiba Egy hét múlva üres lesz a meder Lezárták a Siót A Sió lezárását tegnap délután hat órakor kezdték meg a Balatoni Vízügyi Kirendeltség szakemberei. Az utolsó hajó — a Jégtörő IX. — a déli órákban érkezett a Balatonhoz, s délután már folytathatja útját a balatonfüredi Iiemulató Siófokon Búcsú a Röpülj páva műsorában Március 31-én Siófokon dönt a zsűri, alkalmasnak találja-e a somogyiak Röpülj pávaösz- szeállitását arra. hogy a televízió újra induló néprajzi sorozatában bemutassa- Az idén tájegységek' folklóranyagát gyűjtik egy műsorba, és ezeket sugározza majd a televízió augusztustól decemberig. A somogyiak a búcsú folklórját, hagyományait elevenítik föl összeállításukban, amelyben föllépnek a legjobb együttesek, szólótáncosok, énekesek. A játékot az ando- csi búcsúhoz kötődő szokások alapján állították össze. A tánc és ének mellett helyet kapnak a vásári bábjátékosok, a kikiáltók, a mézeskalácsosok, céllövöldések. mutatványosok. Siófokon, a művelődési központban csupán az énekes, táncos részt mutatják be, a szabadtéri forgataghoz szükséges vásári kellékeket, sátrakat később állítják föl. A televízió 10 perces filmet is forgat, amely az összeállítás része leszhajójavítóba. A télen a Dunán teljesített szolgálatot. A múlt héten indult a javítódokkba, de a Kapóson és a Dunán levonuló árhullám miatt napokig vesztegelt a sióagárdi híd alatt. A Siót november 25-én nyitották meg, s tegnapig huszonegy hajó úszott végig rajta. A kimutatások szerint ez az átlagos forgalomnak felel meg. Most, hogy lezárták a Sió siófoki zsilipjeit, négynaponként öt centimétert csökken a vízszint. Március 28-án délben a Sió medre a Kapos torkolatáig üres lesz. Ha a tavaszi csapadék megemeli a Balaton vízszintjét, újból megnyitják a zsilipeket, bár a számítások szerint ez nem várható. A Sió legközelebb az ősszel lesz alkalmas hajózásra, amikor újból kinyitják a zsilipeket. Húszezer tő petúnia, tízezer agerátum, hatezer muskáth és tátika várja a Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat siófoki központjában, hogy kiültessék. Már valamennyinek megvan a helye: a déli part üdülőinek parkjait, sétányait díszítik májustól. A palánták nagyon jól átvészelték a telet: a parányi növények gyors fejlődésnek indultak. Az eddigitől eltérően nem égetett cserépben, hanem lyukacsos műanyag tartóban nevelik őket kiültetésig. Más kertészetekben szerzett tapasztalatok szerint sokkal jobban megerősödnek így, és a szabadban jobban bírják áz időjárás viszontagságaitA vállalat az idén jóval több virágot szállít, mint tavaly. 85 ezer tő helyett 110 ezer kerül a parkokba, a terekre. A vásárlók között sok a törzsvendég. Gyakran rendelnek üzemek, gyárak és intézmények, melyek a munkahelyek környékét igyekeznek barátságossá tenni. A parkosításban általában mindenki maga dönt- Az üdülők környékén sok a muskátli, a petúnia. A vállalat szívesen ad tanácsokat. Pisztollyal „köszöntötte a szomszédokat Még szilveszteri hangulatban volt január elsején este a 43 éves Kovács László kaposvári lakatos. Ügy találta, nem ér semmit az új év nő nélkül, A szomszédba indult tehát, ahol egy özvegyasszony lakott. Kovács előzőleg zsebre vágta Úttörőlávírászok megyei versenye A Magyar Úttörők Szövetségének megyei szervezete és az MHSZ megyei vezetősége március 19-én rendezte meg Marcaliban a Lenin ifjú távírásza elnevezésű bajnokságot. A versenyen a megye 12 legjobb úttörőtávírásza vett részt. A vetélkedésen első helyezést ért el Németh Erika, a siófoki Kállai Éva úttörőcsapat tagja, nyolcadik osztályos tanuló, aki 327 pontot ért el- A második legjobbnak Horváth Erika bizonyult 324 ponttal, ö szintén a siófoki Kállai Éva úttörőcsapat tagja. Ez a két tanuló képviseli megyénket az 1977. április 5—7-én Leninvá- rosban megrendezendő országos bajnokságon. Gépsor, mis Gépóriások »rohamozzák« a földieket. Több gép egy menetben végzi a tárcsázást, simítózást, a vetést és a vegyszerezést. Kisgyalánban a hét elején kezdték elvetni a cukorrépát. A 180 hektár területnek a fele késs. az otthon rejtegetett TT-pisz- tolyt, és hat töltényt tett a tárbaA szomszédasszony nem volt egyedül. A lánya, még egy nő és egy férfi volt a iakasOan. Kovácsot ez nem zavarta, hívta az asszonyt, jöjjön át hozzá, később pedig az asszony lányát is megpróbálta magával csalni. Azok azonban nem hajlottak a kérésre. Ekkor Kovács előkapta pisztolyát, hadonászni kezdett vele, és kijelentette: itt valami tragédia lesz. A többiek először megrémültek, azután igyekeztek kituszkolni a lakásból a részeg férfit- Kovács először a konyhába »vonult vissza«, majd az özvegyasszony férfi- vendége elkapta, és kitolta az udvarra a pisztollyal hadoná- szót. Kérte Kovácsot, adja át neki a pisztolyt, de az erre nem volt hajlandó. A két férfi dulakodni kezdett. M. Róbert el akarta venni a fegyvert a részegtől. Kovács a levegőbe lőtt, M- Ró- bertnek azonban végül sikerült megszereznie a töltött pisztolyt. Közben megérkezett a rendőrség, és Kovácsnak mégiscsak egyedül kellett kezdenie az új évet. A Kaposvári Járásbíróság. dr. Gelencsér Ilona tanácsa Kovács Lászlót lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés és garázdaság bűntette miatt egyévi börtönbüntetésre ítélte, két évre pedig eltiltotta a köz ügyek gyakorlásától. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. rasM foson Ellenőrzés A fiatal lány dühösen érkezik haza az internátusba- Laikó társnője érdeklődik: — Ml bajod van? — Az új fiúismerősömmel voltam. Hihetetlenül pimasz fráter. Másfél óra alatt három porfant adtam néki! — Miért, mît csinált? — Semmit! Csák így akartam megállapítani, hogy nem aludt-e el! Állatszeretet — Mondd, igaz, hogy Vera annyira szereti az állatokat? — De még mennyire! Ha tudnád, mi mindent csinál csak azért, hogy ezüstrókája legyen! Felhívás keringőre — Pista, ha megcsókol, én azonnal sikoltozni kezdek! — De Klárika! Ezen a forgalmas útvonalon? — Igaza van. Menjünk egy csendesebb utcába! Dicsekvés Két barátnő beszélget — Tegnap láttam a férjedet- Gyönyörűen őszül! — Azt is csak nekem köszönheti ! Orvosnál — , Mindenekelőtt abba kell hagynia az ivást és a dohányzást — mondja szigorúan az orvos betegének. A páciens megértőén néz az orvosra és megkérdd: — Mondja, doktor úr. nem volt itt előttem a feleségeim? Dolgozók Az osztályvezetőtől megkérdezték: — Mit csinál az az ember az ablak mellett? — Semmit — És az ott szemben? — Szintén semmit — Hm. S nem lenne elég erre a célra egy? Bejegyzés Egy 15 éves lány a következő bejegyzést hozta haza a tanulókönyvében az iskolából : Szemtelen és visszafelesel. Másnap a tanítónő ezt találta a tanulókönyvecs- kében: — Az anyjától örökölte. Elláttam mindkettő baját. Az apa. Kutya — Bolhás a kutyája? — Nem. Az emberek közé nem engedem. Az MSZMP Somorr megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA. SzerKesztőség: Kaposvár, Latírtea Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadd Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31 Telefon: 11-516. Felelős kiadó Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlfi meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyj postahivataloknál és postáskézbcsítőknél. Előfizetési díj égj? hónapra 20 Ft Index: 25 967. ISSN 0133—060«. K. a Somogy megyei Nyomda* ipa.i Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Május 1. u. 1Û1» Felejős vezető : Farkai Béla» igazgató egyéniséget gazdagító ereji nyilvánul itt meg. Hogy mi lyen eredményesen, arra igei jellemző a zsűri tagjainál minden megnyilvánulása “Levett kalappal állunk a csapatok előtt« — jelentette k tegnap a zenekritikusként közismerten kérlelhetetlen zsűri- elnök. A részt vevő iskolákbar évek óta fogalommá, közügy- gyé vált a “mozartozás«, i “lisztezés«, “verdizés«, és a; idén a “beethovenezés«, ahogj a pajkos diákzsargon megfő galmazza ezt az izgalmas versenyt. Kár, hogy a somogyi középiskolák szótárában ezeV a »szakkifejezések« még sohasem szerepeltek... L. A.