Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-03 / 260. szám

Átadták

a tavasszal hirdetett

pályázat dijait

Megnyitották a műszaki és közgazdasági hónapot

A kongresszus után

Fejlődő

ipari szövetkezetek

Tegnap délután a Kaposvári Városi Tanács nagytermében ünnepélyesen megnyitották a somogyi műszaki és köz- gazdasági hónap eseménysorozatát, és átadták annak a pályázatnak a díjait, melyet a megyei tanács — az MTESZ- szel és a közgazdasági társasággal közösen — az év elején hirdetett meg.

A megnyitó ülésen — amelyen részt vett Sugár Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese, az MTESZ megyei szervezetének elnöke, Bogó László, a közgazdasági társaság elnöke, Prievara Pál, a városi pártbizottság titkára és Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke — dr. Kovács Sándor, a Műszáki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének főtitkára. A műszaki-gazdasági értelmiség szerepe az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósításában címmel tartott előadást. Ebben kifejtette, hogy a műszaki értelmiség parancsnoki posztokat tölt be a termelés folyamatában, ennek révén hatással van a népgazdasági terv célkitűzésiéinek valóra váltásában. Éppen ezért — hangoztatta előadásában a főtitkár — nem lehet senki számára közömbös, hogy a műszaki és gazdasági értelmiség miként felel meg a fokozódó követelményeknek, hogyan vesz részt a műszaki fejlesztésben, a termelés szervezésében, irányításában.

A műszaki fejlesztésről szólva elmondta: az ötödik ötéves tervben az állóm jelentős összegeket fordít kutatásokra, fejlesztésekre. A felhaszná- lóktól is függ, hogy a kutatási célokra fordított összeg — a nemzeti jövedelem há- '■"'■rom százaléka — hatékonyan szolgálja-e gazdasági céljaink megvalósítását. A műszakiakra is vár a feladat, hogy a fejlesztési célok közül kiszűrjék azokat, amelyekkel ma nem érdemes foglalkozni, mert nincsenek összhangba az ötödik ötéves terv célkitűzéseivel.

A műszaki fejlesztés egyik fontos területének minősítette az újítást, az ésszerűsítést. A feladat itt is kettős: a népgazdaságnak hasznot hozó i

újítások minél gyorsabb bevezetése az egyik, a másik pedig az, hogy a munkásújítók jó elgondolásainak megvalósítását az eddiginél jobban segítsék a műszakiak.

Jelentősek még a tartalékok a termelés eddiginél jobb megszervezésében. Ennek része a termelékenység növelése éppen úgy, mint a termelés jövedelmezőségének az emelése, a korszerű, mindenütt jól értékesíthető cikkek gyártása.

A műszakiak továbbképzésében, a szakmai újdonságok megismertetésében jelentős a szerepük az MTESZ és tag- egyeseületei által megjelentetett szakmai folyóiratoknak is. Ma — rövidébb, hosszabb időközönként — 68 ilyen folyóirat j elenik meg.

Az előadás után adta át Sugár Imre műszaki és gazdasági szakemberek részére meghirdetett pályázat díjait. A bíráló bizottság megállapítása szerint a tavalyinál kevesebb, de jobb pályamunka érkezett. A tizenöt pályázó közül első díjat Kováts Imre kapott Barcs nagyközség lakosságának foglalkoztatási helyzete, és hatékonyabb foglalkoztatásának feladatai című munkájáért, valamint Szabó Péter és Szabó Pétérné Kell a tej jeligéjű pályamunkája, amely Nagyberkiben vizsgálja a háztáji tejtermelés növelésének lehetőségeit. Bor Lajos üzem-, munka- és ügyvitelszervezési módszereket mutat be második díjat nyert pályamunkájával. Harmadik díjjal jutalmazta a zsűri Bor- fii Vendel A szellemi alkotómunka szervezése című pályázatát. Két harmadik díjat kaptak a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának dolgozói; Galgóczi Attila és Dögéi Imre a cséve súlyának növelésére készített javaslatot, Szabó Erzsébet pedig a pamutkeverék és a fonástechnológia kapcsolatát vizsgálta. Harmadik díjat kapott Bárdos Tamás, az állattenyésztési felügyelőség dolgozója is javaslatáért, melyet a megye tejtermelő telepéin lehet hasznosítani. Különdíjjal jutalmazták Végh Elemérné javaslatát a bérszámfejtés további egyszerűsítésére.

| . i Dr. K. I.

A megyében huszonhárom ipari szövetkezetben több mint 6500 ember dolgozik. Az múlt évben a termelési érték összesen 890 millió 600 ezer forint volt, ebből az exportra 61 és fél millió forint jutott, valamivel több, mint a szolgáltatások értéke. Az ipari szövetkezetek 1971—75 között 187 millió forint értékű, beruházást valósítottak meg.

Ezeket a főbb adatokat azért érdemes leírni, mert az utóbbi hetekben — az ipari szövetkezetek VII. kongresz- szusára való felkészülés közben — egyre többször kerültek szóba. Azóta lezajlott a kongresszus, amelyet Szabó Béláné, a Somogy megyei KISZÖV szövetkezetpolitikai osztályának vezetője — aki részt vett a tanácskozáson — így jellemzett:

— Valóban dolgoztak a küldöttek. Már a szervezés során érezhető volt, hogy más lesz ez a kongresszus, mint a korábbiak voltak. Munkaértekezlet jellege volt, s ami nagyon kellemesen lepett meg: mindenki, aki felszólalt, inkább az ipari szövetkezetek munkája során tapasztalható általános problémákról beszélt, s nem a saját gondjairól. Például többen szóba hozták — közöttük Radnóti László, a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet elnöke is — az exportot. Jelenleg ugyanis a kisebb szövetkezetek nehezen tudnak külföldre szállítani, mert ehhez néhány előfeltétel hiányzik. Nem elég hatékony az ösztönzés. A külkereskedelmi vállalatok nem szívesen foglalkoznak a szövetkezetekkel. Egy olyan külkereskedelmi vállalat kellene, amelyik a kisebb tételű export lebonyolításával foglalkozna.

Hasonlóan sokat beszéltek a szövetkezeteknél tapasztalható alacsonyabb bérszínvonal és a munkaerő-vándorlás közötti

portszerződést ' írtak alá az Artex külkereskedelmi vállalat képviselői a szovjet Exportles külkereskedelmi egyesüléssel.

Az Artex a megállapodás értelmében különböző lakossági és közületi bútorokat szállít a Szovjetunióba a következő években. A szovjet

nak szükségességéről, arról, hogy növelni kell a kisebb közösségek szerepét. Azaz: a szövetkezeti demokrácia különböző fórumait élőbbé kell tenni.

— A következő öt évben — 1980-ig — nagy feladatok várnak az ipari szövetkezetekre. Hogyan alakul a Somogy megyeiek munkája, jövője?

— Az V. ötéves tervidőszakra vonatkozó gazdasági és fejlesztési tervek meghatározták a főbb célokat. A termelés értéke csaknem 50 százalékkal emelkedik, és 1980-ra eléri az 1 milliárd 300 millió forintot. A tőkés export értéke erre az időszakra 182,7 százaléka lesz az 1975. évinek. A lakossági szolgáltatás is dinamikusan fejlődik majd, s ennek letéteményese az a négy szövetkezet lesz, amelyik az évtized végén kifejezetten a lakossági szolgáltatásokkal foglalkozik. Jelenleg egy ilyen van Kaposváron. Nagyot lépünk előre a lakásépítésben is: a tervek

szerint a megye ipari szövetkezetei 1469 lakást építenek a tervidőszakban, s a korábbival szembeni növekedést egy új technológia, az úgynevezett NO-FYNES bevezetése is biztosítja. Elsőként a ka- posmérőiek dolgoznak majd az Angliából vásárolt licenc alapján. .

Tervszerűség, hatékonyság, takarékosság — ez volt a kongresszus egyik jelszava, s a következő években ezek fokozott szem előtt tartásával dolgoznak az ipari szövetkezetek. Nemcsak saját erejükre, lehetőségeikre támaszkodva. A kooperáció ma már nem csupán a termelésben követelmény. Szükség van a szövetkezeti ágazatok összefogására más fontos feladatok megoldása érdekében is, mint amilyen például a sport- vagy a közművelődési

lakberendezési áruházak részére főleg stílbútorokat exportálnak majd.

Az Artex szakemberei tárgyaltak további mintegy 1,5 millió rubeles bútorexportról, és tájékozódtak az 1980-as moszkvai olimpia építkezéseihez szükséges bútorigényekről.

szefüggéssel. Szó volt a sző- t ék é„ itkezeti törvény módosításá- leve eny t>M. A.

Exportszerződés — 7,5 millió rubel értékben

7,5 millió rubel értékű exA két fejőállás fogadóberentlezcsei.

Naponta

2500 litert fejnek

„Tejgyár" a sámsoni tss-ben

Cipőfertőtlenítés, kézmosás, belépés és ki jövetel előtt: megszeghetetlen előírás ez a somogysámsoni Marót völgye Termelszövetkezet szakosított tehenészeti telepén. Az állategészségügyi szabályok több milliós értékre vigyáznak. | Elég a legcsekélyebb mulasztás, »elnézés«, s máris betegség ütheti föl a fejét, pusztulhat a közös vagyon. A szövetkezet 450 férőhelyes szaktelepe az idén tavasszal készült el.

— A mostani ötéves tervidőszakban megkülönböztetett figyelmet fordítunk a szarvasmarha-tenyésztési ágakészítését, megalapozását szolgálta a IV. ötéves tervben a több mint 27 milliós költséggel létesült telep — mondja Király István tsz-elnök. — Ez a szabadtartásos, fejőházas, a holland Miele-cég fejőberendezésével ellátott létesítmény eddig megfelelt a várakozásnak, kár, hogy az építők munkáját nem lehet egyértelműen dicsérni...

A telepen járunk, s látjuk mindazt, amiről az elnök beszél. Az építkezéshez még 1973-ban fogott hozzá az akkori marcali Tövál, majd a SÁÉV fejezte be a munkákat. A telepen két termelő iskozó, azután ellető, borjúnevelő és fejőház van. Négy- száznyolcvan tehenet tartanak. 1973-ban még négyszáz alatt volt a létszám, növen- dékistállókban és másutt helyezték el az állatokat So- mogysámsonban és Csákányban.

— A tejtermelés a tavalyihoz képest máris növekedett — tájékoztat az elnök. — Az évi átlag 2100—2200 liter lesz a múlt évi 1880 literrel szemben. 1972-ben és 1973-ban az egész állományt kicseréltük, közvetlenül előtte 2900 liter volt az átlag. Ezt a mennyiséget körülbelül két év múlva érjük el újra, s úgy számolunk, hogy 1980-ra meglesz a 3800—4000 literes tejtermelési átlag. A keresztezés gyümölcse akkorra érik be.

Dicséri a fejőberendezések jó munkáját, szerinte ennek tulajdonítható a korábbit jóval meghaladó zsírszázalék: most alig van négy zsírfokon aluli tejük!

A belső területen, az épületekben is nagy a rend, a tisztaság. Kár, hogy a padlózat több helyütt fellazult, kilátszik alóla a beton. A rendKaposvári Mezőgazdasági Főiskolán végzett üzemmérnök gondoskodik, rá bízták a telep vezetését. Aki nem járt a tehénistállóban, csak a fejőházban néz körül, korszerű berendezés tárul elé, s azt hi- hetné, a tej nem más, mint egy gyártási folyamat végterméke. A tej nem érintkezik az istálló, de még a tej ház levegőjével sem: műanyag

csövön érkezik a fejőállásokból a hatezer literes, szabályozható hőfokú hűtőtartályba. Túl a falon harminckét tehenet fejhetnek géppel egyszerre a két fejőállásban. Ez a fejlett technológia természetesen nem nélkülözheti a nagyfokú szakmai hozzáértést.

— Két évvel ezelőtt a sávo- lyi tsz-szel együtt szakmunkásképző tanfolyamot rendeztünk, s akkor huszonnégy állattenyésztőnk tett sikeres vizsgát — mondja az elnök. — Most harminc szakmunkásunk van a tehenészeti szaktelepen. Egyelőre 2500 liter a napi fejés, de ha később több lesz, a szakembereket ahhoz is biztosítottuk.

Ez a több — megalapozott cél a sámsoni tsz-ben.

H, ü .

zat fejlesztésére, s ennek ele-;

tálló, esjr előkészítő és vára; i tői, a szakmai irányításról ai

Munkaiskola

L

áttak egy filmet a televízióban, felcsigázta az érdeklődésüket. Előszedtek egy csomó szakkönyvet, tanulmányt és töprengeni kezdtek a szó jelentésen. Nem tétováztak sokáig. Saját kifejezésükkel élve: anélkül, hogy fölfedezték volna a spanyolviaszt, munkához láttak, és két hónap alatt csaknem kiirtották az intézeti köztudatból az iratnehezék, a vasszobor, a gyertyatartó, a díszkulcs és a rombolóterület fogalmát. Helyüket o kalapács, a kőműveskanál, a szeneslapát, a csatornabilincs, a gyakorló föld és a háztáji gazdaság váltotta föl. Haszontalan „ujjgyakorlatok” és semmit érő, öncélú munka helyett tehát építeni akarnak az iskolában.

Kétségkívül valami új született Csurgón, s bár a vajúdás keserve-fájdalma még nem múlt el, a tanári és oktatói kar nagyon okosan és következetesen egyengeti több mint ötszáz fiatal útját. Szakmát tanulni az intézetben értelmes munka nélkül? Ügy is lehetett, évtizedes példatár van rá. Munkára nevelődni a cselekvés értelmetlenségét látva? Igen jó szándékkal is csak félsikert hozhat. De ifjúkorban alkotni, árul, használati értéket — és nem giccses dísztárgyakat — termelni a tanműhelyekben; a földeken nem szétrombolva azt, amit a másik „teremt” — ez a munkára nevelés útja.

Az iskola előterében fiúk beszélgettek az asztal körűL Amint bementem, fölálltak, „jó napot kívánok” — mondták, és nem együtt, nem vezényszóra. A tanműhelyeket, a szerelőcsarnokot végigjárva tapasztaltam: egy pillanatra megálltak, levették a sapkájukat, köszöntek, s azután mintha ott sem lerinék, dolgoztak tovább. Az értelmes munka nemcsak az anyag tiszteletére nevel. Hallottam őket beszélni oktatóikkal, tanáraikkal. Mintha az ifjabb kolléga szólt volna a tapasztaltabbhoz, elismerve annak munkával szerzett tekintélyét. De egy sem rebbent meg közülük azért, mert „itt az igazgató!”. Jól éreztem magam közöttük.

A változásnak természetesen volt egy alapfeltétele. Csurgón — az országban először — egyesült az ipari és a mező- gazdasági szakmunkásképző. Nem bizonyos, hogy másutt is szükség van erre. Itt azonban minden az egyesülés mellett szólt. Korábban az ipari szakmunkásképzőnek nem volt önálló tanműhelye; a vállalatok, a magárikisiparosok pedig nem tudtak az oktatási célnak megfelelő munkát adni. A mező- gazdasági szakmunkásképző viszont képtelen volt kihasználni a tanműhelyét. Amott szakosított rendszerű oktatás folyt, * emitt nem tudták bevezetni. Az meg egészen természetes, hogy az együttesen rendelkezésre álló nyolcmillióból köny- nyebb jól gazdálkodni, mint külön a háromból vagy a négyből. Az egyesítés célszerűségéhez tehát nem férhet kétség.

Beszéljünk inkább arról: mitől lett az 526-os Ipari és Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet a munka iskolájává? Attól, hogy a pedagógiai elképzelések — minden korábbi fennkölt sallangot félretéve — közel kerültek az élet követelményeihez. Gondolom, nem közhely, hogy az értelmes élet megteremtője az értelmes munka. A felelősségébresztést sem jó csupán munkahelyi követelménynek tekinteni. Végtére is nem történt semmi különös Csurgón. „Csqk” keresték az utat: hogyan lehet a termelőeszközöket hasznosan felhasználni a nagyközség, a megye, a népgazdaság javára. És mérlegelték: milyen hasznot húz ebből a jövő szakmunkása, s két kezének, szellemi-szakmai fölkészültségének nyomán az egész társadalom. Megtalálták az utat.

a lakatosoknak reszelniük kell. Mit reszeltek régen? Az oktató kitalált valamit, s a gyerekek iszonyúan unták a munkát. Ha köszörültek? Egész nap csinálták értelmetlenül, mert sehol sem tudtak az egysíkú — és haszontalan — tárgyaknál jobbat „kitalálni”. Amit csináltak, az nem kapcsolódott a tantervhez és a közösség igényeihez sem. (A nagyvállalatoknál más a helyzet; a budapesti finommechanikáról például tudom, hogy a tanműhely tevékenysége szorosan kapcsolódik a gyár feladataihoz.) Egy nagyközségben azonban nem ilyen egyszerű a megoldás. Csurgón — mint ahogy a lakosság másutt is — fölfedezték a hiánycikkeket. Az intézet az áfész-hez fordult: mire volna szüksége a kereskedelemnek? A cikklista itt van előttem. Nem sorolom föl, hogy a szegecshúzótól a csatomakampóig, a fűrészkerettől a csőbilincsig, a kalapácstól a kőműveskanálig és a szeneskan- páig mi mindent kért a kereskedelem. Az intézet termel. Hasznos, célszerű, hiánypótló cikkeket — a lakosság számára. Ez örömet és felelősséget, értelmet ad a tanműhelyi munkában részt vevő fiatalnak; tudja, hogy nem öncélúan forgatja a szerszámot. Büszke a munkájára, hiszen csak „meózott” munkadarabot adnak tovább; első osztályút abból, ami hiánycikk, s egyébként érthetetlen okból beszerezhetetlen.

Megszűnt az anyagpocsékolás! Ez sem utolsó szempont. S ha az elszámolással vannak is bajok — az új jelenségeket nehezen követi az „állami bürokrácia” —, ezek majd csak rendeződnek.

És megszűnt a „sétakocsikázás” a traktorokkal. Az erőgépek, a vontatók azelőtt a „rombolóterületen” ették a kilométereket. Egyik gyerek felszántott egy részt, a másik lehengerelte, hogy a harmadiknak legyen mit fölszántania — értelmetlenül. Vetettek, s a másik kiszántotta — hiszen ez az öt hold volt a „rombolóterület”, ahol nemcsak az értékeket, hanem a munka szeretetét, értelmét és hasznát is rombolták — ellentmondva a nevelés követelményeinek. Az alapokat ezután is itt kell elsajátítaniuk a fiataloknak. De amint túljutottak az első lépéseken, hasznos munkára irányítják az erő- és munkagépeket. Így a szakmai ismeretek sem lógnak a levegőben. (18 erő- és több mint ötven munkagépe van az intézetnek!) A háztáji gazdaságokban vállalnak munkát a talajelőkészítéstől a betakarításig. Szántanak, vetnek, verbecs dolgozik a burgonyaföldeken — olcsóbban, mint a tsz gépei. Járműveik részt vesznek a szállításban; a tsz és a lakosság igényéit alig tudják kielégíteni. A minisztériumtól díjszabást kértek; „erre még nincs példa, de üdvözöljük a kísérletet” — ez volt a válasz. Az intézet kidolgozta a díjszabást, több mint egy hónapja elküldték a megyei művelődésügyi osztálynak jóváhagyásra. Ügy látszik, nem tudnak mit kezdeni vele? Pedig az őszi munkát nem lehet elhalasztani a tavaszra...

Jövőre szerződést kötnek a helyi közös gazdasággal. A fiatalok megtanulják a nagyobb gépek használatát, s magukba szívják a nagy tábla levegőjét, varázsát. Hiszen ott vár rájuk a jövő, a bonyolultabb munka. Ezek után már az sem „csodálatos”, hogy a gépszerelő szakmunkásjelöltek nem azért szedik szét az erőgépeket, hogy megismerjék az egyes elemeket, s hogy a tanár megtudja: összerakás után maradt-e néhány alkatrész. Azért szedik szét, mert javításra szorulnak. s a fiatalok — szakemberek irányításával — büszkén adják vissza a gépek „lelkét”. A szakmunkásjelöltek tehát — a gyakorlati oktatás kapcsán — produktív munkát végeznek az intézetben, a földeken. Kedvük, munkaszeretetük, elhivatottságuk érlelődik így, mert értelmét látják a munkának ...

A múlt hét végén szállította első ipari termékeit az intézet; az ekék a háztáji területek földjét törik — a lakosság, a népgazdaság hasznára. A munkaiskola hallgatói tehát értéket hoznak létre a tantervvel, a nevelési elképzelésekkel összefüggésben. A fiatalok olcsón — és jól dolgoznak. A bevétel azonban a megyei tanácshoz vándorol, hiszen az intézet költségvetési szerv. Csurgón arra is gondoltak: milyen ésszerű és előrevivő lenne, ha a fiatalok __ az

e

rkölcsi elismerést magasra értékelve — az anyagival is megismerkedhetnének. Érdemes lenne hát átlépni a pénzügyi korlátokat.

Jávori Béla