Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-19 / 222. szám

Ha elnézünk valamit Mindennapi életünkben gyakran kényszerülünk apró, egészen ártalmatlan engedé­kenységre. Az ilyen do’gok sokszor elkerülhetetlenek, íratlan törvény, hogy belátá­sunk szerint, lelkiismeretűnk szavára hallgatva cseleked­jünk, amikor egyes merev kö­telmek, elavult vagy elavuló- félben levő paragrafusok mást írnak elő, mint ami a józan ész szerint méltányos és igaz­ságos. Eligazodni nagyon nehéz. Am az elv minden helyzetben csak egy lehet: meg kell ta­lálni azt a pontot, ameddig az engedékenység ténylegesen emberségnek számit. Mert a'.> n túl ft.á' az egyént és a közös: éget is károsítja. Az ember munkája során olyan helyzetbe is kerülhet, amikor indokolt lehet iránta némi engedékenység és elnézés. A javító szándékú »elnézés« azonban nem jelentheti min­den esetben a teljes felmen­tést. Aki hibázik, figyelmez­tetni kell; megróni és büntet­ni is — felelőssége arányában. Ez közérdek is. És közérdek az is, hogy a felelősségrevo- nás, a büntetés igazságos le­gyen. Apró, valóban jelenték­telen dolgokat ne túlozzunk el. Viszont ha jó szándékú figyelmeztetés nem használ, a következő botlásnál erélye­sebben kell föllépni. Minde­nekelőtt az ellenőrzést kell rendszeresebbé tenni, hogy útját állhassuk a dolgok el­mérgesed éséneik. Sok-sok tapasztalat bizo­nyítja, hogy a visszaélésekért, a szabálytalanságokért és hi­bákért gyakran a környezet is felelős. Szocialista társadal­munkban sincs olyan hatóság, nincs olyan intézmény, amely riasztócsengővel vagy sziréná­val jelezné, ha valahol valaki túllépte a humanitás határát, s az elvtelen, elnéző magatar­tás ingoványán tévelyeg. Azt sem jtlzi automatikusan sera- •niiéé készülék, ha valahol »elnézünk valamit« és e bűn­re Csábító helyzetben erősen szaporodnak a hibák. Heivte'en. ha egyes munka­helyeken azt mondogatják: -az, ami nálunk van, igazán el'ó'pül a máshol előforduló, nagy ügyek mellett«... Sok kicsi sokra megy. S itt első­sorban elvi kérdésről van szó, nem csupán kilóról, mé­terről vagy forintról. A kis tételű szabálytalanságok elné­zése szüli a nagyobb, súlyo6 kihatású visszaéléseket. Csak az egyes dolgozó be­csülete, lelki ismerete, önmaga és a közösség ügye iránti fe­lelősségérzete, a másik oldal­ról jx dig az ellenőrzés, a kö­vetkeztetés és erélyes fellé­pés akadályozhatja meg a »mindenki elnéz valamit« gyakorlatának elharapózását. Az emberekben bíznunk kell. Hogyan is tudnánk enélkül dolgozni, a szocialista társadalmat építeni; hogyan érhetnénk el eredményeket? De igen súlyos következmé­nyei lehetnek, ha valaki — tévúton járva — az érdemte­leneket részesíti bizalomban. Geleta Ferenc Egykor és ma Jeles napok Tenyészanyagoal segítik a bárány hizlalást »Jeles napok« kifejezéssel I az év azon napjait jelöli a néprajztudomány, melyeket népszokások különböztettek meg a többitöl. Ahogy azt sok vidéken tartották: szeptem­berben Mihály-napon »meg­szakad a fű gyökere«, az ősz úrrá lesz a tájon. Évre év, mióta Gergely naptárba mér­te az időt. Évet hónapokra porciózott, hónapot napokra. A paraszti életbe születettek — hogy kifogjanak úr dolgán vagy szusszanásnyi pihenőt engedélyezzenek maguknak a saját birtokon«? — naookat tettek dologtalanná. Egyet- egyet örömünnep- és munka­szünetté, noha nem volt pi­ros, betűs. Más huszonnégy órákat indokolt vagy indoko­latlan félszből »feketévé«. Volt úgy, hogy évszázadok sanyarú tapasztalata avatta jelessé — azaz: megjelöltté — a napot. Volt úgy, hogy ba­bona. Mesztegnyőn Rumi Mihály egykori gazda, későbbi legel­tetési bizottsági elnök (ke­mény harminc évig!), volt ta­nácselnökhelyettes, járási ta­nácstag. és ki tudja, mi egyéb hivatal betöltője, ven­dégként bánt velünk: kérő szóra szívesen hajlott. Ked­ves feleségével, Gadányban született Kurucz Juliannával együtt emlékezett régi időkre. Régi időkre? Vajon ma­radt-e mára eleven népszo­kás? — Kezdjük bontani az évet napok tégláira, Miska bácsi! Rögtön az esztendókezdővel. — Január elsején nem volt Egyik évről a másikra fi­gyelemre méltó eredményt ért el a Kaposvári Húskombi­nát sántosi juhtelepe. A Ka­posvári Mezőgazdasági Főis­kola egykori sertéshiz’ialójá- ban a kombinát kialakította azt az ágazatát, amely — a forgalom tanúsága szerint — azóta is bizonyítja az elgon­dolás helyességét. Erről a te­lepről a múlt évre 35 ezer bá­rány értékesítését tervezték, de 50 ezret adtak el. Az idén eddig 62 500-at. szállítottak el, ebből 50 ezer került exportra, 12 500 pedig jerkebárányként jutott el az ország különbőz! részére. A külföldre induló vagonrakományok zöme Olaszországban »köt ki«, az itáliai piac igényli a legna­gyobb mennyiséget. A sántosi juhtelepiről az idén várhatóan 90 ezer bárányt adnak ki. A hizlaláshoz az alapanya­got a társvállalatok biztosít­ják, a somogyi termelőszövet­kezet és a Dél-somogyi Állami Gazdaság meg a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tan­gazdaság például együttvéve mintegy négyezer báránnyal járul hozzá, hogy a telep eredményesen teljesítse fel­adatát. Szíjártó Kálmán juh- forgalmazási előadó elmondta, hogy az említett 12 500 jer­kebárány — ezek 30—40 kiló­sak — értékesítése továbbte- nyésztésne a juhászattal ren­delkező gazdaságoknál végső soron azt a célt szolgálja, hogy a későbbiekben megfe­lelő mennyiségű — 14—28 ki­lós — hizlalási alapanyaghoz jusson a telep. Ezért akarnak az idén még további tízezer tenycszbárányt kiadni az üze­mekbe. A nagyobb létszámú anyaállomány ugyanis elen­gedhetetlen föltétele annak, hogy — a szaporulat révén az eddig is eredményes hizla- i lás továbbfejlődjön. ház, ahol szopós malacot ne ettek volna. Mert úgy tartot­tuk; az túrja a szerencsét a háziaknak. A baromfit de­hogy ettük; az kikaparja on­nan a jót! I — Január húszadikán, Fá­bián és Sebestyénkor »ér­vényben« volt-e Mesztegnyőn az a hit, hogy ez tavaszéb­resztő, famézgásító nap? — Erről nincs tudásunk. De az biztos, hogy Vincekor, huszonkettedikén az a mon­dás járta: »Fénylik a Vince, telik a pince.« Ha a nap édes- deden sütött. Hát lehetett is ezzel számolni. — Erre én ezt a mondást tudom: »Ha megcsordul Vin­ce, tele lesz a pince.« De ugorjunk február másodiké­ra, gyertyaszentelőre. Ha ki­jön a medve a barlangjából... — Ha kicsit sütött a nap, mi úgy tartottuk, hogy még befúj a förgeteg. Azt mond­tuk: minden fa tövében két szál gyertya ég. mert csak a fa körül karikódott a hó, ott pusztult, azon a kis helyen, nagyobbon nem. — Bálint nanján, tizenne­gyedikén ültették a kotlóst tojásra? — Nem számoltunk evvel. Amikor a tyúk kotlani kez­dett. De volt olyan ház, ahol pénteken nem kezdtek ehhez. Máshol meg éppen pénteken. Húshagyókedd meg palántá- zónap volt a paprikára, ká­posztára. Ügy volt, hogy ak­kor lesz egészséges a palánta. Ez a szokás szállt is irúl- fira. Mátyás napja, február1 ■f Az ősz sok jelével lehet ta­lálkozni ezen a héten. Közü­lük a legkellemetlenebb volt a munkát is nehezítő eső, amely hatalmas nyári zivatarokra emlékeztető égzengéstől kísér­ve érkezett. Az ősz másik hí­rét egyhangúan zakatoló vas­úti szerelvény hozta Kapos­várra : csütörtökön jött meg az első répaszállítmány. A feldol­gozás kezdetét azonban szom­baton másodszor is elhalasz­tották: az országos nagy eső annyira megnehezítette a cu­korrépa betakarítását, hogy nyersanyaggondokkal küzde­nek azok a gyárak is, ame­lyekben már megkezdődött a feldolgozás. A nyolcvanhárom éves Ka­posvári Cukorgyárnak — úgy látszik — ez lesz a legnehe­zebben kezdődő éve: először keddre tervezték az indulást — akkor azért kellett elhalasz­tani, mert a rekonstrukciót végző szerelők nem fejezték be időben a munkát. Másod­szor az időjárás hiúsította meg az indulást A Vetőgépek viszont javá­ban dolgoznak már a földe­ken. A hét elején Pusztaková­csiban a rozsot vetették. Eb­ben a közös gazdaságban pon­tos ütemterv szerint állt mun­kába a hat nagy teljesítményű vetőgép, s az őszi árpát is megelőzve azért kezdték rozs- zsal a vetést, mert a gyengébb minőségű talajon több idő kell a növénynek, hogy megerő­södjék. A másik nagy őszi munka a burgonyaszedés is javában fo­lyik már — itt van a nagy munka, a betakarítás idősza­ka, és ez a hét nemcsak a ter­més öröméből, hanem a mun­ka nehézségéből is ízelítőt adott. Ez pedig arra is figyel­meztet, hogy a korábbinál sokkal jobban kell megszer­vezni a betakarítást és a szál­lítást. Csak pontos ütemterv, jó szervezés biztosíthatja, hogy időben a feldolgozó hely­re és a raktárakba kerüljön az év munkájának gyümölcse. Épp a tavasz figyelmeztetett arra, hogy biztosítani kell: ne menjen veszendőbe a megter­mett zöldség és gyümölcs. Az ellátásban jelentős sze­repük van a kisgazdaságok­nak. Termelésük segítése ér­dekében sokat tettek az áfész- ek. Többségük keresi az új módszereket, a kisgazdaságok hatékonyabb támogatásának formáit. Mindez 'minden bi­zonnyal helyet kap a fogyasz­tási szövetkezetek VIII. kong­resszusán is. Az országos ta­nácskozást megelőzve kedden Kaposváron a megye 17 áfász­ának, 23 takarékszövetkezeté­nek és 52 lakásszövetkezeté­nek 116 küldötte tanácskozott • a legfontosabb tennivalókról, értékelték az utóbbi öt év eredményeit és véleményt mondtak a kongresszus hatá­rozattervezetéről is. Országos tanácskozásra ké­szül a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság is: a héten e tanácskozás előkészítéseként megyei aktívát rendeztek a Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyárában, s ezen meg­állapították, hogy növekedett a tagcsoportok politikai ható­sugara, több szerepet vállal­nak környezetük munkájának segítésében is. Környezetünk formálását szolgálja az a lakberendezési kiállítás is, amely a ma kap­ható bútorok és lakásfölszere- lési cikkek felhasználásával mutatja be miként lehetne a panellakásokat jól, gazdaságo­san kihasználni. A képzőművészeti világhét egyik rangos megyei esemé­nye a somogyi amatőr képző­művészek kaposvári tárlata. A Kisfaludy utcai Általános Is­kolában a legfiatalabb közön­ségnek mutatkoztak be. Egy kiállítás rangját a számok nem bizonyítják. Azt mégis érdemes idézni a hét króni­kájában, hogy a somogyi ama­tőr képzőművészek 246 alko­tást küldtek be, s közülük vá­lasztotta ki a zsűri azt a hat­van festményt, grafikát, amely a közönség elé kerül. ßr. Kercza Imre 24. »Mátyás, ha nem talál — épít, ha talál — ront!« Szá­mon tartott nap ez máma is. A március tizenkettő, Gergely névnapja — isten éltesse! — a zabra volt vetőnap. Hogy ne szorítsa a meleg. József-napot tartottuk március tizenkilen­cedikén az első tavaszi idő- ' nek: »Majd megjön a József, nem lesz böcsülete a rossz időnek.'« — Gyümölcsoltó huszonötö­diké? — Faoltás ideje. — György áprilisi napja? — Valamikor a cselédek akkor cseréltek gazdát, az­után a Horthy-időben április elsején, mert György neve- nap.ián még hideg volt. No, az uradalmakban a felmondás február huszonnegyedikén tör­tént. Május egy a májusfa állítás ideje. Még tavaly is állítottak, én azt hiszem, hogy nem ez volt az utolsó. Ne­gyedikén meg kimentünk Fló­rián szobrához, mert a tűzoj- tók napja ez. Na, aztán a Szervác, Pongrác, Bonifác, május 12-től’14-ig: nem ül­tettek ezeken a napokon pa­lántát, mert olyan fagyás volt, hogy csuda! Dudvát hordtunk a szőlők köré, füs­töltünk. Június nyolc a Me- dárd-nap. Sokszor bevalósult az, hogy ha esett, negyven napig abba nem hagyta. Fi­gyelünk rá ma is. — Féter-Pálkor kezdték az aratást? — Ha korai tavasz volt, akkor már le is vágtuk ad­digra a rozsot. De késői kike­letkor ez volt a kezdőnap. A tsz-toen ma is az időhöz iga­zodnak inkább, mint a nap­hoz. Na, de az Illés, az meg tartotta a nevenapját! Olyan viharok voltak, de olyanok július húszadikán! Ugye, nem mentünk aznap a határba, nem volt szabad dolgozni. Lám, Gadányban is hiába mondták egy illető asszony­nak, hogy ne gyújtson be a kenyérsütéshez! Belevágott a villám az istállóba, leégett minden. Hát persze, csúnyát mondott előtte Illésre... Na. mi a pásztorokban bíztunk az idő tekintetében. Ha azt reg­gel esőkabátban láttuk, tud­tuk, mit tegyünk. Mert az az állat viselkedéséből olvasott. — Anna napját megtartot­ták-e? — Azt meg. Nem volt sza­bad a szőlőben dolgozni. Az asszonyok ünnepfélének tar­tották, ők különösen nem dolgoztak aznap. Hegytörvény volt az is, hogy vasárnap nem volt szabad vékát vinni a szőlőbe: se fejen, se más képp. A csősz büntetett is. Befogni meg Vendelkor nem volt szabad: október huszon­hatodikén, mert Vendel barmok patrónusa. — Nagyot ugrottunk. Az augusztus tizedik! Lőrincről igaz tudjuk, mit tartsunk. Il­letlenséget a dinnyével kap­csolatban ... — Ügy a! De azt nem tud­ja. hogy szeptember elsajéve mi kezdődött? A disznó fel­hizlalása. November elsején meg dologtiltó nap volt mindenszentek. Most már rá következő vasárnap létá- niáznak. November tizenegye­dikén mondtuk: »A zsidók dérben fürödnek.« Akkor kezdőd ött a nagy böjtjük November harminc: a lányok akit álmukban meglátnak, az lesz a vőlegényük. Mert ugye Andráskor böjtölni kellett meg a földön aludni, fej alá férfikabátot tenni. Ez volt sora ennek. December tizen harmadiká.n, Luca napján nem mentek az asszonyok egymáshoz, hogy a tyúkól kotlani tudjanak. Szentestén abroszba kötöttük a szénát, az asztal alá tettük, s másnap reggel azt etettük fel az álla tokkal. Persze, avéttabb ab­rosz volt. Bojtos nap az, asza lékot főztünk: aszalt szilvát körtét. December huszonki’enc az aprószentek napja. A gye rekek házról házra járnak még ma is jön egy-kettő. »Jó légy. friss légy. egészséges légy! Ha vízért küldenek, bo rért menj, ha borért kiildnek. pálinkáért menj!« — ez volt a mondóka, hogy egészség jöjjön a ház népére. A legé­nyek fűzfakorbáccsal csap dosták a . lányokat, de úgy ám, hogy csak úgy nyírta az a hurkos végű korbács a emberlánya bő-ét! December huszonkilencedikén, Tamás kor meg disznót ölt a falu így volt... Ugye, érdekes volt? Leskó László Udvariasság- csak külföldiekkel? Ha azt a kérdést tesszük föl hazánkba látogató külföldi turistáknak, mit tartanak a magyarok leginkább szembe­ötlő erényének, többnyire az udvariasságot, az előzékeny­séget említik. Nemrég egy nyu­gatnémet turista áradozását hallgattam végig, hogy milyen szívesen, áldozatkészen enged­jük át ülőhelyünket a jármű­veken az idősebbeknek, a ter­hesanyáknak, a „szebbik” nem tagjainak. Magam is elmond­hatatlan örömmel tapasztal­tam a nyáron egyik szépséges észak-dunántúli kisvárosban, hogy mennyire kedvesek az emberek. Kisfiámmal a karo­mon szálltam föl egy autó­buszra, s tüstént négy-öt idős hölgy állt — illetve állt volna — föl, hogy átadja a helyét. Hagyományos tapintatossá­gunkba vetett bizalmam azon­ban erősen megrendült né­hány napja, a Kaposvárról 13 órakor Budapestre induló gyorsvonaton. Mert az még csak rendben lett volna, hogy a felszállással járó tülekedés­ben — néhányon — veszélyez­tetve érezvén a kényelmes utazást, s ezért tűzön-vízen át az ülőhelyek felé törve — a tyúkszememre tapostak, len­gőbordámra könyököltek, ve­séimet püfölték bőröndjeikkel, olyannyira, hogy máris vég­rendeletemen kezdtem gondol­kodni. A kétely magvait in­kább az az eset hintette el, amelyet a taszári állomáson az ablakból láttam. Fiatal anya közeledett a vonathoz. Egyik gyermekét, a két-hároméveset kézen fogva vezette, a mási­kat kidudorodó ruhája alatt hozta. Hirtelen megbotlott a zuhogó esőtől vizes sínen, s a kisfiával együtt elesett. Az ar­ra járók pedig — „tiszteletre méltó udvariassággal” — ki­kerülték őket. Nem léptek rá­juk! Hagyták őket felállni. S így a már-már könnyekre fa­kadó kismamának végül sikc- rült kínnal-kesexvvel fölka­paszkodnia ugyanabba a ko­csiba, amelyben jómagam is utaztam. Szerényen megállt a folyo­són és az ablakhoz simult. A szomszédos fülkében néhány huszonéves ifjú utazott, kedé­lyesen tereferélve. Sanda szemmel méregették a hölgyet — de semmi több. Néhány perc múlva — most már mindegy, a vesémnek úgyis vége, legföljebb a fog­sorom is odavész — beszóltam az egyik ifjoncnak, hogy ha nem túlságosan fáradt, akár a helyét is átadhatná a kisma­mának. Bárgyú képpel nézett rám, és válaszra sem mélta­tott. A szomszédja megjegyez­te: „Kifizettük a jegyeket, jo­gunk van ülni”, és megkérdez­te: „Csak nem lóg már a má­siknak a lába?” A szerencsétlen kismama pedig — kisfiával együtt — sztoikus nyugalommal — to­vább álldogált a folyosón. Én Dombóváron leszálltam. Es azon kezdtem töprengeni, hogy miért csak az idegenekkel va­gyunk előzékenyek. L. A. Javult a csírázóképesség Az idei őszön elvetésre ke­rülő, saját termésből szárma­zó gabonamagvakból 515 mintát küldtek a somogyi mezőgazdasági nagyüzemek a megyei vetőmagfelügyelőség­hez »alkalmassági« vizsgá­latra. Őszi árpából 12—13 té­telt nem javasoltak vetésre, tartalom miatt. A vizsgálat során a búza a szabványon felüli arányban csírázott, tisztasága is jónak bizonyult. Általános tapasztalat a be­küldött minták alapján: az őszi gabonák vetőmagja az előző évekénél jobb csirázó­lőkepp a magas gyommag- • képességet mutal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents