Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-23 / 225. szám
Fénypontok az ország térképén Hárman a aiázkilencvenbői Lányok a szalagon Havonta 3—I ezer kilométert utazik, és minden útján tízezreket költ. Mondják is neki gyakran a társai: »Amit te csinálsz, az nem is munka, hanem szórakozás.,« Szerdán kezdtem keresni, és szombaton már sikerült is találkoznom Mager Zoltánnal, a kaposvár—kaposmérői La- tinca Tsz anyagbeszerzőjével. — Előző nap Pesten voltam, most meg éppen Pécsről jövök, ahol sikerült ponyvát venni a silózókhoz és néhány hiányzó alkatrészt a juhtelep szivattyújához. — Honnan tudta, hogy pont Pécsen kell keresni? — Több mint egy éve járom az országot, és már én is szert tettem arra a rutinra, amely nélkül egyetlen anyag- beszerző sem lehet eredményes. Gondolataimban a legtöbb alkatrész nevéhez egy hely kapcsolódik, ahol érdemes keresni. Gyakran égetően fontos alkatrészeket a MÉH-telepen találok meg. (Ezért is nevezzük mi, anyag- beszerzők, tréfásan a hulladéktelepeket az Agroker kettes telepének.) A múltkor is itt vettem — kilónként hat forintért — egy olyan alkatrészt, amelyre már egy éve hiába vadásztam— Ebből úgy tűnhet, az alkatrészpiacon előfordul még némi ésszerűtlenség. — Ha az ország térképén minden anyagbeszerzőt egy fénypont jelezne, első pillanatban úgy látnánk, a fények összevissza cikáznak. Ha azonban alaposabban megfigyelnénk, kiderülne, hogy sok a párhuzamos járat. Majd minden géptípushoz más-más városban szerezhetők be az alkatrészek. Ha ugyan van ... Nemrég az egyik Agroker-te- lepen már kiválasztottam a szükséges anyagokat. Mikor az irodán számiáztatni akartam, azzal fogadtak, hogy amit kérek, az nincs. Igyekeztem meggyőzni őket. hogy a saját szememmel láttam. Erre megmagyarázták, hogy van, de papíron nincs, és ezért ők nem adhatnak- A legvisszásabbnak azt érzem, amikor hónapokig szaladgálok egy kényszerpihenőn álló gép alkatrészei után, és végül egy távoli város eldugott vasboltjában azzal fogadnak. »Mennyi kell? Vigye csak, úgysem kereste eddig senkii« — Hogyan próbálnak segíteni az ilyen gondokon maguk az anyagbeszerzők? — Mikor egy »kollégával« találkozom, rögtön a frissen fölfedezett »kincsesbányák« címét cseréljük ki. Tudakoljuk, hogy a másik mi járatban van, és nemegyszer ki is segítjük egymást. Ha például valahol olyan alkatrészre van szükség, amelyikből nálunk több is akad. Egyszerű baráti gesztus ez, a kisegített gazdagságnak mégis százezreket jelenthet. — Hogyan lehetne fölöslegessé tenni az anyagbeszerzők munkáját? — Ha egy különleges számítógép nyilvántartaná az országban föllelhető összes alkatrészt, a gazdaságoknak csak föl1 kellene tárcsázniuk ezt a gépet, és már indulhatna is a kocsi. Igaz, ilyen gépek már vannak; minden anyagbeszerző fejében működik egy »memóriaegység«. Volna egy másik lehetőség is: ha valamennyi szükséges alkatrész kapható volna itt, Kaposváron. Tudom, hogy ez több mint fantasztikus elképzelés. — Mit csinál, ha éppen semmit sem kell beszereznie? — Dolgozom a gépműhelyben, vagy éppen szervizkocsival járom a határt- Az eredeti foglalkozásom villanyszerelő, de a lánghegesztéshez is értek. — Sokan irigylik a kötetlenségét? — Akik irigylik, csak az »utazást« látják. Igaz. ha valaki- sokat utazik, tudja, az is lehet fárasztó. Különösen, ha mondjuk este indulok Orosházára, hogy aztán hajnalra ismét a mérői határban legyek. Hiszen a gépeknek reggel indulniuk kell. — Mennyit költhet el az idén? — Kétszázezer híján hárommilliót. Persze, ha lehet, kevesebbet. A beszélgetés végén — lévén szombat dél — Mager Zoltán sietve búcsúzott. Mint mondta, otthon is ő az anyag- beszerző. B. F. A kétheiyi tsz határában Munkában a répafejező gép. — A kukorica betakarítását a múlt héten kezdtük, de az eső miatt abba kellett hagynunk. Hétfőn folytattuk — mondta Mohácsi Barna, a héthelyi egyesült Aranykalász Tsz termelési elnökhelyettese. — Az IKR-ben 1480 hektáron termesztünk kukoricát, de az összes területünk ennél jóval nagyobb, 1800 hektár. Jelenleg három Claas Dominátor dolgozik, de újabb kettő érkezett Nagyigmándról, s hogy ezek is munkába állhassanak, most mentek Orosházára adapterért... A szövetkezet őszi kampányterve szerint a kukoricát és 232 hektárról a cukorrépát október végéig lehordják a táblákról. Kovács Zoltán tsz-elnökkel mentünk ha- tárnézöbe. Morzsolt kukoricát, répát és répafejet hordó teherautókkal és pótkocsis traktorokkal találkoztunk: a szárítóhoz, illetve a vasútállomásra meg a felszíni silóhoz hordták rakományukat. Az elnökhelyettes mondta, még mielőtt az elnökkel a határba indultunk volna: eddig a kísérletképpen vetett, rövid tenyészidejű Anjou 256-os fajtájú kukoricát takarították be, s nem is a legjobb területről- Az eddigi — májusi morzsoltban számolt — átlag 50 mázsa körül van hektáronként, s figyelembe véve a csaknem két hónapon át tartó nyári szárazságot, ezt a hozamot egyáltalán nem tekintik rossznak. A dűlőút mellett kitűnően előkészített táblát láttunk, kezdődhet az őszi vetés, mihelyt a talaj Ismét kibírja a gépeket. A kukoricaföldön a három sárga gépóriás »falta« a csöveket. Mögöttük a nagy teljesítményű kombájnok dübörgése: éjjel-nappal folyik az értékes termény betakarítása és szárítása. A szem a Bábolna típusú, ikresített szárítóba kerül, ahol 600 vagonos tárolótér is rendelkezésre .áll. Egy-egy huszonnégy órás munkanapon, teljes üzemelés mellett, 50 vagon kukoricát szárítanak. — Ma kezdtük a répa betakarítását — tájékoztatott a cukorrépaföldön a tsz elnöke. — A nagyobb rész a gépeké, a kisebben kézi erővel szedjük föl az előzőleg kilazított répát. A gépesítés ekkora területen nélkülözhetetlen. Nekünk megvannak a korszerű eszközeink, melyek könnyítik, gyorsítják ezt a nagy munkát. Négyszáz mázsa körüli átlagtermésre számítanak hektáronként- Nem rajtuk múlik, hogy nem lesz több, hiszen az ismert okok itt is közrejátszottak a hozam alakulásában. Jókora a gyökér és hatalmasra nőtt a haragoszöld levélzet — csak éppen az állomány ritka. Csehszlovák gyártmányú fejező ontotta a levelet a pótkocsira, nyomában a szövetkezet saját készítésű »söprőgépe« tisztította meg a földfelszínt a maradéktól. A tele pótkocsik a silóhoz vitték a rakományt, ahol azt a szecskázott kukoricával együtt silóba keverték. Az üres táblán komótosan, de alapos munkát végezve haladt az igazi érték betakarító ja: a répaszedő és rakodó gép... Az Aranykalász Tsz kiterjedt gazdaságában — Kéthe- lyen, Somogyszentpálon, Ba- latonkeresztúron és Balaton- újlakon — csakúgy, mint megyénk más mezőgazdasági nagyüzemeiben, megkezdődött a nagy versenyfutás az idővel. Ebben nemcsak napok, hanem órák kiesése is tetemes hátrányt jelenthet, s a jó rajt már fél sikernek számít. Hern esz Ferenc 1975. szeptember 20. Túri János — néphadseregünk fiatal hadnagya — életében sokáig emlékezetes marad ez a nap. A Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola elvégzése után ekkor kezdte meg tiszti hivatásának teljesítését. — Még bennem éltek az augusztus 20-i tisztavatás pillanatai, amikor esküt tettünk hivatásunk legjobb tudásunk szerinti teljesítésére. Ugyanakkor feszítettek a várakozás izgalmai is: hogyan fogadnak parancsnokaim, tiszttársaim, s azok, akiknek én leszek majd a parancsnokuk... Egységem nem volt ismeretlen, itt voltam a főiskoláról egy hónapig csapatgyakorlaton. Megtetszett a légkör, a parancsnokok és a beosztottak kapcsolata, azért kértem magam ehhez az egységhez. Most, egy év után Az Új üzem régi dolgozóit a változásról kérdezem. Amíg elkészült a korszerű csarnok, egy felvonulási épületben hajoltak a varrógépek fölé a Május 1. Ruhagyár marcali üzemének dolgozói. Augusztus 20-a óta tágas munkatermekben, a legkorszerűbb gépeken folyik a termelés. Az új üzemre három évig vártak azok, akik elsőként álltak munkába a felvonulási épületben a varrógépek mellett. — Ez az új üzem rettentő nagy változást jelent. A speciális gépek sokkal jobbak, könnyebb a munka. Markhardt Éva a törzsgárdához tartozik. Mielőtt ide belépett, egy ruházati szövetkezet marcali telepén dolgozott. A munkahelyváltozást akkor egyetlen dologgal indokolta: kevés a pénz. Volt, amikor hatszáz forintot vitt haza a hónap végén, máskor az 1900- at is megkereste. — Itt egyenletes a munka és a fizetés is — mondta. — Amikor idejöttem, azt javasolták, tanuljak: vizsgát tettem, s most női szabó a szakmám. — A szakmával több lesz az ember. — A vizsga után azt éreztem, hogy nem. Az oktatónk úgy magyarázott, hogy alig értettünk belőle valamit. Aztán kiderült, többet tudunk, mint amikor elkezdtük. — A ruháit maga varrja? — Igen. Nemcsak a magamét, ha kell, a másét is. — A tanfolyamon tanultak alapján? — Dehogy. Itt s gyárban tanultam... Bennünket ott nem úgy tanítottak, mint az ipari tanulókat: a fizikát meg a matematikát jobban számon kérték, mint a szakrajzot. — A tanulásnak tehát csak az a haszna, hogy a saját ruháját megvarrja? — Nemcsak az... A gyárban is elismerik. Amikor megkaptuk a bizonyítványt, emelkedett a fizetésünk. A régi felvonulási épületben hatvanan dolgoztak. Most százkilencvenen vannak. A létszám azonban tovább emelkedik. Jönnek más vállalattól, más üzemből és egyre többen a környező községekből. — Mi hozza ide az újakat? — A hír. Az emberek egymásnak mondják, hogy milyen jó itt dolgozni. — És tényleg jó? — Tényleg ... A miért ?-re Tóth Teréz próbálja megfogalmazni a választ. Ebben az üzemben mindenki határozottan felel a kérdésre, akár személyes dolgokat kérdezek, akár az üzemmel kapcsolatosat. — Nagyon összetartó a brigád. Sok a jó kezdeményezés. Sok a fiatal, s ahogy látom, egyre többen leszünk. Klassz, vidám társaság. Az újak hamar beilleszkednek. Ezért aztán vidékről is mind többen járnak be. Tóth Teréz gadányi. Reggel fél ötkor kel és délután négy órakor tér haza. — Megéri? — Meg. Ha bejönnék albérletbe, sokkal több pénzem fogyna. A buszt megúszom százhetven forintból. Nálunk sok a bejáró, és ez gondot is okoz: nehéz összehangolni a munkát és a buszok indulását. Ha például én műszak után bent maradok, akkor egy órával később még kapok buszt, de ha lekésem, már csak este 11-kor érek haza. Itt a gyárban szakmát tanult. Bizén a tanműhelyben több munkaműveletet gyakorolt be. ö is, mint a Május 1. Ruhagyár marcali üzemének munkásnői, általában maga varrja a ruháit. — Az anyukámnak van otthon egy gépe. Nagyon régi már, és én most szeretnék venni egy újat. Szeretem, ha a saját ízlésem szerint készülnek a ruhák ... Legutóbb egy farmert varrtam dzsekivel. Bent az üzemben is farmer megy. Kabátokat varrnak sárga béléssel. A lányok egy-egy munkaműveletet végeznek, e mire végig ér az anyag a szalagon, kész a ruha. Heccer Márta a kabát elejét és a gallérját varrja. Mindig ugyanazt. — Nem unalmas? — Nem. Szeretem csinálni. — Mitől függ, hogy ki melyik részt varrja a ruháknak? — Attól, hogy mit tud gyorsan csinálni. Ha valami nem megy, akkor átteszik egy másik műveletre. Ha azt is nehezen csinálja, egy harmadikat bíznak rá. Így megy ez egészen addig, amíg meg nem találják a legmegfelelőbb helyet számára a szalagon. Van aztán olyan ember is, aki másfél évig ugyanazt varrja: akkor változik a munka és változik a feladat is. A munkások a gyárban három színű munkaruhát kapnak. ök kérték, a gyárban tervezték. Mindenkinek tetszik. A Május 1. Ruhagyár marcali üzemében szinte hétről hétre csökken az átlagos életkor. A hír, hogy szép az üzem, becsülik egymást az emberek, szájról szájra jár. Dr. Kercza Imre Az élenjáró parancsnok azt mondhatom el: sikerült l beilleszkednem, s ez annak a segítségnek köszönhető, amelyet parancsnokaimtól, tiszttársaimtól és a beosztottaim- tól kaptam. De nemcsak ezért kérte magát Kaposvárra. Gyékényesen élnek a szülei, a rokonai, s a megyeszékhelyen járt gépipari technikumba. Másodikos volt, amikor ő is elment néhányad magával a FEK-be, ahol a »tisztjelöltek klubjában« megismerkedett a tiszti hivatással, majd a laktanyalátogatások alkalmával a hadsereg életével. Ekkor határozta el: a hivatásos tiszti pályát választja. — Szót értettem az emberekkel. Bögöly Gyula alezredes, aztán a többi tapasztalt tiszt átadta módszerét, segített a munka megkezdésében. A szakaszomban szolgáló katonáknál pedig az első pillanatban észleltem a jó eredményekre való törekvést, az őszinte tenni akarást. Láttam: bíznak bennem, s én is bíztam bennük. Ez ösztönzött, hogy benevezzünk az élenjáró címért indított versenybe. Korához képest egy kissé komolynak — talán zárkózottnak látszik, ám megértem: egy fiatal tiszt első lépései nem könnyűek. — Nem csalódtam katonáimban — mondja, s e mögött hónapok összefogása, kö, zös erőfeszítése rejlik. Aminek eredménye az élenjáró' szakasz, illetve az élenjáró szakaszparancsnok cím elnyerése. A kis katonai közösségből néhányan — Üjhelyi Ferenc és Zvorik István tizedesek, Dudán István őrvezető — a Magyar Néphadsereg kiváló katonája, többen pedig az élenjáró katona kitüntetést érdemelték ki. — A parancsnoki munkában és a politikai munkában is hasznosan kamatoztatta a főiskola, a középiskola ifjúsági tevékenységében szerzett tapasztalatait. Elsősorban lelkesedésével, kezdeményezésével érdemelte ki, hogy katonái bíztak és bíznak benne. Ezt a bizalmat fejezte ki az is, hogy őt választották meg az egység KlSZ-bizottságának titkárává — szól nagy elismeréssel a fiatal tisztről Farkas József őrnagy, politikai helyettes. Élenjáró szakasz, élenjáró szakaszparancsnok. Túri János hadnagy tehát sikeres esztendőt tudhat maga mögött. További terveiről, céljairól érdeklődöm. — A jövőben is arra az erőre támaszkodom elsősorban, mely a szakaszom meg az egység KISZ-fiataljainak összefogásában rejlik. Újból beneveztünk az élenjáró címért folyó versenybe, szeretnénk — ez közös célunk — az elnyert címet megőrizni. Nem lesz könnyű. Most a felügyeleti szemle előtt állunk, remélem megfelelünk a követelményeknek. S ha miénk lesz újból az élenjáró cím, akkor talán a kiváló szakasz cím elnyerése sem lehetetlen. Én most a TIT német nyelvtan- folyamára járok, jövőre a marxista esti egyetem szakosítóját szeretném elkezdeni, s később — ha mód lesz rá — a műszaki egyetemen folytatni tanulmányaimat. Elérhető célok, megvalósítható tervek. Parancsnokai eddig is támogatták törekvését, s ezt a jövőben sem tagadják meg. A laktanya udvarán néhány fiatal, bőröndöt cipelő tiszt érdeklődő pillantásokkal nézeget körül. — ök most érkeztek. Éppen úgy, mint én, egy esztendővel ezelőtt. Letelt a szabadságuk, s most kezdik meg a tiszti hivatás gyakorlását. Tudom, izgatottak, hogyan fogadják, várják őket, milyenek lesznek parancsnokaik, beosztottjaik. Kívánom nekik, hogy egy év múlva hasonló mérleget vonhassanak, mint ahogyan én is tettem. Szalai László
