Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-23 / 45. szám
/ fi béke és szocializmus őrhelyén Veszíeségsorozat után ■ több százezres nyereség À Szovjetunió és a szocialista országok következetes és konstruktív politikájának eredményeként az összes békeszerető és reálisan gondolkodó erő támogatásával jelentősen megjavult a politikai légkör Európában és világszerte. A szovjet emberek azonban nagyon jól tudják,• hogy a tartós béke és a népek biztonsága elérése érdekében még sokat kell fáradozniuk. Bármilyen forradalom — mutatott rá Benin — csak akkor ér valamit, ha meg tudja magát védeni. . A szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme nagymértékben befolyásolta a világtörténelem egész további alakulását. Az imperializmus legreakciósabb erőire mért döntő vereség a szocialista forradalom győzelmének kedvező feltételét teremtette meg Európa és Ázsia több országában. A szovjet fegyveres erők a Szovjetunió renkívül jelentős gazdasági, tudományos és műszaki erősödése, a dolgozók anyagi és kulturális élet- színvonalának emelkedése közepette fejlődnek. A Szovjetunió mai gazdasági potenciálját szinte hasonlítani sem lehet ahhoz az anyagi bázishoz, amelyről a Nagy Honvédő Háborút kezdték. A Szovjetunió ipari termelésének volumene a háború előttinek ma több mint 14-sze- rese. A szovjet nép hősi erőfeszítése révén az országban felépült a fejlett szocialista társadalom, a szovjet nép a kommunizmus építésén ' munkálkodik. A szovjet harcosok pedig emlékezetükben tartják a párt lUtasítását: meg kell védeni mindazt, amit a nép hozott létre. A szocialista országok testvéri összeforrottsága és internacionalista politikája kifejezésre jut a Varsói Szerződés Szervezetében, mely a szuverén szocialista államok önkéntes védelmi szövetsége. A szovjet nép gazdaságfejlesztési sikerei, az élenjáró szovjet tudomány és technika nagyszerű vívmányai lehetővé tették, hogy létrejöjjenek olyan kolosszális erejű új harci eszközök, amelyek rövid idő alatt és hatalmas területeken tudják megoldani a harci feladatokat. A szovjet fegyveres erők ellátása nukleáris fegyverekkel, különböző osztályú rakétákkal, rakétatechnikával és rádióelektronikus berendezésekkel jelentősen fokozta a szárazföldi csapatok, a légierő és a flotta ütőerejét és mozgékonyságát. A szárazföldi erők nagyfokú gépesítése és a legmodernebb fegyverzettel való ellátása lehetővé teszi e fegyvernem nagy ütő- és tűzere- jét, mozgékonyságát, gyorsaságát, valamint azt, hogy egy modern háborúban a feladatok széles körének megoldására legyen képes. Minőségileg újjáalakultak a légvédelmi csapatok. Lényegesen növekedtek a haditengerészeti légierők lehetőségei. Hatalmas erőt képvisel a haditengerészeti flotta. A Szovjetunió Kommunista Pártja, számolva a világ- t politika alakulásának bonyolult és ellentmondásos jellegével, az imperializmus agresszív lényegével, továbbra is a Szovjetunió védelmének és a szovjet fegyveres erők harci erejének szilárdítására fordítja figyelmét. A szovjet harcosok pedig szüntelen készenlétben állnak, szeretett hazájuk védelmében. A Szovjetunió Vörös Hadserege születése napján őszinte internacionalizmustól áthatva üdvözöljük a I szovjet fegyveres erők egész személyi állományát. I Néhány évvel ezelőtti újságokat lapozgatva olvashatunk a Háromfai Sertéskombinátról. Meglehetősen sötét színben tüntették föl ezek az írások ezt a létesítményt — s nem ok nélkül. Mert hogyan lehetett volna 1973-ban dicsérni például azt, hogy a szopósmalacok 22,7 százaléka elhullott, a telepi elhullás aránya pedig 21,2 százalékos volt? Alacsony volt a fíalási átlag, de azt sem lehetett a kirakatba tenni, hogy egy- egy koca után mindössze nyolc hízót értékesítettek a telepről. Abban az évben a mérleg szerip.fi veszteség meghaladta a 2,4 millió forintot! A következő esztendő hrár javulást mutatott, de a veszteség még mindig több volt félmillió forintnál. Az ország első szaktelepeinek egyikeként hozták létre a gazdaságok közös vállalkozásként ezt a kombinátot. Kevés tapasztalat volt a társulók birtokában, következésképp — az imént említett adatok tanúsítják — súlyos tandíjat kellett fizetniük a kezdeti években. Emellett a telepet fenntartó gazdaságok sem rendelkeztek mindig anyagi eszközökkel, amelyekkel sikeresen leküzdhették volna a gondokat. Így történhetett, hogy veszteséget veszteség követett — közben azonban igyekeztek változtatni a termelési körülményeken. A telepen megvalósított rekonstrukció, a további eredményes működéshez szükséges alapok fokozatos megteremtése, a tenyésztési és hízlalási munkáknál a szakmai fegyelem, a létesítményekben az állategészségügyi előírások következetes megtartása — mindez együttvéve vezetett oda, hogy az 1975-ös évet már több mint egymillió forintos nyereséggel zárhatta a kombinát. Kijutottak a kátyúból, biztos alapokról indulhattak a múlt évben. Erre építették gazdálkodásukat, gyarapít- hatták javaikat olyannyira, hogy december 31-re a tiszta vagyonuk már megközelítette a 22,3 millió forintot A kombinát összes költsége több mint 1,8 millió forinttal elma- I radt attól, amire számítottak. Miért szólunk most minderről? Az indoklás legfőbb részét írásunk bevezetője tartalmazza : a veszteségsorozat után jutott el a Háromfai Sertéskombinát odáig, hogy termelése .most már nemcsak a fenntartó termelőszövetkezeteket nyugtatja meg, hanem azokat is, akik a telepről kikerült árura számítanak. Nem egészen 23 milliós bevételhez jutott tavaly a kombinát, ebből 21,4 milliót állatértékesítésből kapott. Csupán az állami vágóhidakra küldött hízók több mint 20,2 milliót hoztak a kombinátnak. A háromfai ’»»sertésgyár« igazgató tanácsa ma tartja zárszámadó ülését. A mérleg 710 ezer forintos nyereséget mutat. Értékelni ezt az eredményt azok tudják igazán, akik ugyanitt átélték a veszteséges éveket is. S miközben a telepiek a sikereken munkálkodtak, gondoltak Nagyatád húsellátására is: szükség szerint szállítottak a városnak hízott sertéseket. Es segítették Nagyatád, Háromfa, Ta- rany, Bakháza, Rinyaújnép háztáji sertéstenyésztőit is azzal, hogy vemhes kocasüldőket adtak ki a gazdaságokba, méghozzá a tsz-tagoknak és a kombinát dolgozóinak kedvezményes áron. Nyereséges mérleg került tehát a sertéskombinát mai igazgató tanácsi ülése elé. Hogy jó úton járnak, azt az 1975-ös év után a tavalyi is bizonyította, s ezen frdemes — most már nagyobb léptekkel — tovább haladni, jj p Igények és szerepkörök 1957-ben — húsz éve — készült el a balatoni regionális terv. Ez a tó menti településeket több csoportra osztja. Siófok, Fonyód, Balatonlelle és részben Zamárdi tartozik a nagy tömegek üdültetésére alkalmas települések közé. Hévízt, Balatonfüredet. Keszthelyt és Balatonföldvárt a külföldi idegenforgalom befogadására megfelelő helyek közé sorolták. A tervben szerepeltek még a sok kiránduló fogadására alkalmas és egyszerű üdülő jellegű települések. Már ekkor nagyjából világos volt, hogy ez a kategorizálás nem fejezi ki hűen a balatoni települések idegenforgalmi és , üdülési szerepét. S ahogy az évek múltak és mind több ember kereste föl a Balatont szórakozni, pihenni. ez az ellentmondás egyre erőteljesebbé vált. 1963-ban elkészült Magyarország településhálózatának fejlesztési terve, de ebben sem foglalkoztak szerepkörüknek megfelelően a balatoni városokkal, községekkel. Ezt a tervet 1971-ben korszerűsítették, a balatoni települések különleges »státusát« azonban ebben sem rögzítették. Miért kellene különlegesnek tekinteni a balatoni településeket az ország egyéb községeivel, városaival szemben ? Azért, mert a nyári embertömeg, a szolgáltatások iránti igény, az igénybevétel nagysága, a várakozás, melyet a vendég az üdülőhellyel kapcsolatban táplál, nem kapcso-. lódik harmonikusan azokhoz a lehetőségekhez, melyekkel a helyi tanácsok élni tudnak. A balatoni községeknek a településhálózatban betöltött tényleges szerepe és a kapott szerepkörök között ellentmondás feszül. A két-háromezer lakosú tóparti falvak néoes- sége nyáron 20—30 ezerre duzzad. Ennyi emberre kell szabni a vendéglátás, a kereskedelem, a szórakozás, a művelődés és a sportolás létesítményeit, s ehhez kell méretezni a közműveket is. Jelenleg azonban e települések szerepkörét — költségvetését, fejlesztési lehetőségeit — csak az őslakosság számához szabták. A VÁTI-ban 1975-ben elkészült Somogy megye Balaton- parti települései szerepkörének a felülvizsgálata. Legalább egy szerepkörrel magasabbra kell sorolni minden várost, községet ebben a térségben, mondja ki szinte minden ágazati tervező a szerteágazó, részletes vizsgálatok után. Az egyilj fő ellentmondást a következőképpen fogalmazzák meg: »A Balaton- parti települések üdülőinek zöme az ország különböző városaiból érkezik ide. Ezek az üdülés alatt is városias ellátottságot igényelnek. E szintet ma többségében községi jogállású településeknek kell biztosítaniuk, melyek anyagi erőforrásai — bár magasabbak a velük azonos szerepkörű településeknél és központi támogatásban is részesülnek — nem elegendők az igényekhez viszonyítva.« E pénzügyi és szervezeti feltételeket a regionális szerepkörök alapján határozták meg. A maga idejében ez korszerűnek és előrelépésnek számított. Ma már sokban módosult a helyzet. Különösen szembetűnő az ellentmondás a balatoni tanácsok apparátusainál. Mart igaz, hogy a különleges igények csak az idegenforgalmi szezon nem egészen három hónapja alatt jelentkeznek — sőt torlódnak —, de az ezzel kapcsolatos ügyintézés egész évben igénybe veszi az apparátust. Fonyódon például az üdülővendégekkel és a hétvégi turistákkal együtt a népesség száma meghaladja a hatvanezret. Az egész község arculatát meghatározó építési ügyekben azonban mindössze egyetlen ember intézkedik. A legnagyobb gond, hogy a tanácsi tervezési gyakorlatban a már meglévő településhálózati kategóriák alapján állapítják meg a költségvetést Eszerint az üdülőnépesség miatt megnövekedett többletterhek viselésére nem kaphat arányosan több pénzt a balatoni település, csak annyit, amennyi szerepköre alapján megilîeti. Á felülvizsgálat során a VÁTI tervezői hangsúlyozták, hogy a pénzügyi eszközöket — a Balatonnál — e népes vendégsereggel megnövekedett lakosságszám alapján kellene szétosztani. Csak így javulhat dinamikusabban a szolgáltatások színvonala, a víz- és a szennyvízvezetékek hossza. Csak így lehet a jelenleginél vonzóbb és az üdülőhelyi jellegnek megfelelőbb közterületeket, parkokat, sétányokat, tereket, strandokat kialakítani, több utat és járdát építeni, és városiasabb közvilágítást teremteni. — Jelenleg a Balaton-kör- nyék regionális tervének korszerűsítésén dolgoznak az Építési és Városfejlesztési Minisztériumban — mondja tu- rulyás István megyei főépítész. — E terveket jövőre egyeztetik a megyével. Akkor válik el. hogyan sikerül feloldani ezt az ellentmondást. Cs. T. Sablontálcák Algériának Hatmillió forint értékben gyártott sablontálcákat a barcsi EPGÉP Vállalat algériai házgyáraknak. Kapkodás helyett A tervek, az értesülések és a kimutatások sokasága sejteti: a huszonharmadik órához érkeztünk. Azt is hihetné az ember, hogy minden rendben van, hiszen a feszültséget nem most fedeztük föl. Tettünk is egyet és mást. Megfontoltan és kapkodva is. A tervszerűséghez sem férhet kétség, de mire építettük terveinket? A téma nem új keletű. Országos ügyről van szó és helyiről, épp ezért szűklátókörűség volna szétválasztani a kettőt. Nem tűnhet kinyilatkoztatásnak tehát, hogy megyei gondjaink csak az országossal együtt oldhatók meg. De ez nem törhet le semmiféle helyi kezdeményezést és akarást. A tanítóképzésről van szó. Nem először, s gyanítom, nem utoljára. A huszonharmadik óra arra int, hogy a kapkodás helyett most már megfontolt cselekvéssorozatra van szükség. Kevés az általános iskolai tanító? Kevcs. Ki tudja, hányszor írtuk már le: Somogybán .340 a képesítés nélküliek száma, s közülük 107-en az alsó tagozatban tanítanak. (Nemegyszer kettes, hármas érettségi bizonyítvánnyal a tarsolyukban, felkészületlenül.) Olvasom, hogy hazánkban 1980-ig 45 000-re, 19S5-ig ICO 000-rel lesz több az alsó tagozatos gyerek, mint most. Ez ma már kiszámítható. A gyerekek számának növekedése áldás. A népesedéspolitikát nemzeti felelősségérzet szülte, megalapozott volt; s számos intézkedés, életszínvonal-változás segíti megvalósulását. Az oktatásügyben azonban mintha évdk óta bizonytalankodás kísértene. Talán emlékeznek még: az 1972-es oktatáspolitikai határozat magas követelményeket állított. Hallgattunk is rá. Végrehajtásának személyi feltételei azonban tovább romlottak, kár volna elhallgatni. Ismerjük az okokat is. Közrejátszik a gyakori »pályamódosítás«, az anyagi megbecsülés, a kellő társadalmi rang, a vonzás hiánya. A legnagyobb baj azonban az, hogy hosszú ideig mintha helyzetismeret nélkül, kapkodva terveztek volna az illetékesek. Ezért van »túlképzés« egyes pedagógiai szakokon, s ezért maradt el a tanítóképzés a társadalmi szükséglettől. Pedig nem nehéz a tervezés. Egy Népszabadság-interjúban olvastam a szakma hivatott képviselőjétől: azok a gyerekek, akik az idén mennek iskolába, hat éve születtek. A tanítóképzés hároméves. Miért ne lehetne kiszámítani a szükségletet? Ügy látszik, nem »lehetett«. Emiatt is feszültség van a tanítóképzésben. De maradjunk szűkebb pátriánkban, hiszen gondjaink is nagyobbak az országos átlagnál, s tanítóképző főiskolánk is van, amely fejlesztéssel, körültekintő intézkedésekkel, megyei segítséggel igen sokat tehet a feszültség feloldásáért. Későn — de nem elkésve — fontos központi intézkedések születtek, s várhatók a tanítóhiány mérséklésére. Módosítják a felsőoktatás belső arányait; előnyben részesítik a tanítóképzést; növelik a létszámkereteket nemcsak a nappali, hanem a levelező tagozaton is, s itt a már pályán dolgozókat részesítik előnyben. (Ma ugyanis a levelező tagozatosok egyharmada nem tanít, »csak diplomaszerzésre« áhítozik.) Mi á helyzet nálunk? Jelenleg 416-an tanulnak a főiskola nappali tagozatán, közülük 147 a somogyi tanítójelölt. Az idén 45 somogyi fiatal végez. (Emlékeztetőül: 107 képesítés nélküli dolgozik.) A már ismert pályázati rendszer és a minisztériumi keretszám révén a 45-ből csak 28 helyezkedhet el Somogybán. H éhol felháborodást hallok emiatt, pedig a központi intézkedés jogos; az ország érdekeit tartja szem előtt. Más megyék is vannak, ahol rossz, vagy még rosszabb a helyzet. Mit mutatnak a pályázatok? A somogyi végzősök közül 17-en, illetve 10-en pályáztak a kaposvári Gárdonyi és a Petőfi iskola 2—2 álláshelyére, és 22-en Budapestre, közülük nyolc somogyi. Háborogjunk amiatt, hogy »elpályáznak« a fiataljaink? Inkább azért háborogjunk, hogy nem tudjuk megtartani őket! S ebből éppen ideje levonni a következtetéseket. A minisztériumi »keretszám- rendelkezés« ugyanis lehetővé teszi, hogy a társadalmi ösztöndíjas hallgatókat o keretszámon felül az »indító megyében« helyezzék el. Mi nemigen éltünk ezzel a lehetőséggel. Somogybán az idén végzők közül mindössze ötnek van társadalmi ösztöndíja a 45-ből. Tolna megye a 39-ből 32 fiatalnak adott ösztöndíjat,, s láncolta magához a pályakezdőket. Nincs pénzünk? Vagy nem figyeltünk oda? Pedig az országos érdekkel együtt csak így változhat a helyzet szűkebb hazánkban. És másképp is. A nevelők letelepítése, megtartása nemcsak pénzkérdés. Szekszárd csaknem 100 kilométerre van, a megyei tanács 500 méterre a főiskolától. A Tolna megyei vezetők gyakran látogatják hallgatóikat; törődnek fiataljaikkal; a tolnai diákok klubja jói működik. Nálunk túl közel van a főiskola. Nem elég siránkozni a bajok miatt... Most mindenütt növelik a létszámot a tanítóképzésben. Kaposváron azonban legföljebb 50-nel több hallgatót bír el a főiskola. Szekszárdon — sok millióért — űj, korszerű épületben a kaposvári intézet kihelyezett tagozata működik majd. És ezzel tovább fokozódik a bizonytalanság itthon; mi lesz a jövő? Hallottam aggályokat: hol érdemesebb letelepedniük a tanároknak, s a magasabb létszám miatt, nem romlik-e tovább a színvonal? Engedményeket kell tenni? Attól függ, mihez viszonyítjuk a követelményeket. A képesítés nélküliekhez vagy a kiváló nevelőkhöz? Ideje növelni a pedagóguspálya hírét, tekintélyét, társadalmi elismerését. De ez nemcsak a társadalmon, hanem a pedagógusokon is áll. A fejlésztés előrelátó terveivel nem maradtunk adósak Somogybán. Olvastam egy előterjesztést, melyet a múlt év decemberében terjesztettek föl a minisztériumhoz. A hármas alternatíva egyike sem talált még visszhangra. Válaszra sem méltatták. Ügy látszik — a sietős intézkedések közepette — három hónap kevés az állásfoglalás megszületéséhez. Pedig a jövőről van szó! S a döntés nem tűr halasztást. De ne csökkentsük ezzel saját felelősségünket. Mér a jelenlegi,,s a növekvő létszámhoz is szűkek az adottságaink. Hallottam fanyalgást, bizonytalankodást amiatt is, hogy érdemes-e nekünk fejleszteni a főiskolát, hiszen nemcsak Somogynak, hanem négy megyének képeznek tanítókat. Meggondolatlan felfogás ez a pedagógushiány felszámolásának országos áramában. De nemcsak erről van szó. A főiskola szellemi központ, vagy azzá kell lennie Somogybán. Egyik kollégám nemrég a Magyarországban írt cikket Kaposvárról, s utalt arra, hogy a 20-as évek elején miért Pécsre, és miért nem Kaposvárra került a volt pozsonyi orvostudományi egyetem. Ügy gondolom, azóta okosabbak lettünk. Okosabban tudunk cselekedni az ország és szűkebb hazánk érdekében is. P énz van a gyors fejlesztésre is, építőipari teljesítőképesség még nincs. Ha szándék és elhatározás lesz — és kell lennie —, a feszültséggócok viszonylag könnyen feloldhatók. A tanítói hivatás vetekszik az anyákéval. A gyermeket világra hozni öröm, szenvedés és boldogság. Világra ébreszteni őt, ajtót és tekintetet nyitni munkára és műveltségre, azt hiszem: nemes feladat, felelős kötelesség. Érdemes hát hosszú távra — és megalapozottan — tervezni az életünket Jávori Beiz
