Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-01 / 26. szám
Energfagondok az Egyesült Államokban > Carter a vita rendezésére készül Új szerződést indítványoz Panamának — Young ma Afrikába megy Carter amerikai elnök rendkívüli ülésre hívta össze ka- j bún etjét, h«gy megvitassák az energia-ellátás újabb nehéz- ! Régeit. A ïHhér Ház szóvivője közölte: az ország keleti és j középnyugati területein uralkodó tartós fagyok miatt rendkívüli intézkedéseket kell tenni az energiaellátás biztosítására. A szokatlan hideg arra kfénysaerítette Ohio, New York és New Jersey állam hatóságait, hogy szükségállapotot rendeljenek el, miután már komoly fennakadások voltak a termelésben is. Az energiaellátás akadozása miatt több üzemben beszüntették a munkát, és sok munkást elbocsátottak. Carter amerikai elnök vasárnap — az amerikai—panamai külügyminiszteri tárgyalások előestéjért — nyilatkozatban jelentette be, hogy Washington új kezdeményezéseket tesz a Panama-csatornával kapcsolatos vita rendefiz SZKP Közpssll Bizottságának határozata az októberi forraÉSeia 60-ik évlsrdulóláré! Az SZKP Központi Bizottsága hétfőn határozatot fogadott el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60-ik. évfordulójáról. A jubileumi dokumentum részletes, átfogó elemzést ad a győzelmes szocializmus országának fejlődéséről, az októberi forradalom világtörténelmi jelentőségéről, a szovjet társadalom, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom helyzetéről), általában a nemzetközi viszonyokról. A határozat áttekintést zésére. Hozzáfűzte, hogy bízik a megegyezésben és hogy Cyrus Vance külügyminiszter hétfői sajtókonferenciáján részletesen nyilatkozik majd a javaslatokról. Carter most közölte, hogy a nemzetbiztonsági tanács legutóbbi ülésén megvitatták a kérdést és döntéseket hoztak. Az elnök munkatársai szerint Washington 25 évre szóló szerződés megkötését fogja indítványozni Panamának. Andrew Young volt georgiad ! «épviselő, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete vasárnap a Fehér Háziban ünnepélyes keretek között letette a hivatali esküt. Carter elnök beszédében teljes támogatásáról biztosította Youmgot. Hangsúlyozta, hogy azonos pozíciót élvez Young Cyrus Vance külügyminiszterrel és a kormány más tagjaival, és az ENSZ-ben végzendő tevékenysége szélesebb körű lesz, mint elődeié volt. A Fehér Ház egyébként bejelentette, hogy Young kedden tíznapos afrikai útra indul és Tanzániában, valamint Nigériában fog tárgyalni. Young a harmadik magas rangú amerikai politikus, aki Carter megbízásából hivatalos külföldi útra indul. Ápró Antal Lengyelországban Apró Antal, az országgyűlés elnöke és az általa vezetett magyar parlamenti küldöttség hétfőn délelőtt Varsóban folytatta hivatalos tárgyalásait Stanislaw Gucwaval, a szejm elnökével és a lengyel parlament elnökségének tagjaival. A két küldöttség első megbeszélésére szombat délelőtt került sor. A hétvégét a magyar delegáció vidéken töltötte — látogatást tett Lowiczban, majd Chopin Zelazowa Wola-i szülőházában. társadalom, az SZK.P történelmi fejlődésének jelentősebb eseményeiről. Az SZKP Központi Bizottsága — hangoztatja a határozat — kinyilvánítja szilárd meggyőződését, hogy a szovjet embereik még szorosabban tömörülnek a lenini párt köré, a kommunista , építés nagyszerű tervednek megvalósításáért folyó küzdelemben, s kiemelkedő munkasikereikkel köszöntik a nagy október hatvanadik évfordulóját. Két pártköidöiíség utazott Afrikába Vasárnap elutazott a Tanzániai Egyesült Köztársaságba a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Sándor Józsefnek, a KB tagjának, a Központi Bizoíttságbsz- tály vezetőjének vezetésével részt vesz az Afro-Shirazi Párt megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. Ugyancsak vasárnap utazott el Maputóba az MSZMP küldöttsége, amely Rév Lajosnak, a KB tagjának vezetésével a Mozambiki Felszabadí- tási Front (Frelimo) III. kongresszusán vesz részt. A két delegációt a Ferihegyi repülőtéren Varga István, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. , nyújt a szovjet állam és a Feszült csend Londonban Szadat „törvényességei-" akar Á bombarobbanásokat követő éjszaka Londonban feszült csendben telt el, de a Scotland Yard attól tart, hogy az újabb terrorkampánynak még nincs vége. Mint ismeretes: ez a vasárnap volt az ötödik évfordulója annak! a híres véres vasárnapnak, amikor egy angol ejtőernyős különítmény Londonderryben felelőtlenül ibelelőtt egy békés katolikus tüntetésbe és 13 embert megölt. Szombaton este egy ismeretlen telefonáló közölte a Sunday Mirror manchesteri irodájával, hogy «-a hadjárat addig folyik, amíg a brit kormány be nem jelenti csapatainak kivonását Ulstert- ből«. A merényletsorözaf elkövetői egyelőre kicsúsztak a biztonsági erők keze közül. A baloldal visszautasítja a vádakat ■ Anvar Szadat egyiptomi elnök Kairóban találkozott a kormány politikáját támogató szakszervezeti vezetőkkel. Az elnök az országban legutóbb kirobbant súlyos zavargásokra célozva kijelentette, hogy kormánya «elutasítja az; osztály összeütközéseket •«, és továbbra is a törvények szuverenitásába helyezi bizalmát-«. Szadat ezúttal is támadta a Szovjetuniót. Azt állította, hogy «-köze van az egyiptomi tüntetésekhez«. Khaled Mohieddin, az Egyiptomi Nemzeti Haladó Párt vezetője vasárnap az ASZÚ székhazában megtartott sajtó- értekezleten utasította . vissza azt a hivatalos vádat, amely szerint pártjának szerepe volt a január 18-i és 19-i zavargásokban, és rámutatott: ezek az események a népfelháborodás természetes megnyilvánulásai voltak, A 150 ezer tagot számláló baloldali párt vezetője hangsúlyozta, hogy szervezete a törvényes keretek között működik és él azzal a jogával, hogy támogassa, illetve elutasítsa a kormány politikáját. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy tagjai bármilyen formában szerepet vállaltak volna az események alakításában. Mohieddin kijelentette: a kormánynak inkább a politikai, gazdasági és szociális válság megoldását kellene szorgalmaznia, semmint hogy bűnbakot keres az általa elkövetett hibákra, oly módon, hogy a Nemzeti Haladó Párt tagjait és a kommunistákat próbálja felelőssé tenni .a közelmúltban lezajlott incidensekért. Mohieddin elmondta, hogy a zavargások után letartóztatott 1250 személy köziül 100 pártgyorslista » jának tagja, s be fogják bizonyítani ártatlanságukat. Végezetül követelte, hogy a letartóztatottak ügyében tartsanak nyilvános tárgyalást. NSZK, 1977 Lélegzet Már tavaly október 3-án késő éjjel eldőlt: a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció újabb négy esztendőt kapott a választóktól. Igaz, a szavazás eredményei kedvezőtlenebbek, mint 1972-ben voltak, az SPD és az FDP által elnyert voksok — a többség — biztos alapot kínálnak a Schmidt— Gensher vezette együttműködésnek az enyhülési politika folytatásához, sőt elmélyítéséhez. Politikai mértan Hetven napot szánhatott a parlamenti választásokat követően Helmut Schmidt kancellár vezető munkatársaival, pártja és a Szabaddemokrata Párt funkcionáriusaival együtt a nyugatnémet kormányprogram kidolgozására. A kabinethez közelálló sajtó- orgánumok közléseiből kiderült, hogy a kancellár és helyettese nem egyszer éles vitáikat folytatott a kormányprogram-tervezetről; szerkesztése közben rengeteg kompromisszumra volt szükség, hogy kellő pontossággal kicentizzék a bel-, kül- és gazdaságpolitikai elképzeléseket. Schmidték rendkívüli körültekintése érthető. Az ellenzék ugyanis — a számok törvénye alapján — olyan mértékben erősödött a parlamentben, a Bundestagban, mint amilyen arányban visz- szaesett az SPD és az FDP a legutóbbi, az 1972. évi választásokhoz képest. A kormánypolitikai döntések ke- resztülverekedése a szövetségi tanácsban, a Bundesrat- ban még nehezebb; ott ugyanis eleve többséget élvez az ellenzék, a CDU— CSU. A nyolcadik esztendeje hatalmon levő szociáldemokrata—szabaddemokrata kormány éppen a korhoz alkalmazkodó, az európai realitásokkal számoló nemzetközi tevékenységével, új lapok nyitásával szerezte meg otthon a támogatást. Schmidt kancellár rekord idejű, két és fél óra hosszat tartott programbeszédében hangoztatta: kormánya továbbra is híve az enyhülésnek. Arra törekszik, hogy szélesítse az együttműködést a szocialista országokkal — a helsinki tanácskozáson elfogadott elvek szerint. nyilatkozat és a gyakorlat Érdekes kettősség figyelhető meg a Schmidt-expozë és a valóság között. Á kancellár programként szabta meg kormánya teendő erőfeszítéseit a katonai enyhülésért, különös tekintettel a az 1977. Január 31-én megtartott az 1977. évi 1. heti lottószelvénye 3 262 217 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalvány, 3 270 »43 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalvány, 3 247 372 kilencezer Ft-os utalvány, 3 291 545 hétezer Ft-os ruhautalvány, 3 304.193 hétezer Ft-os ruhautalvány, 3 315 TI8 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalv., 3 318 082 háromezer Ft-os textilutalvány, 3 318 188 hétezer Ft-os ruhautalv., 3 333 655 hétezer Ft-os ruhautalvány, 3 336 541 színes tv, 3 337 970 négyezer Ft-os konyhafelszerelési utalvány, 3 341 756 hétezer Ft-os ruhautalvány, 3 350 317 tíezer Ft- os vásárlási ut., 3 355 821 tízezer Ft-os vásárlási ut., 3 337 677 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., 3 362157 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalv.. 3 369 915 ötezer Ft-os vásárlási ut., 3 366 082 zenesarok utalv.. 3 373 480 tv, 3 390 056 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalvány, 3 399 852 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., £409 487 tízezer Ft-os vásárlási utalv., 3 3729 138 tízezer Ft-os vásárlási ut.. 3 429 767 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalvány, 3 432 ©63 tízezer Ft-os vásárlási utalv., 3 434 988 hétezer Ft-os ruhautalv.. 3 454 583 háztartási felszerelés, 3 576 964 kilencezer Ft-os ki mit választ utálvány, 3 536 525 hétezer Ft-os ruhautalv., 3 544 434 hűtőgép, 3 545 157 háromezer Ft-os textilutalv., 3 546 502 hűtőgép, 3 549 847 zenesarok, 3 575 325 színes tv, 3 583 258 ötvenezer Ft-os ötletutalvány, 3 594 570 ötezer Ft-os vásárlási utalv., 3 607 906 ötezer Ft-os vásárlási ut., 3 638 884 táskarádió, 3 662 121 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv.. 3 679 798 hétezer Ft-os ruhautalv., 3 673 500 tízezer Ft-os vásárlási ut., 3 676 057 tízezer Ft-os vásárlási utalvány, 3 680 197 hétezer Ft-os ruhautalv., ■SomogyiNéplap >ttó Jutalomsorsolásról, melyben vettek részt. 3 683 1 39 tízezer Ft-os vásárlási ut., 3 687 4194 négyezer Ft-os konyhafelsz. ut., 3 714 029 tízezer Ft-os vásárlási ut., 3 716 274 televízió, 3 722 821 hétezer Ft-os ruhautalv., 3 72 5 504 hétezer Ft-os ruhautalv., 3 728 559 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., 3 760 289 tízezer Ft-os vásárlási ut.. 3 769 844 ötezer Ft-os vásárlási ut., 3 771 637 ötezer Ft-os vásárlási ut., 3 779 147 ötezer Ft-os vásárlási utalvány, 3-788 995 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalv., 3 810 870 kilencezer Ft-os ki mit választ ut.. 3 817 910 tízezer Ft-os vásárlási ut., 3 837 243 háztartási félsz., 3 842 279 háromezer Ft-os textilutalvány, 3 849 653 négyezer Ft-os konyhafelsz. ut., 3 849 829 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., 3 870 850 háromezer Ft-os textilutalv., 3 842 114 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., 3 878 978 ötezer Ft-os vásárlási Ut., 3 900 053 négyezer Ft-os konyhafelsz. ut., 3 901 619 tízezer Ft-os vásárlási ut., 3 904 467 színes tv, 3 918 G3i kilencezer Ft-os vásárlási utalv., 3 923 160 háromezer Ft-os textilutalv., 3 938 487 tízezer Ft-os vásárlási ut.. 3 944 308 ötezer Ft-os vásárlási utalv., 3 974 401 háztartási félsz., 3 981 089 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalvány. fl 248 969 tízezer Ft-os vásárlási utalvány. 44 676 910 otthon, lakberendezés, 44 491 829 háromezer Ft-os textilutalvány, 44 692 240 hűtőgép. 44 706 798 kilencezer Ft-oe ki mit választ utalvány. 55 685 260 ötezer Ft-oe vásárlási utalv., 55 689 156 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., 55 698 281 ötezer Ft-os vásárlási ut.. 55 709 008 négyezer Ft-os könyhafelsz. ut., 55 711 508 hűtőgép. 64 037 653 tízezer Ft-os vásárlási utalv.. 64 050 593 háromezer Ft-os textilutalv., 64 061 895 háromezer 64 070 565 hétezer Ft-os ruhautalv., 64 084 369 ötezer Ft-os vásárlási ut«, 64 097 563 zenesarok, 64 136 535 I tízezer Ft-os vásárlási utalvány. ‘ 64 138 773 tízezer Ft-os vásárlási utalv., 64140120 hétezer Ft-os ruhautalvány, 64 1 41 063 tízezer Ft-os vásárlási ut., 64 14« 634 ötezer Ft-os vásárlási ut., 64 151 405 tízezer Ft-os vásárlási ut., 64 154 482 ötezer Ft-os vásárlási ut.. 64 164 737 hűtőgép, 64 159 937 háromezer Ft-os textilutalv., 64 169 565 tízezer Ft-os vásárlási ut., 64173 863 televízió, 64 107 415 otthon, lakberendezés, ©4 197 675 négyezer Ft-os konyhafelsz. ut., 64 221 936 színes tv. 64 232 3S8 tízezer Ft-os vásárlási utalv., 64 237 041 négyezer Ft-os konyhafelsz. ut., 64 246 206 zenesarok, 64 251 611 hétezer Ft-os ruhautalv., 64 257 899 háromezer Ft-os textilutalv., 64 258 96« kilencezer Ft-os ki mit választ ut., 64 264 787 kilencezer Ft-os ki mit választ ut., 64 266 681 tízezer Ft-os vásárlási ut., 64 272 852 televízió, 64 209 554 kilencezer Ft-os ki mit választ ut., 64 320 544 négyezer Ft-os konyhafelsz. ut., 6-* 209 670 háromezer Ft-os textiliUalvánv, 64 320 970 hétezer Ft-os ruhautalv.. 64 330 804 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv., 64 340 139 háromezer Ft-os textilutalv., 64 353 214 tízezer Ft-os vásárlási utalvány, 54 363 034 ötvenezer Ft-os ötlet ut., 64 364 980 háromezer Ft-os textilutalv., 64 371 635 zenesarok utalv., 64 377 496 tízezer Ft-os vásárlási ut» 64 303 842 tízezer Ft-os vásárlási utalv., 64 395 52« hátezer Ft-os vásárlási utalv.. 64 396 354 tízezer Ft-os vásárlási ut., 64 432 958 ötezer Ft-os vásárlási utalvány, 64 448 534 négyezer Ft-ös konyhafelsz. utalv., 64 440 111 televízió, ©4 463 598 tízezer Ft-os vásárlási utalv., 64 470 701 négyezer Ft-os konyhafelsz. utalv., 64 472 532 ötezer Ft-os vásárlási ut., 64 476 472 kilencezer Ft-os ki mit választ ut.. 64 4(9i 026 kilencezer Ft-os ki mit választ utalv.. 64 502 2*8 tízezer Ft-os vásárlási ut.. 64 503 536 tízezer Ft-os vásárlási utalvány. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges hibákért nem vállalunk felelősséget. (MTI) Munkás napok Vietnamban Kávcszüret Hanoitól délre, a Dong Hieu állami gazdaságban. 1976-ban a gazdaság dolgozóinak sikerült jelentősen túlteljesíteniük a tervei. (Fotó — VNA—MTI—KS) négy évre kölcsönös haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokra, valamint az ENSZ leszerelési tárgyú, rendkívüli ülésszakára. Ugyanakkor a nyugatnémet katonai-ipari komplexum óriásai egyre több fegyvert szállítanak a Bun- deswehxnek és más NATO- hadseregeknek. Néhány év leforgása alatt (2,3 milliárd márka értékben)’ 420 Gepard- típusú önjáró légvédelmi lö- veget szállít az NSZK hadseregének a Kraus—Maffei- konszem. A Messerschmitt— Bölkow—Blohm cég hat rakétafegyverekkel felszerelt tengeralattjáró-vadász fregatt építésére kapott megrendelést. Hatástalan injekció A jelenleg hatalmon levő kormánykoalíciót igen nagy erőpróba elé állította a múlt esztendők valuta- és energiaválsága. Választási programja középpontjába éppen ezért a társadalmi-gazdasági bajok megoldásának ígéretét állította. A kampány idején a munkaképes lakosság négy százaléka, majd egymillió ember volt munkanélküli. A konjunktúrát élénkítő új munkaalkalmak teremtése céljából jó néhány milliárd márkát injekciózott be a kormány, s ugyanakkor a szakszervezetekkel mégállapodott, hogy mérsékletre bírja a dolgozókat. * Mi történt? — A nagytőke a szó szoros értelmében becsapta a kormányt: a pénzt zsebre vágta, beruházás helyett inkább »racionalizált«, mintsem új munkaalkalmat teremtett volna. Jó példa a rosszra a Volkswagen. Tavaly termelési rekordot ért el, megrendelései állandóan nőnek, ezeket teljesíti is, de úgy, hogy még többet követel a munkástól. Ahelyett, hogy a munkanélküliség csökkentése érdekében az NSZK valamelyik iparilag elmaradott területén építene új üzemet, az USA-ban telepít gyárat, ott, ahol helyben a piac. A program ellentmondásai Tulajdonképpen. teljesíthető kormányprogrammal állt elő a parlamentben az új nyugatnémet kabinet, bár részletes és maradéktalan megvalósítása (nyugdíjemelés, a dolgozók szociális körülményeinek javítása, a, munkanélküliség leküzdése, a fiatalok szakmai képzésének korszerűsítése, a haladó gondolkodásúak elleni megkülönböztetések fölszámolása stb.) esztendőkbe telik. Lélegzethez jutott négy évre a Schmidt—Genscher kettős, de közben ki kell védenie a CDU—CSU megújuló támadásait kül- és belpolitikája ellen. Fejleszteni kívánják gazdaságukat és persze haderejüket egyaránt, s ugyanakkor bővíteni 'kapcsolataikat a szocialista országokkal. Nem véletlen ugyanis, hogy a szövetségi köztársaságban a dolgozók tízezrei úgy vélekednek: minél több keleti (elsősorban szovjet) megrendelést kapunk, annál biztosabb, hogy nem kerülünk utcára. K. L. Richard hazaiért körútjáról Ivor Richard brit diplomata vasárnap este megérkezett az afrikai államokban tett mintegy egyhónapos tárgyaló kőrútjának utolsó állomására, Zambia fővárosába. Mint ismeretes: a Zimbabwéi Hazafias Front két vezetője, Joshua Nkomo és Robert Mugabe vasárnap közös nyilatkozatban jelentette • ki : »nem látják értelmét újabb tárgyalásnak a brit diplomatával, a fölfüggesztett genfi Rhodesia-konfe- ranicia elnökével«. Zambiai tartózkodása során Richard találkozik Kenneth Kaunda zambiai elnökkel, továbbá William Eteki Mbott- moua-val, az Afrikai Egység- szervezet főtitkárával.