Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-15 / 218. szám
Győzelem a KEKmérkőzésen Ketüszáznyegyvenot inili a Dózsa minősítő atlétikai versenyén öt dobogós hely jut ott Somogynak MTK-VM—Sparta Praga (csehszlovák) 3:1 (1:1) Hungária körút, 2000 néző. Vezette: Maenning (NDK). Góllüvők: Kunszt, Kovács, Borsó, illetve Csermák. A közepest is alig elérő színvonal miatt elsősorban a magyarok a hibásak, akik az első félidőben érthetetlenül idegesen, görcsösen, kevés elképzeléssel próbálkoztak. A fordulás, de inkább egy óra elteltével az MTK VM erőnlétileg többet tudott felmutatni, így jogosan vitte döntésre a dolgot. Kétgólos győzelmük ellenére nehéz visszavágó előtt állnak. Jók: Siklósi, Kovács, Borsó (a második félidőiben), illetve Kotál, Busek (a mezőny legjobbja), Nevrly. Szombaton és vasárnap rendezte meg a Kaposvári Dózsa országos I. osztályú minősítő versenyét, amely egyben a somogyiaknak a megyei bajnokságot is jelentette. öt fővárosi és 28 vidéki — köztük hét somogyi — sportkör versenyzői képviseltették magukat. A viadalt olyan nevek fémjelezték, mint a többszörös válogatott' kalapácsvető Encsi, a súlylökő Várkonyi, a középtávfutó Li- getkútiné és a Szombathelyi Haladás súlylökője, Horváth Viktória. Erre a versenyre másodízben került sor. A tavalyi jubileumi »nyitány« után most nagyobb mezőnyök gyűltek össze. A tervek szerint a K. Dózsa a jövőben hagyományossá kívánja tenni ezt a seregszemlét. Annak ellenére, hogy szinte valameny- nyi somogyi atlétikai szakosztállyal rendelkező sportkör képviseltette magát, a mezőnyök megyénk szempontiából eléggé foghíjasak voltak. Több ismert, jó eredményeket felmutató atlétánk — részben leállások, részben hiányos felkészülés miatt — távolmaradt a versenytől. Néhány figyelemre méltó eredmény született. A férfiaknál a 400 méteren Gergely, 110 gáton Deák G., egyórás futásban Homoki, magasugrásban pedig Dóczi neve kíRöplabda NB 11 Csak az izzós lányok nyertek Űjabb fordulóra került sor a röplabda NB II-ben. Az elmúlt hétvége sem sok sikert hozott a somogyi csapatoknak. Az izzós lányok ugyan legyőzték a Bakony Vegyészt, de a többi csapat mind kikapott. A kétfrontos Kaposvár— Veszprém találkozón az első mérkőzésen az Izzó női együttese 45 perc alatt nyert. A szomszédos Dózsa- pályán viszont a veszprémi fiúk leckéztették meg a Kaposvári Dózsát. 2:2 után Ezúttal jó volt a Dózsa sánc. Töbhször azonban »lyukasnak« bizonyult. Az egyórás futás mezőnye. A győztes Homoki a képen leghátul. vánkozik erre a listára. Említést érdemel Encsi 66,82-es kalapácsvető eredménye is. Nőknél 400-on a szekszárdi Jéhn, 800-on Ligetkútiné, súlylökésben a szombathelyi Horváth V. teljesítménye emelkedik az átlag fölé. A somogyiaknak egyetlen győzelem. jutott. Gerelyhajításban Tóth Miklósné ’ lett első. A férfiak 100 méteres síkfutásában a dózsás Sélley 11.7-del végzett a 3. helyen. Az alábbi versenyzők értek el dobogós helyezéseket: Férfiak: 100 m: 1. Solymosi (FMSC) 11.1, 2. Koller (Dombóvár) 11.3, 3. Sélley (K. Dózsa) 11.7. 200 m: 1. Solymosi (PMSC) 22.7, 2. Berd (Toldi SE) 22.9, 3. Szabó (Szekszárdi D.) 23.5. 400 m: 1. Gergely (Keszthely) 48.8, 2. Berd (Toldi SE) 50.0, 3. Szabó (Szekszárdi D.) 51.2. 800 m: 1. Filákovity (Mohács) 1:59.8, 2. Gosztolya (Sz. Haladás) 2:01.1, 3. Andok (PMSC) 2:02.3. 1500 m: 1. Kispál F. (Komló) 4:00.8, 2. Kispál I. (Komló) 4:02.2, 3. Madaras (Toldi SE) 4:04.4. 1 órás futás: 1. Homoki (Komló) 18 951 m, 2. Mayer (PétiMTE) 18 956 m, 3. Bauer (PVSiK) 18 275 m. 110 gát: 1. Deák (Komló) 14.7, 2. Dóczi (Nagykanizsa) 14.9, 3. Piczil (Toldi SE) 16.7. 3000 akadály: 1. Szigeti (PMSC) 9:20.0, 2. Munkácsi (Toldi SE) 9:42.7, 3. Zsoldos (Kecskemét) 9:49.5. Magasugrás: 1. Dóczi (Nagykanizsa) 209, 2. Szakonyi (Kecskemét) 196, 3. Piczil (Toldi) és Kovács (Szekszárd) 192. Súlylökés: 1. Várkonyi (MTK VM) 17,84, 2. dr. Nagy (BEAC) 16,84, 3. Fehér (PMSC) 15,94. Kalapácsvetés: 1. Encsi (Bp. Építők) 66,82, 2. Gál (Bp. Építők) 60,12, 3. Bózsa (K. Dózsa) 58,00. Nők: 100 m: 1. Schwébl (Szekszárdi D. 13.1, 2. Szommer (Fűzfő) 13.2, 3. Mohai (Szekszárdi D.) 13.4. 2G0 m: 1. Mohai (Szekszárdi D.) 27.3, 2. Jéhn É. (Szekszárdi Sí) 27.9, 3. Kiss (Fűzfő) 28.2. 400 m: 1. Jéhn K. (Szekszárdi D.) 60.7, 2. Mihálovics (Baja) 21.3, 3. Jankó (Bakony VTC) 62.2. 800 m: 1. Ligetkútiné (Bp. Építők) 2:10.5, 2. Jankó (Bakony VTC) 2:17.5, 3. Teplán (Fűzfő) 2:25.2. 400 m gát: 1. Schwébl (Szék" szárdi D.) 67.3, 2. Csősz (Mohács) ,68.7. Távolugrás: 1. Tinusz (Baja) 489, 2. Csányi (Barcs) 448, 3. Kiss (Zamárdi) 403. Súlylökés: 1. Horváth (Szombathely) 15,11, 2. Szekeres (Szekszárdi D.) 12,03, 3. Budai (Bakony VTC) 11,49. Gerelyhajítás: 1. Tóthné (K. Dózsa) 44,34, 2. Torma (PMSC) 44,18, 3. Gazdag (Szekszárdi Sí) 38,74. A megyei bajnokság eredményeit holnapi lapunkban közöljük. Cselgáncs Balaton Kupa fl Bp. Honvéd nyerte a csapatversenyt a veszprémiek még tudtak újítani. Ez a vereség a Dózsa helyezésébe kerülhet Nem megy a tabi csapatoknak. A tabi fiúk és lányok egyaránt az Universitas PEAC-cal mérték Ö6sze erejüket. Csak a férficsapatok harca hozott küzdelmet. A végén azonban itt is a PEAC nyert. A kaposvári megyei kórház FELVÉTELBE KERES jogtanácsost Jelentkezni az intézmény személyügyi főelőadójánál lehet. (13766) Bakony Vegyész—K. Dózsa 3:2 (10, 10, —12, —5, 6) K. Dózsa: Zóka X., Sziklai, Gelencsér, Hódosi, Páldi, Török. Csere: Zóka II., Mészáros. A kaposvári csapatból a lelkesedés is hiányzott. Az 5. játszma viszont erőnléti fogyatékosságot jelzett. V. PEAC—Tabi MSC 3:1 (14, 10, —9, 14) Tab: Hajba, Cser, Nagy, Somogyi, Szíjártó, Takács. Csere: Balázs, Tyúkos. Az eredmény alakulása mutatja, hogy milyen , nagy küzdelem folyt valamennyi játszmában. Női mérkőzések: K. Vasas Izzó—BKV Előre 3.-0 (3, 1, 4) Kaposvár: Böröczfi, Molnár, Csonka, Lengyel, Gadár, Kiss. Csere: Hollósi, Oláh. Noha Suta sérülése miatt most nem játszott, az Izzó játéka mégis gördülékeny volt. A kaposvári lányok alaposan visszavágtak a tavaszi 3:2-es vereségért. V. PEAC—Tabi Videoton 3:0 (8, S, 7) Az idén tizedszer rendezte meg a Megyei Cselgáncs Szak- szövetség a sportág Balaton Kupa versenysorozatát. A kétnapos versenyt, melynek kezdetben Siófok volt a színhelye, 1974-től a balatonboglári sportcsarnokban bonyolítják le. A korábbi években a külföldiek részvételével nemzetközi rendezvény az idén csak magyar versenyzőket látott vendégül. Az ország 11 sportkörének — köztük a K. Dózsa — cselgáncsozói egyidőben két szőnyegen küzdöttek. Több válogatott versenyző is tatamira lépett. Köztük a leg- ismertebek: Ipacs, Szabó F. (Újpest), Hetényi, Petz (Bp. Honvéd) és Petrovszky (Békéscsaba). A hagyományoknak megfelelően az idei küzdelmek sem maradtak meglepetések nélkül. Ilyennek számít a 80 kilogrammosok súlycsoportjában Tiralla győzelme Tasnádi előtt. Ugyancsak felborult a papírforma a 63 kilogrammosok küzdelmeinél is. A csapatversenyben korábban háromszoros kupavédő Bp. Spartacus ezúttal még pontot sem szerzett. Az erős mezőnyben a somogyiak számára nem termett babér. A hat induló közül legtöbben már az első fordulóban — egyenes kiesési rendszerben bonyolították le a versenyt — búcsúztak. Egyedül Berecz ért el helyezést. A 70 kilogrammosok súlycsoportjában 5. lett. Az alábbi versenyzők végeztek dobogón: 63 kg (16 induló): 1. Szabó (Újpest), 2. Mészáros (Bp. Honvéd), . 3. Pápai (Újpest) és Petz (Bp. Honvéd). 70 kg (15 induló): 1. Hteté- nyi (Bp. Honvéd), 2. Kerekes (Kecskemét), 3. Döme (Békéscsaba) és Deli (Kecskemét). 80 kg (16 induló): 1. Tiralla (Bp. Honvéd), 2. Tasnádi (Bp. Honvéd), 3. Erdős (Újpest és Szabics (SZEOL). 93 kg (10 induló): 1. Ipacs (Újpest) 2. Pomikánszki (Újpest), 3. Sághegyi és Klemen- sics (mindkettő Győr). Nehézsúly (11 induló): 1. Petrovszky (Békéscsaba), 2. Szilvási (Újpest), 3. Varga (Bp. Honvéd) és E. Kovács (Bp. Honvéd). Abszolút kát. (11 induló): 1. Szilvási (Újpest), 2. Pömi- kánszki (Újpest), 3. E. Kovács és Varga (mindkettő Bp. Honvéd). Csapatversenyben: 1. Bp. Honvéd 22 p., 2. Újpest 20 p., 3. Békéscsaba 7 p. Edzőmérkőzés Ma délután 15 órakor a Rákóczi labdarúgó csapata edzőmérkőzést játszik a La- tinca SE együttesével a Rákó- czi-pályán. SZEPTEMBER A várható időjárás: 15 SZERDA Enikő Nyugat felöl időnként erősen megnövekvő felhőzet, helyenként záporesővel, zivatarral. Megélénkülő, Helyenként megerősödő déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 32—25 fok között lesz. — Közel 10 ezer látogatója volt a balatonföldvári üdülőhelyi klub 75 előadásának az idén. A különböző kiállításokra látogatókkal együtt pedig 12 ezernél is több vendég fordult meg itt. A klub ma zárja a szezont. — Szovjet monográfia Zichy Mihályról. Az Izobra- zityelnoje Iszkussztvo képzőművészeti kiadónál nemrégiben jelent meg L. Sz. Aljo- sina műve a somogyi származású, világhírű festőművészről. • — Megérkezett az első szállítmány az új MTZ 80-as traktorokból az Agroker kaposvári telepére. Az 55 gépből már 25-öt megvásárolt a Balatonboglári Állami Gazdaság. — Négy napig Budapesten ülésezik — tegnaptól — az európai nagy takarékpénztárak 10. szakmai konferenciája. 11 ország pénzügyi szakemberei a lakosság takarékossági és fogyasztási szokásaival foglalkoznak. — A III. numizmatikai1 aukciót szeptember 19-én tartják. Az árverés anyagát tegnap mutatták be a fővárosi művelődési házban, ösz- szesen több mint félmillió forint kikiáltási áron 271 tétel gyűlt össze. — Növekszik a halhús-fogyasztás hazánkban. 1980-ig 700 vagonnal nő 1975-höz képest a haltermelés, a lakosság ellátása is tovább javul. Elkészült a halászat távlati fejlesztési terve is, — Százhatvanmillió kisméretű téglának megfelelő építőanyag — tégla, falazóblokk és cserép — készült el az év első nyolc hónapjában az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat tíz gyáregységében. A tervezettnél 4 millió 500 ezer darab téglával többet gyártottak augusztus végéig. 85 évve] ezelőtt. 1891. szeptember 15-én született, s nemrégiben halt meg Agatha Christie — eredeti nővén Agatha Mary Clarissa Miller — angol írónő, a világhírű krimiszerző. Jómódú polgári család lánya volt, apja korai halála után anyja nagy gonddal neveltette. 1914-ben férjhez ment A. Christie őrnagyhoz; tőle 1928-ban elvált, majd 1930-ban M. Mallowan archeológushon kötötte életét. Agathe Christie a legismertebb bűnügyi regénvírók egyike; i928-tól kezdve évente jelentek meg népszerű de- tektívregénvei, színdarabjai. Regényeinek cselekménve — a műfaj sémáinak megfelelően — általában egyetlen megoldhatatlannak látszó gyilkosság körül bonyolódik. Főhőse legtöbbször a kissé komikus belga magándetektív, Hercule Poirot, akinek nyomozási módszere az áldozat és a valószínű tettes pszichológiai alkatának tanulmánvozására épül. Első Poirot-regéryeiben még szerepeltette Hastings kapitányt, a c. Doyle-tól örökölt Watson-figttrát is. de később szakított a hagyomény- nval. Regényei és bűnügvf srüidarabjoi nem irodalmi értékűek, merész ötletei, szellemes megoldásai miatt azonban igen világszerte népszerűek. Új típusú Skodák Két új gépkocsitípus gyártását kezdi meg a Skoda Művek ősszel. A »105« jelzésű típus óránkénti legnagyobb sebessége 130 kilomé- 1 tér, üzemanyag-fogyasztása 100 kilométerenként 7 liter. A 120 L és a 120 LS jelzésű típus legnagyobb sebessége 140, illetve 150 kilométer, üzemanyag-fogyasztása 8, illetve 8,5 liter. — Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása nyílik pénteken a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat a kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész nagy méretű köztéri szobrait, kisplasztikáit és érmeit mutatja be. — Észak-szlovákiai elő- adókörútra indult tegnap reggel a Radnóti színpad művészcsoportja. A többi között Kassán, Rozsnyón, Rimaszombaton, Losoncon adják elő — a szovjet irodalom élő mellékleteként — az Érzékeny lélekkel című műsort. — Űj gyermekdarab bemutatójával fogadja a budapesti Kulich Gyula téri székházában a legifjabb közönséget az Állami Déryné Színház szerdán délelőtt. Az azerbajdzsán népmesék motívumainak felhasználásával, írt Négy és fél rabló című zenés mesejátékot viszik színre. — Ötös ikreket szült hétfőn a franciaországi Dijon- ban egy asszony. A három kislány és a két kisfiú közül csak az egyik fiú maradt életben. — A MAVOSZ Somogy megyei Intéző Bizottsága alapfokú vadgazdálkodási tanfolyamot szervez. Felvilágosítás és. jelentkezés szeptember 25-ig, MAVOSZ Kaposvár, Németh István fasor 7. (Telefon: 13-111.) Jelentkezést csak személyesen fogadunk el. MAVOSZ Somogy megyei Intéző Bizottsága. (13795) — Express-hírek! Magas-Tátra (Horny smokovec) 1976. október 23-tól 26-ig. utazás panoráma autóbusszal. Részvételi díj 920 Ft plusz költőpénz. Drezda — (Szász-Sváje) 1976. október 27- től november 1-ig. Gyorsvonattal. Elhelyezés interhotelben. Részvételi díj 1690 Ft plusz költőpénz. Korhatár 35, illetve 30 éves korig. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Ady Endre u. 7. Telefon: X3-5a6. <13775) — Mintegy 35 000 vagon téli alma vár az idén betakarításra Szabol cs-Szatmár megye nagyüzemi gyümölcsöseiben, háztáji és kisegítő gazdaságaiban, A fehér almának már több mint kilencven százalékát betakarították. — Világ és nyelj- — ez a címe az Eszperantó magazin folyóirat utódjának. A most megjelent első szám már dr. Balázs János és dr. Demen László, a két ismert nyelvészprofesszor közreműködésével készült. A bemutatkozó számban hat országgyűlési képviselő is megszólal. Iskolaév—tanárhiánnval New Yorkban az új tanév első csengetése nem sok örömet hoz a város 1,1 millió tanulójának. Az oktatás ugyanis a tanárok nagyarányú elbocsátása miatt zsúfolt osztályokban kezdődött A tavalyihoz képest ebben az oktatási évben tizenöt- ezerrel kevesebb New York-i tanár kezdte, meg az oktatást. A hatóságok bezártak 32 iskolát, amelyek többsége a néger gettókban volt. — Az Autóközlekedési Tanintézet hivatásos személy- és te- hergépkocsl-vezetői tanfolyamot indít Kaposváron. jelentkezés mindennap, folyó , hő 21-ig. Kaposvár, Berzsenyi utca 2. (4CSU1)