Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

A színjátszók felelőssége

Tanácskozás az amatőr színjátszásról

A FONÖMUNKÁS Kisszín- pad tizenöt éves jubileuma adta az ötletet a tegnapi tanácskozáshoz, amelynek házigazdája az együttes volt, a témája pedig az amatőr színjátszás. Rendezők, együttesvezetők, színjátszók mondták el a véleményüket az amatőrmozgalomnak erről az ágáról, amely megyénkben sem minden zökkenő nélkül működik.

Az egész napos tanácskozás részvevői kitértek a mozgalom szinte valamennyi területére. Visszaidézni most csupán részleteit lehet. Szó esett az amatőrszínjátszás helyéről Somogybán, az együttesek fönntartásának gondjairól, az úgynevezett meeenásság kérdéséről, a szereplési fórumokról, arról, hogy mit adjanak ei-5 a csoportok és hogyan?

Vértes Elemér, a Fonómunkás Kisszínpad vezetője a közéletiség fontosságát hangsúlyozta. Arról szólt, hogy ez az a fonal, amely összeköti az előadókat és a közönséget. Ha az embereket foglalkoztató gondokat állítják színpadra az amatőrök, lesz közönségük, . s ez nem elhanyagolható szempont.

A közéletiség fogalmába egyébként sok minden beletartozik, és párosul mellé egy másik fogalom is: a felelősség. Az együtteseknek óriási a felelőssége műsoruk összeál- h'tásakor, és a megoldás módjában is.

Ez csendült ki a népművelők, művelődési ház igazgatók hozzászólásaiból, amikor a mozgalom további alakulásáról beszéltek, visszatekintve az előzményekre, a kezdeti útkeresés időszakaira.

Az utóbbi években csökken az amatőr együttesek száma. Ez némelyek szerint baj, mások szerint nem, mert a számbeli csökkenéssel együtt jobb lett a színvonal. Ezzel együtt Somogy országosan az élen áll. mert itt a legtöbb az amatőr színjátszócsoport. Nagyobb gondot okoz a tartalmi munka és a szakember- hiány. Nehéz például választ kaoni arra, hogy miért nincs elég színjátszó rendező, amikor évente tíznél több végez hároméves tanfolyamot. Márpedig — ez már többször is elhangzott — színiátékot is csak képzett, hozzáértő ember tud rendezni.

Azok az együttesek sem gond nélküliek, amelyeknek szakképzett rendező a vezetőjük — ez derült ki a tegnapi tanácskozásból. Tudniillik még mindig ott van a gond, hoey mit játsszanak? Sajnos, nagyon kevés a jól összeállított, szerkesztett műsor. így az a rendező, aki maga nem járatos az írásban, csupán a rendezéshez ért, bizony nehezen talál előadnivaló darabot, mert a1 forgalomban levő, a Népművelési Intézet által kiadott anyagok többsége egyszerűen eljátszhatatlan.

A fenntartók és együttesek

kapcsolatáról sok szó esett. A Fonómunkás — amelynek mecénása köztudottan a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára — a példa arra, hogyan lehet hosszú távon jól kapcsolódni a fenntartóhoz. Igaz, hogy ott másfél évtizeden keresztül nemcsak finanszírozták az együttest, hanem minden tervüket érdeklődéssel figyelték, segítették művészi kibontakozásukat is. A tanácskozáson most is ott ült a gyár nyugdíjas és mostani igazgatója, és mindketten elmondták véleményüket az együttessel töltött tizenöt évről. Sajnos, sok gazdasági vezető szemléletéből még ma is hiányzik, hogy egy amatőr együttes támogatásával egyben az egész gyár kulturális színvonalát emelik. És nem mindegy, hogy a gépek mellett milyen szemléletű, igénvű emberek dolgoznak. Bajor Nándor igazgató azt javasolta: Jó lett volna néhány embert meghívni a közönségből és meghallgatni, mi a véleményük. Hasonló megbeszéléseken érdemes lenne megszívlelni.

sok Érdekes ötlet, javaslat hangzott még el a tegnapi tanácskozáson. A részvevők a mozgalom országos helyzetéről hallottak előadást dr. Bánlaky Páltól, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárától.

S. M.

üres helyek az építőtáborokban

Négy tény néhány statisztikai kimutatásból: a hatodik

építőtábort turnusra, melyet az idén a KISZ kb meghirdetett, Somogyból hatan jelentkeztek, és ketten dolgoztak is. A marcali helyi építőtábor elmaradt. Kaposváron 240 fiú helyett csak 83 dolgozott az építőtáborban. A központi táborokba megyénkből csak a jelentkezők 90 százaléka ment eL

A megyei KISZ «bizottság legutóbbi ülésén szerepelt az építőtáborok értékelése, az adatok innen származnak. A testület sem örült a kimutatásoknak. Személyes érzéseim szerint azonban nagyobb vitát vártam. így önmagámmal vitatkoztam »ez ügyben«, mert a statisztikának vannak örvendetes részei is. Ha csak a barcsi 102, vagy a tahi 212 százalékos adatot nézem. De szerintem nem lehet a kétféle : a tisztikát — a rosszat és a jót — egymás mellé állítani azzal a céllal, hogy kiegyenlítik egymást. (Példaként: a

marcali tábor elmaradt ugyan, de Tabon kétszer annyian dolgoztak. Az ilyen »dialektika« helytelen. Marcaliban tavaly volt tábor, az idén terveztek, elmaradt. Mulasztás történt. Így helyes.)

lehetséges a »tartalék« képzése. Az építőtáborok egy-egy turnus esetén jelzik a »hiányt«; ennyi hely üresen maradt, és a bizottság — egynapos késéssel ugyan. — útnak indítja egy »riadóval« azt a 40—50 fiatalt, aki nem fért be a szervezésnél a »keretbe«.

A hatodik turnusról általában azt halljuk: a KISZ-bizottságoknak nem volt idejük a mozgósításra. Pedig erre szükség van. A központi felhívás megjelent. Világosan és érthetően. De ehhez — a tények bizonyítják — még egy kis »noszogatás« kellett volna. Nem mindenki képes rábeszélés nélkül hirtelen elutazni. Ez a jelenlegi munkamódszerekből következik, a KISZ különböző szintű szerveinek úgy látszik ugyanilyen »nagy feladat« volt a hirtelen mozdulás.

A »tábori lázgörbe« itt viszszakanyarodik. Ugyanez a lassúság okozta, hogy az el nem utazott diákok helye betöltetlen maradt. Az idei tények tehát azt bizonyítják: e

téren lépni kell egyet újra. Küllönösen a KlSZ-kongresz- szus után, hiszen ez a tanácskozás a gyors, pontos tettekre serkenti egész ifjúságunkat. És érdemes lépni. Mert azel- utazottak, a dolgozó fiatalok munkájának eredménye, a diákok lelkesedése erre kötelezi a vezetőket. Többen kaptak dicséretet, jutalomutat kiváló munkájukért. A munka értékét nehéz kifejezni. (Csak a kis helyi táborokban megtermelt összeg 2—300 ezer forint körül mozog egy-egy helyen.)

Mit sem ér a túljelentkezés emlegetése tehát, ha a táborokban mégis maradnak üres helyek.

Luthár Péter

Szeherényi Lehel

l a rem~|

Ondre) nagyot szörtyentett a pipáján. Králfk Franyo se tűrhette. A bársonykalapot felnyomta a homloka fölé.

Én aztat már montam, hogy csak egyszer ővele tál átkoznák! De ha nem gyün nekem, hiába én alkarom aztat!

Többször írtunk róla, sokan

hangoztatták: fordult a néhány év előtti kocka. Volt ! lőszak, amikor úgy kellett összekür tölni a diákokat az építőtáborokba. Ma már több a jelentkező, mint amennyi középiskolást foglalkoztatni tudnak. És az eredmény: betöltik a »keretszámokat«, azután a végén kijön a 90 százalék. Az ellentmondás alapos.

Tehát el lehet marasztalni a diákokat. A felhívásra nem jelentkeztek, kényelemszeretetből vagy más okból. A hatodik turnus süket fülekre talált. Jelentkeztek építőtáborba, de 100 közül tízen meggondolták magukat és nem mentek el. Kényelemszeretetből vagy más okból.

És — ha a túljelentkezés Igaz — mi történt azokkal, akik kényszerből maradtak otthon? Jelentkeztek volna már az iskolaévben, de nem fogadták el az »ajánlatukat«. Felelőtlen társaik üresen hagyott helyére elfértek volna. De miért nem mentek, el akkor a hatodik csoportba?

A felelősség nemcsak a diákoké. Az építőtáborok szervezése a KISZ feladata. A mozgósításért megyénkben végső soron a megyei KISZ-foizottság a felelős. Nézzük hát, mit tehettek volna.

A ülesea is elhangzott, hogy

Erről mindenki ráismert Misóra. El fs mosolyodtak nyomban egymás közt. Mert Miso híres stréber. Fő »ked- vibe tevő ember« papnak, pártitkárnak, tanácselnöknek.

De most bonyolódott a dolog. Mert lám csak, Holub Ciprián is odaállt az oldalára. Nem a kitárt mellű nagy hitvallók módján. Csak úgy, lefele sunyítva a bakancsa közé. Mintha morfondirozna.

— Hónap befogok — szólott, félig-meddig a maga fur- dalására, hogy eddig nem tette. — Megmondhatsz tanító úrnak.

— Megmondom. — S felhajtotta sörét Hornyák Mihály, hátrabicsakló tarkóval. Aztán sorban mindenkivel kezet rázott. Hogy elment, kis üresség maradt utána. Ebben az ürességben muszáj volt inni. Majd Holub Ciprián bizonygatni kezdte, hogy tényleg az ördögtől van az ereje a katonának.

— Ha ugyan létezik — felelte rá Martin.

— Létezik — feleltek neki mindjárt — mert a késeket is elveszi.

Ján, az asztalos mosolygott rajtuk. Magában sörözött az ajtó mellett, a törzshelyén.

— Akkor meg nincs a faluban egy bátor ember —- mondta Martin.

— Mert ő igazából nincs is.

— Martin szemében bitang- ság bujkált. — Vagy nem mégy a közelibe.

Kurta köhögés.

— Nem mégy, nem mégy ... fenét nem! — morgott Franyo.

S Gndrej:

— Elbúvik az ... ha embert ő észrevesz. No, igazi embert ... nem gyerek meg öreg. Én már látnék csak őt, járkálok egész határt.

— Meg kellene mégis fogni

— vélte Martin. S hozzátette:

— Egy igazi embernek.

Králik Franyo is úgy találta, hogy az kellene, megfogni. Ügy okoskodott, hogy »kettő haszon volna belőle«. S a jó öreg miavai szlovákra váltott, mert azon könnyebben kifejezte magát, és mert az öreg hitet az öreg szavakkal jobban el lehetett mondani.

— Lida bi v pokojnye szpa- la ve hrobe. ..

(»Lidi is békében aludna sírjában, s a nép is megnyu- golna. Mért most hiába pártolja Lidit Szűz Mária, nem bír el az ördöggel, mert neki szolgál a katona. De ha nem szolgálna neki a katona, akkor Szűz Mária az angyalokkal legyőzné az ördögöt, és megoltalmazná a népet. És Lidi is békén pihenne... Nagy jót tenne az a bátor, ha fülön csípné a katonát.«)

Betoncsövek Szentendréről

A r.eton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára évente 140 millió forint értékben gyárt beton- és vasbeton csöveket. Képünkön: Készítik a Sentab típusú cső vasvázát.

Egy névtelen levél nyomán

A somogymeggyesi „tejügy'’

Én sem szeretem a névtelen leveleket. Ennek a kusza betűkkel írt somogymeggyesi levélnek mégis a végére jártam, mert a sorokból az tűnt ki, hogy a rendeletek félremagyarázása, a központi szándék visszájára fordítása ez esetben romboló erejű. Kétnapi »kér- dezősködés« végül meggyőzött, nincs szó mulasztásról...

»Egy Somogymeggyesi tej- szállító« (név nélkül) tíz társa nevében írta:

»A felső részen üzemelő tej- gyűjtőt bezárták, így az általunk termelt napi 150 liter tejet három kilométerre kell szállítanunk, ha értékesíteni akarjuk ... Hónapok óta, ha tejmintát vettek is, mérés nélkül borogatták, és hasraütés szerinti zsírszázalékkal fizettek bennünket...«

A levélíró ezután még elpanaszolja, hogy teljesen ki vannak szolgáltatva a »tejiparnak«. Végül egy mondatot pi— Katona ke’l megfogjátok — fejezte be magyarul.

— Nosza — szólt oda Ján a sarokasztaltól, a söre mellől.

Ezek meg, akik ott álltak, a fülüket vakarták. Hiszen szépen el tudja mondani Králik Franyo: mi meg hogy. Csendeskén vigyorogták hozzá. Mert hitték is ezeket, meg nem is.

E napok álmos csendje a trafikra is ráterült.

Sandáinak nem sok dolga volt a trafikkal. Nem is élt meg belőle. Naponta néhány, többé-kevésbé rapszodikus órát töltött lakásának abban a zugában, amelyet trafiknak kinevezett, és ahova csak néha vetődött- be vevő, az is inkább a televízióhoz vagy a mosógéphez hívta.

Sandi tulajdonképpen technikai érzékéből és keze ügves- ségéből élt. Mindent vállalt: rádiót, villanyt, mosógépet, apró-cseprő javításokat: Monopolhelyzetben volt, mert rajta kívül nemigen konyított ezekhez más a faluban. így aztán csurrant-cseppent. Miből is győzte volna a kincskeresés költségeit, s legújabban Zsabkát, a hallgatása fejében?

Ott üldögélt Zsabka szoknyaőrizőben Bocsáéknál éppen, a Verőn lány mélytüzű szemének igézete alatt, a kis sámlin, a tűzhely mellett, mikor Sandi betoppant vasalót javítani.

— Á! Jó napot!

— Jó napot! Jó napot!

Így köszöntötték egymást,

könnyed éllel, s némi meglepődéssel.

(Folytatjuk)

ros tintával írt: »Ha annyira nincs szükség a tejre, mondják meg!«

Kapolyon, az egyesült tsz irodájában megtudtam, hogy a majd öt kilométer hosszan elnyúló Somogymeggyesen évtizedek óta két tejbegyűjtő volt, az egyik a tejiparé, a másik — a »felsői« — a gazdák által fenntartott , bérlemény. A tsz 1969-ben vette át a csarnokot az ipartól, de már tavaly nyáron visszaadta a sok gonddal és kevés haszonnal járó létesítményt.

A tejipar az »alsói« csarnokot korszerűsítette, és valóban szóba került a másik elavult bérlemény bezárása.

— Tulajdonképpen csak egy este volt az bezárva — így Keresztes István, a tsz foga- tosa. — Azóta ismét ott veszik át a tejet, azután én fuvarozom át kannákban naponta az »alsói« csarnokiba, ahol a hűtő van. Általában 190—200 liter tej jön össze.

A »felsői« faluvégen találomra kopogtattam be Lipp Károly ajtaján, akiről kiderült: öt tehenet tart, ő termeli a legtöbb tejet a faluban.

— Nem én írtam a levelet, de akárki tette is, igaza volt — kezdte, s minden mozdulatából, szavából sugárzott, milyen büszke gazdaságára.

— 1800 liter tejet adunk le egy hónapban. Az utóbbi hónapokban a zsírszázalékunk egyre csak 3,8-as volt. A lányom a két szemével látta c csarnokos könyvét. De hát ez lehetetlen, gondoltuk, és bevittük a tejet Kaposvárra, az élelmiszer-ellenőrző és vegyvizsgálóba. Ott kimutatták — és erről írás is van —. hogy

4,7 a zsírszázalékunk. Ekkora mennyiségnél ez a különbség ezreket jelent, amiről nem mondhatunk le, hiszen csak abrakra 4000 forintot fizetünk ki havonta. Ha elmegy a csarnokoshoz, kérdezze meg, ugyan hol vannak a mintatejek. Mert azoknak meg kell lenniük valahol — csakhogy én még nem láttam... Higy- gye el, valami nincs rendben. Egyik üvegbe egy csöppet önt, a másikba kettőt, azután volt zsírszázalék, nincs zsírszázalék.

Leleplezni akaró hévvel indultam a csarnokba. De csakhamar beláttam, a »sajáttal« szembeni elfogultság és a hozzá nem értés igazságtalan föltételezéseket szült. Akikkel a faluban beszéltem, tudtak ugyan a Weisz Mari néni nulla százalékos tejéről, de egyikük sem tette szóvá, hogy Polc Jánosné, a fiatal tejátvevő ne értené a dolgát.

A nemrég felújított csarnokiban ragyogó tisztaság, fogadott. Az ajtó melletti fa.U- szekrényben ott sorakoztak a kifogásolt »mintatejek«« is. Polcné nem is igyekezett leplezni elkeseredését.

— Miért nem szólt nekem, akinek kifogása van a mun- * kám ellen? Miért üzennek a férjemmel, hogy szívesen adnának néhány száz forintot, hogy »jól fogjon« a ceruzám? Állattenyésztési szakközépiskolát végeztem, borjúnevelőben dolgoztam azelőtt. Én értek a zsírszázalék meghatározásához ... Rendszeresen jár az ellenőr, soha nem talált hibát, a Lippák tejét ő is megvizsgálta. 4,2 volt a zsírszázaléka. Ez azonban nagyon változó és sok mindentől függ: a fejés idejétől, attól, hogy az első cseppeket nézzük vagy az utolsókat... Majd 900 liter tejet veszek át naponta. Más falubeli társaim többször szóvá tették már a havi elszámolásnál: a

környéken az általam kezelt tejnek a legmagasabb a zsírszázaléka. Az átlag többnyire 3,8 (!!!). Nézze csak meg,

minden hónapban vezettem a kimutatást.

, Polcné elmagyarázta még a tejátvéte! menetét, a könyvelés módját, és nem feledkezett meg — a notórius panaszko- dók közt — Mari néniről sem, akinek tejénél — állítása szerint — egyszer valóban nullát mutatott a mérce.

A tejipari vállalat szakembereitől is véleményt kértem. Mit tudnak ők a meggyesi »tejügyrői«?

A vállalat igazgatójának, Szondi Györgynek az asztalán a községre vonatkozó jelentések sorakoznak.

— Tavaly augusztusban a Meggyesről beszállított tej mennyisége nem érte el a 8 ezer liter tejet. Az idén augusztusban meghaladta a 11 ezret. A zsírszázalék Polcné munkába állása óta átlag több mint egy tized százalékkal emelkedett, és valóban egyike a legmagasabbaknak. Vállalatunk átlagzsírszázaléka pedig a legmagasabb volt idén nyáron az ország 15 tejipari vállalata között. Polcné munkájára mindeddig semmiféle panasz nem volt.

A névtelen levélben kifogá- soltaknak tehát nincs alapjuk. Ezt valószínűleg a panaszos is érezte, hisz mi más »retorziótól« tarthatott, mint az igazságtalan vádaskodás megbélyegzésétől. A tejre szükség van, ezt bizonyítják azok a tízezrek is, melyeket a község állattartói — így Lippék is — állami támogatás címén 'fölvettek. Szükség van a levélíró tejére is, de nem az elfogultság diktálta felárral.

Bíró Ferettc