Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-23 / 225. szám

Ara: 80 Bőéi Somogyi Néplap A kéthelyi tsz határában AZ M SZM P SOM OCY M EGY El B 1 Z O T T S A GÁ N A K - L APJA XXXII. évfolyam 225. szám 1976. szeptember 23., csütörtök Megnyílt az őszi nemzetközi vásár Laoszi párt- és Mnykildöttsái Érkezik hazánkba A könnyűipari miniszter beszéde Látogatás a pavilonokban Szerdán reggel 9 órakor a budapesti nemzetközi vásár- központban ünnepélyesen megnyílt a fogyasztási cik­keket bemutató III. őszi bu­dapesti nemzetközi vásár. A fellobogózott főtéren rende­zett megnyitó ünnepségen megjelent Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Borbándi János, Havasi Ferenc és dr. Szekér Gyula — a Minisztertanács elnökhelyettesei —; ott volt a kormány több tagja, a bu­dapesti diplomáciai képvise­letek több vezetője. A Himnusz elhangzása után Keserű Jánosné könnyűipari miniszter mondott megnyitó- beszédet. Üdvözölte a meg­nyitó részvevőit, majd így folytatta: — A nemzetközi gazdasági élet kiemelkedő eseményei a vásárok. Ezeik közül is külö­nösen jól szolgálják a nem­gazdasági-műszaki szakembe­rek kapcsolatainak elmélyí­(Folytatás a 2. oldalon) A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak és a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsának meghívására — Kaysone Phomvihanhnak, a Laoszi Forradalmi Néppárt főtitká­rának, a Laoszi Népi Demok­ratikus Köztársaság minisz­terelnökének vezetésével — ma laoszi párt- és kormány- küldöttség érkezik hazánkba, hivatalos, baráti látogatásra. (Kommentárunk a 2. olda­lon.) Az ENSZ-közgyűlés A leszerelés problémája foglalja el a fő helyet Púja Frigyes New Yorkba érkezett New Yorkiban a keddi meg­nyitó után folytatja tanácsko­zását az ENSZ közgyűlésének XXXL ülésszaka. Gaston Thorn luxemburgi miniszter- elnök és külügyminiszter, a XXX» ülésszak elnöke vá­zolta a világszervezet előtt álló feladatokat. Hangsúlyoz­ta: az ülésszak napirendjén joggal foglalja el a fő helyet a leszerelés problémája. Magyar—szovjet nehézipari tárgyalások Dr- Simon Pál nehézipari miniszter — a bakui magyar gazdasági és műszaki napok megnyitása után — szerdán hazaérkezett Budapestre. A Szovjetunióban tárgya­lásokat folytatott L. A. Kosz- tandov vegyipari miniszterrel, V. Sz. Fjodorov kőolajfeldol­gozási és petrolkémiai, vala­mint Sz. A. Orudzsev gázipari miniszterrel. A tárgyalások során véglegesítették a szak­értői szinten előkészített ag­rokémiai egyezmény még nyitott kérdéseit, hogy az a soron következő 18. kormány­közi bizottsági ülésen aláír­ható legyen. Véleménycserét folytattak az 1984-ben lejáró olefinké­mia! egyezmény meghosszab­bításáról és továbbfejlesztésé­ről- Megállapodtak továbbá a jelenlegi gumiipari egyez­mény bővítésében, amely sze­rint a magyar fél műszaki gumiáruk ellenében teher­gépkocsi köpenyt kap a meg­felelő, hosszú lejáratú szer­ződés keretében. A megbeszéléseken azonos vélemény alakult ki a ma­gyarországi propilén 1980 utáni legcélszerűbb feldolgo­zásáról. A javaslat szerint in­dokolt a pvc-lágyítóhoz szük­séges oktanol alapanyag nagy volumenű gyártásának meg­valósítása. A gázipari minisztériumban folytatott tárgyalásokon tisz­tázták az orenburgi gázveze­téken előirányzott szovjet gázszállítás néhány műszaki és minőségi kérdését. A bakui magyar gazdasági és műszaki napok alkalmával dr. Simon Pál nehézipari mi­nisztert fogadta Ali Izmailo- vics Ibrahimov, az azerbajd- zsáni minisztertanács elnöke. (MTI) — A nemzetközi közösség­nek első számú kötelessége — mondotta — az általános és teijes leszerelés megvalósítása és Ily módon az emberiségre nehezedő háborús veszély el­hárítása. A XXXI. ülésszak elnökévé egyhangúlag megválasztott Hamilton Shirley Ameraszin- ghe, Sri Lanka Köztársaság ál­landó ENSZ-képviselője ag­godalmát fejezte ki a fegy­verkezési hajsza folytatódása miatt. Felhívta a nemzetközi közösséget: tegyenek új kez­deményezéseket a leszerelés terén, abból a célból, hogy kiküszöböljék a háborús ve­szélyt jelentő tűzfészkeket és tovább javítsák a nemzetközi helyzetet. Ameraszdnghe kiemelte a világszervezet teljes egyete­mességének szükségességét, és ezzel kapcsolatban síkraszál'lt a Vietnami Szocialista Köz­társaság felvétele mellett, rá­mutatva, hogy Vietnam a nemzeti függetlenségért foly­tatott harmincéves háború után, legyőzve az agressziót, egységes állammá vált Az ülésszak elnöke aggo­dalmát fejezte ki a dél-afri­kai feszült helyzettel kapcso­latban. Szigorúan bírálta a dél-afrikai és rhodesiai fajül­döző rezsimet, amely megta­gadja a népek önrendelkezé­séről és függetlenségéről szóló ENSZ-határozatok végrehaj­tását. Ezt követően az Egyesült Nemzetek közgyűlése egyhan­gúlag fölvette a nemzetközi szervezet tagjainak sorába a Seychelles Köztársaságot. Ez­zel az ENSZ tagállamainak száma 145-re emelkedett. New Yorkba érkezett Púja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 31. üléssza­kán részt vevő magyar kül­döttség vezetője. Púja Fri­gyest a Kennedy repülőtéren Hollai Imre nagykövet, a Ma­gyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviseletének vezető­je és Esztergályos Ferenc washingtoni nagykövet fo­gadta. Amíg csak egy-két növény termésűnek betaloarltása Jelent­kezett egy időben feladatként a mezőgazdasági üzemekben, viszonylag könnyen boldogultak a tennivalóval. Most azon­ban már megsokasodtak a munkák: elérkezett az őszi csúcs. A kéthelyi Aranykalász Tsz-ben vetést, magágykészítést, silózást és kukoricabetakarítást szakított meg a múlt heti eső. Ezen a héten folytatták, ahol lehetett. Az őszi kalászo­soknak mintegy a fele olyan területre került, ahol jelenleg kukorica és cukorrépa van: érthető, hogy e két növényfé­leség lekerülése a táblákról meghatározza a talajelőkészí- tés és a vetés ütemét. Határjáráson néztük meg kedden, hol tartanak a betakarítással. A tapasztalatokról a lap 3. olda­lán számolunk be. Leszálláshoz készülődnek a Szojuz—22 kozmonautái Leszálláshoz készülődik a Szojuz—22 jelzésű szovjet űr­hajó legénysége. Valerij Bi- kovszkij és Vlagyimir Oszjo- nov kedden befejezte az egy héttel ezelőtt kezdődött űrre­pülés programjának legfonto­sabb részét, a Szovjetunió és Kisüzem Somogybabodon Esti iskolát szervezett a gyár Esti szakmunkásképző isko­la kezdődik szeptember 30-án a Rákospalotai Bőr- és Mű­anyagfeldolgozó Vállalat mar­cali gyárában. Műszak után huszonöt asszony, lány ül az iskolapadba, hogy a szakmát elsajátíthassa. Az esti szak­munkásképző iskolába járók tandíja és a könyvek ára sze­mélyenként 1400 forint, ebből 800-at a gyár és a szakszer­vezet ad minden részvevőnek. Némiképp átalakították a munkaidőbeosztást is, hogy a dolgozók az oktatáson min­den alkalommal részt vehes­senek. A gyárban ma mintegy 70 —00 szakmunkás dolgozik. Ez a teljes létszámnak csak mintegy az ötödé. Munká­juk ugyanakkor egyre bonyo­lultabb, nehezebb lesz, első­sorban a rendkívül munka- igényes női divattáskákat gyártják itt, s ebből exportra is sokat szállítanak- Ugyan­akkor a jó munkaerő után­pótlását nehezen tudták biz­tosítani, mert a szakmunkás- képző iskolába csak korláto­zott számban vettek föl bőr­díszműves tanulókat. Ezért a gyár arra kényszerült, hogy a régebben ott dolgozó munká­sok közül esti iskolába küld­jön néhányat. Ma még kevesebb a szak­munkások száma a gyárban a betanított munkásokénál. Az esti képzés segíthet abban, hogy ez az arány megváltoz­zon. Ciszjordánia Utcai harcok A szerdai ammani újságok közlése szerint az Izrael meg­szállta Ciszjordánia több vá­rosában összecsapások, utcai harcok folynak az arab lakos­ság és az izraeli megszállók fegyveresei között. Hírek ér­keztek arról is, hogy az izrae­li megszállók újságírókat és külföldi tudósítókat akadá­lyoztak meg abban, hogy a Jordán folyótól nyugatra elte­rülő térség városaiba látogas­sanak. __ A titok: a rugalmasság 1969-ben három kezdetle­ges géppel indult meg a ter­melés a somogybabodi tsz ba- kelitüzemében. Azóta legalább 300 féle műanyag apróságot — a T elosztótól a tivoli já­tékig — gyártottak már. Je­lenleg 80 dolgozó és húsz korszerű gép 80 féle munka­darabot készíthet. A 300—400 ezer darab itt már nagyobb sorozatnak szá­mít. Ha egy nagy gyár vala­mely alkatrészből ennyit gyártanak, alighanem csúnyán ráfizetne. Miért hoz hát hasznot a bakelitüzem So­mogybabodon ? A kérdésre csak részben ad választ a kis üzemméret, a viszonylag ala­csony állóeszközérték és ter­melési költség. A titok igazi nyitja a rugalmasság, a meg­rendelők igényeihez való gyors alkalmazkodás. Hat év alatt országszerte jó híre kelt a babodi üzemnek, olyannyira, hogy ma már módjukban áll válogatni a megrendelések között- Leg­szívesebben a nagy szaktu­dást igénylő, bonyolultabb és gazdagásosan előállítható al­katrészek készítésére vállal­koznak. Ilyen termék a fény­csőfoglalat is, amelyet az egész országban csak itt gyár­tanak. Egyelőre félmillió da­rab készül, az igény azonban már most többszöröse a ka­pacitásnak. Jelenleg a Videotonnak, az Ikarusnak és a Mechanikai Műveknek préselnek alkatré­szeket bérmunkában. Itt ké­szül a Zsiguli gépkocsik lég- nyomásmérőjének a foglalata is. Az eszközhatékonyság vagy az anyagráfordítás egy ilyen kis üzemben is az eredmé­nyesség fontos mutatója. Há­rom műszakban dolgoznak; így nemcsak a gépkihaszná­lás tökéletes, hanem az ener­giafelhasználás is optimális. A négy szocialista brigád mái teljesített vállalásai közül a legfontosabb, hogy 5-ről 2,5 százalékra csökkentették a se- lejtet. Hivatalosan »melléküzem- ág-« a babodi tsz bakelitüze­me. Évi tízmilliós termelési értéke azonban egy csöppet tem mellékes. az NDK területének az MKF —6-os fotórobot segítségével történő fényképezését. Hans Joachim Fischer, a berlini elektronikai intézet igazgatója, aki ezekben a na­pokban — az NDK-ból érke­zett konzultatív csoport ve­zetőjeként — a Moszkva kör­nyéki földi irányító központ­ban dolgozik, elmondotta: az űrhajósok három munkanapot szenteltek az NDK területé­nek népgazdasági célú fény­képezésére. Sajnálatos módon az Európa közepe fölött el­hatalmasodott ciklon bizonyos nehézségeket okozott a prog­ram végrehajtásában. Az NDK fölött erős felhőzet ala­kult ki, és csak kedden rit­kult meg valamelyest. Ennek ellenére a fotóberendezést minden alkalommal a terv szerint működtették, amikor az űrhajó az NDK területe fölött haladt. A kozmikus fényképezéssel egyidejűleg egy AN—30-as tí­pusú szovjet repülő laborató­rium több mint 500 légi fel­vételt készített az NDK terü­lete felett- Korábban ugyan­ez a gép a Szojuz—22 által érintett szovjet területek egy része felett dolgozott. E ket­tős megoldás célja az, hogy a földközelből készített fényké­pek segítségével »elolvassák-« és azonosítsák a kozmikus fényképek egyes részleteit A vizsgált területek még sokré­tűbb tanulmányozása érde­kében a földfelszínen is vé­geztek snektrográfiai méré­seket. (MTI) Fortuna az Európa Tanács tagia Ünnepélyes keretek között Portugália szerdán az Európa Tanács 19. tagja lett. Az »Európa le! kiismeretének« nevezett, 1949-ben alakult nyugat-európai politikai vita­fórum ezzel a lépéssel kíván­ja jutalmazni, hogy Portugá­lia ötvenévi diktatúra és a »vörös szekfűk« forradalma után, egyre inkább közeledik a nyugat-európai polgári de­ft -v 1 -- 'Yi 'íy j

Next

/
Thumbnails
Contents