Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-03 / 260. szám
Könyvespolc A paticshás mintájára Lázadások és törpeségek Wem tudom, van-e való- Bágalapja Czakó Gábor nemrég megjelent Iskolavár című regényének, de — ha támaszkodik tényanyagra, ha nem — tökéletesen életszerű történetet ír le. És, hogy mennyire nem mellékes a ma irodalmában a fordulatos cselekmény, azt is bebizonyítja ezzel. A könyv olvasása közben minden oldalon vártam az újabb »fejleményeket«, és egy szuszra ki is végeztem a kötetet. Ezzel együtt Czakó stílusa nem lendületes, mesélő, gördülékeny, legalábbis a hagyományos értelmezésben nem az. Töredezett, néha csak jelzett gondolataival furcsa légkört teremt, az olvasó belülről látja a történést, szinte fizikailag ott van a könyv szereplői között. 'És úgy is érzi magát; nem lehet ott mindenütt tehát maga is következtet, elképzeli az ugyanakkor másutt zajló eseményeket. Az író nem teríti ki kártyáit, nem keresztmel- szetet szerkeszt — mint sokan mások —, melyben a , párnv- zamosan /futó szálakat mindig együtt látja az ember. Ez az életben sincs így. A kiha gyott részleteket kénytelenek vagyunk magunk »küa’álni«, gondolkodva kell olvasnunk, különben semmit sem értünk. A téma: egy mezőgazdaság: szakmunkásképző iskolában diáklázadás tör ki. Egy fiatal tanár, élete első tanítási napját töltve az intézményben, szintén fellázad igazgatója ellen. A diáklázadás vezére és az egyedül »felkelő« tanár ugyanazért az ügyért harcol. Verik a gyerekeket, demokráciának álcázott »rémuralom« van, ezt akarják megszüntetni. A lavina elindul és — ez a legkínosabb számukra — a sumákoló szolgalelkűek is állásfoglalásra kényszerülnek. Rokonszenves ingadozók — tele hibákkal — úgyszintén leteszik voksukat, de csak félig mernek a jó oldalára állni. Kompromisszum, kényszer- megoldás ^zületik, amely magában horaozza a régi önkényeskedéshez való visszaka- nyarodást, csupán a csomagolás lesz szép. Korrupció, szolgalelkűség, apró »prostitúció«, gyűlölet, kicsinyesség, beszűkültség szövi át a regényt, szereplői fulladoznak és fojtogatják egymást. Sokan lázadnak föl az események sodrásában és sokan döbbennek rá »törpe- ségükre«. A rossz helyett azután jön a kisebbik rossz, amely — ahogy az lenni szokott — .nőni fog. Az cm béri tragikomédiák, a jellemdráma, az egyéni sorsok rajza alapján is besorolhatjuk Czakó könyvét — nyugodtan írom le — a »nagyok közé«. De túlmutatva a mai ember jellemző egyéni vergődésein az egész magyar oktatásügyet, iskolarendszert nagyító alatt szemlélhetjük. És ez a nagyító ezernyi rosszat tár elénk. A szerző »jogosult« az ítélet- hozatalra. Maga is fiatal, ismeri a fiatalok gondját, régebbi szociológiai riportkötetében — Indulatos jelentések címmel jelent meg — alapos tudásáról tanúbizonyságot tett. Nevelőként dolgozott a fiatgi- korúak börtönében... Azt hiszem, ennyi elegendő. És — már tapasztaltam, hallottam néhány »véleményt« — sokan fognak »megsértődni« ezen a könyvön. Csak az igazát bizonyítják. L. P. „Szeretek táborozni” Mészáros Erzsébet, a siófoki Perczel Mór Gimnázium negyedikes tanulója a tanév elején megkapta a KISZ kb dicsérő oklevelét. A kitüntetést azzal érdemelte ki, hogy minden évben jelentkezett építőtáborba, és 1976 nyarán kétszer is vállalta ezt a munkát. A rendkívüli hatodik turnusban, Törökbálinton, kiválóan dolgozott. A fél országot bejárta szüleivel, mielőtt Siófokra kerültek volna. Budapesten született, lakott Bázakerettyén az olajkutaknál, azután Nagykanizsán és általános iskolás korában költöztek Somogyba. Édesapja olajbányász volt, je- lénleg a GOV-nál osztályvezető, édesanyja a kőolajve- zeték-építőknél 'dolgozik. — Kanizsán szerettem lakni. Közel volt a lakásunkhoz a suli, a házunk mögött egy vizenyős nagy rét terpeszkedett. Oda jártunk komiszkod- ni, jó nagyokat verekedtünk a fiúkkal. Fára másztunk ... Megedaödtem, no meg nem is fúj el a szél, nagyon erős vagyok ám, akár magát is föl tudnám emelni. Hm. Vagyok vagy hatvan kiló. Persze, eltekintettünk az erőpróbától. Helyette egy másik meglepetést tartogatott Erzsébet. — Néztem a tévében a Leonardo-sorozatot. Nagyon tetszett, hogy balkezes volt, és fordítva, jobbról balra írt. Én is balog vagyok. Hát ef- kezdtem gyakorolni, és SikerültBizonyságul előkapott egy tollat meg egy papírt, és olyan gyorsan, mint én jobbkézzel, körmölni kezdett. — Persze, szükségem is van a kézügyességre, mert műszaki rajzoló akarok lenni. Székesfehérváron van egy rajziskola, ott szeretnék tanulni. — Eredetileg is ez volt a célja? — Nem. A boglár: mező- gazdasági iskolába akartam menni, mert kedvelem a növényeket. Ezért is szerettem az építőtábort. De azt hallottam, hogy azzal a végzettséggel nehéz elhelyezkedni. Ide jöttem. Itt műszaki rajzot is tanulunk. Most már ez a célom. Jövőre még utoljára elmegyek táborozni. Jó dolog. A munka nehéz, de most már csak a szép élményekre emlékszem. Siófokon egy hónap alatt nem szórakozom any- nyit, mint az építőben két hét alatt. Különösen az utolsó volt jó, mert nemcsak cgy- egy megyéből, hanem az ország minden részéből voltak ott diákok. Az is érdekes, hogy sokféle munkát ismerünk meg. Hozzászokunk. Egyik táborban felülről — a fáról — nézzük a világit, a másikban meg lebújunk a ri- bizlibokrok alá, földközelbe. Két és fél szobás lakásban élnek. Bátyja tavaly nősült, és elköltözött, most övé az egyik kuckó. Amolyan »diákkégli« — így nevezi — tele képekkel, az egyik falat beborítják a könyvek. — Az olvasás jó dolog. Most »ráálltam« a fantasztiSieberényi Lehel | ’TrIF] — Ettől reszketett. Hogy megtaláljuk! Hogy kiderül róla is ... Róla is, akinek egy ilyen ritka, rettegett és tilos késszerszáma van. És hozzá nagy pofája! Lonci után a fiúk előtt is meglengette. Szétnyíltak a gúnyos ajkak, s elfelejtettek bezáródni. Feró pedig ezek után Zsab- kához lépett ünnepélyesen, mintegy képzelt párnán nyújtva felé a drága személyi tulajdont, e szókkal: — Na, híres vitéz! A híres késed! Mindent értek. Zsabka nyelt, keze remegett. A himlőhelyeket a halántékról induló lassú csor- gások kerülgették. Maigret odalépett. — Szóval ez az övé. — Mégpedig — felelt Feró. — Csinos. Kivette szájából a mosolygó pipát, és szeretettel méregette delikvensét. — Na, fiam, a magad kését is bedobtad? .. . Talán csak nem azért, mert tudtad róla, hogy tilos ilyet használni? Zsabka nem felelt. A földet nézte. — Kérdeztem valamit. Helyette Feró szólott. — Nem, nem ő dobta be — jelentette ki kereken. — Legyőzték őt. Magiret a fiúra nézett, fölszaladt a szemöldöke. Ez új dolog, erre nem gondolt. — Nézze csak meg a képét, ott jobb ielől! kusra. Sajnos, sok selejt van közöttük, azt a közepén leteszem, mert csak blabla, semmi irodalom. De azért gyűjtöm őket, mert sok a jó is. A másik kedvenc időtöltésem a korcsolyázás, alig várom, hogy beálljon a Balaton. A sportot nagyon szeretem, készülök, gyűjtögetek a moszkvai olimpiára. Csak a dicsérő oklevéllel járó ötszáz forintot költöttem el. Ugyanis eláztattam baracklében a régi órámat, amikor az építőtáborban a rothadtat válogattuk. — Miért szereti annyira a táborozást, nem mindenkinél jellemző ez? — Hiába teszi föl ugyanazt a kérdést többféleképpen. Nem tudok pontosan válaszolni. Ha elmegy, gondolkodni fogok rajta, »piszkálni fog«, de azt hiszem, ehhez nem kell különösebb indoklás. Szeretem a munkát és kész. Lutliár Péter És Maigret most látta meg Zsabka arcán a halványpiros csákót, egy sebhely friss hegét. — Egy hétig feküdt rajta, hogy ne lássuk — mondta Feró gúnyosan. Maigret szemöldöke fenn sátorozott a homlokán. Mögötte egy koncepció összedőlt kártyavára. Kezdhetjük elölről. Visszaillesztette a pipát a foga közé, szopókáján mélyedéseket rágott. — Szóval, téged is megtá- iríadott... a »katona« ... Elvette a késed. Zsabka bólintott, feje leszegve maradt, ömlött szeméből a könny. Nem bírta elviselni a nyilvános bukást, egykori nagy hírének porba hullását, itt a közmegalázások mezején. S az álmélkodó morajból egy szó ütötte meg a nyomozó fülét: — Megsebesítette!... A szónak szokatlansági zon- géje volt. Maigret bosszús volt, meglehetős kedvetlen. Intett Zsabka őrzőinek. — Hagyjátok a fenébe! A kését elfelejtette elkobozni. Nem volt vitás: garázdálkodik valaki az erdőn. És ez nem Zsabka, és ne.n is valami képzeletbeli alak. Egy létező valaki. Nekivágtak újra. A bozótnak, a sziklának. Zs .bka lelepleződése, ha inasra nem, egy tévút kiiktatására jó volt. És egy hit megerősödésére. Maigret és Buda tanító egymás mellé kerültek. Fújtatva törték a bozótot. Egyikük se tudott .napirendre térni a dolgok alakulása felett. — Maguk mit szólnak ehhez? — kezdte Maigret, Készítsünk békaszéket! i apró játékot is készítettek. A is formálódott a gyékény, a Népművelési Intézet pályáza- 1 tán elért siker után meghíRégi mesterségek művelőitől és a lejegyzett néprajzból lesték el ma már alig ismert szakmák fogásait a budapesti Fiatal Népművészek Stúdiójának tagjai. Akad köztük faragó, kádár, szőnyegszövő, fazekas. Vidék István és Nagy Mária a kosárkötést és a gyékényszövést tanulta meg. A napokban kaposvári gyerekeket igyekeztek bevezetni a régi mesterség rejtelmeibe: hogyan kell hajtogatni a gyékényt, formálni a fűzfavesz- szőt. A fűzfa sok régi használati tárgynak volt az alapanyaga, elsősorban a kasnak, ahogy a Dunántúlon nevezk, vékának. — Amit mi itt csinálunk, nem kosárfonás, hanem kötés — mondták a fiatal népmű vészek. — Mi a különbség a kettő között? — A kötés régi technika, már az őskori rajzokon is láthatók voltak tárolóedények, amelyek — és ez a lényeg — hántolatlan, durva vesszőből készültek. Mi is ezt vettük át. A fonás a városi használatra készült kosarak készítésmódja, finomabban megmunkált hántolt fűzfavesszőből. Magyarországra 1900 körül került csak, német és csehországi kosárfonók útján. — Mi készült régen gyékényből, és mit kötöttek a kosárkötők? — A gyékény különféle tárolóedények alapanyaga volt, mert jól záródott és levegö- zött.' Ezért lehetett például diót tárolni benne. Az úgynevezett szakasztókat máig is használják falun. Gyékényből készültek a gyerekjátékok, ember- és állatformák, kis szekerek. A kosárkötők a kosarakon kívül kocsiülést, úgynevezett szekérkast csináltak, de az Alföldön nagyon gyakran fontak a fűzfából kerítést, sőt házfalat is úgy. hogy a vesszőfalat kétoldalt sárral tapasztották be. Ez volt az úgynevezett paticsfal. Vidák István és Nagy Mária ezt az utóbbit igyekszik mostanában tovább fejleszteni. Amikor falujárásaik idején elsajátították a kosár- és gyékény f órás alapjait, sok Buda tanító fejét csóválta. Hitetlenül, noha korábban már engedett a hitnek, mely esküdött egy ismeretlen támadóra, De akkor nem volt ennyire valóságos létezésének lehetősége. — Fantasztikus — szólott megrendültem Maigret bólintott rá, — Ki tudja, miféle körözött alak bujkál az erdőn?... És ha belegondol az ember, mióta garázdálkodhat háborít,- tatian, égnek áll a haja. — Csalt nevettünk a meséken. A babonák szövevénye jobban takarta, mint a legsűrűbb bozót. Maigret elkomorult. — Ez az, látja. Fején találta a szöget. Egy falu, amelyik babonás rettegésében a saját ellenségét fedezte. Mondhatnám túlzás nélkül: szövetséges volt vele. Fonák, mi? Pedig így van ha végiggondoljuk. Röhögni kell: az áldozatok mint bűnpártolók! Ezek a derék késtulajdonosok itt mögöttünk. Ma is hallgatnának, ha nem borul fel a serbli. Hagynának a sötétben tapogatózni. Látja, ez, ez a fantasztikus! Pipáját kiemelte a fogai kö zül, s a levegőbe csapkodott vele. — A bűnpártolás bíróság elé tartozik! Ad abszurdum vive a dolgot, ez is oda lenne állítható. De mit állítsunk a bíróság elé. Az ostobaságot?A sötétséget? — A történelmet — ajánlotta Buda tanító keserű száj jal. Ballagtak hallgatva. Kisvártatva Maigiet megint kiszólt pipája füstjének, s tűnődéseinek élénk gomolygá- sából: (Folt/UUjuk) vásokat kaptak általános iskolákba, és vezetésükkel a pesti diákok boldogan »gyártották« a békaszéket, a kis lovat, a teknősbékát. — Tulajdonképpen nagy gondban vagyunk — mesélték az ifjú népművészek —, mert a gyerekekkel nagyon szívesen foglalkozunk, de most már sok a meghívás. Az egyszerű kis játék készítésének öröme, az anyag ismerete nagyon jó dolog. Örömmel tanítjuk. A régi mesterség másik része a ma is használható edények és lakásdíszek készítése. Ezzel ugyancsak szívesen foglalkozunk. Most pedig úgy érezzük, választanunk kell a gyerekjáték és az iparművészeti tárgyak között. .. Miközben beszélgettünk, a kaposvári gyerekek keze alatt NAGY JELENTŐSÉGŰ bemutatókra kerül sor a Magyar Rádió műsoraiban a szovjet kultúra hete alkalmából. Kellemes közérzetünket még inkább fokozza az a tény, hogy a rádiószinházi műfajon belül a legváltozatosabb kínálatot kapjuk. Szamuil Aljosin Ranglétra című műve hétfőn, a szovjet rádió napján hangzott el. Az 1913-as születésű író humoros novellákkal tűnt fel 1941-ben. Később aktuális és kultúrtörténeti témájú színművei révén lett népszerű, s nemcsak a Szovjetunióban, hanem — mondhatni — az egész világon, hiszen darabjait sok országban játszották. Magyarországon 1959-ben a Néphadsereg Színházában került színre az Egyedül című műve, majd 1965-ben két Aljosin-drámát is bemutattak: az Örökké címűt Veszprémben, a Döntő pillanatokat országszerte játszotta az Állami Déryné Színház társulata. A Ranglétra élő problémát dolgoz fel: ki az érdemesebb az előléptetésre, a modorta- lan, de nagy tehetségű fiatal tudós, vagy a családos, simu- lékony, ám nagyon közepes képességű ember? Fontos tudományos kérdés megoldásán fáradozik a kutatócsoport. Amíg ők e jelentős és valóban nagy horderejű munkán dolgoznak, a hallgató megismeri emberi arcukat, cselekedeteik mozgatórugóit, a csoportérdekA világ egyik legnagyobb könyvkiadója, a Nauka, a Szovjet Tudományos Akadémia kiadója termékeiből szerdán délelőtt könyvkiállítást nyit a Tudományos Akadémia Roosevelt téri előcsarnokában. A bemutatón a szakemberek megismerhetik a könyvkiadó széles választékát, a legfrissebb tudományos könyvkiadás eredményeit. Erről tartottak fűzfavessző. — Nem azt akarjuk, hogy ez a fajta játék kiszorítson minden mást. Nem' értünk egyet ázokkal, akik csak a régire esküsznek, de azt látjuk, hogy a bolti játékoknak milyen jó kiegészítője a maga készítette figura. Itt van például egy nádi duda, mely a legegyszerűbb hangszer. A gyerek két-három kísérlet után már olyat készít, amelyik szól is ... A fiatal népművészek közös kiállításon mutatkoztak be a dél-dunántúli népművészeti héten Pécsen. Játékaikkal — amelyek szép díszei is lehetnek a lakásnak — gyerekek játszottak. Nagy Mária nagy gyékényhint újában egyszerre négyen is hintáztak. Lehet, hogy nem is kell kettéválasztani a gyékényfonók mesterségéből aiakuló »új« iparmú- vészetet? kel szembefeszülő erőt, sőt a kutatói karaktert, s az ezzei gyakran ellenkező pólusú családi kapcsolatokat. Egy-egy jellemző portrét kapunk Avar István, Földi Teri, Kautzky József, Lőtte Attila, Béltés Rita és Borbás Gabi segítségével. A fent említett döntés a kutatócsoport vezetőjének, Lavrovnak a vállán nyugszik, akit Kállai Ferenc személyesít meg. Lavrov döntése: a tudományos főmunkatársi cím a szerény tehetségű, de szívós Barminé. A tudományos problémát éppen megoldó, csiszolatlan modorú Makszim Karpov ezt követően Lavrov döbbent csodálkozására beadja felmondását. Aljosin a döntés felelősségét kutatja, rámutatva arra, hogy a jó vezetőnek egy-egy állásfoglalásakor nemcsak azt kell tudni fölmérnie, hogy kinek kedvez a döntése, hanem azt is »ki Ítéli sakkoznia«, kit áldoz föl evvel. S nem bizonyos, hogy az egyenlet mindkét oldala azonos értékű! Ez esetben viszont hibás döntésről beszélhetünk. A SZOVJET KULTÜRA hetén hallhatjuk Aljosin műve után Puskin Borisz Godunov című drámáját kvadrofon kivitelben. Alekszandr Misarin A feladatot vállalom című műve is adásba kerül. Az előbbi bemutatót szombaton tartják, az utóbbi ismétlést vasárnap hallhatjuk. sajtótájékoztatót kedden a Magyar Tudományos Akadémián, amelyen G. D. Konkov, a Nauka igazgatója és Bernát György, az Akadémiai Kiadó igazgatója informálta a sajtó képviselőit. Simon Márta Rádiójegyzet Ranglétra L. L. Szovjet köuyvkiállítas az ikadémidn
