Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-07 / 186. szám

J/ILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér AZ MS ZMP SOM Ó GY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ­XXXII. évfolyam 186. szám 1976. augusztus 7., szombat Hetvennyolc érdemérem a kiválóknak Kitüntették az olimpikonokat Losonczi Pál üdvözlő beszéde 'Xrm------ Q S zázvagonos fémsilók Siófokon, a Somogy megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat telepén már a hét közepén megvásárolták az üzemektől az átadásra szerződött gabona lenagyobb részét. A telep körzetébe, a volt siófoki járás mezőgazda- sági nagyüzemei tartoznak, s legtöbbjük már befejezte az aratást. Ott-jártunkkor a balatonszárszói egyesült Vörös Csillag Termelőszövetkezet adta át gabonáját. A gabona elhelyezése sokat javult itt is az utóbbi években. Tavaly 900 vagont tudtak fogadni, az idén már 1300 vagonra képesek. És most újabb 600 vagon befogadá­sára alkalmas tároló épül: a lajosmizsei Agrotáp Vállalat hat — egyenként százvagonos — silóelemet készít (képün­kön) a telepen. Ennek a beruházásnak elkészülte után már jóval kevesebb gabonát kell bértárolásban, illetve a nyolc fedett, ideiglenes szükségtárolóban elhelyezniük. Ezáltal nyugodtabb lehet az aratást végző és a terményátvevó is: nagyobb biztonságban lesz a betakarított termés, a kenyér­nek való gabona a malomipari feldolgozásig. Nemes Dezső látogatása az V, kerületben Megállapodást írt alá az algériai ifjúsági küldöttség A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség központi bi­zottságának meghívására az Algériai Nemzeti Ifjúsági Szö­vetség delegációja — Moha­med Bourzam főtitkár veze­tésével — augusztus 4—6. kö­zött hivatalos baráti látoga­tást tett Magyarországon. A delegációt fogadta dr. Ma- róthy László, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ központi bizottságának első titkára és dr. Berecz Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának osztályvezetője. Az algériai ifjúsági küldött­ség megbeszéléseket folytatott a KISZ kb delegációjával, amelyet Borbély Gábor, a kb titkára vezetett. A két kül­döttség kölcsönösen tájékoz­tatta egymást a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetséges az Algériai Nemzeti Ifjúsági Szövetség ’ tevékenységéről, a két ország helyzetéről, a ma­gyar és algériai nép építő­munkájának sikereiről. Kap­csolataik elmélyítése és rend­szeresebbé tétele érdekében két évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá. Alapos volt a felkészülés. körültekintő intézkedések születtek, a mostani aratás idején mégis több volt a tűz Somogybán, mint tavaly. Er­ről érdeklődtünk dr. Egyed Dezső alezredesnél, a Somogy megyei Tűzoltóság parancs­nokánál. — Mennyi kárt okoztak ezek a tüzek? — Tavaly júniusban és jú­liusban mindössze öt, kárral végződött tüzet jegyeztünk föl, az idén tizenötöt; akkor 76 500, most 489 200 forint kárt állapítottunk meg. Egy éve nem volt egyetlen búza­tűz sem, most 885 mázsa ke­nyérgabona vált a lángok martalékává. — Üzemhiba vagy felelőt­lenség miatt? — A vizsgálat négy alka­lommal a dohányzást, két al­kalommal a gyerekjátékot, kétszer a traktorszikrát, ugyancsak két esetben a sza­badban való tüzelést, három­szor az elektromos áramot, Elkészült a Kelebia—Ásoitfialom közelii olajtávvez&lék A Szeged környéki olaj- és gázmezőket folyamatosan táv­vezetékkel kapcsolják össze a szegedi szénhidrogén meden­ce algyői központjában lévő gázfeldolgozó üzemekkel, il­letve olajgyűjtő tankállomás­sal. Ezzel felszámolják a köz­úti szállítást, amely lassúbb és költségesebb. Nemrég ké­szült el az ásotthalmi kis me­zőt Szegeddel összekötő táv­vezeték, most pedig Asotthal- mot kötötték össze a kelebiai mezővel. Ez utóbbi, tizenöt kilométer hosszú távvezetékre és berendezéseire mintegy tíz­millió forintot költöttek. Az összeg viszonylag gyorsan visszatérül, hiszen évente több mint negyvenezer tonna kőola­jat továbbítanak csövön Ásott­halmon át Szegedre. Ezzel tu­catnyi közúti tartálvkocsi sz.a- badul fel más fontos faládá­tokra, A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken dél­előtt a Parlament kupolater­mében fogadást adott a Mont­realban szerepelt magyar olimpiai küldöttség tisztele­tére. A díszelnökségben foglalt helyet Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Biszku Béla, az MSZMP KB titkára, dr. Maróthy László, a KISZ kb első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, valamint Borbándi János, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke mondott üdvözlő beszédet. — Nagyszerű napok van­nak önök mögött élményben és teljesítményben egyaránt. Amihez hozzáfűzhetem: kiér­demelték népünk és társadal­munk, közvéleményünk elis­míg egy-egy alkalommal az öngyulladást, illetve a kom- bájnsurlódást jelölte meg ok­ként. Az idén a szárazság is közrejátszott, hogy lángra lobbant a termény, de nem szabad szó nélkül elmennünk az emberi figyelmetlenség mellett sem. Sok gazdaság­nak kell javítania még a tűz­védelmi fegyelmet, mert a dohányzásból, a szabad tüze­lésből eredő károkat meg le­hetett volna előzni. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az aratás elején elrendelt tűzgyújtási tilalom még érvényben van. Épp két hónappal ezelőtt írtuk: »A háztáji sertéste­nyésztés fejlesztésének támo­gatására a tsz-ek — a So­mogy megyei Állattenyésztési Felügyelőség közreműködé­sével — 214 vemhes kocát és 94 kocasüldőt adtak ki a ház­táji kistenyésztóknek. További több mint 1100 vemhes koca­süldőre mutatkozott még ke­reslet, s erre a célra már ugyancsak kiválogatták az egyedieket...« A májusi összegezést köve­tően folytatódott a munka, s mint Gresa Zoltán, a felügye­lőség megyei sertéstenyésztési felügyelője tájékoztatott: au­gusztus elején már 2064 vem­hes kocasüldőre mutatkozott igény a kisüzemekben. Ebből 934~et adtak ki Somogybán, további 35-öt pedig Pest me­gyének juttattak. Továbbra is azt a gyakorlatot követik, hogy a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok lehető­ség szerint a saját állomá­nyukból elégítsék ki a tagok, illetve dolgozóik igényeit. Van­nak persze üzemek, amelyek intenzív fajtával, zárt rend­szerű, szakosított sertéstelep­pel rendelkeznek; innen épp­úgy nem javasolják a vem­hes süldők kiadását, mint on­merését — mondotta Loson­czi Pál, majd így folytatta: — Az olimpiai versenyek az ország szeme láttára zajlot­tak. Mindenki, akit csak ér­dekelt, nemcsak élvezője le­hetett a játékoknak, hanem bírája is. — Noha szinte minden ed­digi olimpia alkalmából el­mondták, hogy méretében és színvonalában kimagasló ver­sengés zajlott, a mostani olimpiára sokszorosan is ér­vényes ez a megállapítás. Az olimpiai aranyérmet most igazán nem adták ingyen. A dobogó minden helyéért ke­ményen m«g kellett küzdeni. A rekordok sokszor nemcsak lélegzetelállítóak, hanem szin­te a képzeletet is felüimú- lóak voltak. — Montrealban a szinte végtelenre táguló mértékegy­ségek közé határozottan be­vonultak az árnyalati különb­ségek: a legjobbakat és a nyomukban haladókat majd­hogynem patikamérleg érzé­kenységű műszerekkel lehe­tett csak elkülöníteni egy­mástól. Ezért mondhatom tiszta szívből: örülünk, hogy az olimpiai magyar csapat, küldöttségünk sokat tett az olimpiai eszmék beteljesülé­séért: hogy önök — erejük és képességük javát adva — hozzájárultak a népek közötti barátság, a nemzetek közötti együttműködés, más szóval: a béke gondolatának elmélyíté­séhez. örülünk annak, hogy az olimpiai játékok értelmé­nek és céljának megfelelően képviselték magyar népünket, szocialista hazánkat. — Montrealban kialudt az olimpiai láng, de már az olimpiai stadion »-képernyő­jén« és hangszóróin a követ­kező olimpia színhelye, Moszkva szólította a barátság és a béke leendő sportnagy­követeit. Itt és most helyén­való a mondás: a babérokon nem szabad megpihenni. Erőt nan, ahol állategészségügyi problémák vannak. A keres­letet mégis kielégítik — erről központi keretből gondosko­dik a megyei felügyelőség. Ilyen állományból adott ki például az igali tsz 35, a vésel 11, a törökkoppányi 8 sertést, s a nagybajomi tsz- ből került ki az említett Pest megyei szállítmány. Nagy mennyiség áll még rendelkezésre a továbbiakban az igali, a nagyabajomi, a so­kell gyűjtenünk — önöknek és az újaknak — Moszkvára! Érdemeik azonban kötelessé­get is rónak valamennyiükre. — Érmeik akkor csillognak igazán fényesen, ha eredmé­nyeik az ifjúság millióiban i sokszorozódnak meg. Ha pél­dájuk az új nemzedék test­nevelését és tömegméretű sportolását segíti. Az önök eredményei megannyi egyéni dicsőség, de egy pillanatra se feledkezzenek meg róla, hogy nagyszerű példamutatásuk milliókat lelkesít és a mil­liókban leli értelmét. — Most, amikor átnyújtom önöknek nagyszerű teljesít­ményükért a megtisztelő ki­tüntetéseket, élve a lehető­séggel, őszinte elismeréssel és tisztelettel gratulálok vala­mennyiüknek pártunk Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa és a magam nevében. — Azt kívánom valameny- nyiüknek, érmet szerző spor­tolóknak és sportvezetőknek: hasznosítsák Montreal tanul­ságait, megújuló erővel sze­rezzenek újabb és újabb di­csőségeket a rájuk váró küz­delmekben! A magyar sport dicsőségére és önmaguk örö­mére! Ezután Losonczi Pál és Borbándi János a XXI. nyári játékokon elért eredmények, valamint a sportolók felkészí­tésében kifejtett tevékenység elismeréséül kitüntetéseket adott át. (A kitüntetettek ne­vét a 6. oldalon közöljük.) A sportolók nevében Né­meth Miklós gerelyhajáé olimpiai bajnok mondott kö­szönetét a felkészüléshez nyújtott támogatásért, az olimpiai szerepléshez megka­pott lehetőségekért, és tett fo­gadalmat valamennyi Mont­realban járt magyar verseny­ző nevében a még fokozot­tabb, lelkesebb munkára, újabb dicsőségek, elismerések szerzésére. (MTI) koppányi termelőszövetkezet­ben. Sok közös gazdaság a saját háztáji állomány fej­lesztését segítette a kiadott kocasüldőkkel. A kéthelyi tsz például 60 sertést adott ki így a kistenyésztóknek. Képün­kön: kadarkúti tsz-tagoknak és a község más kistenyész- tőinek az igali Aranykalász Termelőszövetkezet közös ser­tésállományából válogatták ki a vemhes kocasüldőket. A szállítmányt csütörtökön indí­tották útnak Kadarkútra. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora pénteken látogatást tett az V. kerületben. A látogatásra el­kísérte Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titká­ra. A vendégeket dr. Kurucz Imre első titkár, dr. Bernáth István tanácselnök és más ve­zető személyiségek tájékoztat­ták a kerületi pártmozgalom Országosan riadókészült­ségbe helyezték tegnap a dél­afrikai rendőrséget, mert Jo­hannesburg nagy néger kül­városában, Sowetóban immár harmadik napja tatanak az egyre hevesebb tüntetések. A lakosság kiégett gépkocsikból út tori aszok at állított föl, s arra igyekezett rábírni a So- wetón keresztül Johannes­burgba munkába igyekvő fe- ketebőrűeket, hogy lépjenek sztrájkba és támogassák kö­veteléseiket. A sowetói fiatalság kitartó­an követeli, hogy a júniusi vérbe fojtott tüntetések so­Henry Kissinger amerikai külügyiminiszter pénteken Te­heránban megbeszélést folyta­tott Husáng Anszari iráni gazdasági és pénzügyminisz­terrel. Az UPI szerint a tár­gyalásokon kiemelkedő helyet foglalt el Reza Pahlavi sah- nak az a javaslata, hogy az helyzetéről, a kerület mun­kásságának, lakosságának éle­téről. Ezután üzemlátogatás következett: az Akadémia Nyomdában az igazgató, va­lamint a nyomda és a kiadó- vállalat politikai vezetői ka­lauzolták a vendégeket. A program befejezéseként Ne­mes Dezső a Nehézipari Mi­nisztériumban pártaktívát tar­tott a kerületi pártszervezetek titkárai, aktivistái részére. rán letartóztatott diákokat bocsássák szabadon, de az el­keseredés egyre inkább az ál­lami politika alapját képező faji elkülönítés ellen fordul. A rendőrség páncélkocsikon erősítést küldött Sowetóba, hogy szétszórja az összegyűlt tömeget, lebontsa az úttorla- szokat; a könnyfakasztó grá­nátok pukkanása után azon­ban nem sokkal újra fegyver­ropogás hallatszott. A szem­tanúk szerint nyolc tüntető megsebesült. A szerda óta tartó zavargá­soknak már öt halálos áldo­zata van. iráni olajszállítások aktívu­mát amerikai részről fegyve­rekkel, elsősorban F 16-os és F 18-ás vadászgépekkel egyen­lítsék ki. A tárgyaláson a többi kö­zött szóba került, hogy Irán szeretne nyolc amerikai atom­reaktort vásárolni — kedvező feltételek mellett. Villáminterjú Gabonatiizek, tanulságokkal N. J. Tenyészsüldők a közösből Egyre magasabbra csap az elégedetlenség Barikádok Soweto utcáin Riadókészültségbe helyezték a rendőrséget Kissinger Teheránban

Next

/
Thumbnails
Contents