Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-03 / 182. szám
II viszontlátásra, Moszkvában! Befejeződött a montreali olimpia Boffer József és Szalay Péter, az MTI tudósítói jelentették: Vasárnap este — magyar Idő szerint hétfőn hajnaliban — az olimpiai stadionban tartott záróünnepséggel befejeződtek a montreali, a XXI. Nyári Olimpiai Játékok küzdelmei. A »saertartás«-t a hagyományokhoz híven naplemente után tartották meg, s több mint 70 ezer néző látta az egyszerű, de mégis szín- pompás, hangulatos záróünKornelia Ender. Világszerte szeová -iófeént tartják számon az NDK sportolóinak montreali szereplését. Az is szóbeszéd tárgya, hogy az Egyesült Államok sportcsapata csak harmadik lett az olimpián. Talán nem érdektelen, hogy miként értékelik a sikert az NDK-ban. s miként vélekednek Montreal - ról az Egyesült Államokban. Az NDK több lapja első oldalas cikkben számod be a montreali olimpiai játékok mérlegéről és jelentőségéről. A Neues Deutschland hétfői számában méltatta a montreali olimpiai játékok jelentőségét. Rámutatott: »Az olimnepséget. Amikor a hivatalos személyek elfoglalták helyüket, amikoí fehér köntösben 500 leány befutott a pályára, hogy kialakítsa az olimpiai öt karikát, a nézőtérről egy szakállas fiatalember ruháit levetve okozott riadalmat. Berohant a felvonulók közé, ugrált. Több tucat rendőr eredt a nyomába és közrefogva azonnal kivezették a stadionból. A közönség nagy derültséggel fogadta a műsoron kívüli jelenetet, de aztán már minden a menetrend szerint haladt. A kanadai indiánok népitáncosaival az élen kezdődött meg a záróünnepségen részvevő 85 ország felvonulása, de ezúttal nemzetenként csak országának zászlóvivője piai játékok bebizonyították, hogy továbbra is növekszik népszerűségük«. A lap kiemeli a szocialista országoknak az olimpiai játékokon elért sikereit, méltatja a sportolók küzdőképessógét és szellemét. A Junge Welt egész oldalas 'riportot készített több olirriV piai győztesről, így többek között Kornélia Enderről, aki négy aranyérmet szerzett Montrealban. * • • A második világháború óta nem fordult még elő, hogy az Egyesült Államok harmadik lett volna az országok közötti nem hivatalos pontversenyben. így érthető, hogy az amerikai lapok lekicsinylik Montrealnak a sport fejlesztésében játszott szerepét. A kudarcokért az olimpiai játékokat teszik felelőssé. A New York Times »A halódó láng« című cikkében is ilyen hangnemben ír az olimpiai játékokból. noki cím talált gazdára. ÉREMTABLAZAT Arany Ezüst Bronz 1. Szovjetunió 47 43 35 2. NDK 40 25 25 3. Egyesült All. 34 35 25 4. NSZK 10 12 17 5. Japán 9 6 10 6. Lengyelo. 8 6 11 7. Bulgária 7 8 9 8. Kuba 6 4 3 9. Románia 4 9 14 10. Magyarország 4 5 12 11. Finnország 4 2 — 12. Svédország 4 1 — 13. N.-Britannia 3 5 5 14. Olaszország 2 4 7 15. Jugoszlávia 2 3 3 16. Franciaorsz. 2 2 5 17. Csehszlovákia 2 2 4 18. Üj-Zéland 2 1 1 19. Dél Korea 1 1 4 20. Svájc 1 1 2 21. Jamaika 1 1 — és 6—6 sportoló menetelt. Az 500, most már. szenes köntöst viselő lány fiikört alakítva helyezkedett el a sportolók mögött, s a rövid záróbeszédek keretében Lord Killanin, a NOB elnöke megköszönte a kanadaiaknak az olimpia rendezését, s bezártnak nyilvánította a játékokat. — Felhívom minden ország ifjúságát, hogy négy év múlva találkozzunk Moszkvában, együtt ünnepeljük a XXII. olimpiai játékokat! — mondta Killanin. A zárszó után az olimpiai himnusz hangjai alatt bevonták az ötkarikás lobogót, s ezzel egy időben öt ágyúlövés dürdült el. Az olimpiai zászlót nyolc fiatal vízszintes helyzetben magasra emelve vitte ki a stadionból, majd felharsant Maynard Ferguson trombitaszólója, miközben mindjobban és jobban csökkentették a stadion világítását. Aztán teljes sötétség borult a csodálatosan szép létesítményre, csak az olimpiai láng fénye ragyogott, de aztán az is kialudt, a két hatalmas eredményjelző táblán viszont Moszkva jelentkezett. Moszkva a kövektező olimpia házigazdája, műhold segítségével televíziós közvetítést adtak a szovjet fővárosból. Látszott a Lenin-stadion, amely az 1980- as játpkok egyik centruma lesz, Moszkva több nevezetessége, a Kreml tornya, a Vörös tér, ahol népviseletbe öltözött táncosok és énekesek olimpiai ünnepséget tartottak. Egyedülálló meglepetés volt ez a közvetítés, kedvesség, figyelmesség. A montreali stadionban — a színpompás záróünnepség utolsó eseményeként — a nézők éá a pályán lévő sportolók kis fáklyákat gyújtottak, szinte jelképezve az olimpiai lángot, tüzet. Rövidesen újból erősödött a stadion világítása, aztán ismét teljes fényárban úszott, s megkezdődött a 85 küldöttség elvonulása. A hatalmas eredményjelző táblákon megjelent a felirat: Viszontlátásra, Moszkvá1. Szovjetunió 790, 2. NDK 636, 3. Egyesült Államok 609, 4. NSZK 282, 5. Lengyelország 192, 6. Románia 181, 7. Japán 168, 8, Bulgária 167, 9. Magyarország 155, 10. Kanada 108, 11. Olaszország 101, 12. Nagy-Britannia 96, 13. Kuba 88, 14. Csehszlovákia 75, 15. Franciaország 71, 16. Finnország 56, 17. Jugoszlávia 56, 18. Svédország 55, 19. Ausztrália 52, 20. Hollandia 41, 21. Crj-Zéland 36. TOTÓ A 31. játékhéten az alábbi eredmények születtek: 2, 2, 2, x, 1, x, 2, 1, 1, 2, 1, 2, 2+1. A teütalálatos szelvény nyereménye 904 534 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A I2-esek 2733 forintot, a 11-esek 156 forintot, a tíztalálatosok 38 forintot érnek. Így látták az NDK-ban és az Egyesült Államokban ban! Érem és ponítáblázat A XXI. nyári olimpián 198 baj- i PONTVERSENY A lovasok záriák a versenyeket A nemzetek nagydíjának lovasversenyében olimpiai bajnok: Franciaország (Hubert Parot, Marc Roguet, Michel Proohe, Marcel Rozier) 40 hibapont. 2. NSZK 42 hibapont. 3. Belgium 63 hibapont. 4. Egyesült Államok 64 hibapont. 5. Kanada 64,5 hibapont. 6. Spanyolország 71 hibapont. Cselgáncs ABSZOLÚT KATEGÓRIA Olimpiai bajnok: Haruki Uemura (Japán), 2. Remfry (Nagy-Britannia), 3. Csocsis- vili (Szovjetunió) és Cső (DélKorea), 5. Rouge (Franciaország) és Portelli (Argentína). A mozgáson volt a hangsúly Nem könnyen, de nyert á Rákóczi az őszi idény eiső hivatalos előkészületi mérkőzésén. Mint azt előzetesünkben is jeleztük, a Komlói Bányász megerősödve vághat neki az NB Il-es bajnokságnak. A másfél ezer kaposvári szurkoló azonban nem a Bányászra, hanem a Rákóczira volt elsősorban kíváncsi. Már az alapozó edzéseken is azt kémlelték hogy a régiektől és az új emberektől mit várhatnak, mit ígér a részben átszervezett kaposvári együttes. Egy mérkőzésből messzemenő következtetést persze nem lehet levonni. Az is ‘ természetes, hogy az alapozás befejeztével még nem működik eléggé olajozottan a kaposvári gépezet, összességében azonban nem volt rossz a szombati bemutatkozás. Németh Lajos, a Rákóczi, labdarúgó-szakosztályának vezetője így látta: — A Komló kitűnő edzőpartner volt, s hozzásegítette csapatunkat, hogy a kitűzött célt elérjük. Jó edzőmérkőzést játszottunk, ahol Mathesz Imre több elképzelést is kipróbálhatott, és láthatta, hogy az új emberek miként találják helyüket. Némi zavart keltett hogy Ágfalvi megbetegedett, s a hátvédsor összetételét meg kellett változtatni. Zentai nemcsak tetszetősen hanem hasznosan is játszott. Jól mutatkoztak be a kapusok is. Buús két kifutása elárulta nagy tapasztalatát. A fiatal Horváth egy remek védésével igazolta, hogy lehet rá számítani. Sok dolga nem volt egyiknek sem. Zentaihoz hasonlóan nagy kedvvel játszott , Konrád is. Olykor elemében volt, miként azt a jó Konyádtól megszoktuk. Elől Máté kereste a társakat. Ennek a sornak össze kell szoknia. Jó lenne, ha sok olyan szép gólt érne el, mint amilyet Duscháktól láttunk. Mint első mozgás, nem volt rossz a szombati mérkőzés — összegezte Németh Lajos. A Rákóczi e héten — szerdán — újabb előkészületi mérkőzést játszik Szigetváron. Amerika és Kuba tarolt az ökölvívásban jp • 'ZsiMo’V né- QOO zőtér előtt ke- vÁJ riilt sor az olimpia ökölvívó döntőire? A sok nagyszerű csatáŰ ban az Egyesült Államok “”—1 és Kuba versenyzői játszották a főszerepeket. Az ökölvívás mai modem változatát e két nemzet (általában színes bőrű) versenyzői mutatták be. A televízió jóvoltából a döntők legérdekesebb mozzanatait a magyar sportbarátok is láthatták. Ez az összeállítás is tükrözte, hogy megfe? lelő ütőerő nélkül ma nem lehet eredményt elérni. Olyan öklözök, akik a mieinket elütötték a továbbjutástól, a döntőig már el sem jutottak, ha nem volt olyan kemény az öklük, mint az arany-, vagy ezüstérmeseké. Nem az ész nélkül rohamoEurópa alapos leckét kapott zó versenyzők jutottak a győzelmi dobogó legmagasabb fokára. Figyelmet érdemlő volt, ahogy az egyesült államokbeli ökölvívók védekeztek és elléptek az ütések elől. Ezt meg kell tanulniuk a mieinknek is, ha az olimpián vagy más világversenyeken újra a régi hírnévnek megfelelően kívánnak szerepelni. De nem csak mi tanulhatunk. »Pótvizsgára« utasítta- tott az egész európai ökölvívás. Még akkor is, ha a szovjetek, a lengyelek, a románok meg a jugoszlávok eljutottak is a döntőkig. PAPÍRSÜLY Olimpiai bajnok: Jorge Hernandez (Kuba), 2. Gjong Uk Li (Koreai NDK), 3. O. Maldonado (Puerto Rico) és P. Pool tarat (Thaiföld). LÉGSÜLY Olimpiai bajnok: Leo Randolph (Egyesült Államok), 2. R. Duvalon (Kuba), 3. L. BlaISem sikerüli aranyat szerezni A kajak-kenu versenyek rövid számai alaposan megjavították a magyar ölim- piások össz- mérlegét, s hangulatát. A kedvező rajt után a befejező hosszú távú versenyeken még az 500-as eredményeknél is jobbakra számítottunk. Utólag a szakvezetők is bevallották, hogy- még 2—3 aranyérem elérésében is bíztak. Ezek az álmok azonban nem váltak valóra. Az utolsó versenynapon tovább szaporították a magyar érmek számát a kajak-kenusok, de a győzelmi dobogó legmagasabb fokára sem Csapónak, sem másnak nem sikerült felállnia. Kajak egyes 1000 m: Olimpiai bajnok: Rüdiger keim (NDK) 3:48.20, 2. Csapó Géza (Magyarország) 3:48.84, 3. Diba (Románia) 3:49.65, 4. Perri (Olaszország) 3:51.13, 5. Saporenko (Szovjetunió) 3:51.45, 6. Andersson (Svédország) 3:52.46. Kenu egyes 1000 m: Olimpiai bajnok: Mato Lju- bek (Jugoszlávia) 4:09.51, 2. Jurcsenko (Szovjetunió) 4:12.57, 3. Wichmann Tamás (Magyarország) 4:14.11, 4. Ananiev (Bulgária) 4:14.41, 5. Pat- zaichin (Románia) 4:15.08, 6. Iche (Franciaország) 4:18.23. Kajak kettes 1000 m: Olimpiai bajnok: Szergej Nagornij, Vlagyimir Romanov- szkij (Szovjetunió) 3:29.01, 2. Mattem, Olbricht (NDK) 3:29.33, 3. Bakó Zoltán, Szabó István (Magyarország) 3:30.36, 4.1 Hanquier, Lebas (Francia- ország) 3:33.05, 5. Del Riego, Seguin (Spanyolország) 3:33.16, 6. Buny, Hoekstra (Belgium) 3:33.86. Kenu kettes 1000 m: Olimpiai bajnok: Szergej Petrenko, Alekszandr Vinogradov (Szovjetunió) 3:52.76, 2. Danielov, Siminov (Románia) 3:54.23, 3. Budai Tamás, Frey Oszkár (Magyarország) 3:55.66, 4. Opara, Gronowicz (Lengyel- ország) 3:59.56, 5. Bothe, Tode (NDK) 4:00.37, 6. Ctvrtecka, Sach (Csehszlovákia) 4:01.48. Kajak négyes 1000 m: Olimpiai bajnok: Szovjetunió (Szergej Csuhraj, Alekszandr Gyektyarjov, Jurij Filatov, Vlagyimir Morozov) 3:08.69, 2. Spanyolország 3:03.95, 3 NDK 3:10.76, 4. Románia 3:11.35, 5. Lengyelország 3:12.17, 6. Norvégia 3:12.28. zynski (Lengyelország) és D. Toroszjan (Szovjetunió). HARMATSÜLY Olimpiai bajnok: Joung Jo Gu (Koreai NDK), 2. C. Mooney (Egyesült Államok), 3. P. Cowdell (Nagy-Britannia) és V. Ribakov (Szovjetunió). PEHELYSÚLY Olimpiai bajnok: Angel Herrera (Kuba), 2. R. Nowa- kowski (NDK), 3. J. Paredes (Mexiko) és L. Kosedowski (Lengyelország). KÖNNYÜSÜLY Olimpiai bajnok: Howard Davis (Egyesült Államok), 2. S. Cutov (Románia), 3. A. Ru- szevszki (Jugoszlávia) és V. Szolamin (Szovjetunió). KISVÁLTÖSŰLY Olimpiai bajnok: Ray Leonard (Egyesült Államok), 2. 1 A. Aldama (Kuba), 3. K. Szczerba (Lengyelország) és V. Kolev (Bulgária). VÁLTÓSÜLY Olimpiai bajnok: Jochen Bachfeld (NDK), 2. P. Gamar- ro (Venezuela), 3. V. Zilber- raaim (Románia) és R. Skri- oek (NSZK). NAGYVÁLTÖSÜLY Olimpiai bajnok: Jerzy Ri- bicki (Lengyelország), 2. T. Kacar (Jugoszlávia), 3. V. Szavcsenko (Szovjetunió) és R. Garbey (Kuba). KÖZÉPSŰLY Olimpiai bajnok: Michael Spinks (Egyesült Államok), 2. R. Riszkijev (Szovjetunió), 3. A. Nastac (Románia) és L. Martinez (Kuba). FÉLNEHÉZSŰLY Olimpiai bajnok: Leon Spinks (Egyesült Államok), 2. S. Soria (Kuba), 3. J. Gortat (Lengyelország) és S. Dafinoiu (Románia). NEHÉZSÚLY Olimpiai bajnok: Teofilo Stevenson (Kuba), 2. M. Simon (Románia), 3. J. Taté (Egyesült Államok) és C. Hill (Bermuda-szigetek). ötheti küzdelem után a vasárnapi fordulóval befejeződött a Nyári Totó Kupa. A somogyi csapatok közül a Délnj’u- gati csoportban szereplő Táncsics végzett a legjobban: a második helyen zárta' a küzdelmeket, egy ponttal lemaradva a győztes NB III-as újonc Szigetvár mögött. Ezt a helyezést a Barcson elért nagyarányú győzelmével tudta megszerezni. A barcsiak egy győzelmet arattak és az utolsó helyen végeztek. A Balatoni csoportban szereplő Siófok is csak a vasárnapi utolsó fordulóban tudott győztesként levonulni a pályáról. Ezenkívül egy döntetlent ért el, így három ponttal az 5. helyen zárták a csoportküzdelmeket. A vasárnapi forduló eredményei: TÁNCSICS—BARCS 6:1 (2:1) "Barcs, 300 néző. V.: Takács. A hazai együttes ezt a találkozót is a csapatkeresés szolgálatába állította. Teljesen átalakult együttesük ellen a Táncsics ilyen arányban is megérdemelten nyert. Góllövők: Lauber (4), Sieber, Túli, illetve Otártics. További eredmények: Szigetvár—Mázaszászvár 2:2, Enying—Dunaújvárosi Építők 2:1. Megje'ent a [akdarúgo kainak! kiírás A Délnyugati csoport végeredménye: 1. Szigetvár 2. Táncsics 3. Dunaújv. É. 4. Enying 5. Mázaszászv. 6. Barcs 5 3 11 15— 8 7 5 3—2 15— 8 6 5 3 — 2 7— 5 6 5 3—2 13—15 6 51139—93 5 1 — 4 5—20 2 Balatoni csoport: SIÓFOK—PAPAI TEXTILES 3:0 (2:0) Siófok, 300 néző. V.: Pálfi. Nemcsak ötletesen, hanem helyenként jól és eredményesen is játszott a bányászegyüttes. Végig irányította a játékot, S helyzete’ alapján akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Góllövők: Bihari (2), 'Babán. Jók: Szilágyi Bőzsönv, Bakó, Bihari, illetve Rácz, Simon, Vida. További eredmények: Ajkai Alumínium—Péti MTE 2:0, Schönherz SE—Ajkai Bányász 3:2. Augusztus 7-én Az NB I-es bajnokság sorsolását követően megjelent az MLSZ kiírása, s ezzel egyidejűleg a függelék is, amely valamennyi NB-s osztály, továbbá a Nemzeti Bajnoksággal összefüggő megyebajnoki rendelkezéseket tartalmazza. Az idei kiírás újólag kimondja, - hogy az NB-s osztályokban a bajnokság, valamint a feljutás és a kiesés kérdésében pontegyenlőség esetén a gólkülönbség nem meghatározó tényező. Ilyenkor a csapatok osztályozó mérkőzéseket játszanak. Nagy osztályozok megyei értekezlet lesznek 60 csapat részvételével, az NB IlI-ban maradásért, illetve feljutásért. A megyei bajnokok 1977-ben nem kerülnek föl egyenesen az NB Ill-ba. Ezt az NB III-as nyitánnyal kapcsolatos előzetesünkben majd részleteiben is ismertetjük. A Balatoni csoport végeredménye: 1. Schönherz 5 3 1 1 12— 6 ' 7 2. Pét 5 3 — 2 19—10 6 3. Ajkai B. 5 3 — 2 11—17 6 4. Aikai A. 5 2 1 2 7— 9 5 5. Siófok 5 1 1 3 5— 8 3 6. Pápa 5 1 1 3 7—11 3 A többi csoportban az alábbiak végeztek az élen: A Somogy megyei Labdarúgó Szakszövetség augusztus 7- én tartja szokásos évnyitó értekezletét, melyen az egyesületek képviselőit - az SLSZ tájékoztatja az augusztus 15- én induló bajnokság minden tennivalójáról. Nyugati csoport: MOTIM TE, Északkeleti csoport: He- lyőcsaba, Délkeleti csoport: Debreceni MTE, Alföldi csoport: Kecskeméti TE, Pesti csoport: Lőrinci Fonó, Budai 1 csoport. Székesfehérvári MÁV Előre.