Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 12. szám

<ô ^AKÖnrj, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Somául Néplap Új gépek a Patyolatnál AZ M S ZMP S O MO G Y ME GY El B I Z O T T S ÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 12. szám 1977. január 15., szombat Moszkvában megnyílt a békeerők világfóruma 120 ország és 70 nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt Leonyid Brezsnyev üdvözlete A 120 ország és 70 nemzetközi szervezet részvételével folyó tanáé»!; a zást a KGST-paíota nagy konferenciatermé­ben az írországi Scan Ma-cBridge, a békemozgalom nemzet­közi iroáájának cin őke nyitotta meg, majd Borisz Pono- marjov. az SZXP KB Politikai Bizottságának póttagja, a központi bizottság titkára olvasta fel Leonyid Brezsnyev- nek a fórum részvevőihez intézett üdvözletét. Megnyitójában MacBridge, a nemzetközi iroda elnöke kö­szönetét mondott a szovjet vendéglátóknak a nagyszabású békekonferencia előkészítésé­ben kifejtett tevékenységért. Emlékeztetett arra, hogy a moszkvai béke világkongresz- szus óta eltelt több mint há­rom év számos változást ho­zott a nemzetközi helyzet­ben, s új feladatok elé állí­totta a béke, az enyhülés, a leszerelés, a nemzeti függet­lenség híveit. Ezután Borisz Ponomarjov olvasta fel Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárá­nak a békefórumhoz intézett üzenetét. Az SZKF KB főtitkára eb­ben kifejezte reményét, hogy a találkozó hozzájárul a né­pek közötti kölcsönös megér­téshez. a bizalom erősödésé­hez, elősegíti a békéért, az enyhülésért, a biztonságért és a nemzeti függetlenségért ví­vott küzdelemben való együtt­működés továbbfejlesztését. Brezsnyev fölidézte a béke­mozgalom utóbbi években aratott főbb sikereit, s han­goztatta, hogy miközben a békés egymás mellett élés el­vei mind mélyebb gyökeret eresztenek a nemzetközi élet­ben, ezzel együtt tovább tárt. időnként erősödik a fegyver­kezési hajsza.. Az SZKP XXV. kongresszusa új programot fo­gadott el az enyhülés elmé­lyítése, a . nemzetközi béke megszilárdítása érdekében. Az SZKP és a szovjet nép ennek alapján szüntelenül harcol a fegyverek további felhalmozódása ellen. A népek függetlenségéért, azért, hogy az enyhülés univerzálissá és meghamisíthatatlanná váljék. Végezetül Brezsnyev új. nagy sikereket kívánt a tanácsko­zás részvevőinek, a nemzetkö­zi szervezetek, politikai pár­tok, mozgalmak és tömegszer­vezetek nemes tevékenységé­hez a békéért és a biztonsá­gért fo'ytatott küzdelemben. Romesh Chandra, a Béke­világtanács főtitkára, a fórum délelőtti plenáris ülésén el­hangzott beszédében 'kijelen­tette:. A fő akadály az enyhülési folyamat megmásíthatatlanná változtatásának útjában a fegyverkezési hajsza. Ez gyen­gíti az enyhülést, s annak meghiúsításával fenyeget. Ezért a legnagyobb figyelmet kell fordítani a fegyverkezési hajsza lefékezésére és leállítá­sára. A nemzetközi békemozga­lom indiai származású vezető személyisége szerint ebben a tekintetben ki kell emelni a Szovjetunió érdemeit, amely az utóbbi években egész sor kezdeményezéssel állt elő. Méltatta ezen kívül Chandra a stockholmi békefelhívás je­lentőségét. A fegyverkezési hajsza beszüntetésére szólító okmányt eddig 400 millió em­ber írta alá. Az ENSZ hatá­rozata értelmében 1978-ban a közgyűlés külön ülésszakot szentel a leszerelés kérdései­nek, mely a BVT főtitkára szerint nagy lépés lesz a le­szerelési világkonferencia ösz- szehívása felé. A feszültség legsú'yosabb forrása a mai világban a Kö­zel-Kelet — állapította meg Romesh Chandra. A békeerők moszkvai világkongresszusán elfogadott határozatok értel­mében nemzetközi akcióbizott­ság alakult a térség igazsá­gos békéjének megteremtése érdekében, amely a közeljö­vőben Párizsban nemzetközi konferenciát tart a közel-ke­leti rendezés problematikájá­ról. (Folytatás a 2. oldalon) Lázár György és Biszku Béla fogadta Z. N. Nurijevet Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pén­teken fogadta Ziju Nurijevics Nurijevet, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettesét. Ugyancsak fogadta a szovjet vendéget Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Mindkét szívélyes, baráti hangulatú találkozón részt vett Havasi Ferenc, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is: (MTI) Púja Frigyes hazaérkezett Törökországból / Közlemény a látogatásról Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­tere, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban, pénteken reggel Izmirből re­pülőgépen Isztambulba uta­zott. Púja Frigyest és kísére­tét az két ország zászlóival földíszített repülőtéren Turgut Egilmez izmiri kormányzó és Ihsan Alyanak polgármester búcsúztatta. Púja Frigyes megtekintette a Dolmabacse palotát. Az 1853-ban épült szultáni rezi­dencia Kemal Atatürk halála óta múzeum. A magyar külügyminiszter ellátogatott a Yildiz-i porce­lángyárba is. • « • Púja Frigyes és kísérete pénteken délután a MALÉV különgépén visszautazott Bu­dapestre. v A repülőtéren a magyar kül­ügyminisztert Namik Kemal Sentürk, isztambuli kormány­zó, valamint Kapcsos Károly ankarai magyar nagykövet és dr. Jelinek Gyula isztambuli főkonzul búcsúztatta. Elutazása előtt Púja Frigyes a török sajtó számára adott nyilatkozatában köszönetét mondott a szívélyes vendég­látásért és kifejezte meggyőző­dését, hogy a magyar—török tárgyalások, amelyek igen eredményesek voltak, egyaránt jól-szolgálják a kétoldalú kap­csolat további fejlődését, más­részt a7 európai biztonság, a békés egymás mellett élés és a nemzetközi enyhülés ügyét. * * * Péntek este visszaérkezett Budapestre Púja Frigyes kül­ügyminiszter, aki Ihsan Sabri Chaglayangil török külügymi­niszter meghívására hivatalos látogatáson járt Törökország­ban. A Ferihegyi repülőtéren Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkár fogadta. Jelen volt Tálát Benler, a Török Köz­társaság budapesti nagyköve­te. Dr. Szekér Gyula Kubába utazott Dr. Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, ha­zánk állandó KGST-képvise­lője pénteken Kubába utazott a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa Végrehajtó Bi­zottságának 79. ülésére. A kor­mány elnökhelyettesét a Feri­hegyi repülőtéren dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi mi­niszter es dr. Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője búcsúztatta. Jelen volt a búcsúztatásnál dr. Vdc- lav Moravec, a Csehszlovák Szocialista , Köztársaság buda­pesti nagykövete és Carlos J. Perez, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) r.j. folyamatos mosócsö-berendczést szerelnek föl a Patyo­lat Vállalat kaposvári üzemében. Az új géppel óránként 600 kilogramm ruhát tudnak mosni, csavarni. Öblíteni és szárítani. A szerelők még e hónapban befejezik a munkát. (Fotó: Grábner Gyula) Faluvégi Lajos Rómában Magyar- olasz gazdasági megbeszélések A hivatalos látogatáson Ró­mában tartózkodó Faluvégi Lajos pénzügyminiszter az utóbbi napokban találkozott Stammati kincstárügyi minisz­terrel, Pandolfi pénzügymi­niszterrel, Ossola külkereske­delmi miniszterrel, Donat- Cattin iparügyi miniszterrel, Radi külügyi államtitkárral, Átnyújtották Luis Corvalánnak a Lenin-rendet Nyikolaj Podgomij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken átnyújtotta a Lenin-rendet Luis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárá­nak. A Chilei KP főtitkárát a szovjet állam legmagasabb ki­tüntetésével 60. születésnapja alkalmából tüntették ki a nemzetközi kommunista moz­galomban szerzett kiemelkedő érdemeiért, a békéért, a de­mokráciáért, a társadalmi ha­ladásért, az imperializmus és a fasizmus ellen vívott harc­ban való aktív részvételéért, hozzájárulásáért a Szovjetunió és a chilei nép barátságának megszilárdításához. A kitüntetés átnyújtásakor jelen voltak Luis Corvalán családjának tagjai, a Szovjet­unió párt- és állami életének vezető személyiségei. (MTI) 6,5 millió tonna lignit felszínre hozatalát tervezik Az ötödik ötéves tervben előírt program szerinti jó ütemben termelnek a visontai bányászok — mint ez a Mát­raaljai Szénibányák Vállalat Thorez bányájának összegezé­séből kitűnik. A visontai bá­nyászok az idén az előző évi­nél is nagyobb feladatokra vállalkoztak: 6,5 millió tonna lignit felszínre hozatalát ter­vezik. Ez a mennyiség túlszár­nyalja a magyar szénbányá­szat egész évi termelésének egynegyedét Kalóriaértékben is növeked­tek az igények: 65 kalóriával magasabb fűtőértékű lignit szállítását tervezik a Gagarin Hőerőmű fűtéséhez. Ezzel pár­huzamosan körülijeiül 42 mil­lió köbméter földet mozgat­nak meg a visontai szénme­zőn. A bánya vezetői örömmel nyugtázták, hogy 1977-ben már elérték azt a magas ter­melési szintet, amelyet az ötö­dik ötéves terv átlagában elő­írtak. (MTI) Színes akcióprogram fiataloknak Csurgón lesz a megyei ifjúgárda-szemie A Magyar Ifjúság tegnapi számában m'ár olvashatták a fiatalok a Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség 1977/78. évi akcióprogramját, amely külön feladatokat állít a ta­nuló és külön feladatokat a dolgozó KISZ-tagok elé. Ért­hető, hiszen mások a sajátos­ságok. A tanuló fiatalok leg­fontosabb feladata a legjobb tudásuk szerinti tanulás, a dolgozó fiataloké pedig a nép- gazdasági tervek megoldásá­ban való részvétel. Ezek a szempontok tükröződnek ab­ban a két akcióprogramban is, amelyet tegnapi ülésén a KISZ Scapogy megyei Bizott­sága elfogadott. A színes, eseményekben gaz­dag programokból most csak néhányat ragadunk ki. Az Ed­zett ifjúságért című mozga­lom a KISZ-tagok mindkét ré­tegére sok tennivaló vár — nemcsak a testkultúra fejlesz­tésében, hanem a tanulásban, a művelődésben is. A fiatalok rendezvényei kivétel nélkül e mozgalom kívánalmait igye­keznek megvalósítani. A ta­nuló és a dolgozó fiatalok is ott lesznek majd 1978 tava­szán a motoros- és kerékpá­ros-turisztikai találkozón Csil­lagváron- és az Express-sport- napon Balatonföldváron, il­letve júliusban Csurgón a megyei ifjúgárda-szemién. Az ifjúmunkások vas-, rongy- és papírgyűjtéssel gya­rapítják majd a VIT-alapot. A megyei KISZ-bizottság pályázatokat hirdet különbö­ző témakörökben, s ezeknek révén a fiatal szakemberek szakmai tudásukat kamatoz­tathatják. Áprilisban például Ifjúság a környezetvédelemért címmel hirdetnek pályázatot lakóhelyünk, munkahelyünk, környezetünk egészséges ki­alakítására, pihenőparkok lé­tesítésére, a mezőgazdasági üzemek és állattartó telepek fásítására. A KISZ-akcióprogramban nagy_ szerepe van a politikai képzésnek. Szeptemberben, illetve a jövő év januárjában és áprilisában propagandista­konferenciát szervez a me­gyei bizottság. A hagyomá­nyoknak megfelelően az idén is kiírják a politikai körök pályázatát, meghirdetik a kiváló-mozgalmakat és meg­rendezik a felmenő rendsze­rű politikai vetélkedőket. Az alkotó fiatalok munkái­val több fórumon is találkoz­hatunk majd. Megjelenik a Vaspróba ’77 című antológia, júliusban pedig megnyitják a fiatal amatőr képzőművészek táborát. A Munka dicsérete címmel amatőr fotó- és pla­kátpályázatot hirdetnek. A KISZ tagjai tevékenyen részt vesznek majd a somogyi mű­vészeti szemléken és az Ady- évfordulóihoz kapcsolódó ren­dezvényeken is. ezenkívül Carlival, a Confln- dustria (Ipari Vállalkozók Szö­vetsége) elnökével és Baffival, az Olasz Bank — a központi pénzintézet — kormányzójá­val. A tárgyalásokon a felek megvizsgálták a két ország közötti gazdasági kápcsolatok bővítésének lehetőségeit, és eszmecserét folytattak a gaz­dasági együttműködés elősegí­tését szolgáló pénzügyi esz­közök megteremtéséről. Szóba kerültek azok a rendelkezé­sek, amelyek olasz részről még korlátozzák az áruforgalom növekedését. Megegyezés született, hogy a két ország hamarosan meg­állapodást köt egymással a személyek és vállalatok kettős adóztatásának kiküszöbölésé­re, ami segítheti a vállalatok közötti együttműködést. Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter csütörtökön este a Confindustria székházában találkozott néhány nagy olasz ipari vállalat, valamint a nagybankok képviselőivel. Eszmecserét folytatott velük a vállalatok közötti kapcsolatok fejlesztéséről. (MTI) Husszein Szadattal Asszuánban An-uor Szadat egyiptomi ál­lamfő és Husszein jordániai király pénteken délelőtt meg­kezdte hivatalos tárgyalásait Asszuánban — jelentette a Mena. A UPI diplomáciai for­rásokra hivatkozva közölte: a tárgyalások fő témája a két ország politikájának összehan­golása a genfi közel-keleti bé­kekonferencia felújításának előkészítésében. Az A1 Ahram kairói napi­lap szerint Szadat és Husz- szein Jordánia és Egyiptom kapcsolatainak megszilárdítá­sáról, valamint a palesztin el­lenállási mozgalom és Jordá­nia »-nézeteinek közelítéséről« folytat eszmecserét. A UPI emlékeztet rá, hogy Jordánia és a PFSZ 1970— 1971 óta — amikor a jordániai csapatok szétverték és kiűzték Jordániából a palesztin geril­lákat — »haragot tart«. (Kommentárunk a 2. olda­lon.)

Next

/
Thumbnails
Contents