Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-06 / 158. szám

w MSZMP SOMOGY MEGY;EI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam 158. szám 1976. július 6, kedd Ara: 80 fillér Megkezdődtek a magyar—görög parlamenti tárgyalások Apró Antal fogadta a küldöttséget Tegnap délelőtt az Ország­házban megkezdődtek a hiva­talos magyar—görög parla­menti tárgyalások. A magyar delegációt Péter János alel- nök. a görög küldöttséget Isaak Nikolau Lavrentidia al- elnök vezette. A tárgyalások során a küldöttségek tagjai kölcsönösen tájékoztatták ] egymást a törvényhozó testü- j letek tevékenységéről, a par- I lamenti tisztségviselők mun- ! kájáról, 6 véleményt cseréltek j a jelenlegi nemzetközi hely- {zet néhány időszerű kérdésé- 1 ről. Délben Apró Antal, az Or- j szággyűlés elnöke hivatalában I fogadta a görög parlamenti delegációt. A hivatalos meg­beszélésen és a fogadáson részt vett Georges Kalitaouna- kia a Görög Köztársaság bu­dapesti nagykövete is. Apró Antal a görög vendé­gekkel folytatott eszmecsere során tájékoztatást adott ha­zánk belpolitikai helyzetéről. A görög delegáció vezetője át­adta Apró Antalnak a Görög Köztársaság országgyűlése el­nökének levelét. Isaak Niko- lau Lavrentidia hivatalos lá­togatásra hívta meg az or­szággyűlés küldöttségét: Apró Antal a meghívást köszönettel elfogadta. Az országgyűlés elnöke ezt Marjai József látogatása Bangkokban Marjai József külügyi ál­lamtitkár, a Thaiföldi Király­ság külügyminisztériumának meghívására, július 2-án és 3-án hivatalos látogatást tett Bangkokban. A thaiföldi fő­városban nemzetközi kérdé­sekről és a két ország közötti kapcsolatok, mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok fejlesz­tésének lehetőségeiről tárgyalt vendéglátójával, Bhichai Rat­takul külügyminiszterrel. Az államtitkár megbeszélést foly­tatott Chatichai Choonhavan ipari miniszterrel is. Marjai József külügyi ál­lamtitkár hazaérkezett a Viet­nami Szocialista Köztársaság­ban, a Laoszi Népi Demokra­Vakrnerő vállalkozás Kiszabadították a 104 entebhei túszt Egy izraeli különítmény va­sárnapra virradóra három re­pülőgéppel leszállt az Entebbe légikikötőjébe és kiszabadítot­ta a terroristák által túszként fogva tartott 104 utast, vala­mint a műit héten elrabolt Air France-repülőgép sze­mélyzetét. Az izraeli gépek leszállás előtt bombákat dobtak a re­pülőtér távolabbi kifutóira, hogy eltereljék az őrség és foglyaikkal az egyik épületbe zárkózott terroristák figyel­mét- Ez sikerült is, minthogy levegőbe repült egy üzem­anyagraktár és megsemmisült néhány ugamdai gép. A zűrza­varban az izraeliek földet ér­tek, váratlanul megtámadták és lelőtték a túszokat őrző terroristákat Tel Avivból érkezett jelen­tések szerint a tűzharcban két túsz is életét vesztette, egy harmadik pedig oly súlyosan megsebesült hogy — útköz­ben az izraeli főváros felé — meghalt. A különítmény ugyanis rövid csata után a megmentett foglyokkal együtt gépre szállt, elrepült, s vasár­nap reggel megérkezett Tel Avivba. Idi Amin ugandai államfő vasárnapi rádiónyilatkozatá­ban közötte, panaszt emel az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, az Afrikai Egységszervezet­nél, az Arab Ligánál, s az el nem kötelezett országoknál a »•cionista agresszió«, az enteb- bei repülőtéren szombaton éj­jel végrehajtott izraeli kom- mandóakoió miatt. Az izraeli hadsereg vezér­kari tisztjei Tel Avivban ki­jelentették, a rajtaütésszerű támadás megtervezésekor »be­kalkulálták az összes kockáza­tokat, s úgy határoztak, hogy vállalják mindezeket a kocká­zatokat«. Gerald Ford amerikai el­nök helyeselte az enfebbei re­pülőtéren végrehajtott izraeli rajtaütést. Jichak Rabin izraeli mi­niszterelnökhöz intézett üze­netében kifejezte elégedettsé­gét az Air France egy héttel ezelőtt eltérített gépe utasai­nak megmentése alkalmából. követően ebédet adott a görög parlamenti küldöttség tiszte­letére. tikus Köztársaságban és a Thaiföldi Királyságban tett 1 hivatalos útjáról. Magyar—török kulturális tárnyalások Magyar—török kulturális és tudományos munkatervi tárgyalások kezdődtek tegnap a kulturális kapcsolatok inté­zetében. A tárgyalásokat tö­rök részről Vahap Asiroglu, a Töröik Külügyminisztérium kulturális főigazgatóságának vezetője, magyar részről Ros­ta Endre, a KKI elnöke ve­zeti. Spanyolország Suarez letette az esküt Munkában telt a hét vége Intézkedések az üzemek közötti segítségadásra Tartja magát a kánikula. A hét vége nemcsak a nyara­lóknak, hanem az aratóknak is kedvezett Ez a tartós aszály, most már valóban a gyorsaságra figyelmeztet, ho­vatovább minden óra mázsá­kat jelent Megyénk állami gazdaságai végeztek az őszi árpa aratá­sával —, igaz mindössze há­rom gazdaságban, összesen 450 hektáron termett ez a növény. A becslésnél is, a ter­vezettnél is jobban fizetett az árpa; a három gazdaság átla­gosan csaknem negyven má­zsát takarított be hektáron­ként Termelőszövetkezeteink­nél még nem alakult ki a végleges kép, harminchárom és harminchat mázsa között mozog az átlag. A hét végén, szombaton és vasárnap, min­denütt, ahol még lábon áll az őszi árpa, nagy iramban folytatták a munkát, ennek köszönhető, hogy kisebb terü­letek kivételével az első ara­tási próbán túljutottak. I Megyénkben huszonöt olyan termelőszövetkezet van, ahol a műszaki felkészültség miatt elhúzódna, huszonkettő-har­mincöt napig tartana az ara­tás. Ezekben a körzetekben az elmúlt héten mindenütt fel­mérték a helyzetet, megvizs­gálták, melyik szomszédos üzem képes arra, hogy segít­sen. A tárgyalások, az előze­tes megállapodások arról ta­núskodnak, hogy ezen a nyá­ron az arányos, gyors mun­kavégzés érdekében minden eddiginél szélesebb körű együttműködés alakul ki. A Böhönyei Állami Gazdaság például* a terv szerint három­négy nap alatt végez a saját aratásával és mind a kilenc gépét a környező gazdaságok rendelkezésére bocsátja, a ku- tasi tsz-nek a helyi állami gazdaság, a csökölyi tsz-nek a Bárdibükki Állami Gazda­ság segít, a mernvei szövetke­zet a bábolnai IKR termelési rendszertől kapott bérmunká- I ra egy kombájnt. Ahogy a 'csapadékos nyarak idején, ez ta fajta együttműködés nélkü­lözhetetlen a mostani aszály­ban is. A tartós szárazság ve­szélyezteti a termés mennyi~ ségét; a marcali járás gyen­gébb minőségű területein szemapadás miatt máris mint­egy másfél-két mázsás veszte­ség mutatkozik hektáronként. Rohamosan érnek a búzák, aratásuk szórványosan ma. illetve holnap már megkez­dődik. Ilyen körülmények kö­zött döntően fontos a gépek teljesítményének teljes ki­használása. Sajnos, ahogy több gazda­ság is jelezte tegnap, az al­katrészellátásban gondok mu­tatkoznak. A legégetőbb ezek között, hogy a szállítások oroszlánrészét végző IFA te­herautókhoz mintegy tizen­négy féle alkatrész szinte be- szerezhetetlen. Sürgős köz­ponti intézkedésre van szük­ség, mert a szállítás zökke­női veszélyeztethetik az egész aratás ütemességét. V. M. Adolf Suarez González, Spa­nyolország újonnan kinevezett miniszterelnöke, hétfőn letette a hivatali esküt I. János Ká~ roly király kezébe. A madridi Zarzuela palotában tartott rö­vid ünnepségen, amelyen részt vettek a koronatanács tagjai, valamint Santiago y Diaz de Mendivil , ügyvezető minisz­terelnök, Adolf Suarez esküt tett arra, hogy fenntartás nélkül hű lesz' a királyhoz és szigorúan tartja magát a mozgalom elveihez, valamint a királyság alaptörvényeihez. A spanyol fővárosban a legkülönfélébb találgatások folynak az új kormány ösz- szetételéről; feltételezik, hogy a miniszterek névsorát ked­den vagy szerdán teszik közzé. A demokratikus koordiná­ció párizsi képviselője hétfőn bejelentette, hogy július 5 és 11 között békés megmozdulá­sok egész sorát szervezik Spa­nyolország legkülönbözőbb ré­szein az általános amnesztia kivívására. Hat géppel, huszonhét hektárnyi tőrületen bálázzák az árpaszalmát Balatonkeresztűr ha­tárában, a héthelyi Aranykalász Termelőszövetkezet dolgozói. ^\rw/vp „ V> ■ V Vü £ ' l*. ' , •ahQíN ' V Néptáncparádé a Balatonnál Napsugaras szombat délutántól csillagos éjfélig tartott a szövetkezeti néptáncosok hatodik országos találkozója Bala- tonlellén, s gondolom a tó északi partján, Balatonfüreden is emlékezetes hétvégi eseményt nyújtott az összesen ezeregy- száz szövetkezeti néptáncos bemutatója. Vasárnap Siófokon, a szállodasoron vonultak fel menet- táncaikkal., majd a Kálmán Imre szabadtéri színpadon tar­tották a nemzetközi szövetkezeti nap Somogy megyei ünnep­ségét. Itt Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára mon­dott beszédet. Megemlékezett a szövetkezetek történetéről, majd a termelő- és ipari szövetkezetek, a fogyasztási szövet­kezetek eredményes munkáját méltatta. Á szövetkezetekben széles körű közművelődési tevékenység is folyik, az amatőr­mozgalom támogatása mellett dolgozóik is megtalálhatók ezekben az együttesekben. Vasárnap este gálaműsorral ért véget Siófokon a szövet­kezeti néptáncosok hatodik találkozója. A balatonlellei be­mutatóról, illetve a gáláról és a dijakról lapunk ötödik ol­dalán számolunk be. Képünkön: a nagykátai együttes nagy sikert arató menettánca Balatonlellén. Állásfoglalás fiz NDK az enyhülési folyamat megszilárdítására törekszik Peter Florin külügyminisz­ter-helyettes, az NDK állandó ENSZ-képviseletének vezető­je eljuttatta Kurt Waldheim főtitkárhoz kormányának / a nemzetközi biztonságról a közgyűlés 30-ik ülésszakán elfogadott ENSZ-határozattal kapcsolatos állásfoglalását. A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentum aláhúzza, hogy az NDK továbbra is az eny­hülési folyamat megszilárdí­tására törekszik és az ENSZ alapokmánya szellemében síkra száll a világszervezet erősítéséért. A Becsben folyó haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgya­lásokon a szocialista országok konstruktív javaslatai ellenére sem történt előrehaladás, mi­vel a részt vevő többi orszá­gok olyan — realitást nélkü­löző — álláspontot képvisel­nek. amely ellentmond a tár­gyaló felek egyenlő biztonsá­ga elvének — hangzik az NDK állásfoglalása. Az NDK kormányának ál­lásfoglalása hangsúlyozza, hogy az NDK támogatja a né­peknek a politikai és gazda­sági függetlenségéért folyta­tott harcát. Nagy jelentőséget tulajdonít ezért az ENSZ alap­okmányban foglalt elvek meg­valósításának, amelyek az ál­lamok gazdasági jogait és kö­telezettségeit rögzítik. Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó Hamburgban Hétfőn délután francia— nyugatnémet csúcsszintű meg­beszélések kezdődtek Ham­burgban Giscard d’Estaing el­nök és Helmuth Schmidt szö­vetségi kancellár között. A francia államfő kétnapos hivatalos látogatást tesz az NSZK-ban. Megbeszélésein a nemzetközi nyersanyag-hely­zetről, a közös piaci parla­ment megválasztásáról, az ál­talános gazdasági helyzetről, a kelet—nyugati kapcsolatok­ról és más nemzetközi kérdé- i sekről lesz szó. Csaknem 1809 magyar szakember dolgozik már az orenburgi gázvezeték épilésénél A Nehézipari Minisztériuim- ban tegnap dr. Juhász Adám nehézipari • minisztériumi ál­lamtitkár sajtótájékoztatón számolt be az orenburgi gáz­vezeték építésénél dolgozó ma­gyar vállalatok munkájáról. Többek között elmondotta, hogy az első csoportokkal ép­pen- egy évvel ezelőtt 143 ma­gyar építő kezdte meg a mun­kát határaink szomszédságá­ban, a gázvezeték 5. számú szakasza mentén. Azóta csak­nem 1800-ra emelkedett a dol­gozók száma a gáz továbbítá­sához szükséges három nagy kompresszorállomásnál, a huszti, a boigorodcsáni és a guszjatyini magyar munkate­rületeken. Hazánknak ez a legnagyobb külföldi építési váljalkozása, ahol az elmúlt 1 évben a terveknek megfele­lően elsősorban a lakó és fel­vonulási létesítményeket épí­tették, s június végéig befe­jezték ezeket az előkészülete­ket, ami jelentős munkasikere a kivitelező és az építésben együttműködő vállalatoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents