Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

KAPOSVÁRI POSTÁSOK Négyszáz négyzetméter a kultúrának Klubkönyvtár Balatonberényben Az összefogás példáját ad­ták a foalatonberényiek és a környék lakói, amikor egy év alatt megvalósították régi vá­gyukat, a szellem és a kultúra bázisát, az új klubkönyvtárat, melynek avatására ünnepélyes keretek között ma kerül sor. Nagyon szép épületben kap­tak 'helyet a könyvek; a nyolc­ezer kötet. Már polcokon sora­koznak; az állványrendszert és a belső berendezéseket Szi­ta Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója tervezte, és Böhö- nyén készítették el a asztalo­sok. Az érkező egy levegős teraszról jut be az intézmény helyiségeibe. Mert van itt jegypénztár, zsibongó, alkalmi presszó, irodahelyiség, klub­szoba, moziterem, mosdó és raktár: minden, ami a he­rényiek — ezerháromszázhet­ven ember — művelődését ott­honos körülmények között te­szi lehetővé. S számítsuk eh­hez a számhoz azt az ezer- hétszáz üdülőt is, aki itt töl­ti a nyarat, itt van telke, vagy itt vesz ki szobát. Rigó Lajos, a balatonszent­györgyi Községi Közös Tanács elnöke jó érzéssel kalauzolt bennünket az épületiben, me­lyen az utolsó simításokat vé­gezték, amikor ott jártunk. Nem is találhattuk volna má­sutt Kiss László üdülőhelyi előadót, aki a lelke volt az építkezésnek, s aki elsőnek mélyesztette az ásót egy év­vel ezelőtt a talajba. Kiss László szervező, anyagbeszerző feladatokat is vállalt, s most mm úgy érzi: az energiabefektetés nem volt hiábavaló. Mi min­den kell egy ilyen szép épület megvalósításához? Menjünk csak sorba 1 Mivel sok zalai vendég üdül itt, a klubkönyvtár tervét a Zala megyei Tanács építési osztályáról készen kapták a herényiek. Így egy »ikerttest- vére« is van az épületnek az egyik zalai faluban. Több mint kétmillió forint lesz a végszámla, ennyi már bizo­nyos. De jött társadalmi mun­kát végezni mindenki, aki azt szerette volna, hogy Berény »•szíve« dobogni kezdjen. A termelőszövetkezet fuvaroso­HIiiBikássors A három fiú közül ő volt a legnagyobb. Apja betegsége korán munkára késztette. Így került tizenöt évesen a vasön­tödébe segédmunkásnak. Ott keresett annyi pénzt, hogy ja­vítani tudott a sorsán. — Nem a nehéz munka miatt, hanem a tudnivágvá- sért hagytam ott egy év után az öntödét. Gépészkovács szakmát tanultam. Igaz, már az sem volt egyszerű, hogy a szakmunkásképzőbe jussak. Túl voltam a megengedett korhatáron. De addig kilin­cseltem, amíg megszereztem az engedélyt. Lantos Ferenc 1954-ben lett szakmunkás a Mezőgép Válla­lat elődjénél, a gépjavítónál. Ugyanazon a Jutái úti tele­pen, ahol ma megbecsült mű­vezető. — A megye gépjavító állo­másain mindössze ketten vol­tunk ipari tanulók. A társam a második évben fölbontotta a szerződését, egyedül marad­tam. Ez a műhely akkor épült, amikor felszabadultam. Az egyetlen igazi műhely volt, mert nyitott színekben dolgoz­tunk, méghozzá hatvan órát hetenként. Végigsétálunk a telepen. Lantos Ferencnek minden zugról történetek jutnak eszé­be: hol kapta az első felada­tot, hol vette kézbe először a hegesztőpákát. A katonaévek után szerencsét próbált Buda­pesten. A bárdudvarnoki fia­talember jól megállta helyét az épületelemgyárban. — Jó lakatosra mindenhol szükség van. Hatalmas, négy- emeletes munkásszálláson lak­tunk mi, vidékről felkerült emberek. Amikor két év után hazalátogattam, és az egyik barátom azt mondta: »ne menj sehová, gyere vissza«, örömmel maradtam. Ettől kezdve Lantos Ferenc élete elválaszthatatlan a Me­zőgéptől. Hol vannak azok a mezőgazdasági gépek, ame­lyekhez még éjszaka is föl­kelt, csakhogy a földeken to­vább dolgozhassanak vele? Jó ideig a vállalat szomszéd­ságában. épült brigádszálláson lakott, mindig segítségre ké­szen. 1966-ig volt szerelő. Ekkor hibafölvételező lett. A terme­lőszövetkezetektől behozott gépek javítását kellett meg­szervezni, 'biztosítani a szük­séges anyagokat, alkatrészeket, munkaeszközöket. Amikor a vállalatnak máshol volt szük­sége a tapasztalatára, tudásá­ra, szó nélkül vállalta. Kapos- füred, Magyaregres, Répás­puszta, Sántos, Kaposgyar- mat, Siimonfa, Szenna és Bárdudvarnok termelőszövet­kezeteiben dolgozott a válla­lat két-három kihelyezett sze­relője. Munkával való ellátá­suk, pihenésük, boldogulásuk függött Lantos Ferenc szerve­zőkészségétől. — Meg kellett győznöm a partnereinket, hogy milyen előnyös számukra, ha jól föl­szerelt javítóműhelyt alakíta­nak ki maguknak. Ügy látszik ez sikerült. Ha ma elmegyek akármelyikükhöz, korszerű műhelyeket látok. — Éreztem, hogy kevés már a szakmunkás-bizonyítvány meg a tapasztalat. Beiratkoztam a gépipari technikumba. Har­minchat évesen a kezembe ad­ták az érettségi bizonyítványt. Aki tanult már a munka és a család mellett, az tudja, mit éreztem akkor. Pedig éppen nehéz időszakom volt. Ideig­lenesen három hónapra kine­veztek művezetőnek. Ebbe a műhelybe. Ahol szabadultam. Azok lettek a beosztottaim, akik korábban a főnökeim voltak. Akkor álltunk át a ja­vításról a gyártásra. Száz-két­száz kilós mérlegeket gyártot­tunk, exportra! A Mosonma­gyaróvári Mezőgazdasági Gép­gyárnak pedig szárító beren­dezéseket ! Bevallom, reszket­tem az első átvételtől. Nem is sikerült. Akkor eszembe vés­tem a felsorolt hibákat. Egy hétig úgy dolgoztunk, mint még soha, aztán a minőségi ellenőr megdicsérte a műhe­lyünket*' Sikerült! Ahogy ezt mondja, felra­gyog az arca. Azt már mástól tudtam meg, hogy a műhely­nek negyedéves lemaradása volt, úgy vette kézbe. Senkit sem lepett meg, amikor vég­legesítették a kinevezését. A lakatos-hegesztő üzemben két műszakban negyven em­ber különböző darualkatrésze­ket, munkaeszközöket gyárt. Művezetőjük minden reggel negyed hatkor kel, este hétkor, félnyolckor hagyja el a mun­kahelyét. Otthon, a maga épí­tette szoba-konyhás házban feleségével együtt böngészi a műszaki könyveket, folyóira­tokat. A feleségével, aki esz­tergályos. A férj jövőre befe­jezi a marxizmus-leninizmus esti egyetemet. Gombos Jolán kát biztosított, honvédek ásták az alapokat, itt dolgoztak a tűzoltók, a KISZ-esek; a tég­lagyár kedvezményes tégla- akcióval segített, az ÉRDÉIT igazgatósága és balatonszent­györgyi telepe anyaggal, szál­lítással járult hozzá a megva­lósításhoz. A falakat a keszt­helyi építőipariak húzták fel, a lakosság százezer forintnyi munkát végzett, itt dolgozott a környék összes áldozatvál­laló iparosa, a vöröskéreszte- sek, a sportolók, egyszóval: mindenki. Tikos Lajos asztalos egyike azoknak, akik a legtöbb tár­sadalmi munkát végezték itt. Ügy mondja: érdeke volt. Gyerekeivel együtt régi olva­sói a könyvtárnak. Négyszáz négyzetméter alapterület a kultúrának! Kovács Ilona tizenöt éve könyvtáros Balatonberényben. Kétszáz új könyvet kapott az ünnepi alkalomra a központi könyvtártól; kétszázhetven ol­vasót tart nyilván. A szám az év végére csaknem meg­kétszereződik majd. Törvény van abban, hogy az emberek télen többet olvasnak, s re­méljük »törvény« lesz az Is, hogy az új létesítmény a még nem olvasókat is azzá teszi majd. — Vajon hogy ítél? — súg­ta a lányok közelében valaki — Megítéli — mondta a társa. Igaza lett Buda tanító ZSabkához lépett, és magasba lendítette a kezét; ahogyan az ökölvívókét szokták. — Fél tőle ... Mindenki fél tőle — hallotta Anyicska a suttogást a háta mögött. Feró kezet fogott Zsabká- vaí, aztán titokban megnézte az ujját, és még egyszer vé- g.ghúzta az orrán. Mindenki látta, hogy tudja, mi történt. Tudja, és mégse fellebbezett. A közöség eloszlott, anélkül, hogy ünnepelte volna a győz­test. Ki-ki folytatta korábbi mulatságát Csak a fiúk vet­ték körül Zsabkát, sörényüket és láncukat rázva, s torz han­gon óbégatva. Már csak ők voltak a lepénytartó oszlop­nál. Zsahka Janó hátralépett kipattintotta ritka kését, amelyre oly büszke volt és amelyet a többiek irigykedve, tisztelettel néztek, és amely gazdája hírét fölöttébb meg­növelte. Kipattintotta egyked- I vűen — volt ebben valami hivalkodó —, s elhajította. A kés pörögve szállt, és vékony, kékes acélpengéje mélyen fú­ródott az oszlopba. A kés ébenszín nyele még akkor is remegett, amikor Zsatoka Janó odalépett, hogy kihúzza. 9. A lányok egyet gondoltak, s otthagyták a népmiulatságot. Unták is, meg aztán Lonci azt mondta: — Imádom az erdőt. — Várj csak, mutatok va­lami érdekeset! — szólt Anyicska. Átvágtak a legelőn. Egye­nesen annak a sötét falnak. Légkondicionáló a telefonközpontban Somogy megyében 207 pos­tahivatal működik, s összesen 1224 postai dolgozó hordja na­ponta a leveleket, az újságot és a csomagokat, kapcsolja a te­lefont, s veszi föl a pénzt. Kö­zöttük a legnagyobb az 1. szá­mú kaposvári hivatal, ahol 270-en dolgoznak. Itt fogják össze a megye területén a saj­tóterjesztést, és irányítják azt a szerteágazó munkát, amely­nek során a több mint 3,5 mil­lió újság jut el havonta az ol­vasókhoz. A legtöbb — ará­nyosan — Kaposváron fogy. Összesen 39 383 előfizetőt tar­tanak nyilván, s hozzájuk reg­gelente több mint félmillió kü­lönböző heti- és napilapot jut­tatnak el a postások. Általános tapasztalat, hogy a 40 hírlapkézbesítő és a 12 kül­területi kezelő munkája — a korábbi évekhez képest —, ha nem is rohamosan, de egyenle­tesen javul. Ma már a legtöbb helyre a megszokott időpont­ban érkeznek az újságok, na­gyobb késések és zavarok nél­kül. Ennek ellenére a gyors, reggeli kézbesítés — néha a postán kívüli okok (vonatkésés stb.) miatt — nem mindig si­kerül. A 40 hírlapkézbesítőből 38 nő, köztük több kisgyerme­kes anya is van. A gyermek megbetegedése és egyéb csalá­di gondok miatt előfordul, hogy helyettesíteni kell, s mindez gyakran az utolsó pil­lanatban, a hírlapok szétosztá­sakor derül ki. Ennek ellenére a helyzet ma jobb, mint né­hány évvel ezelőtt volt. A városi távbeszélő-szolgá­latot és a táviratfölvételt zöm­mel a kaposvári nagyposta végzi. Ugyancsak itt számolják el a távbeszélő- és a távíródí­jakat, adják ki a rádió, és te­levízióengedélyeket. Különö­sen a telefonálások száma nő évről évre. A távhívás beveze­tése valamelyest csökkentette a központban dolgozók munká­ját, de még Így is 30—35 ezer hívást kell kapcsolniuk havi átlagban. E fontos szolgáltatá­sok helyzetét alapvetően meg­határozza, hogy csak nőket foglalkoztatnak itt. Közöttük sok a kisgyermekes anya. Kü­Hogy a közelébe értek, a fal még inkább megnőtt, hatal­mas szálfákra bontódott, s borzongató hűvösséget és su- sogást bocsátott ki magából. — Imádom, és félek tőle — fecsegett Lonci. — Te nem félsz? — Mitől — nevetett Anyicska. Hátradobta hajának egyik ágát, amely mindunta­lan arcába hullott. Egy ösvé­nyen ereszkedtek lefele, mely ösvény, csak annak mutatja magát, a sűrű, ind ás bozót­ban, aki ismerős. A ragadós levelek közt még éretlen mál­nabogyók zöldelltek. — Én sem úgy gondoltam — locsogott Lonci —, csak olyan izgi. — Vigyázz! — mondta Anyicska. A part meredeken lejtett. Kőről kőre kellett lép­ni. S mögöttük, ahogy a bo­zót összezárult, mind többet nyelt el a népmulatság zsiva­jából. Végül már csak a nagy­bőgő brummogását lehetett hallani. Anyicska egy öreg tuskó gyökerére lépett, s onnan le­ugrott a száraz patakmeder­be, a csörgő kavicsokra. Lon­ci ugyanígy tett, csak óvato­sabban, és kicsit a tenyere is homok«:« lett. Elismerte, hogy Anyicska a »vadon lánya«. Anyicska nevetett ezen. Tudiá, hogy az egy film, és abban van egy lány. A kavics zengve ropogott a talpuk alatt, és nevetésüket, mint valami tükör, visszaver­te az erdő fala. És a hangju­kat is visszaverte és zengette. És amikor elhallgattak, és megálltak a kavicson, olyan csend lett, hogy a szívük be­ledobogott. Egymás tekinteté­be kapaszkodtak és hallgatóz­tak. Meghallották a levelek susogását és a legyek döngé­sét. S a madarakat is meg­hallották. És nagyon távol a bőgőt, mintha dongó züm­mögne. Mosoly nyílott az ar­cukon, és Lcmci szép szemén az áhitat könnye ragyogott. Anyicsak egy nagy homok­kőre mutatott. Termetes kő Ionosén nehéz pótolni a beteg­ség és egyéb családi okok miatt otthon maradottakat. A telefonszolgáltatás nagy gya­korlatot, hosszan tartó figye­lemösszpontosítást és speciális képzettséget kíván, s nem ren­delhető át másik munkaterü­letről ide a helyettesítő. A telefonközpont dolgozói munkakörülményeinek javítá­sára légkondicionáló berende­zést szereltek föl a postahiva­talban, negyedmillió forintért. Erre azért is szükség voR, mert a belső hőmérséklet nyá­ron néha 30 fok fölé emelke­dik, és ilyen körülmények kö­zött a napi szolgálat nagyon megerőltető. Éppen ezért a központban dolgozók napi munkaidejét már korábban 7 órára csökkentették. A bejelentett telefonhívá­sokra néha kínosan sokáig vá­rakozóknak persze nem köte­lességük tudni a hálózat túlter­heltségéről, a központ megfo­gyatkozott létszámáról. Náluk minden egyszerű: minél előbb telefonálni szeretnének. A postai munka egyéb terü­letein — pénzfelvétel, levél- és csomagkézbesítés — a lakos­ság és a postai dolgozók kap­csolata már jóval közvetle­nebb. Néhány évvel ezelőtt városszerte elég sok panasz volt a postai szolgáltatások színvonalának romlására. A hetvenes évek közepén kicse­rélődött a dolgozók jelentős része. A régi öregek többsége nyugdíjba ment, s az újaknál sok baj volt a megbízhatóság­gal, a szakmai hozzáértéssel. Ekkor történt a postán a leg­több visszaélés is. Ez a felhí­gulás mára megállt, s a hely­zet — úgy látszik — rendező­dött. Jelenleg minimális a munkaerő-vándorlás, javult a munkaerkölcs és a postai dol­gozók felelősségérzete. Mára a visszaélések teljesen megszűn­tek, s ha baj van, az inkább figyelmetlenségből, gyakorlat­lanságból ered. A felelősség ugyanis óriási. Jellemző annak a postai dolgozónak az esete, akinél tízezer forint hiányt ál­lapítottak meg. Elég volt egy­szer elvétenie a számolást... Azóta részletekben törleszti a hiányt. A kézbesítők munkája külö­nösen a nyugdíjkifizetések ide­jén nehéz: nyojc nap alatt kell a városban 11 500 nyugdíjat ki­fizetniük. 17 millió forintot hordanak szét Kaposváron, egy-egy kézbesítő olykor-oly­kor 150 ezer forintot is visz a táskájában. De nem könnyű a helyzet ünnepek előtt sem, az üdvözlő lapok dömpingje ide­jén. Nehezíti a kézbesítők munkáját, hogy egyes városré­szekben vagy lakóépületeknél a számozás nem olvasható rendesen, s a lépcsőházakban nem pontos a kifüggesztett la­kójegyzék. Hiányzik Kaposvár részletes térképe is, amely részletes utcajegyzékével meg- könnyíthetné a tájékozódást A posta munkáját nagy­ban meghatározza dolgozóinak szakmai képzettsége, gyakorla­ta. Napjainkban mégis a mun­kaerő hiánya a fő gond. Volt olyan év, amikor 25 dolgozó is hiányzott — a teljes létszám tíz százaléka. Ez a gond ma nem ilyen súlyos: jelenleg »csak« 7 ember hiányzik. Az utánpótlás szakmai nevelésére minden évben tan folyamot rendeznek a hivatalban. Cs. T. „Mini autósiskola99 A fővároson kívül általában csak a megyeszékhelyeken működnek az Autóközlekedé­si Tanintézet gépjárművezető- képző iskolái; Somogybán Ka­posváron kívül Sióitokon is. Az ATI hivatalos kiadványá­volt. Termetesebb a többinél, melyek a mederben itt-ott feltorlódtak, szél és víz simá­ra és gömbölyűre gyalulta. És mintha kigurították; volna a széli homokra. —• Egy kereszt — mondta Lonci. Fölfedezte. A nap már a fák lombja közé süppedt e délutáni órában, így nem sü­tötte a követ, de a vályat ár­nyéka most is meglátszott. — Erdei kereszt. így hívják — mondta Anyicska. — Állati érdekes... És mi­nek van ez itt? — Régen itt van — mondta Anyicska, és keskeny vállát vonogatva kissé elgondolko­zott. — Valami lányt meg­gyilkoltak itt régen ... Vala­mi katona. így beszélik. Lonci megdermedt, s hátra­lépett a kőtől. Tágra nyílt, ré­mült szemekkel. Az erdő csendje és árnyéka szorongó szíve ellen kelt; e két ellen­séges manók fojtogatta, s ar­cán szétterjedt a félelem sá­padása. Anyicska látta, s így nyug­tatta; — Ö, nagyon régen volt ez! Mi még a világon se voltunk. — Menjünk innen —mond­ta Lonci, kocogott a foga. Majd mikor elindultak, ezt kérdezte: — Te tényleg nem félsz? — Egy kőtől? — mosolyo­gott el Anyicska. — Ettől az egésztől... Iga­zán minden csodálatom a tiéd. Anyicska nem értette. — Ö! — mondta és neve­tett. — Ne butáskodj! — És ha most előlépne a katona? Anyicska Loncira nézett. S a néma erdő nézte őket a magasból, a bozótos árok fe­lett. — Tudod, milyen régen volt az? Lonci árau't Anyicska sze­mének derűjén, hangjának nyugalmán, s egy kicsit meg- fogódzott benne. (Folytatjuk) ban »mini autósiskola« néven szerepel a siófoki, a kimuta­tásokból azonban kitűnik, hogy esetenként maximális az, amit teljesít. így például a si­keres vizsgát tett hallgatók száma jóval az országos átlag fölött van. Vértes Imréné, m siófoki ATI-iskola vezetője 1967-ben mint a kaposvári tanintézet kihelyezett részlegének mun­katársa kezdte. Akkor 2—3 kocsival indult az oktatás. A kihelyezett tanfolyamok sike­rei késztették a tanintézet or­szágos vezetőit, hogy létrehoz­zák a kisebb típusú tanköz­pontot. Így lett önálló 1974. májusában a siófoki iskola. Időközben kinőtték a helyi­ségeiket. A KRESZ-t és a műszaki ismereteket már kez- dettpl fogva a KlSZ-székház- ban oktatták. Még ennél is na­gyobb gond a gyakorlópálya Igaz, hogy a jelenlegi megol­dás jobb, mint amikor szinte a mezőn tanulták a közúti közlekedést az autósok. Most a sporttelep mögött, az Aradi vértanúk tere alakul át nap nap után rutinpályává. Ami­kor labdarúgó-mérkőzés van, áll a harc e helyért. — Ügy hírlik, hogy csappan az érdeklődés az ATI-tanfo- lyamok iránt. — Országosan igen, de ez nálunk nem nagyon érződik. Nyolchetenként indulnak tan­folyamaink, s a szeptemberiek már teltek. Jelenleg csak no­vemberre fogadunk el jelent­kezéseket — mondta Vértes Imréné. Egy-egy tanfolyamon általá­ban 200-an tanulnak. A múlt évben 720 magán- és 120 hi­vatásos gépkocsivezetőt készí­tettek elő vizsgára. Jelenleg 10 személy- és 3 tehergépkocsival folyik az ok­tatás, ezek a járművek szinte éjjel-nappal üzemelnek. Nyolc főfoglalkozású és harminc má­sodállású oktató tanítja az el­méletet s a gyakorlatot. Az l egyik törzsgárdatag, Pavlek Ferenc nemrég lett az ATI ki­váló dolgozója. Az eredmények azt mutat­ják. hogy egy nagyszerű kol­lektíva jó munkája nyomán fejlődik gyors ütemben az ATI siófoki iskolája. Ha meg­felelő körülményeket sikerül teremteni az elméleti és a gyakorlati képzéshez, akkor a tanintézet nem sokáig lesz mini... K. S.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents