Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-09 / 291. szám
Tegnap és tegnapelőtt Kaposváron, a mezőgazdasági ■sakkWépiskolában technikus minősítő vizsgát tartottak. A Dunántúlról és a Duna—Tisza közéről húsz érettségizett sziVkközépiskolás tett vizsgát a bizottság előtt. 11 vizsgateremben. Körben a falak mentén különböző fejőgépek, -be- rendezések. Négy munkaasztal, négy szék. És négy vizsgázó. — Fejtse ki részletesebben, hogy a húsjeikigű szarvasmarháknál a külö.tibözö keresztezések milyen célt szolgálnak? — Milyen szempontokat kell figyelembe venni a fiatalkorúak és a nők munkába állításánál? Kérdések. Hol akadozó, hol pontos, gyors válaszok. A vizsgabizottság — dr. Guba Sándornak, a főiskola főigazgatójának, elnökletével — nemcsak kérdez, hanem a félhelyes válaszoknál magyaráz, segít. A szakközép- iskola harmadik éve látja el ezt a feladatot, szarvasmarha-tenyésztő és baromfitenyésztő szakon. Az érettségizett, szakmunkás- biEonyítvánnyal rendelkező hallgatók két év gyakorlat és egy év előkészület után tehetnek technikus minősítő vizsgát egy adott szakterületről. Bár két ágazatra szól a szakközépiskola megbízatása, eddig csak a szarvasmarha- tenyésztő szak működött. Az első évben 14-en, a másodikban 19-en, most pedig 20-an vállalkoztak a technikusi oklevél megszerzésére. A Duna- Tisza közéről és az egész Dunántúlról ! (Somogyból most hárman.) Három területről kell ezen a vizsgán számot adni: általános állattéfiyésztésből, a gyakorlott szakmából (jelen esetben a szarvasmarha-tenyésztésből) és vezetési ismereteikből. Ki könnyű szívvel, ki még izgalommal tele jön-megy. Beszélget. A kezdeti, néhány perces feszültség után pergő és igen tanulságos vitafórum alakult ki. — Mi indít egy érettségizett szakközépiskolást technikus minősítő vizsgára? Hogyan ösztönöz, hogyan segít az üzem ebben? — Én például 15 nap szabadságot kapok, de a vizsgadíjat magam fizetem. Nekem a jogtanácsosunk szólt. Kevés a szakember a szövetkezetünkben. — Te nem szólhatsz semmit, én mindent a saját költségemen csinálok. — Akkor úgy látszik, nekem jobb a helyzetem. Az előkészítő konzultációk nap— Nem szab ad nekünk a szívünkre venni semmit. Az ember szereti a szakmáját, csinálni akarja— nincs itt érzékenykedés. A tanulás feltételeitől indult el a beszélgetés, és a kör egyre szélesedett. Az üzemi körülményektől végül is eljutottunk a szarvasmarhaprogram országos megvalósulásának gondjaihoz. Hazai és külföldi példákat idéztek, hasznosnak ígérkező érdekes ötleteket vetettek föl. Buzgó forrásként áradt szavaikból a tenni akarás és a felelősségérzet a szakma iránt. Azt kérdeztem, hogy az üzem, ahol dolgoznak, a technikusi diploma megszerzése után mit ígért A vasasmunka már hagyomány Acélos évek és kezek ,Kopogtatnak" az új gépek Repül a forgács, száll a1 szikra százfelé. Az esztergagépbe fogott acéldarab vajként enged a gyémántkemény késeieknek. A gép mellett Maries János esztergályos ügyel, keze az irányítókaron. Tizennyolcadik éve figyeli a »•vasak marakodását« és a tűnő tizedmillimétereket. A VBKM Kaposvári Gyárában vagyunk. — ötvennégyben ipari tanuló voltam itt, s kitanultam a szakmát. Akkor még vaskombinát volt a munkahely neve. Amikor felszabadultam, munkaerőhiánnyal küszködtek, szívesen fölvettek. Visszaemlékszik a kezdeti időkre, s a mai helyzethez hasonlítja. Esztergályos volt akkor is, ma is ugyanaz a munkája, mondja. Azonban egy gyárban, ahol újabb és újabb gyártmányokkal kell előállni, az a szakmunkás elé is akadályokat, célokat állít. — Leginkább mezőgazdasági kisgépeket gyártottunk akkor, külön bérmunkában is. Például a Vörös Csillag Traktorgyárnak szállítottunk alkatrészeket a régi Hofherr- traktorokhoz. Hirtelen következett a változás, amikor a budapesti Transzvill átvett bennünket. Üj gépek, új gyártmányok jöttek. Nem ment nehezen az átállás, nálunk nem fordult elő, hogy az emberek ragaszkodtak volna a régi, elavult masinákhoz. Meg aztán, akiben van egy kis szakmai tudat, az inkább dolgozik olyan gépen, amelyik több odafigyelést követel; mert azt érzi igazi munkának, nem a monoton mozdulatokat. Azután eltelt ez az idő is, kiöregedtek a gépek. Most megint változások előtt állunk: »kopogtatnak« az új gépek ismét. A gyáron belül kifejlesztettünk egy új gyártmányt. Az »MTS«-t. Ez már olyan színvonalon van, hogy exportra is mehet. A továbbfejlesztett változata pedig világszínvonalra pályázik. A jó munkához viszont fő szerszám is kell. Ma érkezett meg az első új gép. Szinte »vezetői szinten« beszél a termelékenységről, a valutaérdekeltségről, sőt az exportlehetőségekről is. A változások — mint mondja — egyelőre nem jelentenek pénzbeli »ugrást«, viszont több, jobb munkát követelnek. Mégis. Messze kiterjed az érdeklődése, á keze alól kikerülő darabok útjára, sorsára. Esztergályos szakmunkás, de látóköre nem szorul meg a gyárkeritésen belül. — Kiskorom óta itt élek Kaposváron. Két gyermekem van. A fiam többször is meglátogatott a gyárban, tetszik neki a munka; hát még • ha megérkeznek az új gépek! Feleségem szintén itt dolgozik. És ... négyen vagyunk Maricsok a gyárban. Két nagybátyám és unokaöcsém is. A vasasmunka már hagyomány nálunk. F. G. Ölt az ital jára megkapom a fizetést, kifizetik a vizsgadíjat, kapok hat nap pótszabadságot. — Azt hiszem az egészben az a fő hiba, hogy a rendelkezés így szól: pótszabadság adható, fizetés adható stb. — Pedig szerintem a középkáderek képzésével jobban kell törődni. Mert például a vezető elgondol valamit, kiadja az utasítást, a végrehajtás a mi dolgunk. Mi vagyunk közvetlen kapcsolatban az emberekkel, tulajdonképpen rajtunk áll vagy bukik, hogyan sikerül azt az elgondolást megvalósítani. — Hogy az elgondolás ki- álákülásábah mennyiben van részünk? Válaszként mondok egy példát. Nagy volt a borjúelhullás. Mint müszakvezető tettem egy javaslatot. Ebben nemcsak az én véleményem volt, hanem azoké a húsz-hu- szoinöt éve jószággal foglalkozó parasztembereké is, akikre szerintem hallgatni kell! Mert hihetetlenül gazdag és értékes gyakorlati tapasztalataik vannak. Nem fogalmazok durván — meg sem hallgattak. Három hónap múlva, mikor a főállatorvos ugyanazt javasolta. akkor éltünk a módszerrel. nekik? Vagy tizenöten, akik ott ültek, szinte mind azt mondták: különös előrelépést vagy fizetésemelést sem. Sem- mi lényegeset. Dr. Guba Sándorral a tapasztalatokról beszélgetek. — Tulajdonképpen új képzési forma ez, és mint minden új, magával hozza a kezdés gondjait. Hogy kevesen jelentkeznek technikus minősítő vizsgára — ez tény. Hogy a ma és a jövő állattenyésztésében kulcsfontosságúak ezek az emberek — az is vitathatatlan. Az én véleményem szerint nem ismerik kellően ennek a képzésnek a jelentőségét. Ezért az üzemek egy része nem segít, nem ösztönöz a vizsga letételére. A vizsga kapcsán lefolytatott beszélgetések tanulságait hosszan lehetne összegezni. Ezúttal mégis csupán annyit: érdemes lenne ezzel a képzéssel minden téren többet törődni! Mert alapvetően összefügg ez azzal, hogy a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését megfogalmazó üzemi tervek miként valósulnak meg! Vörös Márta „Rupi" végállomása Nem emlékeztek, hogyan kezdődött... »Rupi« meghalt. Nem szilaj férfiak ökölcsapásai terítették le, nem kés vagy bot végzett vele, sokkal alattomosabb, veszélyesebb valami oltotta ki az életét. Az alkohol. Az ital, amely hű társa volt, és amely azután vasárnap este a bala- tonboglári vasútállomáson megfojtotta. A nagy, fehér bajusza alatt motyogó, botot szorongató bácsi nehezen hiszi mindezt. Folyton »a fiam gyilkosairól« beszél, és amikor megismeri az orvosszakértő véleményét, akkor is fejét ingatva veszi tudomásul, hogy a fia halálát az alkohol okozta. Vasárnap este a megye két különböző pontján két társaság öntötte magába a szeszt. Később a véletlen folytán a »végállomáson« találkoztak, ott, ahonnan »Rupi« már nem utazott tovább. A két testvér Látrányból indult Balatonlel- lére, majd onnan Balatonbog- lárra, a vasúti vendéglőbe. Az idősebb fiút, a látrányi Horváth László 33 éves alkalmi munkást, aki főleg töltés hulladékgyűjtésből élt, »Rupi« néven ismerték barátai. A másik társaság Lengyeltótiból indult. Sört és rumot ittak a presszóban, aztán Boglárra utaztak. Irány a Hullám büfé. A poharakba kisfröccs került. Utána egy italboltba tértek be. Üjra a rum következett, majd a vasútállomáson sörrel folytatták. Jáger Dezső szőlőskislaki hegesztő annak ellenére, hogy mindösz- sze 21 éves, nem vallott szégyent. Legalább hat fél rum, két .kisfröccs és némi. sör szaladt le a torkán ezen a délutánon. Pedig az orvos eltiltotta az italtól, hiszen beteg, állandó kezelés alatt áll. A két társaság tehát Bogláron találkozott. Itt is ittak, majd kint a peronon összekaptak. Nem volt nagy verekedés, nem csattantak el pofonok (Horváth László arcán csak apróbb hámhorzsolásokat talált az orvos), erre már nem került sor. Amikor összekaptak, Jáger és Horváth leesett a peronról, és Horváth László nem kelt fel többé. Egy padra fektették. Még volt benne élet, de mire az orvos odaért, már nem lélegzett. Senki nem tudta, mi történt. A társak sem emlékeztek, hogyan kezdődött az állomási csetepaté, az alkohol kitörölte emlékezetükből azokat a perceket. A környék gyilkosságot emlegetett, és valóban az történt. Csakhogy a, tettes nem ember, hanem az alkohol. A részeg ember mozduló gyomrának tartalma fojtotta meg »Rupit«, az zárta el a lég- utakat. A halál oka: lassú fulladás. Az erős férfit, akivel a fehér bajuszos apa szerint két- három ember sem tudott elbánni, könnyen leterítette az alkohol, ez az alattomos gyilkos. D. T. KÜLPOLITIKAI KALEIDOSZKÓP ’76 Március - muzulmán miért?-ek Józan ésszel nehéz felfogni, hogy miért mondta fel Szadat elnök egyoldalúan a szovjet— egyiptomi barátsági és együttműködési szerződést, amelyet öt évvel ezelőtt, 1971-ben kötött a két ország — Kairó kezdeményezésére. Még a józanul göndolkodó polgári sajtó is megdöbbent, s a kommentátorok véleménye szerint a lépés egyáltalán nem használ Egyiptom nemzeti érdekeinek, kárt okoz az egyébként is gyakran a megosztottság látszatát keltő arab egységnek. Ha viszont az események hátterébe pillantunk, nem okoz különösebb nehézséget fölfedeznünk a barátságósriak korántsem minősíthető lépés indítékát. Az egyiptomi belpolitikai életben jó ideje bizonyos masszerítlanítás figyelhető meg; a szovjet—egyiptomi kapcsolatok őszinte szorgalmazójának, \ a néhai Nasszer elnöknek híveit fokozatosan »leépítették«. Mind több hatalomhoz jutottak viszont a jobboldal és a reakció szószólói, akik nyílást kezdeményeztek részben az Egyesült Államok, részben pedig a tőkeerős arab országok irányában. (Meg kell jegyezni, hogy ezek a tőkeerős arab államok, elsősorban Sza- úd-Arábia nem sokat tettek a közel-keleti helyzet igazságos és tartós rendezéséért.) Nos, az USA nem sokkal a kairói lépés előtt mintegy hétszázmillió dolláros kölcsönre tett ígéretet Egyiptomnak, Rijad- ból pedig 300 millió dollár segéllyel tért vissza az egyiptomi államfő. Még mindig a szerződés felmondásánál tartva Ide kívánkozik: a Szovjetunió önzetlenségét és az arab népek iránti barátságát bizonyítja, hogy a tőle telhető minden segítséget megadott Eyiptomnak, csakhogy mielőbb kiheverje az 1967-es izraeli agresszió következtében elszenvedett károkat, háborús pusztítást. Milliárdos nagságrendben mérhető az a segítség, melyet a Szovjetunió adott az egyiptomi önálló nemzetgazdaság kiépítéséhez, a nehézipari termelés föllendítéséhez. Szovjet szakemberek képezték ki az egyiptomi katonákat az ugyancsak szovjet fegyverek kezelésére, hogy ismét harcképes legyen a közel-keleti ország honvédelme. Aligha használt tehát Egyiptom tekintélyének a 1 szerződésszegés, legfőképpen abbeli törekvésében nem, hogy 6 legyen az arab világ vezető hatalma. Bizonyára sok haladó gondolkodású arab politikust, valamint a térségben az agresszor elleni egységet óhajtó népeket is rádöbbentette Kairó barátságtalan lépése: a híd fölégetése csak az ellenségnek használt, de egy tapodtat sem vitt előre a közel-keleti válság megoldásának útján. A Szovjetunió és a szocialista országok — mint reagálásukból kicsendült — ennek ellenére nem változtattak a Közel-Kelettel kapcsolatos elvi állásfoglalásukon, s továbbra is arra törekszenek, hogy ismert javaslataik alapján mielőbb tartós és elfogadható, az ott élő népek érdekeit számba vevő rendezés kezdődjék. Tovább bonyolította a különben is egyre átláthatatla- nabbá váló libanoni helyzetet a hadsereg egyes egységeinek lázadása, amelynek háttere: a muzulmán katonákat is ugyanolyan jogok illessék meg, mint a keresztényeket. Nem sokkal később a bejrúti helyőrség i parancsnoka bejelentette: a katonák magukhoz ragadták a hatalmat; az állam- és kormányfőt lemondásra szólították föl. Az ismét föllobbant és egyre hevesebb csatározásokkal egyidejűleg Szíria közvetítési szándékkal állt elő a politikailag és fegyveresen egyaránt szemben álló felek között. Ha már itt tartunk, szükséges leszögezni: nem vallásháború dühöng Libanonban! A haladás és a reakció erői ösz- szecsapásának vagyunk távoli tanúi, az ország népe pedig szenvedő részese. A negyven esztendővel ezelőtt vallási alapon felosztott hatalomgyakorlás — részben a népesség arányának megváltozásával, legfőképpen pedig a haladás erőinek ugrásszerű gyarapodásával — már rég elavult. Osztályharcról van szó Libanonban, a demokratikus átalakulásért, a nemzeti jövedelem, a nép szorgalmából származó jövedelem igazságos elosztásáért folyik a harc — és immár esztendeje a vér is. A jobboldal persze makacsul ragaszkodik eddigi pozícióihoz, s tizenkét hónappal ezelőtt ürügyet is talált a »hatalom bunkerének« fegyveres megvédésére. Kirobbantotta a libanoni polgárháborút, szétlőtte, fölégette a Közel-Kelet Svájcaként emlegetett ország virágzó gazdasági életét. Kulcsár László (Folytatjuk) Növényvédelmi tájékoztató A gyümölcsösök mechanikai növényvédelme A szükségesnél jóval kevesebbet törődünk az úgynevezett mechanikai védekezéssel, pedig ez hatékony és az emberre semmiféle veszélyt nem rejtő növényvédelmi eljárás. Igaz, ez a védekezési mód eléggé fáradságos és sok munkát követel. Eredményessége azonban jóval nagyobb, semmint azt gondolnánk. Mechanikai védekezés a törzs és a vastagabb ágak tél végi kaparása, kefélése. Ezzel az eljárással a kéreg felszínét beborító mohákat, zuzmókat, apró, termő testű taplógombákat távolítjuk el, és lehetővé tesszük a törzs szöveteinek légzését. A kéregrepedések alatt áttelelő kártevők bábjait, tojásait, hernyóit is jelentősen gyérítjük a kéregkaparással. A koronaritkítással olyan élettani körülményeket teremtünk, amelyek között a kórokozó gombák elszaporodásának lehetősége csökken. E munka során távolítjuk el a szúbogarakkal fertőzött, beteg, száraz ágakat is. A lisztharmatos hajtásvégek tél végi visszametszése,' valamint nyári lecsípése jelentős mértékben csökkentheti az almafák fer- tőzöttségét. Ugyanez az eljárás szolgálhat az őszibarack, a cseresznye, a meggy és az almafák levéltetves hajtásvégeinek megsemmisítésére is. Igen nagy fontosságot kell tulajdonítani a hernyófészkek leszedésének. Különösen az amerikai fehér szövőlepke fertőzését kell figyelemmel kísérni év közben, és ha meglátjuk a jellegzetes, selymesfényű szövedékben lévő hernyókat, akkor még szétmászásuk előtt vágjuk le és égessük el a fertőzött hajtásokat. Téli időszakban a kis- és nagy hernyófészkeket és a fán száradó moníliás gyümölcsmúmiákat szedjük össze és égessük el. Sokan elavultnak tartják a hernyófogó övék fölhelyezését a gyümölcsfákra, pedig ezek a nyár folyamán a kártevők tömegeit segítik elpusztítani. A törzsre felerősített hullámpapír öv, vagy szalmából sodort kötél alkalmat ad arra, hogy rendszeres időközök-* ben összeszedve, velük együtt a különböző gyümölcsmolyher- nyókat is elégessük. Igen nagy fontosságú a mechanikai védekezések között a gyümölcs ritkítása, ez jelentősen fokozza a permetezések hatékonyságát is. Az egymással összeérő gyümölcsök felületét a permet- lé nem vonja be egyenletesen az összeérő felületek határán támadj ák meg a moly hernyók. Végül a mechanikai eljárások közül növényvédelmi szempontból a legjelentősebb eljárás a hullott és fertőzött gyümölcs, a levágott nyesedék és a lehullott lomb rendszeres összegyűjtése, megsemmisítése és elégetése. I
