Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-17 / 194. szám
BUZSÁKIFORGATAG Körhinta és hangverseny nagyobb kiállítás. Igaz, azelőtt nem is volt megfelelő terem, ahol mindent be lehetett volna mutatni. Most az általános iskola földszinti termei zsúfolásig megteltek értékektözködött a menyasszony böjtben. Néhány tablón a bala- tonendrédi vert csipkében is gyönyörködhettünk. És ami a külföldieknek legjobban tetszett: egy buzsáki szoba berendezve. A falakon a somogyi fotósok néprajzi alkotásai sorakoztak. A körhintások szomszédságában egy másfajta zene szólt: hangverseny a templomban. Nem új dolog ez, negyedik éve van búcsúi hangverseny. Az emberek hozzá is nem jutott be. Csak az érdeklődők, akiknek kellemes délelőtti programot adott Czidra László és együttese. De menjünk a hűvös templomból ismét a forgatagba! Menettánc-bemutató a főutcán. A rendezők az utolsó pillanatban megfordították a menet eredetileg tervezett irányát, hogy a fotósoknak ne kelljen a nappal szemben fényképezniük. A menet zenére, énekszóra ropta a táncot, szállt a dal és a por, de ez Ebben a búcsúban sok minden megfér egymás mellett. A falu főterén árusok tömege kínálja portékáját: fakanalak, »díszes« konyhai edények, trikók, pulóverek, szoknyák járnak kézről kézre. Másutt művirágok füzére lóg utcahossznyi sátrak ereszén. Alatta műanyag gyermekjátékok garmadája... Búcsú. Már délelőtt gyülekeztek a meghívott vendégek, rokonok. A buzsáki utcákat ellepték a kocsik, s a vendéglátók az idegeneknek is megengedték a parkolást udvaraikon. Ahogy a nap deleiére haladt, egyre többen érkeztek — külföldiek és magyarok — a Balaton felől. Ismert arcok bukkantak föl a kavargó tömegben. Filmrendezőnk markáns arca tűnt föl egy-egy pillanatra. Vajon hogyan látja a búcsút? Japán szobrászművész figyelte érdeklődéssel, miként működik a vattacukor-készítő gép. Azután egy adag leheletnyi cukorral meg egy hatalmas főzőkanállal eltűnt a tömegben. Két körhintás kínálta a szórakozást egymástól talán ötven méterre. Magnóról üvöltött a zene, hol az egyiknek, hol a másiknak sikerült túl- harsognia a vetélytársat. Az általános iskola előtt a kaposvári úttörő fúvószenekar hívogatta a közönséget a programokra. Hátuk mögött, az iskola tantermeiben nép- művészeti kiállítás várta, hogy magyarok, külföldiek, helybeliek és vendégek gyönyörködjenek a somogyi — elsősorban buzsálki — hímzések, szőttesek, faragások szépségében. A szervezők — községiek, járásiak — már régen, a buzsáki búcsú első megrendezésekor arra törekedtek, hogy minél többet mutathassanak az egyre több érdeklődőnek a buzsáki hagyományból. A hétéves múltra visszatekintő »búcsútörténetben« ez a mostani a legkel. A nagy gonddal és hozzáértéssel megrendezett kiállításon nemcsak hímzéseket, faragásokat láthattunk. Olyan ritkaságok is falra kerültek, mint a bársonyra varrott, boszorkányos öltéses miseruhák, a régi, gyapjúfonallal hímzett oltárterítő. De folyamatában láthattuk, hogyan változott, fejlődött a motívum a kezdeti néhány színtől a mostani színesebb hímzésig. A rendezők ötletéből arra is telt, hogy legújabb — ha úgy tetszik: szériában gyártott — ruhadarabokon szintén bemutassák a motívumok felhasználását. A közönség gyakran zsúfolásig töltötte a termeket, a nők táskájából pedig előkerült a kis füzet meg a ceruza, és a motívum rajz formájában közkinccsé lett... Találkozhattunk a legjobb somogyi faragók munkáival, s kivonultak a népi keramikusok is. (Kár, hogy nem árusítottak, mert ahogy a hímzett blúzoknak, térítőknek nagy sikerük volt, bizonyára sokan vásároltak volna köcsögöket, tányérokat is.) A nép- művészeti tárgyak kavalkád- ja nem szűnt meg ezzel. Láttunk törökkoppányi népviseletet, karádi hímzést, egy bábun bemutatták, hogyan ölszoktak. Talán ezért volt, hogy az érdeklődő »vidékiek« meg külföldiek mellett csupán néhány helybeli hallgatta végig a Camerata Hungarica együttes műsorát. Az idősebb asszonyok álcázták érdeklődésüket. Volt, aki úgy tett, mintha egy kis ájtatosság miatt maradt volna... XV—XVI. századbeli zene a falusi templomban. A vastag falak megszűrték a kinti zajokat: a ricsaj, a csinnadratta senkit sem zavart. A szabadtéri színpad előtt ülő és álló közönség sem mozdult négy órától háromnegyed nyolcig... És tapsolt a buzsáki, a karádi népi együttesnek, az ecsenyi német ajkúak népi játékának, hallgatta az asz- szonykórusokat, és fogadta nagy szeretettel az öregcsertői — Kalocsa környéki — öregek műsorát. Simon Márta Szeber ényi Lehel j A RÉM ] — Nem nekem fújják. — Hát? — Neked. — Meg neked. Anvieska vállat vont. — Felőlem fújhatják. Lonci kinevetett a fekete hajából. — Huh, de utálkozva mondtad. — Beképzelt majmok — suttogta Anyicska. — Minden férfi. Lonci csókot nyomott Anyicska arcára: — Kis csalódott csacsikám — mondta, és könnyedén átölelte barátnőjét. Karjának szép íve elbújt, majd kibukkant a szőke fonatok alatt. A templomba nem mentek be. Ügy gondolták, majd a körmenettel, feltűnés nélkül. A sátrak közt szédelegtek. A mézeskalácsosnál színes füzért vettek, és a nyakukba akasztották. Lonci azt mondta, hogy ennyi kegytárgyat csak gyerekkorában látott. A bazáráruk csillogása felvillanyozta őket. Loncit elfogta a költekezőkedv. — Búcsúfiát kellene vinnünk a lányoknak, meg a se- gédmestemek — mondta. Vett néhány csavarra öntött, színes gyertyát, hogy ha megint kiaiszik a villany, a segéd- mesternek ne legyen problémája, s más értelemben is jó vicc lesz. Vett még egy huszárcsákót meg egy dudát. A csákós Annus fejébe nyomta, a dudával meg a mögöttük sündörgő fiúkra trombitált, nyelvcltés helyett. Anyicska fülig pirult, s elhúzta onnan Loncit. A temető képe tárult eléjük. Fekete berakásos fehér műkő keresztek zsúfoltsága. Vakított az erős fényben. Loncit a kegytárgyas sátorra emlékeztette. A temetőben egy rövidre nőtt ember viasgálgatta a kereszteket. — Ki az a fura alak? — kérdezte Lonci. Anyicska is különösnek tartotta a látványt. Ezért csak kis idő múlva feleit: — Sandi bácsi. A trafiko- sunk... Mit kereshet? Ekkor a harangok rázendítettek, a templomajtó két szárnya kétfelé csapódott, s kitódult előbb az ének, azán a nép. Keresztekkel és zászlókkal. Az ének túlharsogta a harangokat. Szent Péter apostol nagy dicséretét énekeljük vígan, ülvén ünnepét... A nép elindult, hogy körüljárja a templomot. Anyicska és Lonci a lányokhoz csatlakozott. Sandi bácsi is erre fordult, s előrejött néhány lépést, ahogyan Anyicska látta. 8. Ebéd után kiültek az udvarra. A baltacsapások szabdalta, görbe tuskóra ültek, az árnyékba, ahol a csenevész erdei fák összefonódnak a szőlőindákkal. Loncinak olyan jó helye volt a tuskó mélyedésében, hogy azt mondta, ki se mozdul onnan holnap estig. Nehéz volt a gyomra a zsíros tyúkhústól, és émelyegett a tortától, mert sok volt a krémjében a vaj. Máskülönben szólni is lusták voltak. Félig hunyt pilláik a! ól dudolgatva nézték a falut, minthogy elég magasan vo’tak. hogy beláthassák. Korántsem volt oly kihalt, mint délelőtt. Különösen öregasszonyokat lehetett látni, amint a templom felé iparkodnak. A babácska is kilépett a házból, csuklójára tekert fekete olvasóval, és csupán az orra sárgállott ki suhogó fekete ruhájának rengetegéből. Lonci a babicskán felejtette szemét. Észéibe jutottak a mendemondák a boszorkányokról. Az utcán mások is Jártak. De nem a templomban, a fut- ball-pályára tartottak; egyikmásik vette csak útját a tér felé, megrögzött kocsmalakók. — Lepényevést láttál? — kérdezte Anyicska. — Neon, soha. — Lonoilban fölébredt az érdeklődés. — Hol lehet olyat látni? — A futballpályán. — Megyünk — határozott Lonci. Földobta magát a tus- kóról. Egykettőre ott voltak. Mert a falu maga is nyúlfarknyi volt. A kövesutca után mindjárt egy dűlőútra tértek. Kökénysövény szegélyezte az utat, s a krumpli és zab közt görbe szilvafák csenevész árnyékot vetettek. Egy völ- gyecske elnyelte, majd egy dombocska fölvetette őket. A dombocska mögött tágas legelő terült el, akácfából rótt futbai’lkapukkal. A legelőn embertömeg zajomgott. Állt a mulatság. V Lonci megállt egy pillanatra a kitáruló táj előtt. Mint aki váratlanul nekiütközik va'aminek. A legelő szélén sötét falként magasodott az erdő. Máris árnyékot vetett a gyepre. Mögötte hegyek, azok mögött megint hegyek, és újra csak hegyek. Haragos színük távolabb mindinkább fakult, míg bele nem lebegett az égbolt halványkékjébe. Az erdő pedig szakadatlanul vonult odáig. — Haláli — mondta Lonci elismerően. — Hol ennek a vége? (Folytatjuk.) Kedv és tehetség — az újságíráshoz Pályázat élettapasztalattal rendelkező fiatalok számára A Somogyi Néplap Szerkesztősége pályázatot hirdet. Keresi azokat a megyében élő érettségizett szakmunkásokat; főiskolát, egyetemet végzett műszaki, mezőgazdasági és közgazdasági szakembereket, akik kedvet, elkötelezettséget és tehetséget éreznek magukban az újságírás szép hivatása iránt. Nem titkoljuk: a legjobban megfelelők életpálya-módosításra is vállalkozhatnak. De nem törvényszerű, hogy a pályázók elhagyják jelenlegi munkahelyüket. A ma már 60 ezer példányban megjelenő Somogyi Néplap készséggel foglalkoztat újságírói adottságokkal rendelkező fiatalokat tudósítóként is, akik rendszeresen beszámolnának munkahelyük közvéleményt érdeklő eseményeiről és eredményeiről. A jelentkezőknek 197S októberétől 6 hónapbs tanfolyamot tartunk szerkesztőségünk klubjában, ahol helyi és fővárosi újságírók előadása nyomán megismerkedhetnek az újságírás műfajaival, szakmai fogásaival, a hivatás szépségével. Elsősorban az üzemekből, a munkahelyekről várjuk azoknak az 30 éven aluli férfiaknak a jelentkezését, akik kedvet és hajlamot éreznek magukban az újságíráshoz. Kérjük, hogy jelentkezésükkel együtt rövid életrajzot és három rövid — három gépelt oldalnál nem hosszabb —, lehetőleg munkahelyük, szűkebb környezetük életéről, eseményeiről, gondjairól szóló írást küldjenek szerkesztőségünkbe (Kaposvár, Latinca Sándor u. 2.). A jelentkezési határidő: 1975. szeptember 25. A vállalkozókat szeptember végén meghívjuk a pályázatok értékelésére. A legjobb képességű jelentkezők számára hetenként egyszer, munkaidő után tartjuk az elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó tanfolyamot. Minél több tehetséges fiatal szakmunkás és szakember jelentkezését várja a Somogyi Néplap Szerkesztősége ' „Nyitott színház" Évadnyitó társulati ülés A találkozás őszinte öröme volt érezhető tegnap tizenegy óra előtt a kaposvári Csiky Gergely Színházban: a társulat tagjai közül sokan most látták egymást először a tavalyi évad befejezése óta. Né- hányuktól érdeklődtünk: mivel töltötte a nyarat. Pogány Judit: — Dolgoztam egy szovjet író tévédarabjában és a Dénes Zsófia műsorában szereplő Tersánszky Józsi Jenő-jele- netben. A rádióban Sántha Ferenc Kicsik és nagyok című írásának egyik szerepét keltettem életre. Tegyük hozzá, hogy Pogány Judit lesz az első bemutató: Schwajda György Egéroirkusz című gyerekdarabjának főszereplője is szeptember huszonegyedikén. Vajda László: — Két hete megszületett Vajda Veronika, így apaszerepet »alakítok« boldogan. A televízió Optimista tragédia produkciójában szerepelek fedélzetmesterként, és a szép Galatheában. Rádióztam is. Helyey László ugyancsak az Optimista tragédiában játszik, s Melanchtont alakítja majd egy Luther Mártonról és Münzer Tamásról szóló darabban. A televíziózáson kívül szinkronizált is. Jeney István a MAFILM produkciójában, Jókai: A szerelem bolondjai című művében dolgozik most is. Az évadnyitó társulati ülést Babarczi László főrendező nyitotta meg, s köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kíméltén foglalkozott a színész és a környező valóság kapcsolatának fontosságával, egy ideális »nyitott színház« képét vázolva fel. A színészi megújulás egyik lehetőségeként említette ezt a »világba figyelést«. Az ország egyik legfiatalabb átlagéletkorú társulata a Csiky . Gergely Színházé, így — mint a főrendező mondta — cél kell legyen á tanulás is. Nincs »rossz közönség«, csak fáradt, erőtlen előadás. Svenda István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője az MSZMP Somogy megyei Bizottsága, a megyei tanács és a Zala megyei Tanács nevében köszöntötte a társulatot. Hangsúlyozta. hogy a színház az új évad műsortervét igényesen állította össze: a programot a közönség ízlésfejlesztésének feladataival harmóniában szándékozik megvalósítani. Továbbra is fontos szerepe lesz a gyerekdarabok bemutatásának, mint az új közönség jó értelmű »toborzása« egyik lehetőségének. Felhívta a figyelmet a színházszerető munkásközönsóg nevelésének fontosságára is. A műsorterv ismert Az Egércirkusz után Osztrovszkij Erdő című művét játsszák el Az új tagok közül a főiskoláról most Kaposvárra szerződött Mihályi Győzővel beszélgettünk. — Nagy várakozással érkeztem — mondta. — Már az Osztrovszkij-darabban játszom. Ügy gondolom, hogy itt vannak olyan rendezőegyéni- sógek, színészek, akiktől tanulhatok majd. A közönség A szélhámos című tévédarabból ismerheti, s már dobozban van A délibábok hőse is, melyben főszerepet játszik. Ezután a társulat titkos szavazással jelölte ki a Komor István-emlékgyűrű idei tulajdonosát. Tapssal fogadták Zsámbéki Gábor igazgató szavazatösszegezését, mely alapján a díjat Olsávszky Éva Kossuth-díjas színművésznő kapta. L. L. Országos konferencia az anyagtejlődésről Országos tudományos konferencia kezdődött hétfőn Nagykanizsán az anyagfejlődésről. A Magyar Biológiai Társaság, a Magyar Kémikusok Egyesülete, az Eötvös Lo- ránd Fizikai Társulat és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége rendezte 9 napos tudományos találkozáson szakelőadások hangzanak el többek között a genetikáról, s az anyagszerkezetről.
