Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-24 / 174. szám
Késik Akit érdekel a sport Magyarországon, az csütörtökön igen későn került ágyba. Magyar idő szerint ugyanis éjfél után jelentek meg a pontok az öttusázóik eredményjelző tábláján. Az öttusa a legnehezebb sportágak egyike. Látszólag sokkal egyszerűbb a doíga például egy tornásznak a lóugrásban. Koncentrálás, nekifutás után alig egy-két másodperc, s a tornász a le- ugrást követően vigyázfoa áll. Azután megjelenik a pont- szám, amelyik arany-, eziüst- vagy bronzérmet is jelenthet. Az öttusázó lovagol, vív, pisztollyal lő, úszik, majd fut. Az összetett sportág befejező száma a legjobbak részére is több mint 12 perces erőkifejtést követel. Hogy milyet, azt híven tükrözte a nagy érdeklődéssel kísért finálé. Alig akadt a 47 közül olyan versenyző, aki ne úgy zuhant volna be a célba. Az olimpia magyar rádió- és tv-riporterei elmondták, hogy a verseny színhelyén közel sem volt olyan nagy az érdeklődés, mint amilyenre számítottak. Nekünk azonban az öttusa messze visz- szanyúló hagyományokkal rendelkező sportágunk, amelyben ragyogó magyar sikerek is születtek. A szurkolók most is sokat vártak. A sikertelen lovaglást követően lehűltek a kedélyek, de a jól sikerült vívás után megcsillant a remény. Noha a befejező szám előtt a csehszlovák öttusázók 314 ponttal vezettek, sokan kiszámították, hogy ezt a hátrányt le lehet dolgozni. Valóban a magyar—cseh-, Nyári Totó Kupa é Az olimpia idején általában kevés a hazai sportesemény. Kivétel a labdarúgás, amelynek programja Somogybán is jelzi az őszi bajnoki idény közeledtét. A legnépszerűbb sportágban . a Nyári Totó Kupa hoz hétről hétre érdekes mérkőzéseket. A somogyi csapatok közül ez alkalommal a Barcsi SC meg a volt NB III- as jogán indult Táncsics SE élvezi a hazai pálya előnyét. A barcsiak a Mázaszászvári Bányászt fogadják. Kaposváron a Táncsics SE a somogyi együtteseknek sok kellemetlenséget okozó Enyingnek próbál visszavágni a legutóbb elszenvedett vereségért. A Siófoki Bányász Pét- fürdőre látogat. Az alsóbb osztályú csapatok számára a somogyi pályákon a labdarúgó MNK megyei selejtezői jelentik a programot. Vasárnap még siker szlovák pártiarc látszott valószínűnek. Az óvatosabbak azonban arra is intettek, hogy számolni kell a lengyelékkel, sőt az Egyesült Államok öttusázóival is. A négy szám után az 5. helyen álló angolokat még a szakvezetők is kifelejtették a számításból. Ezért hatott meglepetésnek az öttusa végeredménye: Nagy-Britannia lett az aranyérmes. A magyarok nem tudták ledolgozni a csehszlovákok előnyét, így északi szomszédainkká lett az ezüst, a mienk a bronz. A csütörtöki versenynap másik bronzérme Egervári Márta tornásznőnk nevéhez fűződik. Szép sikernek számít ez az igen erős mezőnyben. Arra nem számítottunk, hogy az uszodában ugyancsak szép siker születik a befejezés előtti napon. A 400 méteres férfi gyorsúszás döntőjében ott volt a gyulai Nagy Sándor. Ez a fiú négy perc aló szorította a magyar gyorsúszó csúcsot. Országos rekordja nem jelentett ugyan érmet, de büszkék lehetünk a 6. helyre is. Reméljük, hogy a fiatal magyar úszó remek teljesítménye jótékonyan hat majd Verrasztóra meg Hargitayra, akik ezután következnek... ; MNK Somogybán csak a megyei csapatok kerülnek egymással szembe. Általában az alsóbb osztályúak fogadnak I. osztályú együttest. Kivétel Lengyeltóti, ahol a két szomszédvár: a hazai együttes meg a Fonyód egyaránt a megyei I. osztály tagja. LABDARÜGÖMÜSOB Nyári Totó Kupa Barcsi SE—Mázaszászvári Bányász, Barcs, 17 ó (Horváth L). Táncsics SE—Enyingi ME- DOSZ, Kaposvár, Vasutas-pálya, 17 ó. (Meizer). Péti MTE —Siófoiki Bányász, Pétfürdő, 17 ó. MNK megyei selejtező (az elől álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő mindenütt 16.30 ó.): Karád—Kiss J. SE (Zsalakó), Lengyeltóti— Fonyód (Aumann), Somogy- szentpál—Buzsák (Ducsai), Somogyjád—K. Vasutas (Pál- fi), Szabás—Somogyszob (Kreiner), Nemesvid—M. La- tinca OSchrantz), Bélavár— Csurgó (Kovács Gy.), Péter- hida—Nagyatád (Fekete). Teke Balaton Kupa Befejezéséhez érkezett a te- kézők hagyományos somogyi versenye, a Balaton Kupa. Tegnap a Pécsi Gáz—K. Vasas és a P. Gáz—Fáklya mérkőzéssel kezdődtek a küzdelmek. Ma már teljes erővel folytatódik a harc a Balaton Kupáért. A három kaposvári csapat, a Spartacus, a Fáklya és a Vasas mellett a már említett Pécsi Gázon kívül a Csepel, a Pécsi Spartacus, a Bakony Vegyész, a Pápai Vasas a döntő részvevője. A teke BK programja: Szombat Csepel—K. Fáklya, Spartacus pálya, 9 ó. (Lacza). P. Spartacus-r-Bakony Vegyész, Közút-pálya, 9 ó. (Béli). Bakony V.—P. Spartacus, Spartacus-pálya, 14.30 ó. (Lá- donyi J.). Pápai Vasas—K. Spartacus, Közút-pálya, 14.30 ó. (Bóli). Vasárnap K. Spartacus—P. Vasas, Snartacus-pálya, 7.30 ó. (Lá- donyi J.). K. Vasas—Csepel, Közútpálya, 8 ó. (Lacza). TENISZ Az első nap után l:l-re áll a magyar—csehszlovák Davis Kupa mérkőzés. Taróczy 6:3, 6:0, 6:0-ra legyőzte a wimbledoni győztes Kodest. A második találkozón Hrebec—Szőke 6:2, 6:3, 6:3. Ma a párosokra kerül sor. Comaneci—Kim párharc Egervári bronzérmes Csütörtök es- piák történetében először te Nadia Co- győzött maximális pontszám- maneci diadal- mai az élen (20 pont »tör- menete foly- ténelmi eredmény!), tatódott a Egervári utolsóként mutatta montreali Fő- be gyakorlatát, már annak rum csarnok tudatában, hogy Kim leesett ezúttal is telt a felső karfáról, és a sérült lelátói előtt. Korbut is rontott. Biztonsági A 14 és fél gyakorlatára jellemző, hogy esztendős ro- nem kellett bevetnie világhí- mán tomászcsoda újabb rű »egérszaltóját«, így is do- aranyérmeket szerzett össze- bogóra állhatott, tett olimpiai bajnoki címe Az eredményhirdetés után mellé. A szovjet Kim is ljá- így nyilatkozott a Bp. Honvéd romszoros bajnok, de ő az tornásza: egyik aranyat csapatban kap- — Montrealtól azt vártam, ta. hogy két érmet szerzek. A szerenként! döntőkben Egyet csapatban — ez nem először az ugrásban dőlt el jött be —, egyet pedig ug- az érmek sorsa. Ebben érdé- rásban. Az utóbbi sem sike- kelt volt Egervári Márta is. rült, de feledtetett mindent a Sajnos, csak 9.3-et kapott, felemás korlát. Az idén két Utána javított (9.75), de végül sérülésem is volt, a lábammal és a karommal akadtak gondok. Női lóugrás, olimpiai bajnok: Nelli Kim (Szovjetunió) 19.800, 2. Turiscseva (Szovjetunió) 19.650, 3. Dombeck (ND?) 19.650, 4. Comaneci (Románia) 19.625, 5. Escher (NDK) 19.550, 6. Egervári Márta (Magyarország) 19.450. Felemás korlát olimpiai bajnoka: Nadia Comaneci (Románia) 20.00, 2. Ungureanu (Románia) 19.800, 3. Egervári Márta (Magyarország) 19.775, 4. Kische (NDK) 19.750, 5. Korbut (Szovjetunió) 19.300, 6. Kim (Szovjetunió) 19.225. Talajon olimpiai bajnok: Nelli Kim (Szovjetunió) 19.850 pont, 2. Turiscseva (Szovjetunió) 193525, 3. Comaneci (Románia) 19.750, 4. Pohludkova (Csehszlovákia) 19.575, 5. Kifelemás korláton. Ezenkívül KChe (NDK) 19.475, 6. Escher még egy hatodik hely jutott (NDK) 19.450. a legjobb magyar tornásznő- Gerendán olimpiai bajnok: nek* Nadia Comaneci , (Románia) 19.950, 2. Korbut (Szovjet- A felemás korláton két cső- unió) 19.725, 3. Ungureanu dálatos dolog is történt: Co- (Románia) 19.700, 4. Turiscse- maneci kiérdemelte felejthe- va (Szovjetunió) 19.475, 5. tetlen gyakorlatával a negye- Hellntgnn (NDK) 19.450, 6. dik 10 pontot is, és az olim- Escher (NDK) 19.275. is a 6. helyen végzett. Egervári Márta bronzérmes a Ender bravúrja Nem kétséges, hogy az olimpiai játékok első szakaszában az úszás játszik vezető szerepet, hogy azután fokozatosan átadja helyét az atlétikának. Mielőtt azonban utoljára szólították volna rajtkőré a világ legjobb úszóit, a befejezés előtti napon, ritka bravúrnak tapsolhatott a közönség. Kornélia Endert 30 percen belül kétszer szólították rajtkőre. Amit Münchenben Mark Spitz produkált, azt az NDK- beli kislány most megismételte. Csodálatos teljesítmény Enderé. 400 m gyorsúszásban olimpiai bajnok: Brian Qoodell (Egyesült Államok) 3:51.93 perc, új világ- és olimpiai csúcs. 2. Shaw (Egyesült Államok) 3:52.54, 3. Raszkatov (Szovjetunió) 3:55.76, Európacsúcs, 4. Madruga (Brazília) 3:57.18, 5. Holland (Ausztrália) 3:57.59, 6. Nagy Sándor (Magyarország) 3:57.81, új országos csúcs. 100 m női pillangóúszásban olimpiai bajnok: Kornélia Ender (NDK) 1:00.13 p, világcsúcsbeállítás, új olimpiai csúcs, 2. Pollack (NDK) 1:00.98, 3. Boglioli (Egyesült Államok) 1:01.17, 4. Wright (Egyesült Államok) 1:01.41, 5. Gabriel (NDK) 1:01.56, 6. Quirk (Kanada) 1:01.75. 200 m női gyorsúszásban olimpiai bajnok: Kornélia Ender (NDK) 1:59.26 p, világ-, Európa- és olimpiai csúcs, 2. Babashoff (Egyesült Államok) 2:01.22, 3. Brigitha (Hollandia) 2:01.40, 4. Maas (Hollandia) 2:02.56, 5. Amundrud (Kanada) 2:03.32, 6. Hocker (Egyesült Államok) 2:04.20. 4x100 m vegyes váltóban olimpiai bajnok: Egyesült Államok (Naber, Hencken, Vogel, Montgomery) 3:42.22 p, világ- és olimpiai csúcs, 2. Kanda 3:45.94, 3. NSZK 3:47.29, Európa-csúcs, 4. Nagy-Britannia 3:49.56,. 5. Szovjetunió 3:49.90, 6. Ausztrália 3:51.54. Kornélia Ender, aki nem adta négy aranyérem alatt. VÍVÁS Két fegyvernemben már délelőtt pástra szólították a vívókat. Sor került a csütörtökről elhalasztott párbajtőr egyéni folytatására, és megkezdték csatájukat a női tőrözők is. Hamar kitűnt, hogy dr. Osztrics István van a legjobb formában, aki bekerült a negyeddöntőibe. Dr. Fenyvesi is jól vette az első akadályt, Kulcsárnak azonban túl kemény ellenfél volt a tavalyi világbajnok nyugatnémet Pusch. Kulcsár vesztett és átkerült a vigaszágra. A negyeddöntőben Osztricsot az olasz Pezza sem tudta megállítani. Osztrics döntőbe jutása szép siker. * • • Az olimpiák történetében eddig csak kétszer a magyaroknak sikerült hasonló bravúrt elérniük, mint most a szovjet tsardozóknak: az első három hely az övék. Kard egyéni olimpiai bajnok: Viktor Krovopuskov (Szovjetunió) 5 gy., 2. Nazli- mov (Szovjetunió) 4, 3. Szi- gyak (Szovjetunió) 3, 4. Pop (Románia) 2, 5. Montano (Olaszország) 1, 6. Maiiéi (Olaszország) I. Harmadik a magyar öttusa csapat A magyar öttusaválogatott, a végén bronzérmes lett. Az öttusa egyéni olimpiai bajnoka: Janus Peciak (Lengyelország) 5520 pont, 2. Led- nyev (Szovjetunió) 5485, 3. Bartu (Csehszlovákia) 5466, 4. Mazala (Olaszország) 5433, 5. Parker (Nagy-Britanniá) 5298, 6. Fitzgerald (Egyesült Államok) 5286, ... 9. Kancsal Tamás (Magyarország) 5195, ... 13. Maracskó Tibor (Maamely reménytelen kezdés után gyarország) 5126, :.. 18. Sasic* (Magyarország) 5051. Az öttusa olimpiai csapatbajnoka: Nagy-Britannia (Fox, Parker, Nightingale) 15 559 pont, 2. Csehszlovákia 15 451, 3. Magyarország 15 395, 4. Lengyelország 15 343, 5. Egyesült Államok 15 285, 6. Olaszország 15 031. A montreali versenypályákról Vízilabda A ’kisdöntősök kezdtek. Az újra vízbeszállt szovjet csapat 4:3-ra nyert Mexikó ellen. Kuba—Kanada 7:5. A hatos döntő tegnapi első mérkőzésén Olaszország 5:4-re verte Jugoszláviát, amely ezzel kiesett az első hely-ért folyó harcból. Atlétika Megkezdődtek a versenyek. A 100 méteres futásban 10.37 volt a legjobb idő. A magyar Lépőid előfutamában 5. lett, s kiesett. A súlylökőknél Barasnyikov 21.32-vel kezdett. Mindössze 11 versenyző dobta meg a kötelező 19.40-et. A női távolugróknál Szabó döntős, Bruzsenyák viszont nem tudta meg ugrani a 630-as szintet, ökölvívás A papírsúlyú G-edő 5:0 arányú pontozásos győzelmet aratott Bat- sukellen (mongol) ellenfele ellen s bejutott a nyolc közé. Vívás A női tőrben a második íordwlóból Tordasi és Bóbis továbbjutott, Rejtő kiesett. A férfiaknál Osztrics mellett Kulcsár is döntős, Fenyvesi kiesett. Birhőzás Farkas és Rovnyai kiesett Csütörtökön este a Maison- neuve-csamokban három magyar birkózó lépett szőnyegre, a felső súlycsoportok harmadik fordulójában. Ketten kikaptak és kiestek, míg Séllyei az est egyik legnagyobb meglepetését okozva hibapont nélkül úszta meg ezt a fordulót, és még versenyben van. 90 kg: Séllyei István, a Vasas birkózója 0 hibapontos győzelmet aratott a nyugatnémet Theobald elleni mérkőzésén. 100 kg: Farkas József önbizalom nélkül lépett szőnyegre a sokszoros világ- és Európa- bajnok Balbosin ellen, és csakúgy, mint az áprilisi le- ningrádi EB-n, ezúttal is hamar két vállra kényszerült. Nyolc hibaponttal kiesett. Nehézsúly: A tavalyi Euró- pa-bajnok Rovnyai igyekezett, de nem volt ellenszere a nagy éremgyűjtő bolgár Tomov taktikájával szemben, aki felőrölte az MTK VM birkózójának ellenállását, és leléptetéssel búcsúztatta az olimpiától nehézsúlyú birkózónkat, aki 6. lett. 52 kg: Hirayama (japán) — Rácz Lajos 1:3 Súlyemelés Váltósúlyban újabb szovjetbolgár összecsapás következett. Ezúttal a bolgároknak ment jobban. A lepke és a légsúly után ebben a súlycsoportban is két magyar versenyző lépett a küzdőtérre. Ügy látszik, Montrealban már hagyomány lesz, hogy a magyar párosokból csak az egyik marad versenyben. Ezúttal Komjáti volt a „soros” kieső. Nem váltotta be a reményeket Stark András sem. Csak 7. lett és így nem hozhatott pontot. Váltósúlyban olimpiai bajnok: Jordan Mitkov (Bulgária) 335 kg (145, 190), 2. Militosz- jan (Szovjetunió) 330 kg (145, 185), 3. Wenzel (NDK) 327,5 kg (145, 182,5), 4. Hübner (NDK) 320 kg (142,5, 177,5), 5. Cso- roszlán (Románia) 320 kg (142,5, 177,5), 6. Ala-Pontio (Finnország) 315 kg (137,5, 177,5), 7. Stark András (Magyarország) 315 kg (140, 175). Rácz 6 hibaponttal fejezte be, és 5. lett 57 kg: Ufckula (finn) — Donczecz József 0.5—5.3 Donczecz 7.5 hibaponttal a 7. lett. 62 kg: Réczi László — Miyahara (japán) 8:6 öten állnak, köztük 1 hibaponttal Réczi. EREM- ÉS PONTTÁBLÁZAT Újabb 14 számban avattak bajnokot, és ezzel már 43 aranyérmet osztottak ki, tehát a versenynek csaknem 25 százaléka eldőlt. Eddig 22 ország osztozik az érmeken, míg a pontokért 31 ország versengett, illetve szerzett többet- kevesebbet. Amint az várható volt, nagy a versenyfutás a Szovjetunió, az NDK és az Egyesült Államok sportolói között. Éremtáblázat Arany Ezüst Bronz Egyesült Áll. 13 10 5 Szovjetunió 9 12 7 NDK 9 7 6 Románia 3 2 2 Lengyelország 2 2 — NSZK 2 1 2 Bulgária 2 1 _ Japán 1 1 3 Anglia 1 1 1 Olaszország 1 1 1 Kanada — 1 3 Magyarorsz. — 1 2 Hollandia — 1 2 Csehszlov. — 1 1 Portugália — I Belgium — 1 Dánia — — 2 Franciaorsz. — — 2 Ausztria — — 1 Ausztrália — — 1 Irán — 1 A pontverseny élén a következő a sorrend: Egyesült Államok 184 Szovjetunió 182 NDK 172 Románia 51 NSZK 43 Lengyelország 39 Japán 33 Kanada 33 Olaszország 28 Nagy-Britannia 24 Magyarország 23 Hollandia 20