Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-22 / 44. szám

rÖLi&di Sztrktiztöiíg. ! A Somogyi Néplap január 29-i számában Evődünk címmel megjelent cikkel kapcsolatban azonnal vizsgálatot rendeltem el, melynek eredményéről a következő tájékoz­tatást adom: Az 1 kg marhahúst Gagyi Gizella fiatal eladó szol­gálta ki a cikkben is szereplő kijelentés kíséretében. A vizsgálat során azt is megállapítottuk, hogy nevezett el­adónk sem a bolt vezetőjétől, sem annak helyettesétől nem kapott olyan utasítást, hogy pénteki napon csont nélküli húst nem szeletelhet. Gagyi Gizella elmondása szerint azért nem akarta a húst fölszeletelni, hogy ezzel is rövi­dítse a vásárlók sorbaállásának idejét. Mivel Gagyi Gizella a vonatkozó rendelkezéseket és utasításokat megszegve önkényesen járt el, figyelmeztetés­ben részesítettem. Remélem, hogy a vásárlót hasonló kel­lemetlenség a jövőben nem fogja érni boltjainkban. Tisztelettel: Díooáti jQaiai igazgató, Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat Tisztelt Szerkesztőség! 1975 őszén az Agrober üzemi utat épített Perecseny- pusztára, ezért a Zákányhegyen levő ingatlanunk egy részét kisajátították, és az e területen levő gyümölcsfá­kat kivágták. Szőlőnket az út kettészeli. Az út mentén az építők olyan mély árkot hagytak, hogy járművel nem tudunk a telekre menni. Már számtalanszor kértük az Agrober-t, hogy a zöldkárt térítse meg és létesítsen egy kis hidat, de másfél éve csak ígéretet kapunk. Azért for­dulunk Önökhöz, hogy végére járjunk ennek a kálváriá­nak■ Tisztelettel: (SàtâçA Qúzitl Gyékényes, Petőfi u. 23. Száki 'f.enne Zákány, Kápotnahegy Ha a lakók is segítenek! Üdülő, utazó somogyi fiatalok Háromszoros igény a kedvezményekre Szép családi házak épültek a kaposvári Nyár utcában. Az itt lakókat mégis ritkán láto­gatják meg a rokonok, bará­tok, mert a házak szépsége és az utca állapota között nincs meg a szükséges harmónia. Kátyúk, gödrök, sártenger, mintha ez az utca nem a me­gyeszékhelyen, hanem egy el­hagyott község külterületén lenne. Sokszor tettek már pa­naszt. kérve: tegyék legalább úgy rendbe, hogy a mentő vagy az orvos gépkocsival a beteghez juthasson. Több családnak van autója, azt azonban az ősztől'tavaszig képtelen használni, mert le­hetetlen az udvarokból az út' testre jutni. Azaz, az utca egyik oldalán' lehetséges. Ott van egy eléggé széles beton­járda, ezt a motorkerékpáro­sok, a gépkocsi-tulajdonosok egy része igénybe is veszi. Félő, hogy baleset következik be, a járda pedig sokkal ha­marabb tönkremegy, mintha csak a gyalogosok használnák. Elmondtuk a panaszt a vá­rosgazdálkodási vállalat igaz­gatójának. aki továbbította a tanács illetékeseinek. A váJ lasz: ha az itt lakók is segí­tenek társadalmi munkában az alapozásban, a kő eltere- getésében. akkor rendbe teszik az utat 1978-ban. Sajnos, ko­Kiszakadt a zsák Sokba került a lopott nyúltáp Még a múlt évben tör­tént, hogy ismerősük la­kásán iddogált Németh Géza és Pető László mindketten ladt, büntetlen előéletű lakosok. Onnan a fo­gyasztási szövetkezet felvásár­lójához mentek, s ott is iszo­gattak. Németh közben a kulccsal be nem zárt raktár­ból ellopott egy zsák nvúitá- pot. s átdobta a szomszéd ud­varba. A zsák azonban elázott, ki­szakadt. így zsákmányukat nem tudták nyomban elvinni. Németh zsákot kért kölcsön, addig Pető a felvásárlót tar­totta szóval, hogy a lopást leplezze. Visszatért társával fölmérték a tápot, elvinni azonban nem tudták, mert a felvásárló tetten érte őket. A Barcsi Járásbíróság Né­meth Gézát lopás vétségének bűntette miatt 3000 forint, Pe­tő Lászlót pedig orgazdaság bűntettéért 2000 forint pénz- büntetésre ítélte. Az ítélet jog­erős. rábban nem tudnak e célra pénzt előteremteni. Már most is segíthetnek a lakók — leg­alább a házaik előtt — azzal, ha nem hagyják összegyűlni a csapadékot, hanem biztosít­ják annak elfolyását. A lakók már a korábbi években is készségesen vállal­koztak volna utcájuk rendbe­tételére. Kár, hogy az össze­fogás eddig nem valósult meg, noha ez a panasz csaknem Ha álmomból felébreszte­nek, morcos vagyok. És sem­mi esetre nem tudom kívül­ről visszafelé Gay-Lussac törvényét. Pedig a fizikata­nárom azt mondta.., Ezért mindig csodáltam azokat, akik frissen, hirtelen ébrednek, azonnal jó reggelt kívánnak, mosolyognak, és robognak <t hideg víz alá. Brr. Hát még azok, akik nemcsak reggel, hanem az éj bármely szakában azonnal épeszűek, ha felköltik őket. Ók már igazán hősök! Ilyen hősök a kaposvári nők között is vannak. A nagy patika éjszakai ügyeletén tel­jesítenek szolgálatot. A kény­szer, no meg gyermekem nyűgössége az utóbbi héten kétszer is a gyógyszertár­hoz zavart. Jó késő volt már. és mindkét alkalommal félve csöngettem. Olyasmire volt szükségem, amit nappal is nyugodtan beszerezhetek; A fiatalok körében egyre nagyobb az érdeklődés a tu­rizmus iránt. A somogyiak igénye például háromszorosa a lehetőségeknek. 1977-ben a somogyi ifjú­munkások közül 109-en pi­henhetnek a SZOT-üdtilőkben az ÁIB támogatásával, a me­zőgazdaságban dolgozó fiata­lok közül pedig 240-en vehe­tik igénybe a kedvezményes üdülőjegyeket. Ezer középis­kolás és szakmunkástanuló nyaralhat táborokban; az út­törők közül pedig 1200-an kaphatnak táborozási utal­ványt. A népszerű étkezési és szállásutalványokból ezret osztanak ki megyénkben. Az ÁIB a szocialista országok­ba szervezett társasutazások­hoz száz darab 500 forint ér­tékű utalványt adott a somo­gyi fiataloknak. A megyei ifjúságpolitikai alapból a turizmus támogatá­sára az idén félmillió forintot fordítanak. Elsősorban azok az iskolák kaptak belőle, ahol sok a diák, kiemelkedő a sport-, a turisztikai és a moz­galmi munka. Előnyben része­sültek azok, akik belföldi vagy a testvérmegyékbe szervezett utazásokhoz kértek támoga- ' tást. Az általános iskolások azok­hoz a tanulmányi kirándulá­sokhoz kapnak 20 százalék kedvezményt, amelyeket So­mogyba szerveznek a Siotour- ral. számíthattam volna arra, hogy kell. Felkészültem a szabadko- zásra. s arra, hogy nem szó­lok vissza ... És egyszer sem volt szükségem ilyen »fegy­verekreMegkaptam min­dent, zokszó nélkül. Sőt! Ked­vesen, udvariasan szóltak hozzám az apró ablakon át, és jó tanácsokkal, biztató szavakkal bocsátottak utáni­ra. Sohasem tudnám utánozni őket. Esti pihenésemből, ál­momból kizavarva még jó hangulatban is fogadjam »hóhéromat-?! És, hogy mi ebből a szub­jektív történetből az eszmei mondanivalóm? Egyszerű. Sőt közhelyszerű: sokan pél­dát vehetnének ebből, azok, akik még nappal is úgy bán­nak az emberrel sok he­lyütt. mintha nem is éjsza­kai. hanem téli álmukból éb­rednének. A közösségekben az elosz­táskor fontos, hogy a rászo­rultak, a hátrányos helyzetben levők — akik egy-egy iskolai kiránduláson enélkül nem (Tudósítónktól.) A Ki minek mestere? ve­télkedősorozatban az FMV 3. sz. kaposvári gyárának for­gácsolóműhelyében vasárnap »rendezték meg az esztergályo­sok megyei versenyét. Az első helyen Buzséki László, a Mezőgép mernyei esztergályosa végzett. A to­Lengyelországban jól isme­rik és szeretik is a magyar konyha ínyencfalatait. A var­sói magyar étterem például olyan népszerű, hogy előre kell aszt&lt foglalni, külön­ben nem lehet bejutni estén­ként. Most két kaposvári szakács tovább öregbíti a magyar konyha hírnevét. A Somogy megye és a Ciechannw vajda­ság közötti együttműködés alapján hívta meg őket a Spotem fogyasztási szövetke­zet. Horváth Alajos és Kovács Mihály, a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat két sza­kácsa a Kapos étteremben Szőlősgyörök é^ Szőlőskis­lak között irányjelzés, körül- I tekintés nélkül, figyelmetlenül akart megfordulni kerékpár­jával a 11 esztendős Szár- nyasi Attila szőlősgyöröki la­kos, s egy szabályosan haladó személygépkocsi elgázolta. A kisfiúnak eltörött a lába. Kaposváron, a toponári vá­rosrészben. jogosítvány nélkül, szeszes ital hatása alatt ve­zetett egy kölcsönkért Zsiguli személygépkocsit Knoll József 19 éves szuloki lakos, az 503-as Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet tanulója. A jármű­vel a jobb oldali árokba hal­lott, s egy betonhídnak üt­között. A kocsi utasa. Szabó Éva 19 éves szakmunkástanu­ló — ugyancsak az 503-as Ipari Szakmunkásképző In­tézetből — és Knoll József könnyebb sérüléseket szenve­tudnának részt venni — min­denképpen jussanak hozzá a kedvezményekhez. A kiemel­kedő munkát végző fiatalokról sem feledkezhetnek meg. vábbi helyezések sorrendje: Szili József (Szántód, műszaki erdészet), Huszár József (elektroncsőgyár), Borongics László (mernyei Mezőgép), Árvái László (Medicor, Tap- sony) és Huszár Lajos (villa­mossági gyár). Az előírt pont- számok alapján mind a hatan elnyerték a Szakma ifjú mes­tere címet. dolgozik. Horváth Alajos legutóbb Bulgáriában volt ta­pasztalatcserén. A magyar gasztronómia két képviselőjének az a feladata a, testvérmegyében, hogy meg­tanítsa az ottani vendéglátó- ipari szakembereket a ma­gyar ételek elkészítésére. A Két szakács tervében szerepel a legjellegzetesebb lengyel ételek megtanulása, hiszen a növekvő idegenforgalom ezt szükségessé teszi. A kaposvári szakemberek két hetet töltenek a Ciecha- nów vajdaságban, lengyel vendéglátóik március 7-re várják őket. dett. Az anyagi kár 20 000 fo­rint. A rendőrség Knoll József ellen büntetőeljárást indított. Ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy ki adta kölcsön jármű­vét a jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalembernek, mert azt is felelősségre von­ják. Szombaton, a kora esti órákban Kaposvár külterüle­tén, egy homokbánya közelé­ben levő horhóban találtak rá a 10 éves Kovács Mgté Schön- herz Zoltán utca 84. szám alatt lakó tanulóra. A mentők a gyereket súlyos sérülések- /kel szállították kórházba. Ko­rábban több tehergépkocsi szállított onnan homokot most a rendőrség azt vizsgál­ja, melyik járműtől és milyen körülmények között szenve­dett sérüléseket a kisfiú. TÆRM Vérbeli szurkoló A londoni Wembley stadionban az angol válo­gatott-világválogatott lab­darúgó-mérkőzés folyik-. A jegyárak egészen fantasz­tikusak, a stadion zsúfo­lásig megtelt. A legdrá­gább páholyban ül egy hölgy, a mellette levő hely üres, ö azonban a szurko­lók könyörgésére egyre csak azt válaszolja: — Sofia! Ez a hely a megboldogult férjemé ... — Miért nem hívta meg valamelyik rokonát a pá­holyba? — A rokonok most mind éppen az ő temeté­sén vannak. Az más A bíró így korholja a csavargót : — Miért olyan hálátlan? Hiszen ez az öregasszony vajascipót adott magá­nak, maga pedig kővel be­törte az ablakát! — Nem kő volt az... — Hát mi? — Ugyanaz a cipő ... Magány kedvelők Két professzor találko­zik az utcán. Beszélget­nek: — Én nagyon szeretem a magányt, szeretek egye­dül sétálni. — Én is. Ezentúl talán sétálhatnánk együtt... Barátnők — Gyönyörű ez a kis ruhád. — A húszon harmadik születésnapomra kaptam. — Jé! És még mindig divatce? Figyelmeztetés A fiatal lányt megro­hanják barátnői : — Férjhez mégy? Meg vagy örülve! Teljesen le­kötni magad néhány hó­napra? Kérelem Bekopog a tisztviselő a főnökéhez: — A feleségem kijelen­tette, elhagy, ha nem tu­dok önnél némi fizetés­emelést kiharcolni. — Fizetésemelésről szó sem lehet. — Hálásan köszönöm. Állatszel iditő Az impresszáriónál be­ajánlanak egy remek cir­kuszi számot. — Ilyen állatsrelídítőt még nem látott. Ez azzal kezdi a mutatványát, hogy karját bedugja az oroszlán torkába. Ügy hívták az­előtt, hogy »a rettenthe­tetlen Joe«. — Azelőtt? — kapta fel a fejét az artistaügynök. — És most, hogy hívják? — A félkarú Joe. ámggr ffüpüiß Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár, Latine* Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca t. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31 Telefon: 11-518. Felelős kiadó Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítöknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 25 967. ISSN 0133—0808. Készült a Somogy megyei Nyomda* ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Május 1. u. 101» Feleiős vezető: Farkas Béla. igazgat^ L. P. Új bölcsőde épül Na gy a tikion Hatvanszemélyes hólesődét ér>ft a Komfort T<-\arl Szövet­kezet a nagyatádi Xiszely lak »telepen. A hatmilliós beru­házás még az Idén elkészül. A telepen egymás mellett áll majd az óvoda és a bölcsőde. két évtizedes! Sz. L. Egy hétalvó csodálkozásai ü megye legjobb ifjú esztergályosai Főzés magyar módra Kaposvári szakácsok utaznak Cicelianówba A hét vége baleseti krónikája Figyelmetlenül kerékpározott Jogosítvány nélkül, ittasan — Sérült gyermeket találtak

Next

/
Thumbnails
Contents