Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-03 / 260. szám
Raglánvonalú pulóver Csipkekötésű csík díszíti Anyaga: kb. 15 deka vastag Renáta fonal egyes szála, 4-es műanyag kötőtűkkel készül. A passzékat 1 sima, 1 fordított váltakozásával kötjük, egyébként harisnyakötéssel színén sima, visszáján fordított szemekkel dolgozunk. Az elejét és az ujját csipkekötésű csík díszíti. CSIPKEMINTA Az elején a dupla csík 16 szemre, az ujjakon a szimpla csík 9 szemre készül. A leírás a kettős csíkra vonatkozik. Az első sor (színe): 2 fordított, 2 szemet simán egybekötünk, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 2 szemet áthúzással egybekötünk, 2 fordított, 2 szemet simán egybe kötünk, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 2 szemet áthúzással egybe kötünk. 2 fordított. 2 szemet áthúzással úgy kötünk egybe, hogy az első szemet leemeljük, a másodikat simán lékötjük és ezen a leemelt szemet áthúzzuk. A második sor és minden páros sor: 2 sima után 5 fordított, és 2 sima ismétlődik a 6or végéig. A harmadik sor: 2 fordított, 1 sima, 1 ráhajtás, 3 szemet simán egybekötünk, 1 ráhajtás, 1 sima, 2 fordított, 1 sima, 1 ráhajtás, 3 szemet simán. egytbe kötünk, 1 ráhajtás, 1 sima, 2 fordított. Az ötödik sor: Azonos az első sorral. A továbbiakban az 1—6. sor ismétlődik. Az eleje: 62 szemmel kezdjük és 6 sort kötünk patentkötéssel. A hetedik sorban (visszája) a beosztás a következő: 1 szegőszem, 22 fordított, 2 sima, 5 fordított, 2 sima, 5 fordított, 2 sima, 22 fordított, 1 szegőszem. A 8. sorban úgy dolgozunk, ahogy a szemeket látjuk, simára sima, fordítottra fordított szem kerül. A 9. sor azonos a hetedik sorral. A 10. sorban kezdjük el a csipkemintát a 2 ötszemes esik fölött, a beosztás egyébként változatlan. Így haladunk 31 cm-es kötésmagasságig, itt a széleken befejezünk 2—2 szemet és elkezdjük a raglánvonalat. Miután színén a sor elején 1 szegőszem, 2 sima, 1 fordított, a sor végén 1 fordított, 2 sima, 1 szegőszem. A raglánvonalat a 2— 2 színén sima, visszáján fordított szemmel kötött — tehát harisnyakötésű — csílk képezi, melyet a színén fordított, visz- száján sima egyszemes csíkok még jobban kiemelnek. A fogyasztás a fordított csíkokon belül történik, minden második sorban 1—1 szemmel; a sor elején 2 szemet simán, a sor végén 2 szemet áthúzással kötünk egybe. 47 cm-es magasságban a csipkeminta középső 12 szemét leláncoljuk, majd 2 részben folytatva a munkát, a nyakkivágást 2x1—1 szemmel, a szabásminta szerint fogyasztjuk. A tizenkilencedik raglánfogyasztás után a munkát befejezzük. A háta: Azonos az eleiével, de csipkebetét nélkül készül, és a nyakkivágást 3 cm-rel magasabban kezdjük fogyasztani. Az ujja: 43 szemmel kezdjük és 5 sort kötünk patent- kötéssel. A 6., sorban (színe) a beosztás a következő: 1 szegőszem, 16 szem harisnyakötéssel, 9 szem a csipkém! n- tával, 16 szem harisnyakötéssel, 1 szegőszem. 5 cm-es kötésmagasságtől a széleken az eleje—hátával egyezően fogyasztjuk a raglánvonalat. 30 cm-es kötésmagasságban a megmaradó szemeket egy sorban befejezzük. Az elkészült darabokat saját szállal összevarrjuk. A nyakkivágást 3 rövidpálca és 1 háromláncszemes hamíspikó váltakozásával behorgoljuk. Tá piáik ozás tu«losilányos alapon Mi a hiba? Ablakok, ajtók Az ablakoknál, erkély- és bejárati ajtóknál a hőveszteség, illetve a csapadék és a por behatolása főleg a tokok és falak közti nem eléggé tö- mítjítt csatlakozásokból adódik. Arra kell tehát törekedni, hogy a nyílászáró tokok beépítésénél a »légzárás« is minél tökéletesebb legyen. A beerősítésnek, a rögzítésnek is — a tok anyagától és szerválaszfalak esetén nem alkalmazzák a 2,8 milliméteres lágyhuzalt. Jó, ha a főfalhoz és tokhoz minden második vízszintes hézagban rsbics- szeggel ki feszi tett huzal van. A falazat függőleges hézagai nincsenek habarccsal kitöltve még az ajtótok mellett sem. A faanyagú tokszerkezeteket a fallal érintkező felületeken gombavédő szerekkel jellegétől függően 1 , (^arbólium, mikrosol, olajtöbb módja van. Gerébtokos ajtókat, ablakokat a téglafalazathoz bekötő szegekkel (padvasakkal), betonfalakhoz belőtt szegekkel, vagy a betonozáskor beépített laposacél-kötőelemekkel kell rögzíteni. A légzárás tökéletesebb kivitelezésére a faablakok és ajtók gerébtokjainak külső felületébe félkörös vagy ékszelvényű vájatot kell kiképezni. A vájatokba beépí- téánél kátránnyal, bitumennel itatott tömítő kenderkötelet, salakgyapotot vagy biturán- csíkot szükséges elhelyezni. Előre kifalazott ablak, ajtókávák esetében az utólagosan elhelyezett ablakoknál és ajtóknál sokkal nagyobb gondot kell fordítani a tömítésre. Az egyenetlen kávák felületére körülbelül 5 milliméter vastag kiegyenlítő vakolatréteget kell felhordani és az előírt tömítések szakszerű alkalmazására van szükség. A tömítéseken kívül alkalmazni kell a vakolt fal és a nyílászáró tokszerkezet csatlakozásánál a tokra szegezendő léceket is. Acélablaktok melletti hézagokat ajánlatos tartósan plasztikus tömítő ragaccsal kitölteni. A belső tömör vagy soklyukú válaszfalakba építendő ajtótokokat csak szakszerűen célszerű beépíteni. A rosszul beépített ajtó kilazul, kiesik. A tömör negyedtégla és 6— 10 centiméter vastag sok lyukú válaszfaltéglából készült kencés alapmásolás) kell bevonni. Még egy fontos szempont: a falazásnál a tokokat szükség szerint — merevíteni kell görbülés, vetemedés, megelőzése céljából is. A zöldségféléket száraz homokba — rétegesen — kell télire eltenni. A petrezselyemgyökér úgy is eltartható — homokban —, hogy a zöldjét nem vágjuk le; ez esetben egész télen lesz friss zöldpetrezselyem a konyhánkban. (Néha egy kevés vízzel spricceljük meg a homokot!) A zöldpaprikát — szintén rétegesen — homokban kell tárolni. Egy másik megoldás az, hogy egyenként újságpapírba becsomagolva tesszük el — hűvös, szellő« helyre. Az eltett gyümölcsöket időnként gondosan nézzük át, mert csak az egészséges, sérülésmentes gyümölcs tárolható hosszabb ideig. Tárolására hűvös, levegős, de széltől és napsütéstől védett hely alAz emberi szervezet a!— ha «ak neim visszük a , ... . fuszérezest túlzásba — keile-f"; • i V?S mesebbé, kívánatosabbá te- fejiodik, epul, közben mar ez- A fűszerekhez hasonlóan alatt is es ezen túl eletun^ vélekedünk az élvezeti anyigok — kávé, tea, kevés alkoholos ital — fogyasztásáról is. Az emberiség táplálkozását évezredeken keresztül és részben még most is a táplálék megszerzésének lehetősége és az étkezési szokások szabták, illetve szabják meg. Ezzel magyarázható az a sok körös állapot és betegség, amely a mennyiségileg vagy minőségileg, illetve mindkét szampon;- ból helytelen táplálkozásból származik. Ezeket nemcsak az orvosi szakkönyvekből és az emberiség történetének lapjairól ismerjük, hanem pia is meglehetősen gyakran találkozunk velük. Gondoljunk csak a túltáplálást követő elhízásra vagy a még nyomorgó népek csont-bőr soványaira, az egyoldalú és a vitaminhiányos táplálkozásból származó fejlődési zavaróiéra, betegségekre! De még akkor is, ha a szociális körülmények megfelelőek, ha a szükséges tápanyagok és a vitamintartalmú ételek beszerzési lehetőségei adottak, szervezel linknek a táplálkozást szabályozó mechanizmusának tökélet'en- sége és a helytelen étkezési szokások követése sok táplálkozási hiba forrása lehet — nem ritkán egészségünket veszélyeztető következménvetc- kel. Az íz- és szagérzés a kellemetlen, a rossz ízű és szagú vagy romlott ételek fogyasztásától tart vissza bennünket. Az éhségérzés nem azonos az étvággyal. Az elsőt az üres gyomor összehúzódásai okozzák és néhány falat elfogyasztása után elmúlik, az étvágy viszont tovább tart, sőt étkezés közben fokozódhat. Nem csak átvitt értelemben igaz a közmondás, hogy evés közben jön meg az étvágy. És aki szabadjára engedi étvágyát, előbb-utóbb elhízik! A helytelen étkezési szokások jelenthetik a mértéktelen, az önmagáért va1ó evést, a fölösleges mennyiségű zsiradék és cukor használatát, a túlméretezett fűszerezést, a pomnás tálalást. ugyanakkor a vitamintartalmú ételek elhanyagolását; de jelenthetik az egyhangú, unalmas étrend összeállítását, az végéig testünk építőkövei, a sejtek anyagai állandóan felhasználódnak, fogynak. Tehát maga az emberi élet és minden emberi tevékenység — akár fizikai, akár szellemi — anyag és energia felhasználásával jár. A testünk felépítéséhez szükséges anyagokat és az életünkhöz. munkánkhoz nélkülözhetetlen energiát táplálkozás útján biztosítjuk. Legfontosabb tápanyagaink, amelyek jórészt tartalmazzák a sejtek felépítéséhez szükséges anyagokat is. a fehérjék, a szénhidrátok (cukrok) és a zsírok. Feltétlenül szükség van arra, hogy a tápanyagokon kívül a szervezetünk számára bizonyos mennyiségű folyadékot, ásványi sókat és vitaminokat is biztosítsunk. A tápanyagainkat csak ritkán fogyasztjuk »tiszta« formájukban, például amikor cukrot vagy zsírt (szalonnát, vajat) eszünk, egyébként túlnyomóan ételeket fogyasztunk, amelyek mind nyers formájukban, mind elkészítve az említett tápanyagokból, sókból és vitaminokból tevődnek össze. A legtöbb ételbe ízesítő anyag, fűszer is kerül. Ezekre a szervezetünknek nincs ugyan feltétlenül szük- de ételeink fogyasztását Zöldségfélék tárolása kalmas. A száraz helyiség azért nem jó, mert akkor fonnyadt, ráncos lesz a gyümölcs. Az almának 3—4 C-fok a legjobb, a körtének a 0—2 C- fok közötti hőmérséklet. A tárolóhely tiszta, hűvös, lehetőleg frissen meszelt legyen. Ha ilyen lehetőség nincs, akkor a lakás leghűvösebb részében tartjuk a gyümölcsöt. Az almákat és körtéket egyenként csomagoljuk be zsírpapírba. Ha csomagolás nélkül ládákban tároljuk: ne béleljük ki a ládát újságpapírfal, mert az erősen nedvszívó. A gyümölcsöket mindig szárukkal fölfelé állítsuk, és hogy lehetőleg ne érjenek egymáshoz. Havonta válogassuk át! íztelen »se sava. se borsa« ételek készítését, a minden ízlést nélkülöző tálalást. Egyik oldalról a biológia, ezen belül a fejlődéstan, az élettan és a biokémia tudományának fejlődése, másik oldalról a táplálékaink kémiai analízisének biztonsága, a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az élelmiszeripar és a kereskedelem fejlődése tette lehetővé, hogy táplálkozásunk irányelveit ma már tudómá- nyos alapokra támaszkodva és egészségünk szempontjából az optimális lehetőségeket megközelítve adjuk; meg. Hazánkban az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet és az Országos Diétetikai Intézet foglalkozik az egészséges, illetve beteg emberek táplálkozásával. Az egészséges táplálkozás hónapja alkalmából a Doroty- tyában megnyíló kiállítás, az elhangzó előadások bizonyítják, hogy van fejlett, kiváló szakemberekkel rendelkező élelmezés- és táplálkozástudomány. Maga a kiállítás anyaga mezőgazdaságunk, ál- la,'enyésztésürk, élelmiszeriparunk és kereskedelmünk magas szintjéről tanúskodik. Ahhoz tehát, hogy étkezésünk tudományosan megöl ‘f. ezott. korszerű legyen es így a? egészségünket szolgaija a feltételek adva vannak. Miután az ország lakosságának tv’nyomó többsége anyagi. ag is megengedheti magának, hogv helyesen táplálkozzék. elsősorban tőlünk függ: hcgvsn élünk ezekkel a lehetősegekkel. Dr. Wirth Ferenc kfo-házl főorvos o OTTHON CSALAD Az otthonteremtés szabályai (II.) Hangulatos, barátságos szoba A lakás hangulatáról írtunk a múlt héten. Hangsúlyoztuk: bútorainkat — okkal, ok nélkül — ne rakjuk tele térítőkkel. De tegyük hozzá: nem hangulatos a minden díszítő- kelléket mellőző ridegség sem. _ Sokféle ízlésnek megfelelő — i és elérhető áru — tárgyat kíTIZ PERC TORNA Karcsúsító gyakorlatok 1. Álljunk terpeszállásba, kezeket emeljük mellső középtartásba. Lendítsük mindkét karunkat kétszer balra, majd kétszer jobbra, törzsfordítással. Háromszor-négyszer ismételjük meg. 2. Feküdjünk hanyatt, kezek a törzs mellett. Végezzünk lábemelést — nyújtott lábbal — három szakaszban föl, négyre le, majd a másik lábbal háromra föl, négyre le. Ismétlés legalább négyszer. 3. Fölülünk, kezünkkel támaszkodunk hátul. Hátsó fek- vőlámasz (akinek ez nem megy, az ülve marad), az;án a bal térd emelése, a jobb térd emelése, és le. 4. Hason fekvés, kezek oldalsó középtartásban. Törzs- hajlítás háromszor hátra, kézemeléssel. 5. Térd elés, a kezeket tegyük a csípőre. Törzsfhajlítás előre, és a homlokkal érint sük meg a talajt. Térden ülés, és ismét előrehajlás — legalább háromszor, négyszer. se 8. Alapállásból szökdeljünk egyszer jobbra, vissza, egyszer balra, vissza, és ismétlés négyszer-ötször nálnak a magyar, lengyel, bolgár, cseh népművészeti boltok, néha az iparművészeli boltok is. Egy-egy szép kerá- míaváza, tál, hamutálka, virágcserép, sokszorosított kisplasztika, jól elhelvezett kép otthonossá, hangulatossá teszi a lakást. Valósághű színezésű. igen jó festményreprodukciókat is vehetünk (ezek valóban ugyan olcsóak, 30—50 forint körül van az áruk). A heverő fölé tett háncs, szőrme vagy műszőrme, suba, falvédő. néhány jól összeválogatott színű díszpárna meghitté, barátságossá varázsolja szobánk sarkát. Legyen könyvesoolca a gyéreknek is! A folyamatosan növelhető polc arra serkent, hogy töltsük .meg könyvvel, s így nemcsak az otthont gazdagítja, hanem a benne lakókat is. Egyszobás lakásban is ügyeskedjünk össze tanulósarkot: elég akár egyetlen — lehajtható — fa- vagy műanyag asztallap, s fölé-alá polcok, elhúzható, színes függönnyel, meg egy falra erősített lámpa. És máris van egy kis »birodalma« a gyereknek, ahol meatalália játékait, tanszereit, melyek rendben tartása is/ az ő dolga. A központi fényforrás mellett szükség van még néhány világítótestre, álló hangulatlámpára az ülőgarnitúrához, olvasólámpára a kisasztalhoz, apró olvasólámDára a fekhelyhez, hogy a későig olvasó ne zavarja az aludni vágyót. (Folytatjuk.) ŐSZ! VIRÁGOK 1 2 * 3 4 5 6 7 8 Q 10 n 12 13 14 15 16 ! 17 18 19 20 $ 2) 22 23 2* 25 26 * 27 2b 26 30 \ $ 31 32 33 34 35 36 37 38 39 VÍZSZINTES: 1. Lám. 3. Csuprot. 9. Megfejtendő. 11. Szóló éneket. 12. Szándékozik. 14. Megfejtendő. 15. Állati szállás. 16. Aszlányi Károly. 17. Televízió. 19. A versnek van. 21. Mint a vizsz. 16. 23. Női név. 25. Félig Amur! 27. Löttyintené. 29 Vizes föld. ?1. Félig Ácsa! Ti. Talál. 34 Tavairól híre« város. ".t. Megfejtendő. 33. Csinálják. 59. í kezéssel kapcsolatos. FÜGGŐLEGES: 1. ide szállt a bátorsága. 2 Női név becézve. 3. Azt. aki szereti az apját. 4. Husáng. 5. Gyilkol. K. Szaporán. 7. Pakoló!. 8. Zúz. 10. Hullatja a könnyeit. 13. Megfejtendő. 16. Szóváltás. 20. Egyszerű gépet. 22. Megfejtendő. 24. Dencsről jött. 2f. Napszak. 28. Viruló. 30 A la betűi keverve. 92. Elsüli a fegyverét. 33 Megelőzve. 25. Pasa közepe, ói. Z. K. K. J. Beküldési határidő: 1976. november 8-an, hétfőn délig. Kérünk benneteket, hogy a szükségé* sorokat levelezőlapon küldjétek be, s Írjátok rá: »-Gyer- m ekkeresz trej tvény «. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Gyula, Esztergom, Szigetvár. Kőszeg. Doán Giói: Hajsza a fegyverekért című könyvét nyerte : krá- secz János, Háromfa: Vajda Ida, Kaposvár; Geiszt Edit, Kaposíó; Major Krisztina, Böhónye. A könyveket postán küldjük el.