Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-06 / 185. szám

1976. július 29-én feleségemmel és két fiammal betér­tünk vásárolni a MÉK Május 1. u. 22. szám alatti, 1. szá­mú zöldségboltjába. Beálltunk a sorba. Pár másodperc múl­va a levett és a bejárat mellé támasztott ajtó a két és fél éves fiamra zuhant. A hatalmas ajtó keretfája közvetlenül a fiam feje mellett csapódott a kövezetre, üvegje a fején- testén széttörve több helyen fölsebezte az arcátt, és a jobb fülét úgy elvágta, hogy a sebészeten kellett összevarrni. A boltban levők közül többen állították: az ajtó anélkül dőlt el, hogy bárki hozzáért volna. Ez annál inkább elképzelhető, mivel az ajtó szorosan a fal mellé volt támasztva, minden rögzítés nélkül. Felháborítónak találom a bolt dolgozójának védekezé­sét, miszerint: »már hosszabb idő óta így tárolják az ajtót, és még nem történt baleset«. Túlzás nélkül állítom: ez csak a szerencsének tudható be. Joggal elvárom, hogy a vállalat vezetősége kivizsgálja az esetet, s a legelemibb biztonsági rendszabályokat elmu­lasztót felelősségre vonja. Tisztelettel: J!t irka várt Qótiel Kaposvár, Damjanich u. 6. in. e. 1 Tisztelt Szerkesztőség! 1972. szeptemberében munka közben leestem a sávház ötö­dik emeletéről. Az orvosi bizottság rokkantsági nyugdíjba he­lyezett. 1973. február lS-án megindult ügyem vizsgálata a nyugdíj összegének megállapítására. Erre az időre 900 fo­rint segélyt kaptam, ötszáz forint albérleti díjat fizetek; 13 forint maradt a napi ellátásra. Gondolhatják, hogyan éltem. Ez év június 19-én megkaptam a végzést, miszerint a nyugdíjam 2332 forint lesz, a 900 forint segélyt pedig töröl­ték. Ez rendben is van, de július hónapban sajnos egy fil­lért sem kaptam. Kérem, segítsenek. Tisztelettel: 'dCidail 'Jüál 7912 Mike, József A. tér 24. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA F= rmtm F= soeoic XXXII. évfolyam, 185. szám. Péntek, 1976. augusztus 6. Kerekrepkényfű és kutyabengekéreg Siófoki Itt a főtt kukorica szezonja. A várost elözönlőitek 1 a zug- áruáok. Hol itt, hol ott buk­kannak fel, suttyomban kita­karva portékájukat. Nem ste­riltiszta a kosaruk, s a kezük sem. Ha rendőrt látnak: köd előttük, köd utánuk. A könyvesboltiak bosszan­kodnak. A gyermektáborok­ba a pedagógusok nem en­gedik be — sőt kitiltják — a könyvterjesztőket. Vajon miért? Egész évben az olva­sás, a . könyv szeretettre ok­tattak ... A móló környéki híres ró­zsákért mostanában embere­ket terem. Félpucér napozó­kat. Ki nyilváníthatta szabad stranddá a területet? Szinte bizonyos, hogy senki, önké­nyes «-honfoglalás-« ez, s nem éppen dicséretes, hiszen a ta­vasszal gondosan megmunkált növényzetet silányítják tönkre. Ez meg a népművelők bosszúsága: az egyik üdülő­ben kóros aluszékonyságot tapasztalnak nap nap után. Nem a cecelégy az oka. Még szúnyog sincs az idén a par­ton a gondos és jól szervezett irtóhadjárat után. A Csepel- üdülő kultúrosát nem csípte meg semmi. Egyszerűen ál­mos. Hát nem íehet ezt meg­érteni? Nem ér rá az üdülő­ket programra szervezni! Mi ebben a furcsa? L. ti. (Tudósítónktól.) A nyolcadik éve foglalko­zik gyógynövény felvásárlá­sával Kalapáti Ferenc, a bö- hönyei áfész dolgozója. Az idén 450 ‘ezer forint értékű, vadon termő gyógynövényt vett meg. Hársvirágból 25 mázsát hoztak a gyűjtők. Szállítottak ide mogyoróleve- let, hárslevelet, legyezőfüvet, orvosi veronikát, kutyaben- gekérget, kerekrepkényfüvet. Jelenleg a legyezőfű és az aranyvesszőfű felvásárlása folyik. Évente 50—60 féle gyógynövény kerül a böhö- nyei raktárba. A környéken 20 család foglalkozik a gyűj­téssel. A legtöbben Meszteg- nyő, Szőkedencs, Dávodpuszta és Nemesdéd környékén sze­dik a gyógyító füveket. A fel­vásárló arra számít, hogy év végéig 600 ezer forint értékű árut szállíthat el. A vadon termő gyógynövé­nyeken kívül a bazsalikom és a majoránna »-házi-« terme'é- se folyik a böhönyei kisgaz­daságokban. A szárazság ezek­nek a fejlődését is gátolta. Az első termést levágták már. most szárítják. A Herbaria morzsoló- és darálógépet kül­dött Böhönyére, ugyanis fel­dolgozás után szállítják to­vább a bazsa'ikomot, a majo­ránnát. Az eső hatására új hajtások képződtek mindkét gyógynövényen, és a termelők abban bíznak, hogy a máso­dik vágás már jobban sikerül. Egy-egy szorgalmasabb csa­lád 4—5 ezer forintot is ösz- szegyűjt a vadon termett gyó­gyító füvek értékesítéséből. Szeretnék, ha több nyugdíjas vagy csökkent munkaképessé­gű dolgozó is bekapcsolódna a gyűjtésbe. Az eső után megkezdődik a gomöaszezon. Nagyobb meny- nyiségű vargánya és nyúl- gomba átvételére számítanak. Több mini egymillió mcler meseíilm A marót pusztai holtosasssony Somogysámson ütán, a Ba- latonszentgyörgy felé vezető út mellett fekszik; Marótpusz- ta. Mindössze félszáz ház van itt, a lakók többsége a terme­lőszövetkezetben talál kere­seti lehetőséget, mások a fe­nékpusztai lengyárban dol­goznak. Valamennyi család­nál szól a rádió, 40 ház te­tején ágaskodik a televízió antennája. A somogysámsoni postás naponta hozza a kül­deményeket Marótpusztára. A bolt a puszta központja. Itt van az egyetlen telefon, amely összeköti ezt a telepü­lést a világgal. Ha gyors se­gítségre. orvosra, mentőre van szükség, a boltos. Virág Jánosné, mindig rendelkezésre áll. Kilenc éve dolgozik ezen a pusztán. Jelenleg 80 ezer forintos árukészlettel 90 ezer forintos forgalmat ér el ha­vonta. A lakosok mindent megtalálnak itt, ami a napi élethez szükséges. A kenye­res autó naponta megáll a bolt előtt. Tejet és tejtermé­ket hetenként háromszor, húskészítményt kétszer, egyéb élelmiszereket tízna- oontként hoznak az üzletbe. fi MÉK piaci árai ma reggel Burgonya 4,50—5, zöldbab 4,80—7, fokhagyma 22, vörös­hagyma 5.60—6,60, kelkáposz­ta 5,60—6,80, fejes káposzta 5,40—3,80, vöröskáposzta 4,80 —6. karfiol 7,80—9.60, tölteni- való paprika 8—11, hegyes erős paprika 5—6,60, cseresz­nyepaprika 6—8,60, paradi­csom 4—5, főzőtök 1,20—1,80, sárgarépa (csomója) 1,80—2.20. csemege uborka 12, kovászol- nivaló 7, salátauborka 1,40— 2,80 forint. Az alacsonyabb ár valamennyi zöldségfélénél a másodosztályú árura érvényes. Alma 3,60—9, őszibarack 3 —18, sárgabarack 7—11, egres 8—12, körte 4,60—7,60, málna 23, szilva 4—8,80, 6zőlő (Csa­bagyöngye) 20, sárgadinnye 4 —5,60 görögdinnye 5—6 fo­rint (mérettől és minőségtől függően). Nemcsak vesznek, hanem értékesítenek is itt az embe­rek. Virágnénak adják el a település lakói a zöldséget, gyümölcsöt. Ennek értéke évente 150 ezer forintra te­hető. A kilenc év alatt sokszor volt leltár ebben az üzletben, de hiányt még soha nem ál­lapítottak meg. Druskóczi Já­nos, a balatonmária-fürdőd áfész kereskedelmi osztályve­zetője mondta: kevés olyan boltvezetőjük van, mint Virág Jánosné. Mindig tisztaság, rend van az üzletében, az el­látásról lelkiismeretesen gon­doskodik. Ö végzi a felvásár­lást is, és a szövetkezet va­gyonára úgy vigyáz, mint a sajátjára. Azt szeretnék, ha nagyon sok ilyen boltosunk lenne. Megújul a SZOT legnagyobb üdülője Lillafüreden, a festői szén- ségű Hámori-tó partján épült Palota Szállóban nagyarányú felújítási munkát végeznek. Az 1928-ban épült luxusszálló, mely a SZOT jelenleg legna­gyobb gyógyüdülője, már nem felelt meg a kényelmes pihe­nés követelményeinek. Fel­újítják, megerősítik a homlok­zati részt, új borítást kap a tető és nagymértékben kor­szerűsítik a belső terek A ter­l vek szerint az első vendégek 1977. november 8-án kezdhe­tik meg kéthetes pihenésüket a kényelmes üdülőben. Eddig elkészült a tető, me­lyet »-műemlék palával« fed­tek be. Az 5000 négyzetméter alapterületű homlokzat felét már felújították. Jelenleg a Palota Szálló belső udvarán a homlokzatot javítják, vala­mint a hotelrészt korszerűsí­tik. A Magyar Diafilmgvártó Vállalat az audiovizuális oktató­filmekből sokat és sokfélét állít elő. A legszebb mesék alap­ján pedig több mint egymillió méter mesefilmet készít a leg­kisebbeknek. A »legdivatosabb« gyermeksorozat a Dia Dani űrutazása és még ma Is »sláger« a »A Piroska és a farkas« története. Halálos szerencsétlenség Kapsslőn Szerdán késő este Kaposfőn ittasan, a megengedettnél na­gyobb sebességgel vezette mo­torkerékpárját a 25 éves Ja­kab János helybeli bádogos, és elütötte az úttest jobb ol­dalán — a padkától két mé­terre — gyalogosan közlekedő 38 éves Orsós Józsefné ka- posfői lakost. Az asszony a helyszínen életét vesztette. Ja­kab János pedig életveszélye­sen megsérült. Állapota jelen­leg is válságos. Ezen a napon Hencse és Ka­darkút között a 32 éves Sza­bó Gyula budapesti gépkocsi- vezető által vezetett pótkocsis teherautó hirtelen fékezés kö­vetkeztében a jobb oldali árokba borult. A rakomány — nagy mennyiségű síküveg — összetört; az anyagi kár mint­egy 40 ezer forint. Tegnap délután Száladon nem elég körültekintően kezdte meg a balra kanyaro­dást egy pótkocsis vontatóval a 24 éves Reichert László kötcsei traktoros, és összeüt­között egy szemből érkező — a 47 éves Györfi Rezső erdő- mérnök, balatonföldvári lakes vezette — motorkerékpárral. A baleset következtében a motoros súlyosan megsérült. A rendőrségi vizsgálat megálla­pította. hogy a motorkerékpár műszaki állapota miatt nem vehetett volna részt a közúti forgalomban. A traktoros és a motoros ellen eljárást indí­tanak. Börtönből a börtönbe A 23 éves somogyvámosi Csonka Ferenc mögött ez év márciusi szabadulásakor alig csukódott be a börtönkapu, máris a vádlottak padjára ke­rült. Korábban a Marcali Já­rásbíróság jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűn­tette és más bűncselekmények miatt tízhónapi szabadság­vesztésre ítélte. A tavasszal csak feltételes kedvezménnyel szabadult, a büntetés negyed­részét nem kellett »leülnie«. Ez a kedvezmény az idén jú­niusban járt volná le, ám még ez idő alatt újabb bűncse­lekményt követett el társával, az ugyancsak somogyvámosi, 22 éves Bogdán Istvánnal. A két fiatalember április végén, egy este, a somogyvá­mosi kocsmában iszogatott. Ugyancsak itt szórakozott az a férfi, akinél nagyobb össze­get sejtettek. Rögtön megálla­podtak, hogy a pénzt erősza­kos úton megszerzik. Amikor az italbolt bezárt, a két fiatalember együtt tá­vozott, velük volt a kiszemelt férfi is. Csonka Ferenc karon fogva vezette mindaddig, amíg egy lakatlan részhez értek. Itt Bogdán István kerékpár­jával elállta az utat, társa pedig felszólította a férfit, adja át a pénzt. Mivel az erre nem volt hajlandó, Csonka Ferenc megpofozta, majd el­vette a pénztárcájában levő 380 forintot, valamint a ka­bátzsebében talált karórát. Ügyükben a Marcali Járás- bíróság hozott ítéletet. Az el­sőrendű vádlott Csonka Fe­rencet főbüntetésként ötévi — szigorított börtönben letöl­tendő — szabadságvesztésre ítélte, 5 évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Bog­dán Istvánt kétévi börtönbün­tetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhí­tésért fellebbeztek. „Szerencse"" Két oroszlán megszökött az állatkertből. Két nap múlva az egyik elgyötör­tén, kiéhezve visszatért. A másikat azonban csak egy hét múlva fogták el — de ez jóllakottnak, egészsé­gesnek látszott. — Hogy bírtad ki egy álló hétig? — kérdezte tő­le ketrecbeli társa. — Hát mert csuda sze­rencsém volt! A városi tanács épületébe vetőd­tem, éppen a műemlékvé­delmi osztályra. Ott min­dennap felfaltam egy munkatársat, de szerintem senki sem vette észre a hiányukat! Remek , üzlet* A parkolásra tilos he­lyen megáll egy ütött-ko- pott vén Renault. A rendőr egy szempillantás alatt ott tereim: — Az öné ez a kocsi, monsieur? — Az enyém. — ötven frank! — Remek! — kiált fel örömmel az autó tulajdo­nosa. — Csapjon hozzá' még tizet és máris viheti! Városi „gazdálkodók * Egy stockholmi házas­pár nyárra házat bérel egv gazdálkodótól. Né­hány nap múlva az asz- ßzony megkérdezi, hová dobja az ételmaradékot. A gazda azt tanácsolja, hogy vegyenek inkább malacot. A városiak így is tesznek. Ősszel az asszony, mi­előtt férjével visszatérne a fővárosba, megkérdezi a gazdától, nem akarja-e megvenni tőlük a malacot. — Hogy is mondjam — feleli az —, attól függ, mit kérnek érte. — Mi nyolcvan koro­nát adtunk a malacért — így az asszony —, de mi­vel egész nyáron használ­tuk, negyvenért odaadom! Teljesült kívánság Bing Crosby több alka­lommal is emlegette egyik háborús élményét. A má­sodik világháború utolsó hónapjaiban látogatást tett Eisenhower versail- ■ les-i főhadiszállásán. Az énekes búcsúzáskor meg­kérdezte a későbbi elnö­köt, vajon lenne-e valami kívánsága, amit ő az Egyesült Államokban visz- szatérve teljesíteni tudna. Némi gondolkodás utón Eisenhower azt válaszolta, hogy nagyon örülne egy kis hazai zabpehelynek. Bing Crosby közölte Ike kívánságát egy New York-i sajtókonferencián. Hogy milyen eredmény­nyel? Egy hónanpal ké­sőbb a következő szöve­gű táviratot kézbesítette a posta a művésznek: »Ál­lítsa le a zabpehelyszál- lítmányokat. Eddig több tonnát kaptam. Eisenho­wer.« SeaegfiMépkp AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: ?40l Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dopiján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza l Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május I. u. 101* felelős vezető: Earkas Béla igazgatót

Next

/
Thumbnails
Contents