Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-02 / 207. szám
Új rendszerű panellakások Pécsen, a Szigeti városrészben épülnek az új házgyári lakások. Ezeknél az új típusoknál az egész fürdőszobát kompletten (csempézve, káddal) emelik a helyére és az ablakokat beüvegezve teszik föl. E szebb, kényelmesebb és jobb beosztású lakásokat már az év végén birtokukba vehetik tulajdonosaik. Az V. ötéves tervben 6841 Ilyen lakást építenek. 9 vagon nyúl, 5,5 vagon méz ot vagon méz leszállítására kötött szerződést a csurgói áfész az Országos Méhészeti Közös Szövetkezeti Vállalattal. A szövetkezet augusztus végéig 5,5 vagon mézet szállított, illetve vett át a körzetébe tartozó öt szakcsoport 118 tagjától. A sikert annak tulajdonítják a szövetkezet vezetői, hogy sok méhész használta ki a vándorlás előnyeit. Mintegy két vagon repce- mézet gyűjtöttek a méhek. A mezőgazdasági nagyüzemek örömmel vették, hogy a méhészek a repcetáblák mellé telepítettek. A méhek beporzó tevékenysége hasznos a magfogás érdekében. A korábbinál jobb volt a méhészek és a termelőszövetkezetek közötti kölcsönös tájékoztatás. Permetezés miatt nem volt mélhpusztulás. Július 31-ig a szövetkezet 12 nyúltenyésztő szakcsoportja — amely 611 taggal működik — 9 vagon házinyulat adott el, illetve vásárolt fel a tenyésztőktől. Még ebben az évben 11 vagon felvásárlására számítanak. Rekord lesz ez a csurgói áfész életében. Nagy mennyiségű tenyésznyulat adtak ki a szakcsoportok tagjainak, ennek hatása már az ez évi felvásárlásnál is jelentkezik. A szövetkezet körzetében a felvásárlók összeírják, hogy kinek van szüksége az őszi telepítésekhez gyümölcsfacsemetére, szőlőoltványra. Azt szeretnék, ha minél többen cserélnék ki az elöregedett, Ott less minden borítékban Társadalombiztosítási felvilágosítás Újszerű kezdeményezés született a társadalombiztosításban az ügyfelek részletes és pontos jogi felvMógiOsítá- sára. A Házi Jogtané cs adó szerkesztősége a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának közreműködésével 37 fajta társadalombiztosítási röplapot készített: ebből 19 a nyugdíj, tíz a családi pótlék, 8 a betegségi és anyasági ellátás témájáról szól Azok az ügyfélék, akik megfordulnak a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon, ezután nemcsak szóban kapnak választ a kérdéseikre, hanem írásban is, a röplapok útján. Ez együtt hatékonyabbá teszi a jogi felvilágosítást, egyúttal gyorsítja az ügyintézést. Az ügyfelek otthon többször átolvashatják a válaszokat, sőt átadhatják ismerőseiknek is. Biztosra vehető, hogy a családok örülnek a tervezett módszernek: az írásos felvilágosítás mellett minden borítékban ott lesz a megfelelő témájú röplap is. Az emberek például olyan kérdésekre kapnak választ, hogy mennyi szolgálati ideje van, ki kaphat ösztönző nyugdíj - pótlékot; mitől függ a rokkantsági nyugdíj összege; mik a gyermekgondozási segélyre jogosultság föltételei, hogyan számítják ki a táppénz összegét; mikor kezdődik a családi pótlékra való jogosultság stb. röplapokkal A megyei igazgatóság arra is gondolt, hogy a vállalatok, a szövetkezetek is szeretnének ilyen ismeretterjesztő lapokat. A társadalom- biztosítási ügyintézők révén minden érdeklődőhöz eljutnak majd a röplapok. Szeberényi Lehel | 1 I R É U ü — No? — kérdezte ekkor, és intett, hogy hozzanak új sört. De csak az egyik ujját emelte föl hozzá, ami azt jelentette. hogy szimpla féldeci elegendő lesz bele. Már látta, hogy Zsabka hajlik a dologra, bár még visszakérdezett: — És mi a fenének? — Az az én dolgom. — No jó — mondta Zsabka, hátradőlt a széken, urasán, fölényesen. — Négy piros. A trafikost elöntötte a bíbor: — Egy rabló vagy. — Az kell magának. Zsabka vigyorgott, a trafikos fejét csóválta tehetetlen. — Mást úgyse találna erre — mondta Zsabka még pimaszul. — Na jó. Kezet adtak egymásnak. Teli korsóikat megemelték, és fölhajtották. A trafikos már felállt volna, de Zsabka még mindig hátradőlve ült a széken. — Várjunk még! — mondelférgesedett fákat új telepítéssel. A Hazafias Népfront csurgói bizottsága szeptember elején összehívja a nagyközségben lévő kertbarátkor tagjait. Előadás hangzik el a szaporítóanyagok őszi felhasználásáról. A csurgói termelőszövetkezet 5 hold területet ad ál szőlőtelepítésre a kertbarátoknak. A múlt évi összeírás alapján 1976-ban 132 ezer naposbaromfit hozatott és adott el a tenyésztőknek a csurgói áfész. Az idei fölmérés szerint 180 ezer naposbaromfit kémek a körzet kisállattenyésztői. A termelőkkel való megállapodás alapján 100 ezer húshibrid naposcsibét a Bábolnai Állami Gazdaságtól szereznek be. Az idén elfagytak a málna- cserjék első virágai a csurgói áfész körzetében. A málna- sarjak azonban gazdagon hoztak virágokat, és ez kiváló minőségű termést adott. A jó ár is hozzájárult ahhoz, hogy a szövetkezet felvásárlói több mint 3 vagon málnát vettek át a termelőktől, D. Z. ta, és kinyújtotta markát. — Kettőt most, előre. — Akkora zsivány vagy — morgott a trafikos, míg zsebében kotorászott a két bankó után, amit aztán Zsabka megpökdösött, és eltett. — Nálam találkozunk. Zsabka indult elsőnek. Majd kisvártatva Sandi is. De ő még megállt Matejék asztalánál. Mert úgy érezte, magyarázkodnia kell. — Ez is megkomolyodik, mint a többi — mondta Ma- tejéknak. — Fölássa a kertem. — Nyáron? — gondolta Matej, de tompa, alig forgó agya mindjárt el is vesztette, amit talált. Ellenben Ján, az asztalos hamisan hunyorított Sandira, meg is fenyegette az ujjával. Jól tudta, miféle üzlete van a trafikosnak a Zsabka gyerekkel: mennek az erdőbe, már pitymallatkor bizonnyal. Egyikük se találta el. Mert a báli muzsika zümmögve terült még el a falu fölött, mint könnyű köd, s az óra még csak a tízet ütötte, mikor Zsabka zörgetett a trafik ablakán. Valóban ásóval, lapáttal. És valóban kertibe mentek, nem pedig erdőbe. Igaz, a kert nem Sandi kertje volt, hanem a templom mögötti temetőkert, ahol a trafikos a csillagfényes éjszakában, midőn a hold épKöslekedési kultúránkról Országúti jó I I odor Ha arra szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy a volán mögött ülők figyelmetlenek, udvariatlanok, nem azt akarjuk mondaná, a kormánykeréknél ámokfutók vannak. És semmiképpen sem általánosa thatunik, már csaik azért sem, mert ez nem felelne meg a valóságnak. Magyar- országon azonban egyre több lesz a közületi és a magánkézben levő jármű, s a jelenlegi forgalmi telítettségből már következtethetünk arra: kulturált vagy kultúrálatlan-e a közlekedésünk. Azt hiszem, »nyugodtan-" mondhatjuk, hogy van mit tanulni ezen a téren a közlekedésben nagyobb hagyományokkal rendelkező, a volánhoz hozzánk viszonyítva sokkal korábban hozzászokott »autósnemzetektől", a tömegközlekedésben jártas vezetőktől. S bár a KRESZ sokoldalúan, az utakon előre sejthető rengeteg eseményre, variációra fölkészülve rendezi a köziekedén szabályokat, ez a »békés egymás mellett utazást" teljes mértékben még nem biztosítja. Ügy tűnik, hogy berendezkednek egymásra a gyalogosok és az autósok. Ez a »tűnik" teszi jogossá a véleményt. Mert bárkit megkérdezünk, azt válaszolja: nem, ő nem irigyls tulajdonosaiktól a Ladákat, a Volkswageneket, de ha a zebrára lép — fiéktávolságon belül —, a karambolt éppen csak elkerülni tudó vezetőnek fölöttébb csúnyákat mord. Mert a zebra — állítja minden megszorítás nélkül — a gyalogosoké! Természetesen meg lehet fordítani ezt a helyzetet. Nem maradnak adósak az autósok sem: sokan közülük szinte »vadásszák« eső után a pocsolyákat, hogy azután ötven- nel-hatvamnai belehajtva legalább derékig »beterítsék« a járdán gyaloglókat... .1 zokon a legritkábban enere- ' pel teherautó. Pedig ugyancsak sok 6zalad országútjainkon. A hivatásos vezetők általaiban udvariasabbaik, figyelmesebbek, minit a személygépkocsik volánjai mögött ülők. Talán mert a teherautók vezetői kevésbé rá- tartiak. Va-gy mert jobban tudják: az országutakon nem lehet figyelmesség nélkül vezetni. Feltűnő dolgokat lehet megfigyelni az utak széléről. A minap Kaposváron, az április 4. utcában hosszú kocsisor igyekezett a Balaton felé. Egy kismama már jó pár perce ott toporgott a járdán, szerette volna áttolni a gyermekkocsit a túlsó oldalra. öt perce figyeltem, közben negyven-ötven autó ment el mellette. Az ötven» egyedik végre megállt a zebra előtt, vezetője intett az egyre idegesebb mamának: ’éhet menni, parancsoljon! Mögötte azonnal megszólalt a következő gépkocsi dudája. A járművek száma gyorsan nő, mint ahogy magától megszületik az országúti jó modor. Így állandóan ügyelni keil a figyelmességre, ügyelni erre a magunk esetében is. Az úttesten és az ut szélén egyaránt. M. A. Szüret előtt Lehetne sorolná a hasonló ütközéseket. A Ludas Maityi páratlan jártasságra tett szert az »országúti karikatúrák« közlésében. Tanulhatnánk ezekből a »tanmesékből«. A közlekedési kultúra hiányosságait kinevettető rajA kőröshegyi Jobblét Tsz-ben megkezdődött a szüret előkészítése, a 3500 hektoliternyi tárolótér tisztítása, sterilizálása, a gépek rozsdátlanítása, festése. A Borforgalmi Vállalattal együttműködve egy gépsort állítanak még be, ezáltal 6500—7000 mázsa szőlőt tudnak feldolgozni. Növényvédelmi tájékoztató Károsítanak a bagolylepkék hernyói A vetési bagolylepke, a gamma bagolylepke és a káposzta bagolylepke egyedeinek második nemzedéke rendkívül nagy tömegben rajzott a hónap elején. Az elgyomosodott területeken a kártevők kedvező feltételeket találtak, így tojásrakásuk különösen bőséges volt. A lárvák tömeges kelése a hónap utolsó harmadában megkezdődött, s rövid idő alatt erősen fertőzött gócok alakultak ki Nagybajom, Kadarkút, Böhönye, Marcali, B.-szentgyörgy, valamint Kaposvár körzetében. A hűvösebbre fordult időjárás a lárvák kelését elhúzódóvá, von- tatottá teszi, ezért a kártétel még viszonylag hosszabb ideig fenyeget. pen kapaszkodóban volt, egy bizonyos sirhoz vezette Zsab- kát. A sírban Ján apósa nyugodott. Zsabka letette a szerszámokat, s ingujjra vetkezett. Sandi pedig megállt, kocogott a foga a hidegtől, s az izgalomtól, és mindvégig csak azért rettegett, hogy a szerszámok össze ne koccanjanak. Ezt tragikusnak találta volna, sőt végzetesnek, mert a csend dióhéja menthetetlenül összeroppanna. Ezt a diót papírhéjúnak képzelte, s még törékenyebbnek, mikor már a fű sem surrogott a talpuk alatt, csak a közeli erdő nyögött fel olykor hűvös lélegzéssel, és a friss ezüstben deren- gő-dermedő cifra művű kereszt fölött, a vadkörte ágai közt a madarak nyöszörögtek, pittyegtek álmukban, s az éji bogarak motoztak körös-körül. Sandi anyagelvűnek vallotta magát, de ez most sűrűbben eszébe jutott a kelleténél. — Igyekezz! — súgta. — Be is kell temetnünk. — Izgalmában a hangja elrekedt. Zsabka megfogta az ásót. — Nyugi — mondta. — Hol kezdjem? Elöl vagy hátul? — A közepin — morgott bosszúsan a kis ember —, ahol akarod. Csak láss hozzá! Minden perc drága. — Hajnalra itt se voltunk — szólt Zsabka különösebb hangfogó nélkül, hogy a trafikos gyér haja a micisapka alatt égnek meredt. Ráadásul újra letette az ásót: — Mit csinálsz?! Zsabka munkáltatójára vigyorgott, ki egész lyukat topogott idegességében a talpa alatt. — Ezt nem kell? — A virágokat kezdte lepakolni a sírról. — Jól van, no — morgott Sandi. Visszakozott: persze, hát persze... A falu réme rendre leko- pasztotta Ján apósának sírját; a bérmunkás közönyösségével a felvállalt munka célja iránt. Szándékos komótos- sággal dolgozott, annyi legyen meg legalább neki. Nehogy tévedésben legyen a kis ember, hogy ő tesz szívességet. Meg aztán a gonosz mája élvezte, hogy amazt a frász töri. Pihenőre is fogta hamar az ásót, megtámasztva nyelén a könyökét. — Maga féli az Istent? — Pimaszul pislogott a kis emberre. — Eredj a fenébe! — Menjek? A trafikos nyeldekelt. — Csináld! Ne töltsd az időt! (Folytatjuk) A káposzta, a paprika, a gyökérzöldségek károsodásának megakadályozása végett javasoljuk a védekezéseket yégrehajtani Ditrifon 50 WP, Ditrifon 40 WSC, Unitron 40 EC, Sevin 85 WP 0,2 százalékos, Satox 20 WSC 0,4 százalékos töménységű oldatának valamelyikével, vagy a Ditrifon 5 porozóval 100 négyzet- méterre 20—25 dekás adagolásban. A védekezéseket 10— 14 nap múlva meg kell ismételni. Ha a káposztaféléken levéltetű-fertőzést is észlelünk, a védekezésre az Anthio 40 EC 0,15, vagy Anthio 25 25 EC 0,2 százalékos oldatának valamelyikét javasoljuk. A védekezésre javasolt rovarölő szerek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14 nap. Ha ezt az időt a szedés miatt már nem lehet betartani, akkor a 7 nap várakozási idejű Unifosz 50 EC, Vapona 48 EC, Nogos 50 EC 0,1 százalékos töménységű oldalának valamelyikét használjuk. A bagolylepkék — különösen a káposzta bagolylepke — hernyói károsíthatják a szőlőket is. (A veszély különösen az elgyomosodott állományú táblán nagy.) A szőlőmolyok harmadik nemzedékének károsító hernyóival együtt a közvetlen bogyókárosításukon kívül elősegítik az egyéb kórokozók fertőzését. A kártétel megelőzésére a Ditrifon 50 WP, Ditrifon 40 WSC, Unitron 40 EC 0,2 százalékos oldatának valamelyikével védekezzünk. A fenyegető szürkerothadás (botritisz) fertőzése megelőzése érdekében a Chi- noin Fundazol 50 WP 0,08— 0,1 százalékos oldatát is, keverjük a permetlébe. Ezzel a készítménnyel mind a borszőlőkben, mind a csemegeszőlőkben a szüret előtt 14 nappal még permetezhetünk.